OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. október 26.

Európai párbeszéd: Ifjúság – Iskola – Gazdaság

Egy sikeres nemzetközi projekt tapasztalatai

Hazánkban a 2001/2002-es tanév óta működik sikeresen a Jugend – Schule – Wirtschaft (JSW) (Ifjúság – Iskola – Gazdaság) nemzetközi projekt. A Németországban (1998-ban) elindult kezdeményezés célja az volt, hogy a fiatalokat megnyerje, és érdeklődővé tegye az aktuális gazdasági és szociális problémák iránt, motiválja a tanulókat az újságolvasásra.

A Deutsche Bank által támogatott pedagógiai intézet, az IZOP-Institut gondozta a projektet, amely két jelentős formaváltozáson esett át. Az Európai Unió kibővülésével párhuzamosan bevonta tevékenységébe Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot, majd Szlovákiát és Szlovéniát. A projekt párbeszédet kívánt kialakítani az egységesülő Európa diákjai és tanárai között, miközben a saját élményű tanulás-tanítás segítségével módszertani megújulást hozott az iskola falai közé. A tanévet átfogó projekt négy tartalmi elemet valósított meg azáltal, hogy pályázat, pedagógiai projekt, szakmai továbbképzés és verseny is volt egyben.

A középiskolások feladata, hogy lakóhelyük általuk érdekesnek tartott, aktuális gazdasági vagy szociális szempontból is fontos kérdéséről újságcikket írjanak, illetve a bővebben feldolgozott témáról egy szakdolgozatot készítsenek. A cikkek Magyarországon, a Népszabadság lapjain jelentek meg havonta egy alkalommal. A projektben közreműködik tizennégy német napilap és az újonnan bekerülő országok egy-egy újságja.

A partnerújsággal történő együttműködés keretein belül a tanulók tíz hónapon keresztül ingyen kapták a Népszabadságot. A megjelenő cikkek nagy vonzerőt jelentett a diákoknak, ország-világ ismerhette meg a tanulók munkáit. A szakdolgozat megírása sok önálló kutatást igényelt, sokat lehetett közben tanulni, a későbbiekben hasznosítható a valódi világról szóló ismereteket.

A két tanévre kiterjedő projektben, ötven iskola vett részt (25 német és 25 külföldi) 1047 tanulóval. A munka központjában a kétoldalú párbeszéd állt. Minden résztvevőnek volt egy partner iskolája, amellyel a két évig tartó projekt időtartama alatt közösen kutatott. A diákcserék során megismerhették a résztvevők egymás országát, kultúráját. A német és a közép-kelet-európai diákok interkulturális párbeszéde kiváló lehetőség az előítéletek lebontására, a tolerancia növelésére, az egymás iránti nagyobb érdeklődés kialakítására.

Miután a projektet támogató alapítvány új tervekkel szeretne előállni, utoljára öt hazai középiskola képviselte Magyarországot a projektben: A Károlyi Mihály Közgazdasági Szakközépiskola Budapestről, a Mecsekaljai Oktatási és Sportközpont Pécsről, a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola Győrből, a Ságvári Endre Gimnázium Ózdról és a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium.

A projekt munkanyelve német, tehát a külföldi iskolák számára jó lehetőséget kínált a nyelvgyakorlásra. A média és a gazdasági kompetencia fejlesztésén túl a projekt erősítette tanulók szociális érzékenységét. A munka során kialakuló kis csoportok, párok előmozdították az együttműködési hajlandóságot, a kommunikációs technikákat. A tanulók (és tanáraik) egy működő projektbe történő belépéssel lehetőséget kaptak arra, hogy egy új munkamódszert is elsajátítsanak. A megújult projekt eleget tett a projektoktatás valamennyi kritériumának, jól szervezett, a kellő segédanyagok birtokában remek lehetőséget adott a kompetenciaalapú tanítás kívánalmainak.

A globalizálódó világ, az egységesülő Európa kihívásai egy korszerű tanulási és tanítási formán keresztül jutottak el a tanulókhoz. A projekt – elsősorban a tanulók érdeklődésének megfelelő téma feldolgozásával – a regionális kérdésekre irányította a tanulók figyelmét, akik a napi sajtó rendszeres olvasásával és egyéni kutatásaikkal az iskolán kívüli világról szerezhettek tapasztalatot, és formálhattak véleményt. A partneriskolával történő rendszeres együttműködés és a kölcsönös látogatás segítségével bepillantást nyertek a német iskolai életbe, és lehetőséget kaptak a saját országuk problémáinak összevetésére a németországi gyakorlattal.

Véleménynyilvánításra a JSW „Info – Brief”-ben (információs levélben) is volt lehetőség. Az Info-Brief-eket kéthavonta jelenteti meg az alapítvány, amelyben közreadta a diákok érdekesebb cikkeit, tájékoztat a fontosabb eseményekről, így sikeres információáramlás alakult ki.

A versengés nyereményei sem közömbösek: novemberben, a berlini díjátadáson a szakmai zsűri minden évben (idén utoljára) értékeli a regionális győzteseket és a projekt első tíz legjobb dolgozatát. A jutalmak a verseny színvonalának megfelelően több ezer eurós értékben laptop, könyv és utazás. A szakdolgozatok értékelésénél a szakértő zsűri öt szempontot vesz figyelembe: vizsgálják a dolgozatok eredetiségét, gyakorlatiasságát, gazdasági kompetenciáját, sajtóbeli megjelenítését és küllemét. Négy zsűritag olvas el minden dolgozatot, 1-től 4-ig értékelnek, így maximum 16 pontot lehet kapni. A berlini ünnepség egyben egy kiállítás is, amely lehetővé teszi a győztes munkák és alkotóik megismerését, valamint a tájékozódást.

A JSW projekt kiváló lehetőség az élettapasztalat gyűjtésre. Jó ajánlólevél, segít a pályaválasztásban, a diákok későbbi pályázataikban hivatkozhatnak a projektre. A sajtó nyilvánossága többeknek segített, hogy cikkeikkel felhívják magukra a figyelmet, két tanuló kapott újságírói ösztöndíjat (2002), a csoport pedig egy nemzetközi meghívást az Európai Unió egyik táborába. A cikkek utóélete tanulságos, az olvasói észrevételek, a telefonok jelzik, hogy számos téma talált érintetteket. A projektmunkára való emlékezést szépíti egy hasznos ajándék, a Deutsche Banktól kapott Gazdasági kézikönyv.

A projekt során megszülető alkotások önálló sikerélményhez juttatták a diákokat, erősítve ezzel önmegbecsülésüket, felelősségtudatukat. Az Ifjúság – Iskola – Gazdaság hármasát egyesítő projekt hozzájárult a magyar pedagógiai kultúra színvonalának emeléséhez, sokakat bevont egy új, nálunk nehezen meghonosodó módszer eredményes alkalmazásába, kedvet csinált, lendületet adott, megújított.

Vincze Beatrix, projektvezető
Friedrich Schiller Gimnázium, Pilisvörösvár

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.06.02.
Belépés csak maszkban: fura időszak kezdődik kedden az iskolákban
Keddtől kinyitnak az iskolák: ügyeletet, illetve szükség esetén felzárkóztató órákat kell tartani. Tanárokkal és szülőkkel beszélve úgy tűnik, nagy tömeg nem lesz a tantermekben. A...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.05.31.
L. Ritók Nóra: Rengetegen estek pánikba...
Az okostelefon ma egyfajta státuszszimbólum, a jólétet jelző dolog. Mindenki megveszi, szeretné birtokolni, még akkor is, ha csak a legegyszerűbb funkcióit tudja használni. Így a telefonál...
(Forrás: Szeretlek, Magyarország)
--
2020.05.31.
Nemzetstratégiai unalom: a magyar érettségi hülyének nézte a diákokat
Természetesen nagy öröm, ha mindenki, vagy legalábbis minél többen le tudják tenni az érettségit. És minden országnak, Magyarországnak is szüksége van értelmiségiekre, de amilyen irányba...
(Forrás: válasz online)
--
2020.05.31.
Azért közoktatás, mert mindenkit megillet
Magyarország március közepén nem a digitális közoktatásra állt át. Egy tanári webkamera meg az osztály valamekkora részét mutató kis képek a pedagógus laptopján ugyanúgy frontális oktat...
(Forrás: mérce)
--
2020.05.31.
Gyarmathy Éva: ez a szörnyszülött se nem távoktatás, se nem digitális
A pedagógusok igen nagy része rugalmasan tudott alkalmazkodni a hirtelen változáshoz, miközben az oktatásirányítás régi, „a tananyagot leadni/számonkérni” elvárásával nem segített....
(Forrás: infostart)
--
2020.05.31.
Már munkába is állnak az iskolaőrök Nem csak prevenciós foglalkozásokat, védelmet is várnak a hatóságtól az intézmények
Több, mint kétezer rendőr működik közre az iskolák életében a mostani tanévben, akik főleg baleset- és bűnmegelőzési tanácsokkal látják el a diákokat, a jövőben ugyanakkor a taná...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.05.31.
Ki kell vezetni az iskolákból az erőszakos cselekményeket
Az erőszakot az iskolából ki kell vezetni, az ezt célzó törvényjavaslatok egy része már az Országgyűlés előtt van – mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.05.31.
Nem tudnak eljutni az egyetemre az orvostanhallgatók, mégsem engedik nekik az online vizsgázást
Az internetes petícióban a külföldi diákok arra kérték az egyetem vezetőségét: amíg nem tudnak visszajönni Budapestre, tegyék lehetővé, hogy a vizsgaidőszak végéig továbbra is interneten...
(Forrás: eduline)
--
2020.05.31.
Horn Gábor: Minden iskolás megtanult valamit a függetlenségről
A hagyományos napokon pedig, ahol eddig nem tették meg, a csoportmunkát kell alapvetéssé tenni. Egyértelmű, hogy a gyerekek egymástól tanulnak a legtöbbet, hiba lenne ezt gőgösen nem belá...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Olga! Ez olyan bonyolult munkajogi kérdés, hogy nem tudunk rá biztonságos választ adni. Javasoljuk, hogy keresse fel az
Oktatási Hivatal jogsegélyszolgálatát , ahonnan biztosan szakszerű választ kap.

Amennyiben tagja a PDSZ-nek, onnan is kaphat segítséget: http://www.pdsz.hu/cikk/36305

--
  Koszta Olga

Kedves OFOE!
A nők 40 éves kedvezményes nyugdíjba vonulásával kapcsolatban adódott problémám:
a Nyugdíjfolyósítótól már évekkel ezelőtt lekértem a pontos adatokat, amit azóta kötelezően kiegészítettek. Ennek alapján idén 2020.október 28-án meg lesz a kellő negyven évem, amivel jogosult leszek a kedvezményes nyugdíjra.Jár számomra 5 hónap felmentési idő és úgy beszéltük meg a munkaadómmal, hogy közös megegyezéssel kérem munkaviszonyom megszüntetését október 31-től.
Ennek alapján a felmentési idő június 1-től lép életbe.
Viszont mivel a szakoktatásban dolgozom,július 1-től1-től megszüntetik a közalkalmazotti jogviszony és átsorolnak a Munkatörvénykönyv hatálya alá.
Még nem írtam alá az új munkaszerződést.
Kérdéseim:
- Írjam-e alá az új szerződést?
- vonjam-e vissza a munkaviszonyom megszüntetésére vonatkozó kérelmemet?
- egyáltalán mit tegyek, mi lenne számomra a legkedvezőbb megoldás?
Nyugdíjba is szeretnék menni, viszont ha most felmondanak nekem, akkor nem lesz meg a 40 évem.
Tisztelettel: Koszta Olga

--
  OFOE

Kedves Erdélyi Virág! Úgy véljük, hogy ez a helyi vezetés (tankerület?) döntési joga. Az érintett kollégának pedagógiai végzettsége van, 6. osztályig az osztályfőnöki megbízatás jogossága sem lehet kétséges. A magasabb évfolyamokon nyilván nem lehet szakórája, nem biztos, hogy szerencsés, ha csak osztályfőnökként működik az adott osztályban. Hogy munkaközösségvezetőként be tudja tölteni a feladatát azon is múlik, hogy mi a munkaközösségvezető pontos feladatköre. Ha jó szervező, van megfelelő pedagógiai tudása, nem kizárt, hogy alkalmas a feladatra. Önmagában a szakvizsga és a középfokú vezetői végzettség nem garantálja a nagyobb hozzáértést főként az osztályfőnökséget illetően.

--
  Erdélyi Virág

Kedves Kollégák!
Lehet- e felső tagozaton osztályfőnöki munkaközösség- vezető az, akinek csak tanítói végzettsége van, amellyel max. 6 évfolyamon taníthat a műveltségterületének megfelelő szakon?
Mellesleg 3 éve van a munkaközösségben, ahol tőle 2 évtizeddel idősebb öt 50+os több diplomás, ped.szakvizsgás, ped.2 minősítésű, közoktatási vezetői végzettséggel rendelkező pedagógus van.

--
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek