OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. február 11.
Címkék:
 

Mi a baj, tanár úr?

Zárójelben

Miért döntöttem úgy, hogy megírom ezt a cikket?

Olvasom a lapokat, nézem a netet, tévében a híradókat, szemelgetek a pedagógus blogok között, és mindenhol az elkeseredésbe, a feladásba, a beletörődésbe ütközöm. Valóban szótlanul kell eltűrnünk újabb generációk tönkretételét? El kell-e néznünk, hogy ismét a gyerekein (és rajtunk) spóroljon ez az ország? Hogy a felemelkedés zálogát, a jövőt jelentő oktatást újra mellékvágányra vigyék önös érdekek? Hát mi semmiből sem tanulunk? Mikor „szólalunk” meg végre, mi, egyszerű pedagógusok, hogy most már elég, tanítani, nevelni szeretnénk nyugodtan, hagyjanak végre békén minket!

Mióta szolgáltató lettem, mint egy pincér vagy akármelyik iparos, számon kérhető rajtam, hogy a gyermek miért nem tanult meg mondjuk törtet osztani törttel. Ez helyes is. És én kitől kérjem számon a szülői értekezletekről hiányzó szülőket (hozzáteszem, hogy a többségről van szó), akikkel minden erőfeszítésünk ellenére nem lehet kapcsolatot kialakítani? A gyermek tanuláshoz, iskolához való hozzáállását, melyet a szülő, a társadalom „szívós munkával” sikeresen kialakított? Az iskolákból hiányzó eszközöket, tornatermeket, könyvtárakat, a megfizethetetlen iskolán kívüli programokat és lehetőségeket (melyek sokkal hatékonyabbak egyébként, mint bármilyen jó pedagógus bármilyen jó munkája)? A megszűnt sportpályákat, egyesületeket, művelődési házakat, klubokat, táborokat, melyek nem voltak gazdaságosak? A hiányzó pihenésemet, a regenerálódásomat; a folyamatos szakmai fejlődésemhez nélkülözhetetlen tanfolyamokat, képzéseket, szakkönyveket, egyéb programokat, a művelődésemhez szükséges színházat, koncertet, mozit, könyvet...? A normális fizetésemet, a megbecsülésemet, társadalmi rangomat...?

„Tudtuk, hogy baj van”

„Halmos Ferenc döbbenetes interjúkötetet állított össze a magyar oktatás mai helyzetéről. Tudtuk, hogy baj van, de hogy ekkora és minden szinten és mindenféle-fajta intézményben és minden községben, településben, városban! Hogy az elemi iskola nem végzi el a munkáját, hogy az általános iskola felső tagozatában kell megtanítani írni-olvasni a gyerekeket, és ha ott sem sikerül, akkor a középiskolában, és hogy a középiskolai tananyagot a felsőfokú intézményekben kell megtanítani. Hogy ezért süllyedt az egyetemek színvonala a háború előtti középiskolák színvonalára (vagy még lejjebb). [...] Ez azért kimondva és leírva felelős emberek szájából, hosszú tapasztalattal rendelkező alsó-, közép- és felsőoktatási intézményekben tanító pedagógusok szájából – ez bizony így megdöbbentő és megrendítő.”

Írja mindezt az ajánló a könyvecske végén, mely 1989-ben jelent meg a Kozmosz Könyvek sorozatban. Címlapján pedig a következő részlet az egyik interjúból:

„... a legkiszolgáltatottabb, a legbizonytalanabb helyzetű és voltaképp a legrosszabbul fizetett munkaerő...”.

Mi változott meg az elmúlt közel 15-20 év alatt? Változott-e valami és milyen irányba? Érdemes lenne végigjárni ugyanezeket a pedagógusokat és megkérdezni őket, nekik mi a véleményük. Erre sajnos nincs időm és módom, de mivel magam is dolgoztam akkor, és egyet értettem már akkor is a könyv minden megszólalójának véleményével; valamint dolgozom most is, így talán joggal veszem a bátorságot, hogy a magam életén, hivatásom megélésén keresztül a magam válaszát adjam ezekre a kérdésekre.

„Reform reform” hátán – így jellemezném röviden ezt az időszakot: folyamatosan tanmenetek, pedagógiai programok és egyéb dokumentumok átalakítása (rövid idő alatt) adott hihetetlen mennyiségű munkát. Megnövekedett feladatok és megnövekedett adminisztráció hátráltatták a munkámat, a nevelést és oktatást. Eközben anyagi megbecsülésünk ott maradt, ahol volt, lásd a fenti idézetet, sőt, a rendszerváltás után olyan mélyre süllyedt, hogy nyugodtam elmondhatom, hogy az igazi vesztesek között mi is élen jártunk – sajnos. Ugye különösebben nem szükséges külföldi példákat hozni arra, hogy a régebben csak „Balkán”-nak csúfolt országokban milyenek ma a bérek. De nyugodtan kitekinthetünk a „kistigrisekre” is: felemelkedésük hátterében az anyagilag, erkölcsileg megbecsült és elismert pedagógusok állnak. Csak egy példát nézzünk meg: vajon minek köszönhető, hogy az „elmaradott” Indiából kerülnek ki a legjobb programozók? Nyilván nem arról van szó, hogy otthon, magánszorgalomból sajátítják el ilyen fokon az informatikát – kell, hogy legyen egy biztos alapfokú oktatás a háttérben, amire nyugodtan rá tud épülni a közép- és felsőoktatásuk.

Erkölcsi megbecsülés, társadalmi elismertség. Folyamatosan erről beszél mindenki a felelős vezetők közül: ideje lenne végre megbecsülni a „nemzet napszámosait”! Beszélni könnyű, de a folyamatok ennek ellenkezőjét mutatják. Megvert, nap mint nap megalázott pedagógusok a szülők, a gyerekek, sok esetben saját kollégáik részéről, akik olyannyira elveszítették büszkeségüket, hogy eltűrnek mindent, amit ez a társadalom rájuk mér. Kérdezem: melyik reformelképzelést vitatta meg a szakma – és a szakma alatt nem azokat értem, akik fenn ülnek és talán gyerekeket sem láttak soha (mert ilyenek is vannak szép számmal), hanem azt a tanító nénit, aki megtanított minket írni és olvasni, azt a szakmai közösséget, melynek szerencsés esetben egy iskolában ki kellene alakulnia! Kollégáim és én, biztos, hogy az elmúlt évtizedekben semmilyen oktatásügyi kérdéshez nem szólhattunk hozzá, véleményünket nem kérték, nem hallgatták meg. Végrehajtókká váltunk, akiknek végre kell hajtaniuk a mások által meghozott elképzeléseket.

„Az 1978-as új tanterv, ami ezt elrontotta. Ennek a készítésében normális pedagógus nem vett részt, szakmák és belterjes tenyészetek presztízsharca volt az egész... Az elmúlt tíz évben, amióta ez van, részleteiben mindig elmondjuk, mindenki bólogat, de senki nem tesz semmit, hogy megváltozzék...”

Közben iskolák szűntek meg, kollégák kerültek az utcára, és ott derült ki, hogy diplomáik semmilyen kreatív munkára nem teszik alkalmassá őket; nem megbántva az ügynöki hivatást, mely viszont szívesen kebelezte volna be ezeket az embereket. Pedig: milyen jó lett volna – lenne –, ha például a művelődési házak, klubok rendszerét fenntartották volna a döntéshozók! Mert akkor, a munkanélküli pedagógusoknak tere és lehetősége lett volna arra, amit tanult, amire az életét tette fel: nevelni, oktatni a gyerekeket, a jövőt! A srácok meg nem az utcán lógnának, mert nincs hova menniük – főleg, ha kevésbé tehetősek, márpedig ők vannak többen. Nem keverednének bele olyan gyorsan olyan ügyekbe, melyekből nincs jó kiút, nem drogoznának talán annyian, nem válnának olyan könnyen áldozattá. És nem vált volna istenükké a videó, számítógép, plázák világa a könyvek, mozik, sport, színház és beszélgetés, kapcsolatok kiépítése és ápolása helyett.

Milyen világot kínálunk a gyerekeinknek? Ilyen világot akarunk?

Akkor és ma

A továbbiakban az említett könyvből egy-egy észrevételt ragadok ki (ne feledjük, hogy 1989-ről van szó!), és összevetem a mával.

Magamról, magunkról

„Olyan arányú és tömegű tanárt képeztek, ami kizárta, hogy a színvonalat tartani lehessen…”

– mármint a képzett pedagógusok tudásának, képzettségének színvonaláról van szó. Például szakképzetlen orvos vagy mérnök nincs, de még ma is lehet szakképzetlenül a pedagógusi pályán lenni! Van ma nagyon sok jó és kiváló pedagógus, és valljuk be: van nagyon sok rossz, aki erre a pályára sem való! Persze feltehetnénk a kérdést, milyen a jó pedagógus, és valószínűleg hosszasan vitatkozhatnánk rajta. Úgy gondolom, ezt a gyerekek döntik el. Mert akinek óráján a gyerekek csillogó szemmel, önként vállalt fegyelemmel, aktívan és szívesen vesznek részt, és emellett tanulmányaikban megfelelően haladnak – nos, azt hiszem, az a kolléga jó pedagógus. Akinek műveltsége, szeretete, okossága, toleranciája, sokoldalúsága példakép lesz a gyerek számára – nos, ő jó pedagógus. Mindannyian emlékszünk ilyenekre saját tanulmányainkból.

Azt hiszem, hogy a pedagógia jelene olyan mélyen van, hogy attól félni, hogy tömegével kerülnek majd a pályára arra alkalmatlanok, nem kell. De azon gondolkodjunk el, hogy fiatal kollégáink kitől fogják megtanulni ennek a hivatásnak a mikéntjét, csínját-bínját, ha nem ilyen embereket látnak a tantestületekben többségben, sőt, azt látják, hogy ha ilyenné szeretnének válni, akkor ők lesznek a kisebbség. Tisztelet a kivételeknek!

Mert mitől jó egy iskola?

A jó iskola

„Behívták az apát, odaállították az igazgató elé, ott ült a tanári kar, és az igazgató megkérdezte:
– Hogy hívják önt?
– Bethlen István.
– Foglalkozása?
– Magyar királyi miniszterelnök.
– Tessék akkor tudomásul venni, hogy tegnap a tanári kar fegyelmi ülésén a fiát eltanácsolták az iskolából.
Hát hol lehet ma ilyet megcsinálni? És erre Bethlen István az unokaöccseit odaíratta, mert azt mondta, hogy ez egy jó iskola.”

És ma? Ma milyen a jó iskola? Mérhetjük, hogy a felvételi mutatók meg a különböző mérések eredményei mit mutatnak, de valóban az a jó iskola? Az, aki kiválogatott gyermekekkel egy-egy szakterületen kimagaslót tud nyújtani, vagy az, ahol a kisdiák megtanul rendesen írni és olvasni, majd továbbtanulva sikeresen indítja el életútján. Ráadásul szívesen jár a suliba, mosolygósan és arcán nem kényszeredett vicsorgás ül. A gyerekek szempontjából valószínűleg az utóbbi. Persze a kérdésre adott válaszomat nagyon leegyszerűsítettem, hiszen rendkívül összetett kérdésről van szó; nem vagyok kompetens ennek megválaszolására, de tapasztalataim ezt mondatják velem.

És milyen a jó iskola a mi szempontunkból? Mi, pedagógusok, hogy érezzük magunkat?

„– Úgy tapasztalom az utóbbi években, emberileg is egyre több a keserűség a felnőttekben is, a tanárokban is.
– Igen.
– A személyes életedben hogy éled meg ezt?
– Én ezt úgy élem meg, hogy ha hagytam, hogy ilyen lehetetlen viszonyok közé kerüljek, [...] ha nem harcoltam meg harcokat, akkor ne csodálkozzak, hogy ez most visszaüt...
– Mire gondolsz? Mit kellett volna kiharcolnod?
– Mondjuk, egy olyan iskolai légkört, konkrétan az én munkahelyemét, ahol mindenki tudja azt, mi a helye, mi a feladata... Egyáltalán mi a helye a nevelésnek.”

Rengeteg kollégával beszélgetek nap mint nap (lám, mire jó az internet...), és az a megfigyelésem, hogy mindenki elkeseredett. Semmi nem változott: a légkört az iskolák nagy részében nem is rossznak, inkább közönyösnek mondanám, akárcsak a gyerekek nagy részét. Úgy látom, korunk általános jellemzőjévé vált a közöny, az érdektelenség. A másik érthetetlen dolog az iskolai hierarchia, mely még mindig működik ott, ahol a tanító „kevesebbet ér”, mint a szaktanár, ahol a „készségtárgyakat” tanító kollégák „másodrendűek. (Kedves olvasó, ne háborogj nagyon – sajnos így van a legtöbb helyen! A matekóráról nem lehet elkésni, mert az „fontos”, de a testnevelésről nyugodtan, mert az kevésbé. A továbbtanulás, a felvételi követelmények ezt nevelték bele a szülőkbe és a pedagógusok társadalmába is. Azért ajánlom megnézni az angol világhírű egyetemek, középiskolák képzési rendszerét: benne a zenei nevelést, a sportot...) Ahol az általános iskolai pedagógus kevesebbet ér, mint a közép- és felsőoktatásban tanító, és ez megbecsülésükben is megmutatkozik. A tanító többet, mint a napközis – és sorolhatnám a végtelenségig, kezdve az óvónőkkel és befejezve az egyetemi oktatóval. Én most is azt mondom: kész falakra rátenni a tetőt épp olyan munka, mint a falat felhúzni, de, kedves kolléga, ha a falat nem építették fel, te hogyan raksz rá tetőt?

Persze nem csak ezek jelentenek problémát, ám ebből a hierarchiából fakadóan nem mondunk igazat. Vagy mondtuk már egymás óralátogatása után: „Kolléga, talán nem volt a leghelyesebb az, hogy...!, vagy: „Esetleg jobb lett volna, ha...”. Nem, ez biztos nem fordul elő, vagy csak azokban az iskolákban, ahol valóban működik egyfajta szakmai közösség, igény a jobb, hatékonyabb nevelésre. És egyébként is, sokszor olyanok minősítik a munkánkat, ha ez egyáltalán előfordul, akik véleményét mi magunk sem fogadjuk el, vagy nem tartjuk sokra.

Még nagyobb baj, hogy egyáltalán nem minősítik a munkánkat, nem kapunk megerősítést, ha valamit jól csinálunk, és figyelmeztetést, ha másképp kellene. Ilyen bizonytalanságban nem lehet dolgozni sokáig, az ember befelé fordul, és nem mutatja meg munkáját többé – ekkor elveszett.

Természetesen ismét el kell mondanom, hogy bizonyára nem mindenhol van így, DE: a legtöbb iskolában biztosan. Irigylem a „más” iskolákat.

A ma iskolája

„– Vigyázzon! – mondja a tanárnő ijedten. – Ott van egy lyuk.
Odapillantok. A fűtéscső mellett át van törve a padló, lelátni az alattunk levő szintre, egy kisebb gyerek akár átbújhatna a lyukon.
– Mióta van ez így?
– Egy éve! – neveti el magát, mert mi mást tehetne.”

Az oktatásra mindig, mindenkor kevés pénz jutott ebben az országban, régen is, ma is. A változásokat nézve ezentúl még kevesebb fog jutni. Mert ugyebár az önkormányzatokról sem lehet a végtelenségig húzogatni lefelé a bőröket! Csak egy példa: a címzett támogatásokból kikerült a sporttámogatás. Ha egy iskola eddig meg is kapta ezt a kötött felhasználású támogatást, nem biztos, hogy valóban arra a célra fordította. Addig jobb volt a helyzet, amíg „felcímkézve” érkezett, bár akkor is meg lehetett oldani, hogy sporttábornak címkézve elköltsék más célokra, de most ennek is vége. Ugyanakkor hivatalosan nem szedhet az iskola, mondjuk, tömegsport címén pénzt a szülőktől, de meg kell tennie, mert különben fél év múlva nem lesz labda, amit a gyerek kezébe adhatnánk. Sok helyen nincs is!

Sétálj be iskoláinkba: nézz körül! Nézd meg a korszerűtlen világítást, az egészségtelen bútorokat, a hiányos felszereléseket, a balesetveszélyes termeket! Ráaggatjuk a termekre, hogy biológia- meg kémia- meg fizikaterem, és vándorlásra kényszerítjük a kisgyerekeket, közben a fizikaterem annyiban az, hogy ajtajára ez van kiírva, és jobb esetben van bent egy-két szemléltető eszköz. Közben pedig (három gyermekem lévén, tudom) nem kísérleteznek, nem tudják a törvényszerűségeket, jelenségeket tanulmányozni, vizsgálni, mert arra nincs lehetőség és pénz. És talán szaktanár sem.

Nem mondom, hogy nem történtek előrelépések, de az amortizációval és a pénzelvonásokkal nem lehetett lépést tartani. A csökkenő támogatások mellé egyre több feladatot kellett felvállalnunk: ugye ismerős az a felvállalt nyelvtanítás, ahol nincs is vagy nem is volt nyelvtanár, csak ottani kolléga, aki „tudott” valamilyen nyelven, de muszáj volt, hogy az iskola a csökkenő gyermeklétszámok mellett életben maradjon. És miért nincs nyelvtanár? Mert azt mondja, nem éri meg, és ebben igaza van, hiszen egy nyelviskolában vagy magán nyelvtanárként többszörösét keresi meg iskolai bérének.

Vannak iskolák, ahol a táblakréta beszerzése is komoly gondot jelent az iskola számára: akkor miről is beszélünk?

Kilátások

„Azt kérdezted előbb, nevel-e a magyar iskola. Nevel, csak rosszul, de akkor az a kérdés, hogy mi az a rossz, amire nevel. Hát, valami olyasmire, akaratlanul és tulajdonképpen önmaga ellenére, bár helyzetéből és jellegéből elég logikusan következően, hogy nincs értelme nevelődni, bármivé is nevelődni. Persze itt ökölbe szorul az ember keze, szegény, hajszolt, az élettől és szakmájától elszakadt, izolált emberek próbálnak erre-arra nevelni olyan gyerekeket, akiknek gyakran több pénz van a zsebükben, mint az illető tanárnak egyhavi fizetése.”

Azt mondják, a pedagógusok ne sírjanak, mert ugyebár volt az a bizonyos 50%-os béremelés, ami miatt mellesleg most bajban van az ország – ezt is hallottam már –, ami sehol nem volt annyi, mint amit a propaganda állított. És a pedagógusok nem sírnak, csendben, de dühösen és elkeseredetten teszik a dolgukat a fent említett körülmények között. Nem igazából a keresetem az, ami mélységesen felháborít és elkeseredetté tesz, hanem az a mellőzöttség, melyben élünk és dolgozunk. A társadalmi megbecsülés hiánya. Mert két dologhoz mindenki ért: a focihoz és a pedagógiához. És amikor a szülő mondhatja meg, hogy miből, mikor, hogyan és mit tanítsak, akkor az jut eszembe, hogy vajon a sebész mit szólna, ha én dönteném el helyette, hogyan műtsön meg, az autószerelő, hogy miképp nyúljon a kocsihoz... Ugye, elég furcsa!

Mit mondjak a gyereknek, ha azt mondja, minek tanulni? Hiszen látja otthon a munkanélküli szülőt, aki ugyanúgy tanult annak idején, és most nem kell; ha látja, hogy ügyeskedéssel többre lehet jutni ebben az országban; ha látja, hogy ennyi tanulás után mire vittük mi, pedagógusok. Egyvalami van, ami megmaradt talán: a büszkeségünk, hogy az emberi kultúrát hordozzuk kezünkben, mindazt, ami emberré tesz. Ezt ne adjuk fel!

Zöld Béka tanár úr
(Leiner Károly)

--

Linkek

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.06.18.
Itt a törvény, amivel a rezsim magához láncolja a gyerekeket
A közoktatási törvény tervezett módosítása meggátolja a szülőket abban, hogy kimenekíthessék gyermeküket a rossz oktatási rendszerből, zöld utat ad arra, hogy a szakmailag nem megfelel...
(Forrás: Szülői Hang)
--
2019.06.18.
Akkor is elkezdhetnek tanítani a pedagógusok, ha a nyelvvizsga miatt csúszik a diplomaszerzés
A pályakezdő tanárokat is segíti a köznevelésről szóló törvény módosítása, mert akkor is elkezdhetnek tanítani, ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diplomájuk kiadása - mondta az...
(Forrás: eduline)
--
2019.06.17.
Ha afrikai árvaházba menne önkéntesnek, hát, ne tegye!
Eltartja és konzerválja a gyerekek fejlődését károsan befolyásoló, tömeges árvaházak létezését, sőt, akár családokat szakíthat szét az a mai napig általános gyakorlat, hogy a fejlett...
(Forrás: index)
--
2019.06.16.
Megint szép élet lehet a katonaélet
Három katonai középiskola lesz a közeljövőben Magyarországon — tudta meg lapunk. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium mellett Hódmezővásárhelyen és Székesfeh...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.06.16.
Belenyúl a kormány az oktatásba, de nem mondják meg, mit akarnak vele
Több ponton is belenyúlna a kormány a köznevelési törvénybe, derült ki egy csütörtökön megjelent módosítócsomagból. Megszüntetnék a magántanulóságot, ami eddig a jómódú családok...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.06.16.
Le akarták váltani a tanárok az igazgatót, erre kivonult az egyház egy tolnai iskolából
A szülők kezdeményezték a változtatást, amihez csatlakoztak a pedagógusok és az önkormányzat. A gerjeni iskola fenntartója a szekszárdi tankerületi központ lesz, a tolnai intézménytől...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.06.16.
Köznevelési törvénymódosítás: már a demokrácia látszatát is lebontják
„Nagyobb anyagi megbecsülést kaphatnak az iskolaigazgatók” című közleménnyel promózta az EMMI a köznevelési törvény tervezett módosítását. Azt kifelejtették belőle, hogy végleg...
(Forrás: Pécsi Stop)
--
2019.06.14.
Megszüntetné a kormány a magántanulói státuszt – egy lépés előre, kettő hátra
Az eddig az iskolából kipenderített gyerekek bent tartása a közoktatásban tehát valóban jó lenne a gyereknek és a társdalomnak is (feltéve, ha a fenti feltételeket biztosítaná az állam...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.06.13.
Elvenné a beleszólást a kormány az iskolaigazgatói kinevezésekbe
Az iskolaigazgatók kinevezésekor az érintett tanári közösségek, diákok, szülők, nemzetiségi önkormányzatok hivatalosan is véleményezhetik a jelölteket. Több olyan botrány is volt az...
(Forrás: index)
Utolsó üzenetek:
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek