OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2015. június 3.
» Hozzászólások (0)

MI – Egy osztályfőnök feljegyzései

27. Ópusztaszer, mert megérdemlik

2015. május 22.

Majdnem teljes a létszám. N. jó szokása szerint nem tiszteli meg a csoportot jelenlétével, de már fel sem tűnik. Cserébe tájékoztatnak, hogy már nem csak lóg, de szökésben is van. Hurrrááááá!!!! J. állítólag az orvosnál. Nem hivatalos információk szerint hazaköltözött a nővére két gyerekkel. Valakinek ügyelni kell a kicsikre. Most éppen J. a soros. Agyrém! Semmi extra, de a közeledő év vége érezteti hatását. Mindenki esze nélkül íratja a témazárókat. Már, ha bent van. Mert egy csomó kolléga hiányzik, szakos helyettesítés nincs, de ha a hiányzó érkezik, akkor mindenesetre számon kér. Mert hogy le kéne lassan zárni a kisdedeket. Mindegy, úgyis ukázba adták, hogy a tanulószoba az percre pontosan megtartandó, tehát bent rohadunk. A teremben sacc per kábé 40 fok. Ha nyitva van az ajtó, az kevés. Ha az ablak is nyitva van, akkor mozog a levegő. Elszállunk a huzattól, de legalább érkezik valamennyi oxigén is. Négytől ötig ez nagyjából rendben is van, de ötkor az apraja kiszabadul az udvarra. És akkor eldönthetjük: megdöglünk a melegtől és az oxigén hiánytól, de elviselhető (nem zavaró) az udvar zaja, vagy megdöglünk ugyan a melegtől, de legalább huzat van (oxigén pótlás) és elviselhetetlen zaj. Mert mi tanulnánk. Ez utóbbit választjuk, mert még élni akar mindenki. Már csak négy hét!

Kedden nyugalom, béke, árnyékban 600 fok. Mi, szabálykövető felnőttek és kisdedek, a tanteremben szaunázunk. Mivel három óra van, mire végzünk az ebéddel, igh. engedélyével négyig kint lehetünk a Kóson, várható beérkezésünk negyed öt. Földrajzból már Európában vagyunk, küzdünk Európa mint kontinens határaival, Észak-Európa országaival, határaival és persze a fővárosokkal, mert csütörtökön röppentyű lenne. De nem lesz, mert lelépnek a kis drágák. Jutalom: kirándulás Ópusztaszerre azoknak, akik önmagukhoz képest megérdemlik. A suliból összesen 44-en mehetnek. Tőlünk tizenhárom. Mert ők önmagukhoz képest is... ☺ A sok hiányzó tanár miatt ráérünk a gyakorlásra, közben persze készülnek a virágok is. Most, hogy még mindig van két hetünk a Diákdáridóra, körvonalazódik annak a programja is. (Haha!! Mi időmilliomosok vagyunk! Jó esetben napi két óra, de akkor aztán semmi más nem lehet.) Mert a tanulószobán nem lehet próbálni. Akkor tanulunk. Mert mindig van mit gyakorolni. Hát ja.

Szerdán is muszáj tanszobázni, hiába utaznak el másnap. Mert a szabály, az szabály! Kémiából témazáró lészen, SOS, mert R. néni beteg volt, szóval most ami a csövön kifér. Kezdjük el a felkészülést! 16 kérdés, ebből 10 lesz a dolgozatban. ! Csak nyögni vagyok képes, de amíg a kis tündérkéim ezt is hang nélkül benyelik, addig...

Már búcsúzkodunk, jó éjt puszi osztás van, amikor fél füllel hallom, hogy kinyomja magából valaki: N. körözés alatt? Hát D-hez költözött egy hete. Nyílt titok! (D. tavaly volt osztálytárs, borzasztó sok problémát okozott a viselkedése, az életvitele, minden. Anyukája néhány hónapra eltűnt, kiderült, hogy egy másik ország hatóságainak vendégszeretetét élvezte. Most állítólag az ő albérletükbe jelentkezett be N. anyuja.) Egyre szebb ez a történet, egy szappanopera sehol nincs ehhez képest. Kár, hogy itt erősen kétséges a boldog végkifejlet. ☹

Este hívom N. gyermekotthoni nevelőjét. Majd hanyatt esik! Erről tájékoztatni kell a gyámot. Mondom, szerintem is. Gyámmal csütörtök délelőttre beszélek meg egy telefonos együttgondolkodást.

Csütörtök délelőtt megpróbáljuk a lehetetlent N-ügyileg. Minden információt megadok a gyámnak, ami releváns az ügyben. Hörög, szerinte is egyre érdekesebb fordulatokatvesz az egész. Ez mostantól az ő problémája, amit én megtehettem, megtettem. Már rég nem hiszek a csodákban.

A bent maradtak a változatosság kedvéért liliomot hajtogatnak. Kimentem volna velük focizni, de szakad az eső. Egész nap. Így legalább nem unatkoznak, de nagyon utálják. Meg tudom érteni!

Este telefonos tájékoztatás érkezik a kiránduló kis drágákról: hogy milyen édesek, hogy mennyit segítenek, mert még a fiúk is hajlandók a kicsiket pátyolgatni, hogy a foglalkozáson is milyen rendesek voltak, figyeltek, okosakat mondtak. Miért nem vagyok most se meglepve??? Miért vagyok már megint (még mindig) büszke az egész brigádra?

Pénteken ebéd után elengedem a „maradékot”. És újabb telefonos érteítés jön. A kirándulók nem bírnak nem szuperek lenni! A szállás rendbe tétele, kajakészítés, pesztrálás, szokás szerint maguktól és ötcsillagos minőségben.

Rájuk írtam már csütörtökön is a fészen, nyögtem nagyon elégedetten, most pénteken folytatom. Hadd olvassák a szülők is, legyenek csak ők is büszkék a kölykökre. Z. bácsival együtt már most rosszul vagyunk a gondolattól, hogy jövő ilyenkor már az igazi búcsúra kell készülnünk. Brrrrrrrrr!!!!

De addig még van egy évünk, és azt maximálisan kihasználjuk, sőt! Ki is élvezzük! A Diákdáridóra készülés alatt biztos, hogy fuldokolva fogunk röhögni. És az még két hét! Koncentráljunk erre!

--

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.14.
Vásárhelyi Mária: Miféle generáció nő fel ebben az országban?
Aztán azon tűnődtem, vajon miféle generáció nő fel itt ebben az országban. Milyen társadalom lesz az, ahol a fiatalok hazugsággal és gyűlölettel szennyezett világban szocializálódnak?...
(Forrás: 168 óra)
--
2018.12.14.
Ha van értelme a verselemzésnek, akkor csak így
Hauber Károly, a pápai Türr István Gimnázium tanára olyan könyvet írt és állított össze A verselemzés iskolája címmel, amelyik sikerrel ötvözi a két fenti megközelítési módot: azaz...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.12.14.
Nem oldódik meg a probléma azzal, hogy rehabra küldjük a gyereket
A Bagázs Közhasznú Egyesület munkatársai Bag és Dány romatelepein közvetlen közelről követhették nyomon, hogyan vált évről évre egyre súlyosabb problémává a drogfogyasztás Magyarorsz...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.12.14.
Az egészségügy és az oktatás kivéreztetésével tudta tartani a kormány a hiányt
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi az ára annak, hogy Magyarország hosszú évek óta képes tartani az államháztartási hiány - maastrichti - mértékét? Katona Tamás szerint ennek egyértelm...
(Forrás: Népszava)
--
2018.12.14.
"Semmibe veszik a tiltakozást" - az egyetemi dolgozóknál is kiverte a biztosítékot a túlóratörvény
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöksége mély felháborodását fejezi ki a munka törvénykönyve egyéni képviselői indítvánnyal történt, a szakszervezeti és társadalmi...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Több ezer kínai és az iráni hallgató tanul a magyar egyetemeken: itt vannak a friss adatok
Egy év alatt négyezerrel emelkedett a magyar felsőoktatási intézmények külföldi hallgatóinak száma: míg a 2016/2017-es tanévben 26 519, addig az előző tanévben már 30 276 külföldi tanult...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Jobban teljesítenek a diákok, ha egy órával később kezdődik az iskola
Egy seattle-i iskolakerület 18 középiskolájában 2016 őszén vezették be a későbbi tanításkezdést: 7.50 helyett csaknem egy órával később, 8.45-kor kezdődött az iskola. A szülők vegyesen...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.14.
Több mint 45 ezer könyvet osztanak szét szegény gyerekek között
A Libri 2018-as karácsonyi kampányában arra kért mindenkit, hogy vigyék el adománygyűjtő pontjaihoz azokat a gyerekkönyveiket, amik régóta a könyvespolcaik mélyén rejtőznek, és amelyekkel...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.14.
A PDSZ szerint sincs más lassan, mint az országos sztrájk
"a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a T/3628 számú, rabszolgatörvényként elhíresült törvényjavaslat minden elemét és annak elfogadásának körülményeit is elutasítja. Úgy vélj...
(Forrás: Pécsi Stop)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek