OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2014. október 19.
» Hozzászólások (2)

Fiatalok által fejlesztett alkalmazás segítheti a tanárok munkáját

A tanárok munkáját segítő, de azt nem helyettesítő feladatlap készítő alkalmazást fejlesztett ki két fiatal informatikus. A Redmenta névre keresztelt internetes applikáció nemcsak a tudás ellenőrzését, hanem annak bővítését is lehetővé teszi, így egyszerre könnyíti meg a tanárok munkáját és teszi vonzóbbá, játékosabbá a tanulást és a dolgozatírást a diákoknak.

A legújabb kutatások szerint nem az ismétlés, hanem a tesztelés a tudás anyja – ebből indult ki Mérő Bálint (19) és Bordás Ádám (16), amikor kifejlesztették a Redmenta nevű internetes feladatszerkesztő alkalmazást. A munkát a csapat tavaly nyáron kezdte, idén szeptemberben pedig mindenki számára elérhetővé tették a feladatkészítő programot.

Az új fejlesztés ötletét egy korábbi oktatási segédszoftver adta, amellyel Bálint és Ádám tavaly harmadik díjat nyert az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. Bálint egy másik projekten már korábban együtt dolgozott Király Dávid kommunikációs szakemberrel, ő mutatta be a fiatalokat Mizsányi Attila informatikusnak, aki korábban tanárként oktatta a szakterületet, s akitől a most megvalósult konkrét ötlet származik. Így állt össze a Redmenta négyfős csapata, amely 2013 júliusában kezdte meg a munkát.

A https://redmenta.com/ címen elérhető feladatlap készítő alkalmazás idén nyáron elkészült, a tesztelése ma is javában zajlik. Bár a jövőben a Redmenta újabb funkciókkal bővül majd, a program a jelenlegi formájában is tökéletesen használható, ezért döntött úgy a csapat, hogy az alkalmazást mindenki számára elérhetővé teszik. A felület a közeljövőben egyedi arculatot kap majd, de a program már ma is felhasználóbarát, könnyen kezelhető.

Noha tesztek összeállítását szolgáló alkalmazások korábban is léteztek, a csapat abból indult ki, hogy ezek túl kezdetlegesek vagy csak egy témakörre épülnek, sokuk használata pedig túlzottan komplikált. A Redmentával azonban a tanárok bármilyen témakörben könnyen és gyorsan összeállíthatják saját feladatsorukat, amelyet bármilyen közösséggel meg is oszthatnak. Emellett hamarosan választhatnak kész feladatsorok közül is, amelyeket saját igényüknek megfelelően módosíthatnak is.

„A Redmenta egy eszköz. Nem határozza meg a tesztek tartalmát, a tanárok keze tökéletesen szabad, ugyanolyan egyedi módon állíthatják össze a dolgozataikat, mint a hagyományos módszerrel. Mi arra törekedtünk, hogy ezt a munkát megkönnyítsük és felgyorsítsuk” – tették hozzá a fejlesztők, akik szerint az okostelefonon vagy táblagépen kitölthető „dolgozat” a diákok számára sem lesz olyan „mumus”, mint a füzetlapra körmölt témazárók.

A fejlesztő csapat tagjai mindeközben szakmai konferenciákon, workshopokon mutatják be az alkalmazást az érdeklődő tanároknak és a szakmai szervezeteknek. Az eddigi tapasztalatok nagyon kedvezőek, az alkalmazást megismerő és tesztelő pedagógusok újabb és újabb javaslatokkal látják el a csapat tagjait, akik számos ötletet be is építettek a Redmentába.

„Fontosnak találjuk, hogy a Redmenta használatának lehetőségét minél több intézményben biztosítsuk. Külön figyelmet fordítottunk arra is, hogy diákok a saját mobiltelefonjaikon is tudják használni a programunkat, így nem kell az intézményeknek további eszközöket beszerezniük” – hangsúlyozzák az alkalmazást fejlesztő informatikus diákok.

A csapat elsődleges célja, hogy a Redmentát minél szélesebb körben alkalmazzák a közoktatásban, de magánfenntartású oktatási intézményekben vagy nyelviskolákban ugyancsak hatékony segítség lehet a feladatlap-szerkesztő. Ez utóbbit megkönnyítendő a fejlesztők már dolgoznak az alkalmazás többnyelvűsítésén.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

OFOE | 2014. október 20.
Kedves Noémi! A programot készítő fiatalok biztosan örömmel fogadnak minden észrevételt, javaslatot, és nyilván tovább fejlesztik majd az alkalmazást, éppen a szerzett tapasztalatok birtokában.
Noémi | 2014. október 19.
Nagyon jó kezdeményezés, de azért még elég gyerekcipőben jár. A felülete nagyon divatos, a tudása viszont még fényévekre jár a piacon lévő programoktól. Sok külföldi nagyon jó (és drága) program mellett van már magyar is (pl. testline.hu).
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.17.
Harmincezer ember nyelvvizsgadíját fizette vissza az állam
Eddig 30 ezer fiatalnak térítették vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be Nová...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.17.
Kétségbeesett pécsi szülők a Penny Market apróhirdető tábláján keresnek iskolát
A Pécs-Somogyban található Vadgesztenye Általános Iskolába elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek jártak, ám idővel egyre csökkent a beiratkozók száma. A mélypont 2014-ben volt, amikor...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2018.12.17.
Vadgesztenyének lenni. Szülői levél Páva Péter polgármesternek
Kísérleti programba vágtunk bele. Tudtuk, hogy lesznek rögök, hogy lesznek elméletek, amik majd a gyakorlatban nem fognak működni, folyamatok, amik megszakadnak, mert így fog majd egyszer évek...
(Forrás: Facebook)
--
2018.12.17.
Elveszítette presztízsét a tanári szakma: szomorú adatok a pedagóguspályáról
„2016-ra elveszítette presztízsértékét az újságírói és tanári foglalkozás, amelyek a rendszerváltás előtti időkben még magas megbecsültségű szakmáknak számítottak. A 2016-os foglalkoz...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.17.
2022 után még durvább lesz a tanárhiány, de már most van egy nagy probléma
Legutóbb arról tájékoztattak, hogy 1-2 százalékos a pedagógushiány – mondta a Magyar Időknek Bódis József oktatási államtitkár, aki szerint 2022 után a nyugdíjba vonulók miatt viszont...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Vásárhelyi Mária: Miféle generáció nő fel ebben az országban?
Aztán azon tűnődtem, vajon miféle generáció nő fel itt ebben az országban. Milyen társadalom lesz az, ahol a fiatalok hazugsággal és gyűlölettel szennyezett világban szocializálódnak?...
(Forrás: 168 óra)
--
2018.12.14.
Ha van értelme a verselemzésnek, akkor csak így
Hauber Károly, a pápai Türr István Gimnázium tanára olyan könyvet írt és állított össze A verselemzés iskolája címmel, amelyik sikerrel ötvözi a két fenti megközelítési módot: azaz...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.12.14.
Nem oldódik meg a probléma azzal, hogy rehabra küldjük a gyereket
A Bagázs Közhasznú Egyesület munkatársai Bag és Dány romatelepein közvetlen közelről követhették nyomon, hogyan vált évről évre egyre súlyosabb problémává a drogfogyasztás Magyarorsz...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.12.14.
Az egészségügy és az oktatás kivéreztetésével tudta tartani a kormány a hiányt
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi az ára annak, hogy Magyarország hosszú évek óta képes tartani az államháztartási hiány - maastrichti - mértékét? Katona Tamás szerint ennek egyértelm...
(Forrás: Népszava)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek