OFOE a Facebook-on
Címkék

egészség

Csütörtökön egy gyors próba, mert a dolgozatok réme ott figyel. Intenzív készülés, reményt keltő odaadás. Még csak október eleje van, de már most annyira fáradtak, hogy rossz nézni őket. Még nem roppantak össze, de ez bármikor megtörténhet. Aggódom értük. És remélem, hogy valahogy túlélik ezt a most következő két hetet is, aztán tudnak egy kicsit pihenni a szünetben. Amit tehetek, tehetünk értük, azt megteszem, megtesszük. De vajon ez elég? (DZS)

Címkék:
         

Az Y diagnózis egy fiataloknak és szüleiknek, tanáraiknak szóló prevenciós dokusorozat, melyet egy fiatal filmesekből álló csapat készít. Foglalkoztunk már alkohollal, drogokkal. Azóta rengeteg szülő és tanár keresett meg minket, hogy "volna itt egy újabb probléma..." Az új film a kondizásról szól. (Nyárai Gerzson)

Y diagnózis (Facebook)

A WEBBeteg.hu egészségportál– az Országos Mentőszolgálattal együttműködve – kifejlesztette az Elsősegély – Mit kell tennem? mobilalkalmazást, amely mostantól gyakorlati tanácsokkal segíthet a mentők megérkezéséig.

Miről kérdeznek a kamaszok az interneten? A KamaszPanasz.hu az Év honlapja, a WEBBeteg.hu minőségi díjas egészségügy kategóriában

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által meghirdetett "Az Év Honlapja" pályázaton a H2Online mindkét portálját egészségügy kategóriában szakmai díjjal ismerték el. A KamaszPanasz.hu tini egészségportál nyerte el a kategória legjobbnak járó Év honlapja 2011 díjat. A WEBBeteg.hu indulása óta minden évben a díjazottak között szerepelt, 2011-ben ismét Minőségi Díjban részesült. A megmérettetésen kategóriánként egy honlapnak ítélik oda az Év honlapja díjat.

Címkék:
     
Miről kérdeznek a kamaszok az interneten?

Hagyományteremtő szándékkal Egészségpedagógus Napot alapított a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány. A Nap alkalmából országos  konferenciát szerveztek azzal a céllal, hogy szakmai szervezetekkel karöltve felhívják a figyelmet arra, hogy van még mit tenni a fiatalok egészségfejlesztéséért.

Címkék:
     
Magyar diákok egészségi állapota és az iskola

A gyermek- és serdülőkorúak egészségi állapotát jellemző mutatókból ki kell emelnünk a 10–19 évesek halálozásának kétharmadáért felelős baleseteket és öngyilkosságokat, valamint a gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekményeket. Évente átlagosan 200-300 gyermek hal meg baleset, 60-100 gyermek öngyilkosság és 20-30 gyermek bántalmazás és erőszak következtében: messze több, mint daganat, fejlődési rendellenesség és egyéb betegség miatt. A gyermekek bántalmazása, a gyermekkori öngyilkosságok viszonylag magas száma is a társadalmon belüli feszültség növekedését, a gyermekek elhanyagolását és a szülői kontroll gyengülését jelzik.

Címkék:
 

N. Kollár Katalin, az ELTE Társadalom és Neveléspszichológiai Tanszékének docense, 1997-ben végzett munkatársaival kérdőíves vizsgálatot, amelyben 13 budapesti iskola 843 tanulója és osztályfőnökei vettek részt. Kérdésfeltevésük az volt, hogy a magyar iskolarendszer, amely már az általános iskola szintjén is bizonyos mértékig kiválogatja a jobb társadalmi helyzetű és/vagy tehetségesebb tanulókat, milyen körülményeket teremt az átlagos és a legjobb helyzetben levő tanulóknak.

Címkék:
 

Magyarország 1985 óta vesz részt a HBSC az Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása (Health Behaviour in School-aged Children, HBSC) című nemzetközi kutatásban. Ez a kutatás kivételes lehetőségeket biztosít arra, hogy egyfelől az egészség szempontjából kulcsfontosságú, meghatározó jelentőségű környezeti tényezők (iskolai közérzet, személyközi viszonyok, családi körülmények stb.) szubjektív megítélését felmérje.

Címkék:
 

Képzeld el – mondja osztályfőnök ismerősöm. – Megkeresett a tesótanár. Azt mondta: Baj van Pistikével. Amikor rákérdeztem, mi a baj, azt mondta, képtelen a Szinteket teljesíteni. És ez szerinte nagy baj... Kérdeztem: Nem szeret mozogni? Azt válaszolta, sokáig szeretett, de most, ha módja van, inkább felmenteti magát. És képzeld, kicsi kefebajusszal rendszeresen felrajzol az öltözőszekrény falára...

Címkék:
   

Az egészségesebb generációk neveléséért tenni akaró iskolák előtt a különböző egészségnevelési programok különböző utakat nyitnak meg. Önmagában egyik program sem garantálhatja az iskolából kikerülő korosztályok egészséges életmódját, életminőségét, azonban egyfajta hozzájárulást jelentenek ahhoz. Az Egész-ség program ebben a kontextusban úgy értelmezendő, hogy az eddigi egészségnevelési programoktól eltérő úton közelít az egészséges életmód iskolai évek alatti formálásához.

Címkék:
 
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.02.20.
Felvételi pontszámítás Abszurdisztánból
Még fel sem ocsúdtunk a pontszámítási sokkból, amikor jött az újabb, nyelvtanulást érintő bejelentés, a mézesmadzag: a kormány minden 9. és 11. osztályos gimnazistának (!!!) fizeti majd...
(Forrás: mérce)
--
2019.02.20.
Az oktatásért felelős államtitkár nem vett részt a Corvinusról szóló parlamenti vitában
Bódis azt mondta, az előterjesztő nem az Emmi és nem az oktatási államtitkárság volt, ezért nem vett részt a vitában. Az államtitkárt a munkatársai megpróbálták azzal kimenteni, hogy „...
(Forrás: 444.hu)
--
2019.02.20.
A munkaerőhiány miatt a duális képzés sem érdekli a fiatalokat
Úgy tűnik, kudarcba fullad a kormány próbálkozása, hogy enyhítse a munkaerőhiányt: 2015-ben azért vezették be a országosan a német mintára kidolgozott duális képzést, hogy a hallgató...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.02.20.
ITM: Várhatóan 1200 iskola vesz részt a Pénz7 témahéten
Az idén várhatóan 1200 iskola több százezer diákkal vesz részt a Pénz7 elnevezésű témahéten, amely során igyekeznek megismertetni a fiatalokkal a pénz és a vállalkozás világát – mondta...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.02.20.
Könnyebb lehet az iskolatáska
Tegnap járt le a határidő azon szülők számára, akiknek a gyermeke főiskolán vagy egyetemen tanul tovább, mivel vasárnapig lehetett jelentkezni az ősszel induló felsőoktatási képzésekre...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.02.20.
Mi van, ha a tanár lekever egy pofont, és nem bűnös?
Egy zalai falu általános iskolájában egy 13 éves diák 2017-ben megütött egy másodikos gyereket. A tanár közbeavatkozott, a diák meg akarta ütni, majd megrúgta, mire a tanár lekevert neki...
(Forrás: index)
--
2019.02.20.
Mi van, ha a tanár lekever egy pofont, és nem bűnös?
Egy zalai falu általános iskolájában egy 13 éves diák 2017-ben megütött egy másodikos gyereket. A tanár közbeavatkozott, a diák meg akarta ütni, majd megrúgta, mire a tanár lekevert neki...
(Forrás: index)
--
2019.02.20.
Palkovics újra üzent az Akadémiának és a kutatóknak
A miniszter elárulta, hogy pénteken találkozik legközelebb az MTA vezetésével és gyors megegyezésben bízik. Palkovics László elmondása szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
(Forrás: Népszava)
--
2019.02.20.
Készen állnak a sztrájkra a tanárok
öbb ezer visszajelzés érkezett már a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felmérésére, amellyel a tanárok sztrájkhajlandóságát szeretnék feltérképezni. Szűcs Tamás elnök lapunknak...
(Forrás: Népszava)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek