OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2014. július 1.
» Hozzászólások (0)

Az elmúlt tanév krónikája

Sok mindent el lehet mondani 2013/2014-es tanévről, csak azt az egyet nem, hogy unalmas lett volna. Lélegzetelállítóan sok minden történt ebben az időszakban. A honlapunkon napi rendszerességgel frissülő sajtófigyelő segítségével idézem fel az eseményeket, az ezekhez fűződő aktuális megnyilvánulásokat, véleményeket. A tanév krónikáját hat részben közöljük. Ez a minisorozat lesz olyan izgalmas, mint bármelyik szappanopera, sőt valóságshow. Ráadásul velünk történik, számunkra ez a ValóVilág.

1. Indul a tanév

Érdekes tanévnek nézünk elébe, a kormány ugyanis a jelek szerint nekilátott, hogy lerombolja a magyar általános- és középfokú oktatás maradékát is, a füstölgő romokat pedig megreformálja, márpedig a pusztítás és a reform a legbiztosabb módszere annak, hogy valami eltüntessünk a föld színéről. Esetleg még meg is védhetnék a közoktatást, hogy nyoma se maradjon. Most nem lesz jó diáknak lenni, az is biztos, de a szülők sem fognak spontán örömtüzeket rakni kies kúriájuk előkertjében, Hoffmann Rózsát ünnepelve. (Iskolák a határon)

Több iskolába nem szállították ki a megadott időpontra a tankönyveket, emiatt a tanárok és a Klik által kiküldött diákmunkások feleslegesen vártak. Ahova megérkeztek a csomagok, ott kiderült, van olyan gyerek, akinek nevére több, vagy épp egyetlen tankönycsomagot sem küldtek. (Káosz: késve érkeznek a tankönyvek az iskolákba)

Több oka is lehet annak, ha valaki nem kapott tankönyves díjbekérőt. Az egyik, hogy ingyenesen jár neki a csomag, a másik, hogy valamilyen adminisztrációs hiba történt – mondta a Lánchíd Rádióban a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Arany László Tamás hozzátette: a problémát mihamarabb jelezni kell az iskolában vagy a Könyvtárellátónál. Elmondta azt is: azoknak, akik augusztus 15-ig nem teljesítették fizetési kötelezettségüket, pótdíjbekérőt küldenek az iskolába. (Ezt a problémát mihamarabb jelezni kell az iskolában)

Száz bűnmegelőzési tanácsadó kezdi meg munkáját szeptembertől az ország 14 év feletti diákokat tanító iskoláiban. A rendőrtisztek képzése augusztus 12-én kezdődött a Veszprém megyei Csopakon - közölte Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata. a bűnmegelőzési tanácsadó elsődleges feladata megvédeni a fiatalokat a bűncselekményektől, hogy se elkövetővé, se áldozattá ne váljanak, különös tekintettel a kábítószerrel való visszaélésre. Ennek érdekében a tanácsadónak szolgálati ideje túlnyomó részét a hozzá tartozó - legfeljebb három - iskolában kell töltenie, élő kapcsolatot kell létrehoznia a diákokkal, pedagógusokkal és a szülőkkel. (Bűnmegelőzési tanácsadók lesznek szeptembertől az iskolákban)

Megalakult az iskolákat összefogó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, küszöbön áll a pedagógus-életpályamodell, készül a pedagógusok kollektív szerződése. Vajon milyen újabb változások és kihívások jöhetnek még? Mindez kiderül az Edupress beszélgetéséből a kőszegi Tranzit - Fesztivál a Határon rendezvényen augusztus 22-én. A kérdésekre Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár és Jeszenszky Gabriella, az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetségének szakbizottsági tagja igyekszik választ adni. (Változások sora érinti a pedagógusokat)

A 2016-ban érettségizők csak akkor kezdhetik meg az írásbeli és szóbeli vizsgákat, ha legalább 50 óra közösségi munkát végeztek - emlékeztette a diákokat tanév eleji kiadványában az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) tájékoztatása szerint a köznevelési törvény előírja, hogy az általános iskolákban a foglalkozásokat úgy kell megszervezni, hogy azok legalább délután négy óráig tartsanak – a részvétel pedig kötelező, méghozzá az összes általános iskolai évfolyamon. Igaz, az iskolaigazgató a szülők kérésére felmentést adhat, de csak akkor, ha az adott intézmény nem egész napos iskolaként működik.(Délután 4-ig tart majd a tanítás az iskolákban)

Totális káosz – így jellemezhető az alapítványi szakközépiskolák és szakiskolák helyzete. Ember legyen a talpán, aki az ezerféle jogszabály közül – nemzeti köznevelési törvény, szakképzési törvény, több minisztériumi és kormányrendelet – ki tudja hámozni, milyen feltételek mellett kezdhetik meg a tanévet ezek az iskolák. Egy biztos: a hátrányos helyzetű, magatartás-zavaros tanulókat felkaroló Zöld Kakas Líceumnak például még nincs a következő tanévhez szükséges oktatási megállapodása. (Alapítványi iskolák: Hajszálon függve)

Hoffmann Rózsa arról, hogy a sajtóhoz érkeztek iskoláktól olyan információk, amelyek szerint nem érkeztek meg hozzájuk a tankönyvek, úgy reagált: „nem természetes, hogy határidő előtt (...) pánikot keltenek egy-egy esetleg lassabban megérkező csomag miatt”. Szeptember elejére ígérte a könyvtárellátó, hogy minden iskolában ott lesz a tankönyv. Az ígéretet teljesíteni fogják - mondta Hoffmann Rózsa. (Hoffmann szerint szó sincs a tankönyv-előállítás államosításáról)

„ Ha arra céloz, hogy megtévesztő kommunikációt folytatunk, azt vissza kell utasítanom. Egyetlen pillanatig sem titkoltuk, hogy a munkarend átszervezése kíséri a béremelést. A tanárok némelyike eddig úgy vélte, egyetlen kötelessége van: megtartani az órákat. Csakhogy ez a mentalitás nem fér össze a nevelésközpontú oktatásirányítási filozófiánkkal. A családok zömében a szülők reggeltől estig dolgoznak, ráadásul megszűnt a három generáció együttélése, s nincs odahaza a nagymama, aki foglalkozna a gyerekkel. Így az iskolának kell gondoskodnia a diákokról, különben elkallódnak, rossz útra térnek, elkezdenek bandázni, rengeteget interneteznek, ülnek a gép előtt, rossz hatások érik őket, ne adj Isten, odáig fajulhat mindez, hogy devianciába torkollik az életük.” (Interjú Hoffmann Rózsával)

A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (előzőleg Nemzeti Tankönyvkiadó) tanévnyitó konferenciáján ezernél is több pedagógus részvételével indult el a tanév. A rendezvény plenáris előadói Pokorni Zoltán és Vekerdy Tamás voltak. A konferencia nyitó előadásán Kiss János Tamás vezérigazgató elmondta: az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakembergárdának köszönhető, hogy idén a szűk határidők ellenére is időben elkészültek a tankönyvek. Az új terjesztési rendszer gyermekbetegségeit maguk is tapasztalták, de reményét fejezte ki, hogy a problémák ellenére minden diákhoz eljutnak iskolakezdésre a megrendelt tankönyvek. A tanévnyitó kapcsán Pokorni Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a színvonalas oktatáshoz sokszínű tankönyvkínálatra van szükség, mert nincs olyan üdvözítő, kizárólagos oktatási eszköz vagy módszer, amellyel minden gyereknél el lehet érni a kitűzött pedagógiai célokat. (A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó tanévnyitó konferenciája)

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet olyan „érthető nyelvezetű” tankönyvet fejlesztett ki a szakiskolai diákoknak, amelyből a magyartól a természetismeretig mindent megtanulhatnak. A „közismereti tankönyvből” csak a testnevelés és az idegen nyelv maradt ki. (Egyetlen tankönyve lesz a szakiskolásoknak)

A jelentős volumenű pedagógusbér-fejlesztést még 2011 decemberében foglalták törvénybe, és ennek a most kezdődő tanévtől kellene életbe lépnie, ám a kormány most mégis kénytelen visszakozni. „Az ország gazdasági teljesítőképessége nem teszi lehetővé a 2011-ben elfogadott törvényben meghatározott mértékű béremelést, csak egy ennél, 2013 szeptemberében, még kisebb, de minden érintett számára érzékelhető mértékű emelést, majd azt követő négy év alatt a teljes béremelés garantálását” – írta Balog Zoltán humánminiszter a múlt szerdán a parlamentnek benyújtott törvénymódosítási javaslatának indoklásában. (Nem minden tanár visz haza többet)

Egyetlen éjszaka alatt megfordult a legújabb Hoffmann–Pokorni-csata állása: a fideszes szakpolitikusok visszavonták az előző este még támogatott módosító indítványokat. A Jobbik név szerinti szavazást kért az egyik javaslatról, de hiába: végül mégis lesznek olyan tanárok, akiknek csökkenést hoz a fizetésemelés. (Több ezer pedagógus bére csökkenhet)

A köznevelésért felelős államtitkár szerint nagy öröm, hogy már mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába. Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás- és iskoláskorban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült – jelentette ki Hoffmann Rózsa az egri főegyházmegyei tanévnyitón az egri bazilikában kedden. (Hoffmann Rózsa nem üveggyöngyöket szór a tanárok elé)

Az államtitkár a Magyar Hírlapnak nyilatkozva fogalmazott így: „Csoda attól az országtól, amely éveken át lavírozott a szakadék szélén, hogy képes volt erre a teljesítményre, és hogy garanciát vállalt a folytatásra is”. Szerinte az összegek, amelyekkel elkezdik a béremelés folyamatát, méltók a pedagóguspályához. Kifejtette: személyesen is úgy éli meg, hogy nagy eredmény ez. A köznevelési államtitkár hangsúlyozta: a szocialista kormányzat ideje alatt egyhavi bért elvettek a pedagógusoktól, és tíz százalékkal megemelték a kötelező óraszámot, bérkompenzáció nélkül. (Csoda a pedagógusok béremelése)

Az egyházi iskolarendszer bizonyított Magyarországon – mondta az Emberi Erőforrás Minisztere a Benkő István Református Iskola tanévnyitóján. A miniszter szólt az erkölcstan bevezetéséről is. Kijelentette: egy szégyenfoltot orvosoltak. A volt keleti blokk államai közül ugyanis egyedül Magyarországon nem volt a tantervbe illesztett erkölcstan.(Balog Zoltán: Egy szégyenfoltot orvosoltunk)

„Hívatlanul létezünk. Előállnunk is úgy kell, úgy lehet: vakmerőn, hívatlanul. Ha van, ha volt hivatásunk. Ha nem akarjuk, hogy egy hallgatásba menekülő, fejét félrefordító társadalom bennünk találjon bűnbakot, és azt mondja, gyávák vagyunk. Ha a XXI. században, Európa közepén úgy gondoljuk, van beleszólásunk a saját életünkbe, tudatosan és jól akarjuk végezni a munkánkat, és felelősnek érezzük magunkat a ránk bízott gyerekekért. Ha tanárok vagyunk. Ha tényleg a mi szakmánk a legszebb. Elméket nyitogat. Tudni és lenni segít. Ha magunk is elmék vagyunk, nem vadak” - áll a csoport bemutatkozásában, amelynek jelenleg 4500 meghívott Facebook-tagja van. (Tanárok és szülők tiltakoznak a kormány oktatáspolitikája ellen)

A szülő elsődleges oktatói-nevelői jogainak törvényi korlátozása, a megemelkedett és a gyermekek számára életkori sajátosságaik miatt kifejezetten káros iskolai óraterhelés, valamint a sajátosan összeállított tananyag hatásainak részbeni kivédésére a szülő legális lehetősége hogy kérje, gyermeke magántanulóként tegyen eleget tankötelezettségének (A magántanulói jogviszony – a polgári engedetlenség egy lehetséges formája)

Hangos a sajtó a tanévkezdéstől, ahol a pedagógusok (részleges) béremelése együtt jár azzal, hogy diáknak és tanárnak egész nap benn kell maradnia az iskolában. Míg az államtitkár azzal érvel, hogy az így elmaradó túlórapénzt fedezni fogja az emelés és egyébként is anomáliák voltak a túlóra kifizetésekkel kapcsolatban, a másik oldal bírálja a kormány lépését, mert szerintük a béremelés részleges volta és az egész napos bennlét együttesen kioltja annak hatását. (Béremelés ösztönzés nélkül?)

A pedagógushivatást támogató előmeneteli rendszer bevezetésével a kormány kiszámítható és biztonságos életutat, tisztességes bérezést biztosít az óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkárságának közleményében. (Emmi: Megengedhetetlen a „hazugságokkal teli” szocialista kampány)

Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter szerint azonban túldimenzionált a tankönyvügy, túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az fejlesztéssel és ellátással kapcsolatos teendőknek. A fő kérdés inkább az – fogalmazott a politikus –, hogy mennyire differenciált a tankönyvkínálat. Azt kellene befolyásolni, hogyan tanítanak a pedagógusok, nem a tartalmat kell fejleszteni. Az elsődleges szempont, hogy a tankönyveknek a gyerekek igényeit szolgálniuk, ám ilyen Magyarországon ez alig fordul elő. „A tankönyvfejlesztés nálunk a tanárokat és nem a gyerekeket célozza meg. Az ideális az lenne, ha egyéni fejlesztési utakhoz illeszkedő tankönyvkínálat jönne létre” (Pokorni: túldimenzionált a tankönyvügy)

Miniszteri biztost kap a Klik, akinek „fejlesztési javaslatok” kidolgozása lesz a feladata – erősítette meg egysoros válaszlevélben az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán a hvg.hu értesülését. Úgy tudjuk, a tankerületek felé helyezett Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felé kerülő miniszteri biztos kinevezését maga a miniszterelnök szorgalmazta, aki nagyon elégedetlen az oktatási reform akadozása miatt. Úgy tudjuk, a Klik működésével szemben a kormányban és a Fidesz-frakcióban is általános az elégedetlenség. (Orbán is elégedetlen, miniszteri biztost kap a Klik)

A Klik az iskolaigazgatókra testálta azt a feladatot, hogy írassák alá pedagógusok kinevezésének módosítását. A dokumentumon szerepel az új bér, illetve az, hogy a tanár ezentúl a Pedagógus Kamara tagja. A számos homályos pont ellenére a legtöbben aláírják a papírt, a renegát pedagógusokat pedig jegyzőkönyvezik. (Új szerződés és kari kényszertagság a pedagógusoknak?)

„Őszi nagytakarítás az oktatásban” címmel szervez országos megmozdulást október 5-én, a pedagógusok világnapján a tanárokból és szülőkből álló Hívatlanul Facebook-csoport. A felhívás szerint a köznevelési törvény semmibe veszi a gyermekeket, a tanárokat és a szülőket is: „mivel a törvény megalkotásákor sem a szülőket, sem a tanárokat nem kérdezték meg, most hívatlanul itt vagyunk, tiltakozunk és követeljük az új köznevelési törvény eltörlését, a felelősök elbocsátását” (A köznevelési törvény eltörléséért tüntet a Hívatlanul csoport)

Alig egy hónap telt el a tanévkezdés óta, és az iskolák közel negyede már elkezdte megszervezni a közösségi szolgálatot, emellett a fogadó szervezetek is több programmal készülnek, hogy minden tanuló az érdeklődésének megfelelő tevékenység közül választhasson. Többek között tárlatvezetésben, régészeti feltárásokban, állatmenhelyek segítésében tevékenykedhetnek, de időseket is meglátogathatnak a diákok. A pedagógusok felkészítése és munkájuk megkönnyítése érdekében tájékoztató napokat, és ingyenes továbbképzést szervez az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI). (Az iskolák és a szervezetek már készülnek a közösségi szolgálatra)

Gyors problémamegoldással sikerült feloldani és kezelni a feszültségeket. Az esztendő első felét az átadás-átvétel uralta, mostantól azonban a szervezet és az oktatás fejlesztésére koncentrálunk, amihez kellő forrás is rendelkezésünkre áll − mondta a Kiemelte: az uniós, TÁMOP-, TIOP-, KEOP-forrásokból 2014 végéig több mint 20 milliárd forint jut a futó projektekre, és ezenfelül is van még 10 milliárd forintos kiemelt projekttervünk. Ez azt is jelenti, hogy az idei év a szakmai feladatok megvalósításához illeszkedően már valóban a fejlesztésekről szólhat.(Napi Gazdaságnak Marekné Pintér Aranka elnök.)

Október vége közeledik, a tanítás nyolcadik hete kezdődött el, de még most sem érkezett meg minden tankönyv az iskolákba. Van, ahol egy érettségi tárgy könyveit nem kapták még meg a végzős osztályok, máshol fénymásolják a hiányzó tankönyveket. A központosított tankönyvterjesztés akadozásai váratlan töbletterhet jelentettek az iskoláknak, és miközben a kormány sikerként könyveli el a tankönyvterjesztés államosítását, forrásaink szerint a tanárok és tankönyvfelelelősök alig győzték a tűzoltást, hogy az oktatás zavartalanul elkezdődhessen. Sokan az állami terjesztőt megkerülve fű alatt egyenesen a kiadóktól rendeltek, hogy végre elkezdhessenek tanítani – az ő hiányuk ezért meg sem jelenik a gyanúsan alacsony hivatalos kimutatásban. (Teljes a káosz tankönyvfronton)

--

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.01.19.
Most megszüntetni a médiaismeret tantárgyat olyan, mint monszun idején megszabadulni az esőkabátoktól
A médiatanárok és a tanagyagot kialakító film- és médiatudománnyal foglalkozó kutatók felháborodtak a kivezetésről szóló hír hallatán. Hartai László, az ELTE Filmtudomány tanszéké...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.01.19.
Ragaszkodnak az SNI-s gyerekek szülei a bezárásra ítélt egri általános iskolához
Tavaly februárban jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy fel kell számolni a szegregációt több hazai iskolában. Az egyik érintett iskolát, az egri Móra Ferenc Általános iskolát fenntart...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.01.19.
Századvég: A magyarok kétharmada igazságtalannak véli a gyöngyöspatai roma családok kártérítését
A miniszterelnök és más kormánytagok azóta is hangoztatják, hogy a szegregált romáknak nem akarják kifizetni a bíróságon megítélt kártérítést. A Századvég közleménye alapján má...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.01.19.
Huszártelepen majdnem áldozatul estek a szegregáció elleni harcnak
A gyöngyöspatai per kapcsán ismét a középpontba került az iskolai szegregáció témája. A kártérítés híre könnyen bírósági eljárások tömegét generálhatja, akár az olyan helyeken...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.01.19.
Pénz helyett képzést adna az állam a gyöngyöspataiaknak
Dacára annak, hogy a Kúrián a mai napon jogerőre emelkedik a a gyöngyöspatai ítélet, amely százmilliós nagyságrendű kártérítést adna roma családoknak, a magyar kormány kitart azon á...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.01.19.
Megtagadott ítélet: máig sem kapták meg az évekig szegregált gyerekeknek jogerősen járó kártérítést Gyöngyöspatán
Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője Farkas Lilla felvetésére úgy reagált: neki választott képviselőként minden, a körzetéhez tartozó település ügyével...
(Forrás: Népszava)
--
2020.01.19.
A gimnáziumi vezetők azt kérik, 2021 szeptemberéig ne lépjen hatályba az új NAT
Az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói Grémiuma azt kéri a kormánytól, hogy legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv (Nat).Az MTI-hez péntek este eljuttatott...
(Forrás: Népszava)
--
2020.01.15.
"A szülők értelmesebbek, mint Parragh Lászlóék"
Csökkent a szakképzésben részt vevő gyerekek száma a KSH adatai szerint, bár Palkovics László innovációs miniszter és Parragh László MKIK-elnök korábban trendfordulóról beszélt, arr...
(Forrás: Klubrádió)
--
2020.01.15.
Az MTA szívesen segítene a Nemzeti alaptantervben, de válaszokat nem kaptak
A visszajelzések hiánya ellenére a Magyar Tudományos Akadémia továbbra is kész részt venni az ország jövője szempontjából meghatározó fontosságú Nemzeti alaptanterv (NAT) társadalmi...
(Forrás: index)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
(3) A részmunkaidő kikötése
a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
szabadság leteltét követő naptól hatályos.
A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérő
megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
kezdeni.
(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
tájékoztatni a munkáltatót
a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
összefügg.
(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
a munkáltató a közalkalmazottat
a) a kérelem szerinti időpontig, de
b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
(8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
közalkalmazott tekintetében.
Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.

--
  OFOE

Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)

--
  Gyimesi Krisztina

Kedves OFOE!

Gyesen lévő tanár vagyok (8 osztályos gimnáziumban, magyar irodalom és nyelv, egyetemi diplomával, 16 év munkaviszony, 3 gyermekem miatt 9 tanított év). A következő tanévtől mennék vissza tanítani. Jelenleg 2 lehetőségen gondolkodom:
1. a korábbi gimnáziumomba visszavárnak, azonban teljes állást a 3 gyermek miatt nem vállalnék. Amennyiben jól tudjuk, a 3. gyermek 5 éves koráig az iskolának biztosítania kell a "félállást". Ez valóban így van? Illetve ha nem félállásba, hanem "6 órába" szeretnék visszamenni, van-e lehetőségem, vagy csak ha a munkáltató is beleegyezik? Továbbá a "6 órás" állás a pedagógusoknál pontosan mit jelent (kötelező óraszámok, egyéb kötelezettségek, stb.)
2. Egy általános iskolában, ahol csak alsó tagozat van, tanítót keresnek. Mivel kieső helyen, egy faluban van az iskola, évek óta nincs jelentkező. Én ebben a faluban lakom, és a 3 gyermek mellett átmenetileg szívesen dolgoznék ebben az iskolában. Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan munkakör, amit az egyetemi végzettségemmel, tanári diplomámmal betölthetnék az alsó tagozatban (pl. napközis pedagógus, stb.).

Válaszát előre is köszönöm,
Kriszta

--
  Láng Róbert

T. Cím!
Érdeklődni szeretnék, hogy közalkalmazotti munkaviszonnyal a dec.23-tól megkezdett EGYBEFÜGGŐ szabadságból mennyi vihető át a 2020-as naptári évre a 2019-es keretből?
Köszönöm

--
  Szodrai Csilla

Tisztelt OFOE!
Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy a 2020 január 1-jétől oktatókká átminősülő és az új szakképzési törvény hatálya alá kerülő, jelenleg még közalkalmazott pedagógusoknak eddig alanyi jogon járó jubileumi jutalma megmarad-e, vagy 2020. január 1-jétől kezdve ez csak egy adható jutalom lesz, ami a munkáltató anyagi helyzetétől függ majd.Hol találom meg ennek a kérdésnek a megbízható jogi szabályozását?
Köszönettel:
Szodrai Csilla

--
  OFOE

Kedves Dóra! Meg kell kérdezni a döntéshozót, hogy mi indokolja a lépést. Ha ez szóban nem működik, írásban kell megtennie, mégpedig hivatalos levélben: választ vár, és ezt indokolja (nem volt előzmény, váratlanul érte, ragaszkodik az indokláshoz stb.) Mindenképpen menjen másolat a fenntartónak. A levélen fel kell tüntetni, hogy kik kaptak másolatot. (Ha szakszervezeti tag, a szakszervezet támogatását is kérheti.) Felvethető a probléma nevelőtestületi értekezleten is, de ragaszkodni kell a jegyzőkönyvhöz. A levelezés online is lebonyolítható, de fontos, hogy legyen mindennek írásos nyoma. A szakmai munkaközösség támogatását van esélye elnyerni? Reméljük, sikerül tisztázni a dolgot, illetve orvosolni a problémát. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége

--
  Hesz Dóra Virág

Köszönöm a gyors választ!
Pedig így történt, gyakorlatilag ezen a héten, hétfőről keddre már megvonták az osztályfőnökségemet (semmi konkrétumról nem tájékoztattak, "jobb, ha nem is tudom", szülői megkeresések voltak). Valakik valamit mondtak...írásban nem kaptam semmit, fegyelmi, természetesen nem volt, hisz nem követtem el semmit. Van ennek a lépésnek v.milyen formai, írásbeli feltétele? Mind szakmailag, mind anyagilag súlyosan érint ez a döntés, amit nem tartok megalapozottnak. Előre is köszönöm a segítséget!
HEsz Dóra Virág

--
  OFOE

Kedves Dóra! Tulajdonképpen furcsa, hogy így történt. Gondolom, az ügynek voltak előzményei, valamivel feltételezhetően indokolták ezt a lépést.
Az iskolavezetőnek jogában áll lecserélni az osztályfőnököt, de nem csak úgy, ötletszerűen az egyik pillanatról a másikra.

--
  Hesz Dóra Virág

T. Cím!

Az iránt érdeklődöm, hogy tanév közben (szóval most, 2019. nov.végén)megvonható-e az ofő pótlék egy más kolléga kinevezésével egyik napról a másikra...

Várom szíves válaszukat:
Hesz Dóra Virág

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek