OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2013. december 19.
» Hozzászólások (0)

Ez is tehetséggondozás!

Szanda Sziporka Tehetségpont

Tehetségpontunk elsődleges célja, hogy minél szélesebb lehetőséget biztosítson a gyermekek számára tehetségük kibontakoztatása érdekében. Annak a gondolatnak a jegyében tevékenykedünk, választjuk meg módszereinket, végezzük a tehetséggondozást tanórán és tanórán kívül, hogy az általános iskoláskorúak minél szélesebb körben próbálhassák ki magukat. Pedagógiai Programunk alapelvei között szerepel a tanulók képességeinek és kulcskompetenciáinak egyénre szabott fejlesztése, valamint az esélyegyenlőség biztosítása az intézmény minden területén.

Iskolánk 2012-ben Akkreditált Kiváló Tehetségpont lett, s kezdeti lépéseinket dr. Gyarmathy Éva segítette. Szakértelmére a mai napig számíthatunk. Fő tevékenységünk a tantárgyakhoz, illetve a néptánchoz, népzenéhez kapcsolódó tehetségígéretű tanulók felismerése, fejlesztése egyéni foglalkozással, differenciált tanulásirányítással, kreativitásuk és motivációjuk fejlesztése. A tehetségígéretek feltérképezésére, azonosítására Howard Gardner többszörös intelligenciaelméletét alkalmazzuk, tehetséggondozó tervet készítünk, tehetséggondozó adatbázisunkat évente frissítjük. Konkrét programunkban szerepelnek tehetséggondozó foglalkozások, szakkörök működtetése, tanulmányi versenyekre való felkészítés, tehetséggondozó táborok szervezése, szakmai előadások, konferenciák látogatása, tantestületi belső továbbképzések, bemutató órák, tehetséges tanulók irányítása más szervezetek felé. A tehetségpontok hálózatában fontos számunkra, hogy tagja vagyunk a Jász-Nagykun-Szolnok Tehetségsegítő Tanácsnak, mely térségünkben koordinálja a tehetségpontok együttműködését. Jelenleg négy város (Balatonfüred, Kecskemét, Debrecen és Szolnok) indított közös tehetséggondozó programot, amelyben részt is veszünk. Nyitottak vagyunk más tehetségpontok munkájának megismerésére, aktív munkakapcsolat kialakítására is.

Éves munkatervünk kiemelt céljai között is szerepel a színes programkínálat biztosítása, melynek segítségével a motivált tehetségígéretként számon tartott gyerekek nemcsak saját konkrét területükön fejlődhetnek, hanem új impulzusokat is kaphatnak, szélesítve látókörüket. A tehetséggondozás hatékonysága érdekében összekapcsoljuk a tanórai és tanórán kívüli formákat. A mindennapos pedagógiai munkánkban alkalmazzuk a differenciált és egyéni fejlődést biztosító tanulásszervezési, módszertani eljárásokat. Kiemelt figyelmet fordítunk a tanulási nehézségekkel küzdő, lassabban haladó tanulók megsegítésére. Színes kínálatunkból ők is megtalálhatják azokat a tevékenységi formákat, programokat, amelyekben ők is sikeresen tudnak kibontakozni, fejlődni. A tanórai munkát segítő foglalkozások közül érdemes megemlíteni felső évfolyamokon a „Tanulás tanítása” programot, valamint az egyéni és csoportos mentálhigiénés foglalkozásokat. Alsó tagozatban 12 éve van jelen órarendbe beépítve a Lőrincz-féle komplex tantermi játékok rendszer. Ennek kapcsán 3 terület köré csoportosítottuk a tevékenységünket: részképesség-fejlesztés, matematikai logika fejlesztése, közösségfejlesztés. Szintén alsó tagozaton, az 1-2. évfolyamokon zenés mozgásfejlesztő foglalkozásokat tartunk, melynek célja hogy segítse a mozgáskoordinációs képesség fejlesztését, ezáltal az írás-olvasás tanulását, csökkentse az eltérő ütemű érésből fakadó hátrányokat.

Tehetségpontunk tevékenységeinek területei

A sport területén iskolánk Diáksport Egyesületében több sportágban rendszeresen sportolnak tanulóink, szép eredményeket érnek el városi, megyei és országos versenyeken is. Az iskolai keretben történő sportolás mellett támogatjuk a különböző egyesületekben való aktív sportolást is.

A nyelvoktatásban kiemelkedő helyen szerepel az anyanyelv ápolása, valamint az élő idegen nyelvek közül az angol és a német nyelv tanítása. Anyanyelvünk ápolását segítjük irodalmi színpadunk működtetésével, országos, megyei, városi tantárgyi versenyeken veszünk részt. Ezen kívül szavalóversenyeken, meseíró versenyeken, olvasóversenyeken szerepelnek tanulóink. Iskolánk könyvtára az olvasóvá nevelésre helyezi a hangsúlyt. „Könyvcimborák” elnevezéssel rendszeresen többfordulós vetélkedőt szervez az elolvasott regényekhez.

Az angol és német nyelvet első osztálytól oktatjuk csoportbontásban. Jellemzője a beszéd centrikusság, élményt adó és sokoldalú játékos fejlesztés. Az 5. osztálytól kezdve képesség szerinti csoportokban történik a nyelvtanítás, valamint emelt szinten tanulhatnak a nyelvi tehetségek. Ez utóbbi kihívást jelent a tanulók számára, hiszen jobban tanulnak olyan diákokkal, akiknek a kompetenciája az ő szintjükkel azonos vagy kicsivel magasabb. A tehetségígéretek jelenleg egy nemzetközi projektben is részt vesznek, ahol 5 ország festészetével, kultúrájával ismerkedhetnek meg angol nyelven. A matematika tehetségek is emelt szinten tanulhatnak hatodik osztálytól. Számos egyéni és csapatversenyeken vesznek részt városi, megyei, országos szinten.

A művészeti nevelés mindig központi helyet tölt be iskolánk életében. A hagyományos rajz szakkör mellett kézműves, fafaragó szakkör is működik iskolánkban. Gazdag színfoltja művészeti programunknak a homok animációs szakkör. A fenn említett nemzetközi projektben a rajztehetségek különleges technikákat, eszközöket próbálhatnak ki, megismerkedhetnek a partner országok festészetével.

Énekkarunk 5-6. osztályosokból áll. Rendszeres próbáikat a jó hangulat jellemzi. Olyan közösség ez, melyhez szívesen tartoznak tanulóink. Városi, iskolai rendezvényeken bizonyíthatják tehetségüket.

Iskolánk egyben művészeti iskola is, a néptánc hagyományainak ápolását tűzte ki feladatául. Az elméleti képzés mellett tájegységek táncait tanulhatják a néptánc iránt elhivatottságot érző tanulóink. Félévente nyílt órákat, év végén színpadi bemutatkozást tartanak. Rendszeresen fellépnek itthon és külföldön egyaránt. Emellett népzenét és népdalokat is tanulhatnak elhivatott, az idén Bonis Bona díjat nyert pedagógusunktól.

Házi versenyeink nagyon népszerűek tanulóink körében. Matematika és magyar tárgyak mellett természettudományos tárgyakból is rendezünk versenyeket, így környezetismeret, természetismeret, fizika, informatika tárgyak is jelen vannak repertoárunkban.

Számos tehetséggondozó foglalkozást tartunk, melyek közül kiemelném a sakkot, a gondolkodásfejlesztés egyik eszközét. Alsó tagozaton indítjuk, éppen egy pilot program kidolgozása zajlik, ahová SNI tanulókat is bevonunk.

Lazító programjaink biztosítják a feltöltődést, a pihenést. A tehetségek segítése folyamatos mind az iskola, mind a szülők részéről. Tehetséggondozó munkánkban fontos partnerek a szülők, így az iskolai rendezvényeinkre mindig hívjuk és várjuk őket. A legfontosabb rendezvényeink: iskola hét, Őszi Vigasság, Tehetségnap, Családi nap, Szülők Akadémiája, Szandai Nyár. Jelentős segítséget kapunk a szülőktől táboraink, kirándulásaink megszervezésében, lebonyolításában, így a matematikai, idegen nyelvi tábor, erdei iskola, a fecske-és komplex tábor megvalósításához.

Minden pályázati lehetőséget megragadunk, melyek lehetőséget nyújtanak tehetségpontunk céljainak eléréséhez, valamint hozzájárulnak a tehetséggondozó munkánk magas színvonalú biztosításához. Tehetségpontunk működtetését a Szandaszőlősi Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány is támogatja, melynek céljai között szerepel a tehetséggondozás.

A Szanda Sziporka Tehetségpont mögött egy olyan tantestület áll, amely nyitott az új kezdeményezések befogadására és elhivatott a magas színvonalú oktatás megvalósítására, amelyet az innovációs hajlam és az együttműködés kultúrája jellemez.

Sitkuné Lékó Judit
tehetségpont koordinátor

Az Ez is tehetséggondozás! Elmélet és módszerek című konferenciát a Tehetséghidak Program (TÁMOP 3.4.5–12-2012-0001) finanszírozta.

--

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.01.19.
Most megszüntetni a médiaismeret tantárgyat olyan, mint monszun idején megszabadulni az esőkabátoktól
A médiatanárok és a tanagyagot kialakító film- és médiatudománnyal foglalkozó kutatók felháborodtak a kivezetésről szóló hír hallatán. Hartai László, az ELTE Filmtudomány tanszéké...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.01.19.
Ragaszkodnak az SNI-s gyerekek szülei a bezárásra ítélt egri általános iskolához
Tavaly februárban jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy fel kell számolni a szegregációt több hazai iskolában. Az egyik érintett iskolát, az egri Móra Ferenc Általános iskolát fenntart...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.01.19.
Századvég: A magyarok kétharmada igazságtalannak véli a gyöngyöspatai roma családok kártérítését
A miniszterelnök és más kormánytagok azóta is hangoztatják, hogy a szegregált romáknak nem akarják kifizetni a bíróságon megítélt kártérítést. A Századvég közleménye alapján má...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.01.19.
Huszártelepen majdnem áldozatul estek a szegregáció elleni harcnak
A gyöngyöspatai per kapcsán ismét a középpontba került az iskolai szegregáció témája. A kártérítés híre könnyen bírósági eljárások tömegét generálhatja, akár az olyan helyeken...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.01.19.
Pénz helyett képzést adna az állam a gyöngyöspataiaknak
Dacára annak, hogy a Kúrián a mai napon jogerőre emelkedik a a gyöngyöspatai ítélet, amely százmilliós nagyságrendű kártérítést adna roma családoknak, a magyar kormány kitart azon á...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.01.19.
Megtagadott ítélet: máig sem kapták meg az évekig szegregált gyerekeknek jogerősen járó kártérítést Gyöngyöspatán
Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője Farkas Lilla felvetésére úgy reagált: neki választott képviselőként minden, a körzetéhez tartozó település ügyével...
(Forrás: Népszava)
--
2020.01.19.
A gimnáziumi vezetők azt kérik, 2021 szeptemberéig ne lépjen hatályba az új NAT
Az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói Grémiuma azt kéri a kormánytól, hogy legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv (Nat).Az MTI-hez péntek este eljuttatott...
(Forrás: Népszava)
--
2020.01.15.
"A szülők értelmesebbek, mint Parragh Lászlóék"
Csökkent a szakképzésben részt vevő gyerekek száma a KSH adatai szerint, bár Palkovics László innovációs miniszter és Parragh László MKIK-elnök korábban trendfordulóról beszélt, arr...
(Forrás: Klubrádió)
--
2020.01.15.
Az MTA szívesen segítene a Nemzeti alaptantervben, de válaszokat nem kaptak
A visszajelzések hiánya ellenére a Magyar Tudományos Akadémia továbbra is kész részt venni az ország jövője szempontjából meghatározó fontosságú Nemzeti alaptanterv (NAT) társadalmi...
(Forrás: index)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
(3) A részmunkaidő kikötése
a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
szabadság leteltét követő naptól hatályos.
A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérő
megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
kezdeni.
(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
tájékoztatni a munkáltatót
a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
összefügg.
(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
a munkáltató a közalkalmazottat
a) a kérelem szerinti időpontig, de
b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
(8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
közalkalmazott tekintetében.
Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.

--
  OFOE

Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)

--
  Gyimesi Krisztina

Kedves OFOE!

Gyesen lévő tanár vagyok (8 osztályos gimnáziumban, magyar irodalom és nyelv, egyetemi diplomával, 16 év munkaviszony, 3 gyermekem miatt 9 tanított év). A következő tanévtől mennék vissza tanítani. Jelenleg 2 lehetőségen gondolkodom:
1. a korábbi gimnáziumomba visszavárnak, azonban teljes állást a 3 gyermek miatt nem vállalnék. Amennyiben jól tudjuk, a 3. gyermek 5 éves koráig az iskolának biztosítania kell a "félállást". Ez valóban így van? Illetve ha nem félállásba, hanem "6 órába" szeretnék visszamenni, van-e lehetőségem, vagy csak ha a munkáltató is beleegyezik? Továbbá a "6 órás" állás a pedagógusoknál pontosan mit jelent (kötelező óraszámok, egyéb kötelezettségek, stb.)
2. Egy általános iskolában, ahol csak alsó tagozat van, tanítót keresnek. Mivel kieső helyen, egy faluban van az iskola, évek óta nincs jelentkező. Én ebben a faluban lakom, és a 3 gyermek mellett átmenetileg szívesen dolgoznék ebben az iskolában. Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan munkakör, amit az egyetemi végzettségemmel, tanári diplomámmal betölthetnék az alsó tagozatban (pl. napközis pedagógus, stb.).

Válaszát előre is köszönöm,
Kriszta

--
  Láng Róbert

T. Cím!
Érdeklődni szeretnék, hogy közalkalmazotti munkaviszonnyal a dec.23-tól megkezdett EGYBEFÜGGŐ szabadságból mennyi vihető át a 2020-as naptári évre a 2019-es keretből?
Köszönöm

--
  Szodrai Csilla

Tisztelt OFOE!
Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy a 2020 január 1-jétől oktatókká átminősülő és az új szakképzési törvény hatálya alá kerülő, jelenleg még közalkalmazott pedagógusoknak eddig alanyi jogon járó jubileumi jutalma megmarad-e, vagy 2020. január 1-jétől kezdve ez csak egy adható jutalom lesz, ami a munkáltató anyagi helyzetétől függ majd.Hol találom meg ennek a kérdésnek a megbízható jogi szabályozását?
Köszönettel:
Szodrai Csilla

--
  OFOE

Kedves Dóra! Meg kell kérdezni a döntéshozót, hogy mi indokolja a lépést. Ha ez szóban nem működik, írásban kell megtennie, mégpedig hivatalos levélben: választ vár, és ezt indokolja (nem volt előzmény, váratlanul érte, ragaszkodik az indokláshoz stb.) Mindenképpen menjen másolat a fenntartónak. A levélen fel kell tüntetni, hogy kik kaptak másolatot. (Ha szakszervezeti tag, a szakszervezet támogatását is kérheti.) Felvethető a probléma nevelőtestületi értekezleten is, de ragaszkodni kell a jegyzőkönyvhöz. A levelezés online is lebonyolítható, de fontos, hogy legyen mindennek írásos nyoma. A szakmai munkaközösség támogatását van esélye elnyerni? Reméljük, sikerül tisztázni a dolgot, illetve orvosolni a problémát. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége

--
  Hesz Dóra Virág

Köszönöm a gyors választ!
Pedig így történt, gyakorlatilag ezen a héten, hétfőről keddre már megvonták az osztályfőnökségemet (semmi konkrétumról nem tájékoztattak, "jobb, ha nem is tudom", szülői megkeresések voltak). Valakik valamit mondtak...írásban nem kaptam semmit, fegyelmi, természetesen nem volt, hisz nem követtem el semmit. Van ennek a lépésnek v.milyen formai, írásbeli feltétele? Mind szakmailag, mind anyagilag súlyosan érint ez a döntés, amit nem tartok megalapozottnak. Előre is köszönöm a segítséget!
HEsz Dóra Virág

--
  OFOE

Kedves Dóra! Tulajdonképpen furcsa, hogy így történt. Gondolom, az ügynek voltak előzményei, valamivel feltételezhetően indokolták ezt a lépést.
Az iskolavezetőnek jogában áll lecserélni az osztályfőnököt, de nem csak úgy, ötletszerűen az egyik pillanatról a másikra.

--
  Hesz Dóra Virág

T. Cím!

Az iránt érdeklődöm, hogy tanév közben (szóval most, 2019. nov.végén)megvonható-e az ofő pótlék egy más kolléga kinevezésével egyik napról a másikra...

Várom szíves válaszukat:
Hesz Dóra Virág

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek