OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2013. január 19.
» Hozzászólások (14)

Virtuális szülői értekezlet 3.

Nagyon aggódom az unokámért

Igen, nagyon aggódom az unokámért. Egészséges, vidám és normálisan rakoncátlan kisfiú. Néha meghökkentő, máskor bugyuta kis kérdésekkel és válaszokkal éli, élte a maga aprócska életét. Van, amibe órákig képes beletemetkezni, van, amit türelmetlenül félredob. Szerintem ez így van rendjén.

Szeptemberben kezdte az első osztályt. Akárhányszor találkozunk, mindig ugyanazt kérdezem tőle: „Hogy érzed magad a suliban? Mi újság a suliban?” Egy ideig tetszettek a válaszai: „Nagyon jó! És képzeld, nagyi…” és mesélt, mesélt mindenféléről. Megmutatta azt is, mi mindent tud már elolvasni, leírni, kiszámolni; milyen játékokat játszottak, kik a barátai… ami éppen eszébe jutott. Örültem a válaszainak, de különösen annak, hogy jókedvvel, szívesen jár iskolába.

Egy ideje azt vettem észre, nem szereti, ha az iskoláról kérdezem. Válaszainak tartalma is beszűkült: „Ennyi pirosom van, de kaptam feketét is…” vagy: „Sajnos a magatartásom csak változó lett.” A válaszaimra igencsak kikerekedett a szeme, pedig megszokhatta már: „Nem igazán érdekelnek a pontjaid, az embernek hol sikerül valami, hol nem. Nincs ebben semmi érdekes.” Vagy játszom a hülyét: „Mi az a ’csak változó’?” „Mit jelent az, hogy változó magatartás?” Meg is kapom a magyarázatot: „Jaj, nagyi! Hát néha jó vagyok, máskor meg rám kell szólni… mert rosszalkodok.” „OK. És ezzel mi a baj? Ilyen vagy, nem?” „De nekem jónak vagy példásnak kéne lennem!” – és már görbül szája. „Igen? Akkor én is szégyellhetem magamat ám! Mert én is néha jó vagyok, máskor meg dilis. Nem?” Végre földerül a kis arca: „Igen, néha dilis vagy.” Jót nevetünk együtt… Feloldódott a feszültség… végre!

Csakhogy ez nekem nem tetszik. Mármint az, hogy egy kicsi emberben ez a fajta feszültség, a megfelelési kényszer feszültsége megjelent…

A helyzet pedig – ahogy azt A tanú óta tudjuk – fokozódik. Kérdi a fiam, mit tegyenek: a gyerek teli van piros pontokkal az órákon (először azt hittem, kiütései vannak), amikor úgy érzi, hogy nincs igazi tétje a dolognak. Elmélyülten és gyorsan dolgozik, többnyire hibátlanul. Ugyanezt tapasztalja otthon is, amikor a házi feladatokat oldják meg. Sőt! Már magától vesz könyvet a kezébe (fél év telt el!), és olvasgat… Nem értem. Akkor mi a gond? Hát az, hogy a felmérői, témazárói rendre rosszabbul sikerülnek… hármasokra. Fél és ilyenkor nem tud koncentrálni. És emiatt a kisgyerek el van keseredve, és már előre fél a felmérőktől. Mert, hogy stresszhelyzetekben leblokkol… És most ők, a szülei, hogyan segítsenek?

No, itt dobtam először hátast. Hogy micsodái és micsodától?! Felmérők, témazárók?! És hogy hányasra? Osztályzat? Elsőben? És mi az, hogy stresszhelyzetekben?! És mi az, hogy az iskola stresszhelyzetet teremt egy elsős kisgyereknek?! És mi az, hogy az iskolában okozott stresszt otthon a szülőknek kellene feloldaniuk?! De hát ez a kisgyerek nemrég még vidáman, jókedvűen ment az iskolába!

Nem igazán értek az alsós korosztályhoz, gondoltam, kicsit utána olvasok a neten.

És akkor dobtam másodszor is hátast. Kérdésemre – „kisgyermekkori stressz okai és oldása” – különböző szülői fórumokat is feldobott a Google. Kétségbeesett szülők adogatják át egymásnak a várható témazárók és felmérők anyagát, linkjeit, hogy otthon előre fölkészíthessék rájuk – és most tessék figyelni! – a pici elsős és második osztályos csemetéiket… Ez agyrém! Esküszöm, egy lovardában jobb helyzetben vannak a versenylovak is.

Félreértés ne essék! A tanító néni jó. Nem kiégett, nem hisztérika, nem túl szigorú. Kedvesen, játékosan tanít, a gyerekeket is szereti. De pontosan azt teszi, amit egy rossz rendszer megkövetel tőle: bizonyos szakaszokban felmérőket, témazárókat írat. Még ezzel sem lenne különösebb gondom, ha mindez azért történne, hogy ő maga, a tanító lássa, ki hol tart, kinek miben és hogyan kell segítenie, kinél és mit kell fejlesztenie. De azonnal súlyos gondjaim támadnak, ha ezek a mérések, különösen az osztályzatok arra irányulnak, hogy „bedobozolják” a gyerekeket, hogy rangsorokat állítsanak fel, és – főleg! – ha kicsi gyerekeknek ezzel felesleges feszültségeket, stresszeket, mi több: önértékelési zavarokat okoznak. Van fogalmuk arról, hogy a kisgyermekkorban okozott értelmetlen stressz elkísérheti őket egész életükben? Annak minden területén?! És miért jó, ha a szüleiket belekergetik ebbe az őrült hajszába a netes fórumokon és otthon… Mert elképzelem ezeket a családokat, amint hullafáradtan nekiesnek apró csemetéiknek esténként, hogy akkor most oldjuk meg a holnapi felmérő feladatait. És minden porcikám tiltakozni kezd. Mert én egy egészséges, derűs, igazi kiskölköt akarok látni, aki örömmel megy az iskolába, és nem egy jövendő idegroncsot, aki szorongásokkal, nem neki való stresszekkel és félelmekkel küszködik.

Még valami! Hogy van az, hogy a pedagógusok a rajongásig szeretik Poppert, Ranschburgot és Vekerdyt, akikről köztudott, hogy életükben és mindmáig azért harcoltak és harcolnak, hogy ne tessék már tönkretenni a (kis)gyerekeket! Hagyják őket megélni a gyermekkorukat! Ha – elvileg – elfogadják őket, ha igazat adnak nekik, akkor miért teszik pont az ellenkezőjét a mindennapokban?

És végül. Magam is pedagógus vagyok, magyar-történelemszakos tanár. Nagyon jól tudom, hogy a gyerekeket föl kell készítenünk a stresszhelyzetekre is. Hogy meg kell tanulniuk a sikert is, a kudarcot is elviselni. A kudarcból (és néha a sikerből is) felállni, és megküzdeni az eredményekért. Nem a jobb jegyekért – az csak hozadék, ha már osztályzatokban mérik az ember fiát-lányát –, hanem önmaga, és a saját küzdeni tudása, a saját akaraterő győzelmének öröméért.

Olyan nehéz ez?

Tőkés Hédi

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

vabor | 2013. július 21.
Kedves Dóri! Én ugyan középiskolásokkal foglalkozom, de a dicséret/jutalmazás - kontra szidás/büntetés probléma engem is érdekel. Szerintem bizonyos jutalom hasznos. Szülő esetén nem konkrétan tárgyi, mert az személytelenné teszi az örömöt. A legjobb valami közös program. Az egyik családban például egy közös pizzázásra vitték el két gyereküket, akik önmagukhoz képest jól teljesítettek az iskolában. A sikerélményt - úgy láttam - nem vette el a gyerektől, és remélem, most már tudom arra biztatni, hogy még jobb eredményt érjen el, kis korholással, sok biztatással és dicsérettel.
Dóri | 2013. április 7.
„Szerintem a teljesítményt a tudásvágy viszi maximumra az iskolában.” (Taninéni írta)
A tudásvágyat a kíváncsiság és a megismerési vágy hajtja (belső motiváció).
Egy kisgyereknél ez a természetes állapot.
Nos, ha az iskola kezdő szakaszában ezeket kiölik a gyerekből, már csak a megfelelni akarással próbálja teljesítményét fokozni, szinten tartani. És jöhet a gyomorgörcs, a szorongás, a félelem.
Mégegy!
Gyakran láttam (főleg szülőknél), hogy gyerekük teljesítményét külső eszközökkel is fokozni akarják pl. csokit, egyéb jutalmat kap, ha jól teljesít. Nagyon káros!!!! Kiöli a meglévő természetes érdeklődést. Eddig örömmel tevékenykedett, eztán már csak a jutalomért fog teperni.
Legalább mi ne rontsuk el gyermekeinket!
Szabó T. Anna | 2013. március 28.
Én köszönöm. Azért írtam (az Írócimborák felkérésére), mert nekem is elsős a fiam, és minket is megviselt ez a hirtelen átmenet - amikor a nagyobbik volt elsős négy éve, még nem kapott jegyeket, a kicsinek meg simán beírják akár az egyest is. A hat éves kori iskolakötelezettség még tovább rontja majd a dolgokat. (A nagyobb fiam hét és fél volt, amikor iskolába ment, de ő is csak nyolcéves korára tört bele az intézményes életbe.) Amíg ekkora a nyomás a tanítókon, hogy leadjanak és számonkérjenek, és ilyen nagy az osztálylétszám, én nem is várom el reálisan, hogy ne iskola legyen az iskola, olyan, amilyennek én is megszoktam: kicsit poroszos, kicsit gépies. Nem az egyén számít, még csak nem is a közösség, hanem az eredmény - már ilyenkor is. Mindegy, mi az ára.
Igyekszem otthon ellensúlyozni ezt a feszültséget, amennyire lehet. A szabad és végtelen fantáziájú gyerekeknek úgyis rabság minden intézmény. Kosztolányi Óvoda című novellája jut eszembe erről, ahogy első intézményesített napján a gyerek kétségbeesik: "Leroskadtam a földre. Tehetetlen dühömben verni kezdtem a homokot. Vertem, vertem, egyre vertem a kis, ötéves öklömmel a földet, mely tart minket, toporzékoltam, hogy csak ennyire vagyunk méltók, mi, gyerekek, és hogy már soha többé nem lehetek olyan, mint annak előtte. Mert most már mindent láttam. Szemem alá sötét árnyék szállt. Egy perc alatt megvénültem ebben a sokablakos, elfalazott óvodában. Fuldokolva, jajgatva átkozódtam (...): Verje meg az Isten az óvodát!" (Kosztolányi Dezső összes novellája, szerk. Réz Pál, Helikon, 1994, 581. o.)
OFOE | 2013. március 27.
Kedves Szabó T. Anna! Nagyon szépen köszönjük a verset
Szabó T. Anna | 2013. március 27.
Egy vers ugyanebben a témában az iskoláról:

http://irocimborak.blogspot.hu/2012/09/szabo-t-anna-iskocka.html
taninéni | 2013. március 24.
Egyszer egy egyszerű anyuka "Érezd jól magad!" mondattal engedte iskolába gyermekét reggel. Akkor ezt érdekesnek találtam. Jobban szerettem volna, ha "Figyelj jól!" mondattal búcsúzott volna. (Visszagondolva:jól tette.)
Most pedig egy nem egyszerű anyuka "Megérdemelted?" kétkedő kérdéssel fogadta kisgyermeke piros pontját délután. Gyomorgörcs; és nem egyedül a gyermeknek okozta.
Szeretném, ha mindkét gyermekből egészséges felnőtt válna. Szerintem a teljesítményt a tudásvágy viszi maximumra az iskolában. A kötelesség teljesítése pedig elsajátítható és elvárható. De miért kellene kitűnővel végezni, ha megbetegít? Eljut így a diplomáig a gyermek? Vagy később, pl. az egyetemi évek alatt derül ki évente valami új baj?
Erika ttneni helyettem is szóltál.
Juli | 2013. március 6.
Ide kapcsolódik az a vita, ami a Gyomorgörcsös gyermekeink bejegyzéshez érkezett a csak az olvassa portálon. Felmerül a kérdés, hogy rászorítsa-e a szülő a gyerekét a maximális teljesítményre akár "gyomorgörcs" árán is. Jönnek vélemények azután pro és kontra. Itt van például egy dilemmázó anyuka: "ugyanakkor az ember tudja, sajnos, hogy nem veszik fel a gyermeket ha szarok az osztályzatai, a kutyát sem érdekli milyen jó a humora, milyen intelligens, vagy szociálisan érzékeny, mélyen érző, mennyire segítőkész, mennyi pluszt vihet a saját motiváltságával abba amibe. alig látszik, akkora az osztálylétszám. hogy muszáj plusz leülni vele minden délután, mert akkor is frusztrált ha valamiből folyton hármas.
a melyik kezembe is harapjak? mivel teszek jót vele? fogalmam sincs, csak reménykedem hogy megkapom a kettest. anyaságból..." Jó, ez nem kisiskolás, de a görcsölés már az alsóban elkezdődik. Tragikus, ha egy okos kis elsős idő előtt megutálja az iskolát (mi lesz itt később?).
Tőkés Hédi | 2013. március 6.
Több mint egy hónap telt el a cikk megírása óta. Tegnap fölhívott a fiam, és elmesélte Anyuka és a Tanító néni találkozását, amelynek eredményeként, Anyuka azonnal elkezdett volna alkalmazkodni, a gyerek átalakításában segédkezni, ha a fiam agya nem robban be (a fiam - unokám Apája - filozófus, egyetemi tanár... úgyhogy nem barbár)...
SZÓVAL: a múltkor még azt írtam, hogy "nagyon aggódom az unokámért". Elsős. Fél év telt el, és a kisgyerek már NEM lelkesedik a suliért. Ma már érdektelenné, közönyössé vált. Dicséretet soha semmiért, mindig csak elmarasztalás minden apró-cseprő dologért. Mielőtt azt gondolnátok, "biztosan azért, mert rossz kisgyerek", megnyugtatok mindenkit, nem az. Olyan, mint bármelyik 7 éves...
Az iskola is olyan, mint bármelyik magyar közoktatási lidércnyomás...
A tanító néni is olyan, mint a nagy magyar átlag (kibírásra játszik, ezért - is - rossz)...
Ma ott tartok, hogy Frici fejezze be ezt az osztályt (tanulja meg az írás-olvasás-számtan alapjait), utána felajánlom a szüleinek a "nagyi-sulit". Mindent meg tudunk neki tanítani, ami addig, amíg nem találnak valami egészséges szellemű alternatív lehetőséget, megtanítható... Nekem ezzel kezdődnek a gondjaim: 32 kicsi elsős egy teremben, a székhez szögezve, három padsorba beslichtolva. Elkezdődött az "egységsugarú kockagyerekek" legyártása. Sőt! Már azt is tudják - folyik a dobozolás is - melyik kocka lesz kiváló, melyik közepes és melyik a selejt... És ebbe akar segíteni Anyuka. Mert fél, mert félti a kisfiát, ezért öntudatlanul tönkreteszi... Talán lehetne ezzel kezdeni (hogy ne hirtelen rontsunk rá a berögzött ostobaságokra és hiedelmekre): létszám osztva 2-vel... Lássuk, ilyen feltételekkel képes-e a gyerekre figyelni (mindegyikre külön-külön!) a tanító.
kati tanító néni | 2013. január 28.
mindenki aggódik. okkal, joggal. frusztrált, megfelelni akaró tannővel van tele a pálya. bizonytalan jelen, kilátástalan jövő, kevés pénz, sok gond... verd le a gyereken. aki szerencsés, és pedagógus, az a másén.
eddig a cinizmusom.
a probléma kétségbeejtő. másodikos gyerek, és már az öngyilkosságot fontolgatja? és ezért még fizetést is kap a kolléga? persze, fejétől bűzlik a hal. valószínű, ebben az iskolában elvárás a csend, rend, fegyelem. (ha már másodikban van nyelvoktatás, elitiskola lehet)a tanító néni kompetenciája eddig terjedt, nem szállhat szembe a központi direktrívákkal. a napközis párja meg nem társa, neki a saját gyerek meghaladja az erejét.
hogy mit tennék? annak idején pszichológushoz vittem az enyémet, és közösen ápoltuk a lelkét. ha másik iskola nem jöhet szóba, akkor marad az alkalmazkodás. az élet is ilyen, csak nagyban. és ott még anyu sincs, hogy megpusziljon.
esetleg, bár félve ajánlom, ki lehetne puhatolni, hogy áll a kérdéshez a tanító néni. lehet, hogy csak szövetségest vár, egyedül nem mer fellépni angolt oktató kollégájával szemben. vagy kérhetnének a szülők engedélyt az angol órák látogatására. (ezt nagy valószínűséggel felháborodottan fogja kikérni magának az angol tanár) lehetne rendkívüli szülői értekezletet összehívni, és beszélgetni a tanárral. mi a problémája az osztállyal? biztos van egy diplomata-véna szülőtárs, aki képes lenne kommunikálni vele.
sír a lelkem ennyi probléma láttán. és csak remélni merem, az én szülőim nem egy másik portálon zokognak.
Edit | 2013. január 28.
Én azért aggódom az unokáért.
Ahogy a saját gyermekemért is (2. osztályos)
Első osztályban hasonló problémákkal találtuk szembe magunkat, mint a kedves Nagymama. Igyekeztünk mi is okosan oldani a gyerekben a feszültséget, megértetni vele, hogy nem várjuk el, hogy mindig példás legyen a magatartása. Szerencsére sikerült a lelki békéjét egyensúlyban tartani.
Aztán jött a második osztály. Ahol a frusztráció mértéke akkorára nőtt, hogy már nem tudjuk semlegesíteni. Túl sok. Az órákon már pisszenni sem lehet. Az angol tanár minden alkalommal elmondja, hogy a gyerekek magatartásával gond van, de hogy mit szándékozik tenni, azt nem.
A most félévi szülői értekezleten kicsúszott az osztályfőnök száján, hogy azért javulnak a magatartás jegyek, mert félnek a gyerekek. Félnek? 8 évesen félelemben tartással képesek csak fegyelmezni? A gyerekem már arról beszél, hogy inkább öngyilkos lesz, mint hogy iskolába menjen.
A napközis tanítónő egyébként kis gyerekes anyuka is. 1. osztályos a fia. Saját elmondása alapján este 22-23 óra között tudja letenni aludni a 7 éves gyerekét, miközben 5.30-kor kelnek reggel.
Mit várok akkor én, hogyan tudja akkor kezelni a 20 gyereket a napköziben?
Dóri | 2013. január 26.
Nagyon sok negatív információt rejt az a tény, hogy az elsős/másodikos gyerekek nem érzik jól magukat az iskolában.
A kicsik alig várják, hogy iskolába kerüljenek, aztán fokozatosan elmegy a kedvük.
El kellene gondolkozni az okokon.
Tanári és szülői szemmel is!

Erika ttneni | 2013. január 20.
Kedves Hédi!
Éreztem én egyből, hogy hasonlóan gondolkodunk. Amit pedig a gyerekek saját értékelésében felsőben tapasztalsz, az a kicsiknél ugyanúgy megvan, nagyon hamar kialakul. Nekem most másodikosaim vannak. Ha egy felelet, versmondás, feladatmegoldás után megkérdezem őket, hogyan értékelnék osztálytársukat, néha szinte az az érzésem, felesleges vagyok, annyira pontosak az észrevételeik.
A magatartásértékelés nálam azt jelenti, hogy aki négyest kap, az azért kapta, mert jelezni szeretném a szülő felé, nem lenne baj, ha beszélgetnénk kicsit. A többieknek ötöst adok, hiszen csak kicsi gyerekek, akiknek a magatartása legnagyobb részben attól függ, hogy megtaláltam-e azt a formát, amiben alkotó módon, "rosszalkodás" nélkül tudnak boldogulni.
Kívánom, hogy minél több örömteli időt tölthess az unokáddal. Hiszen minden kapcsolatok közül talán ez a legbensőségesebb.
Tőkés Hédi | 2013. január 20.
Kedves Erika! Köszönöm a leveledet. Igyekezni fogunk oldani a "fiatalúr" fölösleges feszültségeit. Valamennyien pedagógusok vagyunk, a kisember nagybátyja pszichológus... majd csak összehozzuk valahogy ;-)
Komolyra fordítva: pedagógus pályám során mindig külön megpróbáltatás volt számomra az osztályozás. Csattant, mint az ostorcsapás. Amikor csak lehetett, igyekeztem elkerülni, és mégis! Számtalanszor magam is elcsodálkoztam, hogy a gyerekek (felső tagozat 7-8.o.) milyen hibátlanul - és milyen szigorral! - értékelik a saját teljesítményüket.
Ebben a történetben valójában az a legrosszabb, ha/hogy elmegy a gyerek kedve a tanulástól. Pedig éppen ezt a "kedvet" kéne fenntartanunk, sőt - lehetőség szerint - a lehető legmagasabb szintre emelnünk.
Erika ttneni | 2013. január 20.
Kedves Hédi!
Én is aggódom. Minden kis elsősért, aki szorongva lépi át az iskola kapuját, vagy bármi miatt menet közben szorongani kezd. Tanító vagyok. Évtizedek óta. Első osztályban mindig azt tartottam legfontosabb feladatomnak, hogy az iskolába lépő gyerek jól érezze magát abban, amit csinál. Kitűzött céljainkat csak úgy érhetjük el, ha az azokhoz vezető út örömteli az „egészséges, vidám és normálisan rakoncátlan” kisiskolás számára. Nagyon bízom benne, hogy ezt legtöbb tanító kollégám is így gondolja.
Az, hogy az első hónapok beszámolói örömteliek voltak, szintén erre enged következtetni. A „hármasok” kissé megdöbbentenek engem is, hiszen a jelenleg érvényben lévő törvény szerint első osztályban félévkor és év végén, valamint második osztály félévének végén csak szöveges minősítéssel lehet értékelni a gyerekeket. Érdemjegyeket csak a második osztály második félévétől kaphatnak(nának).
Oktatási kormányzatok jönnek-mennek. Egyik abszolút megengedő, másik vasszigort erőltet. Az iskolák gyakran szélsőségesen ellenállnak, vagy szélsőségesen mellé állnak egy-egy újabb „áramlatnak”. Esetleg éppen a szülői nyomásnak engedve alakítják versenyistállóvá második otthonunkat. A gyerek viszont a miénk! Elsősorban a családé, annak szeme-fénye, másodsorban pedig akikre a család rábízza őt, akivel(akikkel) közösen terelgetik őt az emberi kapcsolatok kialakításában, az iskolai léthez való alkalmazkodásban, közösen tanítják meg arra, hogyan élje meg a sikereket és hogyan azt, ha valami nem sikerül úgy, ahogy eltervezte. A család szerepe kell, hogy meghatározó legyen! A család nem engedheti meg, hogy a kisgyerek számára szorongást jelentsenek az iskolai mindennapok. A családban tanulja meg, hogy a külvilágtól érkező „hármasokat” hogyan kell okosan kezelni, javunkra fordítani. A családnak kell mérlegelnie, hogy az az iskola, melyet választottak valóban megfelel-e az elvárásaiknak, és a tanító nénivel együtt gondolkodva orvosolni tudják-e a felmerülő problémákat úgy, hogy mindenkinek megelégedésére szolgáljon.
Az unokádért – talán nem haragszol meg a tegezésért – már nem aggódom. Mert olyan nagymamája van, aki okosan tompítani tudja, feloldja a keletkező feszültségeket.
Sokkal inkább aggódom azokért a kisiskolásokért, akik elé éppen a család állít túlzott elvárásokat. Ahol csak azt kérdezik meg, hányast kaptál, arra pedig nem kíváncsiak, hogy „ Hogy érzed magad a suliban?” Pedig ez a legfontosabb kérdés! Minden más csak utána következhet!
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.08.12.
A gyerekeinknek is jobb lenne, ha mi szülők nem állnánk ilyen csehül pénzügyi tudatosságban
Legyen szó hazai vagy külföldi tanulmányokról, az önálló életkezdésről, mindez szülőnek, gyereknek egyaránt komoly anyagi terhet jelenthet. A „kirepülés” izgalmas, kihívásokkal teli...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.11.
Deviszont – kritikai pedagógia a külvárosban
A Deviszont Közösségi Tér egy Budapest külvárosában működő oktatási program, amit társadalomtudósok, szociális munkások, filozófusok és pedagógusok hoztak létre szakképzésben tanul...
(Forrás: mérce)
--
2019.08.11.
Egyre több támogatást kapnak a családok az iskolakezdéshez
Elsőtől kilencedik évfolyamig ingyenes tankönyvet kapnak a diákok, ami gyerekenként 10-12 ezer forint megtakarítást jelent. A szeptemberi családtámogatásokat is korábban, augusztus végén...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.08.11.
Szigorúan keresztény életvitelű takarítónőt keresnek egy szombathelyi iskolába
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság is érdekesnek találhatja azt az álláshirdetést, amit a Sugó-parti Közéleti portál nevű Facebook-oldal talált és osztott meg. Az újságban közzétett hirdet...
(Forrás: népszava)
--
2019.08.11.
A szülők szerint nem tiszta a magántanulókra vonatkozó új szabályozás
Szeptembertől az Oktatási Hivatal szakemberei döntik majd el, hogy ki lehet magántanuló. Az InfoRádiónak nyilatkozó Alapítványi és Magániskolák Egyesületének tagozatvezetője emlékeztetett...
(Forrás: infostart)
--
2019.08.11.
Nem érettségiztethet jövőre a Szinyei Merse Pál Gimnázium, leváltották az igazgatót
Leváltották az igazgatóját, és nem érettségiztethet a következő, 2019/2020-as tanévben a Szinyei Merse Pál Gimnázium az idei érettségi körül kialakult problémák miatt. Ezt a leváltott...
(Forrás: index)
--
2019.08.11.
A három hazai tanár, aki miatt tényleg jó iskolába járni
A Dívány.hu és a Lidl idén harmadik alkalommal hirdette meg Az Év Szupertanára versenyt, melyben olyan tanárok jelentkezését vártuk, akik kreatív és egyedi módszereikkel igyekeznek színt...
(Forrás: index)
--
2019.08.09.
Kiderült, milyen szerződés alapján ír bele a NAT-ba havi 480 ezerért Takaró Mihály
Most Mesterházy Attila MSZP-s képviselő kérdéseire válaszolva Rétvári Bence államtitkár közölte, hogy a Hajnal Gabriella vezette, közel ötven szakértőből álló kerettantervi munkabizotts...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.09.
Uzsora - Elszabadul a pokol
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója ismeri a helyzetet. Az alapítvány 27 településen dolgozik. A leglényegesebb tapasztalata az, hogy az állam nincs jelen a problémás terü...
(Forrás: KLubrádió)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek