OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Szerény véleményem szerint...
2019. február 6.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

Szerény véleményem szerint...

Veszprémi Attila a közelmúltban következőt posztolta a Facebookra: „Szerény véleményem szerint a digitálisgenerációs – youtuberbeszéltetős – influenszernyalogató –szédületesirambanfejlődős diskurzus lényegében egy tektonikus mellélelkesedés-lemezekkel újra és újra előidézett utrabullshit-cunamival katalizált shut the f**k up.” Ez a tömör és igen indulatos vélemény arra késztetett, hogy megkérjem őt, fejtse ki részletesen. És kifejtette. Íme:

Szerény véleményem szerint

Ez annyit jelez, hogy nem szeretnék direkte nagyra törni, ámde érzem, hogy indulataim vannak, melyeket letagadni sem akarok. Azt sejtem, hogy az indulataim valami valódi bajt jeleznek. És akkor rávetem magam: bumm. Hátha megtalálom a valódi bajt.

a digitálisgenerációs (diskurzus)

Na, ez pl. szerintem baj. Tárgyiasít. Te leszel a saját kultúrád. Ami azért sajátod, mert az arcodba nyomták, mint egy habos tortát. Finom, édes, de hát azért nem te vagy a torta. De mostantól mégis ez van, kész, passz, te magad már senkit sem érdekelsz.

Hát én például (1) nem akarok semmilyen generáció lenni magam helyett, és amikor az vagyok neked, akkor tárgynak érzem magam, saját magam paravánjának érzem magam, de én nem szeretném annak érezni magam általad, hanem játékból tárgyasulok, mondjuk, lelkesítek egy-egy tárgyat, én vagyok ő, ilyenek. Néha tehát szeretném, hogy tárgy „legyek”, de ahhoz, hogy tárgy legyek, nekem már lennem kell magamnak is, és akkor ez egy jó játék, azt viszont nagyon nem szeretném, ha te néznél engem tárgynak úgy, hogy én magam az a tárgy vagyok neked. Mert az már nem játék. Ahogy a tudomány nem játék, és amikor így is néz rám, az nekem rossz. Az nekem nagyon rossz. Az olyan, hogy olyankor mondani kell gyorsan, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagad. Akkor, ha ez sikerül, ez a szeretés, akkor nincs is „(2)”, mert (2) akkor már mind a kettőnknek nem is én meg te vagyunk digitális, hanem tényleg a generáció, ami meg egy tárgy, ugye, ami tehát nem én vagyok meg te. És akkor meg miről beszélünk (mire föl a diskurzus)? Mert ha véletlenül még ezek után is úgy beszélünk digitálisról mint egymásról, akkor meredjen minden szőrszálad, iszonyodjál. Akkor sírjál!

és a youtuberbeszéltetős (diskurzus)

„Szia, azt szeretnénk megkérdezni, hogy mennyit készülsz egy-egy videóval.”
„Sziasztok, hát elég sokat, van, hogy az egész estém rámegy, de megéri, mert nagyon sokan nézik, már van nyolcezer követőm.”
„És mikor jut időd a tanulásra?”
„Általában napközben már a legtöbb dolgot megjegyzem.”
„Te csinálsz Minecraft-filmet is, hogy készült a legutóbbi filmed?”
„Kamerával készült, először ökörködésnek indult, aztán iszonyú sok munka volt, de összefogtunk a haverokkal, és megcsináltuk, és akkor nagyon jó ökörködés lett, de ilyen igényes, hogy a hangot mikrofonnal vettük fel, meg a párbeszédeket megírtuk betűvel.”
„Hogy néz ki egy napod?”
„Fölkelek, bemegyek a suliba, aztán hazamegyek, és általában jön a videókészítés, ma például az öt legjobb filmet bemutatjuk, hogy melyik a legjobb. De figyelj, tényleg azt kérdezed most, ami érdekel? Mire föl ez az üres fecsegés, amit itt folytatunk? Kitől tanultad ezt? Ki gátolt le ennyire? Ki bénított le így? Tényleg ez érdekel minket egymásból? Nem akarod meglátogatni velem inkább az univerzum egy pici, eddig eltitkolt szegletét? Átnézni egy tankönyvbe fúrt lyukon? Vagy hogy mit is látok bele a Minecraft-fejembe, amit még magam elől is eltitkolok?”
„Á nem, kösz, inkább akkor most beszélgessünk ezzel a sokkal idősebb és híresebb youtuberrel, akinek a videóit most már egymillióan követik, de mindent meg is tett érte, hiszen a legújabb trendek szerint tökéletesen imitálja a kapcsolatot ember és ember között az átélések elutasításán keresztül, így aztán a létező összes testnyílásunkon keresztül telik –hatott már minket teljesen felesleges dolgok és tudások megszerzésére ösztökélő ingerekkel gyakorlatilag azért, mert ő is ezt tenné magával, ha ő volna a saját nagypapája, és még élne.”

és az influenszernyalogató (diskurzus)

Unalmamban tüsszentek –
egyszer, kétszer,
influenszer.

Habom tortáitokra –
nyalni, falni
belehalni.

Hát engedjétek hozzám –
őket, titeket,
minket!

meg a szédületesirambanfejlődős (diskurzus)

Figyeld meg, hogy valójában minden diskurzus, még a leglelkesebben fejlesztő-innováló is panaszolva említi ezt a szédületes iramot, csak nem veszi észre. És nem veszi észre, hogy nem veszi észre, ezért aztán mellélelkesedik. Már nem vesszük észre, mert megszoktuk – de ez akkor is egy panasz; szédületes iramban fejlődik, ATYAISTEN! Mint amikor valami történik velünk, mindenünnen történik, és nekünk valahogy arra reagálni kell, mert különben jaj nekünk, lemaradunk, éhen halunk, kiáltó szó leszünk a pusztában. Így lesz félelemből kultúra. Észre sem vesszük, hogy nem hogy szédületes iram, de fejlődés sincs, ha nem csináljuk. Nincs olyan, hogy történő pofon. Csinált pofon van. Csinált fejlődés van. Ha nem csinálod, nincs. És csak akkor látod, hogy egy csomó minden viszont van. Egyébként pont azok, amiket fejlődéssel akartunk elérni és megölelni. Még a szédülés is anélkül van, hogy fejlődni kéne. Sőt, úgy van igazán. Mert körbe van. Amúgy milyen fejlődés az, ami körbe megy?

lényegében

Vagyis nem mindig. Mert van egy csomó jó ember is mindig körülötted, sőt, leginkább olyan van, asszem.

egy tektonikus mellélelkesedés-lemezekkel újra és újra előidézett utrabullshit-cunamival katalizált

A világfalu: fantázia. Vágyakból áll, nem másból. Szóval áll már – ezért nem is kellett volna fölépíteni. Mert így aztán egy állandó földrengésekkel sújtott térségre, a hamis tudatra épült. (A habos torta, ugye. A paraván. A tárgy, aki „vagyok”. Hova máshova épülhetett volna?) Ezért okoskodunk, ordítozunk, vitatkozunk, kitalálunk, kidolgozunk, innoválunk és implementálunk.

És főleg: ismételgetünk. Irtó lelkesen, mellé.

Pedig már rég megvan minden.

Amikor este van már este van, minden madár festve van, akkor én néha úgy érzem, hogy a csillagos ég alatt ülve ér el a cunami ebből az istentelen rettegéssel teli zajból, meg akar süketíteni, téged is meg akar, vagy talán már téged is, engem is megsüketített, és akkor annyira kétségbeesem, hogy csak annyit tudok suttogni:

shut the f**k up.

Veszprémi Attila