OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
Archív

Ady András

Egy elmérgesedett konfliktus

Nem dolgozom az oktatásügyben, így nem számolhatok be olyan konfliktusos esetről, mellyel mint tanár kellett szembenéznem, megküzdenem. Beszámolómban arról lesz inkább szó, miként duzzadhat egy rosszul kezelt, pontosabban kezeletlen problémahelyzet fokozatosan olyan méretűvé, hogy az érintett felek egyike mind a mai napig érzi utóhatásait.

Nem lezárt, megoldott konfliktusról írok, hanem olyanról, mely a késői felismerés és a még későbbi, helytelenül kiválasztott meg-, illetve feloldási próbálkozások miatt túlságosan elhúzódott és veszélyessé vált számomra, ugyanis rólam lesz szó. Kölcsönösen félreértett, hibás következtetésekkel, sztereotípiákkal ellehetetlenített, éppen ezért kontrollálhatatlan helyzetről számolok be, olyan problémákról, melyek végül krízissé nőtték ki magukat.

Nem állítanám, hogy példás magaviseletű tanuló lettem volna, mindig is akadtak konfliktusaim mind a tanáraimmal, mind pedig az osztály- és iskolatársaimmal. A negyedik osztály elvégzése után az akkori tanítónőm a majdani osztályfőnöknőmnek írt jelentésében-jellemzésében „megkülönböztető figyelmet, néha speciális fegyelmezési eljárásokat igénylő, problémás gyerek”-ként tüntetett fel. A leírás évekkel később a tudomásomra jutott, s a „problémás gyerek” valóban hozzáidomult a megbélyegzéshez. A történethez tartozik kiskoromban diagnosztizált hiperaktivitásom is. Mozgékony, izgága gyermek voltam, akit képtelenség volt ötven perc nyugalomra, figyelmi és akarati erőfeszítésre rávenni.

Az órákon való részvétel számomra kínszenvedés volt, ösztönösen kiválasztottam néhány tantárgyat, amelyet szívesen és könnyen tanultam, a többi témát vagy teljesen hanyagoltam, vagy csak a legszükségesebb minimális teljesítményt nyújtottam. A kedvencként elkönyvelt tantárgyak esetében a kiválasztás kritériuma a sikerélmény volt. Voltak tehát kiemelkedő teljesítményeim, de voltak (túlsúlyban) igencsak szerény eredményeim is. Tanítónőmnek is el kellett könyvelnie örökösen nyugtalan, szétszórt, szerényen tanulgató, annál többet „szórakozó” kisdiákként. Így váltam tehát problémás gyerekké, s a pejoratív címkének voltak igencsak negatív következményei is. A nehezen kezelhető diák egyre bonyolultabb fegyelmezési, fenyítési technikák bevetését igényelte, s ezeknek a büntető eljárásoknak az alkalmazásával arányosan a „rossz diák” ellenállása is nőtt.

Dacossá váltam. Megtanultam közben ügyesen lavírozni, figyelmet kijátszani. Amikor már az osztályközösség előtt való megszégyenítés is megtörtént, rájöttem a „partizán harcmodor” ízére: az osztály hivatalos bohóca, a tanítói tekintély rendszeres gyengítője lettem.

Ötödik osztályban megváltoztak a követelmények. Minden komolyabb, szigorúbb lett. Az osztályfőnöki fellépés is. A tanítónő stigmájával a homlokomon szinte semmi esélyem sem volt pozitív, bizalomteljes kapcsolatot kialakítani az osztályfőnökkel, „tiszta lappal” indítani. Pedig próbáltam. Elég hosszú ideig. Nem sok reménnyel.

Nem tudhattam, hogy az új osztályfőnöknő tekintélyelvűsége szinte határtalan, ezért a legkisebb fegyelmezetlenséget is személye elleni vétségként kezelte. Nem tudott és nem is akart erről a merev látásmódról lemondani, ez a szemléletmód viszont meggátolta őt abban, hogy a rábízott osztályban a diákok bizalmasa, megértője legyen. Összetűzéseink az első pillanattól kezdve az osztály előtt, „nyílt színen” zajlottak, s én hirtelen alapjaiban megváltozott légkörben találtam magam. Míg a régi tanító néni inkább szemet hunyt rendetlenkedéseim felett, az új osztályfőnök azonnal és maximális szigorral torolt meg minden kisiklást, az általa kialakított és megkövetelt fegyelmi szabályoktól való eltérést.

Egy alkalommal, szünetben véletlenül befociztam egy osztály ablakát. Annak ellenére, hogy magának az igazgatónak és a karbantartónak jelentettem, hogy mi történt, egy jóakaróm sietve beárult az osztályfőnöknek, még mielőtt én magam személyesen beszélni tudtam volna vele. Konkrét okot szolgáltattam végre, hogy bosszút álljon. Kiállított az osztály elé és részletesen kifejtette, hogy szerinte huligán vagyok, aki éppen ilyesfajta indíttatásaim miatt soha semmire sem fogom vinni az életben. Megígérte, hogy a magamfajtáknak kijáró bánásmódban fogok részesülni, és újabb rendetlenkedések esetén lemond a nevelésemről, és hozzáfog az „idomításomhoz”. Befejezésképpen gyűrűs kezével barackot adott a fejemre, amitől fejbőrömön kiserkent a vér.

Anyám tudomást szerzett a dologról, és felment az iskolába. Az osztályfőnök és közte kialakult veszekedésből csak a kölcsönös fenyegetőzések voltak kivehetőek. Ekkor értesült a tanárnő arról, hogy korábban huzamos ideig foglalkoztak velem pszichológusok a hiperaktivitásom miatt. Az a tény, hogy orvos anyám elmondta neki, hogy a diagnózis milyen tüneteket takar, nem változtatott eredeti álláspontján. Az akkori szülői kirohanás csak rontott a helyzetemen. Az osztályfőnököm és a tanáraim egy része egyre nyilvánvalóbban „pikkeltek” rám. A bizalmatlan légkörben aztán egyre rosszabbul viselkedtem, rendre megbüntettek, válaszként dacoltam az autoritással, ezt megtorolták... így tovább. Kész állóháború alakult ki.

Nem minden tanár szemében voltam azonban ilyen menthetetlen. Kedvenc tantárgyaimat és az azokat tanító tanáraimat imádtam, teljesítményeim ezeken a területeken kiemelkedők voltak. Versenyek, olimpiászok, sikerélmények követték egymást, és ezekkel természetesen együtt jártak „hivatalos” elismerések is. Így oszlott meg a tanári kar engem illető véleménye: fenegyerek versus tehetséges tanuló.

Az osztály szemében valódi hőse voltam az – amúgy ténylegesen eltúlzott – osztályfőnöki szigor elleni harcnak. El kell azonban mondani, hogy éppen olyan örömmel fogadták azt is, ha engem büntettek, mint azt, amikor nekem sikerült borsot törni az osztályfőnök orra alá. Ez a kétes értékű hírnév még imponált is nekem.

Ennek ellenére voltak pillanatok, mikor őszintén igyekeztem fékezni magam, mert kezdtem belátni, hogy kettőnk harca egyre inkább eldurvul. Ilyenkor tisztán láttam annak a reménytelenségét, hogy dacommal valamilyen pozitív változást idézzek elő kettőnk kapcsolatában. Ilyen alkalmakkor igyekeztem másként viselkedni, bizalommal fordulni – tanácsért, útmutatásért – az osztályfőnökhöz.

Többször indítványoztam, hogy beszélgessünk nyíltan a problémáinkról, és félretéve a nyilvánvaló kölcsönös ellenszenvet, próbáljunk kompromisszumra jutni. Legalább valamiféle közös megegyezésen alapuló tűzszünetet szerettem volna elérni. Ilyenkor igyekeztem a legjobb eredményeket kisajtolni magamból és várakozásainak megfelelően teljesíteni az általa leadott tantárgyból (magyar nyelv és irodalom) remélve, hogy ezzel jobb belátásra bírom. Olimpiászra mentem, versenyekre. Elég jó helyezéseket értem el, dicséreteket kaptam. Ideig-óráig sikerült némi elismerést kicsiholnom belőle... Aztán elég volt egyetlenegy büntetés, és kezdődött minden elölről.

Az osztályfőnökömről azért nem mondható el, hogy – bár hite szerint problémákat csak kemény fellépéssel lehet megelőzni – ne próbálkozott volna a közeledéssel, békekötéssel. Néhányat megemlítek az általa alkalmazott konfliktusmegelőző, –elkerülő stratégiák közül:

  • Négyszemközti beszélgetések, melyek során arról igyekezett meggyőzni, hogy ténylegesen olyan hibákat követek el (pl. óra alatti fegyelmezetlenség), melyek megzavarják mind a kettőnk közötti kapcsolatot, mind az osztály tanulási ritmusát.
  • Osztályközösség előtti megbeszélések, melyekre rendszerint osztályfőnöki órákon került sor. Ilyenkor kiállítottak vagy felállítottak a padban, és kikérték osztálytársaim véleményét az éppen adott ügyemmel kapcsolatban. Szinte tárgyalás jellegű folyamat volt. Védhettem magam, miután végighallgattam a felszólalókat. Ezt az eljárást tartottam a leginkább megalázónak. Gyökeres ellentéte volt azon törekvésemnek, hogy kettesben (face to face) tárgyaljuk át bajainkat. Ugyanakkor ez a „debate” jellegű módszer hozzásegített ahhoz, hogy a későbbiekben képes legyek hallgatóság előtt érvelni igazam, vagy az általam képviselt ügy mellett.
  • Családlátogatások, melyek során az osztályfőnöknő szüleim tudomására hozta egy-egy csínytevésem, és kérte büntetésem családi körülmények között való alkalmazását is.
  • Meghívott szülői értekezletre is olyankor, mikor verekedéseim miatt a sértett fél szüleit már csak nagyon nehezen tudta megnyugtatni. Ilyenkor szüleim és a sérelmezett is jelen voltak, és az osztályban folytatott nyilvános megbeszélésekhez hasonló helyzet alakult ki. A beszélgetés általában a gyerekeiket védő szülők veszekedésébe torkollott. Az igazi célt, hogy tisztázzák az incidens körülményeit, okait, végkifejletét, és levonják az előbbre vivő tanulságokat, nem lehetett elérni.

Hetedik és nyolcadik osztályban kerültek igazán előtérbe a pubertással kapcsolatos nehézségek. Sorozatban következtek be olyan események, melyek között nem volt nehéz kapcsolatot találni. Hetedik osztály végén sorozatos verekedésekbe bonyolódtam, elkezdődött a „bandázó” korszak. Problémáim eleinte csak az iskolán kívüli életvitelemre voltak jellemzőek, később aztán begyűrűztek az iskolába is. Ekkor már azonban az iskolai „hatóságoknak” is közük lett az ügyhöz.

A hetedik osztályban elkezdődött „lecsúszás”, mely nyolcadik osztályban tetőzött. 1989-ben figyelmeztettek először (szóban, majd később írásban is) sorozatos fegyelmi kihágásaim miatt. Az eljárások lavináját maga az osztályfőnök indította el. Úgy találta helyesnek, hogy ha szélesebb fórum elé tárja ügyemet, a probléma kezelését a továbbiakban nem korlátozza az osztály előtti, illetve négyszemközti megbeszélésekre.

A problémák valóban egyre bonyolultabbak voltak, hiszen szinte hetente törtem be ablakot vagy rongáltam meg ajtót, nem is szólva az osztályban, az iskolaudvaron történő verekedésekről. Társaimmal ezeken kívül is számtalan csínytevésben vettünk részt, illetve kezdeményeztünk ilyeneket az iskolában.

Fegyelmi bizottsági ülések, felszólítások, fenyítések következtek. Majd megszületett egy határozat, melyben két hétre kitiltottak az iskolából éppen a dolgozatírások periódusa alatt. Az iskolából való végleges kiutasításra csak azért nem került sor, mert akkoriban a Ceausescu doktrínának megfelelően íratlan szabály volt, hogy nem buktatnak, és nem rúgnak ki diákokat. A dolgozatokat tehát később kellett megírnom, mialatt zajlott körülöttem a tanítás.

1989. Az első évharmad végén – akkor még harmadokra osztották az iskolai évet – decemberben kirobbant a forradalom. Ekkor más prioritások merültek fel, a velem kapcsolatos fegyelmi szankciók háttérbe szorultak. Szerencsémre, hiszen ha a folyamat továbbhalad, nem tudom, hogyan sikerült volna eljutnom a záróbizonyítvány megszerzéséig. Az igazgatóság feltett szándéka volt, hogy példát statuál velem, s egyszer és mindenkorra elrettent mindenkit a hasonló viselkedéstől. Az én figyelmemet is lekötötték a történelmi léptékű fejlemények, egyre jobban érdekeltek az országban történő események. Egyfajta kezdetleges diáktanács alakult, amelyben végzősként úgy éreztem, részt kell, hogy vegyek. Sikerült is bekerülnöm. Akkoriban volt tennivalónk, s ha éppen ihlethiányban szenvedtünk, a zajló politikai élet szolgáltatott ötleteket. Sztrájkokat, felvonulásokat, összejöveteleket és nyilvános tiltakozásokat szerveztünk. Közös szavazással, aláírásgyűjtéssel járultunk hozzá, hogy leváltsák a régi igazgatóságot, vezetőséget.

Az osztályfőnök attitűdje is megváltozott. Nem oldódott fel a köztünk lévő feszültség, de részemről nem szolgáltattam több okot a támadásra, ő meg nem kereste mindenáron a megtorlást. A látszólag normalizálódó kapcsolatokra magyarázattal szolgálhat az, hogy a tanügyi személyzet állományában is változások következtek be. Voltak elbocsátott, áthelyezett tanárok. Osztályfőnököm pozíciójának, valamint katedrája sorsának konszolidálásával volt elfoglalva. Engem lefoglalt a diáktanácsi tevékenység – mely kielégítette tettvágyamat, lekötötte energiámat –, valamint a líceumi felvételire való készülés.

Az újonnan megválasztott igazgatóság, az intézmény – legalábbis részleges – átszervezésével, különböző belső reformokkal volt elfoglalva. Ebben a forgatagban az én ügyem aktualitását vesztette, feledésbe merült, lekerült tehát a terítékről.

1990-ben abszolváltam, és sikeresen felvételiztem az akkor frissen „profilt” váltott (előzőleg reál beállítottságú) Márton Áron elméleti líceum filológia–idegennyelv szakára.

A mostani ismereteim birtokában állítom, hogy jobbára nem léteznek megoldhatatlan konfliktusok, csak hibás megoldási stratégiák vagy a konfliktusban implikálódott felek érdektelensége, esetleg rosszakarata. Ilyenkor a probléma megoldása vagy sikertelen, vagy halasztott, esetleg végleg elmarad. A megoldás halasztása szintén negatív konnotációjú, hiszen ilyenkor az eredeti problémának van ideje kifejlődni, változni, bonyolódni, így megoldása egyre növekvő erőfeszítést fog igényelni. Az elmaradt konfliktusmegoldások esetében túl sok elvarratlan szál maradhat, s ennek következtében egyik fél sem érzi biztonságban magát. Hiszen semmi sem lezárt, feldolgozott, sok minden függőben marad.

Visszatekintve tisztán látom, hogy a fentiekben leírt esetben – az én esetemben – a szinte bekövetkező, számomra katasztrofális végkifejlet tulajdonképpen a résztvevő felek sorozatos hibáiból ered.

  • Hibáztam, mikor nem tudván uralkodni izgágaságomon zavartam az órákat.
  • Hibáztak ők is, mikor nem véve figyelembe konkrét diagnózisom, egyszerűen rosszalkodásként könyvelték el nyugtalan viselkedésem.
  • Hibáztam, mikor a fenyítéseket nem próbáltam elkerülni, vagy jóvátenni, sőt provokációnak, veszélyes-izgalmas, folytathatónak és folytatandó játéknak fogtam fel őket.
  • Hibáztak a tanáraim, amikor más pedagógusok véleménye alapján, kritikai felülvizsgálat nélkül tovább örökítettek, illetve átvettek címkézéseket, és ezek alapján ítéltek meg engem az okok elmélyült feltárása, a miértek megválaszolása nélkül.
  • Hibát követtem el, mikor a már kialakult konfliktust, nem próbáltam azonnal és minden rendelkezésemre álló eszközzel oldani-feloldani. Az én rovásomra írható az a diadalérzet is, melyet akkor éreztem, mikor az autoritással dacolhattam, harcolhattam.
  • Az viszont megint csak a tanáraim hibája, hogy nem vették észre azokat a próbálkozásokat, melyeket a megoldás érdekében tettem. Kapcsolatunk normalizálására tett kísérleteimet vagy félre értették, vagy elégtelennek ítélték.
  • Nagy hiba volt a konfliktus kiterjesztése a felsőbb fórumok elé (igazgatósági tanács, fegyelmi komisszió, szülői kollektíva), hiszen a következményeket előre borítékolni lehetett. A problémát eltúlozták, túlreagálták, olykor eltussolták, de meg nem oldották. Minél magasabb szinten foglalkoznak egy konfliktussal, az annál inkább elszemélytelenedik.

A bűnök nyilvános számonkérése, „tárgyalás”, vagyis a megszégyenítés, igencsak rossz lépés volt. A kipellengérezés kétélű fegyver, hiszen a megszégyenített kétféleképpen reagálhat ilyenkor. Előfordulhat, hogy megtörik, feladja álláspontját, s megtapasztalja, hogy veszélyes kiállni a saját meggyőződés mellett. De az is lehetséges, hogy az érintett renitensen, dacosan – csak azért is – reagál: provokálásra provokálással felel, szinte kötelességének érzi, hogy ellenálljon. Partizán legyen és szabotáljon. Velem például ez történt.

Konfliktusom, azaz konfliktussorozatom osztályfőnökömmel és az igazgatósággal végül is nem nyert megoldást, csak úgymond befulladt. Hiszem, hogy a felek közös megelégedésére lehetett volna megoldani problémáinkat, lehetett volna találni olyan kompromisszumokat, melyek meghozták volna a várt eredményeket. Nem így történt. Most is vannak feldolgozatlan, tisztázatlan élményeim, érzelmeim ezzel az időszakkal és ezekkel az emberekkel kapcsolatban.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.07.17.
Kell még 164 millió forint közpénz a milliós tandíjjal induló elit magániskolára
Szeptemberben nyit Debrecenben az alapítványi iskola, ahova a jelentkezés is 100 ezer forintba kerül. Ösztöndíjas helyek egyelőre nem lesznek, az építkezést az adófizetők állják, a szá...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.07.17.
Egyszerre 11 óvónő mondott fel egy újpesti óvodában
Olyan pedagógusok hagyták ott az óvodát, akik már az alakulás óta ott dolgoztak, alapítók voltak. Két olyan mesterpedagógus is felállt, akik óriási szaktudással is rendelkeznek. A távoz...
(Forrás: Újpesti Hírmondó)
--
2019.07.17.
Még egy dolog, amiben szembemegyünk Európával: egyre több a korai iskolaelhagyó
A 2010-ben elfogadott Európa 2020 Stratégiában Magyarország azt vállalta, hogy 2020-ra a korai iskolaelhagyók arányát 10 százalékra csökkenti, ettől a célkitűzéstől azonban egyre távolodunk...
(Forrás: Népszava)
--
2019.07.17.
Megőrülsz: almaügyi nyomozást rendelt el a tankerület
Valószínűleg megtaláltuk a hét agygörcsét, pedig még csak kedd van. A magyar általános iskolákban általában almát adnak a tízóraihoz, ám arra, ami most jön, egyetlen almagengszter, egyetlen...
(Forrás: Pécsi Stop)
--
2019.07.17.
A német, az osztrák és a lengyel rektori konferencia kiáll az MTA mellett
Közös közleményben adott hangot kedden aggodalmainak a német, az osztrák és a lengyel rektori konferencia a Magyar Tudományos Akadémia átalakításával kapcsolatos jogszabály elfogadása miatt...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2019.07.17.
Évtizedes kudarcok után újra tanulhatnak
Van, akitől a gyermeknevelés és autista kisfia fejlesztése, van, akitől az önbizalomhiány, és van, akitől a családfenntartó szerep vette el a továbbtanulás lehetőségét. Egyesek beletö...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.07.17.
Bódis József: Nem csorbulnak a szülői jogok a köznevelési törvény módosításával
Az államtitkár hangsúlyozta: a szülői jogok továbbra is megmaradnak, mert ha a szülő úgy ítéli meg, hogy korai lenne háromévesen óvodába vinni a gyermeket, egy év halasztást kérhet....
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.07.17.
Hiába érettségiztek sikeresen a Szinyeiben, megsemmisítették érettségijüket
A problémát mind a 15 diáknál nagyon hasonló helyzet okozza. A különböző típusú iskolákból 1-2 év után a Szinyei esti tagozatára érkező diákok ugyanis különböző évfolyamokon tanult...
(Forrás: index)
--
2019.07.17.
Túl sok lett a jó tanuló Zuglóban, ezért végül senki nem kapta meg a beígért oklevelet
Szeretnék egy érdekes/szomorú/elgondolkodtató hivatalos értesítést a figyelmükbe ajánlani, kezdte levelét egy olvasónk, akinek gyermeke egy zuglói általános iskolába jár. "A kerületben...
(Forrás: index)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek