OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2006. február 14.

Szabó Ágnes

„Az osztályunkban senki se érezze rosszul magát”

Magyar-történelem szakos tanárként kezdtem tanítani. Az irodalom tanítása mindig izgalmas kihívást jelentett számomra. A versekről, novellákról szóló beszélgetést szerettem úgy vezetni, hogy önmagunkból induljunk ki, és ugyanoda jussunk vissza. Az irodalmi művek tulajdonképpen katalizátorok egyfajta világ- és önismerethez. Mindezek eléréséhez igen bensőséges és őszinte, biztonságos légkört kell teremteni, ahol a gyerekek fesztelenül, bátran közelíthetnek a témához.

Szerencsésnek és sikeres irodalomtanárnak érzem magam, egyrészt mert magam is érzem, hogy sikerül megvalósítanom ezt a légkört, és nagyon izgalmas beszélgetések, viták bontakoznak ki az órákon; másrészt a gyerekek visszajelzése is megerősít ebben. Az átlagos tanár-diák viszonynál sokkal közelebb kerülünk így egymáshoz tanítványaimmal. Eddig minden osztályomban megerősödött köztünk a bizalom. A gyerekek egyenként és osztályszinten is megosztják velem bajaikat. Ha konkrét segítséget nem is tudtam adni, már az is jólesett nekik, hogy valaki végighallgatja őket. Így azt gondoltam, nem is kell nekem osztályfőnöknek lennem, hiszen a tanítványaim sokkal nagyobb bizalommal fordulnak hozzám, mint az osztályfőnökükhöz. Sok esetben jóval többet tudtam sorsukról, magánéletükről.

E viszony pikantériája, hogy míg az osztályfőnök adminisztrál, szaladgál, szervez, pénzt szed, én nagyvonalúan lelki életet élek velük. Én viszont vágyakozva néztem utánuk, mikor az osztály saját, megszokott belső rítusait végezte.

Így történt, hogy hosszú idő után legyőztem a papírmunka iránti viszolygásomat, és jelentkeztem osztályfőnökségre. Augusztusban már biztosan „tudtam”, hogy enyém lesz az évszázad legjobb osztálya. Szerencsére éppen az év nyarán fejeztem be egy komoly drámapedagógiai képzést, és így tele voltam új élményekkel, tudással, amit mind ki akartam próbálni. Különösen Sallai Éva óráin megélt élményeimet szerettem volna továbbadni. Iskolánkban, amely egy erdészeti szakközépiskola, nem volt szokás az év eleji gólyatábor, pedig az elsősök háromnegyede kollégista. Van, aki a Nyírségből utazik. Nem kell részletezni, hogy milyen trauma egy ilyen elszakadás mind a 14 éves gyermeknek, mind a szüleinek. Így hát első osztályfőnöki ténykedésem az első gólyatábor megszervezése volt.

Osztályfőnöktársammal – velem egykorú, nagyon lelkes, szintén betöretlen osztályfőnök – szerencsére mindenben együttműködünk, összhangban vagyunk, s a tanításról is nagyjából hasonlóan vélekedünk. Ketten összeültünk, és megterveztük a két napot. Egy teljes napot csak arra szántunk, hogy együtt lehessünk, ismerkedjünk.

Mindketten elvonultunk egy-egy kollégiumi terembe jövendő osztályunkkal. Itt aztán megszólalhattak végre Sallai Éva ismerkedős foglalkozásai, Kaposi László Játékkönyv-ének feszültségoldó játékai. Nagy élmény volt megélni, hogy milyen könnyedén, szinte láthatóan olvadnak le az ismeretlenségből fakadó félelmek, a szorongás falai a játékok során. Estére már úgy bográcsoltunk az udvaron, mint egy régóta összeszokott társaság. Össze sem lehetett hasonlítani az iskolába lépő elsősöket a régebbi kezdő évfolyamokkal. Biztonságban érezték magukat már az első napon. Az elsős adminisztrációtól kisebbfajta sokkot kaptam, de aztán kiadtam bérmunkába.

Ma már negyedikesek, és itt állunk az érettségi szorításában. Hogyan látom az eddigi munkámat? Kollégáim – kevés kivétellel – mindig a munka terheiről, kötöttségeiről, hálátlanságáról beszéltek. Pozitív megerősítést tőlük alig kaptam, rossz tapasztalatokról szóló rémtörténeteket annál többet. Szerencsére én nagyon szépnek és mélynek érzem az eddig eltöltött időnket.

A legfontosabbnak azt tartottam, hogy az osztályunkban senki se érezze rosszul magát. Az első hónap végére már jól körvonalazódtak a szerepek, az első félév végére kialakult a csoporthierarchia. Az első időszakban, amíg jó idő volt, igyekeztem sok iskolán kívüli programot szervezni nekik. Leendő erdészekről lévén szó, a kedvencük az erdő és bográcsolás. Sokat köszönhettünk e téren az erdész szülőknek is, akik meghívtak minket. Ellenszolgáltatásként egy kicsit dolgoztunk is. Ezek az együttlétek semmi mással nem pótolhatók. Nagyon sokat lendítettek még a drámaórák is. Elsős korukban kéthetenként két drámaórát kaptam, ahol a játékokon kívül önismerettel, csoportismerettel is foglalkozhattunk. Ezenkívül még az év végére létrehoztunk egy közös alkotást is Mitológia címmel. Tánc- illetve mozgáselemekkel, zenével meséltük el a görög mitológia egy szeletét.

Ennek a közös munkának alkotásnak sem lehet eléggé hangsúlyozni a közösségformáló erejét. Minden tanév végén egy hét tanulmányútra indul az osztály az ország egy régiójába, ahol erdészetek látnak minket vendégül. Ez az egy hét megint megszámlálhatatlan alkalmat kínál a közeledésekre, egymásra találásokra. A négy év alatt fontos volt, hogy a felszín alatt sohasem hagytunk feszültséget. Az osztálytársak közötti vagy a tanárokkal adódó konfliktusokat is azon melegében megvitattuk. Magam sem tudom a bajaimat cipelni, így azonnal reagálok a konfliktushelyzetekre. Voltak igazi mélypontjaink is, amelyek engem is és az osztályt is megviselték. (Nem vagyok ún. taktikázós tanár, ha elkeseredtem miattuk, akkor az valóban hiteles is volt.) A katarzist az adta ilyenkor a számomra, hogy erre mindig nagyon segítően, oldó szándékkal reagáltak. Ilyenkor mindig nagyon igyekeztek minden téren.) A legmeghatóbb ajándék az volt tőlük, mikor egyszer háromtagú küldöttséget menesztettek hozzám, hogy megtudják, mi bánt: „Azt látjuk, hogy tanárnő mostanában ingerültebb, nem olyan felszabadult, mint ahogy megszoktuk” – mondták. Akkor valóban összecsaptak fejem felett a hullámok. „Azt szeretnénk kérdezni, hogy miben segíthetünk.”

Akkor ez a szép gesztusuk nagyon sokat segített nekem. Sohasem győzöm hangsúlyozni kollégáimnak, hogy milyen erős motivációt indíthat el a gyerekekben a dicséret. Ahogy elcsíptem a tanáriban valami pozitív visszajelzést vagy akár a tanulmányúton történt elismerést, azonnal közvetítettem nekik. Ilyenkor nem is próbálták leplezni örömüket. Megfigyeltem, hogy a legközelebbi alkalommal még rátettek egy lapáttal.

Osztályom negatívuma a jegyekben mérhető tanulmányi munka és a hiányzás magas aránya volt. Ez utóbbiban konkrétan tetten érhetők tanári hanyagságaim. Többször utaltam már a papírokhoz való kritikus viszonyomra. Sokszor nem is néztem utána az igazolásoknak, elfelejtettem elkérni, elkevertem őket, így adva kiváló táptalajt és bátorítást a gyerekeknek, hogy annyit hiányozzanak, amennyit nem szégyellnek. Harmadik év vége felé kezdtem észbe kapni.

Volt egy emlékezetes összeütközésünk. Az iskolánk nem akarta a júniusi utolsó fél hetet megkezdeni, ezért három szombaton előre letanítottuk ezt a pár napot. A második szombaton összesen hat tanuló várta a hatodik órára érkező tanárt. Mindez annak ellenére történt így, hogy előző napon – mintha csak megéreztem volna – minden szünetben bementem hozzájuk, osztályszinten és egyenként is lelkükre kötöttem, hogy iskolába kell jönni másnap. Két-három emberen kívül senki sem jelezte, hogy nem tud jönni családi ok miatt. Nem részletezem, mennyire rosszul esett a csalódás. Úgy éreztem, többet nem tudok bennük bízni. (Pedig csak a bizalomra tudok értelmes emberi viszonyokat felépíteni.)

Ekkor a hétfői órán kimutattam nekik őszintén a fájdalmamat, a csalódást. Rendesen összetörtem előttük. Nem is tudtam történelemórát tartani nekik. Nem szitkozódtam, nem hangzott el feléjük semmiféle gyalázkodás. Saját bizalomvesztésemről beszéltem, de a legkínosabb mégis az volt a számukra, amikor megkérdeztem néhányuktól személyesen, hogy ha erdészetvezetők lesznek, mit tesznek azzal a munkásukkal, aki nem jelenik meg a munkaidőben. Halkan rebegték a megkérdezettek, hogy bizony azt az embert ki kell majd rúgniuk. Az óra végére besűrűsödött a levegő. Éreztem, hogy most mindent megtennének, hogy valahogy jóvá tegyék. Gondoltam, van még hátra egy szombat, akkor majd megmutathatják. Addig mindenesetre mosolyszünetet tartok, bármilyen nehezemre is esik.

Már attól is megkönnyebbültem, hogy komoly megbánást éreztem a részükről. A mosolyszünet valóban kínszenvedés volt számomra, egyrészt mert alaptermészetemből nem ez következik, másrészt pedig az az igyekezet késztetett volna mosolyra, ahogy iparkodtak nemcsak az én, de a kollégáim kedvében is járni. Féltem a szombattól. Elhatároztam, hogy szombaton, ha mindenki itt lesz, akkor feloldom a haragot. Szorongva nyitottam be az osztályba szombaton reggel, és mindenki a helyén ült (három diákot kértek el szülei). El is oszlottak a felhők. Később nagy élvezettel hallgattam a tanáriban, hogy csak az én osztályom van jelen teljes létszámban, a többiben annyi a hiányzó, hogy nem lehet érdemi órát tartani. Nos, ebben az évben már nem fogja alkalmazni iskolánk az előretanítás gyakorlatát.

Egyéniségemből következően nem vagyok kiszolgáló típus, így aztán osztályom is kénytelen volt megtanulni az önállóságot. Már a második év végére tapasztaltam lustaságom áldásos következményeit.

Az iskolán kívüli programjainkon mindenki kivette a részét a szervezésből, előkészületekből, lebonyolításból, eltakarításból stb. Négy év alatt nem is emlékszem, hogy pénzt szedtem volna. A névsorokat, jelentkezési íveket is készen kaptam kézhez.

Az osztályomban tanító kollégáim mindig elismerően nyilatkoztak a gyerekek kezdeményezőkészségéről, önállóságáról. Sokszor kiemelték az osztályom órai aktivitását, kritikai érzékenységét. (A tanulás terén már ritkábban kaptak dicséretet.) Ha a papírmunkákban lusta is voltam, az osztály ilyen arculatának erősítésében érzem a munkám jelenlétét. A szaktárgyaim tanításában is mindig az vezérel, hogy a diákjaim maguk vívják meg a harcaikat a keresésben. Merjenek vitatkozni, kérdezni. Elfogadták azt is, hogy merjék a számukra ostobaságnak vélt kérdéseket is feltenni, mert sokszor annak cáfolata vihet közelebb minket a probléma megoldásához – feltéve, hogy van megoldás. Az évi diák-önkormányzati gyűléseken is mindig büszke vagyok rájuk, mivel az egyetlen osztály, akik sorsukat, jogaikat érintő, vitára érdemes kérdéseket tesznek fel. A többi osztály szinte mind megreked a „legyen több wc-papír a vécében” típusú kéréseknél.

Az egyik ilyen gyűlésen harcoltuk ki, hogy az osztályok egy-egy zártkörű együttléthez igénybe vehessék a jól felszerelt tanári klubot. Ennek már két éve, és eddig egyedül csak mi éltünk ezzel a lehetőséggel. Karácsonyoztunk a múlt évben. Nem a szokásos „neveket húzunk és ajándékot veszünk” módszert választottuk. A kisorsolt párunknak át kellett adnunk valamit önmagunkból. Ez lehetett egy szép álmunk, gyermekkori mesénk, emlékünk vagy a vele való első találkozás felidézése, de volt, aki azt mesélte el, hogyan képzeli el a találkozást húsz év múlva. Volt, aki táncolt, rajzok is születtek, és persze a kamaszoknál elmaradhatatlan idézetgyűjtemény, no meg egy tojáshéjból ragasztott, madárszerű állatka. Amíg mindenki elmesélte az ajándékát, nagyon egymásra figyelő, meghitt, igazi karácsonyi hangulat lopta be magát közénk.

Sokat köszönhetek a drámaóráknak, az irodalomóráknak, az egyhetes tanulmányutaknak és ezeknek a meghitt együttléteknek, mert ha nehezen is, de lassan megtanulnak egymásra figyelni, meghallgatni a társukat.

A második év végét az osztály a szülőkkel és az őket tanító tanárokkal közösen ünnepelte meg az iskolánk csemetekertjében. Négy bogrács rotyogott, és késő délután ment el az utolsó család. Sajnos a harmadikos év végét elmosta egy hideg eső. Most meg már csak a negyedikes év traumatikus vége áll előttünk. Így december tájékára már meglehetősen frusztrált mindenki. Egyelőre még éretten állnak hozzá a vizsgákhoz, még több mint kétharmaduk vesz részt az általam tartott érettségi előkészítőkön. És még egy: ebben a félévben minimális a hiányzás! Úgy érzem, negyedikre teljesen összeértünk. Három erősen nonkonform fiú is szerves része, szeretetreméltó színfoltja lett a közösségnek. Másodikban sokat dolgoztam rajta, hogy elfogadják a szabálytalan, különc viselkedést is, ha mögötte nincs bántó szándék. Látható, hogy életre szóló barátságok születtek, sőt még egy nagy szerelem is kivirágzott. (Ma már kétéves kapcsolat… ki tudja…) Történelemtanári és osztályfőnöki minőségemben is rendkívül fontos volt számomra, hogy senkit ne sodorjanak el kóros, nacionalista, esetleg hungarista, rasszista, újnáci ideológiák. Azt gondolom, súlyos felelősség terhelne, ha korunk veszélyes, de sajnos felettébb divatos téveszméi fölött szemet hunytam volna.

Talán túl sok jót írtam kedvenceimről, de hát ők az első osztályom! Ahogy végigtekintek az elmúlt éveken, most érzem csak igazán, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy az osztályfőnök tanítási időben is sokat együtt legyen övéivel (heti hét-nyolc közös óra!). Már előre érzem, hogy kicsit bele fogok halni, ha elballagnak. Amivel viszont máris vigasztalom magam, hogy jövőre azonnal vállalok megint egy osztályt – a második osztályomat –, és már azt is tudom, mit tartok meg, s mit fogok másként csinálni.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.11.18.
“Kékgalléros szakmunkásokká fokozták a pedagógusokat, miközben teljesen szétzuhan a társadalom”
Az bürokratikus centralizációnak az volt a velejárója, hogy ha bármilyen probléma fölvetődik a közoktatásban, az automatikusan a kormányzatra hullik vissza, hiszen minden döntési kompetenci...
(Forrás: zoom.hu)
--
2018.11.18.
Öt megyében nincs egyetlen gyermekpszichiáter sem
A budapesti fölény mellett érdemes megnézni, hogy például Győr-Moson-Sopron megyében több mint négyszer annyi pszichiáter dolgozik, mint mondjuk Baranyában, hogy Pest megyében több mint...
(Forrás: mérce)
--
2018.11.18.
Knausz Imre: A tanár tudása. Három bálványról
Mi következik mindebből? Szerintem két dolog. Az egyik, hogy az egyetemeken sokkal intenzívebb kapcsolatra van szükség a szakismereteket és a pedagógiát oktató személyek és szervezeti egys...
(Forrás: Tani-tani Online)
--
2018.11.18.
L. Ritók Nóra: Őszinte kitárulkozás vagy rasszizmus?
Az egyik tantestületben, amikor belekezdtem a mondandómba, egy pedagógus folyamatosan félhangosan kommentelte a mondataimat. Többször megálltam, kértem, mondja akkor hangosan. Mondta (lásd fentebb...
(Forrás: Tani-tani Online)
--
2018.11.18.
Ki van a margón kívül? Kutatás – Büszkeségi újnacionalizmus vagy erősödő nemzettudat
Nemzeti érzéseik mellett fiatalok beszéltek a tanuláshoz, a munkához, a családhoz és a gyerekvállaláshoz való hozzáállásukról, elmondták, mit gondolnak a kultúráról és a politikáró...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.11.18.
Kibővíthetik a Digitális iskola programot
Jelenleg 280 tanodában nyolcezer gyereket érnek el országszerte, jövőre pedig első alkalommal költségvetési támogatásban is részesülnek a tanodák, 2,5 milliárd forint állami forrás jut...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.11.18.
Varázsvilág az oktatásban - A Harry Potter felforgatta a világot
Huszonegy év alatt felforgatta a világot, és sok iskolában irodalom órának is témája J. K. Rowling regénysorozata. A történet több generációval szerettette meg az olvasást, bár ma már...
(Forrás: Népszava)
--
2018.11.18.
Eltitkolt fiatalok nyomában
Két évig titkolta a kormány a 2016-os ifjúságkutatás adatait, amely szerint a 15–29 évesek az egyik legégetőbb problémának a kilátástalanságot és a létbizonytalanságot tartják. Szakemberek...
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
--
2018.11.18.
Fekete-Győr kiosztotta a rektorokat, tanárokat, orvosokat
Egységbe kell rendeződni, ha változást akarunk. Mi itt vagyunk, de nem vagyunk elegen a változtatáshoz, szükségünk van rájuk is, folytatta. "Orbán az erő nyelvén beszél, az erő nyelvén...
(Forrás: index)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
  Vajda Szilárd

Tisztelt szerkesztőség! Két iskolában tanítok. Az egyik klikes, a másik alapítványi. Az elmúlt tanévben a két iskolában nem volt egész állásnak megfelelő óraszámom, heti 10-10 órában tanítottam. A klikes iskolában határozatlan időre vagyok kinevezve, míg az alapítványiban az elmúlt tanévben is határozott időre neveztek ki, valamint most is. A gondjaim az alapítványi iskolával vannak. Ezek a következők: 1.) 2017. szeptemberében csak a hónap 15. napjától neveztek ki, annak ellenére, hogy az állásra augusztusban jelentkeztem, és fel is vettek. Tudni kell, hogy művészeti iskoláról van szó, de hát akkor is, én kész voltam a tanításra már szeptember elején. A klikes iskolában is a hó közepén kezdjük a tanítást, mégis, az első alkalommal, mikor odakerültem, szept. 1-jétől szólt a szerződésem. 2.) 2018. jún. 15-én kötöttünk ugyan egy határozatlan idejű szerződést teljes munkaidőre, ám az csak augusztus 15-én lépett volna hatályba. Augusztus 14-én szóltam a munkáltatónak, hogy az egész állást nem tudom vállalni, csak heti 3 napban kb. 15 órát, tehát 3/4 állást. Ám nemcsak az óráimat módosították 22-ről 15 re (ami természetes, ez is volt a kérésem), hanem a szerződés hatályba lépésének időpontját is szept. 1-jére! 3.) 27-én voltam már bent az iskolában, értekezleten (miközben nem is volt munkaviszonyom...), senki nem szólt egy szót sem, hogy csináljuk meg a szerződést. Csupán 3-ára hívtak be szerződést aláírni. Az a kellemetlen meglepetés ért, hogy visszamenőleg már nem tudnak lejelenteni, ezért az ígért 1-je helyett 4-én indul a szerződésem. Kérdés: Elképzelhető, hogy ebben az alapítványi iskolában szórakoznak velem?

--
  Somogyi Györgyi Ilona

Kedves János!
A fiam ebben az évben ment tovább tanulni az iskolájába(pápai szakképzési centrum-Várpalota)Ő eddig is itt tanult sikeresen elvégezte a számítógép szerelői szakképzőt,most le akar érettségizni-számítás technika érdekli ebben képzeli el a jövőjét,angol nyelvből is jó,jelenleg franciát is elkezdte tanulni önszorgalomból-Ő SNI-is erről kaptunk szakértői véleményt 2012-ben akkor töltötte be a 16.évét.Így véglegesítették a szakértői véleményt.Hétfőn az osztályfőnöke mondta,hogy vigyen frissebb papírt,mert ez már régi.Már legalább 4 db fénymásolat ott van ebből az iskolában,mert tankönyv igénylésnél is kellett.Matematikai problémái vannak segédeszközzel jól elboldogul,van motorikus gondja is már kevésbé-kézzel való írásnál lassú géppel gyorsan ír,gyógytornára jár kicsit koordinálni kell a gerincén gyógytornára kapott javaslatot.Gyógytorna van az iskolában is.Amúgy néha kell szólni neki ,hogy ne felejtsen el dolgokat- figyelem zavaros néha.Kérdésem az lenne,hogy kell-e valamit tenni az ügyben,hogy 2012-es a határozat.Vastagon szedett betűkkel le van írva,hogy a szakértői vélemény és a benne foglaltak a tanulmányai befejezéséig érvényes. Vagyis használhat segédeszközöket a matematikai feladatok megoldásához, számológépet,laptopot jegyzetek leírásához,kézírás amennyiben nem kell akkor felelhet szóban.Kell mennünk "frissebb" igazolást kérni a Pedagógiai Szakszolgálathoz?
Köszönettel:Szülő

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Blum Szilárd:] >Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a hátrányos helyzetű csoportokból érkezők sajátos hiányosságokat mutathatnak az érzelmi funkcióik területén (a családi összeütközésekből, a környezetük által okozott hosszú távú diszkriminációból, a rendszeres […]
Neuroandragógiával a kirekesztés ellen (Továbbképzés és tréning, 2018. május 24-25.) »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek