OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2013. január 30.
» Hozzászólások (1)

Védőfalak helyett szélmalmok

4. A Toldi projekt

A Toldi-projekt a János vitézéhez hasonlóan szintén kitölti a műre szánt teljes óraszámot, a nem szakrendszerű órákat is beleértve, vagyis 26 órát. A közben elkészült alkotások a következők: fali tablók, kérdésbank, kérdező orsó, újság.

A projekt menete: a 26 óra során folyamatosan dolgozzuk fel a mű tartalmát, folyamatosan sajátítják el a tanulók a fontosnak tekintett irodalomelméleti tartalmakat (episztola, allegória fogalma, újabb költői alakzatok, epizód, konfliktus fogalma, verselési ismeretek bővítése, szerkezeti és műfaji sajátosságok, jellemek, stb.).

A mű feldolgozása, illetve az elmélet elsajátítása során időrendben haladva ismertetem a megvalósított feladatokat. (Természetesen csak a tartalmi részét ismertetem minden feladatnak, hiszen a módszertanit már a János vitéz projektnél leírtam.)

Arany János életrajzát a Fogalomháló módszerével dolgoztuk fel, melyhez otthoni feladatként interneten a tanulók is gyűjtöttek és hoztak anyagot PowerPoint-bemutatók formájában.

1. Bár a konfliktus mint fogalom már a mű 2. énekben megjelenik, mégis csak a 3. ének feldolgozása után használtam először a Véleményvonal módszerét, vagyis csoportmunkában gyűjtöttünk Miklós tettét igazoló, illetve azt elítélő érveket. Természetesen az előző projekthez hasonlóan a Toldi kapcsán is számtalan alkalom adódott a mű folyamán ezen módszer alkalmazására.

Néhány példa a felvetett vitaindító tételmondatok, illetve kérdések közül:

  • György a második énekben állításokat fogalmaz meg Miklósról. Az első ének alapján igazold vagy cáfold az állításait!
  • Szerinted Miklós a szülői ház elhagyásával közelebb vagy távolabb került-e célja eléréséhez?
  • Van-e jelentős szerepe a farkaskalandnak Miklós céljainak elérésében?
  • Egyetértesz-e Lajos király ítéletével? Ha te lettél volna a helyében, hogyan döntöttél volna a két testvér sorsáról?

2. A mű megismerésének előrehaladtával lehetőség nyílt Kérdésbank létrehozására, ami érintette a mű szereplőit, cselekményét, műfaji sajátosságait, és az új irodalomelméleti fogalmakat egyaránt. Természetesen ezt a Kérdésbankot is a tanulók alkották, és a vele való munka is a korábban ismertetett módon zajlott.

3. A 10. ének után, a történetben egy kis pihenőt tartva, jutottunk el azokhoz az órákhoz, melynek eredményeként elkészültek a fali tablók. Ezeket a foglalkozásokat a tanulók lelkes gyűjtőmunkája előzte meg, és én is előkészíthettem a célzatosan erre az órára szánt saját fénykép- és videofelvételeimet, melyek a Visegrádi Palotajátékokon készültek. Több tanuló tartott Power-Point bemutatót a lovagok életéről, illetve hozta el saját fényképeit egy-egy bajvívásról.

A fali tablók elkészítése során: minden csoport a feladat nehézségi foka és a tagok képességei szerint kapott feladatot. A megoldásokat, a képpel is illusztrált tablókat most is csomagolópapíron alkották meg a tanulók. Az egyes feldolgozásra váró témák a következők voltak:

  • Nagy Lajos a lovagkirály
  • A lovagi torna
  • A lovagvárak
  • A középkori lakoma
  • A lovagok ruházata és fegyverzete
  • A középkori város.

IKT-eszközök felhasználásával történt az anyaggyűjtés is.

4. A 11. ének feldolgozása során szorgalmi feladatként a tanulók – az írásbeli szövegalkotási kompetenciájuk fejlesztése érdekében – a következő házi feladatot kapták: Képzeld el, hogy te vagy Miklós, és így te kaptad édesanyádtól a 100 aranyat! Írd le, hogyan osztottad volna be a pénzt, mit vettél volna belőle, és mennyiért, hogy felkészülten állhass hozzá a bajvíváshoz!


5. A leghosszabb, többlépcsős projektre ugyanúgy, mint a János vitéz projekt esetében a mű teljes feldolgozásának végén vállalkoztunk, ez pedig az újság: a „Toldi Sztori” elkészítése volt. Első lépcsőben a tanulók differenciált csoportokban különböző feladatokat oldottak meg. A feladat az volt, hogy elkészüljenek a kiadványba szánt következő cikkekkel:

  • Vezércikként: Interjú a csehvel
  • Mit kell tudni a lovagi tornáról? (rövid elbeszélés)
  • Interjú Toldi Miklóssal
  • Középkori kovácsműhelyben jártunk (riport)
  • Egy középkori étterem menüje (menü leírása).

Az elkészült cikkeket azok ismertetése után minden csoportból egy-egy tanuló eljuttatta az e-mail címemre.

Ezt követően képeket kerestünk az újságba, majd mivel a hatodikos tanulók már jártasabbak a programok kezelésében, a kiadvány egy részét már együtt készítettük el tanórán kívüli időpontokban.

A gyerekek sikerélménye természetesen most sem maradt el, hiszen akkor is, és azóta is minden projekt órán ”… a tanuló olyan cél érdekében tevékenykedik, amelyik számára vonzó; olyan tartalommal, részlettel foglalkozhat, amely számára különlegesen érdekes…”1

Záró gondolatok

Bízom benne, hogy írásaim olvasása során érezhető volt, mennyire fontos számomra, hogy a gyerekek számára örömforrássá tegyem a tanulást, a magam számára pedig a tanítást. A tanulók kreativitásának fejlesztése határtalan lehetőségeket nyújt ehhez, főleg, ha hozzáteszem a tanuló és meggyőződésem szerint a tanárok által is oly kedvelt IKT-eszközök használatát. A kreativitásban benne rejlik az állandó fejlődés, az egyre újabb megoldások felkutatásának lehetősége. A fejlődés pedig maga az élet, vagyis aki egyre-másra töri a fejét valamin, az –úgy gondolom – nem is tud soha beleunni abba a tevékenységbe, amit végez, ezért nem kell tartania a manapság oly sokat emlegetett kiégéstől.

Zelmanné Varga Zsuzsanna

1M. Nádasi Mária (2003): Projektoktatás, Gondolat Kiadói Kör, Budapest, 24.o

--

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Laci | 2013. február 19.
A fejlesztők honlapján találtam ezt a bejegyzést:
"Nemrég nagyon jó cikksorozatot olvastam. A János vitéz és a Toldi feldolgozását elemzi projekt- és kooperatív módszerek segítségével. Jó példát láthatunk arra, hogyan kell a gyerekek kreativitására és az együtt munkálkodás örömére építeni (Ofoe, Gyakorlat)
Örülök, hogy ilyet is lehet látni/hallani, és nemcsak az elégedetlenkedőktől hangosak a blogok és fórumok.
Dóri"
Ennek hatására elolvastam az egész sorozatot. Nagyon értékesnek találom! Én is próbálkozom hasonló módszerekkel történelmi témakörökben. Megerősíthetem, hogy a gyerekek szívesen, örömmel tevékenykednek, senki nem unatkozik, értékes kutatómunkát végeznek.
Igaz, az előkészületek nagyon munkássak.Az irányítás, felgyelemtartás nehéz.
De megéri a fáradtságot. Még ma is emlegetik a tavalyi projekteket. Sőt visszautalnak az ott szerzett ismeretekre.
Köszönet a cikk írójának, és Dórinak, amiért felhívta a figyelmemet erre a sorozatra.
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.14.
Vásárhelyi Mária: Miféle generáció nő fel ebben az országban?
Aztán azon tűnődtem, vajon miféle generáció nő fel itt ebben az országban. Milyen társadalom lesz az, ahol a fiatalok hazugsággal és gyűlölettel szennyezett világban szocializálódnak?...
(Forrás: 168 óra)
--
2018.12.14.
Ha van értelme a verselemzésnek, akkor csak így
Hauber Károly, a pápai Türr István Gimnázium tanára olyan könyvet írt és állított össze A verselemzés iskolája címmel, amelyik sikerrel ötvözi a két fenti megközelítési módot: azaz...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.12.14.
Nem oldódik meg a probléma azzal, hogy rehabra küldjük a gyereket
A Bagázs Közhasznú Egyesület munkatársai Bag és Dány romatelepein közvetlen közelről követhették nyomon, hogyan vált évről évre egyre súlyosabb problémává a drogfogyasztás Magyarorsz...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.12.14.
Az egészségügy és az oktatás kivéreztetésével tudta tartani a kormány a hiányt
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi az ára annak, hogy Magyarország hosszú évek óta képes tartani az államháztartási hiány - maastrichti - mértékét? Katona Tamás szerint ennek egyértelm...
(Forrás: Népszava)
--
2018.12.14.
"Semmibe veszik a tiltakozást" - az egyetemi dolgozóknál is kiverte a biztosítékot a túlóratörvény
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöksége mély felháborodását fejezi ki a munka törvénykönyve egyéni képviselői indítvánnyal történt, a szakszervezeti és társadalmi...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Több ezer kínai és az iráni hallgató tanul a magyar egyetemeken: itt vannak a friss adatok
Egy év alatt négyezerrel emelkedett a magyar felsőoktatási intézmények külföldi hallgatóinak száma: míg a 2016/2017-es tanévben 26 519, addig az előző tanévben már 30 276 külföldi tanult...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Jobban teljesítenek a diákok, ha egy órával később kezdődik az iskola
Egy seattle-i iskolakerület 18 középiskolájában 2016 őszén vezették be a későbbi tanításkezdést: 7.50 helyett csaknem egy órával később, 8.45-kor kezdődött az iskola. A szülők vegyesen...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.14.
Több mint 45 ezer könyvet osztanak szét szegény gyerekek között
A Libri 2018-as karácsonyi kampányában arra kért mindenkit, hogy vigyék el adománygyűjtő pontjaihoz azokat a gyerekkönyveiket, amik régóta a könyvespolcaik mélyén rejtőznek, és amelyekkel...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.14.
A PDSZ szerint sincs más lassan, mint az országos sztrájk
"a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a T/3628 számú, rabszolgatörvényként elhíresült törvényjavaslat minden elemét és annak elfogadásának körülményeit is elutasítja. Úgy vélj...
(Forrás: Pécsi Stop)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek