OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2016. január 3.
» Hozzászólások (0)

OFOE Filmklub 2015

A Budapest Film Zrt-vel közös filmklubunkban a 2014/2015. tanév második felében folytatódott felnőtteknek gyerekekről szóló sorozat hat, első sorban kamaszokról szóló filmmel. Szeptembertől – a Suli-Mozi Extrához igazodva – olyan hazai alkotásokat láthattunk, melyek nem csak azért fontosak és érdekesek, mert új nagyjátékfilmes rendezőket ismertettek meg a közönséggel, hanem azért is, mert komoly sikereket értek el a pénztáraknál. Ezek az alkotások tökéletesen alkalmasak arra, hogy formanyelvükkel, látásmódjukkal, történetükkel a fiatalabb generációkat is megszólítsák. (Ebből a sorozatból egy film: az Utóélet januárra maradt.)

A filmekről a vetítés sorrendjében adunk rövid ismertetőt. A címre kattintva minden esetben elérhető a honlapon megjelenő beharangozó is.

***

Mi vagyunk a legjobbak! (Vi är bäst!),
(svéd film, rendezte: Lukas Moodysson, 2013 – 102 perc)

Stockholm, 1982. Három 13 éves lány punkbandát alapít az iskolában, mert az jó, minden más pedig sokkal kevésbé az. A punkbanda azért jó, mert nem kell hozzá semmi, csak a döntés. Főként azok nem kellenek hozzá, akik nem akarnák, hogy én akarjam. Hangszert, lábost ütni, meg ritmikusan kiabálni, hogy „utálom a sportot”, saját döntésből melózni, és naponta rájönni, hogy az életöröm kéznél van, az meg baromi jó. Annyira, hogy megsejthető belőle a nem-összehasonlítás puha, vidám melege. És azt már jó sejteni is.(…) Ajánlom ezt a holisztikusan bájos, lényegre törő átélés-filmet mindenkinek, aki szerint a kamaszokkal nagyobb a baj, mint a felnőttekkel. Ajánlom azoknak is, akik ezt fordítva érzik, és azoknak is, akik szerint ez az összehasonlítás hülyeség (Veszprémi Attila).

Billy Elliot
(angol film, rendezte: Stephen Daldry, 2000 –110 perc)

Amikor a 13 éves Billy a bokszedzésen megpillantja a terem másik sarkában folyó balettórát, a mozdulatok varázsa többet nem engedi szabadon képzeletét. Hamar balettcipőre váltja bokszkesztyűit, hogy titkon besurranhasson Mrs. Wilkinson óráira, aki jó szemmel felismeri Billy tehetségét (Port.hu). A tehetség természeti erő, amely mindenképpen utat tör. Ha nem haladhat a természetes útján pusztító feszültség jön létre. A Billy Elliot című film bemutatja ezt a természeti erőt. A film tele van kudarcos életekkel, és ezek feszültségével, és tele van a varázslatos tűzzel, ami a tehetséget körülveszi. Az alapüzenet mindenkinek szól: Légy önmagad, ne hagyd, hogy letérítsenek az utadról! (Gyarmathy Éva)

Sráckor (Boyhood)
(amerikai film, rendezte: Richard Linklater, 2013 – 166 perc)

A Sráckor eleddig példátlan filmes kísérlet és egyedülálló mozis élmény. Olyan fikciós dráma, amely ugyanazt a néhány színészt követi egy 12 éves időszakon át, 2002-től 2013-ig, ily módon a filmben megtett páratlan utazás egyszerre nagy ívű és intim, végigvezet a gyermekkor életörömén, a modern család mindent megrendítő változásain, és magán az időn (Port.hu). A Boyhood olyan, mint a kukkolás. Belenézünk egy család legintimebb pillanataiba, ott vagyunk akkor is, amikor komoly bajok történnek, de ott vagyunk az egyszerű pillanatoknál is. Ott vagyunk a mostban. Mert hiába szalad veszettül az idő a szereplőkkel, valahogy mindig a mostban vagyunk, nem a múltban, és erre a film utolsó sora is masszívan emlékezteti az embert. Nem az ember ragadja meg a pillanatot, hanem a pillanat ragadja meg az embert (Ilyet még tényleg nem láttál vásznon. Player.hu).

Submarine – A 15 éves Oliver Tate életének filmje
(angol film, rendezte: Richard Ayoade, 2011 – 97 perc)

Az önéletrajzi ihletésű, fiatalok érzelemvilágára fókuszáló alkotások sikerre vannak ítélve, mert minden moziba járó ember volt fiatal, ha már nem is éppen az. Nem nagyon lehet mellélőni tehát még akkor sem, ha hiteltelen színészt, unalmas sztorit vagy tompa fényeket dobálnak elénk a vászonra azzal, hogy „mi, ha nem ez az igaz történet”?! De a Submarine című angol próbálkozás nagyon hatásos telitalálat, ami éppen a felsoroltak ellentettjeit hozza: profi fiatalokat és ismerős sztorit nagyon angol helyszínekkel. A Sue Towsend-féle Adrian Mole könyvek érzelem- és képi világára hajaz (Angolkék, Kovács Eszter Málna,. Cseppek.hu).

Nővér (L´enfant d´en haut)
(francia – svájci film, rendezte: Ursula Meier, 2012– 100 perc)

Simon, a tizenkét éves fiú huszonéves, ideiglenes állások és a munkanélküliség között ingázó nővérével él együtt, és lopásból tartja el a kis családot; a síelőktől elcsent szendvicseken meg a lopott sífelszerelések árából élnek. Amit a fiútól kap, a nővére leginkább elissza vagy pasijaira költi – mintha a gyerek az apja, de legalábbis a nála sokkal érettebb bátyja lenne. A lány egy normális párkapcsolatot szeretne, a fiú pedig azt, hogy egyetlen rokona szeresse őt, vagy legalábbis úgy bánjon vele, ahogyan azt egy gyerekkel szokás (Kovács Bálint: Fesztivál és patika, Kultúra.hu).

A nyár királyai (The Kings of Summer)
(amerikai film, rendezte: Jordan Vogt-Roberts, 2013 – 95 perc))

Amikor az ember még kicsi, elképzelni sem tudja, hogy a szeretett szülei mennyire idegesítő közellenségekké tudnak válni később. Joe és Patrick gyerekkori jóbarátok, akik a hétköznapi tinik nyomorúságos életét élik őrlődve a suli és család között. Teljesen elegük van az otthoni állandó szekírozásból. Elszöknek és az erdőben építenek maguknak egy páratlan főhadiszállást, Biaggioval, aki valahogy belekeveredik az akcióba. Míg a zaklatott család utánuk kutat ők mindent megtesznek, hogy saját lábra álljanak, és teljesen önállóak legyenek a vadonban (Port.hu).

Saul fia
(magyar film, rendezte: Nemes Jeles László, 2015– 107 perc)

A náci koncentrációs táborokban a foglyokból álló Sonderkommando terelte be a megsemmisítésre ítélteket a gázkamrákba, vitte át a holttesteket a krematóriumokba, takarította ki a termeket az újabb transzport érkezése előtt és szállította ki a hamvakat a táborból. A megterhelő fizikai munka miatt a sonderesek a tábor többi foglyánál jobb bánásmódban részesültek, a többi táborlakótól elkülönítve laktak, de mint a "titkok őrzőit", néhány hónap után kivégezték a tagjaikat. Az újonnan alakuló sonderkommandó első feladata az előző generáció elégetése volt. A sonderesek közül nagyon kevesen élték túl a háborút. 1944, Auschwitz-Birkenau. Saul Ausländer (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket (Port.hu).

Liza, a rókatündér
(magyar film, rendezte: Ujj Mészáros Károly, 2015 – 98 perc)

Liza, a csinos, ám szerény ápolónő tizenkét éve gondoskodik a japán nagykövet özvegyéről. Egyhangú élete megváltozik, amikor születésnapi kimenőt kap. Elhatározza, hogy megtalálja élete szerelmét, ám a dolgok rendre balul sülnek el. Liza a japán slágerénekes, Tomy Tani szellemének segítségével arra a következtetésre jut, hogy ő a japán mesék elátkozott rókatündére. Miközben Liza megpróbálja legyőzni az átkot és megtalálni az igazit, a zsaruk, különösen Zoltán Zászlós érdeklődését is felkelti (Port.hu).

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan
(magyar film, rendezte: Reisz Gábor, 2015 – 90 perc)

Reisz hőse (ahogy a generációja) a helyét keresi a világban, Budapesten, a családi asztal mellett, a baráti társaságban, a munka világában. Az, hogy Áron a film narrátora; hogy a képeken megjelennek az SMS-ei, a netes bejegyzései; helyenként bevillannak az általános iskolai élményei, vagy a „fantáziaképei” (számos példányban követi őt például az exe, jelezvén, hogy nem tudja kiverni a lányt fejéből), csak még közelebb hozzák a személyét a nézőhöz. Bár első látásra ő az a figura, akin könnyedén átlépnénk egy bulin, mert össze-vissza beszél, és láthatóan kínban van a megfelelési vágytól, épp e tulajdonságai miatt válik egyre szerethetőbbé. Különösen azoknak a „sikeres” célorientált szereplőknek a fényében, akik a kamerának beszélnek, és olyan lózungokkal jönnek, mintha a Szomszédok záró jelenetét látnánk a XXI. században (Hungler Tímea: Magyar paradicsom. Revizor).

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.10.07.
A következő tanévtől átnevezik a szakgimnáziumokat és a szakközépiskolákat
"Az átjárhatóság lehetőségének növelése, valamint a közös szakmai tartalmak egyértelmű azonosítása érdekében közös ágazati tartalmak és ezekhez kapcsolódóan új ágazati struktú...
(Forrás: eduline)
--
2019.10.07.
L. Ritók Nóra: Emancipáció és nyomorúság
Aki a főállású anyaságból lép át a munkaerő-piacra, annak iszonyúan nehéz. Mert a pénz kell, a férfiak zöme már nem tudja eltartani a családot, ahogy a gyerekek intézményrendszerbe ker...
(Forrás: hvg/Nyomor széle blog)
--
2019.09.06.
Microsoft-botrány: újabb korrupciógyanús szálra bukkant Hadházy
A jelentésben szereplő történet szerint a NAV esetében egy Microsoft-alkalmazott tiltakozott is amiatt, hogy az úgynevezett alvállalkozónak nincsenek kompetenciái a munkához. Azonban felvilá...
(Forrás: Magyar Hang)
--
2019.09.06.
"Kérdezd meg szüleidet, miért nem vagy megkeresztelve" – adja feladatul az ötödikes tankönyv
Bánhegyi könyve nem először kap publicitást: 2015-ben a tiltakozások hatására vissza kellett vonni az általános iskolák ötödik, a hatodik és a hetedik osztályaiból az általa írt tört...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.09.04.
„Füttyre indítható, fegyelmezett szolgahadat képezünk” – Exkluzív interjú Vekerdy Tamással és fiával, Dániellel
Az egyikük önmagában intézmény – bármit mond, az futótűzként terjed az interneten, és szavait anyák ezrei tekintik szinte szentírásnak. A másikuk elbújni szeret, és a szűkebb környezet...
(Forrás: wmn.hu)
--
2019.09.03.
A szelekció rendkívül nagy arányú növekedése a magyar iskolarendszerben 2010 és 2017 között. Nahalka István írása
Számtalan szakember és szervezet hívta már fel a figyelmet arra, hogy a szelekciós, illetve az esélyegyenlőtlenségek növekedését eredményező folyamatok egyre veszélyesebbek Magyarországon...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.09.03.
Friss felmérés: a pedagógusok 18%-a az első lehetséges alkalommal elhagyná a pályát
A gyorsjelentés szerint a válaszadók 79%-a szerint túl kevés az ellenszolgáltatás és túl nagy az elvárás, 21%-a várja, hogy javuljon a helyzet, ezen felül 21%-a munkahelyet változtatna, é...
(Forrás: eduline)
--
2019.09.03.
A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja
Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.31.
A magyar oktatás színvonala 30 évvel maradt le a valóságtól, és ez a szám most megduplázódik
– mondta Rózsa Ildikó, a Resuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány vezetője a 24.hu-nak a köznevelési törvény módosításával kapcsolatban. A parlament júliusban szavazta meg a szeptembert...
(Forrás: 24.hu)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Zoltán!
A munkaszerződéssel foglalkoztatottakra is a pedagógus-előmeneteli
rendszer vonatkozik, a hozzá tartozó illetményrendszerrel, és a
szabadság. valamint pótszabadság is azonos, a távolléti díj számítása
az Nkt. alapján történik, a túlmunka díjazása, beleértve a
pihenőnapokon végzett munkát, mindenki esetében az Mt .és a
326/2013-as rendelet alapján történik, ahogy az eseti helyettesítésre
vonatkozó előírások is azonosak. Nem jár jubileumi jutalom, és a
végkielégítés is csak az Mt. alapján, ahogy távozáskor nincs
felmentési idő, hanem jóval rövidebb felmondási idő van. A nők negyven
év jogosultsági idő alapján nem kérhetik a felmentésüket, hanem közös
megegyezéssel vagy felmondással mehetnek el. A munkaviszony sokkal
könnyebb felmondással megszüntetni, mint felmentéssel, mert csak annyi
a kritérium, hogy az indok legyen valós és okszerű. Ha valakit
felmondással el akarnak küldeni, az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató
esetében nem kötelező az előzetes állásfelajánlás. Küldök egy
összehasonlító táblázatot

((A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk. Az ígért táblázatot a mail címre küldtük el).

--
  Tóth Zoltán

Üdvözlöm!
Szeretnék választ kapni az alábbi kérdésemre.
Alapítványnál, pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra a munatörvénykönyve vonatkozik. Minden kérdésben? Melyekben nem?
Különösen a heti munkaidő, az éves szabadság és a túlmunka díjazása (szombat, vasárnap) érdekelne.
Várom válaszát,
üdvözlettel: Zoltán

--
  ofoe

Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)

--
  ofoe

Kedves Katalin! Jól tudja : 22 órát kellett volna alapul venni, a tagóvoda vezetője - bár csoportban kell lenni 3 csoportos óvoda esetén, tehát nem függetlenített vezető -, de kap órakedvezményt. Tehát nem a 32 órát, hanem a 22 órát kell nézni és erre rászámolni a túlórát. (A választ Bakonyi Anna óvodai szakértő adta meg.)

--
  Mohácsi Katalin

Tisztelt OFOE!

Szeretnék állásfoglalást kérbi a következő helyzetre! Tagintézmény vezető vagyok egy 3 csoportos óvodában. Saját csoporttal foglalkozom,és látom el a vezetői feladatokat.Kolleganőm nem lesz ebben az évben, így egyedül látom el a feladatot a nap folyamán.A fenntartó eddig 50 óra ingyen munkát kért, majd a 32 óra feletti órákat számolta el részemre 90 %-os túlórával. Kérdésem az lenne, hogy jogos-e számomra az óvónők kötelező 32 órájával való számolás, mert az én kinevezésemben a 22 óra van megjelölve.EDDIG A 32 ÓRA FELETTI IDŐT számolták el ingyen 50 órai munka után.

Válaszukat nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Mohácsi Katalin

--
  Sasváriné Rita

Tisztelt Szerkesztőség!
Emlékeim szerint volt egy 2012. évi szabályozás mely az iskolai gyv felelős feladatkörét ill. annak változását írja le. Ha jól emlékszem, az ofő munkakörbe jobban beletették a gyv- t, míg a szakirányú képesítéssel nem rendelkező tul.képpen pedagógus gyv felelős feladatai arányosan csökkentek. Kb a kapcsolattartás segítése és a statisztika maradt meg neki. Meg is szűnt a 2 óra adható órakedvezménye. Most szükségem lenne arra az információra, hogy mely rendelet vagy törvénymódosítás írja le ezt a változást. Ebben kérem segítségüket. Tisztelettel: Sasváriné

--
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek