Közmunkásokat tanítok
(Naplórészletek)
2. rész
2013. december 18.
Ma megint találkoztam a felnőttjeimmel. A családról, az ünnepekről szerettem volna beszélgetni velük, de a csoport fele nem hajlandó szinte semmit sem mondani erről. Annyi azért kiderült, hogy a kilátástalanság, a létért való örökös küzdelem szétzilál mindent. A családokat is.
A másik nagy témánk a rövid-, közép- és hosszútávú terveik megfogalmazása volt. A rövidtávú céljuk egyértelműen a ”ma túlélése”, de középtávon sem jobb a helyzet. Kb. a harmaduk nyilatkozott úgy, hogy szívesen tanulna valami olyan szakmát, amivel munkához tudna jutni. Hosszútávon ennek az egyharmadnak az a célja, hogy viszonylagos biztonságban éljen. A többiek olyan mértékben elkeseredettek, hogy az szinte leírhatatlan.
Próbálom őket rávenni, hogy higgyenek magukban. Legalább egy kicsit. Mert minden fejben dől el. Ha magukról/maguknak elhiszik, hogy sikerülni fog, akkor van esélyük. Abban sajnos 100%-ban igazuk van, hogy amíg nincs szakképesítésük, addig nincs munka.
A szakképesítés megszerzése egy kisebb vagyonba kerül. A 48 700 Ft-ból nem tudnak tandíjat fizetni. Ördögi kör. A Munkaügyi Központokban ülő ügyintézők fásultak, legjobb esetben széttárják a kezüket, de gyakran igen megalázó módon kioktatják őket. Ezzel vége is, ajánlani sem képzést, sem munkát nem tudnak (nem akarnak???).
Szombat munkanap. Nem örültek, de mondtam, hogy most ez a munkahelyük, jönniük kell. Ezt jobb híján tudomásul vették. Azt persze nem mondtam nekik, hogy bejönnek, kapnak tőlem egy kis szaloncukrot, nápolyit, mandarint. És mehetnek haza. Ez a meglepi lesz.
2013. december 20.
Egyre lelkesebb vagyok! Lehet, hogy iskolázatlanok, lehet hogy alkoholbetegek (némelyikük), de annyira jó fejek!
Van egy „keménymag, a B-közép”. 2 nő, 3 férfi. Az egyik leányzó negyvenes, érettségizett, középfokú nyelvvizsgával, a másik ötvenes, roma asszony 8 általánossal (még a régi GYP-be járt), nehezen olvas, nehezen ír. A három férfiből kettőnek szakmája van, de képtelen elhelyezkedni, a harmadiknak a „nyócosztály” van meg.
Ők a hat órát végigviháncolják, jókedvűek, bár semmi kedvük ehhez az egészhez, tulajdonképpen jól érzik magukat. Hihetetlenül jó hangulatot teremtenek. A GYP-t végzett Gy.-nek olyan humora van, hogy az valami félelmetes. És nem zavaró amit csinálnak, csak szimplán jó. Nekem mindenesetre tetszik.
Ma például az egyik fiatal fiú földhöz vágta a táskáját, mert nem tetszett neki a szombati munkanap. Mondtam neki, hogy én a hatodikosaimtól sem tűröm, hogy ovisok módjára hisztizzenek, hát még egy felnőtt férfitől! És hogy tompítsam ennek e megjegyzésnek az élét, elmondtam, hogyan büntetném a hatodikosaimat egy ilyen akcióért.
Tehát: kap egy füzetet, amiben 30 oldalon arról elmélkedhet, hogy miért szereti Zsuzsa nénit. Már itt úgy röhögtek, hogy majd leestek a székről. Amikor kiröhögték magukat, folytattam: ha azzal készen van a kisded, újabb füzetben, újabb harminc oldalon fogalmazhatja meg, hogy miért NEM szereti Zsuzsa nénit. Gy. volt az első, akinek leesett a tantusz. Fuldokolva röhögött. Hát lehet nem lelkesedni?
Javasoltam nekik, hogy a sebeik nyalogatása helyett, ha úgysincs munkájuk, keressenek olyan céget, ahol szívesen dolgoznának, és jelentkezzenek önkéntesnek. Mert fizetés nincs, de talán megtapasztalják, hogy ők is értékes emberek, ők is képesek hasznos dolgokat csinálni.
Igen, ez jó gondolat. Talán a mély kétségbeesésből sikerül kirángatni némelyiket. kíváncsi vagyok a zárásra.
Az még messze van, április 1. De ha úgy alakul, szeretném nyomon követni az életük alakulását. Persze csak akkor, ha nem érzik majd tolakodásnak. Most is mindig megkérdezem, voltak-e állásinterjún, történt-e valami jó vagy rossz az elmúlt időszakban.
Nem tudom. Tartok tőle, hogy csak én vagyok ekkora hülye. De őszintén érdekel.
2013. december 21. 19:45
Ma munkanap lévén, érkezniük kellett. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a szerdai zúgolódás után hányan jönnek el. 12-en voltak, a többiek „igazoltan” voltak távol. Betegek vagy szabin voltak. Azt hiszem, ez is siker.
És még valami:
Ezt is ma kaptam sms-ben: „Koszonom,h atragasztottad ram a kuzdeni akarasodat,azt,h soha nem szabad feladni! Kapci cica nem eszik,azt mondtak,ha nem kezd el enni,keszuljek fel... A kiborulas utan fecskendovel megetettem,es megkapta az immunerositoit is. Nem engedem el! Csak elkezd majd enni! Sajnos az elet nem kivansagmusor! Akkor igy kapja ezutan az immunerositoit! Ha nem ismerlek meg lehet,h tettek helyett csak itt zokognek. KOSZONOM! M.”
A szünet azzal telt, hogy próbáltam talpra állítani M-t. Küldözgettem neki mindenféle álláslehetőségről a tudnivalókat, mondtam neki, írja a motivációs levélkéket, frissítse az önéletrajzot és adja be. Azt is mondtam, hogy ez nem kérés. Ez parancs! Addig szekáltam, míg meg nem tette. És akkor...
„Távközlési partnerünkhöz angolul kiválóan beszélő kollégákat keresünk telefonközpontos munkakörbe határozott időre, délutáni-esti munkavégzésre. Az állás részletei....” ez volt az. Ha már csak időszakos, jó lenne, ha nem jelentenének be! Különben választanom kell a tanfolyam és e között. Kedves Őrangyalom! Beadtam az önéletrajzomat egy fejvadász céghez. A gond annyi, hogy már annyira unom, hogy nem töltöttem ki az eddigi munkahelyeimet - mivel ott van az önéletrajzomban... Tudom, ők unják meg előbb, ne én! :o) Majd összeszedem magam, és pótolom! Puszi M
Helyes!!! Tükör! Szép vagyok, okos vagyok, ügyes vagyok.....
M: a tükröt mindig elfelejtem! Meg megnézni a homlokomat, hogy ugye nincs rajta felirat? :o Ha választani kell, akkor ezt kell választani! Majd korrepetállak!
2013. december 30.
M: Olyan aranyos vagy, hogy így törődsz velem! :o) el se hiszed, mennyire hálás vagyok érte!
Jól van! Ne hálálkodj, hanem légy ügyes! Az lenne tőled is és a csoport többi tagjától a legnagyobb elismerés, ha olyan hatással tudnék rátok lenni, ami hozzásegít egy normális munkahely megleléséhez, a talpra álláshoz. Amiben tudok segítek. Ezt az első nap elmondtam. Komolyan gondoltam. Ehhez tartom magam.
M: vagy ráfázok és holnap hívnak, mikor sehol egy nyugodt zúg, vagy nem is hívnak, csak később kapok egy emilt, hogy nem jutottam tovább...
Szorítok, nyugi!!!!!!!!!!!!!! Drukk, drukk!
M: Nem ment a legjobban a telefonos interjú, hülye kérdésre hülye válasz... hogyan telik egy napom, mit csinálok szabadidőmben... azt nem mondhattam, hogy most tanulom az abc-t... meg azt se, hogy ki vagyok borulva a cicám miatt. Ki a kedvenc színészem, mi a kedvenc filmem? Magyarul se mondtam volna folyamatosan. Nem is kérdések voltak, hanem én beszéljek. Ha elkezdeném mesélni egy napomat, elaludna! Szituációs beszélgetésre számítottam. nem szeretek magamról beszélni magyarul se. Mindegy, holnap hívnak, hogy megkapom-e az állást vagy sem. Holnap csütörtök, és pénteken be kell menni egyeztetni, ha... mindegy, akkor már tudnék jelezni, hogy mi van, és majd egyik reggel beviszem a munkaszerződésem. Ha megbuktam... az szívás... majd hurrogások meg tanári nem tetszés kíséretében kivonulok, ha hívnak, aztán majd lesz valahogy. Bemegyek az üvegkalitkába, ahol a könyvek vannak, hátha kicsit hangszigetel. Mellesleg ügyfél hív, mondja a gondját, nem engem beszéltet. Mindegy, én vagyok az amerikai angol királynője! Ha nem jutok be, rosszul választottak! Több önbizalmat! Annyira mondtam volna, hogy az egyetlen, amiben senki nem tudja megingatni az önbizalmamat, az az angoltudásom! Középfokkal már tolmácsoltam a MATÁV vezérigazgatóságán. Előtte meg az idegességtől mindig hasmarsom volt, mert minden vezetőnek volt saját tolmácsa, kivéve az enyémet.. viszont mindig sikerült szó szerint fordítanom, bár csak a lényeget kérte, egyedül az alközpontot nem tudtam, hogy mondják angolul, ezért mindig kihagytam: Azután egy idő után lerajzolta a főnököm, és kérdezte, ez az, amit nem fordítok, mondtam, hogy igen. Szóval azért kitalálta. Mindig kérdeztem a tolmácsokat, ha érdekelt valaminek a jelentése, és nem találtam a sztaki szótárban, mindig az volt a válaszuk, hogy hallottak tolmácsolni a board meetingeken, nem tudták, hogy nem vagyok tolmács. Úgyhogy hiába kérdezgetem őket, mert amit én nem tudok, azt ők sem, mert valószínűleg szleng, és amerikai. Lényeg, hogy nem fogom kudarcnak megélni, de nagyon el leszek keseredve, mert nagyon kéne a pénz. Én az érettségimmel érezhetően bunkóbb stílusú voltam, mint a diplomások. Mármint én bólogattam, ha a másik beszélt, mert belém nevelték a HR-esek. Figyeltem, mit mondanak, ők meg azt hitték, nem értem, mert nem reagáltam semmit.
És a slusszpoén: Este 6-kor hívott! 13-ától, ha csak 3 hónapra is, de bejelentett állása van. Az egész csoport egy emberként drukkolt neki. És megegyeztünk, hogy csinálunk egy faliújságot, ahova mindenféle álláslehetőségeket teszek ki. Az önéletrajz írása és beadása kötelező, gyakorlásnak is jó. Minden segítséget meg fognak kapni, de készülni kell egy esetleges állásinterjúra.
Ez az ünnepek és a mai nap „termése”. Nekem ez most azért happy end. M. úgy érezte, hogy nem sikerült az interjú. A cég másképp látta (hallotta), mert megkapta az állást. Dolgozom, hogy a többiek is hasonlóan sikeresek legyenek. Nyilván nekik nehezebb. Képzetlenek, elkeseredettek. De nem szabad feladniuk!
--
-- » Kommentálom
|
|
Kérjük, adja adója 1%-át az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének!
Adószámunk: 18173242-1-41
Nagyon köszönjük!
|
|
|
   Kommentek |
|
ofoe
Emese
Tovább...
Link küldése