OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2009. január 28.
» Hozzászólások (2)

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”

Szili Edit

Ötvenéves pedagógus vagyok. Amióta az eszemet tudom, pedagógus szerettem volna lenni. (Úgy negyvenhat éve.) Hatodik osztálynak vagyok osztályfőnöke. A háttérből, személyes példával nevelést és a hitelességet nagyon fontosnak tartom. Ebből persze következik az, hogy a szakmai tudás is elengedhetetlen a hitelességhez.

Nálunk otthon a tanárnak nagy presztízse volt

Az ötvenes évek végén születtem, szüleim – akik egyszerű, fizikai dolgozók voltak – negyedik gyermekeként. Igazából mire én felcseperedtem, ők már megfáradt, reményt vesztett emberek voltak. Erről csak egészen röviden annyit, hogy bátyám 1956. október 23-án, Mosonmagyaróváron született. Agyonhallgatták a történteket, mint sok más korábbi eseményt, s ettől kezdve anyámék szinte csak a gyerekeik felnevelését tartották fontosnak.

Igyekeztek odahaza védett környezetet kialakítani nekünk. Apám rengeteg túlórát vállalt, hogy az anyagi biztonságot meg tudja teremteni, édesanyám pedig az érzelmi, szociális biztonságunkról igyekezett gondoskodni. Amíg kicsik voltunk, hajnalonként házmesteri takarítást vállalt, hogy mire mi felébredünk, otthon legyen velünk. Így nem voltam óvódás, napközis, hanem édesanyám mellett nőttem fel. Ő volt az első tanítóm, a logopédusom, a legjobb játszótársam. Visszagondolva, mesébe illően boldog gyerekkorom volt. Alig vártam, hogy én is iskolás lehessek, irigyeltem testvéreimet, hogy ők már iskolába járhatnak. Bánatom enyhítésére édesanyámmal gyakran játszottunk iskolást. Hol ő volt a tanító, én a diák, hol ő volt a diák, s én a tanító.

Hihetetlennek tűnhet, de soha meg sem fordult más pálya a gondolataim között, csak az, hogy tanár leszek. Nálunk otthon a tanárnak nagy presztízse volt. Édesanyám soha nem tűrte, hogy tiszteletlenül beszéljünk a pedagógusainkról. Nem szabadott kétségbe vonni, hogy nekik mindig igazuk van. Ha téved is valamiben, a szándéka mindig jó. Ha valamit nekem pillanatnyilag nehéz is elfogadnom, gondoljam végig a tanító, később tanár szemszögéből is az adott dolgot. Ennek eredményeként már kisiskoláskorom óta „tanárpárti” voltam. Ha valaki megkérdezte, hogy mi leszek, ha nagy leszek, mindig azt válaszoltam, hogy tanár. Ha azt is megkérdezték, hogy milyen szakos, akkor azt válaszoltam, hogy azt még nem tudom.

Ezekből az évekből az egyik legfájóbb „élményem”, hogy hatodikos koromban a matematikatanárom felfigyelt nyiladozó matematikai képességeimre, és invitált, hogy járjak a Kis Matematikusok Baráti Körébe. Heti egy délután, havi 80 Ft. Én – felmérve a család anyagi helyzetét – meg sem mertem ezt kérdezni otthon. Amikor néhány nap múlva tanárom újra megkérdezte, hogy volna-e kedvem járni a szakkörre, azt hazudtam, hogy nem. Inkább a nyelvemet haraptam volna le, mint hogy elmondjam, hogy családom ezt anyagilag nem engedheti meg magának. Ekkor jött a még nagyobb tőrdöfés. „Kár, pedig elintéztem volna, hogy az iskola fizesse a díját.” Azt hiszem, sikerült pókerarccal végighallgatnom, és talán máig sem tudja a tanár, hogy kimondhatatlanul szerettem volna menni, de szegénységünket még annál is kimondhatatlanabbnak éreztem. Máig érzem azt az érzést, ahogy égetett a gondolat, hogy árulónak éreztem volna magamat, ha kibeszélem családunk anyagi helyzetét.

Bizonyára ebből fakad, hogy amikor tanítványaim között észreveszek olyanokat, akik anyagi segítségre szorulnak, nem várom meg, hogy kérniük kelljen. Magam jelzem az ifjúságvédelmi felelősnek, hogy ingyen ebédet vagy kirándulási támogatást kérek valakinek ilyen és ilyen indokok alapján. S ha sikerül megkapni, akkor odamegyek a gyerekhez, és elmondom neki, vagy aláíratva az átvételt szó nélkül odaadom neki a pénzt. Kisgyerekkorom óta úgy gondolom, hogy a segítséget nem alamizsnaként kell adni, nem szabad cserébe a gyerek önérzetét csorbítani.

Egy életre meghatározó volt, amit az osztályfőnökömtől kaptam

Hetedikes koromra alakult ki bennem először, hogy magyart és matematikát szeretnék tanítani. Ezért mentem a híres tatai Eötvös József Gimnázium matematika tagozatára. Itt a matematika–ábrázoló geometria szakos Kálmán Attila lett az osztályfőnököm. Azt hiszem, egy életre meghatározó, amit tőle kaptam. Mind szakmailag, mind osztályfőnökként csak a legnagyobb elismeréssel tudok gondolni rá. Még a „legvadabb kamaszkor” idején is tisztelettel fogadtuk szavait, és hiteles volt számunkra. Rengeteg időt töltött velünk. Havonta legalább egyszer kirándulni, moziba vitt minket, író–olvasó találkozókat szervezett, megismertetett bennünket sok kiváló emberrel.

Nyaranta kéthetes körutat szervezett Szlovákiába, Erdélybe. Mindig volt gondja rá, hogy a lehető legolcsóbb módon oldja meg a szállást, utazást. Ezeket a programokat mindig jó előre megtervezte, lelevelezte és óriási pontossággal beosztotta a napokat. Felejthetetlen utak voltak! Annyi kulturális programot és természetjárást préselt be abba a pár napba, hogy utólag – tanárként – visszagondolva elképesztőnek tűnik, hogyan tudta megszervezni.

Akkor ezt olyan természetesen tudtuk elfogadni. Még azt is, hogy este korán lefeküdjünk, ha másnap hajnalban kellett kelni ahhoz, hogy ne csússzon a program. Ilyenkor kárpótlásul megnéztük a napfelkeltét. Emlékszem, egyszer borzasztó dühösek voltunk rá valamiért egy kirándulás során – az okát már régen elfelejtettem –, és jó félórán át harsányan énekeltünk a buszban egy akkori divatos pol-beat éneket, aminek egyik sora így hangzott: „A mérges kígyót is meg kell, hogy értsed, csak megértő szemszögből kell, hogy megnézzed!”. Hagyta, hogy tomboljunk, úgy tett, mintha nem is hallaná, ami persze képtelenség volt, aztán amikor már kiment a gőz, hátrajött hozzánk és beszélgettünk. Elmondhattuk, hogy mi fájt nekünk, s hogy ő miért döntött úgy az adott helyzetben, ahogy. El tudtuk fogadni. És ezzel az ügy le volt zárva. Utána még szép népdalokat énekeltünk együtt, amivel aztán végleg kisimogatta a tüskéinket. Ezzel – úgy érzem – elismerte, hogy a diáknak is van joga haragudni, dühöngeni, de ő ebbe az indulatoskodásba nem elegyedik bele.

Egy másik alkalommal a biciklitúrán valaki az élbolyban hirtelen lelassított, s vagy nyolcan beleszaladtak és elestek. Én voltam az első, aki egy hirtelen kormányrándítással ki tudtam kerülni a kupacot, és sikerült elmennem mellettük. Izgatottságomban elordítottam magam, hogy „Ki volt az a hülye az elején?”. Ekkor az osztályfőnök zavartan válaszolta a kupac aljáról: „Bocsánat, én voltam, figyelmetlen voltam, lesodródtam az út széléről, és ahogy vissza akartam jönni, elvesztettem az egyensúlyomat. Elnézést kérek.” Én is hebegtem valami bocsánatfélét az előző indulatos kérdésemért, és kész, az ügy le volt zárva. Legfeljebb egy-egy osztálytalálkozón kerül szóba az ügy, nagy derültség közepette.

Úgy tudott köztünk lenni, hogy sosem telepedett ránk, de egyenként ismert bennünket, s mindenkire volt ideje, próbált megérteni minket. Ezek után nem meglepő, hogy a gyerekkori álmom, hogy tanár legyek, megerősödött, s a választott tárgy a matematika lett. A választott életkor pedig a középiskolás korosztály. Bármennyire is ódivatú manapság ilyet mondani: példaképemnek tartottam, s tartom ma is őt, s a módszereiből sokat átvettem.

Osztályfőnökünket, dr. Kálmán Attilát, azóta mi, volt tanítványai felterjesztettük a Rátz Tanár Úr életműdíjra1, és az idén meg is kapta ezt. Ott lehettem a díjátadó ünnepségen, és szívmelengető volt hallani, érezni az ottani légkört. Hiába árad a médiából, a hétköznapi életből a pedagógus presztízsvesztése, értékfosztottsága, ezen az ünnepségen az őszinte elismerés hangjait hallhattuk a hivatásukat szenvedélyesen szerető tanítókról.

„…a jó tanító a tanítványaiban esmértetik meg”

Mivel a matematika szak a magyarral nem volt egyetemi képzésen párosítva akkoriban, s a magyar szaknál félő volt, hogy a kötelező demagógiákat kellene tanítanom (hetvenes évek közepe), a sokkal objektívebb fizikát választottam. Ott csak a könyvek bevezetője volt tele szocialista demagógiával, a belső oldalak ideológiamentesek lehettek.

Az ELTE TTK-n tanultam, harmadévtől fölvettem az ábrázoló geometria szakot is. Az egyetem elvégzése után visszamentem szüleimhez a kisváros gimnáziumába tanítani. Második tanévemtől kezdve osztályfőnök is voltam. Tanári pályám során végig gyerekpárti maradtam. Jelenleg a hatodik osztályban vagyok osztályfőnök. Ők hatosztályos képzés során tizenkét évesen kerülnek hozzánk, és szemünk előtt érnek férfivá és nővé. Sokat változott a világ, az iskola, a gyerekek és jómagam is ezek alatt az évek alatt. De az, hogy olyan hiteles emberekre, akik nem telepszenek rá a diákokra, de jelen vannak a háttérben, és mindig érezhetik a tanítványok, hogy ugyanazon az oldalon állnak, mindig szüksége van a középiskolás korosztálynak. Ha újra kezdeném az életemet, azt hiszem, nem sok dolgot csinálnék másként. Számomra Baranyi Ferenc Esőveréssel című verse jól megfogalmazza a jó osztályfőnöki magatartást:

„Keménységnél nem hangerő a mérce,
nem csak a szúrós szemek vádolók,
legszigorúbb a csöndes hang erélye,
s meleg tekintet a legáthatóbb.
A jóság soknak elviselhetetlen,
elismerni, hogy ember az a másik,
a jégverés csak kárt tehet a kertben,
de az esőtől mag fakad, virág nyit.
S te így növelsz: esőveréssel engem,
kérlelhetetlen, komoly szeretetben.”

Ha ezt érzi tanítványaim nagyobbik fele, akkor nem fáradtam hiába.

A másik meghatározó gondolat, amellyel azonosulni tudok, s amely mértékadó volt számomra, Bod Péter, 18. századi református lelkésztől származik : „A jó tanítómester hol esmerszik meg? A nap az ő sugáriban fényeskedik, a tüz szikráiban láttatik, a rózsa illatjában éreztetik, a jó tanító a tanítványaiban esmértetik meg.”2

A másik fontos gondolatát már alig merem e mai modern „értéktelenségi” rendünkben elmondani: „Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek.”3

Mintha megkoptak volna ezek a fogalmak, érzések. De azért remélem, hogy nem felejtődnek el egészen.

„Vadócba rózsát oltok…”

Az első osztályom tizenöt éves osztálytalálkozóján beszélgetés közben az egyik fiatalasszony azt mondja nekem: „Azt tudod-e, hogy neked köszönhetem, hogy nem váltam el a férjemtől?” Csodálkozva nézek rá, hiszen a gimnáziumi évek óta alig váltottunk pár szót. Meglepődve hallgattam a folytatást. „Amikor tanítottál bennünket, mi, lányok, időnként piszkáltunk, hogy miért nem mész férjhez. S te azt mondtad, hogy jól meg kell azt gondolni, mert te a házasságot egyszeri dolognak tartod, meg akarod várni az igazit. Ha jó akar jönni, jó lesz később is, ha meg rossz, akkor ráér később is elkezdődni. Volt egy időszak, amikor köztem és a férjem között – akivel már tizennégy éves koromtól ismertük egymást, és úgy éreztem, hogy ő az igazi – komoly problémák voltak. Felvetődött a válás is mint megoldás. Akkor eszembe jutott, amit mondtál, és ez arra ösztönzött, hogy újrakezdjem a férjemmel. Azóta minden rendben van köztünk, és örülök, hogy együtt maradtunk. Ezt szeretném megköszönni neked.”

Elképedve hallgattam. Emlékeim között kutatva eszembe jutott, hogy kezdő tanárként milyen tapintatlannak éreztem ezeket a magánéletemre vonatkozó faggatózásokat. Igazából én csak arra emlékeztem, hogy valamiféle kitérő választ adtam a lányoknak. Nem megbántani, hanem leszerelni akartam őket, amikor jeleztem, hogy nincs ínyemre ez a téma, ne feszegessük tovább. Jó érzés volt több mint tíz év távlatából visszajelzést kapni arról, hogy olykor akaratunkon kívül is milyen mély nyomot hagyunk a tanítványainkban. S ha hiteles az életünk, akkor nem kell ettől félnünk, nem kell, hogy ez nyomasszon minket. (Utána gondoltam végig, hogy a találkozón szinte mindegyik öreg diák a családjával dicsekedett leginkább. Nem a kocsijával, állásával, házával. S egy asszony volt mindössze, aki elvált. Kíváncsi leszek majd a húszéves találkozóra!)

A következő történet egy későbbi osztályomból származik. Egy hat évfolyamos osztálynak a matematika–fizika szakos osztályfőnöke másik munkahelyre ment, amikor az osztály elvégezte a kilencediket. (Éppen félidőben.) Tanítványaival és kollégáival az utolsó pillanatig nem közölte döntését, s az iskolavezetést – akit tájékoztatott – titoktartásra kérte. Így az utolsó tanítási napon megdöbbenve hallottuk, hogy ősztől nem jön.

Az osztályát nem nagyon ismertem, mivel magam is matematika–fizika szakos vagyok, s ezeket a tantárgyakat a saját osztályának ő tanította. Mikor elment, az itt maradó osztályának kellett valaki, aki a matematikát, fizikát tanítja és egyúttal az osztályfőnökük lesz. Rám esett a választás.

A diákokkal ősszel találkoztam először, ők is csak akkor tudták meg, hogy ki lesz az új osztályfőnökük. A tanár úr, aki az osztályfőnök volt, egy közel félórás beszélgetésben „mutatta be” az osztályt. Nem volt könnyű a helyzetem, de nagy kihívás volt számomra, azt akartam, hogy jól sikerüljön a váltás. Úgy tűnt, hogy a tanár úr rendkívül udvarias, előzékeny, tartózkodó magatartást tanúsított a lányok iránt, következetes szigorral volt a kamasz fiúk felé. Ennek eredményeképpen a fiúk első szóra tettek mindent, ahogyan kérte, a lányok pedig egymás között forrongtak, dacoltak, lehetőleg úgy, hogy az osztályfőnök ne vegye észre.

Próbáltam elképzelni magamat az ő helyzetükben. Azt hiszem, nehezen fogadtam volna el, hogy nem tudom, miért ment el az osztályfőnökünk, s miért jött most egy idegen. Ugyanakkor a helyzetben benne rejlett a lehetőség, hogy újra lehet kezdeni sok mindent, ami az előző években rosszul alakult. Ebbe próbáltam kapaszkodni. Előszedtem minden tartalékolt kellékemet a tarsolyomból. (Az előző években részt vettem Csendes Évánál az „Életvezetési ismeretek és készségek” című továbbképzésen és Farkas István – akkor még kecskeméti lelkész-tanár – által szervezett „A család és az iskola” című továbbképzésen.) Végigolvastam Champbell nevelést segítő könyveit a kisgyermekkortól kezdve a kamaszkoron át egészen a dühöngő ifjakig. No és eddigre már saját családomban három fiatal felnőtt gyerek volt, akik hétköznapjaiból és iskolai életéből tapasztalatokat gyűjthettem.

Első nap három osztályfőnöki órával szokás kezdeni az évet. Ez alkalommal röviden bemutatkoztam, majd kiosztottam mindenkinek egy teljesen üres, nagyméretű (A/3-as) lapot. Elmondtam, hogy most mindannyian ilyenek számomra. Mindenki teljesen tiszta lappal indul. Ez jó is, meg rossz is. Kértem, hogy hosszában hajtsák ketté a lapot, s a bal alsó sarokba jól látható, nyomtatott betűkkel írják fel rá a saját nevüket, majd írjanak a baloldalra magukról néhány jellemző információt, amit jó, ha tudok.

A jobb oldalra pedig bármi szubjektív érzést, véleményt önmagukkal kapcsolatosan. Azután le fogjuk hajtani a lapot, és továbbadjuk. Senki nem nézheti meg az alatta rejlő szöveget, csak az alsó sarokban lévő név van előtte, s most arról a társáról kell baloldalra valami objektív információt írnia számomra, jobb oldalra pedig bármilyen szubjektív jellemzőt. Egyetlen kérésem van csak: negatívumot ne írjanak. Ha valaki nem tud jót írni a társáról, akkor ne írjon semmit. Azt is elmondtam előre, hogy a lapokat csak én fogom elolvasni, aki még nem ismerem az írásukat, és ígérem, hogy senkinek nem fogom megmutatni. Ha beleegyeznek, akkor majd nekik felolvasom. Jó volna, ha minden lap eljutna legalább négy-öt gyerekhez.

Azt akartam elérni, hogy tíz-tizenöt percig csöndben dolgozzanak, ne kelljen megszólalnia senkinek. Feszélyezettség nélkül eldönthessék, mit akarnak megosztani velem, miután tiszta lappal történő kezdést ígértem. Amikor kicsöngettek, össze akartam szedni a papírokat, de kérték, hogy folytathassák a szünet után. Hadd írjon mindenki mindenkiről! Persze örömmel beleegyeztem. A végén az volt az egybehangzó kívánságuk, hogy olvassam fel az írásokat.

A baloldalon összegyűlt egy sereg hasznos információ. Pl.: ki volt a menzafelelős, a diák önkormányzati képviselő, ki szeret kosarazni, focizni, hegedülni, citerázni. Kit tartanak a legjobb matekosnak, ki nyert szavalóversenyt, ki a legjobb kémiából, ki lakik vidéken. Megtudtam több gyerek becenevét, s hogy melyik megszólítást szereti, melyiket nem stb. A jobboldal kissé foghíjas maradt, de azért sokan vállalkoztak arra, hogy legalább egy jó tulajdonságot keressenek a másikról. Az volt igazán nagy élmény, amikor valakiről négy-öt társa ugyanazt a pozitívumot említette meg. Máig őrzöm odahaza ezeket a lapokat, több másikkal együtt, mert egy-egy kirándulás után vagy év végi értékelés során később is olykor írásban kommunikáltak velem. Akadnak köztük sablonos, semmitmondó írások, de vannak egészen bensőséges megnyilatkozások is.

Rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy – főként a lányok – nem tudtak jól kommunikálni az előző osztályfőnökükkel. Nem igazán volt módjuk sem magukról beszélni, sem véleményt nyilvánítani. A matematika tantárgy kevéssé alkalmas arra, hogy a vitakészséget fejlessze, mert olyan objektív, hogy 10. osztályos szinten nem sok lehetőség van érvelések ütköztetésére, hacsak nem a dolgozatok értékelése kapcsán.

Meggyőződésem szerint csak a megfelelő kommunikáció adhat esélyt a felnőtt társadalom számára is, hogy előbbre jusson. Tudom, hogy mindaz, amit mi itt a középiskolában elkezdtünk, nem nagy dolog, de ez lehet az a biztos alap, amelyre tanítványaink fiatal felnőtt korukban építkezhetnek.

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a Föld.”4 Azt remélem, hogy minden fontos „szemet” beléjük oltottam, s lesznek majd, akik a virágokban és az illatokban gyönyörködhetnek.

Szili Edit

--

Jegyzetek

1 A Rátz Tanár Úr-életműdíjat nyolc éve hoztak létre, és évente két-két matematika- fizika-, biológia-kémia szakos pedagógus kapja a természettudományos oktató, nevelő munkájáért.

2 Bod Péter: Szent Hilárius (485.) (Megjelent a Bod Péter Társaság gondozásában a Püski kiadónál 2000-ben a Bod Péter írásaiból, írásairól című könyvben.

3 Részlet Bod Péter Magyar Athenas című művéhez írt ajánlásából. In: i.m.

4 Mécs László: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

D. | 2011. április 29.

Nekem viszont igazán tetszett, tanulságos cikk!
béééyla | 2009. június 7.
szar vagy
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.02.21.
A NAT-tal kapcsolatos kommunikációról
A NAT-2020 mellett kiállók a kritikusokat hazafiatlansággal vádolják. Szélsőségesebb megfogalmazásokban még a hazaárulás is előfordul. --- Nem állítom, hogy nem léteznek szélsőséges...
(Forrás: Nahalka István blogja)
--
2020.02.21.
Káosz a felvételi körül: Palkovicsék reformja miatt törvénysértésben az iskolák
A kormányzat szándékáról megkérdeztük a két érintett minisztériumot is. Az ITM kérdésünkre nem hagyott kétséget afelől, ha életben akarnak maradni, a szakgimnáziumoknak fel kell venni...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2020.02.21.
Közös órákat javasol a NAT a tanároknak
A módosított Nemzeti alaptantervben meghatározott nevelési célok és módszertani alapelvek a korábbi NAT-hoz képest számos lényeges korszerűsítést, korszerű pedagógiai módszert tartalmaznak...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.02.21.
Megbüntették a fóti gyermekközpontról rappelő fiút - A fenntartó szerint nem történt felelősségre vonás
“Mi Mohameddel rúgjuk kint a bőrt, te meg a kerítésednél állhatsz őrt” - ilyen és hasonló mondatokkal sorjázza a gyerekek sorsával játszadozó döntéshozókat a bezárásra ítélt fó...
(Forrás: Népszava)
--
2020.02.21.
Arató László: NAT-vihar, avagy két hét bolondokháza
A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint az új Nemzeti alaptantervet a benne lévő kötelező tananyagmennyiség miatt is kénytelen lesz minden magyartanár szabotálni. A HVG számára írt...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.02.21.
Oktatáskutató az új NAT-ról: megkeseredett fiatalok fognak kijönni az intézményekből
Oktatási évértékelőt tartott a Civil Közoktatási Platform. Ercse Kriszta a CKP szóvivője az ATV című műsorában arról beszélt: a Nemzeti alaptanterv nem nemzeti, és nem alaptanterv. Az...
(Forrás: ATV)
--
2020.02.21.
Esterházy és Kertész is bekerült a kerettantervekbe
Az oktatás tartalmi szabályozásának második szintje az egyes területekhez kapcsolódó kerettanterv, amelyben konkrétan leírják, mit, hány órában kell tanítani az iskolákban. Ezek alapjá...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.02.21.
Hároméves kortól parancsra készítenek fel bennünket a sötét jövőre
És nem azért, hogy nyafogjak. Meg a személyes dolgaimmal előhozakodjak. Meg kend sajnáljon engemet. Bár jól esne, ha legalább kend. Nem is a sajnálat, mert azzal nem sokra megyünk. A tata megmondta...
(Forrás: Kolozsvárii Szalonna – Határokon Átívelő Szellemi Táplálék )
--
2020.02.21.
Nem takarodnak el az iskolából, inkább tovább tiltakoznak
Körülbelül hatvanan jöttek el arra a csütörtöki fórumra a pécsi Reggelibe, amit az Emberség Erejével Alapítvány szervezett a hetek óta viták kereszttüzében álló új Nemzeti Alaptantervvel...
(Forrás: Pécs Ma)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  Doroginé Kiss Ildikó

Tisztelt Egyesület!
Nyelvtanárként 2019 szeptember közepétől december 20-ig (téli szünet kezdete) az én tanulócsoportomat összevontam az említett idő alatt táppénzen levő kolléganőm csoportjával heti 3 órában. Ez összesen 3 osztályt érintett, ami heti heti 9 összevont órát jelentett. Mikor rákérdeztem, hogy ezért jár-e túlóra íj vagy valami plusz bér, azt a választ kaptam, hogy nem mert az összevont órákért semmi sem jár. Ráadásul ugyanígy több mint három hónapot már a tavalyi évben is helyettesítettem ugyan így. Kérdésem, valóban nem jár az összevont órák után túlóra? Mit mond erről a jogszabály?
Üdvözlettel: Doroginé Kiss Ildikó, tanár

--
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
(3) A részmunkaidő kikötése
a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
szabadság leteltét követő naptól hatályos.
A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérő
megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
kezdeni.
(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
tájékoztatni a munkáltatót
a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
összefügg.
(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
a munkáltató a közalkalmazottat
a) a kérelem szerinti időpontig, de
b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
(8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
közalkalmazott tekintetében.
Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.

--
  OFOE

Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek