OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2016. március 13.
» Hozzászólások (0)
Címkék:
       

Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

53. Az őrület határán

2016. március 4.

Négy hete nem írtam semmit. Mármint, ide. Mert mást sem teszek, mint írok, telefonálok, ügyeket intézek.

Voltunk mozizni. Szerdai gyerek, a szokott helyen, a Kino Cafeban. Hű, ez is mekkorát ütött! Láthatták magukat, a jövőjüket, azt, hogy nem biztos, hogy ez a követendő példa. A főszereplő fiúban Zalánt véltük felfedezni, nem túl szívderítő ez a lehetőség. A lányban Elvirát. Reméljük, hogy időben észhez tér. Vele lehetett erről beszélni, Zalánnal ellenben meg sem próbáltuk, mert ő az, aki semmilyen kritikát nem visel el. Ha nem ő a főnök, ha nem az történik, amit ő akar, ha bárki ellentmond neki, akkor áll a bál. Egy dologban bízhatunk: majd egyszer, valamikor rájön, hogy a világ nem körülötte forog. És abban, hogy amikor ez számára is kiderül, még nem történt semmi megváltoztathatatlan, visszavonhatatlan, súlyos következményekkel járó dolog. A többieket mélyen megérintette a film. Valami dereng nekik, lehet, hogy másképp kéne a saját életüket rendezni. Nem lesz könnyű! Sem a csalási háttér, sem a jelenlegi köznevelési(!!!) rendszer nem alkalmas arra, hogy kitörési lehetőséget nyújtson, mintát, követendő példát mutasson.

Iskolakeresgélés továbbra is kedvelt időtöltés. Z. bácsi babája beteg, ő is otthon van, próbál segíteni. Így nekem marad a beiskolázási hajrá, a hezitálók győzködése, terelgetése a valószínűsíthető helyes irányba, ennek megfelelő jelentkezések jelölése, az összes jelentkezés ellenőrzése, iskolánkénti szétválogatása, aláírások, pecsét begyűjtése. Ez utóbbiakra rábírhatnám az iskolatitkárt is, de ő is el van havazva, gondoskodik a KLIK arról, hogy egy percet se unatkozzon. Határidőre minden kész, lehet postázni.

És éljen, kezdődik egy új hét, eljőve az új őrület: iskolánként kibogarászni az esedékes szóbelik helyét, idejét, időpontját, a kötelező eszközök listáját, és minden olyat, amit a hőn áhított iskola megkövetel.

Igen szórakoztató a dolog. Van olyan intézmény, amelyik kifejezetten figyelemkoncentrációs gyakorlatnak tekinti a dolgot. Különböző helyekre dugdossa az információt, így pl. máshol lelem a dátumot, megint máshol a kötelező eszközök listáját. Már, ha egyáltalán megtalálja az ember a felvételikkel kapcsolatos infókat. Mert olyan iskola is van, ahol erre közvetlen elérés nincs. Valahol, a menüben, valamelyik link alatt egyszer csak ott figyel valami szöveg, ami arra utal, hogy ott elrejthettek valami fontosat, ami érdekelheti a nyájas olvasót. Nálunk a 17 kisded 33 iskolát és megszámlálhatatlan mennyiségű tagozatot jelölt. El lehet képzelni! Kifejezetten üde színfolt, amikor a kezdőlapon rögtön a felvételikkel kapcsolatos információkra mutató linket lehet találni.

Nagy kedvencem, amikor azt írják: nincs szóbeli felvételi. Hátradőlök, de jó! Majd eszembe jut, hátha alkalmassági vizsga néven, illegalitásban van. És ja! Megvan a kis gonosz! De nincs vége! Szóbeli nincs, csak felvételi beszélgetés. Haha. Többen azt is írják, ne számítsunk külön értesítésre, Olvasgassunk! Olvasgatok, immár második hete. És még ez sem elég! Van suli, amelyik egy hét alatt, csöpögtetve adja a felvételi beszélgetéssel/alkalmassági vizsgával kapcsolatos infókat. És még mindig nincs Z. bácsi! Sebaj! Valamivel több, mint két hét alatt begyűjtöttem mindent, ami nekünk fontos volt.


Éltanulónk föci órára készül

Közben azért nem mellesleg, tanítás van, tanulni valókkal, dolgozatokkal. Most sincs fontosabb, mint a régiók, megyék, megyeszékhelyek. Lassanként szivárognak a kis drágáim a felelésre. Szigorúan szabadidőben, esetleg tanszobán. Már, ha épp jelen vannak. Mert az eleje már szóbelizik. Szervezem az időbeosztásukat: ki, mikor, hova, milyen felszereléssel indul. Hogyan jut el oda? Szombaton pl. ötüket viszem szóbelizni. Öt tündérke, öt, teljesen különböző időpont. Reggel 9-kor indulok, felszedem a korai kezdőt, együtt megyünk. Délután 3-ra már végez az utolsó is. Mehetek haza. Már csak két hét a szóbeli időszak, azt már igazán ki lehet bírni. A megbízhatóbbak egyedül mennek, a rosszul tájékozódókat viszem. Odett művészeti szakközepeket jelölt, ipari mennyiségű felszerelés kell. Persze mindent mi adunk. Rajztábla, rajzlap, ceruza, színes ceruza, ecset, festék, amit éppen vinni kell. Plusz a saját művek, bemutatásra. Ez Z. bácsi bulija. És öt van belőle. Nem számít, neki se legyen jobb! 

Amire van idő: Soma kérdi, mi is „tüntetünk”? Lesz kockásinges fotó? Ha megszervezi, lesz. Ígérem, segítek. Megszervezte. Büszke vagyok rá, mert neki jutott eszébe, ő olvasta, hogy új akció van készülőben.

„Sziaztok gondolom tudjatok h most van ez a tanar tuntetes a rendes tanulas es a beremeles es minden ojan dolog erdekeben amit reg be kellet volna vezetni. Na most már ehez a diákok is csatlakozhatnak. Nem kell más mind hétfőre suliba menet kockas inget felvenni mert ez jelkepezi a szimpatizanst. Anyi a lenyeg h hetfore hozzatok kockas inget h abban csinaljunk osztaj kepet. Akinek nincs az szoljon nekem mert van nekem 2KÖLCSÖNbe. A kep alkalmara :) gondolom ti is szeretneket pl ojan tankonyvekbol tanulni amit ertetek is. Pl ezert is jo h most fellobant ez a kis „tan forradalom” . ez regota kellet. Szoval hetfore ha lehet hozzatok kockas inget..”

„Kedveskéim!

Ez a „tan forradalom” NEM a BÉREMELÉSRŐL szól. Csakis rólatok! Hogy ne kelljen beledöglenetek a rengeteg, tök fölösleges, használhatatlan, megtanulhatatlan baromságba. Hogy használható tudást kapjatok, megtanuljatok gondolkodni, véleményt alkotni, persze mindezt a megfelelő módon. Nem véletlenül mantrázom: tanuljatok, ha kell, vitatkozzatok (normális hangnem, stílus, hangerő), álljatok ki az igazatokért. Én is ezt teszem, ha kell, napjában többször is. Nem magamért, értetek! Hogy ne maradjatok tudatlanok, akiket könnyű becsapni, megvezetni, átverni. Hogy ne a közmunkások életét kelljen élnetek. Hogy legyen esélyetek a normális, élhető életre. Hogy legyen esélyetek az álmaitok megvalósítására. Itt, és nem külföldön. A cél, hogy itt boldoguljatok. Legalábbis azok gondolják így, akik nem csak a saját és haveri körük boldogulását tekintik az élet értelmének. Ebben nektek is van feladatotok, nektek is van felelősségetek. A (normális) felnőttek pedig segítenek nektek, nem gátolnak.”

„Ense pont a beremelesre ertettem :) de jaa maga jobban öszefoglalta a lenyeget”


Kockásban

Péntek helyett nálunk kedd lett a nagy nap. Eredetileg hétfőre terveztük, de a Jobbik is hétfőre tette a parlamenti kockásinges tiltakozását. Mi még ilyen módon sem vállaltuk velük a közösséget, szóval, mi kedden tiltakoztunk. Sajnos a teljes létszám sansztalan, a felvételizők igazoltan maradtak távol.

És akkor még mindig felvételik. Már lassan én sem tudom követni, hogy ki, merre jár. A bogarászásának nincs vége, mert még mindig töltögetik az új időpontokat az intézmények.

Hogy bele ne unjunk az örökös felvételikbe, hírét vesszük a „Nem leszek suliban” kezdeményezésnek. Beszélünk a dologról, tájékoztatom a szülőket is.

„FIGYELEM!!!!!! (Kérem szépen nagyon figyelmesen elolvasni.)

Egy szülői csoport - a tanárok melletti szolidaritásból, a gyerekeik jövőjének érdekében - ´polgári engedetlenségi akciót´ hirdetett.

Azt kérik, hogy február 29-én, hétfőn (jövő hét) ne engedjék a szülők a gyerekeiket iskolába.

Aki csatlakozik, attól azt kérem, hogy március 1-jén, kedden FELTÉTLENÜL HOZZON SZÜLŐI IGAZOLÁST.

Szeretnék visszajelzést kapni: ki tervezi azt, hogy otthon tartja a kisdedet. Köszönöm. 

(Aki aznap felvételizik, annak természetesen meg kell jelennie a ´tetthelyen´)  Bővebben itt.

Megegyezünk, hogy a felvételizőknek sem kell bejönniük a felvételi után, mehetnek haza.

Az eredmény, ahogy azt már itt-ott jeleztem:

Jelentem: 17-ből 1 fő. K, aki nem áll szóba senkivel, így lemaradt az infóról.

Őrjöngött egy jó kövéret, de a kollégák lelkesen tartottak neki órát.” Haha. 

Míg egyesek még mindig nyögik a felvételit, addig másoknak már csurran-cseppen egy-egy eredmény. Vannak jó hírek, és vannak nagyon furcsák. Pl. ez, amitől reggel óta magamon kívül vagyok: Kitette egy iskola az ideiglenes felvételi jegyzéket. A kis drágám, Kristóf az első kieső, tehát joggal gondolhattam, ha valaki, aki előtte végzett úgy dönt, nem ezt a képzést választja, ő jön. Hívom a sulit, mert én egy óvatos duhaj vagyok. Kérdezem, jól értem-e. Válasz: nem, mert a matek központija nagyon gyengén sikerült. Az érettségi tárgy, tehát ők ezt nem vállalják be. A pontjai elegendőek lennének, de mivel a matek... Mi vaaaaaaaaan????? A kölyök telenégyes ötödik óta matekból, nem volt jó napja, ez csak egy mérés. A hozott pontjai is jók. A szóbelije 60%-os lett. Nem, nem! Az igazgató döntött. Akinek nem sikerült (az általuk megfelelőnek tartottan) a matek, azt nem veszik fel, elutasítják. A felvételi tájékoztatóban egy szó sincs arról, hogy a matek súlyozottan szerepel az elbírálásnál. Az ének tagozatra jelentkezők között találtam olyan felvételre javasolt gyereket, akinek fogalmam sincs, hogy sikerülhetett a központija, mert 94 pontot ért el. A számolás a következő: 100 pont a központi, 50 pont a hozott (osztályzatok), 50 pont a szóbeli/ének vizsga. Ez összesen 200 pont. Felteszem, maximális a kölyök zenei meghallgatása, mert különben... Tehát a központin és a hozott pontokból (max. 150) neki maximum 44(!!!) pontja van. Őt felvételre javasolták, Kristófot, aki 113 pontot ért el, véglegesen elutasították. Akármi is történik, nem vehető fel.

Erre a hétre több, megrendítő erejű ütés nem várható. Eltették a jövő hétre, kilencedikéig még vannak lehetőségeink.

Azért történt más is.

Kristófot sikerült tartózkodási helyként bejelenteni a koleszba, így a kerületi GYÁO tudja fogadni, ezért anya kész bemenni a felajánlott női szállóra. Nem lehetett rávenni arra, hogy mozduljon, amíg a gyereknek nem volt megnyugtató a helyzete. Ez, azt hiszem, érthető. Szóval, Kristóf pénteken már a GYÁO-ba megy „haza”, az anya intézi a kötelező orvosi papírokat. Alakul, alakul… Boldogság a köbön. Anyának is, nekem is. Kristófnak nem annyira, de értelmes, okos kölyök, megértette, hogy most ez van.

--

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.08.24.
Gulyás: az aktuális komoly feladatok indokolják, hogy a közoktatást ismét államtitkár felügyelje
A kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatás irányítása az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerül - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki...
(Forrás: eduline)
--
2019.08.24.
„Nem több nyelvvizsgát, hanem kevesebb diákot akar a kormány”
Szél Bernadett szerint ha az általa megismert dokumentum valóban egy nyelvoktatási stratégia, akkor nem sok jóra lehet számítani. – Semmilyen konkrétum nincs benne, csak korábbi kutatások...
(Forrás: népszava)
--
2019.08.24.
Ők lehetnek a felsőoktatást hirtelenjében bekebelező Palkovics új emberei nepszava.hu Publikálás dátuma 2019.08.23. 08:22
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán közölte, hogy idén szeptember elsejétől az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerül át a felsőoktatás irányítása....
(Forrás: népszava)
--
2019.08.20.
Ötévesen látott először fehér embert, hetedikben bukott, ma iskolát vezet Miskolcon (interú Orsós Jánossal)
Egyszerű a képlet: ha szakiskolába mész, akkor kapsz ösztöndíjat, ha gimnáziumba, akkor nem. A szegény családokból már senki nem jön érettségizni, mindenki tésztakészítő akar lenni....
(Forrás: 24.hu)
--
2019.08.20.
Magyarul is elindult a világ egyik legjobb tanulási oldala
A Khan Academy neve összekapcsolódott a digitális eszközökkel megvalósult önirányított tanulás fogalmaival. Szülők lelkendezve szokták mesélni, hogy a gyerekük otthon nem (csupán) telefonos...
(Forrás: Qubit)
--
2019.08.20.
Ha elég vagyonos vagy, a gyerekednek mégsem kell Wass Albertet tanulnia
Hírül adták tegnap, hogy Debrecen város és a Debreceni Egyetem együttesen alapítanak meg egy elit, angol-magyar tannyelvű magániskolát Debrecen-Pallagon, amely az egyszerű, mégis sokatmond...
(Forrás: mérce)
--
2019.08.20.
Gyarmathy Éva: „Mit akar, az egész ország így működik!”
És nem azért kell a kis hazafiasságot belevinni a tananyagba, mert bárki hazafiasabb lesz, hanem a szófogadás gyakorlásáért. Igazodj! Most polgár leszel, aztán keresztény, népnemzeti, hazafi...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.20.
Iskolaépítészet: örökség és megújulás. Csémi Lili és Tarcsay Anita írása
A műhelykonferencia a váci Apor Vilmos Főiskola formálódó térpedagógiai műhelyének keretében valósult meg, amelynek célja, hogy interdiszciplináris párbeszédet teremtsen az építészet...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.08.20.
Kettészakadt világ
Visszakanyarodunk hát egy örök kérdéshez, mennyire várható el a mélyszegénységben a környezetbarát magatartás? Ha nincs fa, akkor mi a nagyobb bűn, ha káros anyagokkal fűt, vagy ha kih...
(Forrás: hvg./Nyomor széle blog)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek