|
2006. május 9.
Die West Side Geschichte, avagy miről is szólhat ma a multikulturális nevelés?
Fischer Eszter írásához
Romeo és Júlia történetének mindig lesz létjogosultsága, hiszen Shakespeare ideje óta (és feltételezhetően azt megelőzően is) folyamatosan dúlt az ellenséges indulat szomszédok, népcsoportok, népek, felekezetek között, mely megnehezítette, sőt olykor tragédiába fordította az ellenséges táborokon átívelő szerelmet. Az 1950-es évek világsikere volt Bernstein West Side Storyja, s az abból készült filmen néhány évtizeddel ezelőtt könnyesre sírták magukat a nézők. A gangek csatájában fehérek és latin-amerikaiak csaptak össze, és ezúttal a szerelmespár (Maria és Tony) fiú tagja vált a kibékíthetetlen ellentét áldozatává.
Nem véletlenül adja a szerző, Fischer Eszter az Élet és Irodalom 50. évfolyam 18. számában megjelent írásának a West Side Geschichte címet, hiszen ezúttal Berlin potenciális Romeói és Júliái juthatnak nagy eséllyel a Shakespeare-drámából ismert helyzetbe. Persze más ezen a témán a színházban vagy a moziban elandalodni, és más érzékelni a körülöttünk lévő közeget, amelyben emberek, gyerekek sorsát határozza meg, hogy hol, kikkel élnek együtt, milyen perspektívákat kínál nekik az a társadalom, amelybe beleszülettek, illetve ahová kivándoroltak.
És itt már messze nem az egymástól elválasztott szerelemesek szomorú sorsáról van szó. Fischer Eszter, aki pszichológusként dolgozik egy berlini iskola nyolcadik osztályában, éppen abból a szemszögből szól a rábízott tizenévesek helyzetéről, ahogyan ezt felelős pszichológusként tennie kell, és ezzel számunkra, pedagógusok számára is rendkívül lényeges üzenete van. A probléma, amit felvet, nem „berlini” (sőt nem is párizsi és nem is a távoli „West Side” sztorija), hanem olyan gond, amely nálunk is felmerül, ha még nincsenek is olyan szélsőséges megnyilvánulási formái, mint az utóbbi időben oly gyakran emlegetett berlini iskolában.
Fischer Eszter írása mindenképpen arra ösztönöz, hogy – ha eddig még nem tettük volna meg – gondoljuk újra a multikulturális nevelés gyakorlatát. A pedagógus valódi mozgástere ugyanis az iskola mikrovilágában van, ott kellene kezdeni valamit a gondjaira bízott gyermekekkel. És ez olykor több okból is nagyon nehéz. A helyzetet ugyanis jelentősen súlyosbítja, hogy a média (sajnos nem is csupán a „bulvár”) szenzációra vadászva pellengérez ki és dagaszt botránnyá egyes eseteket, szándékosan (pontosabban üzleti megfontolásból) rémületet és borzongást keltve. (Ilyesmi már nálunk is megesett, gondoljunk csak Jászladány ügyére vagy a közelmúltban a gyerekek közötti agresszió miatt „kiszerkesztett” debreceni iskolára (Földes Petra: A tettesek is áldozatok...?). De nem visz közelebb a megoldáshoz az sem, ha a politikai ellenfelek egy-egy ilyen jelenségből kiindulva mérkőznek meg, és próbálják – ki-ki a saját szája íze szerint – értelmezni a közvélemény érdeklődését magára vonó, immár szenzációnak számító történéseket. Pedig ezek a kérdések „elvi szinten” nem kezelhetők.
Mert hogyan is fest (aktuálisan Berlinben) egy olyan iskola mikromiliője, ahová szinte kizárólag külföldi bevándorlók gyermekei járnak?
„A gyerekek önmagukat elsődlegesen töröknek, szerbnek, arabnak érzik, nem pedig mondjuk nyolcadik A-snak. Az előítéletek vadul tenyésznek, a törökök és a kurdok, a törökök és az arabok az osztályokon belül is utálják egymást, az egyik említett iskolában is attól szabadult el állítólag a pokol, hogy a törökökkel szemben szokatlan módon többségbe kerültek a libanoniak, és a két csoport nyílt háborúskodásba kezdett.
Hogyan alakulhat ki ilyen körülmények között valamilyen iskolai közösség, iskolai azonosságtudat?
A német nemcsak, sőt, ebben a közegben nem is elsősorban a befogadó ország nyelve, hanem a közös nyelv, amely hídként kötheti össze a különböző anyanyelvű és kultúrájú gyerekeket, kifejezve azt is, hogy ha sokféle helyről származnak is, közös bennük, hogy azonos országban élnek. Az én osztályomba a török és arab gyerekek mellett egy latin-amerikai, spanyolul beszélő fiú is jár, aki az órákon nagyjából követi a német nyelven folyó oktatást, majd a szünetben süketnémaként hallgatja a többiek csoportos beszélgetését, nevetgélését. Osztálytársai nem szándékosan rekesztik ki, tulajdonképpen kedvelik is, csak épp nem fogják föl, hogy közös nyelv híján teljes magányra kárhoztatják.
A média leegyszerűsítő megközelítése eltakarja, milyen hihetetlenül összetett problémáról van szó. Igaz, benne elsőrendű a nyelvtudás hiánya, hogy a szegregált iskolák, a teljesen elkülönülő élet miatt nincs kitől megtanulni a német nyelvet, de sajnos arról sincs szó, hogy a német nyelvtudás képes mindent megoldani. A kulturális különbségek lehetetlenné tehetnek bármilyen kapcsolattartást.
Egy tizenhét éves, németül anyanyelvi szinten beszélő, európai divat szerint öltözködő török lány például a következő problémában kérte tanácsomat: férjhez szeretne menni egyelőre titkos, kurd származású szerelméhez, de az apja megmondta, hogy a lábát sem teheti be többé a házába, ha kurd élettársat választ. Így ő a szíve szerinti választással nemcsak zsarnoki apját, hanem nagyon szeretett anyját és testvéreit is elveszítené. Férjhez menni egyébként azért akar mindenáron, mert elege van az otthoni bezártságból, erkölcse, »jó híre« védelmében egyedül nem járhat el hazulról, és mivel rossz tanuló, nincs kilátása szakmát tanulni sem, ezért az iskola befejeztével napjait kizárólag házimunkával töltheti majd. Ebből a helyzetből számára csak a házasság jelent kiutat. Csakhogy a kurd fiú sem tűnik – mi tagadás – különösképpen kívánatos partinak egy ilyen »integrált« kislány számára: két éve költözött egy archaikus törökországi faluközösségből Berlinben élő apjához, alig tud németül, és nem látszik valószínűnek, hogy mellette szabadabb élet várna egy feleségre. Arra azonban szinte semmi esély, hogy ez a lány valami hozzáillő német fiúval kerüljön kapcsolatba, hiszen az bizonyosan nem fogadná el, hogy viszonyukat titkolni kell, hogy csak lopva, rövid időre találkozhatnak, mindig kitéve a lebukás veszélyének és a felháborodott család támadásának. A kurd fiúnak ez természetes, vele lehet titkos szerelmi viszonyt folytatni.
És miről beszélgetne az a tizenöt éves libanoni kislány német osztálytársaival, ha lennének ilyenek, akinek az a problémája, hogy szülei férjhez akarják adni egy unokatestvéréhez, akit ő alig ismer. De egy másik unokatestvér esküvőjén el kell viselnie, hogy az egész hatalmas rokonság végigmustrálja, alkalmas-e feleségnek, majd egy közös tánc után választ kell adnia, elfogadja-e vagy sem a vőlegényt. Ezt a kislányt édesanyja nem arra oktatja, hogyan válasszon pályát, hanem arra, hogy az utcán az ő korában semmiképp sem szabad mosolyogni, pláne hangosan nevetni, mert azt csak könnyűvérű lányok teszik, és ha rossz híre kél, nem tud férjhez menni, és a családjára is szégyent hoz.
Mit kezdhetnek a demokratikus alapelvekkel ezek a gyerekek, akiket otthon – szinte kivétel nélkül – brutálisan vernek, többnyire azért, mert itt-ott megpróbálják kijátszani a szülői tiltásokat vagy parancsokat? Nem mintha a szülői teljhatalom jogosságát valaha is megkérdőjeleznék... Egy arab kislány például sajnálkozva mesélte el, hogy tizenhat éves unokanővérét nagyon megverte az apja, mert rájött, hogy uszodában volt, vagyis idegen férfiak előtt mutatkozott fürdőruhában. De – tette hozzá – a nagybátyjának tulajdonképpen igaza volt, hiszen a lánya engedetlen volt, és még hazudott is. Az iskola e gyerekek életében periférikus szerepet játszik, számukra végtelenül érdektelen minden, amit ott tanítanak, a tanárokhoz, a tananyaghoz alig van valami közük, és életük olyan mérhetetlenül távol áll a német mindennapoktól, hogy az iskola képtelen befolyásolni mentalitásukat.
Nincs ötletem, hogy ezt a rendkívül bonyolult, szerteágazó problémahalmazt hogyan lehetne megoldani. De abban bizonyos vagyok, hogy az ideológiai megközelítés, a valóságot semmibe vevő »elvi« hozzáállás csak fokozza az amúgy is elviselhetetlen mértékű nehézségeket.”
-- Linkek
|
Utolsó üzenetek:
 ofoe Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.
--
Márta Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm
--
 Eleonóra Kedves OFOE!
Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)
Üdvözlettel: Németh Eleonóra
--
ofoe Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)
--
 ofoe Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli
--
László Krisztina Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina
--
Eleonóra Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra
--
ofoe Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.
--
Németh Zoé Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?
--
ofoe Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)
--
  Kommentek |
|
Tovább...
Link küldése