OFOE a Facebook-on
Címkék

nevelés

A kognitív torzítások vagy gondolkodási hibák az automatikus reakcióinkban jelennek meg. Sokszor nem is tűnnek fel, mert éppen úgy, mint a mágnessel meghekkelt iránytű esetében, az attitűdjeink is egyértelműen és következetesen működnek. Csak épp becsapnak. A kognitív hekkelést kisgyerekkorban követi el a környezet. Lehetnek kisebb-nagyobb traumák az okozói, de legjellemzőbb a nevelés során átadott kognitív sérülékenység. A szorongásra építő oktatás/nevelés maga is torz világot közvetít, amelyben a gyerek irányítandó lény, aki jutalmazásra, de főleg büntetésre, megfélemlítésre indul be (Gyarmathy Éva).

Címkék:
       

Az erdélyi túrán a sziklákon mászott fel a Székelykőre. Megfogadtam, ha élve megússza, felpofozom. Megúsztam. Hívom előadásra a suliba. Képeket mutogat balesetveszélyes helyzetekről a gyerekeknek. Az egyiken A-val, azon a bizonyos túrán, fél kézzel lógnak egy magas hídról (Vass Judit).

Címkék:
   

"Mivel nincsenek felmenőink, akik egy generációt átívelően nem nevelési erőszakban, hanem feltétel nélküli bizalomban részesültek, nem tudjuk, hogy ennek az új hozzáállásnak hogyan is kellene működnie. Ez megnehezíti a dolgunkat, hiszen semmink nincs, amire támaszkodhatnánk. De ez egyben a hatalmas esélyünk is, hogy a belső vágyakozásunknak engedve, maximális szabadságban valami teljesen újat találjunk és fejlesszünk ki." (André Stern)

Címkék:
         

Már a bemutatkozásom is bámulatosra sikeredett. Álltam anyámmal a bejárat előtt várva a patronálómat, aki az ügyeimet intézte. Rágóztam, dohányoztam, és figyeltem az előttem lévő kisbusz motorterében tevékenykedő férfit, ahogy szerel. Hamarosan lemászott a kocsiról, és kérdezte, hogy segíthet-e. Úgy nézett ki, mint egy indián: hosszú haj, mélyen ülő szemek, baltával vágott arc. Válaszoltam is rögtön, hogy "köszönjük nem", mire rám szólt, hogy köpjem ki a rágót, ha vele beszélek. Azt hittem, rosszul hallok! Ki ez a mókus? Mindegy – gondoltam, és kiköptem (H.R.).

Budapest, 2016. május 9. - A Nyitott Kör megnyitotta a lehetőséget még az aktuális és a következő évadban egyaránt megvalósuló színházi nevelési előadásaira 8-20 éves korúakból álló diákcsoportoknak és vezetőiknek. Az idei előadásokra minimum tét nélküli licittel lehet eljutni, a jövő évadra pedig előzetes együttműködéseket lehet kötni a szervezettel, pályázat útján.

Címkék:
     

Az iskola tehát nem akarja elengedni, illetve vissza akarja szerezni a gyereket, ehhez viszont a gyerek okoseszközökbe és hálózatokba kiszervezett hamis tudata feletti kontrollt kell visszaszereznie, miközben a kiszervezett hamis tudattal való azonosult állapotukat – ebben partnerként – minden erővel fenn kell tartani. (Veszprémi Attila)

Mikor megírtam az "Integrálunk. Valóban?"" című cikkemet, akkor nagyon csúnya maileket kaptam: "szakma árulója" volt a legenyhébb titulus, mit rám aggattak. Az sem bántott, mert igazam volt. Gyerekek életével játszókkal az ember nem lehet méltányos, nem kötelezheti hűség és kitartás! Hiszem, hogy igazam volt. Persze kit érdekel ez? A Föld néhány milliárdnyi emberét egyáltalán nem érdekli az én véleményem, még hazánk néhány millióját sem, akkor miért félünk őszintén elmondani a véleményünket, kiállni mellette? (Leiner Károly)

Április 18-án, szombaton 14:00 órától megrendezésre kerül az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének szakmai napja. A szakmai nap keretében Dr. Gyarmathy Éva Figyelem, fegyelem, multitasking címmel tart előadást. Ezt követően a BizArt Company "Kérem vissza az életem" című darabját tekinthetik meg a látogatók.

Címkék:
       
A magyar iskola halott, és egyre több kárt okoz OFOE Szakmai Nap a Facebook-on BizArt Company - Kísérleti színház Careamic alapítvány

A 2012 óta aktívan működő Szülőnek Lenni Program január 20-tól a mozaikcsaládokkal foglalkozik. Találkozójukon szeretettel várják az érdeklődőket: szülőket, segítőket. Részletes tájékoztatás a projekt egészéről és a januári találkozóról a program honlapján található. (Cserey Miklós)

A Szülőnek Lenni Program honlapja Európai Szülők Magyarországi Egyesülete honlapja

"Hatalmas lehetőséget jelent egy értő pedagógus, hogy módja van egy csoport fejlődését megalakulásától a megszűnéséig nyomon követni, a pozitív folyamatokat erősíteni, a negatívokat ellensúlyozni, az adott kortárscsoportot mint a nevelés eszközét felhasználni" (Wéber Anikó)

Bármilyen abszurdnak tűnik, de a hazai nevelési szemlélet és gyakorlat is nagyban felelős a kutyáimmal történtekért, mert félelemre építő, mert címkéző, büntető és rosszkor elnéző, félrenéző. Ez termeli a beszűkült problémamegoldási készlettel rendelkező gyávákat, a sötét oldalnak az utánpótlását. (Dr. Gyarmathy Éva)

Címkék:
           

A Barankovics István Alapítvány segíteni kívánja a közoktatás szereplőit feladataik ellátásában, ezért párbeszédet kezdeményez az érintettekkel a fiatalok társadalmi és közéleti szerepekre való felkészítésének témájában. Az együttműködés megalapozásaként 2012. november 16-án egy szakmai programra várja mindazokat a középiskolai igazgatókat és pedagógusokat, akik érdeklődnek a téma iránt.

Címkék:
     

Nevelés és/vagy oktatás? Régi kérdés ez, ami csak azóta vált problémává, mióta a világ elrohan mellettünk. A régmúlt iskoláiban nem volt kérdés, hogy a nevelés kell, hogy legyen a pedagógiai munka alapja. Hol vannak azonban a Nyilas Misi féle kollégiumok, eszmék, pedagógus egyéniségek? Hol van már az a világ, mikor rá lehetett csodálkozni egy-egy vers zamatára, mikor volt idő felfedezni a világot és csodáit? (Leiner Károly)

Címkék:
     

Egy, az iskolába beszivárgó, nap mint nap jelen lévő veszélyes technikai eszközre kívánom felhívni a figyelmet, ami számos káros, bűnös, törvénytelen cselekvést tesz lehetővé, sőt arra kifejezetten sarkall. Sok iskolában nem tulajdonítanak neki kellő jelentőséget, éppen ezért törvényi szabályozást sürgetek, hogy végre minden oktatási intézményből egységesen ki legyen tiltva a papír és a ceruza. (Hanczár Gergely)

Digitális Nemzedék Konferencia 2012

A Teleki egyik legfőbb erényének tartom, hogy mindenki azonos lehet önmagával. Nem "kommunista iskola", ahogy a suttogó propaganda terjeszti. Városi ünnepségen két kollégám viszi az evangélikus egyház koszorúját, más csendesnapokra jár a katolikusokhoz, megint más nyugodtan lehet vallástalan. Nyilvánvalóan lehetnek olyan egyházi iskolák, ahol a tantestület túlnyomó többsége ugyanezt meg tudja tenni, mert tényleg fenntartója hitében él, de a sokszínűségből kellene bemennünk egyetlen világnézet alá. (Achs Károly)

Achs Károly: Könyörtelenül

Eltelt húsz év. A japánoknak, koreaiaknak, finneknek ennyi elég volt, hogy elinduljanak. Mi elherdáltuk. Szívesen belegondolnék, mi lett volna, ha a rendszerváltás első évei nem a harácsprivatizációról és társairól, hanem az iskola felépítéséről szólt volna. Helyette ez lett, ami most van. Most már valós megoldások kellenének. De az biztos: egy roncstársadalmat nem lehet a következetes "jótanáros" könyörtelenséggel fölemelni. (Achs Károly)

"Reformer a romhalmazon" Dráma és tudomány: Jelenetek a vakok között Egy diszkóbaleset szimulációja "Mert hogy az iskolaügy végtelen dimenziós" A pedagógus munkaideje, avagy ki diktálhat az oktatásügynek? Történelmi ünnep a színpadon Naiv felvetések az ingyenebédről

Megjelent Kósáné Ormai Vera népszerű kötetének második, átdolgozott kiadása, amely módszereket kínál az osztálylégkör, a nevelőtestület, a tanár-tanuló viszony, a baráti kapcsolatok, a motiváció, a tanulás, az értékelés-osztályozás, a lelki egészség, a konfliktusok, a tanulási és a viselkedési problémák, valamint az egyéni sajátosságok elemzéséhez.

Elte Eötvös Kiadó Libri
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.11.
Kiderült: olyan súlyosan alulfizetett itthon a tanári pálya, hogy még a gyerekeinek sem ajánlja senki
Méltatlanul alulfizetettek Magyarországon a tanárok, ezért a többség még csak véletlenül sem ajánlja ezt a pályát a gyerekének - derült ki egy friss nemzetközi kutatásból, amely hazá...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2018.12.11.
Nincs nagyobb nemzetstratégiai közérdek az oktatásnál, a kormánynak mégsem fontos
Már nem kevés cikkben felhívtuk rá a figyelmet, hogy Magyarországon az utóbbi években romlásnak indultak az iskolázottsági mutatószámok, ami annak köszönhető, hogy a Fidesz 2010 után komoly...
(Forrás: g7.hu )
--
2018.12.11.
Fontos a diákok felkészítése a tudatos döntésekre
Napjainkban egyre népszerűbb az iskolákban a fogyasztóvédelem gyakorlatias oktatása, több tucat intézmény kapott már kitüntetést a tudatosságra nevelő tevékenysége elismeréseként.Évente...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.12.11.
Gyermekorvosok fontos figyelmeztetése
Egy új kutatás szerint a digitális képernyő előtt töltött túl sok idő hatással van a gyerekek agyának fejlődésére: az amerikai gyermekorvosok nem tanácsolják a kisgyerekek digitális...
(Forrás: Infostart)
--
2018.12.11.
A közélet sem tabu a szegedi tanár médiaóráján
Erdélyi Eszter médiaóráin nincs tabutéma, a diákokkal az aktuális közéleti témákról is beszélgetnek, miközben összehasonlítják, hogy ugyanazt a hírt hogyan írta meg például az Origo...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.12.11.
Szigorítanak: júliustól csak engedéllyel lehet tanodát működtetni
Fülöp Attila elmondta: június végéig minden intézménynek jelentkezni kell, s tanodává kell minősíttetnie magát, amely tanoda jellegű szolgáltatást végez. A most kiírt pályázatra jelentkez...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.11.
A 16 évesek nagy része "megy a lecsóba"? Odaszúrt a miniszter Pokorninak
Ami a közoktatásban zajló folyamatokat illeti, Palkovics László azt mondta: a kormány mindent megtesz azért, hogy a gyerekek ne vesszenek el az iskolarendszerből. Arra, hogy Pokorni Zoltán szerint...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.11.
Taroltak a magyar diákok a természettudományi diákolimpián, hat érmet szereztek
A magyar csapat tagjai két ezüst- és négy bronzértmet szereztek. Magyarország ezzel az érmek alapján a 45 résztvevő országból a 13. helyen végzett - írja a Tudományos Olimpikonok Facebook...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.11.
Mert pont egy iskolai sütivásár hiányzik még a decemberi hajtásban!
Nem pontosan tudjuk, hogy mikor történt, de bekerültek a rendszerbe és az év végi rutinba az óvodai és iskolai jótékonysági sütivásárok, és azóta mindenki a tökéletes sütivel próbá...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek