Remény az életre
3. Állomások 2. 
A nevelőotthonban sem volt jobb a helyzet. Minden eltávozás utáni visszatérésemkor azok a srácok, akik a hétvégét bent töltötték, mindenféle ruhadarabbal eltakarva az arcukat nindzsásat játszva, a bokrokból előugorva „levámoltak”. Amit hoztam otthonról: süti, játék vagy bármi, ami tetszett nekik, elvették. Ha nem adtam oda, egy darabig finomkodtak, aztán repült a pofon. Szóval esélyem sem volt, főleg, hogy elég vézna alkatú voltam. Az ilyen esetek után mindig nagyon nyomorultul éreztem magam, mert ezek a dolgok jelentették az egyetlen kapcsot anyám és én köztem. A sütit ő sütötte, a játékot ő vette. Soha nem tudtam igazán megvédeni magam. Aztán egy nap, mielőtt csoportos programra indultunk volna, egyik társammal összekaptunk valamin, amit egy pofonnal próbáltam lezárni. Meglepődött, majd ököllel úgy arcon vágott, hogy hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Az eset után egy erősebb fiú a csoportból odajött, és azt mondta, hogy „Majd én megtanítom neked, hogyan védd meg magadat!” Mutatott egy-két trükköt, de ezt az ember csak jó néhány éles helyzet után sajátítja el.
Természetesen nem csak egymás szekálásával, illetve verekedésekkel teltek a napok, sok jó program is volt. Sűrűn jártunk a Széchenyi uszodába, ahol megtanultam úszni, ennek minden percét élveztem, élveztük. A legrosszabbak mindig az esték voltak. Állandóan néztem ki az ablakon, és gondolatban otthon jártam. Persze ilyenkor mindig minden rendben volt: normális család voltunk. Utáltam, hogy olyan helyen vagyok, ahol nem akartam lenni soha. A csoporttársaim is hasonló vagy még rosszabb helyzetben voltak, de én akkor is magányosnak éreztem magam.
Az év gyorsan eltelt. Néhány társammal átkerültem a svábhegyi részlegbe. Ott még rosszabbul éreztem magam, mert tudtam, hogy vannak még nagyobbak, sőt utógondozásban lévők is. (Bár ők nem sok vizet zavartak.) A mellettünk lévő csoportba jártak a nyolcadikosok. Többségük viszonylag normális srác volt, persze itt is akadt egy-két vásottabb gyerek. Egyikük meg is talált, lelkileg és fizikailag is folyamatosan bántott. Elképzelésem sem volt arról, hogy ezt mivel érdemeltem ki. Annyira elfajult a dolog, hogy igazgatói ügy lett belőle. Ő volt az egyik olyan fiú, akiről sosem tudtam megfejteni, hogy miért is került be. Anyagilag jól álltak a szülei, szinte mindent megkapott, fényezte is magát rendesen De mégis ott volt velünk. Baromira utáltam.
A svábhegyi részlegben a balhék mindennaposak voltak. A nevelők egy része csak annyira figyelt, amennyire feltétlenül muszáj volt. A többi nevelő azonban szigorúan vett mindent, a legapróbb kihágást sem nézte el. Szerettünk azokkal lenni, akik kevésbé figyeltek, így szinte bármit csinálhattunk. Állandóan okoskodtunk valamit, sokat fociztunk, rohangáltunk.
Ekkor kezdett el komolyabban érdekelni a futás. Rövidtávon eléggé jó voltam. A tornatanárom elkezdett foglalkozni néhányunkkal. Eljutottunk országos versenyekre, ahol mindig jól szerepeltünk. Élmény volt ezeken a versenyeken részt venni. Máshogy néztek ránk, és jó volt megtapasztalni az egymás iránti kölcsönös tiszteletet. Komolyan terveztem, hogy ennek szentelem az életemet: atléta leszek. Jártam a Vasasba és nagyon élveztem, hogy nem sok riválisom akad. A csapatban volt egy lány, aki egy fejjel magasabb volt nálam, és brutálisan gyors volt rövidtávon. Nagyon megtetszett. Az edzések végeztével mindig sokat beszélgettünk, talán többet is éreztem iránta, mint barátságot.
Pályafutásom a Vasasban nem tartott sokáig, az edzéseket az otthonban folytattam, majd végül ennek a „karriernek” a dohányzás vetett véget. 12 évesen szívtam el az első cigarettámat, és onnantól kezdve nem volt megállás. Úgy voltam vele, hogy mindegy mi történik, csak cigi legyen. Bármire képes voltam a cigarettáért, ritkán is kellett nélkülöznöm. Anyám nem tudott mit kezdeni ezzel a problémával úgy, hogy amikor látogatóba vagy péntekenként értem jött, hozott nekem cigarettát. Takarodó után általában kimentünk az erkélyre és cigiztünk. Valaki persze őrködött, nehogy az éjszakás nevelő rajtakapjon bennünket. Az otthonban a legjobbak a hétvégék voltak, nem volt kötelező korán felkelni, ha aludni akartunk, megtehettük, legfeljebb lemaradtunk a reggeliről. Mindig volt valami program, kicsit szabadabbnak érezhettük magunkat.
Részlet a Kóristák című filmből
Akkoriban ismerkedtem meg az énekléssel. Kaptunk egy új nevelőt, aki eredetileg zenész volt, és szólt, hogy akinek lenne kedve énekelni, jelentkezzen nála. Meglepetésemre rajtam kívül még jó néhányan összegyűltünk. Egyeztettünk egy napot, amikor nekiállhatunk a feladatnak, és el is kezdtük. Annyira jól ment, hogy fel is léptünk néhányszor. Nagyon szerettük a próbákat, mert összekovácsolt minket. Imádtuk a fellépésekkel járó utazást, és hogy végre valakik vagyunk. Egyik nagy sikerünk Debrecenben volt, ahol country dalokat énekeltünk. Ennek az időszaknak azonban hamar vége lett, pedig már ott tartott a csapat, hogy demo kazettát kértek tőlünk Kanadából. Ez kitörési lehetőség lehetett volna a számunkra, de az intézmény vezetése nem támogatta. A nevelőt elküldték, de én még jó ideig eljártam oda, ahol tanított. Ez azonban nem tartott sokáig, mert nem volt elég kitartásom. Utólag nagyon sajnálom, hogy így alakult. Mindenesetre örök emlék marad.
A nyarakat nagyon szerettem, mindig volt kétszer két hét tábor. Három táborban vettem részt: először egy vándortáborban, ami nem volt rossz, de nem csinálnám végig újra. A másik egy evezős tábor, amit nagyon imádtam, bármikor elmennék megint. A harmadik tetszett a legjobban: a vitorlás tábor. Azt hiszem, innen ered a hajók iránti vonzódásom. Ezeken kívül eljutottam Ausztriába is, egy safari parkba. Nem tekintettem, és ma sem tekintem természetesnek, ha eljutok valami különleges helyre, mert tudom: nem mindenkinek adatik ez meg. Inkább hálás vagyok ezekért, akkoriban is az voltam.
Otthon viszont a helyzet talán még rosszabb lett. A nevelőapám soha nem ült le mellém egy kicsit beszélgetni, soha nem vitt el sehova, kapcsolatunk kimerült a tőle elszenvedett verésekben. Ha megvert, akkor nagyon megvert, nekem jött késsel, sodrófával. Soha nem pofont adott, hanem vagy rugdosott, vagy ököllel vert. Utáltam! Nem bírtam megmaradni a jelenlétében. Egyszóval sem otthon, sem az intézetben nem éreztem magam biztonságban. Azon szorongtam, hogy mikor lesz valami balhé. Rohadtul féltem...
--
-- » Kommentálom
|
Utolsó üzenetek:
 Eleonóra Kedves OFOE!
Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)
Üdvözlettel: Németh Eleonóra
--
 ofoe Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)
--
 ofoe Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli
--
László Krisztina Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina
--
Eleonóra Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra
--
ofoe Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.
--
Németh Zoé Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?
--
ofoe Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)
--
Emese Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese
--
ofoe Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.
--
  Kommentek |
|
Tovább...
Link küldése