OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2016. augusztus 17.
» Hozzászólások (0)

Nyílt levél Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez

Tisztelt Miniszter Úr!

Különös dolog egy pedagógus-mozgalom tagjaiként épp a nemzetgazdasági miniszterhez fordulni. De nincs mit tenni, ma Magyarországon a szakképzésben tanulók és tanítók sorsáról bizony a Nemzetgazdasági Minisztérium dönt.

Nincs más választásunk, mint nyílt levelet írni, hiszen ma Magyarországon az oktatási rendszer (is) olyan mértékben hierarchikus és bürokratikus, hogy egyetlen esélyünk csakis a nyilvánosság lehet. Az „alulról jövő” szakmai érvek amúgy nem számítanak.

A Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform már szinte minden lehetséges fórumon hangot adott tiltakozásának a szakképzés tervezett átalakításával kapcsolatban. Rendkívül aggályosnak tartjuk a közismereti tárgyak kiszorítását, a diákok iskolaváltási, továbbtanulási lehetőségeinek befagyasztását, és egyáltalán, az egész átgondolatlan, felelőtlen koncepciót, melynek meglátásunk szerint semmi más, ésszerű alapja nincs, mint az iparkamara rövidtávú anyagi érdeke. Ezekhez kapcsolódóan azonban egyéb, finoman szólva ellentmondásos döntésről is tudomást szereztünk – szeretnénk választ kapni Öntől felmerülő kérdéseinkre az ügyek kapcsán.

A Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartása alá tartozó szakközép- és szakiskolák számára idén tavasszal országszerte tagintézmény vezetői pályázatot írtak ki. A vezetői megbízás szintén egységes, 2016. július 1-én indult.Így történt ez az Egri Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma esetében is.

A felhívásra két pályázat érkezett, az egyiket a Nemzetgazdasági Minisztérium azonnal elutasította, mert a jelentkező több ponton sem felelt meg a pályázatban kiírt feltételeknek.

A másik pályázat elbírálása sikeres volt, a jelöltet Hadházi Róbertnénak hívják. Pályázata jogilag is megfelelőnek ítéltetett, a szakmai tartalmát pedig a jegyzőkönyvezett adatok szerint az iskola tantestületének 84 százaléka támogatta. 2016. június 30-án azonban az Egri Szakképzési Centrumtól szóban és e-mailben is az az értesítés érkezett Hadházi Róbertnének, hogy az egyedüli érvényes és a tantestület által elsöprő többséggel támogatott pályázata ellenére a tagintézmény vezetői posztot nem ő, hanem még egy évig az intézmény jelenlegi vezetője, Prof. Dr. Vasas Joachim fogja betölteni.

Az említett személy azonban a tagintézmény vezetői beosztásra még csak nem is nyújtott be pályázatot, az elutasított pályázat sem az övé volt. Az intézmény dolgozói nem ismerik az okát, hogy a 70 éves és súlyos egészségügyi problémákkal küzdő, a tantestületet meglehetősen megosztó Prof. Dr. Vasas Joachim miért kapott még egy éves megbízatást, holott a kiírás országos szinten öt évre szól.

Választ várunk Öntől, Miniszter Úr.

Ezek szerint a tantestület véleményezési joga tényleg csak a látszat-demokráciát szolgálja? Miért nem vezetheti az intézményt egy olyan személy, akinek a pályázata kifogástalan, és a kollégák is elfogadják? Ön tényleg úgy gondolja, hogy hatékony együttműködés várható egy, abszurd módon az intézményre kényszerített vezető és a felháborodott beosztottak között? Tudomásunk szerint más szakképzési centrumokban is felmerültek hasonló problémák – de az érintett tantestületek egyelőre nem merik vállalni a nyilvánosságot.

Kérjük, segítsen őket meggyőzni, hogy nincs mitől félniük, hiszen a célunk közös: hatékony, korszerű oktatási rendszer, melynek egyik alapja a nyílt kommunikáció. Ugye Ön sem szeretné, ha ma Magyarországon az Önök minisztériuma egyet jelentene a megfélemlítéssel és az elnyomással?

További kérdéseink: mikor döntenek végre a szakképzésben a kerettantervekről? Már rég el kellett volna készülniük az iskolákban a jövő évi, pontos tantárgyfelosztásoknak – ám a kerettanterv nélkül ez nem megy!

Egyelőre számos kollégának bizonytalan az állása. Érthető, ha közülük sokan más, biztos foglalkoztatás után néznek. Ez egy fájdalmasan egyszerű, gazdasági kényszer, biztosan megérti.

Szeptembertől kik fogják helyettesíteni azokat a kollégákat, akik az elhúzódó bizonytalanság miatt a nyár folyamán pályát módosítanak?

Vagy majd egyszerűen csak elmaradnak az órák?

Vagy majd mindenki helyettesít – de akkor ki csinálja meg az órarendet és a tantárgyfelosztást, melyek elkészítése az Önök elhúzódó „munkatempója” miatt egyelőre sehol sem tart?

Hogy fog így elindulni a tanév, ilyen káoszban hogy fognak a kollégák a tanulókra koncentrálni?

Bár konkrét kerettanterveket még nem láthattunk, nyilatkozatokból, tervezetekből az látszik, hogy a természettudományos tantárgyak egy részét törölnék a szakképzésből – a tanulók továbbtanulási, iskolaváltási lehetőségei így jelentősen beszűkülnek.

Hogyan fogják az esélyegyenlőtlenségeket kompenzálni?

Meg nem erősített hírek szerint szeptembertől összevont természettudományos tárgyat, úgy nevezett „science-tantárgyat” kívánnak bevezetni. Ez igaz? Ha igen, Ön szerint nem kellene erre tanárképzéssel, kidolgozott tantervvel, tankönyvekkel felkészülni?

Miniszter Úr, nyílt levelet írtunk, mert ez közügy. Minden állampolgárnak joga van tudomást szerezni a levélben foglaltakról. És természetesen joga van megismerni az Ön/Önök válaszát, nézőpontját, érveit. Ha nem válaszol – annak is komoly információértéke van. Gondoskodni fogunk róla, hogy az Ön reakciója, vagy épp annak hiánya minél szélesebb körben ismertté váljék.

A mielőbbi válasz olvasásának reményében, üdvözlettel:

A Tanítanék Mozgalom képviselői

Budapest, 2016.08.16.

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.02.20.
Felvételi pontszámítás Abszurdisztánból
Még fel sem ocsúdtunk a pontszámítási sokkból, amikor jött az újabb, nyelvtanulást érintő bejelentés, a mézesmadzag: a kormány minden 9. és 11. osztályos gimnazistának (!!!) fizeti majd...
(Forrás: mérce)
--
2019.02.20.
Az oktatásért felelős államtitkár nem vett részt a Corvinusról szóló parlamenti vitában
Bódis azt mondta, az előterjesztő nem az Emmi és nem az oktatási államtitkárság volt, ezért nem vett részt a vitában. Az államtitkárt a munkatársai megpróbálták azzal kimenteni, hogy „...
(Forrás: 444.hu)
--
2019.02.20.
A munkaerőhiány miatt a duális képzés sem érdekli a fiatalokat
Úgy tűnik, kudarcba fullad a kormány próbálkozása, hogy enyhítse a munkaerőhiányt: 2015-ben azért vezették be a országosan a német mintára kidolgozott duális képzést, hogy a hallgató...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.02.20.
ITM: Várhatóan 1200 iskola vesz részt a Pénz7 témahéten
Az idén várhatóan 1200 iskola több százezer diákkal vesz részt a Pénz7 elnevezésű témahéten, amely során igyekeznek megismertetni a fiatalokkal a pénz és a vállalkozás világát – mondta...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.02.20.
Könnyebb lehet az iskolatáska
Tegnap járt le a határidő azon szülők számára, akiknek a gyermeke főiskolán vagy egyetemen tanul tovább, mivel vasárnapig lehetett jelentkezni az ősszel induló felsőoktatási képzésekre...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.02.20.
Mi van, ha a tanár lekever egy pofont, és nem bűnös?
Egy zalai falu általános iskolájában egy 13 éves diák 2017-ben megütött egy másodikos gyereket. A tanár közbeavatkozott, a diák meg akarta ütni, majd megrúgta, mire a tanár lekevert neki...
(Forrás: index)
--
2019.02.20.
Mi van, ha a tanár lekever egy pofont, és nem bűnös?
Egy zalai falu általános iskolájában egy 13 éves diák 2017-ben megütött egy másodikos gyereket. A tanár közbeavatkozott, a diák meg akarta ütni, majd megrúgta, mire a tanár lekevert neki...
(Forrás: index)
--
2019.02.20.
Palkovics újra üzent az Akadémiának és a kutatóknak
A miniszter elárulta, hogy pénteken találkozik legközelebb az MTA vezetésével és gyors megegyezésben bízik. Palkovics László elmondása szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
(Forrás: Népszava)
--
2019.02.20.
Készen állnak a sztrájkra a tanárok
öbb ezer visszajelzés érkezett már a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felmérésére, amellyel a tanárok sztrájkhajlandóságát szeretnék feltérképezni. Szűcs Tamás elnök lapunknak...
(Forrás: Népszava)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek