OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Válasz a "hildaságokra"
2018. október 18.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

Válasz a „hildaságokra”

Az integráció kérdése sokunkban sok mindent megmozgat. „Hildaságok” is írt róla egy blogbejegyzést, ami több mint 25 ezer like-ot kapott. Ezt egyrészt értjük, másrészt viszont nem értünk vele egyet. Árnics Katalin gyógypedagógus reflektált is az írásra, amit szakmai hitelessége miatt most megosztunk, hogy a másik oldal is képviseltesse magát (Peer Krisztina).

Hildaságok névtelen. Fröcsög, vagdalkozik, közhelyeket ír, durván összemos fogalmakat, bántja azokat a gyerekeket és szülőket akik védtelenek. Azonos napon került a kezembe egy édesanya írása, aki azt mondja a sérült gyermekének: „láttalak barát nélkül üldögélni, így én váltam azzá … láttam, mennyire küzdesz kimondani – szeretlek – így én mondom mindkettőnknek”, és a „hildaságok” nevű katyvasz, ahol a szerző „kukorékoló” – másik gyereket halomra verő, szerencsére „gépfegyvert” nem hordó integrált gyerekekről ír,, akik a másikat „szurkálják bármivel, ami a kezük ügyébe kerül”.

Kell erre válaszolni, érdemes erre reagálni?

Igen, mert pontosan ez a szemlélet rombolja az (cikkben is említett) elkötelezett pedagógusok munkáját, szorítja vissza a szégyenkezés falai közé a mássággal küzdő gyerekeket nevelő szülőket.

Baj van az oktatásban? Igen.

Kevés a jól képzett pedagógus? Igen.

Kisebb osztálylétszámmal, több pedagógus asszisztenssel kellene dolgozni? Igen.

Minden gyermek megérdemli a méltó tanulási feltételeket? Igen.

Az eredeti cikkben még az értelmezhetetlen „beintegrálás” szó szerepelt, ezt aztán a szerző egy hozzászólás nyomán javította. Szerencsére. Egy téves információval kevesebb.

Arról, gondolom, nem kell értekeznem, hogy az „integráció” igenis létező fogalom, ajánlom „hildaságok” figyelmébe a szakirodalmat. Valóban igaz, a mássággal küzdő gyermekek befogadására az iskolarendszer nem készült fel megfelelően. Hozzáteszem ebben a folyamatban a tanárok is igen nehéz helyzetbe kerültek. Ez nem megkerülhető tény. Viszont folyamatosan, egyre többször tapasztalhatók jó példák, – magam is egy olyan iskolaközpontban dolgozom gyógypedagógusként – ahol a pedagógusok rendszeres tanulással, a közösség összefogásával igyekeznek megkönnyíteni a beilleszkedési nehézségekkel – hiperaktivitással, figyelemzavarral, tanulási nehézségekkel, autizmussal küzdő tanulók életét. Tesszük ezt úgy, hogy közben párbeszédben vagyunk a befogadó osztálytársakkal és a gyerekek szüleivel is. És ez nem egyedi példa. A napokban olvastam, hogy a családok megelégedésével működő befogadó iskolák, osztályok száma növekszik.

Veszélyes a kirekesztés? Igen.

Lehet együttnevelni átlagosan fejlődő és mássággal küzdő gyermekeket? Igen.

Viszont ehhez egyértelműen feltételek kellenek. Azt is vitathatatlan, hogy ez politikai kérdés. Változni kell az oktatási környezetnek. Néha lehetetlennek tűnő feladat ebben a folyamatban jelen lenni, tanulni, dolgozni. De nincs más út, mint az, hogy minden gyermek megkapja a számára megfelelő segítséget. Kirekesztés, bűnbakkeresés, hibáztatás nélkül. Erről kell nekünk: pedagógusoknak és szülőknek beszélnünk.

Sokat kell még dolgoznunk? Igen.

Hildaságok? NEM.

Árnics Katalin
gyógypedagógiai tanár,
pszichopedagógus, pedagógiai terapeuta