OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2006. február 14.

Szabó Ágnes

„Az osztályunkban senki se érezze rosszul magát”

Magyar-történelem szakos tanárként kezdtem tanítani. Az irodalom tanítása mindig izgalmas kihívást jelentett számomra. A versekről, novellákról szóló beszélgetést szerettem úgy vezetni, hogy önmagunkból induljunk ki, és ugyanoda jussunk vissza. Az irodalmi művek tulajdonképpen katalizátorok egyfajta világ- és önismerethez. Mindezek eléréséhez igen bensőséges és őszinte, biztonságos légkört kell teremteni, ahol a gyerekek fesztelenül, bátran közelíthetnek a témához.

Szerencsésnek és sikeres irodalomtanárnak érzem magam, egyrészt mert magam is érzem, hogy sikerül megvalósítanom ezt a légkört, és nagyon izgalmas beszélgetések, viták bontakoznak ki az órákon; másrészt a gyerekek visszajelzése is megerősít ebben. Az átlagos tanár-diák viszonynál sokkal közelebb kerülünk így egymáshoz tanítványaimmal. Eddig minden osztályomban megerősödött köztünk a bizalom. A gyerekek egyenként és osztályszinten is megosztják velem bajaikat. Ha konkrét segítséget nem is tudtam adni, már az is jólesett nekik, hogy valaki végighallgatja őket. Így azt gondoltam, nem is kell nekem osztályfőnöknek lennem, hiszen a tanítványaim sokkal nagyobb bizalommal fordulnak hozzám, mint az osztályfőnökükhöz. Sok esetben jóval többet tudtam sorsukról, magánéletükről.

E viszony pikantériája, hogy míg az osztályfőnök adminisztrál, szaladgál, szervez, pénzt szed, én nagyvonalúan lelki életet élek velük. Én viszont vágyakozva néztem utánuk, mikor az osztály saját, megszokott belső rítusait végezte.

Így történt, hogy hosszú idő után legyőztem a papírmunka iránti viszolygásomat, és jelentkeztem osztályfőnökségre. Augusztusban már biztosan „tudtam”, hogy enyém lesz az évszázad legjobb osztálya. Szerencsére éppen az év nyarán fejeztem be egy komoly drámapedagógiai képzést, és így tele voltam új élményekkel, tudással, amit mind ki akartam próbálni. Különösen Sallai Éva óráin megélt élményeimet szerettem volna továbbadni. Iskolánkban, amely egy erdészeti szakközépiskola, nem volt szokás az év eleji gólyatábor, pedig az elsősök háromnegyede kollégista. Van, aki a Nyírségből utazik. Nem kell részletezni, hogy milyen trauma egy ilyen elszakadás mind a 14 éves gyermeknek, mind a szüleinek. Így hát első osztályfőnöki ténykedésem az első gólyatábor megszervezése volt.

Osztályfőnöktársammal – velem egykorú, nagyon lelkes, szintén betöretlen osztályfőnök – szerencsére mindenben együttműködünk, összhangban vagyunk, s a tanításról is nagyjából hasonlóan vélekedünk. Ketten összeültünk, és megterveztük a két napot. Egy teljes napot csak arra szántunk, hogy együtt lehessünk, ismerkedjünk.

Mindketten elvonultunk egy-egy kollégiumi terembe jövendő osztályunkkal. Itt aztán megszólalhattak végre Sallai Éva ismerkedős foglalkozásai, Kaposi László Játékkönyv-ének feszültségoldó játékai. Nagy élmény volt megélni, hogy milyen könnyedén, szinte láthatóan olvadnak le az ismeretlenségből fakadó félelmek, a szorongás falai a játékok során. Estére már úgy bográcsoltunk az udvaron, mint egy régóta összeszokott társaság. Össze sem lehetett hasonlítani az iskolába lépő elsősöket a régebbi kezdő évfolyamokkal. Biztonságban érezték magukat már az első napon. Az elsős adminisztrációtól kisebbfajta sokkot kaptam, de aztán kiadtam bérmunkába.

Ma már negyedikesek, és itt állunk az érettségi szorításában. Hogyan látom az eddigi munkámat? Kollégáim – kevés kivétellel – mindig a munka terheiről, kötöttségeiről, hálátlanságáról beszéltek. Pozitív megerősítést tőlük alig kaptam, rossz tapasztalatokról szóló rémtörténeteket annál többet. Szerencsére én nagyon szépnek és mélynek érzem az eddig eltöltött időnket.

A legfontosabbnak azt tartottam, hogy az osztályunkban senki se érezze rosszul magát. Az első hónap végére már jól körvonalazódtak a szerepek, az első félév végére kialakult a csoporthierarchia. Az első időszakban, amíg jó idő volt, igyekeztem sok iskolán kívüli programot szervezni nekik. Leendő erdészekről lévén szó, a kedvencük az erdő és bográcsolás. Sokat köszönhettünk e téren az erdész szülőknek is, akik meghívtak minket. Ellenszolgáltatásként egy kicsit dolgoztunk is. Ezek az együttlétek semmi mással nem pótolhatók. Nagyon sokat lendítettek még a drámaórák is. Elsős korukban kéthetenként két drámaórát kaptam, ahol a játékokon kívül önismerettel, csoportismerettel is foglalkozhattunk. Ezenkívül még az év végére létrehoztunk egy közös alkotást is Mitológia címmel. Tánc- illetve mozgáselemekkel, zenével meséltük el a görög mitológia egy szeletét.

Ennek a közös munkának alkotásnak sem lehet eléggé hangsúlyozni a közösségformáló erejét. Minden tanév végén egy hét tanulmányútra indul az osztály az ország egy régiójába, ahol erdészetek látnak minket vendégül. Ez az egy hét megint megszámlálhatatlan alkalmat kínál a közeledésekre, egymásra találásokra. A négy év alatt fontos volt, hogy a felszín alatt sohasem hagytunk feszültséget. Az osztálytársak közötti vagy a tanárokkal adódó konfliktusokat is azon melegében megvitattuk. Magam sem tudom a bajaimat cipelni, így azonnal reagálok a konfliktushelyzetekre. Voltak igazi mélypontjaink is, amelyek engem is és az osztályt is megviselték. (Nem vagyok ún. taktikázós tanár, ha elkeseredtem miattuk, akkor az valóban hiteles is volt.) A katarzist az adta ilyenkor a számomra, hogy erre mindig nagyon segítően, oldó szándékkal reagáltak. Ilyenkor mindig nagyon igyekeztek minden téren.) A legmeghatóbb ajándék az volt tőlük, mikor egyszer háromtagú küldöttséget menesztettek hozzám, hogy megtudják, mi bánt: „Azt látjuk, hogy tanárnő mostanában ingerültebb, nem olyan felszabadult, mint ahogy megszoktuk” – mondták. Akkor valóban összecsaptak fejem felett a hullámok. „Azt szeretnénk kérdezni, hogy miben segíthetünk.”

Akkor ez a szép gesztusuk nagyon sokat segített nekem. Sohasem győzöm hangsúlyozni kollégáimnak, hogy milyen erős motivációt indíthat el a gyerekekben a dicséret. Ahogy elcsíptem a tanáriban valami pozitív visszajelzést vagy akár a tanulmányúton történt elismerést, azonnal közvetítettem nekik. Ilyenkor nem is próbálták leplezni örömüket. Megfigyeltem, hogy a legközelebbi alkalommal még rátettek egy lapáttal.

Osztályom negatívuma a jegyekben mérhető tanulmányi munka és a hiányzás magas aránya volt. Ez utóbbiban konkrétan tetten érhetők tanári hanyagságaim. Többször utaltam már a papírokhoz való kritikus viszonyomra. Sokszor nem is néztem utána az igazolásoknak, elfelejtettem elkérni, elkevertem őket, így adva kiváló táptalajt és bátorítást a gyerekeknek, hogy annyit hiányozzanak, amennyit nem szégyellnek. Harmadik év vége felé kezdtem észbe kapni.

Volt egy emlékezetes összeütközésünk. Az iskolánk nem akarta a júniusi utolsó fél hetet megkezdeni, ezért három szombaton előre letanítottuk ezt a pár napot. A második szombaton összesen hat tanuló várta a hatodik órára érkező tanárt. Mindez annak ellenére történt így, hogy előző napon – mintha csak megéreztem volna – minden szünetben bementem hozzájuk, osztályszinten és egyenként is lelkükre kötöttem, hogy iskolába kell jönni másnap. Két-három emberen kívül senki sem jelezte, hogy nem tud jönni családi ok miatt. Nem részletezem, mennyire rosszul esett a csalódás. Úgy éreztem, többet nem tudok bennük bízni. (Pedig csak a bizalomra tudok értelmes emberi viszonyokat felépíteni.)

Ekkor a hétfői órán kimutattam nekik őszintén a fájdalmamat, a csalódást. Rendesen összetörtem előttük. Nem is tudtam történelemórát tartani nekik. Nem szitkozódtam, nem hangzott el feléjük semmiféle gyalázkodás. Saját bizalomvesztésemről beszéltem, de a legkínosabb mégis az volt a számukra, amikor megkérdeztem néhányuktól személyesen, hogy ha erdészetvezetők lesznek, mit tesznek azzal a munkásukkal, aki nem jelenik meg a munkaidőben. Halkan rebegték a megkérdezettek, hogy bizony azt az embert ki kell majd rúgniuk. Az óra végére besűrűsödött a levegő. Éreztem, hogy most mindent megtennének, hogy valahogy jóvá tegyék. Gondoltam, van még hátra egy szombat, akkor majd megmutathatják. Addig mindenesetre mosolyszünetet tartok, bármilyen nehezemre is esik.

Már attól is megkönnyebbültem, hogy komoly megbánást éreztem a részükről. A mosolyszünet valóban kínszenvedés volt számomra, egyrészt mert alaptermészetemből nem ez következik, másrészt pedig az az igyekezet késztetett volna mosolyra, ahogy iparkodtak nemcsak az én, de a kollégáim kedvében is járni. Féltem a szombattól. Elhatároztam, hogy szombaton, ha mindenki itt lesz, akkor feloldom a haragot. Szorongva nyitottam be az osztályba szombaton reggel, és mindenki a helyén ült (három diákot kértek el szülei). El is oszlottak a felhők. Később nagy élvezettel hallgattam a tanáriban, hogy csak az én osztályom van jelen teljes létszámban, a többiben annyi a hiányzó, hogy nem lehet érdemi órát tartani. Nos, ebben az évben már nem fogja alkalmazni iskolánk az előretanítás gyakorlatát.

Egyéniségemből következően nem vagyok kiszolgáló típus, így aztán osztályom is kénytelen volt megtanulni az önállóságot. Már a második év végére tapasztaltam lustaságom áldásos következményeit.

Az iskolán kívüli programjainkon mindenki kivette a részét a szervezésből, előkészületekből, lebonyolításból, eltakarításból stb. Négy év alatt nem is emlékszem, hogy pénzt szedtem volna. A névsorokat, jelentkezési íveket is készen kaptam kézhez.

Az osztályomban tanító kollégáim mindig elismerően nyilatkoztak a gyerekek kezdeményezőkészségéről, önállóságáról. Sokszor kiemelték az osztályom órai aktivitását, kritikai érzékenységét. (A tanulás terén már ritkábban kaptak dicséretet.) Ha a papírmunkákban lusta is voltam, az osztály ilyen arculatának erősítésében érzem a munkám jelenlétét. A szaktárgyaim tanításában is mindig az vezérel, hogy a diákjaim maguk vívják meg a harcaikat a keresésben. Merjenek vitatkozni, kérdezni. Elfogadták azt is, hogy merjék a számukra ostobaságnak vélt kérdéseket is feltenni, mert sokszor annak cáfolata vihet közelebb minket a probléma megoldásához – feltéve, hogy van megoldás. Az évi diák-önkormányzati gyűléseken is mindig büszke vagyok rájuk, mivel az egyetlen osztály, akik sorsukat, jogaikat érintő, vitára érdemes kérdéseket tesznek fel. A többi osztály szinte mind megreked a „legyen több wc-papír a vécében” típusú kéréseknél.

Az egyik ilyen gyűlésen harcoltuk ki, hogy az osztályok egy-egy zártkörű együttléthez igénybe vehessék a jól felszerelt tanári klubot. Ennek már két éve, és eddig egyedül csak mi éltünk ezzel a lehetőséggel. Karácsonyoztunk a múlt évben. Nem a szokásos „neveket húzunk és ajándékot veszünk” módszert választottuk. A kisorsolt párunknak át kellett adnunk valamit önmagunkból. Ez lehetett egy szép álmunk, gyermekkori mesénk, emlékünk vagy a vele való első találkozás felidézése, de volt, aki azt mesélte el, hogyan képzeli el a találkozást húsz év múlva. Volt, aki táncolt, rajzok is születtek, és persze a kamaszoknál elmaradhatatlan idézetgyűjtemény, no meg egy tojáshéjból ragasztott, madárszerű állatka. Amíg mindenki elmesélte az ajándékát, nagyon egymásra figyelő, meghitt, igazi karácsonyi hangulat lopta be magát közénk.

Sokat köszönhetek a drámaóráknak, az irodalomóráknak, az egyhetes tanulmányutaknak és ezeknek a meghitt együttléteknek, mert ha nehezen is, de lassan megtanulnak egymásra figyelni, meghallgatni a társukat.

A második év végét az osztály a szülőkkel és az őket tanító tanárokkal közösen ünnepelte meg az iskolánk csemetekertjében. Négy bogrács rotyogott, és késő délután ment el az utolsó család. Sajnos a harmadikos év végét elmosta egy hideg eső. Most meg már csak a negyedikes év traumatikus vége áll előttünk. Így december tájékára már meglehetősen frusztrált mindenki. Egyelőre még éretten állnak hozzá a vizsgákhoz, még több mint kétharmaduk vesz részt az általam tartott érettségi előkészítőkön. És még egy: ebben a félévben minimális a hiányzás! Úgy érzem, negyedikre teljesen összeértünk. Három erősen nonkonform fiú is szerves része, szeretetreméltó színfoltja lett a közösségnek. Másodikban sokat dolgoztam rajta, hogy elfogadják a szabálytalan, különc viselkedést is, ha mögötte nincs bántó szándék. Látható, hogy életre szóló barátságok születtek, sőt még egy nagy szerelem is kivirágzott. (Ma már kétéves kapcsolat… ki tudja…) Történelemtanári és osztályfőnöki minőségemben is rendkívül fontos volt számomra, hogy senkit ne sodorjanak el kóros, nacionalista, esetleg hungarista, rasszista, újnáci ideológiák. Azt gondolom, súlyos felelősség terhelne, ha korunk veszélyes, de sajnos felettébb divatos téveszméi fölött szemet hunytam volna.

Talán túl sok jót írtam kedvenceimről, de hát ők az első osztályom! Ahogy végigtekintek az elmúlt éveken, most érzem csak igazán, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy az osztályfőnök tanítási időben is sokat együtt legyen övéivel (heti hét-nyolc közös óra!). Már előre érzem, hogy kicsit bele fogok halni, ha elballagnak. Amivel viszont máris vigasztalom magam, hogy jövőre azonnal vállalok megint egy osztályt – a második osztályomat –, és már azt is tudom, mit tartok meg, s mit fogok másként csinálni.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.03.28.
Távoktatás? Nem most van a nagydolgozatok íratásának ideje
„A kényszer szülte átállás a digitális távoktatásra nálunk most aránylag gyorsan megtörtént” – mondta a HVG-nek Ignácz István, Európa első roma nemzetiségű középiskolája, a...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.03.28.
Pörög a távoktatás: mi lesz az évvégi jegyekkel?
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása szerint a számonkérések módja lehet például beadandó dolgozat, prezentáció vagy videós beszámoló, de használhatnak valamilyen teszt...
(Forrás: eduline)
--
2020.03.28.
Májustól vakáció, augusztustól új tanév - a Pedagógus Kar ötlete
Észrevételei vannak a digitális átállással kapcsolatban a Nemzeti Pedagógus Karnak. Pontos napirendet és a tananyag mérséklését javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar a digitális távoktatásban...
(Forrás: Infostart)
--
2020.03.27.
A tanárok számára is kihívás az újfajta oktatás
Egy kis baranyai település általános iskolai tantestülete az iskolák bezárása és a digitális oktatás kihirdetése (március 11.) után rögtön összeült, hogy a kialakult helyzetet közö...
(Forrás: BAMA)
--
2020.03.27.
A távoktatás pluszteher tanárnak, gyereknek, szülőnek
Soha nem volt még ilyen fontos a tanulók, a szülők és a pedagógusok együttműködése, egymásba vetett bizalma. A digitális munkarend sikere jelentős mértékben ezen múlik.Ezt a nehéz idő...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.03.27.
Az összefogás ideje jött el a tanulásban is
A koronavírus-járvány miatti távoktatás kapcsán több száz egyetemista döntött úgy, hogy önkéntesen online tanórákat tart az egészségügyben dolgozók gyermekeinek. Az alapítvány má...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.03.27.
Pedagóguskar: Ne várjunk el folyamatos online jelenlétet!
Fontos a napirend az új munkarendben is, éjszaka és hétvégén lehetőleg ne küldjenek feladatokat a diákoknak – többek között erre hívja fel a figyelmet friss ajánlásában a Nemzeti Pedag...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.03.27.
A bölcsődei, óvodai dolgozókat átállíthatják fogyatékkal élők segítésére
A fogyatékkal, de saját otthonukban élő emberek és családjaik támogatásáról szóló, a koronavírus-járvány idejére vonatkozó intézkedési tervet kaptak az önkormányzatok a pénteken...
(Forrás: index)
--
2020.03.27.
Kötelező otthoni videó a tesióráról? Nem hozhatnák ilyen helyzetbe a diákokat
Azt mindenképp le kell szögezni, a digitális távoktatás főként a rendszer újdonsága miatt még nincs törvényi szinten szabályozva. Ezért bizonyos kereteket fontos lenne megszabni, főleg...
(Forrás: eduline)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  Doroginé Kiss Ildikó

Tisztelt Egyesület!
Nyelvtanárként 2019 szeptember közepétől december 20-ig (téli szünet kezdete) az én tanulócsoportomat összevontam az említett idő alatt táppénzen levő kolléganőm csoportjával heti 3 órában. Ez összesen 3 osztályt érintett, ami heti heti 9 összevont órát jelentett. Mikor rákérdeztem, hogy ezért jár-e túlóra íj vagy valami plusz bér, azt a választ kaptam, hogy nem mert az összevont órákért semmi sem jár. Ráadásul ugyanígy több mint három hónapot már a tavalyi évben is helyettesítettem ugyan így. Kérdésem, valóban nem jár az összevont órák után túlóra? Mit mond erről a jogszabály?
Üdvözlettel: Doroginé Kiss Ildikó, tanár

--
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
(3) A részmunkaidő kikötése
a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
szabadság leteltét követő naptól hatályos.
A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérő
megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
kezdeni.
(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
tájékoztatni a munkáltatót
a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
összefügg.
(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
a munkáltató a közalkalmazottat
a) a kérelem szerinti időpontig, de
b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
(8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
közalkalmazott tekintetében.
Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.

--
  OFOE

Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek