OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2013. augusztus 29.
» Hozzászólások (0)
Címkék:
     

A nulla összegű játszma

Az írás szerzője, Lippai Ildikó a budapesti Veres Péter Gimnáziumban tanít magyart és társadalomismeretet. Blogot vezet, ezt az írását is ott találtuk, és a hozzájárulásával közöljük.

Az itt felvetett probléma egy osztálykiránduláson fogalmazódott meg bennem. Majdnem egy hétig utazgattunk egyik helyről a másikra, rengeteg időt töltöttünk buszon, tanúi voltunk kollégámmal annak, ahogyan egy hét alatt folyamatosan változott a csoportdinamika. Miközben maguk a csoportok változatlanok maradtak.

Hazatérve az egyik rádióban hallottam meg Vekerdy tanár úr véleményét, amely mintha reflektált volna a bennem megfogalmazódott, kimondatlan kérdésekre: Vajon vannak, akik valóban nem közösségi emberek? S ha igen, mit tehet egy osztályfőnök, hogy ezen változtasson? Egyáltalán kell-e ezen változtatni? Nem akkor ártok a legtöbbet, ha meg akarom változtatni az ő attitűdjét?!

Komoly dilemma ez.

Pedagógushallgatóként több féléven át tanított engem is Vekerdy Tamás, és bizton állíthatom, sokunkkal majdnem megutáltatta választott hivatásunkat. Az ő interpretálásában minden tanár maga volt a sárkány, aki a kibontakozó tehetség útjában állt. S ha az így akadályozott diáknak sikerült is levágnia a szörny mind a hét fejét, akkor sem volt garancia arra, hogy nem nő a helyükre újabb.

S bár a négy félév alatt volt sokat vitatkoztam a tanár úrral, számos kérdésben igazat adok neki. Például abban, hogy nem mindenki társas lény, bár szinte mindenki vágyik a közösséghez tartozásra. Mivel az iskola kényszerközösség, amelyben mindennek előre meghatározott, hierarchizált és monoton rendje van, a hétköznapokban nem jelent ez olyan mérvű problémát, mint amikor kilépünk a megszokott rendből, miközben benne maradunk a formális struktúrában. A kirándulások világa például ezért is a "veszélyes" terep.

Abban a pillanatban, hogy felszállunk a buszra, nyilvánvalóvá válik a közösség kapcsolati dinamikája. Az erős emberek, a központi figurák, a „menők”, a hátsó traktusban foglalnak helyet. Legtöbbször mind fizikai adottságok, mind személyiségbeli vonások, illetve az érettség magasabb foka okán vindikálják maguknak ezt a kiváltságot. Ők azok, akik választanak, akik nagy valószínűséggel nem lesznek magányosak életük folyamán, mert van bennük valami többlet, amire épp aktuális közösségük mindig felfigyel majd.

Közvetlenül a hangadó vezéregyéniségek előtt ülnek azok, akik az ő társaságukhoz tartozónak érzik magukat, a hangadókhoz akarnak hasonlítani, de nem képesek olyanná válni, amilyenné szeretnének. Ennek gyakran neveltetésbeli okai vannak, és gyakran párosul gátlásossággal.

Ahogy haladunk előre a buszban, egyre inkább az „alkalmi” társulások világába lépünk. Itt a barátság, a rokonszenv nem valódi, de ahhoz elég, hogy az utazás idejére mégse legyünk magányosak. Elvégre – legyünk őszinték! – mégis jobb egy másik ember mellett zenét hallgatni, néha megjegyezni, hogy milyen szép a táj, mint ugyanezt egyedül tenni.

S a busz belsejében, közvetlenül a tanárok háta mögött ülnek – egymástól is elkülönülve – a magányosak. Ők sem képeznek homogén csoportot. Vannak, akik valóban nem közösségi emberek, nem igénylik a társaságot, de vannak olyanok is, akik csak nem találják meg a hangot a többiekkel. Vagy azért, mert más kultúrkörből jönnek, más neveltetést kaptak, mint a többség. Előfordulhat, hogy a családjuk egyetlen gyermekeként nem volt lehetőségük a közösséghez tartozás szabályait megtanulni, és ezért kevésbé képesek alkalmazkodni. A magányos gyerekek között találhatók azok, akik többnyire teljes szívükből utálják a kirándulásokat. Ilyenkor ők még magányosabbak, mint különben, s ezért az utazás minden perce kínszenvedés a számukra.

Ezek a problémák nem csupán 10-12 évesen, hanem felnőttkorban is felvetődhetnek. Többször vettem észre magamon, hogy nem szerettem/szeretem a társas kirándulásokat, kicsit mindig magányosnak érzem magam közben. Utazópartnereim többnyire nem értik, hogy számomra miért kellemetlen élmény egy ilyen, az élet megszokott rendjét felborító „esemény”.

De, ha továbbgondoljuk, akkor ez a beállítódás kiterjeszthető szinte bármelyik közösségre, így a konkrét utazás jelképes értelmet is nyerhet.

Előfordulhat például, hogy valaki úgy érzi: ő már nagyon sok mindent tett le arra a bizonyos asztalra, s a körülötte lévő közösség mégsem veszi észre a benne rejlő képességeket, lehetőségeket, nem díjazza a rá jellemző értékeket. Nem kap visszacsatolást, pozitív megerősítést. Ez pedig egy idő múlva a motiváció elvesztéséhez vezethet, s kiválthatja a burn out-szindrómát. 

Mit tehet ilyenkor az egyén? Vagy beletörődik a dologba és reménykedik abban, hogy előbb-utóbb talán megváltozik a helyzet, majd csak észreveszik, értékelik a munkáját. Vagy pedig önmagában keresi a helyzet magyarázatát. Esetleg, végső elkeseredésében elmegy, s megpróbál magának egy jobb közeget találni. Természetesen itt nem zárul le a játszma, az csak a filmekben opció, hogy egy valóságos vagy jelképes „utazás” mindent megold.

Lehet, hogy az új közösség még rosszabb lesz, mint az előző volt. Előfordulhat az is, hogy az elhagyott közösség a távozás után rádöbben volt tagja értékeire, és mindent elkövet, hogy visszaszerezze őt. Elképzelhető az is, hogy a „vándor” maga jön rá, hogy nem a korábbi közösségében, hanem az ő viselkedésében, személyiségében volt probléma.

S ha elfogadjuk Vekerdy azon tézisét, amely szerint nem minden ember közösségi lény - akkor a helyzet kihozható egy nulla összegű játszmára, melyben senki sem nyer, senki sem veszít. S lehet, hogy ez a rádöbbenés maga a győzelem?

Lippai Ildikó

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.11.20.
Jó reggelt: az MNB beleszállt a kormány oktatáspolitikájába
Különösen érdekes, hogy az MNB szerint rövid távon nem apellálhatunk a demográfiai robbanásra (már csak azért sem, hiszen a mostanában születő gyerekek meglehetősen sokára válhatnak munkaer...
(Forrás: mérce)
--
2018.11.20.
A NAT-ot újra kell fogalmazni Pedagógiai nézetek vegyítése pszichológiai elvárások leírásával kérdésessé teszi a hitelességet
A „tanulókra” vonatkozó részek erősítik azt a benyomást, hogy részvételüket a pedagógiai folyamatban avítt pedagógiai szerepfelfogás alapján határozzák meg: „A tanuló megtanulja...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.11.20.
A lehető legrosszabb időpontban szűnik meg a legnépszerűbb nyelvvizsga
A TIT weboldala miután megemlíti a tényt, hogy megszűnik a TELC, rögtön azzal igyekszik árnyalni a képet, hogy egy másik, „hazai fejlesztésű, államilag akkreditált számítógépes vizsg...
(Forrás: mérce)
--
2018.11.20.
Felpörgött a CEU Bécsbe költöztetése, Soros már az oktatási miniszterrel tárgyal
Vasárnap Sebastian Kurz osztrák kancellárral találkozott Soros György, hétfőn pedig már az oktatási miniszterrel egyeztetett a CEU bécsi költözéséről - számolt be az RTL Klub Híradója...
(Forrás: Népszava)
--
2018.11.20.
Új tantárgyat kezdeményeznek
Az Emberi Méltóság Központ és a CitizenGo szervezet kezdeményezi, hogy jelenjen meg a családi életre nevelés az új Nemzeti alaptantervben. Az erről szóló petíciót Kásler Miklós, az emberi...
(Forrás: Infostart)
--
2018.11.20.
Új Nemzeti Alaptanterv: az MTA és a PDSZ is halasztást kér
A NAT korszerű, gyermekközpontú, a XI. század várható kihívásaira felkészítő folyamatokról szól, de olyan ideális iskolai körülményeket feltételez, amelyek még messze nem biztosítottak...
(Forrás: Infostart)
--
2018.11.20.
A magyar nyolcadikosok szerint a szüleik igen, a tanáraik kevésbé adnak a véleményükre
Leginkább a családjuk kíváncsi a véleményükre és világ dolgairól is elsősorban a szüleiktől informálódnak a nyolcadikos (13-15 éves) gyerekek - áll az UNICEF Magyarország az ELTE TÁ...
(Forrás: index)
--
2018.11.20.
Megvannak az év leginkább szülőbarát pedagógusai
Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete 2013-ban alapította és adta át először a Varga Gábor-díjat, hogy emléket állítson az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimná...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.11.20.
Schmidt Mária megmondta, milyen történelemoktatást szeretne a NER-ben
Schmidt kijelentette, szerinte a történelemoktatás célja:öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése. Múltunk megismertetése és értő elemzése révén minden tanuló erőt meríthet nemzet...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Blum Szilárd:] >Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a hátrányos helyzetű csoportokból érkezők sajátos hiányosságokat mutathatnak az érzelmi funkcióik területén (a családi összeütközésekből, a környezetük által okozott hosszú távú diszkriminációból, a rendszeres […]
Neuroandragógiával a kirekesztés ellen (Továbbképzés és tréning, 2018. május 24-25.) »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek