OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. október 16.
Címkék:
 

Federmayer Katalin

És tényleg berúgtam...

Nem akartam elmenni erre a tanári bulira, mert éreztem, baj lesz belőle. Hogy miért? A csuda se tudja, csak rettegtem, balsejtelmek gyötörtek, és előre láttam a vesztem – majd hagytam magam rábeszélni, és elmentem. A tévedések elkerülése végett gyorsan le kell szögeznem, nem vagyok alkoholfüggő. Tisztes középosztálybeli (szűkszoknya, magas sarkú cipő, szolid rúzs), kétgyermekes családanya vagyok – épp olyan, mint oly sokan mások, tanárok. Tehát elmentem és berúgtam. Én egyedül. A következő nap olyan lelkiismeret-furdalás gyötört, hogy nem találtam a helyem, míg el nem mentem barátnőmhöz, hogy meggyónjak. Ő jót nevetett rajtam, és a várt, remélt feloldozást kis szeletkékben ki is osztogatta nekem. Van ilyen..., néha becsúszik..., nem ennek alapján ítélnek meg, hiszen mióta ott dolgozol, soha, senki nem tapasztalhatta, hogy... Elaltattam hát háborgó lelkem.

Csak pár nap múlva volt merszem újra elővenni félrelépésemet, hogy megpróbáljam megérteni, mi miért történt velem. Hiába boncolgattam múltamat, jelenemet, nem találtam rá magyarázatot. Ezért hát, talán nyomoromban, azt kezdtem boncolgatni, vajon nem a hely, helyzet teremtett-e bennem valami olyan elferdülést, ami magyarázhatná az esetet. A gondolatmenet nem is volt annyira hajánál fogva ráncigált, ugyanis már régebben észrevettem, hogy valahogy más vagyok az iskolában, a kollégáim között, mint „normális” esetben. Azon kezdtem tehát gondolkodni, hogyan is viselkedem az iskolában, a kollégáim között. És ekkor nyomasztó képek ugrottak be.

Értekezlet. A témája napok óta ott függ a tanári ajtaján – természetesen nem olvastam el. Épp csak annyira tudatosodott bennem, hogy lemondjam az aznapi magánórámat, és begyűjtsem az értekezlet alatt elvégzendő feladatokat. Ahogy az igazgató szóra emelkedik, én belezuhanok kedvenc tevékenységembe: összeszámolom a hiányzásokat, beirkálom az óráimat, stb. Néha, mikor feltűnő a csend, felkapom a fejem, bökdösöm a szomszédomat, hogy megtudjam, mi történt. Mivel semmi lényeges, újra visszasüllyedek. Aztán hozzám is eljut a jelenléti ív, aláírom, meg egy második ív, azt is aláírom, és folytatom a rubrikák szorgos töltögetését.

Csak az értekezlet végén tudom meg, hogy az a bizonyos második ív, amit aláírtam, a munkaköri leírásom volt. Elsápadok. Normális vagyok én? Csak úgy, olvasatlan aláírtam? Én, aki ötször átolvasok minden hivatalos papírt (ld. értve olvasási gyakorlat), és akkor sem merek semmit sem csinálni, sem aláírni, sem kidobni, hanem a hűtőre erősítem, hogy majd holnap, ha tisztább lesz a fejem, újra olvashassam. És most? Hová lett az óvatosság, a megfontoltság? Mint a nyomtató ló, teszem eszetlenül, amit elvárnak tőlem. Azt már magamnak sem merem bevallani, hogy valaha komoly szakszervezeti ambícióim voltak, és kardot rántottam a munkaadók önkénye, a munkavállalók tehetetlensége, tudatlansága miatt. Hát hová jutottam?

Egy gyerek bizonyítványába kell beírnom valamit. Belépek az iskolatitkár irodájába. Dúlt asztal, dúlt tekintet. Halkan köszönök, majd amennyire tőlem telik, halkan odalopódzom a szekrényhez – én tudom, mit hol találok, nem kell segítened, te csak végezd a fontos, nélkülözhetetlen munkádat! –, és matatni kezdek. Hirtelen elfelejtem, hányadikos az osztályom. Zavartan turkálok. Az évfolyamonként feszes glédába állított bizonyítványok, mint a dominó, éktelen robajjal leomlanak. Innentől kezdve egy Chaplin-filmjelenet zajlik le. Fél kezemmel megpróbálom feltartani a zubogást, zavart mosolyt röppentek az elmélyült munkájából felriasztott titkárnő felé, a lábammal közelebb halászom a már lepottyant bizonyítványokat. Mondjam tovább?

Röpgyűlés. Az igazgató bejelenti, indulni fog a következő igazgatóválasztáson is. Méltatja eddigi munkásságát, majd felszólít minket, hogy jobbító/kritikai észrevételeinket az e célra kikészített dobozba csak bízvást helyezzük el, mert (és itt idézek) „ő bírja a kritikát”. Hangosan felnevetek. Döbbent csend. Én felnézek (persze megint a naplóval babráltam), mindenki rám néz. Az igazgató feje, mint metronóm, idegesen billeg ide-oda, az enyém vörös, majd lila színekben úszkál. Hát ennyit a minőségi pótlékomról.

Hát normális vagyok én? Nem azért, mert viselkedésemmel romba döntöm nem létező karrieremet, hanem mert nem felnőtthöz méltó a viselkedésem.

És még sorolhatnám tovább a rémületes eseteket, melyek közös nevezője, hogy valamennyiben gyermeki és ostoba módon viselkedem. Úgy tűnik, amint belépek az iskola kapuján, egy hirtelen agymosás, elektrosokk hatása alatt elbutulok, és az egyébként normális felnőttből ügyefogyott gügye válik.

Mi lehet ennek az oka?

Mert mindenki butának tart (titkárnő, mérnök, anyuka-apuka, gyerek…), tehát buta vagyok.

Mert valami kollektív játékszabály azt diktálja, hogy én, a szellem embere, suta vagyok (Albatrosz) az evilági dolgokban.

Mert valami áldemokrácia, álegyenlőség folytán nem tisztázódott bennem az alá-, fölérendeltségi viszony, ezért nem tudom kezelni a munkahelyi hierarchiát.

Mert lenézem magamat és kollégáimat.

Mint kitetszik, a helyzet komplikált. Bonyolult pszichológiai ármány áldozata vagyok, melyet évtizedek óta szövöget a külvilág és a tanárok sajátos belvilága.

Az előbbit nem kívánnám részletezni, ismerjük nagyon is jól. Talán izgalmasabb azt megnéznünk, hogyan roncsoljuk mi magunkat.

Állandóan meg vagyunk sértve. Bánt minket a világ, a gyerekek, a szülők, ezért dúlva-fúlva motyogunk magunkban, mint az a bizonyos dühös malacka a mesében. Úgy érezzük, nem az érdemeinknek megfelelően bánnak velünk, lenéznek, kisemmiznek. És mi mit teszünk? Vagy hőbörgünk, vagy sunnyogunk. Egy biztos, nem felnőtthöz méltó, tudatos, higgadt érdekérvényesítéssel kezeljük dolgainkat.

--

Linkek

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.04.18.
Odaszúrt az MTA Palkovicséknak egy méretest
Az ITM eddig nem árulta el, hogy javítaná a magyar innovációs teljesítményt, sőt a kormány adós egy részletes tanulmánnyal, de addig is az MTA összeálított egyet, az Eötvös 2020+ anyagot...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.04.17.
Ötéves technikumok lesznek a szakgimnáziumokból
2020 szeptemberétől a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak – jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innováció...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.04.15.
Megreformálnák a tanári pályaalkalmasságit
Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pálya­alkalmassági vizsgálata az érintett oktatók és hallgatók szerint. A felvételi részét képező vizsgálat jórészt...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.04.15.
A gyermekek érdekét helyezi előtérbe a szaktárca
Az Igazságügyi Minisztérium lépéseket készül tenni azért, hogy a gyermekek legfőbb érdekét szem előtt tartó szabályozás szülessen az úgynevezett jogellenes gyermekelviteli ügyekben....
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.04.15.
A több napja tartó lengyel tanársztrájkról
Ez a magyar médiában néhány példától (itt, itt, itt és itt) eltekintve egyelőre nem kapott nagy figyelmet. A cikkben a sztrájk okait és körülményeit járom körül, mely a Taní-tani Online...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.04.13.
Félelmetes, hogy itt tartunk, és az is félelmetes, hogy nem tiltakozunk
Elnézve az eseményeket, a reakciókat, az általános folyamatokat, komolyan megkérdőjeleződik bennem, van-e értelme az egésznek. Mennyivel egyszerűbb lenne szülőként kimenekíteni a saját...
(Forrás: ckpinfo)
--
2019.04.13.
Orbán Viktor ma azt tesz az oktatás rendszerével, amit akar
Az oktatás szereplői közül mára lényegében már csak a diákok azok, akik érdemben lennének képesek hallatni a hangjukat, de a NER résen van: a kormány ellen többször és több fórumon...
(Forrás: 168 óra)
--
2019.04.13.
Palkovics szerint az MTA átláthatatlan, év végéig pedig át kell szervezni
Cáfolta az MTA hivatalos közleményében Palkovics László innovációs- és technológiai minisztérium Hír Televíziónak adott korábbi nyilatkozatát, melyben azt állította:„A magyar kormá...
(Forrás: mérce)
--
2019.04.13.
Fergeteges magyar siker a lányoknak rendezett matematikai diákolimpián
Kerekes Anna aranyérmet, Hámori Janka ezüstöt, Kocsis Anett és Mészáros Anna bronzérmet szerzett, ezzel Magyarország összesítésben a 8. lett az idén kilencedszer megrendezett Európai Leá...
(Forrás: Qubit)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek