OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2005. november 9.

A hallgatás ára

Előzetes a Fordulópont 29. számából

Megszokhattuk már, hogy a Fordulópont című folyóirat mindig egy-egy fontos, gyermekkorban gyökerező pszichológiai, nevelési, társadalmi témát jár körül. A legújabb szám írásainak zöme a gyermekpszichiátria által 1934 óta önálló betegségként számon tartott szelektív mutizmussal foglalkozik.

Sarkadi Borbála – Kóri Márta: (Sz)elektív mutizmus

„A klinikai kép igen változatos: általában az a jellemző, hogy a gyerek csak otthon, a családtagokkal beszél, az iskolában vagy az óvodában nem. Emellett számos variáció létezik: van olyan gyerek, aki csak a közvetlen családtagokkal beszél, de a tágabb családdal már nem. Van, aki idegen jelenlétében a szűkebb család tagjaival sem beszél. Van, aki az iskolában/óvodában nem beszél sem a felnőttekkel (ez a gyakoribb), sem a gyerekekkel, de van olyan is, aki ugyanezekkel a személyekkel az iskolán kívül igen. Van, aki suttogva hajlandó beszélni, a számára félelmetes helyzetben is, viszont alig van kapcsolata a környezetével, és van, aki teljesen szótlanul ugyan, de megpróbál jelzésekkel kommunikálni. Általánosságban tehát kimondhatjuk, hogy a mutizmusban szenvedő gyerek: 1. otthonától távol nem beszél, legkevésbé az iskolában; 2. (az iskolában is) inkább a társakkal beszél, mintsem a felnőttekkel, és 3. legkevésbé ismeretlen felnőttekkel hajlandó beszélni.”

Dr. Bárdos Katalin: „Neked már nem is kell, hogy szájad legyen”

„Erika egy hónapja jár óvodába. Egy jó légkörű vegyes életkorú csoportba került. Óvónői kedvesek. Erika nem szól senkihez, a csoportban leginkább egyedül játszik. A gyerekek közeledését elfogadja. Mivel azonban nem szól hozzájuk, csoporttársai egy idő után otthagyják őt, így Erika megint magára marad.

Az óvónők szerint Erika kedves, visszahúzódó kislány. Azt gondolják, hogy nehezebben szokja új környezetét, társaival és velük csak emiatt nem beszél. Mikor felajánlom a pszichológusi segítséget, azt mondják: Várjunk, hátha oldódni fog.

Mégis kérem, jelezzék a szülőknek, hogy szerintem szüksége van Erikának pszichológusi segítségre. Az első megbeszélésre az apa hozza kislányát. Az édesanya kisebbik gyermekével otthon maradt. Az apa közvetlen, barátságos ember. Érzi, hogy kislánya nem-beszélésének pszichés oka van. Amikor megpróbáljuk a tünet kialakulását megközelíteni, nem kapunk értelmezhető anyagot. Az apa elmondja, hogy Erika kicsit makacs, önfejű. De ezt a szülők jól kezelik, és a kislány szeretetteljes családban él. A beszélgetésünk vége felé derül ki, amikor az apától azt kérdeztem, hogy volt-e tőlük Erika valamilyen okból távol, hogy két éves volt a kislány, amikor a szülők nyaralni utaztak. Erika ez idő alatt a nagymamánál volt. Az apát emiatt még ma is bűntudat gyötri. A pszichológiában ezt a jelenséget »elektív mutizmusnak«, azaz részleges némaságnak nevezik.”

Vitai Katalin: „Mondanám, de...”

„Négy évvel ezelőtt kezdődött.
Leendő elsőseinket vártunk tanévnyitóra. Érkeztek is szépen sorban, tágra nyílt szemekkel nézegettek körbe-körbe, természetesen szüleik biztos kíséretében. Peti eleinte fel sem tűnt nekünk. Pár hét elteltével a többi gyerek felszabadult viselkedése mellett az ő változatlan csendessége már szembeötlő volt. Tette, amit kértünk tőle, de nem kereste társaságunkat. Ha megszólítottuk, csak nézett ránk, de nem szólalt meg. Kérdéseinkre alig-alig látható fejbiccentéssel jelezte az igen-t és a nem-et.

Hangját csak olvasáskor hallottuk. Hibátlanul, megfelelő tempóban olvasott, de nagyon halkan, szinte suttogva. Ha problémája volt egy feladattal, kihozta a füzetét vagy a könyvét, és ujjával rámutatott a problémás részre. Magyarázatom közben figyelmesen hallgatott, majd az »Érted? Most már fog menni?« kérdésemre apró bólintással reagált. Aztán a helyére ment, és hibátlanul befejezte a feladatot. Leckeírás közben álmodozónak tűnt, időnként a fal egyik pontját szemlélte merengve, néha engem nézett. Ha ránéztem, azonnal elkapta a tekintetét, nem kereste a kontaktust, nem mosolyodott el.”

Tartalom

Szávai Ilona
A hallgatás ára?

Sarkadi Borbála – Kóri Márta
(Sz)elektív mutizmus

Dr. Bárdos Katalin
„Neked már nem is kell, hogy szájad legyen”

Danon-Boileau, Laurent
A gyermek, aki nem beszélt

Vitai Katalin
„Mondanám, de...”

Szvetelszky Zsuzsanna
Interpasszív

Miller, Alice
Az erőszak megöli a szeretetet

Ksuz Szilvia
A csend hangjai

Knevel, A.G.
Szelektív felháborodások

Dr. Bárdos Katalin
Értelmezett képek

Gonda Zita
Mozart, Einstein, Julius Caesar és én...

Pektor Gabriella
Gyermek és mozgás

Varjó Emese Dóra – Gökhan Pamuk
Szigetvilág 2005

Meseíró pályázat
Aki tudja, mesélje!

Fordulópont
A PONT Kiadó folyóirata

Megjelenik évenként négy szám, kötetenkénti ára: 630 Ft.
Éves előfizetési díj 2000 Ft.

Felelős szerkesztő: Szávai Ilona

Megrendelhető a PONT Kiadó címén: 1300 Budapest, Pf. 215.
E-mail: rendeles[kukac]pontkiado[pont]hu
Fax: (1) 368-8058
Honlap: http://www.pontkiado.hu/fordulopont

--

Linkek

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.03.18.
L. Ritók Nóra: Szegregációs körkép
Az intézkedések, próbálkozások leginkább az Uniónak szóló látszatok. Az Antiszegregációs Kerekasztallal kezdődött, aminek csak a kirakathatását lehetett értelmezni, kommunikálni azt,...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.03.18.
Az EMMI támogat egy képzést, ahol a jelentkezők vállalják, hogy nem írnak fel fogamzásgátlót
A pályázóknak motivációs levelet kell írniuk és be kell másolniuk még a lakcímkártyájukat is. Ezenfelül kötelezően ki kell tölteni egy szándéknyilatkozatot, amely szerint vállalják...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2019.03.18.
Megkezdődött a fenntarthatósági témahét
A Parlamentben megtartott hétfői nyitórendezvényen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára elmondta: idén mintegy 1500 intézmény kapcsolódik be, kétszer annyi, mint négy évvel ezel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.03.18.
Egymilliárdból turbózná fel Schmidt Mária alapítványa az '56-ról szóló töriórákat
Tavaly májusban ért véget az 1956-osemlékévhez kapcsolódó tanárképzési program, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szerint azonban ennyi...
(Forrás: Népszava)
--
2019.03.18.
Átalakítják a szakképzést: az iparkamara szerint rengeteg technikusra van szükség
Bihall Tamás azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette a technikumok bevezetését is tartalmazó Szakképzés 4.0 stratégia...
(Forrás: eduline)
--
2019.03.18.
Ezért (is) éri meg felsőoktatási szakképzést végezni
Az már régóta nem kérdés, hogy a 2020-as felvételin már csak az kerülhet be alap- vagy osztatlan szakra, aki legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit tesz, emellett van egy – legal...
(Forrás: eduline)
--
2019.03.18.
Egyre több komoly ellensége van az oltásellenességnek
A Facebook oltásellenesség elleni lépéseit taglalja az RTL Klub Híradójának anyaga, a cég ilyen irányú döntéséről már a hvg.hu is beszámolt, ahogy a YouTube ugyanilyen szankciójáról...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.03.18.
Nyári táborok: új trend, hogy a külföldön élő magyarok hazaküldik a gyereket nyárra
Sok szülő már most érdeklődik gyerekének nyári táborra, az ilyen előfoglalásból 20 százalékkal volt több, mint tavaly ilyenkor, írja a Táborfigyelő portál közleménye. Egyre több megh...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.03.14.
Mire megérkezik a béremelés, nem lesz ki átvegye
De milyen vonzó perspektívát lehet a fiataloknak kínálni az ösztöndíjprogram mellett? A tanári fizetések továbbra sem vonzóak. Az Orbán-kormány 2013-ban vezette be a pedagógus életpályamodellt...
(Forrás: 168 óra)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek