OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2015. október 24.
» Hozzászólások (7)

Nyilatkozat a Pedagógus etikai kódexről

Alulírt szervezetek egyöntetűen elutasítják a Nemzeti Pedagógus Kar által készített Pedagógus etikai kódexet.

  1. A kódex törvény- és alkotmánysértő, hiszen amint azt a Pedagógusok Szakszervezetének az Alkotmánybírósághoz benyújtott panasza rögzíti, az NPK általánosan kötelező érvényű szabályrendszert alkotott, noha az alkotmány szerint nem tartozik a jogalkotásra feljogosított szervek közé.
  2. A kódex fölösleges, mivel részben a Nemzeti köznevelési törvényben már szabályozott, részben magától értetődő normákat ír elő.
  3. A kódex alapállásában hamis, mivel önkéntes jogkövetésre hivatkozik, noha a pedagógus kari tagság kötelező.
  4. A kódex üres ideológiai szólamokra épül, a gyermek érdeke mint szempont nem érvényesül benne, pedig mi más lenne a pedagógusi munka célja, mint a gyermek. Az elsősorban a felettesének megfelelni kötelezett alattvaló nem tud szabad, boldog, majdan sikeres és közösségi felelősséget vállaló gyermekeket nevelni.
  5. A kódex nem növeli, hanem csökkenti a pedagóguspálya megbecsülését, mert azt sugallja, hogy a pedagógus erkölcsileg is megrendszabályozandó munkavállaló, akinek autonóm erkölcsi érzék híján az erkölcsi értékeket is kívülről kell megszabni.

Alapítványi és Magániskolák Egyesülete
Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság
Hálózat a Tanszabadságért
Hívatlanul Hálózat
Magyar Óvodapedagógiai Egyesület
Magyartanárok Egyesülete
Oktatási Vezetők Szakszervezete
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
Pedagógusok Szakszervezete
Történelemtanárok Egylete

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

gyönytyúk | 2015. november 9. | ngyong[kukac]freemail[pont]hu
Higgye el, Péter, végtelenül tisztelem azért, mert saját nevén ír, nem bújik el holmi álnevek mögé, így aztán pontosan beazonosítható...
Önnek szíve joga passzusban előíratni, hogy az Ön státusza a mesteré - lobogtassa is a gyerekek előtt, hátha... (vannak tanárok, akik papír nélkül is mesterek, talán épp ezért idegenkednek az előírástól...)
Viszont megismétlem: még ez az idétlen passzus is csak a gyerekek vonatkozásában fogalmazódik meg, így egyáltalán nincs joga ebből a felsőbbséges pozícióból beszélnie akár Szekszárdi Júliával, akár az egyesület tagjaival, akár a többi egyesület tagjaival, de még a gyönytyúk álnevű utolsó senkivel sem.

Zimbardóról elfelejtkezett...
Péter | 2015. november 9.
Szekszárdi Júlia véleményéhez:
Köszönöm a bátorító szavait. Higyje el, hosszas mérlegelést követően szántam rá magam, hogy ennek a honlapnak néhány közleményét kommentáljam.
Amitől tartani lehetett, az be is következett. Ennek ellenére egy bizonyos ponton túl már nem lehet tűrni és elhallgatni azt a káros folyamatot, gyakorlatot, ami az évtizedek során megrontott, ma még mindig jelentős mértékben liberálszocialista szellemű magyar közoktatást jellemzi. Ennek a trendnek egyik képviselője ez a honlap és azt működtető szervezet.
Helyesnek tartanám, ha mások is leküzdenék a félelmüket, tartózkodásukat, és véleményeznék az itt megjelenő írásokat.
Péter | 2015. november 9.
A gyönytyúk álnéven kommentáló első bejegszéséhez:
Ezt a saját maga által leírt állítást korlátoltnak nevezi. "A pedagógus kapcsolata a neveltekkel, diákokkal mester-tanítvány kapcsolat." Bár a mondat nem tőlem származik, egyet kell értenem vele.

Elképesztő ismerethiány és inkompetencia jele ennek a megkérdőjelezése.
Aki kétségbe vonja a pedagógus "vezető" szerepét az intézményes nevelés folyamatában, mely kapcsolatban a "mester" segíti, tudásával, szakmai és pedagógiai felkészültségével, jó és követhető példájával, mintájával erősíti a tanítvány útját a fejlődésben, tehát aki ezt tagadja, az a nevelés alapjaival, és ezen belül a pedagógus hitavás lényegével nincsen tisztában.

Minden értéknek, műveltségnek, tárgyi tudásnak, értelmi, érzelmi és erkölcsi képességnek, közte a személyes példának a negligálása, a nevelői felelősség és példamutatás megkérdőjelezése, egy szélsőséges és társadalom- illetve nemzetellenes liberális ideológiának a sajátja. Reményeim szerint ez a szemlélet letűnőben van, és a jövőben meg tudjuk védeni ártalmaitól a felnövekvő nemzedékeket.
gyönytyúk | 2015. november 8.
Ja, és még egy. Ezt írja: "erkölcseiben is megroppantott és fellazított nevelőtestületekre nagyon is ráfér" stb. Ki roppant kit? Ki lazít fel?
A héten egy idős kollégámnak volt a minősítése. A tantestületben napokig beszédtéma volt. És érdekes: aki maga is minősítő státuszban van, nagyon nem akarta megérteni azokat, akik a rendszer méltatlanságán háborogtak. Valaki a Zimbardo-féle kísérlettel vont párhuzamot: ahogy ott a börtönőrök és a rabok felveszik a rájuk sorsolt szerepeket, így előbb-utóbb itt is kialakul, hogy a minősítettek elkezdenek aggódni, bizonytalankodni, felvenni a fogoly szerepét. A minősítőkről nem beszélek, hátha meg tudnak maradni kezdeti emberségességüknél - de hát Zimbardo pont azt bizonyította, hogy a viselkedés alakulása a helyzetből adódik.

Úgyhogy ez a rendszer tökéletesen jellemezhető az Ön szavaival: erkölcseiben is megroppantja és fellazítja nevelőtestületeket.
gyönytyúk | 2015. november 8.

Kedves Péter!

Ön legalább komolyan veszi a kódexet. Legalább is az egyik legröhejesebb passzusát: "A pedagógus kapcsolata a neveltekkel, diákokkal mester-tanítvány kapcsolat." (Ezen állítás korlátoltságáról érdemes lenne egy ÉRTELMES vitát folytatni - örülök, hogy a történelemtanári állásfoglalás is szóvá teszi.) Szóval Ön mesterként viselkedik sok-sok szervezet tagjaival, kimondja az igazat, és punktum!
(Legalább a konszenzus szót ne használta volna pont ennél a posztnál...)
Üdvözlettel: gy.
Szekszárdi Júlia | 2015. november 4.
Drága Péter! Esküszöm, már hiányzott. Végre egy tiszta hang!
Péter | 2015. november 4.
Az aláírók közönséges politikai szolgalélek szerű nyilatkozatot tesznek, semmifeéle alapja nincsen az állításaiknak.
Nem kell félteni az iskolákat, a tanárokat, még kevésbé a gyerkeket az egyértelmű erkölcsi követelményektől.
Sőt, a liberális irányítás során erkölcseiben is megroppantott és fellazított nevelőtestületekre nagyon is ráfér egy konszenzuson alapuló etikai kódex. Mint amilyen ez a most kidolgozott.
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.02.17.
Nincs jobb mérés a felvételinél
Szinte minden évben felmerül, hogy a központi középiskolai felvételire elegendő-e a 45 perc tantárgyanként, illetve könnyűek vagy nehezek-e a feladatok. A lapunk által megkérdezett gyakorl...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.02.17.
Szódolgozat
Öveges Enikő és Csizér Kata tavaly tette le Vizsgálat a köznevelésben folyó idegennyelv-oktatás kereteiről és hatékonyságáról című kutatási jelentését az Oktatási Hivatal asztalá...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.02.17.
Radó esete a brit tudósokkal. Nahalka István írása
A tanulási elmaradást az a látens diszkrimináció hozza létre, amelyet az iskolák működtetnek egyoldalúságukkal, sajátos értékorientációikkal, bizonyos kultúrák kirekesztésével. Lá...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.02.17.
Diákolimpikonoktól határon túli doktoranduszokig egyre többen állnak ki az MTA mellett
Kedden Budapesten mintegy 1000-1500 fő tiltakozott az MTA épülete előtt a tervezett ellehetetlenítés ellen (a demonstrációtól percről percre tudósítottunk), emellett Szegeden, Kolozsváron...
(Forrás: mérce)
--
2019.02.17.
Mennyibe kerül a nyelvvizsga: akár több százezer forintos kiadással is kell számolni
A továbbtanulás nemcsak izgalommal, hanem anyagi terhekkel is jár, amit az OTP Öngondoskodási Index szerint a szülők 81 százaléka akár lemondások árán is vállalna. Sok családnak azonban...
(Forrás: eduline)
--
2019.02.17.
Utópiának tűnik, hogy bárki is megállítsa a Facebook pénzcsináló adatporszívóját
Ahogy a tavalyi, az idei évindító üzenetében is azt ígérte Zuckerberg – akinek a szavazati jogok 60 százalékát birtokolva teljes az ellenőrzése a cég fölött –, hogy rendet tesz a Facebook...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.02.17.
"Ha ma lennék 16, valószínűleg nagyon be lennék szarva" (Hercsel Adél intejúja Simon Mártonnal)
Ha összeszedném tíz barátomat, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, száz dologban nem értenénk egyet. Ezért kellene beszélnünk róla, a dolgok ott kezdődnek el. Az a baj, hogy leszoktunk...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.02.15.
Az óvszernek van értelme az iskolákban az ENSZ szerint
Az ENSZ Népesedési Alapja adott ki egy jelentést, amelyből kiderül, hogy ha óvszereket osztanak az iskolákban, azzal egyrészt megelőzhetők különböző nemi úton terjedő betegségek, másr...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.02.14.
Volt már idén szülői értekezleten? Volt bármi értelme?
Az osztályfőnök ismerteti a fontos dátumokat, határidőket, beadandó pénzeket, általánosságban beszél az osztályról. A szülők közben aláírják a megfelelő papírokat. Tanév elején...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek