OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2006. február 14.

Szabó Ágnes

„Az osztályunkban senki se érezze rosszul magát”

Magyar-történelem szakos tanárként kezdtem tanítani. Az irodalom tanítása mindig izgalmas kihívást jelentett számomra. A versekről, novellákról szóló beszélgetést szerettem úgy vezetni, hogy önmagunkból induljunk ki, és ugyanoda jussunk vissza. Az irodalmi művek tulajdonképpen katalizátorok egyfajta világ- és önismerethez. Mindezek eléréséhez igen bensőséges és őszinte, biztonságos légkört kell teremteni, ahol a gyerekek fesztelenül, bátran közelíthetnek a témához.

Szerencsésnek és sikeres irodalomtanárnak érzem magam, egyrészt mert magam is érzem, hogy sikerül megvalósítanom ezt a légkört, és nagyon izgalmas beszélgetések, viták bontakoznak ki az órákon; másrészt a gyerekek visszajelzése is megerősít ebben. Az átlagos tanár-diák viszonynál sokkal közelebb kerülünk így egymáshoz tanítványaimmal. Eddig minden osztályomban megerősödött köztünk a bizalom. A gyerekek egyenként és osztályszinten is megosztják velem bajaikat. Ha konkrét segítséget nem is tudtam adni, már az is jólesett nekik, hogy valaki végighallgatja őket. Így azt gondoltam, nem is kell nekem osztályfőnöknek lennem, hiszen a tanítványaim sokkal nagyobb bizalommal fordulnak hozzám, mint az osztályfőnökükhöz. Sok esetben jóval többet tudtam sorsukról, magánéletükről.

E viszony pikantériája, hogy míg az osztályfőnök adminisztrál, szaladgál, szervez, pénzt szed, én nagyvonalúan lelki életet élek velük. Én viszont vágyakozva néztem utánuk, mikor az osztály saját, megszokott belső rítusait végezte.

Így történt, hogy hosszú idő után legyőztem a papírmunka iránti viszolygásomat, és jelentkeztem osztályfőnökségre. Augusztusban már biztosan „tudtam”, hogy enyém lesz az évszázad legjobb osztálya. Szerencsére éppen az év nyarán fejeztem be egy komoly drámapedagógiai képzést, és így tele voltam új élményekkel, tudással, amit mind ki akartam próbálni. Különösen Sallai Éva óráin megélt élményeimet szerettem volna továbbadni. Iskolánkban, amely egy erdészeti szakközépiskola, nem volt szokás az év eleji gólyatábor, pedig az elsősök háromnegyede kollégista. Van, aki a Nyírségből utazik. Nem kell részletezni, hogy milyen trauma egy ilyen elszakadás mind a 14 éves gyermeknek, mind a szüleinek. Így hát első osztályfőnöki ténykedésem az első gólyatábor megszervezése volt.

Osztályfőnöktársammal – velem egykorú, nagyon lelkes, szintén betöretlen osztályfőnök – szerencsére mindenben együttműködünk, összhangban vagyunk, s a tanításról is nagyjából hasonlóan vélekedünk. Ketten összeültünk, és megterveztük a két napot. Egy teljes napot csak arra szántunk, hogy együtt lehessünk, ismerkedjünk.

Mindketten elvonultunk egy-egy kollégiumi terembe jövendő osztályunkkal. Itt aztán megszólalhattak végre Sallai Éva ismerkedős foglalkozásai, Kaposi László Játékkönyv-ének feszültségoldó játékai. Nagy élmény volt megélni, hogy milyen könnyedén, szinte láthatóan olvadnak le az ismeretlenségből fakadó félelmek, a szorongás falai a játékok során. Estére már úgy bográcsoltunk az udvaron, mint egy régóta összeszokott társaság. Össze sem lehetett hasonlítani az iskolába lépő elsősöket a régebbi kezdő évfolyamokkal. Biztonságban érezték magukat már az első napon. Az elsős adminisztrációtól kisebbfajta sokkot kaptam, de aztán kiadtam bérmunkába.

Ma már negyedikesek, és itt állunk az érettségi szorításában. Hogyan látom az eddigi munkámat? Kollégáim – kevés kivétellel – mindig a munka terheiről, kötöttségeiről, hálátlanságáról beszéltek. Pozitív megerősítést tőlük alig kaptam, rossz tapasztalatokról szóló rémtörténeteket annál többet. Szerencsére én nagyon szépnek és mélynek érzem az eddig eltöltött időnket.

A legfontosabbnak azt tartottam, hogy az osztályunkban senki se érezze rosszul magát. Az első hónap végére már jól körvonalazódtak a szerepek, az első félév végére kialakult a csoporthierarchia. Az első időszakban, amíg jó idő volt, igyekeztem sok iskolán kívüli programot szervezni nekik. Leendő erdészekről lévén szó, a kedvencük az erdő és bográcsolás. Sokat köszönhettünk e téren az erdész szülőknek is, akik meghívtak minket. Ellenszolgáltatásként egy kicsit dolgoztunk is. Ezek az együttlétek semmi mással nem pótolhatók. Nagyon sokat lendítettek még a drámaórák is. Elsős korukban kéthetenként két drámaórát kaptam, ahol a játékokon kívül önismerettel, csoportismerettel is foglalkozhattunk. Ezenkívül még az év végére létrehoztunk egy közös alkotást is Mitológia címmel. Tánc- illetve mozgáselemekkel, zenével meséltük el a görög mitológia egy szeletét.

Ennek a közös munkának alkotásnak sem lehet eléggé hangsúlyozni a közösségformáló erejét. Minden tanév végén egy hét tanulmányútra indul az osztály az ország egy régiójába, ahol erdészetek látnak minket vendégül. Ez az egy hét megint megszámlálhatatlan alkalmat kínál a közeledésekre, egymásra találásokra. A négy év alatt fontos volt, hogy a felszín alatt sohasem hagytunk feszültséget. Az osztálytársak közötti vagy a tanárokkal adódó konfliktusokat is azon melegében megvitattuk. Magam sem tudom a bajaimat cipelni, így azonnal reagálok a konfliktushelyzetekre. Voltak igazi mélypontjaink is, amelyek engem is és az osztályt is megviselték. (Nem vagyok ún. taktikázós tanár, ha elkeseredtem miattuk, akkor az valóban hiteles is volt.) A katarzist az adta ilyenkor a számomra, hogy erre mindig nagyon segítően, oldó szándékkal reagáltak. Ilyenkor mindig nagyon igyekeztek minden téren.) A legmeghatóbb ajándék az volt tőlük, mikor egyszer háromtagú küldöttséget menesztettek hozzám, hogy megtudják, mi bánt: „Azt látjuk, hogy tanárnő mostanában ingerültebb, nem olyan felszabadult, mint ahogy megszoktuk” – mondták. Akkor valóban összecsaptak fejem felett a hullámok. „Azt szeretnénk kérdezni, hogy miben segíthetünk.”

Akkor ez a szép gesztusuk nagyon sokat segített nekem. Sohasem győzöm hangsúlyozni kollégáimnak, hogy milyen erős motivációt indíthat el a gyerekekben a dicséret. Ahogy elcsíptem a tanáriban valami pozitív visszajelzést vagy akár a tanulmányúton történt elismerést, azonnal közvetítettem nekik. Ilyenkor nem is próbálták leplezni örömüket. Megfigyeltem, hogy a legközelebbi alkalommal még rátettek egy lapáttal.

Osztályom negatívuma a jegyekben mérhető tanulmányi munka és a hiányzás magas aránya volt. Ez utóbbiban konkrétan tetten érhetők tanári hanyagságaim. Többször utaltam már a papírokhoz való kritikus viszonyomra. Sokszor nem is néztem utána az igazolásoknak, elfelejtettem elkérni, elkevertem őket, így adva kiváló táptalajt és bátorítást a gyerekeknek, hogy annyit hiányozzanak, amennyit nem szégyellnek. Harmadik év vége felé kezdtem észbe kapni.

Volt egy emlékezetes összeütközésünk. Az iskolánk nem akarta a júniusi utolsó fél hetet megkezdeni, ezért három szombaton előre letanítottuk ezt a pár napot. A második szombaton összesen hat tanuló várta a hatodik órára érkező tanárt. Mindez annak ellenére történt így, hogy előző napon – mintha csak megéreztem volna – minden szünetben bementem hozzájuk, osztályszinten és egyenként is lelkükre kötöttem, hogy iskolába kell jönni másnap. Két-három emberen kívül senki sem jelezte, hogy nem tud jönni családi ok miatt. Nem részletezem, mennyire rosszul esett a csalódás. Úgy éreztem, többet nem tudok bennük bízni. (Pedig csak a bizalomra tudok értelmes emberi viszonyokat felépíteni.)

Ekkor a hétfői órán kimutattam nekik őszintén a fájdalmamat, a csalódást. Rendesen összetörtem előttük. Nem is tudtam történelemórát tartani nekik. Nem szitkozódtam, nem hangzott el feléjük semmiféle gyalázkodás. Saját bizalomvesztésemről beszéltem, de a legkínosabb mégis az volt a számukra, amikor megkérdeztem néhányuktól személyesen, hogy ha erdészetvezetők lesznek, mit tesznek azzal a munkásukkal, aki nem jelenik meg a munkaidőben. Halkan rebegték a megkérdezettek, hogy bizony azt az embert ki kell majd rúgniuk. Az óra végére besűrűsödött a levegő. Éreztem, hogy most mindent megtennének, hogy valahogy jóvá tegyék. Gondoltam, van még hátra egy szombat, akkor majd megmutathatják. Addig mindenesetre mosolyszünetet tartok, bármilyen nehezemre is esik.

Már attól is megkönnyebbültem, hogy komoly megbánást éreztem a részükről. A mosolyszünet valóban kínszenvedés volt számomra, egyrészt mert alaptermészetemből nem ez következik, másrészt pedig az az igyekezet késztetett volna mosolyra, ahogy iparkodtak nemcsak az én, de a kollégáim kedvében is járni. Féltem a szombattól. Elhatároztam, hogy szombaton, ha mindenki itt lesz, akkor feloldom a haragot. Szorongva nyitottam be az osztályba szombaton reggel, és mindenki a helyén ült (három diákot kértek el szülei). El is oszlottak a felhők. Később nagy élvezettel hallgattam a tanáriban, hogy csak az én osztályom van jelen teljes létszámban, a többiben annyi a hiányzó, hogy nem lehet érdemi órát tartani. Nos, ebben az évben már nem fogja alkalmazni iskolánk az előretanítás gyakorlatát.

Egyéniségemből következően nem vagyok kiszolgáló típus, így aztán osztályom is kénytelen volt megtanulni az önállóságot. Már a második év végére tapasztaltam lustaságom áldásos következményeit.

Az iskolán kívüli programjainkon mindenki kivette a részét a szervezésből, előkészületekből, lebonyolításból, eltakarításból stb. Négy év alatt nem is emlékszem, hogy pénzt szedtem volna. A névsorokat, jelentkezési íveket is készen kaptam kézhez.

Az osztályomban tanító kollégáim mindig elismerően nyilatkoztak a gyerekek kezdeményezőkészségéről, önállóságáról. Sokszor kiemelték az osztályom órai aktivitását, kritikai érzékenységét. (A tanulás terén már ritkábban kaptak dicséretet.) Ha a papírmunkákban lusta is voltam, az osztály ilyen arculatának erősítésében érzem a munkám jelenlétét. A szaktárgyaim tanításában is mindig az vezérel, hogy a diákjaim maguk vívják meg a harcaikat a keresésben. Merjenek vitatkozni, kérdezni. Elfogadták azt is, hogy merjék a számukra ostobaságnak vélt kérdéseket is feltenni, mert sokszor annak cáfolata vihet közelebb minket a probléma megoldásához – feltéve, hogy van megoldás. Az évi diák-önkormányzati gyűléseken is mindig büszke vagyok rájuk, mivel az egyetlen osztály, akik sorsukat, jogaikat érintő, vitára érdemes kérdéseket tesznek fel. A többi osztály szinte mind megreked a „legyen több wc-papír a vécében” típusú kéréseknél.

Az egyik ilyen gyűlésen harcoltuk ki, hogy az osztályok egy-egy zártkörű együttléthez igénybe vehessék a jól felszerelt tanári klubot. Ennek már két éve, és eddig egyedül csak mi éltünk ezzel a lehetőséggel. Karácsonyoztunk a múlt évben. Nem a szokásos „neveket húzunk és ajándékot veszünk” módszert választottuk. A kisorsolt párunknak át kellett adnunk valamit önmagunkból. Ez lehetett egy szép álmunk, gyermekkori mesénk, emlékünk vagy a vele való első találkozás felidézése, de volt, aki azt mesélte el, hogyan képzeli el a találkozást húsz év múlva. Volt, aki táncolt, rajzok is születtek, és persze a kamaszoknál elmaradhatatlan idézetgyűjtemény, no meg egy tojáshéjból ragasztott, madárszerű állatka. Amíg mindenki elmesélte az ajándékát, nagyon egymásra figyelő, meghitt, igazi karácsonyi hangulat lopta be magát közénk.

Sokat köszönhetek a drámaóráknak, az irodalomóráknak, az egyhetes tanulmányutaknak és ezeknek a meghitt együttléteknek, mert ha nehezen is, de lassan megtanulnak egymásra figyelni, meghallgatni a társukat.

A második év végét az osztály a szülőkkel és az őket tanító tanárokkal közösen ünnepelte meg az iskolánk csemetekertjében. Négy bogrács rotyogott, és késő délután ment el az utolsó család. Sajnos a harmadikos év végét elmosta egy hideg eső. Most meg már csak a negyedikes év traumatikus vége áll előttünk. Így december tájékára már meglehetősen frusztrált mindenki. Egyelőre még éretten állnak hozzá a vizsgákhoz, még több mint kétharmaduk vesz részt az általam tartott érettségi előkészítőkön. És még egy: ebben a félévben minimális a hiányzás! Úgy érzem, negyedikre teljesen összeértünk. Három erősen nonkonform fiú is szerves része, szeretetreméltó színfoltja lett a közösségnek. Másodikban sokat dolgoztam rajta, hogy elfogadják a szabálytalan, különc viselkedést is, ha mögötte nincs bántó szándék. Látható, hogy életre szóló barátságok születtek, sőt még egy nagy szerelem is kivirágzott. (Ma már kétéves kapcsolat… ki tudja…) Történelemtanári és osztályfőnöki minőségemben is rendkívül fontos volt számomra, hogy senkit ne sodorjanak el kóros, nacionalista, esetleg hungarista, rasszista, újnáci ideológiák. Azt gondolom, súlyos felelősség terhelne, ha korunk veszélyes, de sajnos felettébb divatos téveszméi fölött szemet hunytam volna.

Talán túl sok jót írtam kedvenceimről, de hát ők az első osztályom! Ahogy végigtekintek az elmúlt éveken, most érzem csak igazán, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy az osztályfőnök tanítási időben is sokat együtt legyen övéivel (heti hét-nyolc közös óra!). Már előre érzem, hogy kicsit bele fogok halni, ha elballagnak. Amivel viszont máris vigasztalom magam, hogy jövőre azonnal vállalok megint egy osztályt – a második osztályomat –, és már azt is tudom, mit tartok meg, s mit fogok másként csinálni.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.06.26.
Dr. Gyurkó Szilvia: Gyereket. Megütni. Nem. Szabad.
A gyerekkorban elszenvedett erőszak (legyen az fizikai-, érzelmi- vagy verbális bántalmazás) mindig nyomot hagy. Mindig. Mert megsérti a határokat, az alapbizalom szövetét és traumatizál. Akkor...
(Forrás: wmn.hu)
--
2019.06.25.
Iskolává válnak a tanulócsoportok, ha a kormány elfogadja a magántanulói státusz eltörlését?
A legvalószínűbb tehát, hogy a kormány e módosítással a tanulócsoportokba járó gyerekeket akarja visszaterelni a rendszerbe. Nekik ugyanis magántanulói státuszt kell felvenni, amihez szü...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2019.06.25.
Ónody-Molnár Dóra: Támadás az oktatási menekültek ellen
Vannak szülői csoportok, amelyek sajátos célja a gyerekeik kimenekítése az állami iskolarendszerből. Létezett 2010 előtt is e jelenség, de drámai felgyorsulása, az ilyen módon kilépő csal...
(Forrás: 168 óra)
--
2019.06.25.
Szél Bernadett parlamenti felszólalása a köznevelési törvény módosításának vitáján (videó)
Nagyon fontos javaslatot tárgyal a parlament egy nyári péntek utolsó napirendnek eldugva. A köznevelési salátatörvénnyel a kormány nekiment a gyermekeknek, minden tiltakozásra szükség van...
(Forrás: Facebook)
--
2019.06.25.
Jól vizsgáztak a magyar tanárok
Egészen jól szerepelt hazánk az egyik legfrissebb oktatási tematikájú nemzetközi felmérésen. A Nemzetközi tanítás és tanulás vizsgálat az OECD, azaz a Gazdasági Együttműködési és...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.06.25.
Online is be lehet majd iratkozni az iskolába
Az informatikai fejlesztés eredményeként a 2019/2020-as tanévben már elérhetővé válik az ügyfélkapun keresztüli beiratkozás és hitelesítés is, ezért az ügyintézéshez a szülőnek -...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.06.23.
A Fidesz szerint semmiség a közoktatási törvény módosítása, a TASZ Alkotmánybíróság elé viszi
A vita után sajtótájékoztatót tartottak a tiltakozó szervezetek, ahol Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom aktivistája elmondta, lelkiismereti és szakami kérdés felszólalni a törvénymó...
(Forrás: mérce)
--
2019.06.23.
Nem kaptak választ a bérkérdésre a tanárok, felkészülnek az őszi akciósorozatra
A Pedagógusok Szakszervezete nemrég kijelentette, eddig tartott a türelme, a tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért ősztől akciósorozatot hirdetnek. A szakszervezet ugyanis úgy látja,...
(Forrás: mérce)
--
2019.06.23.
Kaotikus a helyzet a nyári gyermektáboroknál
Még mindig nincs egységes szabályozás arra vonatkozóan, ki lehet táboroztató, nincs személyi, vagyoni feltételhez kötve a tábor szervezése. Egyetlen feltétel, hogy maga a táborhely feleljen...
(Forrás: Infostart)
Utolsó üzenetek:
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek