OFOE a Facebook-on

Szeretettel várjuk résztvevő kollégáinkat a szombati konferencián. Nagyon régen szerveztünk már ilyen rendezvényt, reméljük, sikeres lesz. Ez úton köszönjük a Csodák Palotájának, hogy befogadott bennünket. Még van néhány helyünk, ha valaki mégis úgy gondolja, hogy ránk szánja a szombati napot, szívesen látjuk. A részletes programot és a tudnivalókat elolvashatjátok a honlapon.

 

Tavaly még mosolygott és kihúzta magát, ha hátba vágtam, hogy ne görnyedjen, és kezdjen elvonókúrát a kütyütől. Idén már csak létezik, egy tétova aszteroida, s ha kapcsolatot keresek vele, nem néz rám, bármit kérdezek, a válasz: "Nem." "Nem tudom." "Mindegy." Keresem a szülőt, nem reagál. Tanár vagyok, ezért rögtön látom, hogy mélyen depressziós. Riasztom az osztályfőnököt, az iskolapszichológust a 10 perces szünetben, miközben 7 órám van zsinórban.

 
Készülő Arc Gyávaságom története Árnyalom a rezet

Ma van a Autizmus Világnapja, ezért idézzük fel egy két évvel ezelőtti bejegyzésünket. Könnyebben szembesülünk azzal, ha a gyereknek torokgyulladása van, vagy ha eltörött a lába. Elmegyünk az orvoshoz, a kórházba és ezzel ki is van pipálva. Az autizmus spektrumzavart azonban sem szülőként, sem pedagógusként nem ilyen könnyű kipipálnunk. Pedig mi, felnőttek vagyunk azok, akik megtanítjuk a gyerekeknek, fiataloknak, hogy hogyan kell viszonyulniuk azokhoz a társaikhoz, akik mások, mint ők. Ebben segít mindannyiunknak a Sorsfordító. Mert sorsfordító tud lenni.(Peer Krisztina)

Címkék: szülő   film   empátia   beilleszkedés   autizmus  
 
A film a weben Facebook

Már hozzáférhető az Új Pedagógiai Szemle 2018/11-12. száma fókuszában a gyermekkultúrával és a gyerekek, fiatalok felé forduló pedagógiával. A nagyon gazdag tartalomból bizonyára mindenki talál magának kedvére valót. Szó esik – többek között – az osztálytermi értékelésről, a középiskolás fiatalok kiégéséről, iskolaérettségi problémákról, és elolvasható Sáska Géza pályakép-rajzoló nekrológja a közelmúltban elhunyt Csákó Mihályról.

 

A nyár a lehetőségek és az újdonságok évszaka, a kalandozások ideje. Új koncertfellépők, friss úti célok, fesztiválok, programok. A MáSzínház táborai azonban még a rendkívül széles budapesti kínálatban is új rést találtak és töltenek be: ép értelmű és értelmi fogyatékossággal élő gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek kínálnak 5 napos programsorozatokat olyan területeken, mint a színjátszás, a média, vagy épp a cirkusz.

Címkék: tábor   színház   másság   alkotás  
 
Elfogadva egymást. Integrációs drámatábor, 2016.

Március 19-én egy 2017-ben készült angol-magyar dokumentumfilmet nézünk meg, rendezője Révész Bálint, aki a vetítés utáni beszélgetés vendége lesz. A film három fiatalember felnőtté válásának és nagymamáik múltjának története – egy tényleges és egy szimbolikus utazás formájában. Ahogyan a fiúk bebarangolják Európát, a nagyik – egy angol kém, egy náci németországi táncosnő és egy magyar kommunista holokauszttúlélő – felelevenítik élményeiket, egy virtuális utazás is kibontakozik a huszadik század történelmébe.

Címkék: történelem   generációk   filmklub   film   család  
 
Az esemény Facebook oldala A Granny Project Facebook oldala

A fogalom kevéssé mulatságos jelenséget rejt. A törvény ugyan kimondja, hogy az osztályban "integráltan" tanuló gyermek tanítása az ott dolgozó pedagógus feladata, és ehhez segítségként hozzárendel a gyermek korától és állapotától függően habilitációs órákat, ám már a tanácsadás, a konzultációs céllal utazó gyógypedagógusok feladatai, s az azok ellátáshoz szükséges eszközök sem találhatóak meg a törvényben. Így fordulhatott elő, hogy OFI alkalmazott kért tanácsot ahhoz, hogy amikor ő (!) vidékre utazik tanácsadási céllal, mit tegyen (Szabó Anna).

 
Nahalka István: A szegregáció és az integráció fogalmának értelmezése kapcsán (Tani-tani) Leiner Károly: Integráció, inklúzió L. Ritók Nóra: Szegregáció Szabó Anna: Teher és probléma Szabó Anna: Pörölő

Külső segítség nélkül a beteg gyermeket az otthon töltött hosszabb idő alatt egyre több veszteség éri. Bezárul számára a világ, kirekesztetté, kiszolgáltatottá válik, társas kapcsolatainak nagy részét elveszíti és megsérül legfőbb szerepköre, az, hogy ő diák. A KórházSuliban olyan közösséget építünk, amelynek mindegyik tagja nyer: a segített fiatalok nem maradnak ki a tanulásból, a kortárs közösségből, segítőikből pedig olyan felnőttek válnak, akik kreatívak, csapatjátékosok, érzékenyek a társadalmi problémákra, megtapasztalják az önkéntes segítés örömét (Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli vezetője).

 

Azt gondolom, kellene egy olyan tantárgy, amit kötelezően fel kellene vennie minden leendő, gyerekekkel foglalkozó szakembernek. Ami szociális nézőpontból tekint rá a pedagógiára, és egyszerűen beemel olyan kérdéseket, amelyek meghatározzák annak a pedagógia munkának a minőségét, amit majd végezni fognak, ha kilépnek a felsőoktatásból. És nem kerülhet mindenki elitiskolába, valakiknek kellene tanítania a szegregálódó, vagy szegregált iskolákban is. De erre fel kellene készíteni őket (L. Ritók Nóra).

 

Megéri csatlakozni a Pénziránytű-BankVelem iskolahálózathoz, mert pénzdíjazásban is részesülhetnek az új iskolák! Amennyiben Önök csatlakoztak már és aktívan részt vesznek a Pénziránytű-BankVelem Programban, akkor a tanárok kaphatnak jutalmat!

Címkék: verseny   tanárok   Pénzokos  
 

Szinte már közhelynek számít, hogy egyfelől a kiskamaszok körében, azaz 12-13 éves kortól már gyakorlatilag nagyon széleskörűek az "ismeretek" a szexualitásról és a nemiségről, másfelől – mivel ezek általában nem "legális" forrásokból szerzett ismeretek – egyértelműen csak zavart, frusztrációt keltenek. Semmiképpen nem készítenek fel semmire, a legkevésbé sem segítik az önismeret fejlesztését, és végképp nem támogatják az úgynevezett másság elfogadását sem magunkban, sem a környezetünkben (Vinczellér Katalin).

 

Tényleg nem lehet tőlük tanítani. Ha tanítás alatt azt értem, hogy mindenki egyszerre, ugyanazt csinálja, amit mondok. Varga Tamás már úgy harminc évvel korábban tudta, hogy az osztályokban a gyermekek kb. egyharmada tart ott, ahol azt tanterv és tanító feltételezi. Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy... Nem, nagyon sok kérdés vetődik fel. Az egyik az, hogy miért felel az iskola, és kell-e segítenie egy gyermeknek akkor, ha az túlmutat az iskola falain? A társadalmi hátrányok csökkentése elvárható-e az iskolától? (Szabó Anna)

 
Teher és probléma BTMN és SNI A gyerekek mindent kibírnak Egy matt, szürkés mozaikdarab Nincsenek nagy vágyai, csak elérhetetlenek
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.04.25.
Államosítanák a Dr. Ámbédkar Gimnáziumot
Kérdés, hogy a kormány képes-e szakmailag irányítani egy ennyire speciális intézményt, ahol a pedagógiai módszerek is teljesen eltérők az egyen köntösbe öltöztetett állami intézmények...
(Forrás: 168 óra)
--
2019.04.25.
Három percet kértek Orbántól: a budaörsi pedagógusok kiállnak magukért
A budaörsi pedagógusok emlékeztettek arra is, hogy mára ott tartunk, hogy az ország összes pedagógiai szakmai szervezete, a szakszervezetek, de a kormányt döntései meghozatalában segítő c...
(Forrás: mérce)
--
2019.04.25.
Jogos a diákkövetelés: minőségi oktatás nélkül nem elvárható a nyelvvizsga
A minisztérium intézkedése súlyos támadás az esélyegyenlőség ellen. Rengeteg olyan diák szorul ezzel ki a felsőoktatásból, akiknél a szülőknek nincs anyagi lehetőségük a gyenge iskolai...
(Forrás: Szülői Hang)
--
2019.04.25.
Az Emmi mentette meg a bezárástól a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot
„A napokban megjelent álhírekkel szemben” az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) mentette meg az azonnali bezárástól az egyébként nem állami fenntartású, buddhista közösség által...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.04.25.
Egyre alacsonyabb a fiatal tanárok aránya az általános iskolákban
Égetően hiányzik a fiatal korosztály az oktatásból. 2017-re 13 százalékra csökkent a 35 év alattiak aránya az általános iskolai tanárok között a 2011-es 16 százalékról, az 55 év feletti...
(Forrás: Pénzcentrum)
--
2019.04.19.
„Kiemelkedő” csaló iskolák. Nahalka István írásas
Felmerülnek jogi és oktatásigazgatási kérdések is. Nem vagyok jogász, nem tudom megmondani, hogy a kompetenciamérések során történő csalás jogi értelemben minek minősül. Ha van ilyen...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.04.18.
Odaszúrt az MTA Palkovicséknak egy méretest
Az ITM eddig nem árulta el, hogy javítaná a magyar innovációs teljesítményt, sőt a kormány adós egy részletes tanulmánnyal, de addig is az MTA összeálított egyet, az Eötvös 2020+ anyagot...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.04.17.
Ötéves technikumok lesznek a szakgimnáziumokból
2020 szeptemberétől a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak – jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innováció...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.04.15.
Megreformálnák a tanári pályaalkalmasságit
Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pálya­alkalmassági vizsgálata az érintett oktatók és hallgatók szerint. A felvételi részét képező vizsgálat jórészt...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek