OFOE a Facebook-on
Címkék

média

A kognitív torzítások vagy gondolkodási hibák az automatikus reakcióinkban jelennek meg. Sokszor nem is tűnnek fel, mert éppen úgy, mint a mágnessel meghekkelt iránytű esetében, az attitűdjeink is egyértelműen és következetesen működnek. Csak épp becsapnak. A kognitív hekkelést kisgyerekkorban követi el a környezet. Lehetnek kisebb-nagyobb traumák az okozói, de legjellemzőbb a nevelés során átadott kognitív sérülékenység. A szorongásra építő oktatás/nevelés maga is torz világot közvetít, amelyben a gyerek irányítandó lény, aki jutalmazásra, de főleg büntetésre, megfélemlítésre indul be (Gyarmathy Éva).

Címkék:
       

Mi vagy ki áll valójában a "Kék bálna" csoport(ok)-játék mögött? Használ-e vagy inkább árt, amikor a média pánikot generálva foglalkozik a gyermeköngyilkosság témájával? Elsősorban ezekre a kérdésekre keresik a választ az orosz médiában. Megkíséreltem összefoglalni a hazai tanulságtól sem mentes vitát (Lévai Julianna).

Címkék:
       
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány tájékoztató anyaga pedagógusok számára

Honlapunkon sorra közöljük a meghirdetett szekciók absztraktjait, hogy a résztvevők kiválaszthassák a számukra legérdekesebb programot. A Gyarmathy Éva által vezetett szekció és a hozzá kapcsolódó workshop a digitális pedagógus előtt álló kihívásokkal és az ezekre történő válaszadás széles lehetőségeivel foglalkozik.

Gyarmathy Éva: Tehetség és tehetséggondozás Magyarországon a 21. század elején Gyarmathy Éva: A tehetséggondozás buktatói Gyarmathy Éva: A tehetséggondozás változási kényszere Kerényi Mari: Utak az angyali körökhöz Gyarmathy Éva: Ki van kulturális lemaradásban? Műveltség és tudásépítés a digitális korban. Kerekasztal-beszélgetés

A hálózathoz tartozó pedagógusok, szülők, támogatók – mint a társadalmat alkotó egyének – emberek: azaz sokfélék, esendők. Ezért, ha valamiről a nyilvánosság előtt véleményt akarnak formálni, szakértőket keresnek hozzá, és munkacsoportot hoznak létre.Ezzel szemben Kocsis Máté, aki nem jó szándékú civil, hanem hivatalnok, a köz szolgája, megengedi magának, hogy javaslatot tegyen olyasvalamivel kapcsolatban, amihez nem ért.

Ha mindezt meg is értjük, gondoljunk arra, hogy akár a mi gyerekünk is feküdhetne ott véresen, leszakadt léppel, törött gerinccel. Hogyan küldjem a gyerekemet naponta olyan helyre, ahol a törvényben ugyan deklarálják a biztonságát, de az érte felelősséget vállalni köteles pedagógusok nem képesek ezt garantálni? A gyerek tehát folyamatosan veszélyben van. (Vukovics Laura)

Virtuális szülői értekezlet - vitaindító Áldozatok és agresszorok az iskolában Nagyon aggódom az unokámért Gyomorgörcsös gyermekeink Kis iskolai kalandregény

A Kredenc Kommunikációs Műhelyt középiskolás korú diákok tehetséggondozásának céljából alapítottuk 2006-ban. A Műhely a Pécsi Hajnóczy Kollégium két tagintézményében működik. Célunk, hogy a kommunikációs kompetenciák fejlesztésével hozzájáruljunk az iskolai teljesítmény növeléséhez, a hiányosságokból eredő hátrányok leküzdéséhez és – nem utolsósorban – megadjuk a diákoknak a verbális és vizuális önkifejezés örömét. (Szluka Bernadett)

Hajnóczy József Kollégium Kredenc című diákújság Hajnóczy József Kollégium (tehetségpont)

Kérdezzük meg bármelyik tanárt, hogy mi a legfontosabb problémája! Bizonyos, hogy személyes problémalistáján előkelő helyen fog szerepelni az, hogy tanítványait nem érdekli a tananyag, nem fontos nekik az iskolai előrehaladás, nem lehet őket motiválni. A másik oldal véleményét is pontosan ismerjük. Kevés dolog érdekli kevésbé az ifjúságot, mint a redoxireakciók, a francia forradalom alkotmányai vagy Bánk bán haragja, azaz éppen az, amiről az iskolában tanulnak.

Knausz Imre: Műveltség és demokrácia

Játssz velünk! Tévézz okosan! Netezz okosan!. Ez a három felszólítás olvasható Tévézz okosan! kampány most induló internetes oldalán. A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség kezdeményezésére elindított honlap célja nem a tiltás, sokkal inkább a támogatás.

Tévézz okosan!

Szeptember 26. és 28. között került megrendezésre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával a VI. Nemzetközi Médiakonferencia Balatonalmádiban. A konferencia lehetőséget adott a szakembereknek arra, hogy megvitassák, hogyan befolyásolják az elektronikus és az nyomtatott médiumok, a számítógépes játékok és a mobiltelefonok a gyermekek és fiatalok fejlődését.

Címkék:
         
Sms-ezem, tehát vagyok Mobiltelefon és iskola Az internethasználat és a generációk közti különbségek Facebook-2011 Digitális bennszülöttek

Elmúlt év októberében zajlott le a Deák Diák iskolában egy műhelybeszélgetés az óvoda és az iskola szerepéről a gyerekek bizalomra nevelésében. Most a beszélgetés összefoglalóját közöljük, s rövid időn belül sor kerül majd a négy szekció filmes összefoglalóinak bemutatására is.

Értékek - a kutatás dokumentációja Értéktér A kölcsönös bizalom és a közösségi értékek nevelése óvodás és kisiskolás korban

Folytatjuk a Underground Kiadó novellaíró pályázatán nyertes művek közlését. Ezúttal Torday Tamás Arnold és Gál Enikő Használati útmutató című írását ajánljuk figyelmükbe. Mindkét esetben van min elgondolkodnia, sőt megdöbbennie a kedves Olvasónak.

Címkék:
     

Folytatjuk a novellaíró pályázat nyertes művek közlését. Ismét két novellát jelentetünk meg: Götz Andrea Pezsgő és Helyes Dani Kép három emberrel című írását.

Címkék:
     

Folytatjuk a novellaíró pályázat nyertes művek közlését. Reméljük, sikerül örömet szerezni a középiskolás diákok és a főiskolai/egyetemi hallgatók írásaival. Ezúton köszönjük az Underground kiadónak, hogy hozzájárult az írások megjelentetéséhez.

Címkék:
     

A média erősségeinek és gyengeségeinek felsorolásánál összemosódnak a média különböző elemei, a közszolgálati és a kereskedelmi médiumok, a rádió, a televízió és az internet, valamint a sajtó kapcsán felmerülő gondolatok. A vélemények túlnyomó része a televízióra, egy kisebb része az internetre vonatkozik… Az eredményeket ezúttal Mészáros János, az Aula szerkesztője kommentálja.

A média egy része szerint az iskolák élete szenzációs botrányok sorozata. Ma már nem is számít igazi szenzációnak, ha a diákok semmibe veszik egy tanár személyiségi jogait, megsértik, illetve a technika lehetőségeivel élve nyilvánosan megalázzák őt. Még mielőtt (nagyrészt joggal) elkezdenénk méltatlankodni, és tovább sorolni a hasonló eseteket, érdemes egy-egy ilyen ügy mélyére nézni.

A tévé megkerülhetetlen. Minden műsora befolyásol valamiképpen. Mintha mindent innen tanulnánk – a tévében nézünk „beszélgetéseket”, mert magunk már nem beszélgetünk. A Fordulópont Könyvek sorozat hamarosan megjelenő, új kötetében szereplő írások tízévnyi együttgondolkodás töredékét tárják az olvasók elé.

Címkék:
   

„A szabadság nevében az életből kivész mindenféle rend, (a világ) apró darabokból áll össze, és elveszítjük minden érzékünket az egészhez. Az egyén ott ül egyedül a darabkákkal, akár egy kisgyermek az összerakós játékkal.” – A Fromm-szöveg megvitatásának célja, hogy a diákokban tudatosodjanak a média által közvetített világban rejlő veszélyek és lehetőségek, ami segítheti a jelenben történő eligazodást. A beszélgetést 14 évesnél idősebb tanulóknak ajánljuk.

A 14–17 éves kamasz védtelenül áll a reklámok kereszttüzében. Értékítélete még kialakulatlan, külső kontrollokat, megerősítéseket keres. Amennyire fontos a különbözni akarás, annyira döntő számára a választott szubkultúrához való hasonlóság. A reklámok világa befolyásolja vágyait, önmagáról s életéről alkotott elképzelését, erkölcsi értékrendjét. Az ahhoz való igazodás hamis énképhez vezet, súlyos esetben kamaszkori krízist is előidézhet.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.11.
Kiderült: olyan súlyosan alulfizetett itthon a tanári pálya, hogy még a gyerekeinek sem ajánlja senki
Méltatlanul alulfizetettek Magyarországon a tanárok, ezért a többség még csak véletlenül sem ajánlja ezt a pályát a gyerekének - derült ki egy friss nemzetközi kutatásból, amely hazá...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2018.12.11.
Nincs nagyobb nemzetstratégiai közérdek az oktatásnál, a kormánynak mégsem fontos
Már nem kevés cikkben felhívtuk rá a figyelmet, hogy Magyarországon az utóbbi években romlásnak indultak az iskolázottsági mutatószámok, ami annak köszönhető, hogy a Fidesz 2010 után komoly...
(Forrás: g7.hu )
--
2018.12.11.
Fontos a diákok felkészítése a tudatos döntésekre
Napjainkban egyre népszerűbb az iskolákban a fogyasztóvédelem gyakorlatias oktatása, több tucat intézmény kapott már kitüntetést a tudatosságra nevelő tevékenysége elismeréseként.Évente...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.12.11.
Gyermekorvosok fontos figyelmeztetése
Egy új kutatás szerint a digitális képernyő előtt töltött túl sok idő hatással van a gyerekek agyának fejlődésére: az amerikai gyermekorvosok nem tanácsolják a kisgyerekek digitális...
(Forrás: Infostart)
--
2018.12.11.
A közélet sem tabu a szegedi tanár médiaóráján
Erdélyi Eszter médiaóráin nincs tabutéma, a diákokkal az aktuális közéleti témákról is beszélgetnek, miközben összehasonlítják, hogy ugyanazt a hírt hogyan írta meg például az Origo...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.12.11.
Szigorítanak: júliustól csak engedéllyel lehet tanodát működtetni
Fülöp Attila elmondta: június végéig minden intézménynek jelentkezni kell, s tanodává kell minősíttetnie magát, amely tanoda jellegű szolgáltatást végez. A most kiírt pályázatra jelentkez...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.11.
A 16 évesek nagy része "megy a lecsóba"? Odaszúrt a miniszter Pokorninak
Ami a közoktatásban zajló folyamatokat illeti, Palkovics László azt mondta: a kormány mindent megtesz azért, hogy a gyerekek ne vesszenek el az iskolarendszerből. Arra, hogy Pokorni Zoltán szerint...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.11.
Taroltak a magyar diákok a természettudományi diákolimpián, hat érmet szereztek
A magyar csapat tagjai két ezüst- és négy bronzértmet szereztek. Magyarország ezzel az érmek alapján a 45 résztvevő országból a 13. helyen végzett - írja a Tudományos Olimpikonok Facebook...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.11.
Mert pont egy iskolai sütivásár hiányzik még a decemberi hajtásban!
Nem pontosan tudjuk, hogy mikor történt, de bekerültek a rendszerbe és az év végi rutinba az óvodai és iskolai jótékonysági sütivásárok, és azóta mindenki a tökéletes sütivel próbá...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek