OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2006. október 18.

Könyvajánló

A „fekete pedagógia” jelenségvilága

„Az osztályomban volt a »halálos négyes« nevű klikk, amelyik a náluk gyengébbeket terrorizálta, és engem is kinézett célpontjának. Miután megvertek, jelentettem a dolgot az akkori osztályfőnökömnek, aki beírt a magatartásfüzetbe egy „negatív bejegyzést” azzal az indokkal, hogy az árulkodás súlyos bűn, és hogy oldjam meg az ügyet magam őt ez nem érdekli.”

A történet Hunyady Györgyné, M. Nádasi Mária és Serfőző Mónika Fekete pedagógia című kötetéből származik (Argumentum Kiadó, 2006).

A fekete pedagógia jelensége már jóval azelőtt létezett a családban és az iskolában, mielőtt magát a fogalmat pontosan meghatározták volna. Arról a negatív hatásrendszerről van szó, amely tudatosan vagy nem tudatosan megjelenik a nevelés során, és szemben a pedagógia deklarált szándékával nem segíti, hanem gátolja a neveltek harmonikus fejlődését. Olyan nevelőktől, iskola- és osztálytársaktól elszenvedett sérelmek, bántások, cserbenhagyások sorolhatók ide, amelyek hosszú időn keresztül kínzó élményként rögzülnek az érintettekben, sok esetben veszélyeztetik testi-lelki és szellemi egészségüket.

A szerzők e rendkívül összetett jelenség minél pontosabb ábrázolása érdekében nagyszámú konkrét esetet gyűjtöttek össze. Fájdalmas iskolai élményeikről kérdeztek meg pedagógus és nem pedagógus felnőtteket, főiskolásokat és egyetemi hallgatókat (közöttük pedagógusjelölteket), valamint 11–18 éves iskolai tanulókat. Az így összegyűjtött empirikus anyag mennyiségi és minőségi elemzését és az ebből fakadó, minden pedagógus számára elgondolkodtató tanulságokat adják közre a kötetben.

Mint az utószóból kiderül, a könyv alkotói sem tudták pontosan felmérni, hogy milyen hatást vált ki az olykor a „pedohorror” határát súroló konkrét esetek közreadása. Őszintén bevallják, hogy a könyv számos kétely közepette jött létre.

És milyen jó, hogy létrejött!

„Most hogy elkészült a munka, már egyértelműen bizakodva engedjük sorsukra adatainkat, következtetéseinket, gondolatainkat. Hogy sokan fogják fájdalommal vegyes csodálkozással olvasni? Hogy sokan fogják úgy érezni, nekik is vannak ilyen történeteik? Hogy lesz, aki felismeri kollégái között a kiégés felé közeledőt, és késztetést érez a segítésre? Hogy lesz, aki úgy érzi, problémáival inkább segítséget kér másoktól, nehogy jóvátehetetlen bajt okozzon? Hogy lesz, aki elhatározza, jobban figyel a magányos diákokra? Hogy lesz, aki a könyv olvastán döbben rá arra, milyen szakmai-morális kötelezettségei származnak abból, hogy a diák számára kötelező az iskolába járás, míg a pedagógus felnőtt szabad akaratából választotta a pályát? Munkánkat éppen ezeknek a gondolatoknak, érzelmeknek a felszínre kerülése érdekében írtuk.”

Következzék itt néhány tanulságos történet a vizsgálat gazdag anyagából.

A találomra kiválasztott példák bizonyítják, hogy a jelenség nem csupán a napjainkban létezik, hiszen éppen az első eset például jó néhány évtizeddel korábban történt, és egy pedagógus emlékeiben él érzékelhetően soha be nem gyógyuló sebként. A történetek válogatásnál törekedtem arra, hogy a megkérdezettek minden csoportja képviselve legyen: a nem pedagógus felnőttől, a pedagóguson, pedagógusjelöltön át egészen a jelenlegi iskolásokig.

„Első gimnáziumi osztálykirándulás. Nyomorúságos turistaház. Vacsora »tarisznyából«. Külön szoba a fiúknak (19 fő), külön szoba a lányoknak (16 fő). »Menjünk a fiúkhoz« – hangzik a javaslat, és már 37-en szorongunk, vihogunk, beszélgetünk a szűk szobában 14-15 éves gyerekek (1965!). Egyszer csak megjelenik a férfi osztályfőnök (hol volt eddig?, a környéken más épület nincs), és elüvölti magát: »Férfihúsra éhes kis parasztringyók, azonnal takarodjatok a szobátokba!« Mi megijedünk, sírva fakadunk, és átmegyünk a másik szobába. A fiúk nem bocsátanak meg neki. Másnap egy pohár vizet kér, a fiúk a WC-ben lévő vizet viszik oda neki. A 25. érettségi találkozón mellé ülnek (intelligens, többségükben diplomás férfiak), és direkt az orra alá fújják a füstöt.” (Felnőtt pedagógus)

„Felső tagozatos voltam az általános iskolában. Megbeszéltük, hogy van Keleti, Nyugati és Déli pályaudvar. Én megkérdeztem: »Tanárnő! Miért nincs Északi pályaudvar is?« »Azért, mert hülye vagy« – válaszolta. Az bántott nagyon és bánt a mai napig, hogy a tanárnő azért, mert ő nem tudott valamit, engem hülyézett le, az ő tudatlansága miatt engem. A Kukac tanár úr többször jól elvert, de az nem fájt ennyire. (Nem pedagógus felnőtt)

„Történelemből, illetve földrajzból szokás volt a büntető felelés (általában órai beszélgetésért). Ez egy rövid (néha esélytelen) felelés volt, mely általában a tanár kérdéséből (jó esetben kérdéseiből) állt. A delikvens kiment a vesztőhelyre, és kapta a kérdést. A kérdések lehettek bármilyen minőségűek, a vége mindig ugyanaz volt. Az apró betűt is hiába tudta, az első hibáig játszódó meccs a felelő részéről veszteséggel zárult, illetve egy tantárgyi egyessel. Az aktívabb, lázadó emberek letörésére használták. Megoldást nem, de feszült, lincshangulatú csöndet, azt nyújtott.” (Főiskolai hallgató)

„7. osztályban április elsején meg akartuk tréfálni a tanárokat, ezért elbújtunk az osztályteremben, mindig kihasználva az adott lehetőségeket. Minden tanárnak tetszett a tréfánk. (Először tényleg azt hitték, hogy nincs senki a teremben.) Az énektanár azonban dühös lett, mert a tanári asztalt elbarikádoztuk a kabátjainkkal. Botrány is lett az esetből, mert az egyik ötödikes, akinek a termében aznap voltunk, elhagyta a kabátját, és az egy egyik osztálytársunkat gyanúsították a lopással (persze azért, mert különc gyerek volt). A nap végére előkerült a kabát, csak ott hagyta valahol a gazdája, tőlünk viszont nem kértek bocsánatot.” (Egyetemista)

„Általános iskola harmadik osztályába jártam, amikor osztálytársaim azzal vádoltak meg, hogy elköltöttem az osztálypénzt. Egy héten keresztül különféle atrocitások értek mind a pedagógusok, mind az osztálytársaim részéről, amikor sírva panaszoltam el a dolgot anyukámnak… Az édesanyám másnap eljött velem az iskolába, hogy tisztázzuk a dolgot. A tanítónő azt felelte, hogy ezen nincs mit tisztázni. Rajtam kívül itt minden gyerek szülei az orvos, mérnök, tanár társadalomba tartoznak, nincsenek arra utalva, hogy pénzt lopjanak. Az édesanyám azt válaszolta, hogy ez nem így működik, és ragaszkodott hozzá, hogy az egész osztály előtt tisztázzák az esetet, idézzék fel azt a napot, amikor eltűnt a pénz. Végül így történt, s rövidesen meghallgatásra került az a gyerekcsoport, aki a pénzért felelt. Kiderült, néhány percen belül az igazság, az, hogy közülük az egyik kislány költötte el a pénzt. Édesanyám ragaszkodott ahhoz, hogy történjen bocsánatkérés is. Így muszájból megbékéltünk egymással. A három lány azonban végig, amíg egy osztályba jártunk, nem szólt hozzám egy szót sem. Az egyikük az eset után 8 évvel bocsánatot kért tőlem. Számomra akkor már nem volt annyira fontos, de nagyon jólesett.” (Főiskolai hallgató)

„Ha az osztálytársaim felidegesítik a tanárnőt, általában mindig rajtam tölti ki… Az osztályból én meg egy fiú vagyunk az egyetlenek, akinek a naplóban a fényképünk felett van egy WC (veszélyeztetett cigány). Ez számomra elég fájdalmas, nem tudom, miért kell, hogy mindenki tudja, mi vagyok. Általában az egyes tanárok úgy állnak hozzám, hogy cigány vagyok, és lealacsonyítanak… És elég lelki trauma, hogy az iskolában elég sok mindenki fajgyűlölő…” (Általános iskolás tanuló)

„Ötödikes voltam, amikor a magyartanárnőm nagyon felidegesített és megalázott. A mamám akkor halt meg, késtem az órájáról, és elkezdett velem veszekedni. Ő akkor már értesült róla, hogy meghalt a mamám. A reakciója az volt, hogy azt mondta: »Feküdj nagyanyád mellé a sírba!« Ezt sohasem fogom elfelejteni!” (Általános iskolás tanuló)

Sz.J.

Hunyady Györgyné – M. Nádasi Mária – Serfőző Mónika: Fekete pedagógia. Argumentum Kiadó. Budapest, 2006
ISBN: 963 446 387 8
Ára: 1900,- Ft

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.17.
Harmincezer ember nyelvvizsgadíját fizette vissza az állam
Eddig 30 ezer fiatalnak térítették vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be Nová...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.17.
Kétségbeesett pécsi szülők a Penny Market apróhirdető tábláján keresnek iskolát
A Pécs-Somogyban található Vadgesztenye Általános Iskolába elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek jártak, ám idővel egyre csökkent a beiratkozók száma. A mélypont 2014-ben volt, amikor...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2018.12.17.
Vadgesztenyének lenni. Szülői levél Páva Péter polgármesternek
Kísérleti programba vágtunk bele. Tudtuk, hogy lesznek rögök, hogy lesznek elméletek, amik majd a gyakorlatban nem fognak működni, folyamatok, amik megszakadnak, mert így fog majd egyszer évek...
(Forrás: Facebook)
--
2018.12.17.
Elveszítette presztízsét a tanári szakma: szomorú adatok a pedagóguspályáról
„2016-ra elveszítette presztízsértékét az újságírói és tanári foglalkozás, amelyek a rendszerváltás előtti időkben még magas megbecsültségű szakmáknak számítottak. A 2016-os foglalkoz...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.17.
2022 után még durvább lesz a tanárhiány, de már most van egy nagy probléma
Legutóbb arról tájékoztattak, hogy 1-2 százalékos a pedagógushiány – mondta a Magyar Időknek Bódis József oktatási államtitkár, aki szerint 2022 után a nyugdíjba vonulók miatt viszont...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Vásárhelyi Mária: Miféle generáció nő fel ebben az országban?
Aztán azon tűnődtem, vajon miféle generáció nő fel itt ebben az országban. Milyen társadalom lesz az, ahol a fiatalok hazugsággal és gyűlölettel szennyezett világban szocializálódnak?...
(Forrás: 168 óra)
--
2018.12.14.
Ha van értelme a verselemzésnek, akkor csak így
Hauber Károly, a pápai Türr István Gimnázium tanára olyan könyvet írt és állított össze A verselemzés iskolája címmel, amelyik sikerrel ötvözi a két fenti megközelítési módot: azaz...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.12.14.
Nem oldódik meg a probléma azzal, hogy rehabra küldjük a gyereket
A Bagázs Közhasznú Egyesület munkatársai Bag és Dány romatelepein közvetlen közelről követhették nyomon, hogyan vált évről évre egyre súlyosabb problémává a drogfogyasztás Magyarorsz...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.12.14.
Az egészségügy és az oktatás kivéreztetésével tudta tartani a kormány a hiányt
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi az ára annak, hogy Magyarország hosszú évek óta képes tartani az államháztartási hiány - maastrichti - mértékét? Katona Tamás szerint ennek egyértelm...
(Forrás: Népszava)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek