OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
Archív

Az élet dolgai

Részlet a „Nevelési kézikönyv nem csak osztályfőnököknek” című kötetből

Tartalom

1. Fogalmi és értelmezési háttér
2. Diákokkal megvitatható kérdések, feladatok
3. Irodalmi ajánlás
4. Vitaindító szemelvények

1. Fogalmi és értelmezési háttér

Értelmes élet

– az élet értelmének keresése;
– az élet önmagáért való értéke;
– az értelmes élet lehetőségének kérdései különböző életkörülmények között;
– szabadon dönthetünk, milyen a beállítódásunk az életünkkel kapcsolatban:

  • szeretnénk mindent ajándékba kapni,
  • az élet Isten adománya, s mint ilyen nem rendelkezünk felette,
  • nem akartunk születni, ezért a felelősség sem a mienk azért, hogyan élünk,
  • szeretnénk megélni mindazt ami jó, számunkra értékes az életben, ennek érdekében változni, változtatni is képesek vagyunk stb.

– az életcélok jelentősége.
Hétköznapi értelmezéseink, magyarázataink meghatározó szerepe magatartásunkban, döntéseinkben.

Hit és vallás

A hit szilárd meggyőződés abban, amit remélünk, meggyőződés arról is, amit nem látunk. Bizonyosság abban, hogy a fizikailag érzékelhető világon kívül van a létezésnek egy magasabb rendű szellemi szintje is.
A hívő ember világképe dualisztikus, a szellem és az anyag kettősségében éli meg az élet dolgait.
A vallás rendszerbe foglalt hit, megkomponált szellemi építmény, amelynek tanításai egymásnak támaszkodhatnak.
Hit és hiszékenység.
Hit és világnézet, különböző egyházak, hívő és ateista emberek kapcsolata.

A születés és a halál

Fajfenntartási ösztön az élővilágban,
családtervezés,
a szülés felelőssége, születésszabályozás, a születés ünneplése, különböző kultúrák és a születés.
Az ember a halandóságot örökli, mert az emberi sejtek életképessége is korlátozott. Még így is magasabb az ember életkora az állatok átlagos életkoránál.
Az élet végessége, végtelensége, az elmúlás folyamata, a „halál utáni” különböző értelmezése
Döntések életről és halálról – jogok és felelősségek: abortusz, euthanázia, öngyilkosság.

Az életminőség

Életutak (munka, magánélet, egyéb emberi kapcsolatok).
Emberpróbáló élethelyzetek, életcél, életöröm, életpálya.
Példát adó sorsok.
Körülmények, lehetőségek meghatározó szerepe, az esélyek különbözősége az egyéni életpálya szempontjából.
Az egyéni döntések fontossága az egyén felelőssége a saját döntéseiért. A döntések kockázata, a kockázatvállalás elkerülhetetlensége.

A siker két összetevője: erőfeszítés, véletlen. A siker létrejötte sohasem csak az embertől függ, ezért nem lehet teljes egészében teljesítményként elkönyvelni, és a kudarcot sem lehet látatlanban a balszerencse számlájára írni.
A fáradozás növeli a siker bekövetkezésének valószínűségét, az ügyesség, a gyakorlat, az erőkifejtés, a tapasztalat növelheti a siker esélyeit és visszaszorítja a véletlen befolyását.

2. Diákokkal megvitatható kérdések, feladatok

Hogyan jellemezhető a sikeres élet?
Szükséges-e, hogy valami maradandót alkotnunk, vagy a mindennapok öröme is értelmet ad az életünknek?
Mennyire vagyunk szabadok az életünk alakításában?
Mire jók az életcélok?
Miért nehéz megfogalmazni, hogy mi az életünk értelme?
Milyen életutat képzelsz el magadnak?
Családodban, környezetedben kik azok, akiknek tetszik az életről vallott felfogása?
A híres már nem élő embereknek lehet-e hatásuk az életünkre?
Mit jelent az, hogy valaki teljes életet él?
Az élet értelmének életben tartó ereje van. Milyen példát tudunk erre mondani?
Mit jelent az életminőség?
Mit jelent a polgári élet, paraszti élet a vállalkozói, művészi lét stb. mint életminőség?
Mit gondolsz azokról a fiatalokról, akik nem akarnak gyereket szülni?
Mit gondolsz arról az állításról: én nem akartam megszületni, így felelősséget sem vállalok azért, ahogyan élek?
Miért van szükség tudatos családtervezésre, gyerekvállalásra?
A jogi büntetés formái között szerepel a szabadságvesztés és több országban a halál is.
Hogyan gondolkodunk a halálról és a szabadságról?
Lehet-e jó kapcsolat a különböző vallású emberek között?
Mit gondolsz, a nem istenhívő embereknek van-e hitük?
Milyen érveket ismerünk az abortusz, az euthanázia ellen és mellett?
A különböző életkori szakaszoknak milyen pozitív és milyen negatív jellemzői vannak? (Pl. gyerekkor: nem kell azon gondolkozni, hogy elég lesz-e a család pénze a hónap végéig, de sokszor azt kell csinálni, amit a szülők akarnak.)
Milyen elképzelések vannak az élet végességéről és végtelenségéről?
Milyen okai lehetnek a halálfélelemnek?
Hogyan lehet feldolgozni, elfogadni a szeretett családtag elvesztését, halálát?
Hogyan emlékezünk családban vagy más közösségben a számunkra fontos már nem élő emberekre (szülők, nagyszülők, államférfiak, tudósok, művészek stb.)?
Ki a boldog ember? Írjátok le tíz mondatban, majd figyeljétek meg, mi a közös és mi az eltérő a fogalmazásokban?
Írjátok meg a képzeletbeli önéletrajzot egy 45 éves hajléktalannak, egy nagyon gazdag embernek, egy híres embernek, egy prostituáltnak, egy kutatónak! Milyen életutakra van esélyük?
Milyen mértékben függ tőlünk, hogy milyen életpályát járunk be?

3. Irodalmi ajánlás

  • Eric Berne: Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest, 1997.
  • Robert Fulghum: Már az óvodában megtaláltam mindent, amit tudni érdemes. Park Kiadó, 1992. Fordította: Havas Krisztina
  • Popper Péter: Hogyan öljük meg magunkat? Relaxa, 1991.
  • Popper Péter: Istenek órája. Türelem háza Bt, Budapest, 1996.
  • Polcz Alaine: Meghalok én is? Budapest, 1996.
  • Tóth Eszter: Családi emlékek Tóth Árpádról. Magvető Kiadó, Budapest, 1995.

(A Nevelési kézikönyv nem csak osztályfőnököknek Szempontok az iskolások multikulturális neveléséhez..., Az érzelmi kultúráról, Úton az osztálybeli összetartozás felé, Erkölcsi konfliktushelyzetek megbeszélése..., Igyekezzünk hát jól gondolkodni, Gandhi üzenete című írásai.)

4. Vitaindító szemelvények

Az ember szabadnak született

„Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki szavakban a gyűlölet mellé állna? Szavakban mindannyian a szeretetet hirdetjük. Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki a háború mellé állna? Aki a gyilkolás mellé állna? A halál mellé? Szavakban mindannyian a békét hirdetjük. Mégsincs béke, mégsem a szeretet regnál.

Könnyű azt szeretni, aki szeretetre méltó. Könnyű azzal egyetértésre jutni, akinek érdekei megegyeznek a miénkkel. De a világ nagy, és mindenféle emberek vannak benne. Magyarország ugyan nem nagy, de azért ember van benne bőven. Ilyen, olyan. Ki ezt akarja, ki amazt. Ez a bonyolult, ez a más, hogy mindenki más. Szeresd felebarátod, mint tenmagad! – így szól az írás. De ez itt, így túl nagy volna, ez nem mozgalmi föladat, ezt fölfogni olykor egy egész élet kevés. Ki volnék én, hogy ilyesmit csak úgy ajánlgassak? Komolytalan volna.

Ne gyűlölködj! Sokkal kevesebb a szeretet parancsánál, megfoghatóbb, gyakorlatiasabb. Maradj nyugton, ne hörögj, próbáld megérteni a másik szempontjait, tehát hogy vannak szempontjai, meglátni a korlátait, és meglátni a magad korlátait. Próbáld megőrizni az ép eszedet, miközben tudnod kell, hogy ésszel nem megoldható a világ, de ész nélkül bizonyosan elveszik. Dönteni kell, hogy a gyűlölet fennhatósága alá akarunk-e tartozni vagy sem. A viszontgyűlölet is gyűlölet. Az úgynevezett jogos gyűlölet is gyűlölet. (A harag nem gyűlölet, viszont rossz tanácsadó.)

A gyűlölethez sok út vezet, a legrövidebb talán a megalázottságon át. Akit megaláztak, az tehetetlenségében sokszor csak a gyűlöletben talál menekvést, csak a gyűlöletben talál nagy megbántottságára írt, ott talál megnyugvást. Egy ideig. Gyűlölet gyűlöletet szül, megaláztatás megaláztatást, sosincs vége. Megaláztatásban, megalázottságban nagy tartalékai vannak ennek az országnak.

Csak a szabad embernek van esélye a szeretetre. A Légy szabad! felszólításnak ebben áll a nagysága, ebben az esélyben, ebben a súlyban. Szabadnak lenni az nem szabadságon lenni, az nem könnyű feltétlenség, szabadnak lenni nehéz.
Nehéz és jó.
Az ember szabadnak születik.

Esterházy Péter; Magyar Hírlap, 1993. XII. 24.

Értelmes élet

Értelmesen élni azt jelenti, hogy az ember adottságaival és képességeivel, érzelmeivel és akaratával átadja magát annak, hogy az életét aktívan megélje. Értelem alatt nem az élet egyetlen nagy értelmét értjük, hanem a szituációknak egy bizonyos módon való alakulását. Minden ember képes arra, hogy önmagából és az életéből valamit kihozzon, hiszen beavatkozhat saját életébe. Szabadsága arra szólítja fel, hogy tervezzen, különbséget tegyen és döntsön a lehetőségek között, amelyek számára kínálkoznak...

Értelmesen élni egyszerűen azt jelenti, hogy az éppen előttünk álló feladatot teljesítjük. A feladat az is lehet, hogy ebben az órában ne csináljunk semmit, pihenjünk, hallgassunk zenét, élvezzük a jó ételeket. A következő pillanatban az lehet a feladat, hogy sürgős segítséget nyújtsunk, vagy egy munkát elvégezzünk. Értelmesen élni azt jelenti, hogy egy szituációból a lehető legnagyobb értéket hozzuk ki, valósítsuk meg. Nem egy tetszés szerinti értéket, hanem azt, ami az adott szituációban legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint is a legnagyobb értéknek tekinthető. Értelmes tehát mindig az, amit most valójában tennünk kell. Az értelmes lehetőség azt jelenti, hogy az adott órában rejlő kínálattal, illetve kihívással éltünk...

Ha az emberek nem látják életük értelmét öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják őket. Ez az utolsó és valóságos ok, amiért a nehéz helyzetből az öngyilkosság veszélye keletkezik, így az értelemnek életben tartási értéke is nagy jelentőségű. Minél nehezebbek az életkörülmények annál mélyebben van elrejtve közöttük az értelem...

A minden időkre érvényes, egész életre szóló értelmet nem birtokolhatjuk. Az értelem kulcsa az ember nyitottságában, az élethez való odafordulásában van. A képesség az értelem megtalálásához minden ember lényegéhez tartozik. Kor, tapasztalat, nevelés, kulturális háttér, képzettség, jellemszerkezet, vallási kötöttség vagy intelligencia annak a feltételrendszernek az elemei, amelyek keretében a szabadság és a felelősség az értelem megtalálásához vezet, a mindenkori, és éppen ezen személyhez és szituációhoz mért lehetőséget kibontakoztatja.

Alfried Langle : Értelmesen élni. Göncöl Kiadó, Budapest, 1989.

Hogyan éljünk?

(...) Életem legfontosabb viselkedési szabályait egytől egyig az óvodában sajátítottam el. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább.
Íme, amit tanultam:
Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bánts másokat!
Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló.
Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset!
Délutánonként szundíts egyet!
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól!
Ismerd fel a csodát! Ne feledd a magocskát a műanyag pohárban: a gyökerek lefelé terjeszkednek, a növények felfelé, és senki nem tudja pontosan, mindez hogyan van, de valamennyien hasonlóképpen élünk.
Az aranyhalak, a hörcsögök, a fehér egerek, még a magocska is a műanyag pohárban – mind meghalnak egyszer. Mi is.
És emlékezz ... az első szóra, melyet megtanultál – a legfontosabbikra –: nézd!

Minden fontos dolog bennük foglaltatik. A szeretet és az alapvető higiénia. Az ökológia, a politika, az egyenlőség és az értelmes élet.
Válaszd ki bármelyik pontot, fordítsd le bölcs felnőtt szavakra, és alkalmazd családodra, kormányodra, munkádra, egész életedre – meglátod, bölcsnek és igaznak fogod találni.
Gondold csak el, mennyivel jobb volna a világ, ha összes lakója süteményt és tejet uzsonnázna minden délután három órakor, aztán pedig fogná a plédjét és szunyókálna egy keveset. És milyen jó volna, ha az összes kormány oda tenne vissza mindent, ahonnét elvette, és rendet rakna maga után. És akárhány éves is vagy, még mindig érvényes a szabály: a nagyvilágban fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól.

Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes, részlet
Fordította: Havas Krisztina, Park Kiadó, 1992. 8-9. o.

A felelősségről

„A felelősség az, amihez »vonzódunk« – és ami alól »kivonjuk« magunkat. Ez azt jelenti, hogy az emberben ellentétes erők dolgoznak, amelyek visszatartják a felelősség vállalásától. És valóban – van valami a felelősségben, ami mérhetetlen. Minél hosszabban és mélyebben vesszük szemügyre, annál inkább észrevesszük ezt – amíg végül is a szédülésnek egy fajtája vesz erőt rajtunk: ha elmélyedünk az emberi felelősség lényegében, elborzadunk: valami félelmetes az ember felelőssége – és ugyanakkor valami nagyszerű!
Félelmetes: hogy minden pillanatban felelősséget hordozunk a következő pillanatért. Hogy minden döntés, a legkisebb és a legnagyobb egy »örök időkre« szóló döntés, hogy minden pillanatban egy lehetőséget, a pillanat által adott lehetőséget valósítom meg vagy játszom el. Mármost minden egyes pillanat a lehetőségek ezreit kínálja fel – és csak egyetlenegyet választhatok, hogy megvalósítsam: az összes többit ezzel szemben már el is vetettem és a sohasemlétre ítéltem – és ezt is »örökre«!
De mégis nagyszerű: tudni, hogy a jövő, a saját jövőm és a dolgok és a körülöttem lévő emberek jövője valamiképpen – ha mégoly csekély mértékben is – függ a minden pillanatban meghozott döntésemtől: amit általuk megvalósítok, amit teremtek a világnak, amint mondtuk – azt átmentem a valóságba és megőrzöm a mulandóságtól.

Victor Frankle
In: Langle: Értelmesen élni, i.m.

Hit és hiszékenység

„...mint Tabaki sakál Sir Kán tigris mellett, a hit mellett lohol a hiszékenység, hogy felfalja a maradékot. A babona. A merő hiedelmek. Soha ennyi krajcáros megváltó, filléres guru, energia adó, fényt sugárzó, kézrátevő, hasfalon nyom nélkül átnyúló csodasebész, clear, auralátó (szemüveggel vagy anélkül, de mindenesetre jó drágán), csakra-vezető, jós, elmúlt életekre emlékeztető, halottlátó és még mindenféle »látomásos macskajancsi«”.

Baj? Nem baj. Hadd keressenek. Baj van a világgal? Nincs. A világ mindig is azt akarta, hogy becsapják, és be is csapták. Így most is „e korban, melynek mérlege hamis,/ s megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is” (Karinthy). De aki mégis ki akarja kerülni a szellemi vállalkozókat, az tartsa be az alábbiakat:

  • Ne higgy azoknak, akik gyors, erkölcsi erőfeszítés nélkül beavatást ígérnek a világ titkaiba, jó pénzért és válogatás nélkül mindenkinek.
  • Ne higgy azoknak a mestereknek, akik imádtatják magukat, tanítványok után rohangálnak, és falragaszokon adják hírül, hogy zsebükben lapulnak a mennyország kulcsai.
  • Ne higgy azoknak, akik gőgösen lenézik a „tévelygőket”, a másféle hitek követőit vagy a hitetleneket, és gőgjükben nem tűrik a humort és a kételkedést.

S egyáltalán szükség van-e ennyi tanításra, elmélet alkotásra, igazság-hirdetésre? Lehet-e belső megszilárdulás helyett transzcendenciát „szedni”, mint valami nyugtató tablettát?

Popper Péter: Istenek órája,
Türelem Háza Bt, Budapest 1996. 137-138. o.

A halálról

„A mai európai gondolkozásban a halál tudata mintha nem érintené az életet. A történelmi gondolkodás, a tudományos haladásba vetett hit és a technikai fejlődés mítosza mintha elfelhőzné azt az egyszerű tényt, hogy mindannyian meghalunk. Olyannyira, hogy – némi iróniával – azt is mondhatnánk: manapság nemcsak meghalni nem divatos dolog: már öregnek lenni sem sikk. A film, televízió és a színes képeslapok vagy a reklámok azt a hatást keltik, mintha a Földön élő emberek többsége szép és fiatal lenne. Ebben a környezetben minden utalás a csúnyaságra, betegségre, öregségre vagy a halálra egyszerűen illetlenségnek tűnik.”

Elizabeth Bishop

„Az ember azért fél a haláltól, mert nem tudja elképzelni. Ha róla helyes képet tudna alkotni, félelme tüstént megszűnnék. De az ember nem tud elképzelni olyan állapotot, melyben ne érezne, s ezért azt hiszi, hogy amikor majd nem létezik többé, akkor is érzékelni és észlelni fogja azokat a dolgokat, melyeket ma oly szomorúaknak és gyászosaknak lát. Képzelete eléje festi saját halotti menetét, a sírt, melyet neki ásnak, azokat a siralmas énekeket, melyek utolsó tartózkodási helyére fogják kísérni. Elhiteti magával, hogy ezek a visszataszító képek még halála után is ugyanolyan fájdalmasan fogják elszomorítani, mint jelen állapotában, amikor érzékszervei még megvannak.
Természetesen félünk mindattól, amit nem ismerünk. Tisztán akarunk látni, hogy védekezhessünk a tárgyak ellen, melyek fenyegethetnek bennünket, vagy hogy meg tudjuk szerezni magunknak, ami hasznos lehet számunkra. Az ember, aki létezik, nem tud magának fogalmat alkotni a nemlétezőről. Mivel ez az állapot nyugtalanítja, tapasztalás híján képzelete vállalkozik rá, hogy jól-rosszul lefesse néki ezt a bizonytalan állapotot. Miután hozzászokott, hogy gondolkodjék, érezzen, hogy cselekvésre indítsák, hogy a társas élet örömeit élvezze: a legnagyobb szerencsétlenségnek látja a felbomlását, hiszen az megfosztja őt azoktól a tárgyaktól és érzetektől, melyeket jelenlegi természete szükségletekké tett számára, meg fogja akadályozni, hogy létéről tudomása legyen, meg fogja osztani gyönyöreitől, hogy őt a Semmibe merítse. És ha itt feltehetően mentesülni fog is a kínoktól, az ember mégis vigasztalan magánynak, mélységes sötétségnek tekinti e semmit; úgy látja, hogy ott minden segítségtől megfosztva, teljes elhagyatottságba kerül, és átérzi e borzalmas állapot teljes ridegségét. De vajon ne lenne-e alkalmas a mély alvás, hogy a semmiről helyes képet adjon? Hát ez nem foszt meg bennünket mindentől? Vajon nem azt a benyomást kelti, mintha megsemmisítene bennünket a világmindenség számára és megsemmisítené számunkra a világmindenséget? Hát más a halál, mint a mély és tartós alvás?”

Holbach
Az idézetek forrása:
Dettre Gábor és Kathleen Gáti: A színésznő és a halál
Hunnia Plussz Kft., 1994.

A kisgyermek és a halál

Séták apuval, játszás, beszélgetés vele: ezzel a boldogsággal nem ért föl semmi, még az olvasás gyönyörűsége sem. Csaptam le a legjobb olvasmányt is, amint megszimatoltam a lehetőséget, hogy apu nyakába varrhatom magam. És ő sohasem mondta, hogy fáradt, vagy nincs idege – noha nem valószínű, hogy kivétel nélkül mindig lett volna kedve a gyerekfoglalkoztatáshoz.

Hogy ebben nem ismert fáradtságot, sem türelmetlenséget: talán a „ki tudja, meddig” miatt volt ez is.

Anyámtól hallottam később, hogy neki felelt így a korholásra, amiért túlságosan kényeztetett. Ugyanis szinte soha nem jött meg üres kézzel a városból: kisebb-nagyobb játékot, ha mást nem, hát léggömböt okvetlenül hozott. „Nevelési szempontból nem helyes” – vélte anyu. „Ki tudja, meddig tehetem?” – szállt föl erre apám sóhajtása az egyre közeledő halál árnyékából.

Ez az árnyék teszi oly szívettépővé két kis tátrai rajzát, melyek szomorú vágyakozását tükrözik a mindig újra elvesző s nemsokára végleg elveszendő családi boldogság után. Előttem sohasem emlegette apám mélabúsan vagy tragikusan a halált. Ellenben nyugodt tárgyilagossággal többször is beszélt róla, hogy meg fog halni, s akkor majd hogyan kell viselkednem, mindig jól tanulnom, anyunak szót fogadnom, sok örömet szereznem. Szüleim egyes barátai, akik tudtak ezekről a beszélgetésekről, kegyetlenséggel vádolták aput, amiért ilyen borzasztó témával terheli meg a gyermek lelkét. Nem volt igazuk. Éppenséggel nem kegyetlen, hanem kíméletes volt ez az előkészítő módszer, mellyel a váratlan megrázkódtatástól akart megóvni apám. Olyan nyugalmasan, úgy szólván derűsen tudta magától értetődővé tenni számomra a halál gondolatát, hogy az rendre a szó szoros értelmében természetesen helyezkedett el a fogalmaim között.

Erre vall az az ötéves kori kis „elmefuttatásom” is, amelyet apu érdemesnek tartott feljegyezni:

1925. jún. 10-én (péntek) du. az Isten-hegyen, virágszedés közben, valahogy így: Te, apuka, a virágok is olyanok, mint az emberek. Elhervadnak, és másik nő. Mint Tóth Eszter és Tóth Árpád, ha meghalnak, akkor már nem ők lesznek, hanem másik nő fel, ugyi?

A „másik nő fel” – észrevétel mindenesetre valamiféle reményt is sugall – az ember szüntelen reményét az életfolytatódásában. Feltámadás? A nemzedékek stafétája? A kisgyermek még nem bölcselkedhetett ilyen fogalmakkal, de a halál tényének kapiskálásával egyidejűleg máris "bizonyítékot" keresett és talált az örök életre virágos rét metaforájában. Engem sikerült hát apámnak – legalább annyira, hogy a bekövetkező katasztrófa ne érjen teljesen készületlenül (és végső soron lényegében úgysem foghattam fel az egészet) – hozzászoktatnia halála közeledéséhez. Őt magát egyre hevesebb markolásokkal szorította szíven a végleges elszakadás érzése. Tanúsítják az „Arany tó az égen” drámai sorai:

Ó, élet, élet... ülök itt a
Hegyoldali új játszótéren,
A kisleányom karikázik,
Csattog a bot vígan és fürgén,
Egy új, kis akaratos élet
Bátor s tudatlan ritmusára.
Szólnék utána, nem tudom, mit:
Becéző szót, korholó intést?
Már ott nyargal az új játszótér
Távol sarkán, már nem is látom,
S vad érzés üt meg: látom-e újra?
Bús érzés üt meg: vagyok én még?
Elmúlt az arany tó az égről,
És egyszerre nagyon sötét lett.

Tóth Eszter: Családi emlékek Tóth Árpádról, részlet
Magvető, 1995. 51-54, o.

Serdülők a halálról

– Szerintem a halált nem lehet megérteni, felfogni. Aki az értelmével szemléli a világot, az abba soha nem tud belenyugodni, hogy akár ő vagy akár valaki, akit szeret – szülő, gyerek, testvér, barát –, akárki, aki van, aztán egy ponton túl nincs, csak az emlékekben, a fényképeken vagy a videón. Ezt nem lehet megérteni! Szerintem azért jó a transzcendens szemléletmód, mert ezáltal a nemlétezés, a halál másként jelenik meg az emberek előtt. Én szeretnék hinni abban, hogy az általam szeretett, de meghalt emberek továbbra is vannak, s hogy egyszer én is találkozom velük. Azt, hogy valaki többé nincs, nem lehet természetesnek tekinteni. Olyan rideg és hazug az, ahogyan az életről mint egy biológiai dologról beszélünk, hogy van kezdete és vége..., hogy valaki volt és aztán nincs... Ez felfoghatatlan!

– Én is ismerek olyan embereket, akik számára a halál természetes. Érdekes, hogy én is falun találkoztam ilyen emberekkel, ők is gyászolják a szeretteiket, de mivel együtt élik meg az utolsó heteket, hónapokat, számukra ez természetes, éppúgy, mint az, hogy ha esik az eső, sár van, vagy hogy a szabadban dolgozva az ember jobban ki van téve az időjárásnak. Az, ahogy mi viszonyulunk a halálhoz, az a civilizáció következménye. Az, ahogyan elfordulunk ettől, ahogy megpróbálunk túllendülni egy-egy haláleseten, az része annak a strucc magatartásnak, amelynek a jegyében minden kellemetlentől gyorsan igyekszünk megszabadulni.

– Nem az embert, a hozzá fűződő emlékeket kell elfelejteni, de magát a fájdalmat el kell, hiszen azzal nem lehet együtt élni. Ezt még a vallások is megengedik. Nekem az a filozófiám, hogy mivel azt, hogy valaki, aki volt, az nincs, úgysem lehet felfogni, természetesnek venni, ezért úgy kell csinálni, mintha élne az illető, el kell hárítani a tudatot, hogy ő már nincs. Én nagy ritkán elkísérem a nagymamámat a temetőbe, és ott már többször láttam olyan öreg férfit vagy nőt, aki üldögélt a sírkő előtt, és elmesélte, hogy mi történt a héten. Nyilván a felesége vagy a férje sírjánál ült, és annak mondta el a búját-baját. Ez mutatja, hogy az egészséges ember nem fogja fel a halált, mert ha felfogná, akkor ő maga sem látná értelmét tovább élni.

– Szerintem biológiailag belénk van programozva az önzés, különben nem tudnánk életben maradni, a biológiai értelemben vett versengésben alul maradnánk. Ebből következik, hogy a halállal, amennyire csak lehet, nem akarunk foglalkozni, legalábbis most nem, amikor buzog bennünk az életerő, tele vagyunk tervekkel. Nálunk a családban volt most egy szomorú haláleset, a nagybátyám 45 évesen infarktusban meghalt. Az unokatestvérem elsőéves orvostanhallgató, ő a fia az elhunytnak, a temetés előtti napon nyugodtan elment vizsgázni, mert azt mondta, hogy ha élne a papája, akkor örülne ennek a kemény, fegyelmezett magatartásnak.

– Szerintem amikor valakit gyászolunk, akkor azt nem az elhaltért tesszük, hanem önmagunk megnyugvásáért, a saját békénk, egyensúlyunk megtalálásáért. Az, hogy jól kizokogjuk magunkat, hogy a haláleset után sokszor beszélünk arról, aki elment, azzal a hiányának az elfogadását könnyítjük meg. Ez ennek a túlcivilizált világnak az eredménye. A természeti népek ma is együtt élnek a halál közelségével, az életük része, hogy vannak, akik elhalnak, el kell tőlük búcsúzni, virrasztani kell a ravataluknál, temetési szertartások vannak, akiket nem ilyen fizetett gyászhuszárok, hanem maga a közösség tagjai csinálnak meg. Nem idegenként, hanem teljes átéléssel vannak jelen ezekben a dolgokban az emberek. Ezt ők élik meg, s közben rákényszerülnek, hogy az életükről, a saját „porszem” voltukról gondolkodjanak. Szerintem a siratóénekeket éneklők el kell hogy gondolkodjanak azon, hogy hogyan élnek, mindig emberségesek-e, erkölcsösek-e. Ez visszahat az itt maradottak életére. A sírás, a fájdalom kibőgése, kiüvöltése megnyugváshoz – és nem a felejtéshez – vezet. Éppen az a baj, hogy ez a túlhajszolt, rohanó, mindig feladatokra kihegyezett élet éppen ezt a fajta elémélyedést nem engedi meg, s ettől ürülnek ki az emberek ugyanúgy ellátják utána az állatokat, az élet megy tovább.

– Valahogy azt kéne megtanulni, hogy a régi életmód értékeit hogyan lehetne megtartani úgy, hogy magunkénak valljuk a modern civilizációt. Amit én szeretnék tudni, hogy miként lehet úgy élni békében, szorongás nélkül, hogy közben együtt élünk a halál tudatával, a magunkéval is, meg másokéval is. Hogyan lehet a végesség békés elfogadásával együtt mégis örömmel élni?

– Szerintem ebben segít a hit, egyrészt úgy, hogy az a végesség az nem azonos a teljes megsemmisüléssel. Az ember csak a hite által tud nyugodtan szembenézni ezzel.

Osztályfőnöki óra a halálról és az életről
(Szerk.: Schüttler Tamás) Részletek.
Új Pedagógiai Szemle, 1993. 2. sz. 44–52. o.

(Részlet a Nevelési kézikönyv nem csak osztályfőnököknek című kötetből.)

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.06.02.
Belépés csak maszkban: fura időszak kezdődik kedden az iskolákban
Keddtől kinyitnak az iskolák: ügyeletet, illetve szükség esetén felzárkóztató órákat kell tartani. Tanárokkal és szülőkkel beszélve úgy tűnik, nagy tömeg nem lesz a tantermekben. A...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.05.31.
L. Ritók Nóra: Rengetegen estek pánikba...
Az okostelefon ma egyfajta státuszszimbólum, a jólétet jelző dolog. Mindenki megveszi, szeretné birtokolni, még akkor is, ha csak a legegyszerűbb funkcióit tudja használni. Így a telefonál...
(Forrás: Szeretlek, Magyarország)
--
2020.05.31.
Nemzetstratégiai unalom: a magyar érettségi hülyének nézte a diákokat
Természetesen nagy öröm, ha mindenki, vagy legalábbis minél többen le tudják tenni az érettségit. És minden országnak, Magyarországnak is szüksége van értelmiségiekre, de amilyen irányba...
(Forrás: válasz online)
--
2020.05.31.
Azért közoktatás, mert mindenkit megillet
Magyarország március közepén nem a digitális közoktatásra állt át. Egy tanári webkamera meg az osztály valamekkora részét mutató kis képek a pedagógus laptopján ugyanúgy frontális oktat...
(Forrás: mérce)
--
2020.05.31.
Gyarmathy Éva: ez a szörnyszülött se nem távoktatás, se nem digitális
A pedagógusok igen nagy része rugalmasan tudott alkalmazkodni a hirtelen változáshoz, miközben az oktatásirányítás régi, „a tananyagot leadni/számonkérni” elvárásával nem segített....
(Forrás: infostart)
--
2020.05.31.
Már munkába is állnak az iskolaőrök Nem csak prevenciós foglalkozásokat, védelmet is várnak a hatóságtól az intézmények
Több, mint kétezer rendőr működik közre az iskolák életében a mostani tanévben, akik főleg baleset- és bűnmegelőzési tanácsokkal látják el a diákokat, a jövőben ugyanakkor a taná...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.05.31.
Ki kell vezetni az iskolákból az erőszakos cselekményeket
Az erőszakot az iskolából ki kell vezetni, az ezt célzó törvényjavaslatok egy része már az Országgyűlés előtt van – mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.05.31.
Nem tudnak eljutni az egyetemre az orvostanhallgatók, mégsem engedik nekik az online vizsgázást
Az internetes petícióban a külföldi diákok arra kérték az egyetem vezetőségét: amíg nem tudnak visszajönni Budapestre, tegyék lehetővé, hogy a vizsgaidőszak végéig továbbra is interneten...
(Forrás: eduline)
--
2020.05.31.
Horn Gábor: Minden iskolás megtanult valamit a függetlenségről
A hagyományos napokon pedig, ahol eddig nem tették meg, a csoportmunkát kell alapvetéssé tenni. Egyértelmű, hogy a gyerekek egymástól tanulnak a legtöbbet, hiba lenne ezt gőgösen nem belá...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Olga! Ez olyan bonyolult munkajogi kérdés, hogy nem tudunk rá biztonságos választ adni. Javasoljuk, hogy keresse fel az
Oktatási Hivatal jogsegélyszolgálatát , ahonnan biztosan szakszerű választ kap.

Amennyiben tagja a PDSZ-nek, onnan is kaphat segítséget: http://www.pdsz.hu/cikk/36305

--
  Koszta Olga

Kedves OFOE!
A nők 40 éves kedvezményes nyugdíjba vonulásával kapcsolatban adódott problémám:
a Nyugdíjfolyósítótól már évekkel ezelőtt lekértem a pontos adatokat, amit azóta kötelezően kiegészítettek. Ennek alapján idén 2020.október 28-án meg lesz a kellő negyven évem, amivel jogosult leszek a kedvezményes nyugdíjra.Jár számomra 5 hónap felmentési idő és úgy beszéltük meg a munkaadómmal, hogy közös megegyezéssel kérem munkaviszonyom megszüntetését október 31-től.
Ennek alapján a felmentési idő június 1-től lép életbe.
Viszont mivel a szakoktatásban dolgozom,július 1-től1-től megszüntetik a közalkalmazotti jogviszony és átsorolnak a Munkatörvénykönyv hatálya alá.
Még nem írtam alá az új munkaszerződést.
Kérdéseim:
- Írjam-e alá az új szerződést?
- vonjam-e vissza a munkaviszonyom megszüntetésére vonatkozó kérelmemet?
- egyáltalán mit tegyek, mi lenne számomra a legkedvezőbb megoldás?
Nyugdíjba is szeretnék menni, viszont ha most felmondanak nekem, akkor nem lesz meg a 40 évem.
Tisztelettel: Koszta Olga

--
  OFOE

Kedves Erdélyi Virág! Úgy véljük, hogy ez a helyi vezetés (tankerület?) döntési joga. Az érintett kollégának pedagógiai végzettsége van, 6. osztályig az osztályfőnöki megbízatás jogossága sem lehet kétséges. A magasabb évfolyamokon nyilván nem lehet szakórája, nem biztos, hogy szerencsés, ha csak osztályfőnökként működik az adott osztályban. Hogy munkaközösségvezetőként be tudja tölteni a feladatát azon is múlik, hogy mi a munkaközösségvezető pontos feladatköre. Ha jó szervező, van megfelelő pedagógiai tudása, nem kizárt, hogy alkalmas a feladatra. Önmagában a szakvizsga és a középfokú vezetői végzettség nem garantálja a nagyobb hozzáértést főként az osztályfőnökséget illetően.

--
  Erdélyi Virág

Kedves Kollégák!
Lehet- e felső tagozaton osztályfőnöki munkaközösség- vezető az, akinek csak tanítói végzettsége van, amellyel max. 6 évfolyamon taníthat a műveltségterületének megfelelő szakon?
Mellesleg 3 éve van a munkaközösségben, ahol tőle 2 évtizeddel idősebb öt 50+os több diplomás, ped.szakvizsgás, ped.2 minősítésű, közoktatási vezetői végzettséggel rendelkező pedagógus van.

--
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek