„Mentés másként”, avagy mi kerüljön a jövő digitális iskolatáskájába?
5. Hozzászólás a színjáték felől
Mint színháztörténész, színházcsináló és (itt főképp) drámapedagógiát alkalmazó tanár kerültem Fűzfa Balázs fölkérésére a „múlt-kor”-mentő kerekasztal-lovagok közé a Digitális pedagógus felcímű konferencián.
A korszerű és kor-szerű oktatás és irodalomtanítás lehetőségein és feladatain gondolkodva rendre abba a – véleményem szerint inkább félt és félelmessé növesztett, mint valóban vízmélybe rántani képes – akadályba-ellenségbe ütközünk, hogy a változó világban túl gyorsan újuló, s nehezen megoldható problémák gátolják az ismeret- és életpélda-átadást (az oktatást és nevelést) az évezredeken át bevált és működőképesnek bizonyult intézményes keretek között (a családon belüli nevelést-tanítást követő közösségi, szervezett oktatás hivatásos institútumaiban).
Pedig, hiszem s remélem is, nem olyan nagy a baj. Inkább az alkalmazkodási, változási képességeinket teszi próbára, mintsem az értékrendünket, s ha így látjuk, tán könnyebb is megbirkózni a nehézségekkel.
Mi is a gond? Miért kell „másként” mentenünk? Mert a szülők-pedagógusok-tanárok generációjának más az eszköztára, más a „nyelve”, mint a diákoké. Más a tempó, különbözik az információk értelmezésének igénye. De volt-e valaha másképp? (Természetesen, volt. Amikor a szociális és technikai változások nem csaptak le egy-egy generáció életideje során akár többször is, amikor az átalakuló világ átalakuló képe lassabban változtatta meg az élet hétköznapjait. De ezeken a korokon már vagy kétszázötven éve túl vagyunk...) A generációk közti kommunikációnak e különleges státuszú helyén, az iskolában mindig, minden korban érezhető volt (hisz úgy kell lennie!), hogy más nyelvet használnak, másféle közösséget alkotnak diákok és tanárok. Vagyis a közöttük való kommunikációban mindig meg kellett találni a közös pontot – pedagogice és didaktice –, ami mindkét részről megközelíthető és elfogadható, hogy azután a világ megismerésében és megértésében, majd tovább-alakításában együtt mehessenek tovább a felnövő és felnőtt közösség tagjai.
Most is ezeket a találkozási pontokat kell keresnünk (és meg is találnunk!), hogy az adott, létező keretek között minden fél betölthesse a feladatát: a diák fölkészülhessen a körülöttünk lévő világ megismerésére, megértésére – személyiségének, egyéniségének, s egyúttal a közösség értékrendjének is megfelelően, a tanár pedig eredményesen átadhassa e téren szerzett egyéni és társadalmi tapasztalatait, tudását, viselkedésmintáit. A feladat mit sem változott. A technika, az eszköztár és a tempó – igen, azok változnak. De a pedagógusok generációja is ugyanabban a létező világban él, amiben a diákjai, csak ők adott esetben beleszülettek a környező új technológiába, míg az előbbieknek meg kell(ett) tanulniuk. S meg kell tanítaniuk ezt: a változás, a tanulás, az alkalmazkodás képességét, hisz a diákok generációja előtt bizonnyal további, még újabb technikai-társadalmi változások állnak...
Úgy gondolom tehát, hogy nem elsősorban az új kommunikációs eszközök és formák világába kell a tanároknak bevezetniük diákjaikat (amit ők amúgy is anyanyelvi szinten ismernek), hanem meg kell mutatniuk a stratégiát, ahogyan a változásokhoz alkalmazkodni tudunk (egyének és közösségek), át kell adniuk azt a még tovább mentendő kultúrát, amit a diákoknak kell néhány év, évtized múltán magukkal vinniük majd a még újabb generációk még újabb világába.
Az új eszköztárat, a digitális technikákat és nyelvet a mi közösségünk, a mi korunk találta ki és használja, méghozzá épp a generációk kulturális paradigmái közötti kommunikáció megnövekedett mennyiségi és sebességi igényeinek kiszolgálására. Vagyis például arra, amit társadalomtudományi értelemben oktatásnak, nevelésnek hívunk. Miért kellene hát félnünk a kommunikációt segítő korszerű eszközöktől és nyelvektől? Mi magunk kreáltuk, nem lehetnek ellenségeink.
Ha elsüllyedni látjuk (véljük) a korábbi kultúrákat, paradigmákat eddig biztonságosan szállított alkalmatosságot, hát szálljunk át egy másikra, egy újabbra! Ne merüljünk a mélybe reményvesztetten! Ússzunk! Föl fog venni az anyahajó! És ha nem bont is távolba látszó fehér vitorlákat, de a legkorszerűbb (környezetbarát...) energiaforrások segítségével mégiscsak halad az időtengeren... Nem biztos, hogy kikötő, megálló felé, de mindenképpen viszi (tán épp gyorsuló tempóban) utasaival a korábbról örökölt és értékesnek ítélt tudást, képességeket.
Nem kell félnünk. Alkalmazkodnunk kell. Ahogyan az iskolán kívül is mindannyiunknak alkalmazkodni kell az új életformához. Ez elől úgysincs menekvés, és nem is lehet másképp. Az alkalmazkodás nyilvánvalóan nem jelenti a korábban szocializálódottak önfeladását, hisz nélkülünk a fiatalok sem tudnának továbbhaladni a maguk útján, nem lenne előttük követendő vagy épp elvetendő példa... A generációknak az iskolában is együtt kell működniük! S nemcsak a tanárnak kell alkalmazkodnia diákjához!...
No, de vissza a színházhoz! Mentsük másként a kultúrát, s benne az irodalmat is! Az irodalmat, ami (bármennyire úgy tűnhet is, nem pusztán írásbeli kommunikáció!) elsősorban művészet, s nem ismeretanyag... Gyakran elmondom, hogy oktatási rendszerünk szemléleti hibájának tartom, hogy a művészeteket is hajlamos eltantárgyiasítani – kényelmességből, megszokásból. Pedig sokat nyer az iskola, az oktatás intézményrendszere, ha már ezen a ponton megpróbálja az élet, a kommunikációs formák és a világismeret változatosságát a maga eszközeivel, rendszerével is utánozni. Az iskolának nagy segítség mind személyiségfejlesztési, mint fegyelmi, mind szociális feladatainak eredményes betöltésében, ha hajlandó és képes az átadandó kultúrát megfelelően és nem „műfajidegen” módon strukturálni, a különböző funkciókat megosztani, épp a végső egység elérhetésének érdekében.
A művészetek közösségi funkciója nem a mentális, hanem az emocionális és szociális kommunikáció. A különböző művészeti ágak alkotásait, magukat a műveket kell megismertetni a diákokkal, a befogadásukhoz szükséges kompetenciákat bemutatni és átadni, fejleszteni, s nem a művészettudományos ismereteket betölteni a fejükbe a matematikai és vegytani képletek, a történelmi évszámok, a grammatikai szabályok stb. közé. A művészetek iskolai tanításával el kell érni, hogy az egyéni befogadói élmény alapján szociális empátia alakulhasson ki, valamint (és legfőképpen) az aktivitás, a kreativitás indíthassa a diákokat az önállóság, a függetlenség, a szabadság felé. (Nem mellesleg a tudományos világismeretek átadásának végső célja is ugyanez a szabadság, csak más alapon, más módszerekkel kell[ene] eljuttatni a diákokat a megértés, a saját tudás, a gondolkodás képességén át az egyén világbeli elhelyezésének képességéig, a tudáson alapuló gondolkodás szabadságáig.)
A művészetek, s köztük az irodalom tanítása (átmentése) valójában nem oktatási, hanem az intézményrendszer minden szintjén nevelési feladat – s persze, az alapismereteknek és a befogadás, valamint az alkotás képességeinek átadása. Fontos distinkció – s tán épp az irodalomtanárokat éri meglepetésként –, hogy az emberek nem kizárólag, s még csak nem is elsődlegesen verbálisan kommunikálnak egymással időn és téren át. A verbalitás, a szóbeliség és az írásbeliség kizárólagos használata, a mindent-verbalizálás ismét csak leegyszerűsítése annak a sokszínű és komplex nyelvi skálának, amely a képeket, a mozgást, a hangokat, a teret egyaránt használja a kommunikációban. Az irodalomnak nevezett nyelvi művészet is használ vizuális és térbeli-tárgyi elemeket, nem is beszélve a nem-írott-irodalom elsődlegesen hangi-beszélt nyelvi auditivitásáról... A színház pedig – a maga teljes összetettségével, sőt, megkockáztatom, szinkretizmusával –, valamint a drámapedagógia didaktikus és pedagógiai eszköztára a lehető legtágabb kereteket nyújthatja az oktatási folyamatban részt vevők mindegyikének a közösségi kommunikációra, az önkifejezésre, az önálló személyiség gazdag kialakítására.
A művészetek iskolai alkalmazása (tanítása is) a személyesség, az analóg hitelesség alapján áll és hat. A digitális, a virtuális eszközök használata nem csökkenti, nem csökkentheti ezt a személyes hatást, félnünk sem kell ilyesmitől.
Az irodalmi szövegeknek elektronikus formában történő fölhasználása egyszerűen gyorsítja, könnyen elérhetővé teszi a digitalizált vagy a digitális tartalmakat. A gyorsuló elérhetés ugyanakkor ismét (amit egy ehhez hasonló forradalmat a felvilágosodás korában már megért az európai emberiség...) időt, kapacitást és potenciált szabadíthat föl, hogy a megszerzett tapasztalatok, ismeretek és képességek kreatív alkalmazásával az alkotás, a tartalomképzés felé léphessen tovább tanár és diák egyaránt.
A jelen időben, közös térben (az iskolában vagy a színházban) kialakuló közösségek kommunikációja lehetővé teszi a mentést – a kultúra átadását-átvételét és közös továbbfejlesztését az aktuális és az egyéni igények szerint. Ha ehhez a térhez és időhöz oda tudjuk kapcsolni a múltakban fölhalmozott értékeket és a teret-időt kibővítő digitális és virtuális technikákat, sokat nyerhetünk. Szinte az egész világ és a történetéből máig–holnapig tartó idő lehet a játszóterünk!
Sirató Ildikó
színháztörténész
--
-- » Kommentálom
|
Utolsó üzenetek:
 OFOE Kedves Zoltán!
A munkaszerződéssel foglalkoztatottakra is a pedagógus-előmeneteli
rendszer vonatkozik, a hozzá tartozó illetményrendszerrel, és a
szabadság. valamint pótszabadság is azonos, a távolléti díj számítása
az Nkt. alapján történik, a túlmunka díjazása, beleértve a
pihenőnapokon végzett munkát, mindenki esetében az Mt .és a
326/2013-as rendelet alapján történik, ahogy az eseti helyettesítésre
vonatkozó előírások is azonosak. Nem jár jubileumi jutalom, és a
végkielégítés is csak az Mt. alapján, ahogy távozáskor nincs
felmentési idő, hanem jóval rövidebb felmondási idő van. A nők negyven
év jogosultsági idő alapján nem kérhetik a felmentésüket, hanem közös
megegyezéssel vagy felmondással mehetnek el. A munkaviszony sokkal
könnyebb felmondással megszüntetni, mint felmentéssel, mert csak annyi
a kritérium, hogy az indok legyen valós és okszerű. Ha valakit
felmondással el akarnak küldeni, az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató
esetében nem kötelező az előzetes állásfelajánlás. Küldök egy
összehasonlító táblázatot
((A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk. Az ígért táblázatot a mail címre küldtük el).
--
Tóth Zoltán Üdvözlöm!
Szeretnék választ kapni az alábbi kérdésemre.
Alapítványnál, pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra a munatörvénykönyve vonatkozik. Minden kérdésben? Melyekben nem?
Különösen a heti munkaidő, az éves szabadság és a túlmunka díjazása (szombat, vasárnap) érdekelne.
Várom válaszát,
üdvözlettel: Zoltán
--
ofoe Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)
--
ofoe Kedves Katalin! Jól tudja : 22 órát kellett volna alapul venni, a tagóvoda vezetője - bár csoportban kell lenni 3 csoportos óvoda esetén, tehát nem függetlenített vezető -, de kap órakedvezményt. Tehát nem a 32 órát, hanem a 22 órát kell nézni és erre rászámolni a túlórát. (A választ Bakonyi Anna óvodai szakértő adta meg.)
--
Mohácsi Katalin Tisztelt OFOE!
Szeretnék állásfoglalást kérbi a következő helyzetre! Tagintézmény vezető vagyok egy 3 csoportos óvodában. Saját csoporttal foglalkozom,és látom el a vezetői feladatokat.Kolleganőm nem lesz ebben az évben, így egyedül látom el a feladatot a nap folyamán.A fenntartó eddig 50 óra ingyen munkát kért, majd a 32 óra feletti órákat számolta el részemre 90 %-os túlórával. Kérdésem az lenne, hogy jogos-e számomra az óvónők kötelező 32 órájával való számolás, mert az én kinevezésemben a 22 óra van megjelölve.EDDIG A 32 ÓRA FELETTI IDŐT számolták el ingyen 50 órai munka után.
Válaszukat nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Mohácsi Katalin
--
Sasváriné Rita Tisztelt Szerkesztőség!
Emlékeim szerint volt egy 2012. évi szabályozás mely az iskolai gyv felelős feladatkörét ill. annak változását írja le. Ha jól emlékszem, az ofő munkakörbe jobban beletették a gyv- t, míg a szakirányú képesítéssel nem rendelkező tul.képpen pedagógus gyv felelős feladatai arányosan csökkentek. Kb a kapcsolattartás segítése és a statisztika maradt meg neki. Meg is szűnt a 2 óra adható órakedvezménye. Most szükségem lenne arra az információra, hogy mely rendelet vagy törvénymódosítás írja le ezt a változást. Ebben kérem segítségüket. Tisztelettel: Sasváriné
--
ofoe Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.
--
Márta Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm
--
 Eleonóra Kedves OFOE!
Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)
Üdvözlettel: Németh Eleonóra
--
ofoe Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)
--
  Kommentek |
|
Tovább...
Link küldése