OFOE | Nyomtatóbarát oldal: További információk Az Energetikai Szakkollégium által a 2018/19-es tanévben rendezett energetikai témájú tanulmányi versenyről
2018. október 18.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

További információk Az Energetikai Szakkollégium által a 2018/19-es tanévben rendezett energetikai témájú tanulmányi versenyről

Az Energetikai Szakkollégium tanulmányi versenyt szervez olyan középiskolásoknak, akik érdeklődnek az energetika tudományának valamely területe iránt. A verseny matematikai és fizikai tudásra alapozva ismerteti meg az energetikát a résztvevőkkel, célja, hogy a diákok figyelmét felhívja az iparágban rejlő lehetőségekre, ezen szakterület sokszínűségére és fontosságára.

A határon túli középiskolák számára is meghirdetett versenyre 3 fős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk. A csapatok tagjainak nem szükséges ugyanazon oktatási intézmény diákjainak lenniük. A regisztráció elektronikus formában, az Energetikai Szakkollégium honlapján keresztül történik, ezt tekintjük hivatalos jelentkezésnek.

A verseny menetéről az alábbiakban nyújtunk pontos tájékoztatást:

A verseny három fordulós:

Az első forduló első két minifordulójában a csapatoknak online tesztsort kell kitölteniük, ahol feleletválasztós jellegű, illetve egyszerűbb számolásokat igénylő feladattal találkozhatnak, melyek az energetika és a határos területek ismereteit fogják felmérni. Ez 2 rövidebb, heti rendszerességgel kiküldött kérdéssorból áll, amit előre megadott időpontig kell beküldeniük a csapatoknak. A harmadik miniforduló az idei évben egy kreatív bemutatkozó feladat, melynek elkészítésére szintén egy hét áll majd a csapatok rendelkezésére.

Az első fordulóból továbbjutott 20 csapat a második fordulóban problémamegoldó feladatot kap, amely megoldásának kidolgozására kb. 1 hónap áll majd rendelkezésre. A határidő lejártát követően eredményeiket a Szakkollégium tagságából felállt zsűri előtt kell prezentálni, videókonferencia jelleggel.

A legeredményesebben szereplő 10 csapat a helyszíni döntőn a 2. fordulóban előadott prezentációját kell, hogy tovább fejlessze a Szakkollégium kérdései és az új feladatrész figyelembevételével, majd előadja ezt egy szakmai zsűri előtt. Ezen felül interaktív, kreatív és gondolkodtató feladatok segítségével mérhetik össze tudásukat a legjobbak, és küzdhetnek meg a nyereményekért. Az első három helyen végzett csapat idén is értékes nyereményekre számíthat, továbbá jutalmazzuk azt az iskolát, amelyik a legtöbb döntőbe jutott csapatot nevezte. Egyenlőség esetén a csapatok döntőben szerzett pontszáma alapján történik az értékelés, valamint amennyiben a döntőbe minden csapat más iskolából jut be, akkor a legtöbb második fordulóba jutott csapatot nevezett döntős iskolát jutalmazzuk. Idén is rengeteg értékes ajándékkal készülünk a döntősöknek, és a legjobb iskolának is!

A verseny pontos menetrendje:

2018. november 11-ig: online regisztráció
2018. november 12-ével kezdődő hét: 1. miniforduló (1. online forduló)
2018. november 19-ével kezdődő hét: 2. miniforduló (1. online forduló)
2018. november 26-ával kezdődő hét: 3. miniforduló (1. online forduló)
2018. december 3-9.: kiértesítés a továbbjutott csapatok számára a 2. online forduló menetéről
2019. január első fele: 2. forduló feladatmegoldásának prezentálása videókonferencián
2019. január 31. - február 1.: döntő

A verseny fordulóinak kiírását a felsőoktatási felvételi jelentkezés időpontjához igazítottuk.

Kérdés esetén forduljon bizalommal a verseny szervezőjéhez:
Szirtes Máté
E-mail: szirtes.mate@eszk.org

A versenyről további információ található az Energetikai Szakkollégium honlapján és Facebook oldalán.

A verseny szabályzata (PDF)