Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. június 24. csütörtök, 17:56

Az idő nem áll meg

Szexuális nevelés nehezített pályán

Jelenet Gothár Péter Megáll az idő című filmjéből

Tegnap (06.23.) a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Szél Dávid pszichológus és Törley Kata tanár voltak Mérő Vera vendégei. Az apropó az ún. pedofilellenes törvény elfogadása, illetve annak az iskolára és a családra gyakorolt hatása volt.

A beszélgetés azonban sokkal többről szólt (érdemes a teljes felvételt meghallgatni). Olyan évtizedek óta létező és aktuálisan súlyosbodó problémahalmazra hívják fel a figyelmet a szakértők, amelyek kezelését a nevezett törvény tovább nehezíti. Hiszen kizárólagosan a család felelősségi körébe utal olyan gondokat, amelyek kezelésével a többség eddig sem boldogult. Teszi ezt egy olyan szocializációs közegben, amelybe egy sor korábban nem ismert hatás is beépül, amely a felnőtt társadalom számára is új,  nagyrészt kontrollálhatatlan, s amelyben akkor is nehezen igazodnak el, ha szülő és pedagógus partnerként segíti egymást.

Csak néhány gondolatot idézek fel a beszélgetésből:

  • Szerencsés lenne, ha nem szexuális felvilágosításról, hanem a rendszerszinten megvalósuló szexuális nevelésről beszélnénk, amely a bölcsis kortól egészen a nagykorúságig tart. Nyilván minden esetben az életkori sajátosságoknak megfelelően.
  • Valamennyi gyerek veszélybe kerülhet, ha nem tanulja meg, hogy a saját teste felett ő rendelkezik, nincs tisztában azzal, hogy mit engedhet meg másnak, mi a rossz érintés, mikor kell segítséget kérnie, milyen esetben kihez fordulhat.
  • A hagyományos tabuk sok esetben hívnak elő szégyenérzetet, bénító öncenzúrát, önvádat erősítő titkolódzást.
  • Az iskola feladata a rendszerszintű szexuális nevelés megvalósítása mellett az adódó konkrét problémahelyzetek kezelése.
  • A mai fiatalok sokkal oldottabban beszélnek szexuális életről, a homoszexualitásról is, mint az idősebb generáció tagjai. Ez részben annak is köszönhető, hogy a népszerű tévésorozatokban a legnagyobb természetességgel jelenik meg a másság, legyen szó akár melegekről, akár fogyatékkal élőkről, akár a legkülönbözőbb kultúrákból érkezett emberekről. A tartalom határtalan,  és a felnőtteknek nincs lehetőségük kontrollt gyakorolni felette.
  • Hatalmas problémát okoz  a korlátlan (korlátozhatatlan) hozzáférés pornográf tartalmakhoz. Azok a gyerekek, akik ilyen módon találkoznak először a szexualitással, könnyen megzavarodnak, nem tudják elhelyezni az élményt, megijednek, elriadnak, vagy ellenkezőleg: kíváncsivá válnak, sőt ki szeretnék próbálni az ott látottakat.

Csak hogy érzékeltessem az utóbbi évtizedekben lezajlott hatalmas változást, íme egy részlet a Megáll az idő című filmből, amelyben  a szereplők: a 80-as évek középiskolásai első ízben találkoznak pornográf képekkel. A tanulságok levonását a kedves olvasókra bízom.

Kapcsolódó link

Műsorok Archívum | Klubrádió (klubradio.hu)

Egy üzenet

  1. Tokaji Ildikó szerint:

    Nem találkoztam saját gyakorlatomban ezekkel a problémákkal, vagy nem vettem észre, most már mindegy is. Nálunk a védőnéni tartja a szexuális felvilágosítást, illetve a Chicoca fája prevenciós program fut a szociálpedagógusunk segítségével – először mindig a szülők néz(het)ik meg, és a gyerek csak akkor, ha ők hozzájárultak. Most, hogy erre a problémára irányult a figyelem, rengeteg kérdésem lett nekem is, gondolom, a gyerekeknek még több. Minden esetre, lehetne tudni, hogy mely civil szervezetek foglalkoznak e tárgykörben érzékenyítéssel, felvilágosítással, és mi van a programjukban? Azt gondolom, hogy beég az agyunkba a nem-is-tudom-milyen aktivista kifejezés, amit a híradókban használnak és fogalmunk nincs, miről van szó, ez pedig félelmet kelthet.

Hozzászólás a(z) Tokaji Ildikó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep