OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
Archív
Címkék:
   

Álmaink iskolája

Részletek a Világmegváltók Klubja iskolavitájából

Az alábbi írásban egy közel kétórás klubfoglalkozás magnetofonfelvétele alapján készült jegyzőkönyv legeredményesebb részleteit adjuk közre.

A Világmegváltók Klubjának középiskolás tagjai és egyetemista vitavezetői egy október közepi délután arra vállalkoztak, hogy álmaik iskolájáról beszélgessenek, hogy megfogalmazzák azokat az igényeket, amelyek a ma iskolájában nem teljesülhetnek. Az olvasót nyilvánvalóan meg fogja lepni az a komolyság és pedagógiai szakszerűség, amely mindvégig sajátja iskoláról, pedagógusokról és persze az őket körülvevő szűkebb és tágabb világról szóló magvas gondolataiknak. Ez a csiszolt, szép és szakszerű nyelv legkevésbé sem a szerkesztői munka eredménye. Tudomásul kell venni, hogy felnövőben van egy olyan középiskolás nemzedék, amely több kedvező szocializációs tényező – családi miliő, elit értelmiségi csoportokkal való interakciók, különböző kultúrahordozók könnyű elérhetősége stb. – hatásaként képes gondolatainak olyan színvonalú megfogalmazására, amely azt gyakorlatilag már középiskolásként az értelmiségbe integrálja.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a Világmegváltók Klubjában összegyűlt fiatalok látásmódja, fogalomalkotása, kommunikációs kódja korántsem tekinthető az egész magyar középiskolás diákifjúságra jellemzőnek. Az itt közreadott vitarészlet azt azonban feltétlenül bizonyítja, hogy a középiskolában, megfelelő feltételek esetén, van mód egy minden elemében felnőtti vitakultúra kialakítására. Ennek alapvetően két feltétele van: egyrészt a diákokkal való szimplifikálástól mentes kommunikáció, másrészt minél több olyan alkalom megteremtése, amelyben sor kerülhet az iskola mindennapi kódjaitól eltérő stílusú beszélgetésre, a gondolatok minél szabadabb kifejtésére.

A magyar társadalom – ha ellentmondások, görcsök közepette is – elindult afelé, hogy az elfojtások és elhallgatások korát végre felválthassa a ki- és megbeszélések, a tisztázó viták körszaka. E közben a középiskolákban baljós jelek tapasztalhatók. Számos helyen kísérletek történnek annak a szervezeti keretnek – az osztályfőnöki órának – a felszámolására, amely az iskolák jó részében szinte az egyetlen olyan lehetőséget biztosította, amelyben mód volt tanár és diák nem iskolai kódokkal történő beszélgetésére, a szimplifikálástól, az „iskolásítástól” mentes kommunikációra, a társadalmilag elfogadott módon történő „felnőtt” gondolatcsere kultúrájának elsajátítására. Sokszor mondtuk és írtuk: nem a szervezeti keretet, nevezetesen az osztályfőnöki órát, különösen annak formális – sőt mi több, vulgáris – megvalósulási módjait féltjük, hanem azokat a lehetőségeket, amelyek során a világról, a társadalomról, a mindennapi jelenségekről történő vita képességeinek fejlesztése történik.

A Világmegváltók Klubja egy olyan kísérlet, amely az osztályfőnöki óra helyett, talán hatékonyabban, talán vitavezető és diák számára egyaránt vonzóbb formában ad teret a közéleti vitákban való részvétel összetett képességeinek gyakorlására. Hogy ez mennyire fontos „hétköznapi” tudáselem, azt talán senki előtt nem szükséges bizonyítani. Napjaink döcögő, elakadó, gyakorta kudarcba fulladó közéleti vitái mindennél jobban igazolják e képességek minél szélesebb körben történő fejlesztésének égető szükségességét. Vajmi kevés esély van egy valóságos részvételen és véleménynyilvánításon alapuló demokráciára addig, amíg néhány értelmiségi elitképző középiskola diákjainak privilégiuma az a vitakultúra, amely ebben az írásban reprezentálódik.

Ma sokat idézik Bibó híres mondatát: „Demokrata az, aki nem fél.” Szinte biztosak vagyunk benne, hogy Bibó ma ezt kiegészítené azzal: Demokrata az, aki képes érvelve vitázni. A Világmegváltók Klubjának tizenévesei talán ilyen demokratákká válnak majd.

Gábor – az egyik vitavezető – (21 éves, harmadéves angol-francia szakos egyetemi hallgató): Amint azt a két héttel ezelőtti „Világmegváltón” elhatároztuk, ma arról fogunk beszélgetni, hogy milyen iskolát tartanátok a magatok számára jónak, milyen lenne álmaitok iskolája. Elöljáróban annyit mondanék el, hogy én magam, noha egy „előkelő” belvárosi gyakorlóiskolába jártam 12 évig, nem szerettem középiskolába járni. Ha megkérdezitek, hogy miért nem, csak olyan közhelyeket tudok mondani, hogy nem tudtam igazán boldog lenni reggel nyolctól délután kettőig. Szűknek, unalmasnak éreztem az iskolát. Néhány kivételtől eltekintve a tanáraim zöme kötelességtudó, rendes, korrekt, de színtelen ember volt. Én a magam képzeletbeli iskoláját csupa színes egyéniségből rendeztem volna be. Persze nem tudom, hogy ez nem illúzió-e. Azért tartom ezt fontosnak, mert a színes tanáregyéniségektől válik elviselhetővé, sőt élvezetessé az iskola.

Réka (18 éves, negyedikes gimnazista, a megelőző egy évet szülei hivatalos kiküldetése révén az Egyesült Államokban töltötte, biológusnak készül, tizenkét éve magas fokon zenél, egy kamaraegyüttes csellistája): Mint mindig, rögtön vitatkoznom kell veled, Gábor, nem hiszek abban, hogy reális igény lehet az, hogy egy iskola csupa színes egyéniségű tanárokból álljon. Gondold el, hogy milyen kevés színes egyéniség van az életben. Az emberek általában szürkék, ha nem is unalmasak, de élik az életüket, teszik a maguk dolgát, megpróbálnak megélni, nem munkanélkülivé válni. Megpróbálják valamilyen szinten megőrizni a becsületességüket, úgy, hogy közben jusson kenyérre meg esetleg néhány olyan dologra, ami itt Kelet-Európában luxusnak számít: könyvek, egy-egy ruhadarab, esetleg egy autó, ritkábban egy-egy külföldi út. A színes egyéniség az egy természettől kapott, alkati adottság... nehéz megfogni, paraméterezni... mi az, hogy színes egyéniség? Harsány, mindig a középpontban álló? Nekünk van egy kiváló biológiatanárunk, K. tanár úr, aki olyan színtelen, visszafogott, aszkétikus ember. Nagy szó, ha van egy mosoly az arcán, dermedt csend van, amikor belépünk a biológia-előadóba. Teljesen sztereotip módon minden óra első percében csörgeti a százötven kulcsból álló kulcscsomóját, hihetetlen tekintélyt parancsol a szemeivel... és mégis, bárcsak tíz ilyen tanárom lenne! S nemcsak azért, mert egyetemi szinten tud sejtbiológiáról beszélni, hanem azért is, mert gyermekien csillog a szeme, ha valaki felvet egy problémát. Abszolút szobatudós, de mégis igazi tanár, mert tud háttérbe vonulni, tud figyelni, hallgatni, képes arra, hogy tíz perceken át engedje a hangos tépelődéseket, meditációkat egy-egy tudományosan régen beigazolt probléma megértését segítő vitánkat. Tud örülni annak, ha a fakultációs órán én vagy bárki közülünk rájövünk egy-egy problémára. Egy iskola nem állhat csak show manekből – persze, nem baj, ha ilyenek is vannak. Kellenek nagy számban a nagyon nagy tudású, de önmagukat háttérben tartani képes tanárok is, vagy talán ők kellenek elsősorban.

Anna – a másik vitavezető – (23 éves, negyedéves magyar-filozófia szakos egyetemista): Én nagyon fontosnak érzem, amit Réka mond, én is ismerem „K.” tanár urat, és épp ezért mindenben osztom Réka véleményét. Az énáltalam elképzelt iskolában is az lenne a legfontosabb, hogy a tanárok tudjanak úgy hallgatni, visszavonulni, hogy felszínre törhessen a diákok egyénisége. A mai iskolában azt érzem a legnagyobb bajnak, hogy az esetek döntő hányadában tanárközpontú az iskola. A szakdolgozatom miatt, nem olyan régen, hatvanas-hetvenes évekbeli pedagógiai folyóiratokat olvasgattam. Döbbenten láttam, hogy akkor mindenki azt zengte, hogy a pedagógus a kulcsfigurája az iskolának, ő az, aki mindent meghatároz. Hát ez sajnos napjainkig így van. Szerintem az iskola kulcsfigurája a gyerek, az iskola azért van, hogy ott a gyerek fejlődjön, az ő személyisége teljesedjen ki, s nem azért, hogy a tanár színes egyénisége kapjon színpadot. Ettől persze nem baj, ha egy iskolában sok színes, vidám tanár van.

Zsolt (17 éves gimnazista, évek óta elmélyülten foglalkozik matematikával, informatikával, villamosmérnöknek készül): Én a tanári szaktudást előbbre helyezem, mint a színes egyéniséget, s valóban Rékával értek egyet abban, hogy a színes egyéniség helyett a háttérben maradási képesség a fontosabb. Szerintem az iskolát egy kicsit oda kéne végre adni a gyerekeknek. Nem olyan akciókra gondolok, mint ahogy az a „fordított” napokon évente egyszer történik. Ez semmi, ez nem az iskola valóságos birtokba vétele. Arra kellene lehetőséget kapni, hogy a tanárok szellemi partnereivé lehessünk. Tudom, ez nagyon nagyképűen hangzik, de én olyan tanárokkal „rendezném” be az énáltalam megvalósítandó iskolát, akik be merik vallani szakmai, szaktudományi és persze emberi bizonytalanságaikat. Olyan szakmában, mint például az informatika nem az életkor, nem a diploma dönti el, hogy egy adott probléma megoldása kapcsán ki is tud többet. Itt nem szabad egy tanárnak szégyellnie, ha kevesebbet tud esetleg, mint a tanítványa, ez természetes dolog.

„Bevallani emberi bizonytalanságainkat”

Péter: (17 éves gimnazista, minden egyformán érdekli, történész, író vagy szociális munkás szeretne lenni): Zsolt, te nem ezen a földgolyón élsz... Hol van olyan tanár, aki nincs arról meggyőződve, hogy mindent ő tud a legjobban, a tanári státus vagy identitás lényege ez az alapállás... Erre épül a tanári tekintély, erre a mérhetetlen aszimmetrikus helyzetre, hogy én vagyok a nagy mágus, minden titkok tudója, ti ott lenn harmincketten a padok között pedig a tudatlanság, a balgaság megtestesítői. Ezen a nagyon is aszimmetrikus alaphelyzeten nem lehet változtatni, legalábbis ebben a kelet-közép-európai kulturális régióban vajmi kevéssé. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi ennek az oka, s arra a megállapításra jutottam, hogy ez elsősorban a tekintélyelvűséggel, a demokratikus tradíciók hiányával magyarázható. A tanár lényegéhez tartozik, hogy ő mindig mindenben többet kell tudjon a tanítványainál. Ettől van önbecsülése, ettől bírja ki azt, hogy bruttó tizennyolcezerért tengődik, szemben egy kft. ügynökkel, aki nyolcvanezret keres... Itt az értelmiség nagy részében sem alakult ki az a fajta nyitottság, ami tőlünk nyugatabbra megvan. Szerintem az igazi értelmiségi ember az a mindig kételkedő, a maga gondolatvilágát, még inkább tudását sohasem lezártnak tekintő ember. Ez nem azt jelenti, hogy semmiben nem biztos. Azt hiszem, van néhány fontos érték, amit nagyon szilárdan vall, de sem maga, sem mások számára nem ismer tekintélyelvűséget. Azaz, valami nem attól kérdőjeleződik meg a számára, mert egy grádiccsal magasabban álló valaki kérdőjelezte meg, hanem attól, hogy az adott elméletet, axiómát esetleg túlhaladta az idő...Szerintem ma éppen olyan világban élünk, amikor számos dolog megkérdőjeleződik, ezért az lenne jó, ha a tanárok bátran ki mernék jelenteni, hogy ők sem tudnak hova tenni egy csomó dolgot... Most nemcsak a negyven évről van szó, hanem sok mindenről.

Gábor (a vitavezető): Szerinted a politikai-ideológiai vonzatú problémákon kívül mi kérdőjeleződik még meg?

Péter: Hogy mást ne mondjak az egész materialista, racionalista világszemlélet. A racionalitás túlburjánzása nem tette jobbá, hatékonyabbá a világot. Betört a transzcendens, a keleti értékrend, a meditáció korában kezdünk járni. Én olyan iskolában szeretnék tanulni, ahol egy tanár bátran ki meri jelenteni, hogy ő a korábban beleivódott dolgokban kételkedik. Kételkedik például abban, hogy a marxista filozófia alapján kialakított szemlélet olyan mértékben megállja a helyét, mint ahogy azt akkor gondolta, amikor az kötelező volt... Kételkedik abban például, hogy az őáltala elmondott tanári magyarázat helytálló-e a legszűkebb szakmai, szaktudományi értelemben. A mi tanáraink zöme úgy hiszi, hogy az egyetemen tíz-húsz évvel ezelőtt megszerzett tudás az örök, azt nem kell állandóan felújítani. A tanárok leterheltsége, anyagi gondjai mellett persze érthető, hogy nagyon nehezen tudnak a saját szakmájukkal lépést tartani. Amíg ez így van, nagyon nem kell őket érte bántani, cikizni, de legalább érezzék ezt a problémát. E helyett a sok magabiztos ember helyett szeretnék végre halk szavú, szerény kételkedők között tanulni.

Kati (18 éves, érettségi előtt áll, irodalmárnak készül, sikeres irodalmi színpadi estek rendezője, forgatókönyvírója): Én egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy a tisztességes tanárok zöme nem kételkedik, nem bizonytalan, csak a közeg, az elvárások miatt ennek nem mer a katedrán hangot adni. Úgy képzeli, hogy az tekintélyromboló lenne, ha erről beszélne... Görcs van a tanárok nagy többségében, de hát görcs van az emberek zömében is, itt évtizedeken át olyan sziklaszilárdnak tűnt minden, most meg kiderült, hogy kártyavár volt az egész. Én nem politikai okokból érzem fontosnak a tekintélyelvűségnek, a magabiztosság látszatának a száműzését, hanem azért, mert így válna lehetővé az, hogy a diákokban levő kreativitás kibontakozzon. Szörnyű az, amikor egy tanár csak azt minősíti jó feleletnek, jó dolgozatnak, amiben a saját gondolatai, értékei köszönnek vissza. Iskolai pályafutásom alatt szinte mindegyik magyartanárom számára egy versnek egyetlen lehetséges olvasata, értelmezése létezett. Sőt itt, ebben a nagyon előkelő gimnáziumban is volt olyan magyartanárom, aki csak a tankönyv versértelmezését fogadta el, az ettől eltérő értelmezés azonos a tananyag nem tudásával. Nyilván egy kételkedő, saját vívódását felvállaló tanár az nem ilyen lenne.

Anna (vitavezető): Ahogy hallgatlak benneteket, azon jár az eszem, hogy miközben ti olyan iskoláról álmodoztok, ahol a tanároktól részben vagy egészben átveszitek az iskola szellemiségének az irányítását, addig a tanárok azt mondják rólatok, hogy gyerekesek vagytok, állandó gyámolításra szorultok. Érzitek ennek az ellentmondásosságát?

A valóságos élet iskolája

Róbert (17 éves, ökológusnak készülő gimnazista, két éve aktív környezetvédő, számos környezetvédelmi tüntetés résztvevője. Szüleivel hat évig Hollandiában élt és járt iskolába): Ez egy feloldhatatlan nemzedéki konfliktus. A tanárok, a szülők szeretnek bennünket gyermekebbnek látni, mint amilyenek valójában vagyunk. Épp ezért én olyan iskolát valósítanék meg, ahol a diákokat – legalábbis középiskolásként, felnőttként kezelik. Ez nemcsak annyit jelent, hogy partnerként kezelnek bennünket az iskola programjának kialakításában, hanem azt is, hogy az iskola egy felnőtt világ szükségleteire készít fel... Amerikában járva láttam azt, hogy ott az iskolák egy jó része mennyire a felnőtt, valóságos élethez kapcsolódik... Ott az iskola egyik legfőbb célja, hogy a diákok megismerjék a társadalom működését, kezdve a kisvárosi önkormányzattól az állam parlamentjén át egészen a szenátusig és a kongresszusig. De ez ott nem elsősorban tananyag, hanem valóságos társadalmi munkák sorozata. Tizenöt-tizenhét éves fiúk és lányok tevékenyen részt vehetnek egy város közéletében, úgy, hogy ez maga a tanagyag. Az iskolai munka a szerzett tapasztalatok megbeszélése. Az osztályzatot egy csoportmunkában vagy egyénileg írott tanulmány, elemzés jelenti. Én kapcsolatba kerültem olyan amerikai középiskolásokkal, akik Virginia állam parlamentje számára iskolai dolgozatként írták le, hogy az állam egyik kisvárosában hogyan lehet a veszélyes hulladékokat minden érdekelt fél számára megnyugtató módon elhelyezni. Ehhez a velem egykorú srácok szenátorokkal, egyetemi tanárokkal, városi hivatalnokokkal beszélgettek, ők rendeztek olyan lakossági fórumokat, ahol az ellentétes érdekeket képviselő csoportok leültek egymással tárgyalni. Én csak ámuldoztam, hogy ezek a velem egykorú gyerekek... vagy én már nem is merném gyerekeknek nevezni őket, hogyan tudtak jogi, ökológiai meg közgazdasági problémákról beszélni. Szerintem ha nálunk is lennének ilyen szemléletű iskolák, akkor tömegesen felnőhetne az iskolában egy olyan ifjúság, amely a Fidesz típusú politikusok utánpótlását jelenthetné. De ilyenre mi gondolni sem gondolhatunk. Mire történelemben, irodalomban a mai korhoz eljutunk az iskolában, már mindenki a felvételivel meg az érettségivel van elfoglalva. Évekig csak a régmúlt századok történelmét és irodalmát tanuljuk, s nekem, ha azt akarom, hogy biztosan felvegyenek az egyetemre, nem ökológiával, politológiával kell foglalkoznom, hanem szépen tételesen végig kell tanulnom a tananyagot.

György (18 éves, műszaki pályára készülő gimnazista): Remélem, nem komolyan gondolod azt, hogy egy általános gimnáziumban a hulladékelhelyezés meg a világkiállítás ügye kellene legyen a fő tananyag... persze, ha rajtatok múlna, minden óra helyett tüntetni mehetnénk. Ne mondd azt, hogy Amerikában nem tanulnak matematikát, történelmet, irodalmat. Ahhoz, hogy valaki politikus lehessen, ahhoz is kell általános műveltség, amit azért az esetek többségében csak az iskolában lehet megszerezni. És itt jegyzem meg, hogy én nem szeretnék olyan tanárok diákjaként tanulni, akik bizonytalanok, akik elvesztették a hitüket. Szerintem egy tanár, az igenis a katedráról valami pluszt kell hogy adjon a diákoknak, s ez a plusz az, hogy nagy szaktudása van, hogy a tanulmányai révén kialakult világnézete... ilyenek teszik hitelessé a tanárt.

Róbert (indulatosan, szenvedélyesen fogalmaz): Én nem azt mondtam, hogy az általam példának hozott iskolákban nem tanulnak irodalmat, történelmet, de az iskolában tananyagként ott van a valóság, az a világ, amelyikben élnek, és egy csomó tantárgy e köré a program köré van szervezve. A politológiai, jogi ismeretek rögtön a gyakorlatban kipróbálódnak... Nyilván, ha az iskolákban nemcsak száraz tananyag lenne az, hogy milyen jogai vannak az állampolgároknak, hanem ezt rögtön a helyi politikában, a helyi társadalomban valóságosan is ki lehetne próbálni, akkor több esély lenne arra, hogy az emberek ne ilyen közömbösen szemléljék néhány száz vagy ezer profi politikus parlamenti vagy önkormányzati bokszmérkőzését. Nyilván, ha nálunk is gyakorlati tevékenységben tanulhatták volna az emberek diákkorukban a demokratikus közéletet, most nem kéne ötször szavazni egy választókörzetben. Az a vélekedés pedig, hogy a tanár a számodra attól tanár, hogy szilárd világnézete van, egy nézet, amit neked jogod van így látni, de erről nekem az a véleményem, hogy ezt negyven év szabad, demokratikus életformája után lehetne elvárni egy tanártól... Eddig ugyanis megmondták, hogy a tanároknak milyen értékekben kell hinniük. Ez szerintem csak arra volt jó, hogy a tanárok álszentek, képmutatók vagy jobb esetben közömbösek legyenek. Egyébként még erről annyit, hogy pontosan a te gondolkodásod miatt – s most ne sértődj meg – tud állandóan újratermelődni nálunk a tekintélyelvűségen, a rendiségen alapuló társadalom... Azért kell tantárgyi vagy iskolai keretek közé tenni a demokráciát, hogy a fiatal emberek lássák, hogy az ember életfilozófiája nemcsak készen kapható meg, hanem vitákban, küzdelmekben, politizálásban – elsősorban kis ügyekben való politizálásban – is kialakítható. Szerintem ez az értékesebb életfilozófia, értékrendszer.

Anna (vitavezető): Róbert mintha a kelleténél erőteljesebben fogalmazott volna, de én érzem a szavai mögötti indulat jogosságát, szavai azt hiszem, nem annyira Gyurinak, mint inkább a magyar közállapotnak szólnak. Valóban nagy vitatéma lehetne az, hogy az iskola milyen tevékenységeken keresztül tud felkészíteni a közéletre, a demokráciára, egyáltalán az is vitakérdés, hogy beengedhető-e olyan módon a politika az iskolába, ahogyan azt Róbert az amerikai példára hivatkozva jónak tartaná.

Lelkünkkel is törődő iskola kéne

Gabriella (18 éves, érettségi előtt álló gimnazista, gyógyszerész szeretne lenni): Anna kérdésére válaszolva, szerintem amennyire csak lehet, a politikát, a pártharcokat távol kéne tartani az iskolától. Én annyira idegenül hallgatom az eddigi vitát, mintha nem is a lényegről lenne szó. Azt mondtuk a múltkor, hogy a mai Világmegváltón álmaink iskolájáról beszélgetünk. Szerintem nem vagyunk őszinték. Mindenki olyan iskolát szeretne teremteni, amelyben őszintén beszélhetünk önmagunkról, amelyben nem kell rejtőzködni, nem kell alakoskodni, amelyben kellő idő van arra, hogy kiadjuk magunkból azokat a feszültségeket, fájdalmakat, amelyeket a bennünket érő hatások – majdnem sérelmeket mondtam – okoznak. Ebben a mostani iskolában abból, amit ti hiányoltok, szinte minden megvan, a lelkünkkel foglalkozó iskolából viszont szinte semmi sem.

Péter: Mi az, hogy a lelkünkkel foglalkozó iskola, én ezt egyszerűen nem értem. Az én lelkem az enyém, azzal egyedül nekem van jogom foglalkozni.

Réka: Jaj, ne legyél ennyire álracionális. Pontosan tudod, hogy miről beszél a Gabi. Te vagy az, aki a keleti vallások problémái iránt érdeklődsz, tavaly heteken át meditációs kazettákat hallgattál, zen buddhizmussal, taóval és ehhez hasonlókkal foglalkoztál. Pontosan tudod, hogy ez az egész mennyire hiányzik az iskolából. Ha önmagaddal vagy a szüleiddel valami bajod van, akkor az iskolában szerintem nincs kihez fordulnod. Igenis kellene egy olyan embernek lennie, meg egy iskolán belüli intézménynek, akinek csak az lenne a dolga, hogy ezen segítsen, legalább meghallgasson.

Péter: Ha csak egy kicsit is tanulmányoztad volna például a taót vagy még inkább a zen buddhizmust, tudnád, hogy ezekben a válságokban a ember csak önmagának segíthet, de persze nem úgy, hogy ha bajban vagy, akkor fordulsz valamelyik keleti gondolatrendszerhez, hanem úgy, hogy felkészülsz erre. Azért mélyedsz el ezekben a tanokban, hogy legyen kellő önismereted, és akkor a válságos helyzetben magad segítesz magadon. Az, hogy más segít, az alapvetően egy zsidó-keresztény, tehát racionális felfogásmód.

Réka: Ez egy jó arisztokrata meg sznob szöveg. A világ tele van azzal, hogy segítő csoportokat szerveznek, az emberek szövetkeznek arra, hogy segítsenek egymásnak. A környezetemben, ha valakinek valamilyen problémája van – csalódik a barátjában, a szerelmében, konfliktusba kerül a szüleivel, az iskolai környezetével –, akkor igenis szüksége van arra, hogy elmondhassa, kibeszélhesse ezt a problémát. Mint ahogy arra is szükség van, hogy valaki, egy pártatlan, külső személy segítsen a megoldás megkeresésében.

Gabriella: Pontosan ezt értettem a lelkünkkel is törődő iskola fogalma alatt. Ne mondjátok, hogy ez nem fontos egy problémákkal küzdő korosztály számára.

Áron (17 éves, nyelvekkel, diplomáciával akar foglalkozni, egy középiskolás rockzenekar billentyűse): Az embernek ezeket a dolgait a családjában célszerű megoldani, az iskola az egy olyan közintézet, amely nem hivatott erre. Ha valaki, külső ember vagy intézmény illetékes erre, az jó esetben az egyház. Én hívő embernek kezdem magam érezni. Két éve rendszeresen járok egy gyülekezetben, ahol egy fiatal tiszteletessel időről időre mély beszélgetéseket szoktunk folytatni. Ami már megbeszélhetetlen a szüleimmel, a nővéremmel, az vele mint kívülállóval könnyen megbeszélhető. Lassan kezd kialakulni bennem az, hogy tudjak beszélgetni a tiszteletessel lelki dolgokról. Olyanokról, amelyeket az iskolában egyszerűen ki sem lehet mondani.

Anna (vitavezető): Megpróbálnád körülírni, hogy mi az, amiről ezzel a fiatal pappal tudsz beszélni, de az iskolában nem?

Áron: Például a gátlásaim a lányoknál, szexuális gátlások, szégyenkezések... aztán olyan dolgok, hogy én mélyebb vagyok, mint a velem egykorú fiúk, nem tudok olyan könnyen átlendülni szerelmeken.

Péter: Jó, ez rendben van, de ezt miért kéne egy tanárral megbeszélni. Egyébként én szívesen járnék olyan iskolába, ahol nem elrontott életű, kiöregedett, válófélben levő, szexuálisan kiegyensúlyozatlan, álszent, prűd tanárok vannak, hanem olyanok, akik számára a világ legtermészetesebb dolga a nemiség. Amíg ez nem teremtődik meg, addig én ilyen dolgokról minek beszéljek. Nagyjából így vagyok a szüleimmel is.

Gábor (vitavezető): Amikor én színes egyéniségekről beszéltem, akkor én az egészséges ösztönvilágú, kiteljesedett szexualitású tanárokra is gondoltam. Mindig furcsa volt számomra, hogy az elvált és tíz éve elfojtott vágyaktól megterhelt osztályfőnöknőm beszélt a szerelem és a nemi élet felemelő szépségeiről.

Mariann (17 éves, nyelvtanárnak készülő, évek óta versenyszerűen ritmikus sportgimnasztikával foglalkozó gimnazista): Egyetértek Gabival és Rékával abban, hogy egy ideális iskolában helye kell legyen az egyéni problémákkal való törődésnek, de én azt nem tartanám jónak, ha erre egy orvoshoz hasonló, csak ezzel megbízott ember, mondjuk egy iskolapszichológus állna csak rendelkezésre. Én azt tartanám jónak, ha a tanárok döntő többségében meglenne az a nyitottság, amely ahhoz kéne, hogy egy problémákkal küszködő ember odaforduljon hozzájuk. Az az igazság, hogy nekem van egy olyan tanárom, akivel mindent meg lehet beszélni. Pedig nem is ő az osztályfőnököm. Érdekes módon a lényéből sugárzik, hogy bizalommal lehet hozzá fordulni. Nagyon nyitott, nagyon jól bele tudja élni magát egy magamfajta tizenhét-tizennyolc éves helyzetébe. Arra egyébként nem lehet szabályt felállítani, hogy az egyéni, intim szférából mi tartozik az iskolára s mi nem. Egy melegszívű, megértő tanárra esetleg sokkal több, mint egy rideg lelkészre, de a dolog fordítva is állhat.

Olyan iskola kéne, amelybe belefér a teljesség

Anna (vitavezető): Amint az várható volt, álmaink iskolája nagyjából annyiféle lenne, amennyien vitatkozunk. A gond az, hogy mindezt hogyan lehet egy iskolába belesűríteni, ennyiféle elképzelés, hogyan él meg békében egymás mellett.

Róbert: Szerintem az igazán jó iskola az lenne, amiben különféle szemléletű tanárok dolgoznak együtt. A sokféleség gazdagít, ezért nem lenne jó, ha az állam szabná meg az iskola jellegét, mert akkor minden mindenütt egyforma lenne. Nekem azért tetszenek a most alakuló magángimnáziumok, mert egyszerre sok jó törekvést hoznak egy fedél alá. Ezekben szinte minden eddig megfogalmazott vágyunk benne lehet.

Mariann: Én meg inkább úgy gondolom, hogy az a jó, ha egy iskola szemlélete egységes, különben nem tudnak mihez igazodni a gyerekek. Hallottam a Waldorf-iskoláról, meg hallottam tao iskoláról, ez mind egy-egy filozófián vagy pszichológiai szemléleten alapul.

Róbert: Ez igaz, de ezekben egyszerre lehetnek színes tanárok és aszkéták, egyszerre lehet olyan, aki a lelkekkel törődik, és lehet olyan, aki egy egészségprogramot tart fontosnak.

Zoltán (17 éves, testnevelő tanár szeretne lenni, négy éve élvonalbeli öttusázó): Sok mindenről volt szó, de arról nem, hogy egy olyan iskola is szép lenne, amelyben a testkultúra elnyeri a méltó helyét. Persze, itt nem arról lenne szó, hogy heti öt testnevelésóra, hanem a testkultúra mellett mentálhigiéne is lenne, táplálkozáskultúra, s olyan biológiaoktatás, amely segítené az életmód ésszerű megszervezését, az egészség feletti őrködést, megismertetne a keleti testkultúra biológiai hátterével, az idegek feletti önuralom művészetével. Jaj de szép lenne, de hát ahhoz aztán végképp nincs se épület, se tanár. Én igazán akkor lennék boldog, ha sok-sok ember számára, test, lélek, tudomány, szellem egyszerre, együtt lenne fontos. Ehhez olyan iskola kéne, amibe az élet teljessége belefér.

Az eredeti magnófelvétel szövege alapján szerkesztette: Schüttler Tamás

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.05.26.
Óriási az érdeklődés a nyári táborok iránt
A járvány miatt sok szülő használta fel a munkahelyi szabadságát, hogy a gyermekére vigyázhasson otthon, ezért ők nehezebben tudják majd megoldani a felügyeletet a nyári szünidő alatt....
(Forrás: magyar nemzet)
--
2020.05.22.
Negyedmillióért is találtunk nyári tábort, de az már tiszta Amerika
Minden akadály elhárult a nyári táborok útjából, mehetnek a gyerekek akár napközis, akár ottalvós táborokba. A bizonytalanság miatt így is kevesebben töltik majd így a vakációjukat, á...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.05.21.
Közalkalmazotti bértábla helyett titkos pontrendszer
lindult a szakképzésben dolgozó pedagógusok minősítése, ami majd az alapját képezi béreik meghatározásának, miután közalkalmazotti jogviszonyuk idén júliustól munkaviszonnyá alakul á...
(Forrás: Népszava)
--
2020.05.21.
Újranyíló iskolák: a tanárok szerint jó döntés
A kormány döntése meglepő, hiszen korábban egészen más opcióról volt szó: Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a hvg.hu-nak múlt héten arról beszélt, az oktatási akciócsoportban...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.05.21.
Lantos Gabriella: Tanárok és orvosok halálközeli élményei pandémia idején
Több százezer ember – tanárok, orvosok, ápolónők – azonnal megértette, hogy a magyar állam nincs többé. A közszolgáltatásokból csak annyi marad meg, amennyit ők személyesen meg tudnak...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.05.19.
Jön a revans Gyöngyöspatáért: a Fidesz törvényt módosítana, hogy a szegregált diákok ne kaphassanak többé kártérítést
A gyöngyöspatai perrel csak egy szereplő járt jól, az a Soros-szervezet, amely az egészet kiagyalta, megszervezte és végigvitte - jelentette ki Horváth László miniszterelnöki megbízott, a...
(Forrás: 168 óra)
--
2020.05.19.
A gyermekmegőrzés nem váltja ki az otthoni tanulást
Megemelkedett az iskolai ügyeletet igénybe vevő gyerekek száma: míg a digitális munkarend első heteiben napi 3-400 diák, ma már 2400 tanuló veszi igénybe a gyermekfelügyeletet – válaszolta...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.05.19.
Csak egy jó kis válság kellett ehhez: óriási lehetőséget kaptak a magyar iskolák (interjú Vass Vilmossal)
Mennyi diákot ért el valójában a mostani munkarend? Mekkora volt a digitális eszközkielégítettség? Mennyire tudtak élni ezzel az új helyzettel a tanárok? Kik azok, akik innovatívak voltak...
(Forrás: Pénzcentrum)
--
2020.05.19.
Vissza az iskolába két hétre? Miért volna ez jó?
Az évet jobb lenne úgy lezárni, hogy személyes kontaktusban legyünk a kisgyerekekkel– foglalja össze egy borsodi tanító, miért is lenne jó egy tanév végi kéthetes „normál” iskola....
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Erdélyi Virág! Úgy véljük, hogy ez a helyi vezetés (tankerület?) döntési joga. Az érintett kollégának pedagógiai végzettsége van, 6. osztályig az osztályfőnöki megbízatás jogossága sem lehet kétséges. A magasabb évfolyamokon nyilván nem lehet szakórája, nem biztos, hogy szerencsés, ha csak osztályfőnökként működik az adott osztályban. Hogy munkaközösségvezetőként be tudja tölteni a feladatát azon is múlik, hogy mi a munkaközösségvezető pontos feladatköre. Ha jó szervező, van megfelelő pedagógiai tudása, nem kizárt, hogy alkalmas a feladatra. Önmagában a szakvizsga és a középfokú vezetői végzettség nem garantálja a nagyobb hozzáértést főként az osztályfőnökséget illetően.

--
  Erdélyi Virág

Kedves Kollégák!
Lehet- e felső tagozaton osztályfőnöki munkaközösség- vezető az, akinek csak tanítói végzettsége van, amellyel max. 6 évfolyamon taníthat a műveltségterületének megfelelő szakon?
Mellesleg 3 éve van a munkaközösségben, ahol tőle 2 évtizeddel idősebb öt 50+os több diplomás, ped.szakvizsgás, ped.2 minősítésű, közoktatási vezetői végzettséggel rendelkező pedagógus van.

--
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  Doroginé Kiss Ildikó

Tisztelt Egyesület!
Nyelvtanárként 2019 szeptember közepétől december 20-ig (téli szünet kezdete) az én tanulócsoportomat összevontam az említett idő alatt táppénzen levő kolléganőm csoportjával heti 3 órában. Ez összesen 3 osztályt érintett, ami heti heti 9 összevont órát jelentett. Mikor rákérdeztem, hogy ezért jár-e túlóra íj vagy valami plusz bér, azt a választ kaptam, hogy nem mert az összevont órákért semmi sem jár. Ráadásul ugyanígy több mint három hónapot már a tavalyi évben is helyettesítettem ugyan így. Kérdésem, valóban nem jár az összevont órák után túlóra? Mit mond erről a jogszabály?
Üdvözlettel: Doroginé Kiss Ildikó, tanár

--
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek