OFOE a Facebook-on
Címkék

szolidaritás

A gyereksereg ujjongott, tapsolt, lelkendezett. Ezen felbátorodva a hajléktalanok elfoglalták a barlangistállót. "Mert nem jutott hely nekik a szálláson", magyarázta a hittanos kislány erkölcstanos osztálytársának, szó szerint idézve a Lukács evangéliumból. Az angyaloknak öltözött ének-zeneiskolások legszívesebben rázendítettek volna, de a főangyalnak öltözött karmester észrevette, hogy két rendőr közeledik a barlangistállóhoz (Kamarás István OJD).

Hárompupu és a háromkirályok Csillag a főkapitányság felett Menekült betlehemes Karácsonyi zengedelem Unorthodox betlehemes Az irgalmas szamaritánus Háromkirály-járás Kuruttyánban Jézus születése Öcsényben

Ha csalódtál hát, hogy befektetéseidre nincs osztalék, megértem. A távolsággal egyre csökken a részletek kivehetősége, a helyzetek átérezhetősége. Ha azonban nem rövid távra gondolkodsz, ha hiszel abban, hogy ezt az országot emberi közösségek, a mostani gyerekekből álló emberi közösségek emelhetik majd fel – egyszer s csupán talán –, akkor nem ítélkezel. Hanem befektetsz, amit tudsz. A jövőbe. A jövőnkbe. Hogy felnőhessen egy nemzedék, amelyik ismeri és gyakorolja a szolidaritást. Meg a tartalomelemzést és a forráskritikát. Választási időszakokban különösen, függetlenül attól, hogy hová született – földrajzi és társadalmi értelemben egyaránt (Szabó Anna).

Magyaróráim rendszeres kelléke lett az újság, és külön öröm, hogy egy idő után a lap néhány szerzőjével sikerült szorosabb együttműködést is kialakítani – ezek az alkotók publikálnak a Kozmaköltészet – Friss Forgácsok nevű Facebook-csoportunkban, és részt vesznek személyesen is az évente két-három alkalommal szerveztett irodalmi kávéházunkban. Legutóbb pedig érzékenyítő foglalkozást tartottak a 10.a-ban a Menhely Alapítvány hajléktalan illetve nehéz körülmények között élő önkéntesei (Sulyok Blanka).

Címkék:
       

Nádudvari Péter kollégánk két évvel ezelőtt egy súlyos betegséggel küzdő tanítványáért, Katona Miklós Patrikért (Mikiért) futott ultramaratonokat. Miki célja most az, hogy sporttal segíthessen sorstársain, akik – hozzá hasonlóan – súlyos betegséggel küzdenek. Ebben is segítségére van egykori tanára, akivel egy futókocsi segítségével közösen állnak rajthoz a versenyeken figyelemfelhívó, adománygyűjtő célból.

Futás Mikiért

A következő napokban az őcsényiek elárasztották karácsonyi finomságokkal legelőször is a panzióst, aztán ügyetlenkedve, szégyenkezve a náluk valamivel szegényebbeket. A harmadik napon Őcsény egyetlen nemzeti egyeztetést hirdető plakátján valahogyan Heródes került Soros helyére, mert azt már senki sem szerette volna, hogy Heródes nevessen a végén. Ezeknél nagyobb csodák eddig még nem történtek, ha csak az nem, hogy vízkeresztkor igazi tevéken igazi migránsok érkeztek napkeletről, hogy letegyék kincseiket a dióban pihenő, köles hajú Kisjézus elé (Kamarás István).

Címkék:
       
Hárompupu és a háromkirályok Csillag a főkapitányság felett Menekült betlehemes Karácsonyi zengedelem Unorthodox betlehemes Az irgalmas szamaritánus Háromkirály-járás Kuruttyánban

Pedagógusként muszáj optimistának lennem. Hinnem kell abban, hogy a jellem alakítható, hogy az elfogadás, a szeretet és a türelem lassan, de biztosan felülírhatja az emberi természet sötét oldalát. A pedagógusok felelőssége óriási, sosem tudhatjuk, nincs-e olyan tanítványunk, aki egyébként az LMBTQ-közösséghez tartozik. Ahhoz is. Mert egyébként ugyanolyan ember, ugyanúgy szeretetre, elfogadásra, sikerre, boldogságra vágyik, mint bármelyik, heteroszexuális sorstársa. Több közös van bennünk, mint talán elsőre gondolnánk (Sulyok Blanka).

Az OFOE portálon az elmúlt évben megjelent írások rangsorát a hozzájuk érkezett lájkok száma alapján készítettük el. A "sikerlistára" azok a cikkek kerültek fel, amelyekre legalább 100 klikk érkezett. Az írásokból kiemelt rövid részletek után minden esetben feltüntettük a rangsor alapjául szolgáló lájkok számát. Emellett jelezzük azt is, hogy hányan nyitották meg az adott írást az OFOE Facebook oldalán (SzJ).

Az OFOE portál 2015-ös sikerlistája

És igen, hát elpusztult a város. Egyik fele. Na de ám a másik. Az egyenest ünnepel. Mert a kormánycsapatok ilyen sikeresek. Ha nem így lenne, hangzik tovább az okfejtésnek szánt nem-is-tudom-mi, akkor az emberek nem adnák önként és boldogan ötödik éve gyerekeiket katonának a szír kormány seregébe. Márpedig adják. Önként. És ünnepelnek (Szabó Anna)

Címkék:
   

"Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a menekültek ellen folytatott gyűlöletkampány morálisan és pedagógiailag is rendkívül aggályos. Mert arra tanít, hogy egy olyan bonyolult és összetett problémára, mint amilyen a menekültek és a bevándorlók ügye készen kapott sablon-válaszokkal, bezárkózással, és a szolidaritás legkisebb jele nélkül reagáljunk. Hogy sutba dobjuk emberségünket akkor, amikor emberek a háború elől, az életben maradásukért menekülnek. Mi úgy gondoljuk, hogy felelőtlen és etikátlan dolog ilyen példát mutatni a fiataloknak." (részlet a Tanítanék mozgalom nyilatkozatából)

Nádudvari Péter munkáját 2012 óta jótékonysági, figyelemfelhívó és adománygyűjtő hobbisportolói tevékenységgel egészíti ki. Jelenleg 10 éves, kisagyi sorvadásban szenvedő diákja számára segít adományokat gyűjteni sporttevékenységével. Tagja a Trizoli Jótifuti Egyesületnek, amely azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a fogyatékkal élőket és a mozgássérülteket.

Az ez év májusában induló projektet a program ötletgazdája és megvalósítója, Prievara Tibor diákjaival együtt mutatja be a szekcióban. A program lényege, hogy a kórházba kerülő diák a kórházpedagógus segítségével kapcsolatba kerül egy középiskolai csapattal (szaktanár, diákok), akik kifejezetten az ő számára fejlesztenek online, interaktív tananyagot.

Amikor a diákok egymást taposva követelik az új tananyagot (hvg.hu) FÉNY - kiállítás és több (KórházSuli) Tananyagfejlesztő weboldal itthonról: e-Studygroup A projekt Facebook oldala

Mert nem attól lesz valaki jobb ember, hogy kényszerítik rá. Hogy szankciókkal fenyegetik: fiam, ha nem segítesz cipelni a néni szatyrát, és nem intézed el az igazolást az önkormányzatnál, akkor lesheted, hogy te itt érettségit kapsz…! A kötelező közösségi szolgálat pont olyan hülyeség, mint a kötelező olvasmány. Csak az egyik a szociális szférát teszi ismeretlenből elkerülendővé, a másik meg az olvasást utáltatja meg. (Sulyok Blanka)

Kozmaköltészet – Friss Forgácsok HVG: Nincs értelme betartani az előírt tantervet

A mai gyerekek, fiatalok világának változásairól rengeteg szó esik, a felnőttek sok esetben értetlenül, gyakran riadtan szembesülnek korábban ismeretlen, de mára egyre sűrűben jelentkező gondokkal. Ezek megértésében is segíthetnek a megfelelően megválasztott filmek. Szeretnénk, ha szélesebb körben is élnének a kollégák a mozi által nyújtott pedagógiai lehetőségekkel, ezért hívjuk fel a figyelmet az eddig közösen látott filmekre. Az írás végén megtalálhatók azok a linkek, amelyek a kapcsolódó ismertetőkre, ajánlásokra mutatnak. (Szekszárdi Júlia)

Kamarás István már több alkalommal megörvendeztetett bennünket gyönyörű karácsonyi meséivel, amelyekben tökéletes harmóniában egyesül a bibliai hagyomány napjaink valóságával. Egyesületünk most ezzel kíván honlapunk olvasóinak nagyon szép karácsonyt és boldog újesztendőt.

Hárompúpú és a háromkirályok Csillag a főkapitányság felett (1. rész) Csillag a főkapitányság felett (2. rész)

A Holdfény királyság kritikáit olvasva, zavarba ejtően eltérő, egészen végletes véleményeket találtam az elragadtatástól egészen a „micsoda zagyvaság!” minősítésig. Szombaton az OFOE Filmklub keretében néztük meg a filmet, a vélemények itt is megoszlottak. Többen azonosultak az én abszolút pozitív véleményemmel, mások kicsit fanyalogtak, keresték a mélyebb gondolatokat, a film egyértelműbb üzenetét. Egyben azért mindenki egyetértett: lebilincselő, szép filmről van szó, hihetetlenül jó zenével, humorral, neves színészekkel, jó gyerekszereplőkkel, fantasztikus képekkel. (Szekszárdi Júlia)

Lazhar Tanár úr: Elbeszéletlen történetek Szesztolvajok – Mese a furfangos legényről Gondolataim Az osztály című filmről Egy különleges filmélmény – Ben X Falak között OFOE Filmklub pedagógusoknak és szülőknek 6. Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán?

A szegények, a koldusok, a kolduló gyerekek látványa már annyira hozzátartozik mindennapjainkhoz, hogy hajlamosak vagyunk észre sem venni őket. Nagyon nehéz ugyanis közvetlenül szembesülni azzal, hogy a gyermekszegénység egyre nagyobb méreteket ölt, a kapcsolódó statisztikai adatok riasztóak. Ugyanakkor érzékelhetően csökkenő tendenciát mutat a társadalmi szolidaritás, a segítőkészség, a felelősségvállalás a leszakadók sorsáért.

A szegénység nem etnikai kérdés Szegények vagyunk Bogáncs története Angela´s Ashes (IMDB)

A mostani világban a szegénység stigmatizál. Gyakran hallani azoktól, akiket nem érint, olyasmit, mintha ez csupán személyes döntés lenne. Engem nagyon dühít ez. Dühítenek a megszorítások, mert nem társulnak mellé lehetőségek. Mert ahol nincs munka, ott nem lehet munkára motiválni azzal, hogy kevesebb segélyt adnak. Dühít, hogy egyre inkább a hatósági eszközöket erősítik. Hogy csak a büntetésben látják a megoldást. (L. Ritók Nóra)

- Mondja meg jóember, hol van a Szentcsalád? Hol vannak a háromkirályok? - szólított meg egy főtörzsőrmestert.
- Jelentem, a háromkirályok felpakolták a Szentcsaládot a tevékre, és elindultak a Mátyás tér irányába. Jelentem, mi is indulunk, utánuk hamarosan, csak szétosztjuk a pogácsát és a forralt bort.
- De itt hagyták nekünk sátraikat - mutogatott boldogan egy hajléktalan, majd hozzátette - Jól mutatnak majd a Mátyás téren.

Kamarás István: Hárompúpú és a háromkirályok Kamarás István: Hajléktalan-betlehemes

"Ezalatt egyik helyettese kitalálta, hogy az idegen ajkú hajléktalanokat meg kell bírságolni euróban vagy dollárban, aztán udvariasan elzavarni őket. Amikor azonban egyikük, egy turbános közelkeleti az iszákjából egy aranyrudat vett elő, felborult az egész forgatókönyv. Arra kényszerültek, hogy ezt az ügyet is a főkapitány elé vigyék. A főkapitány azonban már benne volt vastagon az eseményekben, ugyanis valóban találtak egy házaspárt csecsemővel..." (Kamarás István)

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.02.19.
"Elég nagy baj, ha valaki az MTA elnökével kerül vitába"
Ezt üzente Szél Bernadett az MTA és a Corvinus átalakításán dolgozó Palkovicsnak, aki a parlamentben vázolta fel, miért jó, ha a Corvinus alapítványi tulajdonba kerül, de az ülés felé...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.02.17.
Nincs jobb mérés a felvételinél
Szinte minden évben felmerül, hogy a központi középiskolai felvételire elegendő-e a 45 perc tantárgyanként, illetve könnyűek vagy nehezek-e a feladatok. A lapunk által megkérdezett gyakorl...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.02.17.
Szódolgozat
Öveges Enikő és Csizér Kata tavaly tette le Vizsgálat a köznevelésben folyó idegennyelv-oktatás kereteiről és hatékonyságáról című kutatási jelentését az Oktatási Hivatal asztalá...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.02.17.
Radó esete a brit tudósokkal. Nahalka István írása
A tanulási elmaradást az a látens diszkrimináció hozza létre, amelyet az iskolák működtetnek egyoldalúságukkal, sajátos értékorientációikkal, bizonyos kultúrák kirekesztésével. Lá...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.02.17.
Diákolimpikonoktól határon túli doktoranduszokig egyre többen állnak ki az MTA mellett
Kedden Budapesten mintegy 1000-1500 fő tiltakozott az MTA épülete előtt a tervezett ellehetetlenítés ellen (a demonstrációtól percről percre tudósítottunk), emellett Szegeden, Kolozsváron...
(Forrás: mérce)
--
2019.02.17.
Mennyibe kerül a nyelvvizsga: akár több százezer forintos kiadással is kell számolni
A továbbtanulás nemcsak izgalommal, hanem anyagi terhekkel is jár, amit az OTP Öngondoskodási Index szerint a szülők 81 százaléka akár lemondások árán is vállalna. Sok családnak azonban...
(Forrás: eduline)
--
2019.02.17.
Utópiának tűnik, hogy bárki is megállítsa a Facebook pénzcsináló adatporszívóját
Ahogy a tavalyi, az idei évindító üzenetében is azt ígérte Zuckerberg – akinek a szavazati jogok 60 százalékát birtokolva teljes az ellenőrzése a cég fölött –, hogy rendet tesz a Facebook...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.02.17.
"Ha ma lennék 16, valószínűleg nagyon be lennék szarva" (Hercsel Adél intejúja Simon Mártonnal)
Ha összeszedném tíz barátomat, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, száz dologban nem értenénk egyet. Ezért kellene beszélnünk róla, a dolgok ott kezdődnek el. Az a baj, hogy leszoktunk...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.02.15.
Az óvszernek van értelme az iskolákban az ENSZ szerint
Az ENSZ Népesedési Alapja adott ki egy jelentést, amelyből kiderül, hogy ha óvszereket osztanak az iskolákban, azzal egyrészt megelőzhetők különböző nemi úton terjedő betegségek, másr...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek