OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2017. január 7.
» Hozzászólások (2)
Címkék:
     

Lehet-e „jó hely” az iskola?1

Alejandro Amenábar híres filmjében, a Más világban (Los otros) a Nicole Kidman által megjelenített fiatal anya és gyermekei egyre furcsább jelenségekkel találkoznak, a világ egyre félelmetesebb lesz számukra, lassan meggyőződésükké válik, hogy halottak szellemei veszik körül őket, míg végül kiderül – elnézést a spoilerezésért –, hogy éppen ellenkezőleg: ők azok, akik már nem élnek, csak árnyak, ezért szigetelődtek el végzetesen a világtól. A magyar közoktatás sem él már, csak azt hiszi. Tényleges hatása a fiatalokra alig van. Miközben szakemberek és politikusok érdekes eszmecseréket folytatnak a tantervekről, szinte fel sem tűnik, hogy mindaz a tudás, amit a tantervek rögzítenek, alig-alig válik a közműveltség részévé. Eközben nemcsak természetesnek vesszük, hogy elemi szinten nem tudjuk azt, amiből az iskolában pedig feleltünk és dolgozatot írtunk, de egyenesen viccesnek tartjuk a feltételezést is, hogy ennek a tudásnak bármi értelme lenne. „Már megint eltelt egy olyan nap, amikor nem használtam azt a tudást, amit az iskolában a kovalens kötésről tanítottak nekem. Ez nagyon különös” – mondja a hölgy a jól ismert mémben, és könnyen úgy érezhetjük, hogy mindannyiunk nevében beszél. Magyarra fordítva: „az iskolában csupa hülyeséget kellett tanulni, már nem emlékszem semmire, de nem is hiányzik.”

A hatékonyság e szembeszökő hiányának nyilván nagyon sok oka van. Egyet emelnék ki, mert kulcsfontosságúnak tartom: a fiatalok nem szeretnek az iskolában lenni, túlélésre játszanak, életük súlypontja az iskolán kívül található. Ezt közönségesen a motiváció hiányaként szoktuk emlegetni. Az iskola kényszer, kellemetlen kényszer, márpedig a kényszer nem kedvez a tanulásnak. Az iskola nem jó hely. És megfordítva: azzal tehetnénk a legtöbbet az iskoláért, ha jobb hellyé tudnánk tenni, ha a gyerekek ott jobban éreznék magukat. Többet érne ez minden módszertani megújulásnál.

Erre azt szokás mondani, hogy ez a motivációs deficit és alacsony hatékonyság éppen az alsó tagozatra igaz a legkevésbé. És valóban, ott még viszonylag jól mennek a dolgok. Meglátszik ez a tanulás eredményességén is: a gyerekek többsége végül is megtanul olvasni, írni és elemi szinten számolni, és kisiskolásként nem is utálja annyira az iskolát. Mindez igaz. És mégsem mondhatjuk, hogy minden rendben van. Sok minden, ami a felső tagozattól kezdve éles problémaként jelentkezik, csíraformában már a kicsiknél is jelen van. Én soha nem foglalkoztam kifejezetten az alsó tagozatos oktatás-nevelés kérdéseivel, így most egy kicsit kívülállóként próbálom megfogalmazni, hogy szerintem mivel járulhatnának hozzá jobban a tanítók ahhoz, hogy az iskola jobb hely legyen. Módszerem a következő lesz: felsorolok néhány dolgot, amelyek szerintem rossz hellyé teszik az iskolát, és ezekhez fűzök reflexiókat.

1. A hely, ahol mindig kijavítanak.

Pedagógusnak lenni sokszor azt jelenti, hogy „hibakereső üzemmódba” állítjuk magunkat. Abból tanul a gyerek, ha szembesítjük a hibáival – gondoljuk. Lehet, de ennél sokkal fontosabb, hogy a hibák folyamatos szóvá tétele gyakorlatilag elviselhetetlenné teszi a létezést az iskolában. Minket is nagyon zavarna, ha nem tudnánk két mondatot elmondani anélkül, hogy ne kötne bele valaki az általunk használt nyelvváltozatba: a szóhasználatba, a kiejtésbe vagy a ragozásba. Ha a félkész rajzunkat már leszólnák. Ha felolvasnánk egy írásunkat, és már a második mondatnál megakasztanának egy stilisztikai „hiba” miatt. Akkor tehát ne javítsuk ki a hibákat? Röviden: ne. Akkor semmiképpen, amikor éppen önkifejezésről van szó. Amikor konkrétan egy műveletet gyakorlunk, akkor persze, nagy szükség van mind a pozitív, mind a negatív visszajelzésre, de a „hibakereső üzemmód” folyamatos fenntartását semmi sem indokolja. (A téves javításokról nem is beszélve. Mert találkoztam már olyan tanítónővel, aki szerint nem állunk fél lábon, mert ahhoz el kéne fűrészelni a lábunkat, és az emberre nem mondjuk, hogy szelíd, csak azt, hogy szolid.)

2. A hely, ahol olyasmiről van szó, amit nem értek.

Nagyon sok felnőtt alapélménye az iskolával kapcsolatban, hogy a tananyag sok tantárgyból követhetetlen volt számára. Egyetemet végzett emberek mondják el, hogy a matekot, a fizikát soha nem értették, mások számára a történelem „nem állt össze”, évszámokra esett szét, és folytathatnánk a sort. Az alsó tagozat persze megint másképp működik, de néha a tantervek és a tanítók mintha megfeledkeznének arról, hogy a kicsik gondolkodása alapvetően képi-szemléletes, a fogalmi rendszerezések még távol állnak tőlük. Nekem már az is furcsa, ha a gyökérzet típusait vagy más ehhez hasonló dolgokat kell megtanulni alsó tagozaton, de például a szófajok rendszerezése kiáltóan a legabsztraktabb dolgok közé tartozik, és nagyon távol áll még a nagyobb gyerekek fogalmi világától is. Minél kevesebb a történet, a játék és az az érzéki tapasztalás az alsós osztályteremben, és minél több az elvont fogalmi séma, annál inkább kialakul a gyerekekben az a meggyőződés, hogy az iskola ilyen nehezen kibírható világ, nem is igen várhatunk el tőle többet. És ez nagyon szomorú dolog.

3. A hely, ahol nem lehet megmozdulni.

Elsősorban a térről beszélek. Mint mindenki más, én is sok osztálytermet láttam életemben, de amikor a legnagyobb lányom először vittem be az iskolába, más (szülői) szemmel néztem körül, és sokkolt a látvány. Az osztály tele volt padokkal. Nem állítom, hogy minden tanterem ilyen, de általában kevés a tér, és sokszor valóban nagyon nehéz az órán mást csinálni, mint ülni. Nehéz, de nem lehetetlen. Egy olyan környezet, amelyben lehetőség van a helyváltoztatásra, sőt ez az élet normális menetéhez tartozik, ahol lehetőség van a testmozgásra, és – mindezeken túl – lehetőség van bizonyos határok között a tevékenység szabad megválasztására, ezerszer motiválóbb lehet, mint a katonásan egymás mögött ülő tanulók szomorú rendje.

4. A hely, ahol mindig versenyezni kell.

Az iskolai oktatás nálunk az osztályozás bűvöletében él. A jó jegy azt jelenti, minden rendben, a rossz jegy azt jelenti, baj van. Pedig hányszor, de hányszor fordult elő, hogy megvolt a jeles, de az egészből mégsem értettünk semmit. (Ha nem így lenne, ma is tudnánk, mi a kovalens kötés.) Ennek az osztályzatfetisizmusnak persze megvan az oka. Az osztályzatok nagyon fontos szerepet játszanak az iskolai szelekcióban, és a szülők számára érthetően nagy jelentősége van annak, hogy hol helyezkednek el a tanulók a szelekciós versenyben. Alsóban azonban ez a verseny még nem feltétlenül éles, és bizonyára sok vonatkozásban kitéphetné magát az alsó tagozat az osztályozás bűvöletéből. Annak idején, amikor egy időre eltörölték a kicsik osztályozását, alighanem fordítva ült a lóra a kormányzat, és éppen ott tiltotta a legélesebben a számszerű értékelést, ahol az a leginkább védhető lett volna, azaz a félévi és év végi bizonyítványokban. A szülő érthetően kíváncsi arra, hogy hol áll a gyerek teljesítménye a többiekéhez képest részben azért is, mert már negyedik után át lehet lépni a középiskolába. Azt viszont semmi nem indokolja, hogy a piros pontok, a mosolygós fejek, és egyre inkább az osztályzatok egy olyan virtuális világot hozzanak létre, ahol már másodlagos az, hogy mit tanulunk, ahhoz képest, hogy kinek van több bónuszpontja.

5. A hely, ahol nem kíváncsiak ránk.

Úgy tűnik, az iskola arra való, hogy ott „leadják a tananyagot”, a „gyerekanyag” pedig jól-rosszul megtanulja azt. Hogy a gyerek közben mit gondol, hogy mi lakik benne, milyennek látja a világot, mi bántja, és minek örül, az szavakban talán fontos, idő azonban nagyon kevés jut erre. Ez nem azért gond, mert sérül a gyerek lelke (sérül persze, de ebbe most nem is mennék bele), hanem elsősorban azért, mert így rossz hellyé válik az iskola. Otthontalan hellyé, ahol nem jó lenni. Ez pedig a tanulás eredményességét veszélyezteti. Az alsó tagozat sok mindent tehet és tesz is ezellen. Két – vagy inkább három – dolgot emelnék ki. Az egyik a művészi önkifejezés óriási szerepe. Ahol elég sok idő van arra, hogy a tanulók rajzzal, festéssel, tárgyalkotással, tánccal, énekkel, színjátékkal, bábozással stb. megmutassák magukat, ott nagy baj már nem lehet. A másik dolog, aminek a jelentősége nehezen túlbecsülhető, a beszélgetés. Nagy baj, ha a tananyag már alsóban annyira fontossá válik, hogy nem jut idő a szabad beszélgetésre. Az olyan beszélgetésre, amelyben a gyerekek arról beszélhetnek, amiről szeretnének – egy hozzáértő felnőtt (a tanító) segítségével és érdeklődésétől kísérve. És ugyanez írásban: a szabad fogalmazás. Itt azonban már hozzá kell tenni, hogy az önkifejezés alkalmai nem pusztán motivációs jelentőségűek – bár kétségkívül ez a legfontosabb –, hanem óriási a szerepük a kompetenciák fejlesztésében is. A kötelező és nagyon körülhatárolt feladatoknál sokkal fejlesztőbbek azok a tevékenységek, amelyek során szabadon nyilvánulhatunk meg, beleértve ebbe az írásos fogalmazásokat is.

6. A hely, ahol mindig helyettünk döntenek.

Itt elérkeztünk egy olyan ponthoz, amely már kifejezetten az alsó tagozatot érinti. Közismert jelenség, hogy a felső tagozatba váló átlépés drámai hatással van az osztályok életére. Azok a gyerekek, akik eddig kedvesek és alkalmazkodóak voltak, „semmi baj nem volt velük”, a felsőben hirtelen kezelhetetlennek mutatkoznak, nem bírnak velük a tanárok. És persze az a látszat keletkezik, hogy a tanítók ügyesebbek voltak, jobban megtalálták a hangot a gyerekekkel, a felsős tanárok viszont – úgy tűnik – kudarcot vallottak. Nem feltétlenül ilyen egyszerű a helyzet. A tanító tyúkanyóként ezer érzelmi szállal köti magához a gyerekeket, és amikor helyébe (vagy a két tanító helyébe) hirtelen sok tanár lép, akik egyenként nagyon kevés időt töltenek el a gyerekekkel, így hasonló érzelmi kapocs kialakítására esélyük sincs, hát ebben a helyeztben a tízévesek hirtelen magukra maradnak, kicsúszik a lábuk alól a talaj, az osztály szétesik, és ez sokszor egészen természetes módon magatartási problémákban mutatkozik meg. Tehet-e ezellen valamit a tanító? Megítélésem szerint nagyon is sokat. Két kulcsszót szeretnék megemlíteni: önállóság és együttműködés. Bár a tanító úgy érzi, akkor eredményes, ha minden szál az ő kezében fut össze, ez csak rövid távon igaz. Hosszú távon az a „kifizetődő”, ha a gyerekek megtanulnak önállóan és közösen dönteni, szervezetten dolgozni, azaz eredményesnek lenni a tanító közvetlen irányítása nélkül is. Igaz, ennek a tanulásnak a gyümölcseit főleg a felsős kollégák fogják élvezni – no és persze a gyerekek. Hinni kell a kicsikben: felelősségteljes, akár szervezési jellegű feladatokat bízni rájuk, pl. pedagógiai projektek keretében. Másfelől a kooperatív technikákat leginkább a csoportmunka során lehet megtanulni, persze csak abban az esetben, ha a csoportok valódi döntést és önállóságot igénylő feladatokat kapnak.

***

Befejezésül egy történetet szeretnék felidézni. Sok évvel ezelőtt részt vettem egy beszélgetésen, melynek résztvevői gyakorló pedagógusok voltak, hogy miről folyt a szó, már nem emlékszem. A beszélgetés végén viszont a csoport vezetője – a hazai drámapedagógia egyik klasszikusa – azt a körkérdést tette fel, hogy a jelenlévők milyen tanácsot adnának egy kezdő pedagógusnak. Eléggé megijedtem, semmi szellemes nem jutott eszembe, de aztán szerencsére én ki is maradtam a körből. Gondolom, azért, mert én csak vendég voltam. Utóbb azonban – a lépcsőházban, ahogy mondani szokás – eszembe jutott a frappáns tanács, amit nemcsak a kezdőknek, hanem bármelyik pedagógusnak, így a tanítóknak is szívesen ajánlanék a figyelmébe: tedd azt, amit akarsz! Ez a Kislány Királynő medáljának felirata Michael Ende Végtelen történetében. Nem azt jelenti, hogy bármi elmegy. Éppen nem! Azt jelenti, hogy felelősek vagyunk a döntéseinkért, mert autonóm emberek vagyunk, nem mások akaratának végrehajtói. Azt jelenti, hogy nem mondhatjuk azt, amit egy tanítónő mondott nekem, amikor megkérdeztem, miért kell tanítani a kicsiknek ezt és ezt a tananyagot. „Igen, ezzel mi sem értünk egyet, de benne van a tantervben.”

1Knausz Imre írása megjelent a Tanító 2016. novemberi számában.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Károlyi Juli | 2017. január 8.
Teljesen egyetértek, bár mindenki elolvasná és legalábbis gondolkodni, vitatkozni hajlandó lenne róla... Annyira kéne már valami, ami a szülők fejében összeköti egymással azt a két dolgot, hogy a) ők maguk a legjobbat akarják a gyerekeiknek b) ami az iskolákban történik velük, az minden, csak nem a legjobb. Szerintem itt nálunk és mostanság ezen fordul meg a dolog. Időnként jönnek bombasztikus című cikkek arról, hogy "menekítik a szülők a gyerekeiket az állami iskolarendszerből", de egyrészt ez a jelenség még messze nem tömeges annyira, hogy valódi nyomást képezhetne a rendszeren, másrészt továbbra sem számít olyan trendinek, mint a paleo étrend vagy a PokémonGo, pedig egy kicsikét fontosabb volna ezeknél.
Fóti Péter | 2017. január 8. | peter[pont]foti[kukac]runbox[pont]com
Nagyszerü irás! Hozzátenni csak egy idézetet tudnék:

"Egy jó tanár egy jó ember. Egyszerű és igaz. A jó tanár szereti az életet, békében van önmagával, van humora, és kedveli az embereket. Többek között egy jó tanár azért jó, mert nem áll egy narcisztikus én hatalma alatt, amelyik azt követeli, hogy magát reflektorfénybe állítsa, nincs neurotikus igénye a hatalomra és tekintélyre, és nincs tele félelmekkel és aggodalmakkal hogy megakadályozná azt, hogy az osztály vezéréből annak tagjává váljon." (Hamacheck, 1969, p. 343)
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.06.18.
Itt a törvény, amivel a rezsim magához láncolja a gyerekeket
A közoktatási törvény tervezett módosítása meggátolja a szülőket abban, hogy kimenekíthessék gyermeküket a rossz oktatási rendszerből, zöld utat ad arra, hogy a szakmailag nem megfelel...
(Forrás: Szülői Hang)
--
2019.06.18.
Akkor is elkezdhetnek tanítani a pedagógusok, ha a nyelvvizsga miatt csúszik a diplomaszerzés
A pályakezdő tanárokat is segíti a köznevelésről szóló törvény módosítása, mert akkor is elkezdhetnek tanítani, ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diplomájuk kiadása - mondta az...
(Forrás: eduline)
--
2019.06.17.
Ha afrikai árvaházba menne önkéntesnek, hát, ne tegye!
Eltartja és konzerválja a gyerekek fejlődését károsan befolyásoló, tömeges árvaházak létezését, sőt, akár családokat szakíthat szét az a mai napig általános gyakorlat, hogy a fejlett...
(Forrás: index)
--
2019.06.16.
Megint szép élet lehet a katonaélet
Három katonai középiskola lesz a közeljövőben Magyarországon — tudta meg lapunk. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium mellett Hódmezővásárhelyen és Székesfeh...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.06.16.
Belenyúl a kormány az oktatásba, de nem mondják meg, mit akarnak vele
Több ponton is belenyúlna a kormány a köznevelési törvénybe, derült ki egy csütörtökön megjelent módosítócsomagból. Megszüntetnék a magántanulóságot, ami eddig a jómódú családok...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.06.16.
Le akarták váltani a tanárok az igazgatót, erre kivonult az egyház egy tolnai iskolából
A szülők kezdeményezték a változtatást, amihez csatlakoztak a pedagógusok és az önkormányzat. A gerjeni iskola fenntartója a szekszárdi tankerületi központ lesz, a tolnai intézménytől...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.06.16.
Köznevelési törvénymódosítás: már a demokrácia látszatát is lebontják
„Nagyobb anyagi megbecsülést kaphatnak az iskolaigazgatók” című közleménnyel promózta az EMMI a köznevelési törvény tervezett módosítását. Azt kifelejtették belőle, hogy végleg...
(Forrás: Pécsi Stop)
--
2019.06.14.
Megszüntetné a kormány a magántanulói státuszt – egy lépés előre, kettő hátra
Az eddig az iskolából kipenderített gyerekek bent tartása a közoktatásban tehát valóban jó lenne a gyereknek és a társdalomnak is (feltéve, ha a fenti feltételeket biztosítaná az állam...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.06.13.
Elvenné a beleszólást a kormány az iskolaigazgatói kinevezésekbe
Az iskolaigazgatók kinevezésekor az érintett tanári közösségek, diákok, szülők, nemzetiségi önkormányzatok hivatalosan is véleményezhetik a jelölteket. Több olyan botrány is volt az...
(Forrás: index)
Utolsó üzenetek:
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek