OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
Archív

Az ércdisznó

Messze Itáliában, Firenze városában van egy kis mellékutca, úgy emlékszem, Porta Rosa a neve. Ebben az utcában, egy zöldségesbódé előtt, művésziesen kidolgozott vízontó szobor áll – disznót ábrázol. Kristálytiszta víz bugyog az állat szájából, amelyet zöldesfeketére mart az idő, csak az orra fénylik, mintha ragyogóra dörzsölték volna; s öntudatlan ezt is cselekszi az a sok száz gyerek meg szegény ember, aki ivás közben megmarkolja. Festeni való kép, ahogy a szépen formált állatot átöleli egy-egy félig meztelen, fürtös fejű, szép fiúcska, és üde ajkát a kibuggyanó vízsugár alá tartja.
A Firenzét járó idegen könnyen megtalálhatja a vízontó szobrot, akármelyik koldus odavezeti, vagy megmondja az utat.
Tél volt, késő este; a hegyeket hó feküdte meg, sütött a telihold, s ez Itáliában annyi fényt szór, mint a nap odafönn északon, felhős időben. Talán még többet is, mert itt maga a levegő világít és fölemel, északon meg szinte ránehezedik az emberre az ég hideg, ólmos mennyezete, s lenyomja a nyirkos földre.
Firenzében, a hercegi palota kertjében, összeboruló örökzöld bokrok sátra alatt, ahol még télen is ezrével, nyílnak a rózsák, naphosszat üldögélt egy fiúcska; toprongyos és elhagyatott, de képmása lehetett volna Itáliának: olyan szép volt, olyan mosolygós arcú, s mégis szívet sajdító. Éhen-szomjan üldögélt ott, egy rézpénzt se ejtett az ölébe senki, s estefelé, amikor a kertet bezárták, a kapus kikergette még onnan is. A kisfiú elbandukolt, de az Arno hídján megállt, és tűnődve nézte a csillagokat, amelyek közte és egy pompás márványhíd között rengedeztek a víz tükrén. Aztán elindult az ércdisznó felé, fél térdre ereszkedett előtte, átölelte az állat nyakát, és odatartotta szomja száját a csörgedező vízsugár alá. A szobor körül salátalevelek hevertek meg néhány szem gesztenye; ez lett a vacsorája. Egy lélek se járt az utcán, a fiú egyedül volt; felült hát az ércdisznó hátára, fürtös fejét ráhajtotta az állat fejére, s észre sem vette, már el is aludt. Amikor éjfélt kongattak a tornyok, megmozdult a szobor; az alvó fiú tisztán hallotta:
– Kapaszkodj belém, kisfiú, aztán rajta, elvágtatunk! – Azzal leszökkent a talapzatról, s már vitte is a fiút a hátán – de csodálatos utazás volt! Kiértek egy térre, s ott a bronzló, amelyen a bronzherceg lovagol, fölnyerített a közeledtükre; az ódon városháza tarka címerpajzsai felragyogtak, mintha mögöttük fény gyúlt volna ki; a híres Dávid-szobor meglendítette parittyáját, milyen különös volt a világ éjszaka!
Az elrablott szabin nők érccsoportja is megelevenedett; a szabin nők rémült sikoltása fölverte a gyönyörű tér éji csendjét.
Egy árkádsor alatt, ahol karnevál idején a nemes urak gyülekeztek, hirtelen megtorpant a vágtató állat.
– Most újból fogózz belém! – szólt hátra a kisfiúnak. – Kapaszkodj erősen, mert fölmegyünk a lépcsőn.
A kisfiú még egy szót sem ejtett, elvette a szavát a félelem meg az öröm.
Most egy hosszú folyosóra értek, amit jól ismert a fiú, mert járt ott már azelőtt is. Pompás festmények sorakoztak egymás mellett a folyosó falain, alattuk szobrok álltak, s olyan csodálatos fényben úszott minden, mintha világos nappal volna. De a legszebb mégiscsak az volt, amikor kitárta az egyik mellékterem ajtaja – itt is járt már a kisfiú, de soha ilyen szépnek nem látta, mint ezen a különös éjszakán.
Szépséges hajadont pillantott meg a teremben; olyan volt amilyennek a természet meg a márvány legnagyobb mester megálmodta. Szép tagjai szinte megelevenedtek, delfinek szökdeltek körülötte, szeméből halhatatlanság fénye sugárzott. Márványszobrok fehérlettek körülötte, szép szál férfiak; az egyik a kardját fente, a másik csoportban gladiátorok birkóztak a szépség istennőjének kegyeiért.
A fiú szemét elkápráztatta tündér ragyogás, a pompázó színek, a terem megpezsdülő élete. Micsoda ragyogás, mennyi szépség teremről teremre. Mennyi csodálatos kép! Egy szelíd, szép Madonna-arcról nyájas fény sugárzott. Az ércdisznó lassan lépkedett a sok gyönyörűség között, hogy a kisfiú mindent jól szemügyre vehessen. Az azt se tudta, merre nézzen, mit csodáljon meg. A legjobban mégis egy festmény nyűgözte le, talán azért, mert annyi boldog és vidám gyermek mosolygott le róla – egyszer, régebben, már integetett is nekik.
Sokan talán egykedvűen haladnak el a festmény előtt, pedig az a festészet és költészet igazi kincse. Krisztust ábrázolja, amint leszáll az alvilágba, de nem kárhozott lelkek veszik körül, hanem pogányok. Ami a legmegkapóbb rajta, a gyermekek arcán pogány derű, a bizonyság, hogy ők is a mennyek országában jutnak. Ketten már átölelik egymást, egy fiúcska kinyújtja a kezét társa felé, aki mélyebben áll, s magára mutat, mintha azt mondaná neki: én a mennyek országába jutok! A felnőttek szorongva, de reménykedő arccal veszik körül krisztust, némelyikük alázatosan fejet hajt előtte. Ezzel a képpel nem tudott betelni a rongyos ruhájú gyermek. Az ércdisznó csöndesen állt mellett, s egyszer csak mély sóhaj szakadt föl valahonnan: a pogányok közül, vagy a megelevenedett szobor belsejéből?
A kisfiú már nyújtotta a kezét a mosolygó gyermekek felé, de az ércdisznó a hátára kapta, és kiszáguldott vele, az oszlopos csarnokon keresztül.
– Áldott légy, te kedves állat! – mondta igaz hálával a kisfiú, és megsimogatta a lépcsőn lefelé száguldó ércdisznót.
– Én tartozom hálával – felelte az elven szobor. – Örömet szereztem neked, de te meg rajtam segítettél, mert csak akkor hagyhatom el talapzatomat, akkor van erőm a járáshoz, ha egy ártatlan szívű gyermek ül a hátamra. Elmehetek akárhová, csak egy helyre nem: a templomba. De ha velem vagy, benézhetek a templom nyitott ajtaján. Maradj hát rajtam, mert ha leszállsz a hátamról, elhagy minden csepp erőm, s olyan élettelenné válok, mint amilyennek nappal látsz.
– Nem hagylak el, kedves állat! – mondta a kisfiú, s folytatták a szédítő vágtát Firenze utcáin, ki a cáros egyik legszebb temploma előtti térre.
Fölpattan a templom szárnyas kapuja, s a fényben úszó oltárról kiverődtek a sugarak a sötét éjszakába.
A templom bal oldali hajójában egy síremlék állt; csodálatos fényt árasztott, mintha csillagok koszorúja fonná körül. A síremléket címerpajzs díszítette: kék alapon tűzpirosan izzó létra. Galileinek, a nagy tudósnak sírja volt az; az egyszerű címer sokatmondó jelkép; az izzó létra a tudományt jelenti, mert a tudós útja tüzes létrán vezet a végtelenségbe.
A jobb oldali hajóban, a pompás síremlékeken mintha minden szobor életre kelt volna; itt Michelangelo állott, a nagy festő és szobrász, amott a babérral koszorúzott költő, Dante; művészek, szellemóriások, Itália örök büszkeségei. Csodálatos templom ez!
Mintha meglebben volna a márványruhák redői, mintha a magas szoboralakok magasabb emelték volna a fejüket; mintha a néptelen templomban felbúgott volna az orgona.
A kisfiú kinyújtotta karját a fényesség után, de az ércdisznó hirtelen megfordult, és eliramodott vele. A fiú erősen kapaszkodott, fütyült a szél a füle mellett, megcsikordult a templom szárnyas ajtaja – becsukta egy láthatatlan kéz. Aztán hirtelen elsötétedett előtte minden. Csípős hideg térítette magához. Reggeli nap ragyogott a feje fölött, ő ott ült, félig lecsúszva, az ércdisznó hátán, amely mozdulatlan állott talapzatán. A szegény kisfiú hirtelen ijedség szállta meg: eszébe jutott az anyja, aki előző nap azért küldte el hazulról, hogy valahonnan pénzt kerítsen. De a fiú egy garast sem tudott szerezni, csak éhségét vihette haza.
Átölelte búcsúzóul az ércdisznó nyakát, megcsókolta kifényesedett orrát, még intett is neki, aztán befordult egy kis utcába, amely olyan szűk volt, hogy legföljebb egy málhás szamár férhetett el benne.
Belépett egy ház vaspántos, nagy kapuján, fölment a piszkos fal mellett kanyargó, keskeny lépcsőn, amelynek korlátját egy kötél pótolta; rongyokkal teliaggatott, nyitott folyosóra jutott, innen lépcső vezetett le az udvarra. Nagy kút állt odalenn, belőle vastag drótok vezettek a ház minden emeletére, ezeken húzták a vizet; a favödrök egymás mellett himbálóztak, nyikorgott a kút kereke, egy-egy vödör megbillent a magasban, s vizet az udvar kövére loccsantotta. Most egy másik düledező lépcsőn haladt fölfelé a kisfiú, s két matrózba ütközött, akik jókedvűen táncoltak lefelé a lépcsőkön, majdnem fellökték a szegény gyereket. Nem éppen szép, de testet asszony lépkedett a nyomukban; dús fekete haja volt a legfőbb ékessége.
– Mit hoztál? – kérdezte a fiútól, ahogy megpillantotta.
– Ne haragudj, anyám! – kérlelte a szegény fiú. – Egyetlen garast sem adtak. – Az anyja szoknyája után kapott, mintha meg akarta volna engesztelni, de az besietett a szobába. Hogy a szoba milyen volt, nincs szívem leírni, csak azt a füles vasfazekat említem meg, amelyben szénparazsat tartanak az olaszok, s annál melegszenek. Az asszony is efölött melengette fázó kezét, s közben nagyot taszított könyökével a szegény kisfiún. – Biztosan van pénzed, csak nem akarod ideadni! – kiáltotta.
A fiú sírva fakadt, az asszony belerúgott, s a szegény gyermek hangosan feljajdult.
– Ha el nem hallgatsz, kettéhasítom a fejed! – rivall rá az asszony, s meglóbálta a parazsasfazekat. A fiú rémülten felkiáltott, s a földre lapult; ebben a pillanatban lépett be a szomszédasszony a maga parazsasfazekával.
– Mit csinálsz ezzel a gyermekkel? – kérdezte.
– Az én fiam! – felelte az asszony. – Ha úgy tetszik, megverhetem! – S megint meglóbálta a vasfazekat; a másik is fölemelte a magáét, hogy védekezzék; a két vasfazék összekoccant, és az izzó szénparázs ezerfelé hullott belőlük. A fiú a nagy kavarodásban egy szempillantás alatt az ajtónál termett, kisurrant a szobából, s az udvaron át az utcára iramodott. Addig szaladt, míg kis tüdeje bírta, aztán lihegve megállt; éppen az előtt a templom előtt, amelynek szárnyas kapuja az éjjel kitárult előtte. Most belépett. A templom ma is fényárban úszott; a kisfiú letérdelt a jobb oldali első síremlék előtt, s karjára borulva zokogott.
Jöttek-mentek az emberek a templomban, a pap misézett az oltárnál, a gyermekkel nem törődött senki, csak egy öregember szeme akadt meg rajta, de aztán az is elment a többivel. A szegény fiút úgy legyöngített az éhség meg a szomjúság, hogy már-már elalélt; meghúzódott a márványemlék mellett egy falmélyedésben, s elnyomta az álom. Már esteledett, amikor fölriadt: valaki megrántotta a ruháját. A szegény fiú fölnézett: az öregember állott előtte.
– Beteg vagy? Hol laksz? Az egész napot itt töltötted? – valósággal elárasztotta kérdéseivel. A fiú mindenre válaszolt. Az öreg akkor magával vitte a közeli mellékutca kicsi házába. Egy kesztyűvarró műhelybe léptek be, ahol szorgalmasan varrogatott az öregember felesége, egy kis fehér kutya meg – a szőrét olyan rövidre nyírták, hogy átrózsaszínlett rajta a bőre – nyomban fölugrott a helyéről, és a kisfiú lábához telepedett.
– Ártatlan lelkek vonzódnak egymáshoz – mondta az asszony meghatottan, és szeretettel simogatta kutyát meg a fiút. Aztán enni-inni adtak a fiúnak a jószívű emberek, azt mondták neki, hogy éjszakára náluk maradhat, másnap majd az öreg – Giuseppe apó – megkeresi az anyját. Szegényes kis ágyba fektették, de az is királyi pompa volt a fiúnak, aki legtöbbször a puszta kövön hált. Édesen aludt, és egész éjszaka a csodálatos képekről meg az ércdisznóról álmodott.
Giuseppe apó másnap reggel elindult megkeresni a fiú anyját; a szegény gyermek nem nagyon örült neki, mert tudta, mi lesz a vége: visszaviszik az anyjához. Sírt keservesen, csókolgatta a kis fehér kutyát, s az asszony szomorúan bólogatott.
Mit végzett Giuseppe apó? Hosszasan tanácskozott feleségével; az megint csak bólogatott, és gyöngéden magához vonta a fiút. – Gyönyörű gyermek! – mondta. – Derék kesztyűkészítő válhat belőle, amilyen te voltál. Nézd, milyen finomak, hajlékonyak az ujjai. Az isten is kesztyűkészítőnek teremtette.
Ottmaradt hát a kisfiú a házban, s maga az asszony tanítgatta a mesterségre. Jó ételeket kapott, mélyen aludt, s lassan kivirult sápadt kis arca. Már jókedvűen játszadozott Bellissimával – így hívták a fehér szőrű kiskutyát –, ingerkedett is vele, de az asszony ezért megfenyegette, még meg is szidta. A fiú ezt nagyon szívére vette, elgondolkodva üldögélt kis kamrájában, az asszony pedig kiment az utcára.
A műhelyben bőröket szárítottak, az ablakon nehéz vasrács sötétlett, s a fiú álmatlanul hánykolódott az ágyon. Egyre csak az ércdisznót látta maga előtt a sötétben. Hirtelen mintha paták dobaját hallotta volna az utcáról. Az ablakhoz ugrott, de már nem látott semmit. Pedig bizonyos, hogy az ércdisznó vágtatott arra. – Segíts el az úrnak a festékesládáját! – küldte az asszony másnap reggel szomszédjuk, a festő után, aki egy láda festékkel meg egy összegöngyölt nagy vászonnal haladt el a házuk előtt.
A fiú elvette a ládát a festőtől, és utána indult; a képtár kapuján léptek be, s ugyanazon a lépcsőn haladtak fölfelé, amelyen akkor éjjel az ércdisznó vágtatott föl a fiúval. Mint ismerőseit, nézte a szobrokat, képeket, a gyönyörű márványistennőt, meg a Madonna csodálatos színekben tündöklő arcát.
A nagy képnél álltak meg, a pogányok közé leszálló Krisztus képe előtt, amelyről gyermekarcok édes mosolya sugárzott; a szegény fiú is mosolygott, mert ő is a mennyországban érezte magát.
– Jól van, hazamehetsz! – küldte a festő, mert a gyermek még akkor is ott állt, amikor ő már elrendezte festőállványát.
– Megnézhetném, hogyan fest? – kérdezte félénken a fiú. – Hogyan keni rá a festéket a fehér vászonra?
– Még nem festek – felelte az és fekete krétát vett elő. Sebesen járt a keze, méregette a nagy képet, s bár még csak egy halvány vonal sötétlett a vásznon, már ott lebegett rajta Krisztus, mint a festményen.
– No most már eredj haza! – mondta végül a festő, s fiú lehorgadt fejjel hazament, leült az asztalhoz, és tanulta tovább a kesztyűvarrást.
Gondolta egész nap a képtárban kalandoztak, s minduntalan megszúrta az ujját, ügyetlen dolgozott, de a kiskutyát nem bosszantotta.
Beesteledett, s akkor vette észre, hogy véletlenül nyitva maradt a ház kapuja – kiosont rajta. A kutya utána iramodott s követte, de a fiú nem vette észre. Egyszerre csak fölvakkantott mögötte, mintha figyelmeztetné: "Én is itt vagyok, nem látod?" A szegény fiú magától a hétfejű sárkánytól se ijedt volna meg annyira, mint most Bellissimától. Tél van, s a kutya az utcán, öltözetlenül, ahogy az öreg asszonyság szokta mondani. mert Bellissima télidőben csak egy rászabott kis báránybőr zekében léphetett az utcára. A kis zekét pántlikák meg csengettyűk díszítették, és piros szalaggal lehetett átkötni a kutya nyakán meg a hasán. Amikor téli napokon sétálni ment az asszonysággal, olyan volt ebben az öltözetben, mint egy kis kecskegida. Most hát Bellissima kint volt az utcán, egy szál ruha nélkül. Nagy baj lesz ebből! Egy csapásra eltűnt minden ábrándkép; a fiú arra haladtában megcsókolta az ércdisznót, aztán a karjára kapta a hidegtől reszkető kiskutyát, és futott vele, ahogy csak a lába bírta.
– Hé, mit viszel olyan sietve? – kiáltott rá két rendőr, akiket Bellissima hevesen megugatott.
– Hol loptad ezt a szép kutyát? – kérdezték, s nyomban el is vették tőle.
– Adják vissza! – kiáltotta kétségbeesetten a szegény fiú.
– Ha nem loptad, akkor megmondhatod otthon, hogy jöjjenek érte az őrszobára!
Azzal megmondták, hogy az őrszoba, s magukkal vitték Bellissimát.
Nagy bajban volt a szegény fiú! Mit tegyen? Az Arnóba vesse magát, vagy menjen haza, és valljon be mindent? – Akkor agyonütnek! – gondolta rémülten. – Hát üssenek! – szánta el magát. – Akkor legalább meghalok, és találkozom a Madonnával meg Krisztussal. – És hazaindult, elkészülve rá, agyonütik.
A kaput zárva találta, a kopogtatót nem érte föl, az utcán meg egy lélek se járt, de talál egy nagy követ, s azzal verte meg a kaput.
– Ki az? – kiáltották belülről.
– Én vagyok! – felelte szepegve a fiú. – Bellissima megszökött.
– Nyissanak kaput és verjenek agyon!
Nagy ijedelem támadt odabenn, különösen az asszonyság vette a szívére Bellissima szökését, s rögtön a falra esett a tekintete, ahol a kis báránybőr zeke szokott lógni. Most is ott lógott.
– Bellissima az őrszobán! kiáltott fel rémülten. – Te haszontalan! Mivel csaltad ki a hideg utcára? Megfagy szegényke! Az a gyönge kis állta a durva katonák között.
Giuseppe apónak nyomban el kellett mennie az őrszobára. Az asszonyság jajveszékelt, a fiú sírt, odagyűlt a háznép, ott termett a festő is, térdei közé fogta a gyermeket, és apróra elmondatott vele mindent. A fiú beszélt az ércdisznóról, beszélt a képtárról, de a festő nem sokat értett belőle. Vigasztalta a fiút, csillapította asz asszonyságot, de azt ugyan hiába, csak akkor nyugodott meg, amikor Giuseppe apó hazahozta az őrszobát járt Bellissimát. Lett erre nagy öröm; a festő megsimogatta fiút, és vigaszul egész csomó kis képet adott neki.
Milyen pompás rajzok voltak azok, milyen mulatságos fejek! A fiú az ércdisznót is viszontlátta köztük, olyan volt, mint a valóságban. Néhány vonás életre keltette a papíron, még egy ház is látszott mögötte.
– Ó, aki rajzolni, festeni tud! Maga köré tudja varázsolni az egész világot!
Másnap, amint egy pillanatra magára maradt, fogta az irónt, s az egyik kép hátára megpróbálta lerajzolni a kedves szobrot, az ércdisznót. És hiszitek vagy sem: sikerült is neki! Egy kicsit ferdén állt ugyan, s az egyik combja túlságosan vastag lett, a másik meg igen vékony, de azért mindenki ráismerhetett, s a fiú boldogan szemlélgette. Azt mindjárt érezte, hogy az irónt nem úgy fogja a kezében, ahogy kellene, de másnap már új ércdisznót rajzolt az első mellé, s ez már sokkal különb volt; a harmadik aztán már pompásan sikerült, akárki megismerhette.
De a kesztyűvarrás bizony nem valami jól ment; megrendelők is gyéren állítottak be hozzájuk. Az ércdisznó megtanította a fiút, hogy mindent, de mindent papírra lehet varázsolni és egész Firenze városa képeskönyv annak, aki lapozni tud benne. Egyik szép terén áll egy karcsú oszlop, s azon az igazság mérleget emelő, bekötött szemű istennője; ez is papírra került, s a kesztyűkészítő kis inasa vetette papírra. Egy nap aztán, amikor Bellissima odaszökkent a fiúhoz, az egy pillanatig elgondolkozott, aztán rákiáltott: – Maradj veszteg! Ha nem mozdulsz, nagyon szép leszel, és belekerülsz a képgyűjteményembe. – De Bellissimát, úgy látszik, nem kecsegtette ez az ígéret, kötözte a fejét meg a farkát. A kiskutya nyüszített, ficánkolt, s a madzaggal majdnem megfojtotta magát. Akkor lépett be az asszonyság.
– Te elvetemült kölyök! Te szegény kis állat! – csak ennyit tudott mondani. Eltaszította a fiút, összevissza verte, s kikergette házából a hálátlan ingyenélőt, az elvetemült, istentelen gazfickót. Aztán ráborult félig megfojtott kutyájára, és sírva csókolgatta.
Éppen akkor igyekezett felfelé a lépcsőn a festő, amikor a fiú szomorúan bandukolt lefelé. És ez a pillanat fordulópontja ennek a történetnek. Esztendők múltak el; egyik évben kiállítást rendeztek Firenzében. A legtöbb látogató két egymás mellett függő festmény körül tolongott. A kisebbik kép egy vidám arcú fiút ábrázolt, aki buzgón rajzolta modelljét, a kopaszra nyírt fehér kutyát, amely sehogy sem akart nyugton ülni, s ezért fejét meg farkát madzaggal próbálta rögzíteni kis festője. A kép olyan valóságos volt és olyan eleven, hogy mindenkit megragadott. Azt beszélték, hogy egy fiatal firenzei festette, akit kicsi korában az utcán találtak; egy öreg kesztyűkészítő házaspár vette gondjaiba, és senki sem tanította rajzolni. Egy híres festő fedezte föl, amikor elkergették a házból, éppen az asszonyság kedves kutyájának a megkötözése miatt. Hírneves festő lett a kesztyűkészítő kis inasból, erre vallott ez a kép is, s még inkább a nagyobbik: ezen csak egy alak volt, egy rongyos ruhájú, fürtös fejű gyermek, aki a vízontó ércdisznó nyakát átölelve édesen aludt az utcán. A templom nyitott ajtaján át fény szűrődött ki, és rávetődött halvány, szép arcára. Gyönyörű festmény volt széles aranykeretben, s egyik sarkában fekete szalagos, gyászfátyolos babérkoszorú függött, mert abban az esztendőben halt meg a fiatal festő.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.02.18.
Az állami egyetemek tanszékei visszavonatnák az új NAT-ot
Miután múlt héten egyetemi oktatók széles köre foglalt állást az új Nemzeti Alaptanterv irodalomoktatásra vonatkozó részei ellen, kedden az állami egyetemek irodalomtudományi tanszékei-...
(Forrás: Index)
--
2020.02.18.
Kínában gigantikus internetes oktatási platformot szerveztek a vírus miatt otthon maradt 180 millió diáknak
Kína létrehozott egy felhő alapú közös oktatási platformot, és elkezdte a tévében leadni az általános iskolás tananyagot, miután az ország 180 millió tanulója nem járhat iskolába az...
(Forrás: Qubit)
--
2020.02.18.
Nahalka István: Mekkora a baj? Harcok a NAT körül
Tényleg úgy tűnik, hogy az oktatás tartalmának központi szabályozása terén két egymásnak gyökeresen ellentmondó nézet érvényesül, és attól függően, hogy éppen milyen oktatáspolitika...
(Forrás: Városi Kurír)
--
2020.02.18.
Az egykori népbiztosok színvonalán támadják a Nemzeti alaptantervet
A hőzöngők minden pozitív újítást és változást figyelmen kívül hagyva, főleg politikai-ideo­lógiai síkon támadják a NAT történelem tantárgyra vonatkozó részeit, aminek semmi kö...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.02.18.
A Fazekas tanárai is tiltakoznak a NAT ellen
Az iskolai rangsorokat rendre megnyerő Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárai és dolgozói is tiltakoznak az új Nemzeti alaptanterv bevezetése ellen. Csatlakoznak...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.02.18.
Ha nálam egy tanár azt mondaná egy gyereknek, hogy „fogd be a szád”, akkor holnap bezárnék
Ha játékosan csináljuk, az is lehet buli, hogy megtanuljuk az összes magyarországi tájegységet a pontos helyesírásukkal együtt, meg az is, hogy összegyűjtjük a magánhangzó-torlódásos...
(Forrás: Forbes)
--
2020.02.18.
Multinacionális vállalatok tantervei: gyerekvilág a 21. századi globális kapitalizmus korában
A 21. századi gyermekkép két fő jellemzője a gyerekek álemancipációja, és a néhány éve elhunyt amerikai kutató, Joe Kincheloe által kinderkultúrának nevezett, rózsaszínre lakkozott á...
(Forrás: mérce)
--
2020.02.18.
Bayer-show: Ez az első tanárok, pedagógusok által összeállított NAT
A műsor második felében Pósán László, a Fidesz-KDNP debreceni országgyűlési képviselője volt a vendége, akivel főként az új Nemzeti Alaptantervről beszélgettek.Ami az új Nemzeti Alaptantervet...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.02.18.
Fidesz: A gyöngyöspatai iskolaügynek a szegregáció csak ürügye
A gyöngyöspatai iskolaügynek a szegregáció csak ürügye, a cigány családok és tanulók pedig csak eszközök ahhoz, hogy a kártérítési pert kezdeményező, „külföldről pénzelt alapí...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  Doroginé Kiss Ildikó

Tisztelt Egyesület!
Nyelvtanárként 2019 szeptember közepétől december 20-ig (téli szünet kezdete) az én tanulócsoportomat összevontam az említett idő alatt táppénzen levő kolléganőm csoportjával heti 3 órában. Ez összesen 3 osztályt érintett, ami heti heti 9 összevont órát jelentett. Mikor rákérdeztem, hogy ezért jár-e túlóra íj vagy valami plusz bér, azt a választ kaptam, hogy nem mert az összevont órákért semmi sem jár. Ráadásul ugyanígy több mint három hónapot már a tavalyi évben is helyettesítettem ugyan így. Kérdésem, valóban nem jár az összevont órák után túlóra? Mit mond erről a jogszabály?
Üdvözlettel: Doroginé Kiss Ildikó, tanár

--
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
(3) A részmunkaidő kikötése
a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
szabadság leteltét követő naptól hatályos.
A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérő
megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
kezdeni.
(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
tájékoztatni a munkáltatót
a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
összefügg.
(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
a munkáltató a közalkalmazottat
a) a kérelem szerinti időpontig, de
b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
(8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
közalkalmazott tekintetében.
Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.

--
  OFOE

Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek