OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2005. szeptember 25.

Az osztályfőnöki órák beszélgetéseihez 18.

Mit tehetünk az erőszak ellen?: Részlet Adrian Mole titkos naplójából

Február 13. Péntek
Hát ez a nap kész katasztrófa volt. Már nem Pandora ül mellettem, hanem Barry Kent. Egész órán másolta, amit írok, és rágógumit fújt a fülembe. Megmondtam Miss Elfnek, de ő is fél Barry Kenttől, ezért azután egy szót sem szólt.

Február 17. Kedd
Barry Kent azt mondta, fasírtot csinál belőlem, ha nem adok neki mindennap huszonöt pennyt. Azt feleltem, hogy csak az idejét pazarolja, ha tőlem fenyegetődzéssel akar pénzt kicsikarni. Egy árva megtakarított vasam sincs. Anya egyenesen az ifjúsági takarékbetétemre utaltatja a zsebpénzemet, és napi tizenöt pennyt ad Mars szeletre. Barry Kent erre az ebédpénzemet követelte! Közöltem vele, hogy apa csekken fizeti, mióta felment napi hatvan pennyre, mire Barry Kent tökön rúgott és elsétált. De előbb még odavetette: – Kaphatsz még! Jelentkeztem lapkihordónak.

Február 20. Péntek
Barry Kent földrajzon azt mondta Miss Elfnek, hogy „ba' meg”, mire Miss Elf leküldte Mr. Scrutonhoz, hogy büntessék meg. Remélem, hogy jól megnyuvasztják. Craig Thomasszal fogok barátkozni, ő az egyik legerősebb harmadikos. Ma a szünetben vettem neki egy Mars szeletet. Úgy tettem, mintha rosszul érezném magam, és nem volna kedvem megenni. Azt mondta: – Kösz, Mole. – Most először szólt hozzám. Ha jól keverem a kártyát, bekerülhetek a bandájába. Akkor aztán Barry Kent nem mer hozzám nyúlni.

Február 21. Szombat
Marha szépet álmodtam: Sabre majd széttépte Barry Kentet, Mr. Scruton és Miss Elf csak figyelték.

Március 3. Kedd
HÚSHAGYÓKEDD Átadtam Barry Kentnek a sápot. Nem hiszem, hogy van Isten. Ha létezne, egészen biztos nem engedné, hogy az olyan alakok, mint ez a Barry Kent, szabadon járjanak, és intellektueleket zsaroljanak. Vajon miért szekálják a nagyobb fiatalok a kisebb fiatalokat? Talán lepusztul az agyállományuk a pluszmunkától, amit azért kell kifejteniük, hogy erősödjön a csontjuk meg a többi, esetleg agykárosodást szenvednek a sporttól, amit olyan nagyon űznek, persze az is lehet, hogy az idősebb fiatalok egyszerűen szeretnek fenyegetőzni és verekedni. Az egyetemen talán majd tanulmányozom ezt a problémát. Kiadatom a dolgozatomat, és küldök egy példányt Barry Kentnek. Lehet, hogy addigra majd olvasni is megtanul.

Március 26. Csütörtök
Barry Kentet elkapta a rendőrség, mert nem égett a hátsó lámpája a bringáján. Remélem, javítóintézetbe küldik. Egy kis sitt-sokk jót tenne neki.

Április 30. Csütörtök
Ma a suliban komolyan megfenyegettek. Barry Kent bedobta a diplomatatáskámat a rögbipályára. Sürgősen adnom kellett neki két fontot, mielőtt még engem is utánadobott volna. Apától kínos pénzt kérni, kétségbe van esve a rezsi miatt.

Május 21. Csütörtök
Barry Kent ma megvert az öltözőben. Felakasztott a fogasra. „Zsarutéglának” hívott és még máshogy is, de az leírhatatlan. Nagymama megneszelte a dolgot, pedig apa titkolni akarta előtte a cukorbetegsége miatt. Végighallgatta az egészet, azután feltette a kalapját, beharapta az ajkát és elment. Egy óra hét percig volt távol, akkor bejött, levetette a kabátját, megfésülködött, és kivett a rablóbiztos övéből 27 font 18 pennyt. Azt mondta: – Most már nem fog bántani, Adrian, de ha mégis, csak szólj! – Azután vacsorát csinált. Szardínia volt, paradicsom és gyömbéres sütemény. Vittem neki a trafikba egy diabetikus csokoládét nagyrabecsülésem jeléül.

Május 22. Péntek
Az egész suliban beszélik, hogy egy hetvenhat éves öregasszony úgy megijesztette Barry Kentet meg az apját, hogy visszaadták az egész sápot. Barry Kent nem mer mutatkozni. A bandája új vezért választ.

Feldolgozási, megbeszélési szempontok (12–14 éves tanulók számára)

Bibliográfiai adatok: Sue Townsend: Adrian Mole minden kínszenvedései. Móra Kiadó, 1989., 42-43. o. Fordította: Békés Pál.

Adrian Mole naplója már több generáció óta kedves könyve a tizenéveseknek. A felnőttek is sokat megtudhatnak belőle a serdülőkről, arról, hogy miként élik meg az őket körülvevő világot. Ez a szemelvény jó vitaindító lehet a társas kapcsolatokról, a közvetlen agresszióról, illetve az erre való reagálásról szóló beszélgetéshez. A beszélgetés során feleleveníthető a Pál utcai fiúk néhány részlete. Például az Einstand, amikor a Pásztorok az erősebb jogán veszik el a kisebbek játékát.

A feldolgozást segítő kérdéssor

Ki segít Adriannek Barry Kenttel szemben?
Hogyan vélekedsz Barry Kentről? Miért ábrándul ki belőle a bandája?
Voltál már te is hasonló helyzetben? Kitől vártál volna segítséget? Megkaptad ezt?
Előfordult már veled, hogy te voltál agresszív valamelyik társaddal? Miért? Milyen következménye lett a dolognak? Hogyan látod az esetet utólag?
Szerinted mit lehet tenni a terjedő erőszak ellen?

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.10.21.
Reagált a Klebelsberg Központ a farkasréti iskola igazgatójának levelére
A Klebelsberg Központ péntek esti közleményében azt írta, nem tudják értelmezni azokat a kijelentéseket, hogy folyamatosan nő a pedagógusok terhelése az iskolában, a farkasréti iskolátó...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.21.
„Nem jó, ha valaki a gyereke véleménye ellenében dönt az iskoláról”
„Olyan iskolákra van szükség, ahová a gyerekek úgy jönnek be reggel és úgy mennek el délután, hogy úgy érzik, ezt a napot is megélték és nem túlélték” – így képzeli az ideális...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.21.
„Itt nem kell a gyerekeket kényszeríteni, hogy tanuljanak”
A zseniképző kifejezés idegen tőlünk. Nem célja oktatásunknak, hogy zseniket képezzünk. Eredményességünk a gyermekek érdeklődéséből, a tanárok szakmai felkészültségéből és pedag...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.19.
Az Oktatási Hivatal nem vizsgálja a CEU ügyét, pedig az egyetem már rég teljesítette a Lex CEU feltételeit
Szél Bernadett szerint itt „egy tisztességes intézménnyel szórakoznak, benne több száz diákkal, tanárral és dolgozóval. Az oktatással szórakoznak, ami mindannyiunknak létkérdés: az é...
(Forrás: mérce)
--
2018.10.19.
Tanár leszek, vagy mégsem?
Nincs már sok hátra, hogy kézhez kapjam a tanári diplomámat. Hamarosan hivatalosan is középiskolai pedagógussá avatnak, végre értelmet nyer hatéves egyetemi kínszenvedésem. Vagy mégsem....
(Forrás: 20on)
--
2018.10.19.
Időben szállítják ki a tankönyveket
Nem igaz, hogy nőttek a terjesztési költségek, sőt ugyanannyi pénzért több szolgáltatást kapnak az iskolák – mondta lapunknak a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója....
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.19.
A tehetséges középiskolások támogatására fókuszál az 5. TDK-fórum
Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese arról beszélt, hogy a vállalkozások keveset fektetnek a felsőoktatásba, még mindig inkább „embersz...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.19.
Hol csúszott félre a PISA-toleranciamérés, és miért maradt ki belőle Magyarország?
2018-ban újfajta készségek mérésével bővült a PISA-teszt: a fejlett államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) úgy döntött, hogy mostantól a term...
(Forrás: Qubit)
--
2018.10.19.
A közoktatás hátsó udvara – a legrosszabb középiskolák
- Az érdektelenség mellett a másik nagy probléma, hogy rengeteg a funkcionális analfabéta, a sajátos nevelési igényű, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, akik komoly lemaradással, tud...
(Forrás: Népszava)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
  Vajda Szilárd

Tisztelt szerkesztőség! Két iskolában tanítok. Az egyik klikes, a másik alapítványi. Az elmúlt tanévben a két iskolában nem volt egész állásnak megfelelő óraszámom, heti 10-10 órában tanítottam. A klikes iskolában határozatlan időre vagyok kinevezve, míg az alapítványiban az elmúlt tanévben is határozott időre neveztek ki, valamint most is. A gondjaim az alapítványi iskolával vannak. Ezek a következők: 1.) 2017. szeptemberében csak a hónap 15. napjától neveztek ki, annak ellenére, hogy az állásra augusztusban jelentkeztem, és fel is vettek. Tudni kell, hogy művészeti iskoláról van szó, de hát akkor is, én kész voltam a tanításra már szeptember elején. A klikes iskolában is a hó közepén kezdjük a tanítást, mégis, az első alkalommal, mikor odakerültem, szept. 1-jétől szólt a szerződésem. 2.) 2018. jún. 15-én kötöttünk ugyan egy határozatlan idejű szerződést teljes munkaidőre, ám az csak augusztus 15-én lépett volna hatályba. Augusztus 14-én szóltam a munkáltatónak, hogy az egész állást nem tudom vállalni, csak heti 3 napban kb. 15 órát, tehát 3/4 állást. Ám nemcsak az óráimat módosították 22-ről 15 re (ami természetes, ez is volt a kérésem), hanem a szerződés hatályba lépésének időpontját is szept. 1-jére! 3.) 27-én voltam már bent az iskolában, értekezleten (miközben nem is volt munkaviszonyom...), senki nem szólt egy szót sem, hogy csináljuk meg a szerződést. Csupán 3-ára hívtak be szerződést aláírni. Az a kellemetlen meglepetés ért, hogy visszamenőleg már nem tudnak lejelenteni, ezért az ígért 1-je helyett 4-én indul a szerződésem. Kérdés: Elképzelhető, hogy ebben az alapítványi iskolában szórakoznak velem?

--
  Somogyi Györgyi Ilona

Kedves János!
A fiam ebben az évben ment tovább tanulni az iskolájába(pápai szakképzési centrum-Várpalota)Ő eddig is itt tanult sikeresen elvégezte a számítógép szerelői szakképzőt,most le akar érettségizni-számítás technika érdekli ebben képzeli el a jövőjét,angol nyelvből is jó,jelenleg franciát is elkezdte tanulni önszorgalomból-Ő SNI-is erről kaptunk szakértői véleményt 2012-ben akkor töltötte be a 16.évét.Így véglegesítették a szakértői véleményt.Hétfőn az osztályfőnöke mondta,hogy vigyen frissebb papírt,mert ez már régi.Már legalább 4 db fénymásolat ott van ebből az iskolában,mert tankönyv igénylésnél is kellett.Matematikai problémái vannak segédeszközzel jól elboldogul,van motorikus gondja is már kevésbé-kézzel való írásnál lassú géppel gyorsan ír,gyógytornára jár kicsit koordinálni kell a gerincén gyógytornára kapott javaslatot.Gyógytorna van az iskolában is.Amúgy néha kell szólni neki ,hogy ne felejtsen el dolgokat- figyelem zavaros néha.Kérdésem az lenne,hogy kell-e valamit tenni az ügyben,hogy 2012-es a határozat.Vastagon szedett betűkkel le van írva,hogy a szakértői vélemény és a benne foglaltak a tanulmányai befejezéséig érvényes. Vagyis használhat segédeszközöket a matematikai feladatok megoldásához, számológépet,laptopot jegyzetek leírásához,kézírás amennyiben nem kell akkor felelhet szóban.Kell mennünk "frissebb" igazolást kérni a Pedagógiai Szakszolgálathoz?
Köszönettel:Szülő

--
  ofoe

Kedves Orsolya! Ha nincs pedagógiai végzettsége, elvileg nem bízható meg osztályfőnökséggel. Üdvözlettel a Szerkesztőség

--
  ofoe

Kedves H. Róbert! Az osztályokba sorolásnál nyilván pedagógiai szempontok a legfontosabbak. Nem igazán érthető, hogy a gyerek miért nem kerülhetett az óvodástársaival közös csoportba. Javaslom, hogy beszéljen személyesen az beosztást készítő igazgatóval, hátha ennyi is elegendő ahhoz, hogy a döntés megváltozzon. Persze, ha nem sikerül, tovább lehet menni a fenntartóhoz, de reméljük, erre nem lesz szükség.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Blum Szilárd:] >Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a hátrányos helyzetű csoportokból érkezők sajátos hiányosságokat mutathatnak az érzelmi funkcióik területén (a családi összeütközésekből, a környezetük által okozott hosszú távú diszkriminációból, a rendszeres […]
Neuroandragógiával a kirekesztés ellen (Továbbképzés és tréning, 2018. május 24-25.) »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek