Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. január 18. hétfő, 17:02

Biztonságos Internet Nap 2021

  

Együtt egy jobb internetért 

A Biztonságos Internet Nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül több mint 150 országban minden évben ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire, lehetőséget teremtsen és buzdítsa a gyerekeket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, minden évben igyekszik változatos formában kedvet csinálni és ösztönözni a gyerekeket és fiatalokat, hogy kreatív módon fejezzék ki elképzelésüket az olyan internetről, ahol biztonságban érzik magukat.

A 2021-es Biztonságosabb Internet Nap alkalmából a Gyermekmentő Szolgálat KÉPREGÉNY-KÉSZÍTŐ, MÉMKÉSZÍTŐ és HŐSÉPÍTŐ versenyt hirdet általános és középiskolások számára.

Verseny leírása

1) Képregénypályázat

Feladat: Készíts képregényt  fiktív vagy megtörtént eset alapján!

Téma: Tanulságos történetek, netes kalandok – gyerekektől gyerekeknek.

Egyéni munkával lehet pályázni, egy pályázó akár több képregényt is beküldhet.

A játék szövegét és grafikáját is a gyerekeknek kell megírniuk, megtervezniük, megrajzolniuk. A rajzok készülhetnek hagyományos vagy digitális technikával, fekete-fehérben vagy színesben.

Terjedelem: min. 2 oldal (A4)

Beküldési mód: postán (1066 Budapest, Teréz krt. 24. I/1) vagy elektronikusan (minden oldalát befotózva/szkennelve) a SID2021@gyermekmento.hu e-mail címre.

Beküldési / postára adási határidő: 2021. január 25., éjfél

2. Az internet Hőse – Építsd meg a Hősödet legóból vagy bármilyen más anyagból!

Feladat: Építsd meg kedvenc legódból vagy bármilyen más anyagból az internet Hősét, aki mindig segít neked, ha elakadsz a világhálón. Örökítsd meg time-lapse videón, ahogy elkészül a hősöd, és küldd be a videót egy rövid leírással, hogy milyen szuperképességei vannak.

Terjedelem: a videó max. 90 másodperces legyen, a hős rövid bemutatása max. 1 oldal (A4).

Ajánlott time-lapse ingyenes applikációk:

– Lapse It

– Frames lapse: Time Lapse camera, Fast Motion Videos

– Time Lapse Slow Motion Video Editor Pro

Beküldési mód: a videókat és a rövid leírást a SID2021@gyermekmento.hu e-mail címre várjuk. 

Beküldési határidő: 2021. január 25., éjfél

3. Mémkészítő verseny

Feladat: Készíts vicces mémet

Téma: Szabadon választható

Egyéni munkával lehet pályázni, egy pályázó akár több mémet is beküldhet.

mémek készülhetnek szabad kézzel vagy digitális technikával (mémgenerátorral is!), fekete-fehérben vagy színesben.

Beküldési mód: Elektronikusan, a SID2021@gyermekmento.hu e-mail címre.

Beküldési határidő: 2021. január 25., éjfél

Kik jelentkezhetnek?

  1. Általános iskola alsó tagozatos tanulói (1-4. évfolyam)
  2. Általános iskola felső tagozatos tanulói (5-8. évfolyam)
  3. Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)

Díjazás: A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményeket kapnak, valamint meghívást a Biztonságosabb Internet Nap online rendezvényére, ahol egy interaktív internetbiztonsági előadáson is részt vehetnek. Ekkor fogjuk kihirdetni a verseny végeredményét is! Az online rendezvény időpontja 2021. február 9. A részletekről a győzteseket időben értesíteni fogjuk!

Képregény és hősépítés kategóriákban korcsoportonként díjazzuk a pályamunkákat.

I.díj: 50.000 Ft

II.díj: 40.000 Ft

III.díj: 30.000 Ft

IV- VII. díj: 10.000-10.000 Ft

Mémkészítő versenyünk pályamunkáit korcsoportonként díjazzuk.

I.díj: 5.000 Ft

II.díj: 4.000 Ft

III.díj: 3.000 Ft

IV- VII. díj: 1.000-1.000 Ft

A legjobb pályamunkákat később a Safer Internet Program keretében felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnénk használni, terjeszteni, erről beleegyező nyilatkozatot fogunk aláíratni az alkotókkal.

A jelentkezési lapon kívül kérjük, hogy minden pályázó küldje vissza a hozzájárulási nyomtatványt is!

Hozzájárulási nyilatkozat

Jelentkezési lap_KÉPREGÉNY

Jelentkezési lap_MÉM

Jelentkezési lap_InternetHŐS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep