OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2009. január 28.
» Hozzászólások (2)

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”

Szili Edit

Ötvenéves pedagógus vagyok. Amióta az eszemet tudom, pedagógus szerettem volna lenni. (Úgy negyvenhat éve.) Hatodik osztálynak vagyok osztályfőnöke. A háttérből, személyes példával nevelést és a hitelességet nagyon fontosnak tartom. Ebből persze következik az, hogy a szakmai tudás is elengedhetetlen a hitelességhez.

Nálunk otthon a tanárnak nagy presztízse volt

Az ötvenes évek végén születtem, szüleim – akik egyszerű, fizikai dolgozók voltak – negyedik gyermekeként. Igazából mire én felcseperedtem, ők már megfáradt, reményt vesztett emberek voltak. Erről csak egészen röviden annyit, hogy bátyám 1956. október 23-án, Mosonmagyaróváron született. Agyonhallgatták a történteket, mint sok más korábbi eseményt, s ettől kezdve anyámék szinte csak a gyerekeik felnevelését tartották fontosnak.

Igyekeztek odahaza védett környezetet kialakítani nekünk. Apám rengeteg túlórát vállalt, hogy az anyagi biztonságot meg tudja teremteni, édesanyám pedig az érzelmi, szociális biztonságunkról igyekezett gondoskodni. Amíg kicsik voltunk, hajnalonként házmesteri takarítást vállalt, hogy mire mi felébredünk, otthon legyen velünk. Így nem voltam óvódás, napközis, hanem édesanyám mellett nőttem fel. Ő volt az első tanítóm, a logopédusom, a legjobb játszótársam. Visszagondolva, mesébe illően boldog gyerekkorom volt. Alig vártam, hogy én is iskolás lehessek, irigyeltem testvéreimet, hogy ők már iskolába járhatnak. Bánatom enyhítésére édesanyámmal gyakran játszottunk iskolást. Hol ő volt a tanító, én a diák, hol ő volt a diák, s én a tanító.

Hihetetlennek tűnhet, de soha meg sem fordult más pálya a gondolataim között, csak az, hogy tanár leszek. Nálunk otthon a tanárnak nagy presztízse volt. Édesanyám soha nem tűrte, hogy tiszteletlenül beszéljünk a pedagógusainkról. Nem szabadott kétségbe vonni, hogy nekik mindig igazuk van. Ha téved is valamiben, a szándéka mindig jó. Ha valamit nekem pillanatnyilag nehéz is elfogadnom, gondoljam végig a tanító, később tanár szemszögéből is az adott dolgot. Ennek eredményeként már kisiskoláskorom óta „tanárpárti” voltam. Ha valaki megkérdezte, hogy mi leszek, ha nagy leszek, mindig azt válaszoltam, hogy tanár. Ha azt is megkérdezték, hogy milyen szakos, akkor azt válaszoltam, hogy azt még nem tudom.

Ezekből az évekből az egyik legfájóbb „élményem”, hogy hatodikos koromban a matematikatanárom felfigyelt nyiladozó matematikai képességeimre, és invitált, hogy járjak a Kis Matematikusok Baráti Körébe. Heti egy délután, havi 80 Ft. Én – felmérve a család anyagi helyzetét – meg sem mertem ezt kérdezni otthon. Amikor néhány nap múlva tanárom újra megkérdezte, hogy volna-e kedvem járni a szakkörre, azt hazudtam, hogy nem. Inkább a nyelvemet haraptam volna le, mint hogy elmondjam, hogy családom ezt anyagilag nem engedheti meg magának. Ekkor jött a még nagyobb tőrdöfés. „Kár, pedig elintéztem volna, hogy az iskola fizesse a díját.” Azt hiszem, sikerült pókerarccal végighallgatnom, és talán máig sem tudja a tanár, hogy kimondhatatlanul szerettem volna menni, de szegénységünket még annál is kimondhatatlanabbnak éreztem. Máig érzem azt az érzést, ahogy égetett a gondolat, hogy árulónak éreztem volna magamat, ha kibeszélem családunk anyagi helyzetét.

Bizonyára ebből fakad, hogy amikor tanítványaim között észreveszek olyanokat, akik anyagi segítségre szorulnak, nem várom meg, hogy kérniük kelljen. Magam jelzem az ifjúságvédelmi felelősnek, hogy ingyen ebédet vagy kirándulási támogatást kérek valakinek ilyen és ilyen indokok alapján. S ha sikerül megkapni, akkor odamegyek a gyerekhez, és elmondom neki, vagy aláíratva az átvételt szó nélkül odaadom neki a pénzt. Kisgyerekkorom óta úgy gondolom, hogy a segítséget nem alamizsnaként kell adni, nem szabad cserébe a gyerek önérzetét csorbítani.

Egy életre meghatározó volt, amit az osztályfőnökömtől kaptam

Hetedikes koromra alakult ki bennem először, hogy magyart és matematikát szeretnék tanítani. Ezért mentem a híres tatai Eötvös József Gimnázium matematika tagozatára. Itt a matematika–ábrázoló geometria szakos Kálmán Attila lett az osztályfőnököm. Azt hiszem, egy életre meghatározó, amit tőle kaptam. Mind szakmailag, mind osztályfőnökként csak a legnagyobb elismeréssel tudok gondolni rá. Még a „legvadabb kamaszkor” idején is tisztelettel fogadtuk szavait, és hiteles volt számunkra. Rengeteg időt töltött velünk. Havonta legalább egyszer kirándulni, moziba vitt minket, író–olvasó találkozókat szervezett, megismertetett bennünket sok kiváló emberrel.

Nyaranta kéthetes körutat szervezett Szlovákiába, Erdélybe. Mindig volt gondja rá, hogy a lehető legolcsóbb módon oldja meg a szállást, utazást. Ezeket a programokat mindig jó előre megtervezte, lelevelezte és óriási pontossággal beosztotta a napokat. Felejthetetlen utak voltak! Annyi kulturális programot és természetjárást préselt be abba a pár napba, hogy utólag – tanárként – visszagondolva elképesztőnek tűnik, hogyan tudta megszervezni.

Akkor ezt olyan természetesen tudtuk elfogadni. Még azt is, hogy este korán lefeküdjünk, ha másnap hajnalban kellett kelni ahhoz, hogy ne csússzon a program. Ilyenkor kárpótlásul megnéztük a napfelkeltét. Emlékszem, egyszer borzasztó dühösek voltunk rá valamiért egy kirándulás során – az okát már régen elfelejtettem –, és jó félórán át harsányan énekeltünk a buszban egy akkori divatos pol-beat éneket, aminek egyik sora így hangzott: „A mérges kígyót is meg kell, hogy értsed, csak megértő szemszögből kell, hogy megnézzed!”. Hagyta, hogy tomboljunk, úgy tett, mintha nem is hallaná, ami persze képtelenség volt, aztán amikor már kiment a gőz, hátrajött hozzánk és beszélgettünk. Elmondhattuk, hogy mi fájt nekünk, s hogy ő miért döntött úgy az adott helyzetben, ahogy. El tudtuk fogadni. És ezzel az ügy le volt zárva. Utána még szép népdalokat énekeltünk együtt, amivel aztán végleg kisimogatta a tüskéinket. Ezzel – úgy érzem – elismerte, hogy a diáknak is van joga haragudni, dühöngeni, de ő ebbe az indulatoskodásba nem elegyedik bele.

Egy másik alkalommal a biciklitúrán valaki az élbolyban hirtelen lelassított, s vagy nyolcan beleszaladtak és elestek. Én voltam az első, aki egy hirtelen kormányrándítással ki tudtam kerülni a kupacot, és sikerült elmennem mellettük. Izgatottságomban elordítottam magam, hogy „Ki volt az a hülye az elején?”. Ekkor az osztályfőnök zavartan válaszolta a kupac aljáról: „Bocsánat, én voltam, figyelmetlen voltam, lesodródtam az út széléről, és ahogy vissza akartam jönni, elvesztettem az egyensúlyomat. Elnézést kérek.” Én is hebegtem valami bocsánatfélét az előző indulatos kérdésemért, és kész, az ügy le volt zárva. Legfeljebb egy-egy osztálytalálkozón kerül szóba az ügy, nagy derültség közepette.

Úgy tudott köztünk lenni, hogy sosem telepedett ránk, de egyenként ismert bennünket, s mindenkire volt ideje, próbált megérteni minket. Ezek után nem meglepő, hogy a gyerekkori álmom, hogy tanár legyek, megerősödött, s a választott tárgy a matematika lett. A választott életkor pedig a középiskolás korosztály. Bármennyire is ódivatú manapság ilyet mondani: példaképemnek tartottam, s tartom ma is őt, s a módszereiből sokat átvettem.

Osztályfőnökünket, dr. Kálmán Attilát, azóta mi, volt tanítványai felterjesztettük a Rátz Tanár Úr életműdíjra1, és az idén meg is kapta ezt. Ott lehettem a díjátadó ünnepségen, és szívmelengető volt hallani, érezni az ottani légkört. Hiába árad a médiából, a hétköznapi életből a pedagógus presztízsvesztése, értékfosztottsága, ezen az ünnepségen az őszinte elismerés hangjait hallhattuk a hivatásukat szenvedélyesen szerető tanítókról.

„…a jó tanító a tanítványaiban esmértetik meg”

Mivel a matematika szak a magyarral nem volt egyetemi képzésen párosítva akkoriban, s a magyar szaknál félő volt, hogy a kötelező demagógiákat kellene tanítanom (hetvenes évek közepe), a sokkal objektívebb fizikát választottam. Ott csak a könyvek bevezetője volt tele szocialista demagógiával, a belső oldalak ideológiamentesek lehettek.

Az ELTE TTK-n tanultam, harmadévtől fölvettem az ábrázoló geometria szakot is. Az egyetem elvégzése után visszamentem szüleimhez a kisváros gimnáziumába tanítani. Második tanévemtől kezdve osztályfőnök is voltam. Tanári pályám során végig gyerekpárti maradtam. Jelenleg a hatodik osztályban vagyok osztályfőnök. Ők hatosztályos képzés során tizenkét évesen kerülnek hozzánk, és szemünk előtt érnek férfivá és nővé. Sokat változott a világ, az iskola, a gyerekek és jómagam is ezek alatt az évek alatt. De az, hogy olyan hiteles emberekre, akik nem telepszenek rá a diákokra, de jelen vannak a háttérben, és mindig érezhetik a tanítványok, hogy ugyanazon az oldalon állnak, mindig szüksége van a középiskolás korosztálynak. Ha újra kezdeném az életemet, azt hiszem, nem sok dolgot csinálnék másként. Számomra Baranyi Ferenc Esőveréssel című verse jól megfogalmazza a jó osztályfőnöki magatartást:

„Keménységnél nem hangerő a mérce,
nem csak a szúrós szemek vádolók,
legszigorúbb a csöndes hang erélye,
s meleg tekintet a legáthatóbb.
A jóság soknak elviselhetetlen,
elismerni, hogy ember az a másik,
a jégverés csak kárt tehet a kertben,
de az esőtől mag fakad, virág nyit.
S te így növelsz: esőveréssel engem,
kérlelhetetlen, komoly szeretetben.”

Ha ezt érzi tanítványaim nagyobbik fele, akkor nem fáradtam hiába.

A másik meghatározó gondolat, amellyel azonosulni tudok, s amely mértékadó volt számomra, Bod Péter, 18. századi református lelkésztől származik : „A jó tanítómester hol esmerszik meg? A nap az ő sugáriban fényeskedik, a tüz szikráiban láttatik, a rózsa illatjában éreztetik, a jó tanító a tanítványaiban esmértetik meg.”2

A másik fontos gondolatát már alig merem e mai modern „értéktelenségi” rendünkben elmondani: „Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek.”3

Mintha megkoptak volna ezek a fogalmak, érzések. De azért remélem, hogy nem felejtődnek el egészen.

„Vadócba rózsát oltok…”

Az első osztályom tizenöt éves osztálytalálkozóján beszélgetés közben az egyik fiatalasszony azt mondja nekem: „Azt tudod-e, hogy neked köszönhetem, hogy nem váltam el a férjemtől?” Csodálkozva nézek rá, hiszen a gimnáziumi évek óta alig váltottunk pár szót. Meglepődve hallgattam a folytatást. „Amikor tanítottál bennünket, mi, lányok, időnként piszkáltunk, hogy miért nem mész férjhez. S te azt mondtad, hogy jól meg kell azt gondolni, mert te a házasságot egyszeri dolognak tartod, meg akarod várni az igazit. Ha jó akar jönni, jó lesz később is, ha meg rossz, akkor ráér később is elkezdődni. Volt egy időszak, amikor köztem és a férjem között – akivel már tizennégy éves koromtól ismertük egymást, és úgy éreztem, hogy ő az igazi – komoly problémák voltak. Felvetődött a válás is mint megoldás. Akkor eszembe jutott, amit mondtál, és ez arra ösztönzött, hogy újrakezdjem a férjemmel. Azóta minden rendben van köztünk, és örülök, hogy együtt maradtunk. Ezt szeretném megköszönni neked.”

Elképedve hallgattam. Emlékeim között kutatva eszembe jutott, hogy kezdő tanárként milyen tapintatlannak éreztem ezeket a magánéletemre vonatkozó faggatózásokat. Igazából én csak arra emlékeztem, hogy valamiféle kitérő választ adtam a lányoknak. Nem megbántani, hanem leszerelni akartam őket, amikor jeleztem, hogy nincs ínyemre ez a téma, ne feszegessük tovább. Jó érzés volt több mint tíz év távlatából visszajelzést kapni arról, hogy olykor akaratunkon kívül is milyen mély nyomot hagyunk a tanítványainkban. S ha hiteles az életünk, akkor nem kell ettől félnünk, nem kell, hogy ez nyomasszon minket. (Utána gondoltam végig, hogy a találkozón szinte mindegyik öreg diák a családjával dicsekedett leginkább. Nem a kocsijával, állásával, házával. S egy asszony volt mindössze, aki elvált. Kíváncsi leszek majd a húszéves találkozóra!)

A következő történet egy későbbi osztályomból származik. Egy hat évfolyamos osztálynak a matematika–fizika szakos osztályfőnöke másik munkahelyre ment, amikor az osztály elvégezte a kilencediket. (Éppen félidőben.) Tanítványaival és kollégáival az utolsó pillanatig nem közölte döntését, s az iskolavezetést – akit tájékoztatott – titoktartásra kérte. Így az utolsó tanítási napon megdöbbenve hallottuk, hogy ősztől nem jön.

Az osztályát nem nagyon ismertem, mivel magam is matematika–fizika szakos vagyok, s ezeket a tantárgyakat a saját osztályának ő tanította. Mikor elment, az itt maradó osztályának kellett valaki, aki a matematikát, fizikát tanítja és egyúttal az osztályfőnökük lesz. Rám esett a választás.

A diákokkal ősszel találkoztam először, ők is csak akkor tudták meg, hogy ki lesz az új osztályfőnökük. A tanár úr, aki az osztályfőnök volt, egy közel félórás beszélgetésben „mutatta be” az osztályt. Nem volt könnyű a helyzetem, de nagy kihívás volt számomra, azt akartam, hogy jól sikerüljön a váltás. Úgy tűnt, hogy a tanár úr rendkívül udvarias, előzékeny, tartózkodó magatartást tanúsított a lányok iránt, következetes szigorral volt a kamasz fiúk felé. Ennek eredményeképpen a fiúk első szóra tettek mindent, ahogyan kérte, a lányok pedig egymás között forrongtak, dacoltak, lehetőleg úgy, hogy az osztályfőnök ne vegye észre.

Próbáltam elképzelni magamat az ő helyzetükben. Azt hiszem, nehezen fogadtam volna el, hogy nem tudom, miért ment el az osztályfőnökünk, s miért jött most egy idegen. Ugyanakkor a helyzetben benne rejlett a lehetőség, hogy újra lehet kezdeni sok mindent, ami az előző években rosszul alakult. Ebbe próbáltam kapaszkodni. Előszedtem minden tartalékolt kellékemet a tarsolyomból. (Az előző években részt vettem Csendes Évánál az „Életvezetési ismeretek és készségek” című továbbképzésen és Farkas István – akkor még kecskeméti lelkész-tanár – által szervezett „A család és az iskola” című továbbképzésen.) Végigolvastam Champbell nevelést segítő könyveit a kisgyermekkortól kezdve a kamaszkoron át egészen a dühöngő ifjakig. No és eddigre már saját családomban három fiatal felnőtt gyerek volt, akik hétköznapjaiból és iskolai életéből tapasztalatokat gyűjthettem.

Első nap három osztályfőnöki órával szokás kezdeni az évet. Ez alkalommal röviden bemutatkoztam, majd kiosztottam mindenkinek egy teljesen üres, nagyméretű (A/3-as) lapot. Elmondtam, hogy most mindannyian ilyenek számomra. Mindenki teljesen tiszta lappal indul. Ez jó is, meg rossz is. Kértem, hogy hosszában hajtsák ketté a lapot, s a bal alsó sarokba jól látható, nyomtatott betűkkel írják fel rá a saját nevüket, majd írjanak a baloldalra magukról néhány jellemző információt, amit jó, ha tudok.

A jobb oldalra pedig bármi szubjektív érzést, véleményt önmagukkal kapcsolatosan. Azután le fogjuk hajtani a lapot, és továbbadjuk. Senki nem nézheti meg az alatta rejlő szöveget, csak az alsó sarokban lévő név van előtte, s most arról a társáról kell baloldalra valami objektív információt írnia számomra, jobb oldalra pedig bármilyen szubjektív jellemzőt. Egyetlen kérésem van csak: negatívumot ne írjanak. Ha valaki nem tud jót írni a társáról, akkor ne írjon semmit. Azt is elmondtam előre, hogy a lapokat csak én fogom elolvasni, aki még nem ismerem az írásukat, és ígérem, hogy senkinek nem fogom megmutatni. Ha beleegyeznek, akkor majd nekik felolvasom. Jó volna, ha minden lap eljutna legalább négy-öt gyerekhez.

Azt akartam elérni, hogy tíz-tizenöt percig csöndben dolgozzanak, ne kelljen megszólalnia senkinek. Feszélyezettség nélkül eldönthessék, mit akarnak megosztani velem, miután tiszta lappal történő kezdést ígértem. Amikor kicsöngettek, össze akartam szedni a papírokat, de kérték, hogy folytathassák a szünet után. Hadd írjon mindenki mindenkiről! Persze örömmel beleegyeztem. A végén az volt az egybehangzó kívánságuk, hogy olvassam fel az írásokat.

A baloldalon összegyűlt egy sereg hasznos információ. Pl.: ki volt a menzafelelős, a diák önkormányzati képviselő, ki szeret kosarazni, focizni, hegedülni, citerázni. Kit tartanak a legjobb matekosnak, ki nyert szavalóversenyt, ki a legjobb kémiából, ki lakik vidéken. Megtudtam több gyerek becenevét, s hogy melyik megszólítást szereti, melyiket nem stb. A jobboldal kissé foghíjas maradt, de azért sokan vállalkoztak arra, hogy legalább egy jó tulajdonságot keressenek a másikról. Az volt igazán nagy élmény, amikor valakiről négy-öt társa ugyanazt a pozitívumot említette meg. Máig őrzöm odahaza ezeket a lapokat, több másikkal együtt, mert egy-egy kirándulás után vagy év végi értékelés során később is olykor írásban kommunikáltak velem. Akadnak köztük sablonos, semmitmondó írások, de vannak egészen bensőséges megnyilatkozások is.

Rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy – főként a lányok – nem tudtak jól kommunikálni az előző osztályfőnökükkel. Nem igazán volt módjuk sem magukról beszélni, sem véleményt nyilvánítani. A matematika tantárgy kevéssé alkalmas arra, hogy a vitakészséget fejlessze, mert olyan objektív, hogy 10. osztályos szinten nem sok lehetőség van érvelések ütköztetésére, hacsak nem a dolgozatok értékelése kapcsán.

Meggyőződésem szerint csak a megfelelő kommunikáció adhat esélyt a felnőtt társadalom számára is, hogy előbbre jusson. Tudom, hogy mindaz, amit mi itt a középiskolában elkezdtünk, nem nagy dolog, de ez lehet az a biztos alap, amelyre tanítványaink fiatal felnőtt korukban építkezhetnek.

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a Föld.”4 Azt remélem, hogy minden fontos „szemet” beléjük oltottam, s lesznek majd, akik a virágokban és az illatokban gyönyörködhetnek.

Szili Edit

--

Jegyzetek

1 A Rátz Tanár Úr-életműdíjat nyolc éve hoztak létre, és évente két-két matematika- fizika-, biológia-kémia szakos pedagógus kapja a természettudományos oktató, nevelő munkájáért.

2 Bod Péter: Szent Hilárius (485.) (Megjelent a Bod Péter Társaság gondozásában a Püski kiadónál 2000-ben a Bod Péter írásaiból, írásairól című könyvben.

3 Részlet Bod Péter Magyar Athenas című művéhez írt ajánlásából. In: i.m.

4 Mécs László: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

D. | 2011. április 29.

Nekem viszont igazán tetszett, tanulságos cikk!
béééyla | 2009. június 7.
szar vagy
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.09.06.
Microsoft-botrány: újabb korrupciógyanús szálra bukkant Hadházy
A jelentésben szereplő történet szerint a NAV esetében egy Microsoft-alkalmazott tiltakozott is amiatt, hogy az úgynevezett alvállalkozónak nincsenek kompetenciái a munkához. Azonban felvilá...
(Forrás: Magyar Hang)
--
2019.09.06.
"Kérdezd meg szüleidet, miért nem vagy megkeresztelve" – adja feladatul az ötödikes tankönyv
Bánhegyi könyve nem először kap publicitást: 2015-ben a tiltakozások hatására vissza kellett vonni az általános iskolák ötödik, a hatodik és a hetedik osztályaiból az általa írt tört...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.09.04.
„Füttyre indítható, fegyelmezett szolgahadat képezünk” – Exkluzív interjú Vekerdy Tamással és fiával, Dániellel
Az egyikük önmagában intézmény – bármit mond, az futótűzként terjed az interneten, és szavait anyák ezrei tekintik szinte szentírásnak. A másikuk elbújni szeret, és a szűkebb környezet...
(Forrás: wmn.hu)
--
2019.09.03.
A szelekció rendkívül nagy arányú növekedése a magyar iskolarendszerben 2010 és 2017 között. Nahalka István írása
Számtalan szakember és szervezet hívta már fel a figyelmet arra, hogy a szelekciós, illetve az esélyegyenlőtlenségek növekedését eredményező folyamatok egyre veszélyesebbek Magyarországon...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.09.03.
Friss felmérés: a pedagógusok 18%-a az első lehetséges alkalommal elhagyná a pályát
A gyorsjelentés szerint a válaszadók 79%-a szerint túl kevés az ellenszolgáltatás és túl nagy az elvárás, 21%-a várja, hogy javuljon a helyzet, ezen felül 21%-a munkahelyet változtatna, é...
(Forrás: eduline)
--
2019.09.03.
A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja
Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.31.
A magyar oktatás színvonala 30 évvel maradt le a valóságtól, és ez a szám most megduplázódik
– mondta Rózsa Ildikó, a Resuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány vezetője a 24.hu-nak a köznevelési törvény módosításával kapcsolatban. A parlament júliusban szavazta meg a szeptembert...
(Forrás: 24.hu)
--
2019.08.31.
A köznevelési törvény módosításainak eltörlését kéri az ellenzék az Alkotmánybíróságtól
Az ellenzék ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy készített egy alkotmánybírósági beadványt, amely minden alkotmánysértő módosítást pontról pontra végigvesz, és kéri ezek eltö...
(Forrás: mérce)
--
2019.08.31.
Vád alatt az érettségit közreadó nyomdász
Vádat emeltek az érettségi feladatokat kiszivárogtató nyomdai alkalmazott ellen – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a 41 éves, lajosmizsei férfi egy helyi nyomd...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)

--
  ofoe

Kedves Katalin! Jól tudja : 22 órát kellett volna alapul venni, a tagóvoda vezetője - bár csoportban kell lenni 3 csoportos óvoda esetén, tehát nem függetlenített vezető -, de kap órakedvezményt. Tehát nem a 32 órát, hanem a 22 órát kell nézni és erre rászámolni a túlórát. (A választ Bakonyi Anna óvodai szakértő adta meg.)

--
  Mohácsi Katalin

Tisztelt OFOE!

Szeretnék állásfoglalást kérbi a következő helyzetre! Tagintézmény vezető vagyok egy 3 csoportos óvodában. Saját csoporttal foglalkozom,és látom el a vezetői feladatokat.Kolleganőm nem lesz ebben az évben, így egyedül látom el a feladatot a nap folyamán.A fenntartó eddig 50 óra ingyen munkát kért, majd a 32 óra feletti órákat számolta el részemre 90 %-os túlórával. Kérdésem az lenne, hogy jogos-e számomra az óvónők kötelező 32 órájával való számolás, mert az én kinevezésemben a 22 óra van megjelölve.EDDIG A 32 ÓRA FELETTI IDŐT számolták el ingyen 50 órai munka után.

Válaszukat nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Mohácsi Katalin

--
  Sasváriné Rita

Tisztelt Szerkesztőség!
Emlékeim szerint volt egy 2012. évi szabályozás mely az iskolai gyv felelős feladatkörét ill. annak változását írja le. Ha jól emlékszem, az ofő munkakörbe jobban beletették a gyv- t, míg a szakirányú képesítéssel nem rendelkező tul.képpen pedagógus gyv felelős feladatai arányosan csökkentek. Kb a kapcsolattartás segítése és a statisztika maradt meg neki. Meg is szűnt a 2 óra adható órakedvezménye. Most szükségem lenne arra az információra, hogy mely rendelet vagy törvénymódosítás írja le ezt a változást. Ebben kérem segítségüket. Tisztelettel: Sasváriné

--
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek