|
Címkék
 virtuális kongresszus
 Amikor elkezdtük a virtuális kongresszust, magunk sem tudtuk, mi keletkezik ebből. A beköszöntőben több szereplős szakmai vitát vizionáltunk. A szakmai vita létrejött, de sajnos – mint már jeleztük – nem lett több szereplős, minthogy az oktatásirányítás felelősei és a pedagógia tudományának művelői, csekély számú kivételtől eltekintve, távol maradtak.
 Ma az iskolák többségében a szervezet struktúrája szinte azonos: igazgató, helyettes, munkaközösség-vezető, szakmai munkaközösség. Vajon miért? Talán mert tantárgyat tanítunk az iskolában, s nem gyereket? Ha én igazgató lennék, újragondolnám a szervezeti struktúrát, illeszteném az iskola cél- és tevékenységrendszeréhez. Sokkal nagyobb szerepet kapna az egy osztályban tanító pedagógusok csoportja, s nem csak akkor, amikor baj van vagy félév/tanév vége. (Cseh Györgyi)
 „Ebben a kesze-kusza társadalmi stádiumban, amelyben már jó ideje leledzünk, s amelynek állampolgárokként vagyunk statisztái, egyre biztosabb vagyok abban, hogy a demokráciát is nekünk, tanároknak kell megtanítanunk.” Ebben az írásban Vatai Éva egy másik oldalról folytatja az L. Ritók Nóra által felvetett gondolatot.
 Aktív állampolgárok
 „Persze, világos: a helyes állampolgári magatartást az iskolának is közvetíteni, tanítania kell. Ezt nem vitatom. De egy sor kérdés jut az eszembe: képes-e a mai átlag magyar iskola munkarendjével, szellemiségével ebben utat mutatni? Tud az iskola a mai időbeosztás mellett koncentrálni még erre a feladatra is? Mikor szakít erre időt a pedagógus? Megérti-e, hogy megéri? Értékeli-e a mai rendszer, ha megteszi?...” (L. Ritók Nóra)
 „Keverjük össze erőszakkal a tanulókat. A nehezen nevelhető, nehezen oktatható, mai nyelven sajátos nevelési igényű gyermekeket osszuk szét egyenlően az iskolák között, s a többi majd jön magától. Mondják ugyanis, hogy túl nagy a különbség az iskolák között Magyarországon az eredményesség szempontjából. Mondják, azért, mert túl korai a szelekció...” (Veszprémi Ildikó)
 „Előbb csak hatodik után vivődtek el, aztán már ötödiktől, s a dolog kúszik lefelé. Kérdezték ma tőlem is – barátin, négyszemközt –, miért hagyom sajátot itt, hol ennyi olyan. Tán nem okos a gyerek? De, okos. Megtanul nehezített körülmények között figyelni, megtanul sokféleséget és konfliktuskezelést. S látom, jól van. Mégis sokszor gondolok rá: vajon ha négy év múlva középiskolába megy, fogja tudni mind, mi akkor majd oda kell?” (Benedekné Fekete Hajnalka)
 „Mikor jut eszünkbe csak azért felhívni egy szülőt, hogy elmeséljük: a gyermeke ma szépen teljesített, ma már az ötből három órán dolgozott, ma nem bántott senkit...? A legapróbb (látszólag jelentéktelen) pozitív visszajelzés is segíti a családot abban, hogy tegyen egy lépést azon a hídon, ami köztük és az iskola között van.” (Peer Krisztina)
 „Végy néhány különböző formájú, szép, színes pedagógust. Lehet köztük primőr és érettebb példány is. A primőr zsengébb, finomabb, könnyebben emészthető, és még feldolgozott állapotban is esztétikusabb, viszont a néha ütött-kopott érettebb darabok ízletesebbek, tartalmasabbak lehetnek. Sajnos gyakran előfordulnak pudvás, fás, ehetetlen alanyok is, és már egyetlenegy is elronthatja az egész ételt...” (Török Ildikó)
 „Direkt írom hibásan. Két szóban és nagybetűkkel: »Tanár Képzés«. Csak azért, hogy egy kicsit etimologizáljunk. Sokfajta szakma van. Van néhány, amit nem tanítunk, hanem képzünk. Van olyan szakma, amit tanulunk, van, amit hallgatunk, van, amit elsajátítunk, van, amire felkészülünk. Persze lehet másként is, elég szabad a magyar nyelv, de mégis vannak kanonikus szókapcsolatok.” (Hanczár Gergely)
 „Butaságom történetét nevetséges lehet közreadom. Mégis megteszem. Hátha mond vagy legalább sugall valamit a 21. századi osztályfőnököknek a régi tanárok hite, optimizmusa. Olyan időket élünk ugyanis, amikor – állítólag – csak a nagyon buta emberek optimisták. Mi meg, hajdan, a hatvanas években, nem sokkal a forradalom leverése után, azt tanultuk pszichológiából az egyetemeken, hogy »a pedagógus soha nem sugallhat a gyerekek felé pesszimista életfilozófiát, mert ez a serdülőkre egyenesen veszélyes lehet«”. (Domokos Zsuzsa)
 „Biztos, hogy ezek a mérések (PISA-felmérés, kompetenciamérések) reális képet mutatnak? Csak mellesleg jegyzem meg, hogy például egy buszmenetrenden tájékozódni nem feltétlenül iskolai feladatnak kellene lennie. Szerintem ez olyan ismeret, amit a gyerekeknek családon belül kellene megszerezni. És itt most megint nem azt mondtam, hogy ne kapcsoljuk gyakorlati ismeretekhez a tanult elméletet, csak azt mondtam, hogy ne mindenáron, és nem minden az iskola felelőssége.” (Zsolnai Noémi)
 A véleményünket, ami a virtuális kongresszus tükrében az érintett kérdésekben tagadhatatlanul VAN, most itt az ideje nyíltan, világosan és ezúttal nem egy empatikus kisközösség, hanem a döntéshozók felé megfogalmaznunk. A kialakuló beszélgetést, vitát, javaslatokat és kérdéseket továbbítjuk a társadalmi vitát meghirdető OKM felé.
 „Jó tanárnak valószínűleg születni kell, ez olyan bonyolult tevékenység, hogy biztosan nem lehet megtanulni. És mégis tanítják, illetve meglehetősen sokan tanulják is. Akad olyan, aki önszántából, mert szeretne jó tanár lenni, és persze olyan is, aki egész egyszerűen szeretne egyetemi hallgató lenni.” (Ollé János)
 „Arról akarok írni, ami hivatásomban szép és megragadó volt, ami megtartott ezen a pályán, és ami egyben rámutathat arra is, hogy mitől nem érzem jól magam a ma iskolájában – csak akkor, ha osztályteremben, a kölykök között vagyok.” (Leiner Károly)
Mi a baj, tanár úr?
 „Sem az elszegényedő állam, sem az aktuális gazdasági viszonyok nem érdekeltek az általános színvonal megtartásában – legfeljebb a társadalom biztonságát már közvetlenül is veszélyeztető reménytelenül leszakadók arányát igyekeznek csökkenteni esélyegyenlőség címén; az erőtlen civil szféra pedig nem képes tevőlegesen befolyásolni ezeket a folyamatokat.” (Jakab György)
 „A szövegértésről szeretnék most beszélni, ami gyerekeink, fiataljaink körében – mérten, bizonyítottan és felnövekedésük teljes hosszában az érettségiig bezárólag, sőt tovább – gyalázatosan alacsony szintű. Azért szeretnék erről beszélni, mert nagyon fontosnak gondolom, hiszen semmi nem épülhet az emberben, sem önértés, sem a másik értése, sem világértés, ha nem tud szöveget, történetet befogadni és megalkotni vagy újraalkotni.” (Kádár Judit)
Kádár Judit: Hány éves a gyerek?
 „Észrevette valaki, hogy fokozatosan leépült egy jól működő rendszer? Átgondolta valahol valaki, hogy mi történt szépen lassan, lépésről lépésre? Hogy mit veszített a közoktatás? Hogy mit veszítettek az óvodák, az iskolák, a pedagógusok?” (Hercz Mária)
 „Ebből a szerepszerű vakságból és süketségből fakad, hogy az ún. oktatási reformoknak gyakorlatilag nincs hatásuk a valóságra. Hogyan is lehetne, amikor az oktatásirányítás egy reformmal sosem azt tűzi ki célul, hogy mi és hogyan legyen jó (hiszen ennek valós szubsztanciájára nem is kérdez rá), hanem azt, hogy ami jelenleg (szerinte) rossz, azt hogyan akadályozza meg.” (Veszprémi Attila)
 „Állítólag még mindig vannak fantom intézmények. Bejegyzik a tanulók adatait, »nézzétek, nézzék, kedves szülők, az állam erre az egyszerű aláírásra (igazolom, hogy gyermekem csak az önök intézményében vesz igénybe fejkvótát) küld egy kis plusz pénzt, amiből emelt szintű rajz-, tánc-, drámaórákat tudunk tartani«. Vagy másképp történik, nem tudni, a lényeg: nincs tanítás, csak adminisztráció. Konkrétumokat nem tudok, beszélik.” (Szávai István)
 „Mi magunk mit teszünk annak érdekében, hogy a jövő generációi felelősségteljes polgárok, a környezetükért és önmagukért tenni tudó emberek legyenek? Kitaláltuk a módszereket, van erre stratégiánk? Gondolunk erre akkor, amikor tanítunk, döntéseket hozunk, ellenőrzőbe írunk, szülőit tartunk, konfliktusokat kezelünk? Hányszor gondolunk arra, hogy mi milyen mintát adunk?” (Galambos Rita)
 „Az egységes sugallat azt üzeni, hogy az iskola, a tanár nem ért hozzá, majd felülről megmondják, hogy mi a követendő metódus. Egy-egy új elem bevezetését nem előzi meg szakmai vita, konszenzuskeresés, ez szinte diktátumként jelenik meg a rendszerben. Legrosszabb esetben váratlan meglepetésként. Az iskola meg kapkod, igyekszik mindenfelé megfelelni. Az értekezleteken már évek óta alig esik szó a gyerekekről, a szakmáról, időnket befonják a szabályozók, rendeletek... és a bizonytalanság.” (Gyulai Zsuzsanna)
Nagymedvék a csillagporos úton (Perjés István)
A kudarc érintése (Terepmunkás)
 Az utóbbi években a blogok gyors terjedése és spontán összekapcsolódása révén megjelent az interneten egy pedagógusokból szerveződő közösség, az egyik résztvevő szavaival élve a virtuális tantestület. Egy olyan „tantestület”, amelynek tagjai – anélkül, hogy személyes ismerősök lennének – rendszeresen megosztják egymással örömeiket, gondjaikat, sikereiket, kudarcaikat, és emellett folyamatosan reflektálnak mindarra, ami az iskola világában aktuálisan történik.
 „Sokan vagyunk, akik a mozdíthatatlanság tehetetlenségéből kimenekültünk az elitbe, kimenekültünk az alternativitásba. S bár azon a helyen tisztességesen tettük a dolgunkat, valljuk be, beletörődtünk, hogy mindez csekély hatással bír. Valójában magára hagytuk a szánalmasan zötyögő, fapados közoktatást. Ha azt akarjuk, hogy tíz és húsz és száz év múlva ne ez a dal legyen, most dolgunk van itt.” (Földes Petra)
Levél közoktatásunkról (Takács Géza)
Várhatnánk augusztusig, de miért ne vágnánk bele hamarabb. A virtuális tér adott, a problémák tagadhatatlanok, van miről beszélni. Minél előbb kezdjük, annál hamarabb túljuthatunk a panasz és reménytelenség fázisán, és kikristályosodhat a párbeszédből valami, ami előbbre visz.
|
|
Kérjük, adja adója 1%-át az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének!
Adószámunk: 18173242-1-41
Nagyon köszönjük!
|
|
|
   Kommentek |
|
ofoe
ofoe
