„Mentés másként”, avagy mi kerüljön a jövő digitális iskolatáskájába?
5. Hozzászólás a színjáték felől
Mint színháztörténész, színházcsináló és (itt főképp) drámapedagógiát alkalmazó tanár kerültem Fűzfa Balázs fölkérésére a „múlt-kor”-mentő kerekasztal-lovagok közé a Digitális pedagógus felcímű konferencián.
A korszerű és kor-szerű oktatás és irodalomtanítás lehetőségein és feladatain gondolkodva rendre abba a – véleményem szerint inkább félt és félelmessé növesztett, mint valóban vízmélybe rántani képes – akadályba-ellenségbe ütközünk, hogy a változó világban túl gyorsan újuló, s nehezen megoldható problémák gátolják az ismeret- és életpélda-átadást (az oktatást és nevelést) az évezredeken át bevált és működőképesnek bizonyult intézményes keretek között (a családon belüli nevelést-tanítást követő közösségi, szervezett oktatás hivatásos institútumaiban).
Pedig, hiszem s remélem is, nem olyan nagy a baj. Inkább az alkalmazkodási, változási képességeinket teszi próbára, mintsem az értékrendünket, s ha így látjuk, tán könnyebb is megbirkózni a nehézségekkel.
Mi is a gond? Miért kell „másként” mentenünk? Mert a szülők-pedagógusok-tanárok generációjának más az eszköztára, más a „nyelve”, mint a diákoké. Más a tempó, különbözik az információk értelmezésének igénye. De volt-e valaha másképp? (Természetesen, volt. Amikor a szociális és technikai változások nem csaptak le egy-egy generáció életideje során akár többször is, amikor az átalakuló világ átalakuló képe lassabban változtatta meg az élet hétköznapjait. De ezeken a korokon már vagy kétszázötven éve túl vagyunk...) A generációk közti kommunikációnak e különleges státuszú helyén, az iskolában mindig, minden korban érezhető volt (hisz úgy kell lennie!), hogy más nyelvet használnak, másféle közösséget alkotnak diákok és tanárok. Vagyis a közöttük való kommunikációban mindig meg kellett találni a közös pontot – pedagogice és didaktice –, ami mindkét részről megközelíthető és elfogadható, hogy azután a világ megismerésében és megértésében, majd tovább-alakításában együtt mehessenek tovább a felnövő és felnőtt közösség tagjai.
Most is ezeket a találkozási pontokat kell keresnünk (és meg is találnunk!), hogy az adott, létező keretek között minden fél betölthesse a feladatát: a diák fölkészülhessen a körülöttünk lévő világ megismerésére, megértésére – személyiségének, egyéniségének, s egyúttal a közösség értékrendjének is megfelelően, a tanár pedig eredményesen átadhassa e téren szerzett egyéni és társadalmi tapasztalatait, tudását, viselkedésmintáit. A feladat mit sem változott. A technika, az eszköztár és a tempó – igen, azok változnak. De a pedagógusok generációja is ugyanabban a létező világban él, amiben a diákjai, csak ők adott esetben beleszülettek a környező új technológiába, míg az előbbieknek meg kell(ett) tanulniuk. S meg kell tanítaniuk ezt: a változás, a tanulás, az alkalmazkodás képességét, hisz a diákok generációja előtt bizonnyal további, még újabb technikai-társadalmi változások állnak...
Úgy gondolom tehát, hogy nem elsősorban az új kommunikációs eszközök és formák világába kell a tanároknak bevezetniük diákjaikat (amit ők amúgy is anyanyelvi szinten ismernek), hanem meg kell mutatniuk a stratégiát, ahogyan a változásokhoz alkalmazkodni tudunk (egyének és közösségek), át kell adniuk azt a még tovább mentendő kultúrát, amit a diákoknak kell néhány év, évtized múltán magukkal vinniük majd a még újabb generációk még újabb világába.
Az új eszköztárat, a digitális technikákat és nyelvet a mi közösségünk, a mi korunk találta ki és használja, méghozzá épp a generációk kulturális paradigmái közötti kommunikáció megnövekedett mennyiségi és sebességi igényeinek kiszolgálására. Vagyis például arra, amit társadalomtudományi értelemben oktatásnak, nevelésnek hívunk. Miért kellene hát félnünk a kommunikációt segítő korszerű eszközöktől és nyelvektől? Mi magunk kreáltuk, nem lehetnek ellenségeink.
Ha elsüllyedni látjuk (véljük) a korábbi kultúrákat, paradigmákat eddig biztonságosan szállított alkalmatosságot, hát szálljunk át egy másikra, egy újabbra! Ne merüljünk a mélybe reményvesztetten! Ússzunk! Föl fog venni az anyahajó! És ha nem bont is távolba látszó fehér vitorlákat, de a legkorszerűbb (környezetbarát...) energiaforrások segítségével mégiscsak halad az időtengeren... Nem biztos, hogy kikötő, megálló felé, de mindenképpen viszi (tán épp gyorsuló tempóban) utasaival a korábbról örökölt és értékesnek ítélt tudást, képességeket.
Nem kell félnünk. Alkalmazkodnunk kell. Ahogyan az iskolán kívül is mindannyiunknak alkalmazkodni kell az új életformához. Ez elől úgysincs menekvés, és nem is lehet másképp. Az alkalmazkodás nyilvánvalóan nem jelenti a korábban szocializálódottak önfeladását, hisz nélkülünk a fiatalok sem tudnának továbbhaladni a maguk útján, nem lenne előttük követendő vagy épp elvetendő példa... A generációknak az iskolában is együtt kell működniük! S nemcsak a tanárnak kell alkalmazkodnia diákjához!...
No, de vissza a színházhoz! Mentsük másként a kultúrát, s benne az irodalmat is! Az irodalmat, ami (bármennyire úgy tűnhet is, nem pusztán írásbeli kommunikáció!) elsősorban művészet, s nem ismeretanyag... Gyakran elmondom, hogy oktatási rendszerünk szemléleti hibájának tartom, hogy a művészeteket is hajlamos eltantárgyiasítani – kényelmességből, megszokásból. Pedig sokat nyer az iskola, az oktatás intézményrendszere, ha már ezen a ponton megpróbálja az élet, a kommunikációs formák és a világismeret változatosságát a maga eszközeivel, rendszerével is utánozni. Az iskolának nagy segítség mind személyiségfejlesztési, mint fegyelmi, mind szociális feladatainak eredményes betöltésében, ha hajlandó és képes az átadandó kultúrát megfelelően és nem „műfajidegen” módon strukturálni, a különböző funkciókat megosztani, épp a végső egység elérhetésének érdekében.
A művészetek közösségi funkciója nem a mentális, hanem az emocionális és szociális kommunikáció. A különböző művészeti ágak alkotásait, magukat a műveket kell megismertetni a diákokkal, a befogadásukhoz szükséges kompetenciákat bemutatni és átadni, fejleszteni, s nem a művészettudományos ismereteket betölteni a fejükbe a matematikai és vegytani képletek, a történelmi évszámok, a grammatikai szabályok stb. közé. A művészetek iskolai tanításával el kell érni, hogy az egyéni befogadói élmény alapján szociális empátia alakulhasson ki, valamint (és legfőképpen) az aktivitás, a kreativitás indíthassa a diákokat az önállóság, a függetlenség, a szabadság felé. (Nem mellesleg a tudományos világismeretek átadásának végső célja is ugyanez a szabadság, csak más alapon, más módszerekkel kell[ene] eljuttatni a diákokat a megértés, a saját tudás, a gondolkodás képességén át az egyén világbeli elhelyezésének képességéig, a tudáson alapuló gondolkodás szabadságáig.)
A művészetek, s köztük az irodalom tanítása (átmentése) valójában nem oktatási, hanem az intézményrendszer minden szintjén nevelési feladat – s persze, az alapismereteknek és a befogadás, valamint az alkotás képességeinek átadása. Fontos distinkció – s tán épp az irodalomtanárokat éri meglepetésként –, hogy az emberek nem kizárólag, s még csak nem is elsődlegesen verbálisan kommunikálnak egymással időn és téren át. A verbalitás, a szóbeliség és az írásbeliség kizárólagos használata, a mindent-verbalizálás ismét csak leegyszerűsítése annak a sokszínű és komplex nyelvi skálának, amely a képeket, a mozgást, a hangokat, a teret egyaránt használja a kommunikációban. Az irodalomnak nevezett nyelvi művészet is használ vizuális és térbeli-tárgyi elemeket, nem is beszélve a nem-írott-irodalom elsődlegesen hangi-beszélt nyelvi auditivitásáról... A színház pedig – a maga teljes összetettségével, sőt, megkockáztatom, szinkretizmusával –, valamint a drámapedagógia didaktikus és pedagógiai eszköztára a lehető legtágabb kereteket nyújthatja az oktatási folyamatban részt vevők mindegyikének a közösségi kommunikációra, az önkifejezésre, az önálló személyiség gazdag kialakítására.
A művészetek iskolai alkalmazása (tanítása is) a személyesség, az analóg hitelesség alapján áll és hat. A digitális, a virtuális eszközök használata nem csökkenti, nem csökkentheti ezt a személyes hatást, félnünk sem kell ilyesmitől.
Az irodalmi szövegeknek elektronikus formában történő fölhasználása egyszerűen gyorsítja, könnyen elérhetővé teszi a digitalizált vagy a digitális tartalmakat. A gyorsuló elérhetés ugyanakkor ismét (amit egy ehhez hasonló forradalmat a felvilágosodás korában már megért az európai emberiség...) időt, kapacitást és potenciált szabadíthat föl, hogy a megszerzett tapasztalatok, ismeretek és képességek kreatív alkalmazásával az alkotás, a tartalomképzés felé léphessen tovább tanár és diák egyaránt.
A jelen időben, közös térben (az iskolában vagy a színházban) kialakuló közösségek kommunikációja lehetővé teszi a mentést – a kultúra átadását-átvételét és közös továbbfejlesztését az aktuális és az egyéni igények szerint. Ha ehhez a térhez és időhöz oda tudjuk kapcsolni a múltakban fölhalmozott értékeket és a teret-időt kibővítő digitális és virtuális technikákat, sokat nyerhetünk. Szinte az egész világ és a történetéből máig–holnapig tartó idő lehet a játszóterünk!
Sirató Ildikó
színháztörténész
--
-- » Kommentálom
|



Utolsó üzenetek:
 OFOE Kedves Dóra! Meg kell kérdezni a döntéshozót, hogy mi indokolja a lépést. Ha ez szóban nem működik, írásban kell megtennie, mégpedig hivatalos levélben: választ vár, és ezt indokolja (nem volt előzmény, váratlanul érte, ragaszkodik az indokláshoz stb.) Mindenképpen menjen másolat a fenntartónak. A levélen fel kell tüntetni, hogy kik kaptak másolatot. (Ha szakszervezeti tag, a szakszervezet támogatását is kérheti.) Felvethető a probléma nevelőtestületi értekezleten is, de ragaszkodni kell a jegyzőkönyvhöz. A levelezés online is lebonyolítható, de fontos, hogy legyen mindennek írásos nyoma. A szakmai munkaközösség támogatását van esélye elnyerni? Reméljük, sikerül tisztázni a dolgot, illetve orvosolni a problémát. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége
--
 Hesz Dóra Virág Köszönöm a gyors választ!
Pedig így történt, gyakorlatilag ezen a héten, hétfőről keddre már megvonták az osztályfőnökségemet (semmi konkrétumról nem tájékoztattak, "jobb, ha nem is tudom", szülői megkeresések voltak). Valakik valamit mondtak...írásban nem kaptam semmit, fegyelmi, természetesen nem volt, hisz nem követtem el semmit. Van ennek a lépésnek v.milyen formai, írásbeli feltétele? Mind szakmailag, mind anyagilag súlyosan érint ez a döntés, amit nem tartok megalapozottnak. Előre is köszönöm a segítséget!
HEsz Dóra Virág
--
 OFOE Kedves Dóra! Tulajdonképpen furcsa, hogy így történt. Gondolom, az ügynek voltak előzményei, valamivel feltételezhetően indokolták ezt a lépést.
Az iskolavezetőnek jogában áll lecserélni az osztályfőnököt, de nem csak úgy, ötletszerűen az egyik pillanatról a másikra.
--
 Hesz Dóra Virág T. Cím!
Az iránt érdeklődöm, hogy tanév közben (szóval most, 2019. nov.végén)megvonható-e az ofő pótlék egy más kolléga kinevezésével egyik napról a másikra...
Várom szíves válaszukat:
Hesz Dóra Virág
--
 OFOE Kedves Zoltán!
A munkaszerződéssel foglalkoztatottakra is a pedagógus-előmeneteli
rendszer vonatkozik, a hozzá tartozó illetményrendszerrel, és a
szabadság. valamint pótszabadság is azonos, a távolléti díj számítása
az Nkt. alapján történik, a túlmunka díjazása, beleértve a
pihenőnapokon végzett munkát, mindenki esetében az Mt .és a
326/2013-as rendelet alapján történik, ahogy az eseti helyettesítésre
vonatkozó előírások is azonosak. Nem jár jubileumi jutalom, és a
végkielégítés is csak az Mt. alapján, ahogy távozáskor nincs
felmentési idő, hanem jóval rövidebb felmondási idő van. A nők negyven
év jogosultsági idő alapján nem kérhetik a felmentésüket, hanem közös
megegyezéssel vagy felmondással mehetnek el. A munkaviszony sokkal
könnyebb felmondással megszüntetni, mint felmentéssel, mert csak annyi
a kritérium, hogy az indok legyen valós és okszerű. Ha valakit
felmondással el akarnak küldeni, az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató
esetében nem kötelező az előzetes állásfelajánlás. Küldök egy
összehasonlító táblázatot
((A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk. Az ígért táblázatot a mail címre küldtük el).
--
 Tóth Zoltán Üdvözlöm!
Szeretnék választ kapni az alábbi kérdésemre.
Alapítványnál, pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra a munatörvénykönyve vonatkozik. Minden kérdésben? Melyekben nem?
Különösen a heti munkaidő, az éves szabadság és a túlmunka díjazása (szombat, vasárnap) érdekelne.
Várom válaszát,
üdvözlettel: Zoltán
--
 ofoe Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)
--
 ofoe Kedves Katalin! Jól tudja : 22 órát kellett volna alapul venni, a tagóvoda vezetője - bár csoportban kell lenni 3 csoportos óvoda esetén, tehát nem függetlenített vezető -, de kap órakedvezményt. Tehát nem a 32 órát, hanem a 22 órát kell nézni és erre rászámolni a túlórát. (A választ Bakonyi Anna óvodai szakértő adta meg.)
--
 Mohácsi Katalin Tisztelt OFOE!
Szeretnék állásfoglalást kérbi a következő helyzetre! Tagintézmény vezető vagyok egy 3 csoportos óvodában. Saját csoporttal foglalkozom,és látom el a vezetői feladatokat.Kolleganőm nem lesz ebben az évben, így egyedül látom el a feladatot a nap folyamán.A fenntartó eddig 50 óra ingyen munkát kért, majd a 32 óra feletti órákat számolta el részemre 90 %-os túlórával. Kérdésem az lenne, hogy jogos-e számomra az óvónők kötelező 32 órájával való számolás, mert az én kinevezésemben a 22 óra van megjelölve.EDDIG A 32 ÓRA FELETTI IDŐT számolták el ingyen 50 órai munka után.
Válaszukat nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Mohácsi Katalin
--
 Sasváriné Rita Tisztelt Szerkesztőség!
Emlékeim szerint volt egy 2012. évi szabályozás mely az iskolai gyv felelős feladatkörét ill. annak változását írja le. Ha jól emlékszem, az ofő munkakörbe jobban beletették a gyv- t, míg a szakirányú képesítéssel nem rendelkező tul.képpen pedagógus gyv felelős feladatai arányosan csökkentek. Kb a kapcsolattartás segítése és a statisztika maradt meg neki. Meg is szűnt a 2 óra adható órakedvezménye. Most szükségem lenne arra az információra, hogy mely rendelet vagy törvénymódosítás írja le ezt a változást. Ebben kérem segítségüket. Tisztelettel: Sasváriné
--


 Kommentek

|
|