OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. november 13.
» Hozzászólások (0)
Címkék:
 

Gyulai Zsuzsanna

Csak hajszálon múlott

Az alábbiakban olyan nem tipikus nevelési helyzetekről írok, amelyek a saját praxisomban fordultak elő. Az élet valamennyit megoldotta, az idő sok mindent enyhített, de a múltból felidézve is érzékelhető, hogy olykor csak egy hajszálon múlott a súlyosabb következmény. Régen történt eseteket adok közre, amelyeknek – úgy vélem – máig is ható tanulságai vannak. Ha csak annyi hatást érek el, hogy kinek-kinek felbukkan valami hasonló emléke, élménye, és átgondolja, hogy mi miért történt, illetve történhetett volna más módon is, és hogy hol van mindebben a pedagógus felelőssége, ez az írás már nem született meg hiába.

Belém szeretett a diákom

Tizenöt éve történt, csak néhány éves gyakorlattal rendelkeztem, amikor egy főleg lányokat oktató szakközépiskolába kerültem. Rögtön megörököltem egy másodikos (ma tizedikesnek mondanánk) osztályt az elődömtől. Részletesen bemutatta nekem a gyerekeket, mindenkiről megtudtam egy sor dolgot, a családjaikról, az órai viselkedésükről, a jellemző habitusukról. Alaposan átadta nekem az osztályt. Mindez sokat segített a munkámban.

Telt múlt az idő, folyt a tanítás. Az egyik első osztályban a görög irodalomról beszéltünk, szinte várták hogy meséljek nekik. Csodálkozva és összes előítéleteiket kimondva hallgatták például Szapphó történetét. A másodikosokkal középkori történelem volt az anyag. Izgalmas részek. Persze lassan én is megismerkedtem az osztályommal, voltak kissé problémás gyerekek, másikuk a szüleivel épp külföldi letelepedésre készült. Volt két „minden tanár álma” jógyerek az osztályban. Egyikük a szép, szorgalmas, okos és csendes, másikuk a kissé kövérkés, nagyon okos és nagyobb szájú. Jó barátságban voltak. Haladtunk előre az évben.

Októberben kezdődött otthon egy sorozatos telefonos zaklatás. Alig értem haza, már csörgött, senki nem szólt bele, viszont hosszan tartotta. Máskor zene szólt hosszasan. Már ha nem tettem le. De akkor meg újra csengett. Néha már késő este is. Egyre zavaróbb lett, mi több kifejezetten nyugtalanító, idegesítő. Gondoltunk mindenre, férjem szerelmes tanítványa – de neki mindig letette, csak nekem tartotta a vonalat. Végül a telefonszolgáltatótól kértünk hívószám azonosítást, de ez sem vezetett sikerre. A kétségbeesés határán voltunk. Teljes kiszolgáltatottság. Hosszú hetek teltek el így.

Egy november végi napon a nagyobb szájú okoslány szünetben odajött hozzám, hogy szeretne az órák végeztével beszélni velem. Természetesen megkérdeztem, hogy hol találkozzunk, beüljünk a könyvtárba, vagy a folyosó egy szegletébe húzódjunk, de ő ragaszkodott hozzá, hogy iskolán kívül beszéljünk. Mondta, hogy megvár a suli előtt a hatodik óra után, és együtt indulunk a buszunk felé sétálva. Nem volt semmi támpontom, a viselkedésében nem volt semmiféle változás a korábbiakhoz képest, jól tanult, mindig naprakész volt. Ugyanakkor láttam rajta, mennyire feszült, izgatott, egyszersmind lefojtott, mikor beszélgetni hívott. Ezt még akkor annak tudtam be, hogy mégiscsak odajött, először a tanévben hozzám, kért valamit, az ilyesmi 15 évesen feszültséggel teli dolog. Kíváncsian vártam a tanítás végét.

Már az emeleten találkoztunk, de szótlanul jött mellettem, még az utcán is így mentünk egy darabon. Aztán lassan, halkan elkezdett beszélni. Hogy először valamit szeretne nekem elmondani – rögtön a telefonokra gondoltam, de nem szóltam egy szót sem. Neki kellett a helyzettel megküzdenie.

Lassan kiderült, hogy ő volt a zaklató telefonáló, bocsánatot is kért, és amikor ezt megkapta tőlem, akkor folytatta a monológját. Elmesélte, hogy úgy érzi, homoszexuális, valójában már régebben is sejtette, de nem foglalkozott vele, csak most, hogy én lettem az osztályfőnöke ősszel, és belém szeretett. Elmesélése szerint az apja kiabálós, veszekedős ember volt, és másságát úgy magyarázta, hogy ezzel elriasztotta a férfiaktól, úgy gondolta, hogy ha a férfiak ilyenek, akkor neki nem kell egyik sem. Ezért inkább a lányok.

Végül azért merte elmondani nekem mindezt, mert az elsősöktől hallotta, hogy nem ítélem el a homoszexualitást (mire is volt jó egy Szapphó óra!), így remélhette, hogy megértem őt is. És persze a feszültséget sem bírta, meg kellett osztania a titkot valakivel. Barátnőjének elmondta az egészet, ő is bátorította, hogy keressen meg engem. Mi ketten tudtunk csak erről.

Nagyon érzékeny volt a helyzetem, hiszen a barátnőre nem hagyhattam a megoldást, elvégre ő is csak 15 éves volt. A szülőket értelemszerűen nem lehetett bevonni, és természetesen kollégák felé sem akartam nyitni. Ezt amúgy kérte is. Ugyanakkor magamat a lehető legjobban ki kellett vonnom a helyzetből, hiszen belém volt szerelmes.

Elsőként a saját indulataimmal, a zaklatás miatti dühömmel kellett megbirkóznom. Ez azért gyorsan sikerült, mert annyira megindító volt, ahogy éreztem benne az elkeseredést, a kilátástalanságot, és éreztem benne, hogy nemcsak azért közeledett felém, hogy többet lehessen velem, hanem valóban tőlem remélte a segítséget.

Tanári pályám alatt ez volt az első eset, amikor mélyen személyes ügyben kért tőlem diák segítséget.

Ez az első beszélgetés végül úgy ért véget, hogy biztosítottam titoktartásomról, arról, hogy nem vagyok rá dühös és megbocsátottam a kellemetlen napokért. Megígértem azt is, hogy valamilyen segítséget kitalálok számára.

Nagyon felzaklatott az egész esemény. Soha nem találkoztam még hasonlóval, nem is képeztek ki ilyen helyzetek kezelésére, nem ismertem a lehetőségeimet, az intézményeket, sem tapasztalatom, sem ismeretem, sem gyakorlatom nem volt a segítés pszichológiájában. Felmértem, hogy a helyzet túl van a kompetenciahatáromon, hiszen komoly identitásválságot él meg a tanítványom. Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy ha a korábbinál intenzívebben és gyakrabban foglalkozom vele, az csak a szerelmi érzést fogja fokozni benne, és nem fog változni, mert ha javul az állapota, akkor kevesebbet fogok vele foglalkozni. Mindkét ok egyfelé mutatott: külső segítőt kell bevonnom az ügybe.

A tanáriban diszkréten informálódtam a helyi pszichológiai segítőhelyekről. Személyes érdeklődésemre az egyik pszichológus azt javasolta, hogy várjunk, hátha tisztázódnak még benne a dolgok. Magyarul lerázott. De én tudtam, hogy nem foglalkozhatok a lánnyal, de magára sem hagyhatom. A másik pszichológus nagyon távoli időre adott előjegyzést, ami megint nem volt jó: rizikósabbnak éreztem a helyzetet, a lány kicsit sem volt stabil ugyanis. Végül egyik kolléganőm, akinek szakmai kapcsolatai voltak a közeli gyerekkórházban, odaszólt az érintett ambulanciára, hogy fogadjanak. Kolléganőm szakmai tudását és emberi tisztességét bizonyítja, hogy egyetlen szóval nem kérdezte, hogy melyik diákról és milyen ügyről van szó. Tudta, hogy nem mondhatom el. Ugyanakkor bennem, a fiatal, szinte pályakezdő kollégában is megbízott, elfogadta döntésemet, hogy valóban erre van szükség az adott helyzetben.

Felkerestem az ajánlott pszichológust, aki kamaszkori problémákkal foglalkozott. Ismertettem előtte a szituációt. Megbeszéltük, hogy tíz nap múlva elviszem a lányt; addig azt a feladatot kaptam, hogy fogadtassam el vele a külső segítség tényét. Megállapítottuk, hogy ha valóban homoszexuális, akkor abban kell számára segíteni, hogy ezt képes legyen feldolgozni, trauma nélkül megélni. Ha nem homoszexuális, csak a negatív apakép és a családi konfliktusok elől menekül ebbe a képzetbe, akkor meg azért kell a terápia, hogy vissza tudjon találni az alapidentitásához.

A pszichológus egyetértett velem, hogy kívül kell maradnom a probléma kezeléséből, ugyanazon okok miatt, amiket én is éreztem. Azt a döntésemet is elfogadta, hogy a lány problémája nemcsak a szexuális identitás kérdése – bár az sem egyszerű –, hanem mélyebb válságról van szó. Számomra érzelmileg megnyugtató és szakmailag megerősítő volt a szakember velem egybecsengő véleményét hallani.

Eltelt a tíz nap, gyakran beszélgettem a lánnyal. Folyton megerősítettem abban, hogy segítek neki, mellette állok, nem ítélem el, ugyanakkor azt is állandóan hangoztatnom kellett, hogy én nem vagyok homoszexuális, férjnél vagyok, és semmiféle külső kapcsolatot nem kívánok az életemben. Nagyon érzékeny határon mozgott a kommunikációm, éreztettem vele, hogy mellette állok, ugyanakkor viszonylag távolságtartónak, sőt talán kissé hidegnek is kellett mutatkoznom. Nagyon nehéz volt ezt úgy megvalósítani, hogy ne idegenítsem el, de ne is tápláljak hiú illúziókat benne.

Elérkezett a megbeszélt időpont, elkísértem a lányt, bemutattam a pszichológusnak, majd távoztam. Az én feladatom itt véget ért.

Még egyszer-kétszer odatelefonáltam, hogy jár-e rendszeresen, de megnyugtató válasz után már többet nem tudtam. A pszichológussal úgy állapodtunk meg, hogy csak akkor hív, ha nem jár, vagy valami azonnali beavatkozást igénylő dolog történik, egyébként az ott zajló történésekről nem kapok értesítést (ez természetes is, hiszen a pszichológus a kliense iránt titoktartással tartozik).

Az órákon és az órán kívül igyekeztem az eredeti helyzetet visszaállítani, nem beszélgettem vele többet, mint bármelyik osztálytársával. Természetesen ő szerette volna, ha nem így van, de elmagyaráztam neki, hogy miért teszem ezt. Az eszével megértette, a szívével nem. Lassan elértem, hogy nem keresett többet a szünetekben, viszont feltűnően sokat kezdett szerepelni az órákon, állandóan jelentkezett, minden kérdésre tudta a választ, rengeteget tanulta a tárgyaimat. Értelemszerűen fel kellett őt szólítanom, főleg, mert az osztály amúgy elég passzív volt, és feltűnő lett volna, ha senki nem jelentkezik, csak ő, és mégsem hallgatom meg a mondanivalóját. Végül is az intellektusát használva tudta elérni, amire vágyott, hogy az átlagosnál többet kommunikáljak vele. Folyamatosan vigyáznom kellett, hogy ez ne csússzon át másba, az óravezetést is módosítanom kellett. Több előadásszerű órát tartottam, hogy kevesebb megszólalási lehetősége legyen. Azért lassan csökkent a helyzet intenzitása, a normalizálódás irányába mozdult a személyisége.

Az újabb krízist akaratomon kívül én okoztam. Év végén másik állást kaptam, ezért a következő tanévtől már nem tanítottam őket. Amikor ezt bejelentettem az osztálynak, láttam elsötétülő tekintetét. Majd az utolsó napokban néhány napos hiányzását követően, amikor az évzáróra pakoltuk át a termeket, „véletlenül” mellém keveredett, néhány szót beszéltünk, és ő sejtette a kezén lévő nagy kötésről, hogy az nem véletlen baleset volt, és nem független attól, hogy elmegyek. Ennek ellenére ekkor már sokkal stabilabbnak éreztem, mint amikor történetünk elkezdődött.

Nem tudtam róla évekig semmit, csak remélni tudtam, hogy úrrá tudott lenni ezen a súlyos kamaszkori krízisen. Jó kezekben tudtam, ez megnyugtató volt számomra.

Egy éve sincs, hogy egy közösségi portálon ismerősének jelölt egy komoly, diplomás fiatal. A lány, akiről a történet szólt.

Mitől otthon az otthon?

Már tíz éve tanítottam, akkor egy külvárosi gimnáziumban, amikor egy fiú tanítványom körül egyre sűrűsödtek a problémák. Okos, de részképességzavaros tizenhat éves volt, anyja egyedül nevelte. Az osztályban nehezen találta a helyét, egy akkor már kétéves kapcsolatán kívül szinte senkivel sem barátkozott. Állandóan flegma mosoly bujkált az arcán, ami elrejtette aktuális érzelmeit, a tanár kollégák számára azonban riasztó hatású volt. Tanulni nem nagyon tanult, abból élt, ami az órán ráragadt. Viszont nagy szája és igen fejlett igazságérzete volt.

Történetem kezdetekor nagyon elmagányosodott, mintha csigaházba bújt volna. A szerelmén kívül szinte senkivel nem beszélt az osztályból. Velem szerencsére jó viszonyban volt, de formális, vicces vagy ironikus beszélgetéseken, beszélgetésfoszlányokon túlmenően nem jutottam hozzá közelebb. Azt mindenesetre láttam, hogy fontos neki a velem való kapcsolat. Sejtettem, hogy valami baj van, de direkt kérdésemre csak elkerülő válaszokat kaptam. Mégis éreztem, hogy valamit el akar mondani.

Aztán kiderült, hogy két hete meghalt a nagymamája, és végképp egyedül maradt a lakásban az anyjával (apjával szinte nem is érintkezett), akivel rengeteg konfliktusa volt. Na igen, a kamaszkor! Próbáltam vele erről beszélgetni, látszott, hogy örül, hogy nem kell beszámolnia a dolgokról, hogy az anyjától megtudtam mindent, de igazán nem nyílt meg. Éreztem a benne dúló feszültséget, és láttam, hogy próbálja férfiként megoldani a helyzetet. Látszott, hogy fontos neki, hogy a hiányzó férfiminta ellenére vagy éppen ezért megfeleljen a sztereotip – „erős férfi könnyek nélkül küzd” képnek.

A következő héten újabb csapás érte őket: kigyulladt a lakásukban az egyik szoba. Szerencsére a tüzet még ők el tudták oltani, nagyobb kár nem keletkezett, de a korom és füstszag miatt ki kellett festeni a lakást, illetve ki kellett dobni az elázott képeket, megégett függönyöket, párnákat a fiú szobájából is. A történtek utáni napokban feltűnt, hogy a fiú egyre nyúzottabb reggelente, karikás a szeme, fáradt. Ezt az eseményeknek tudtam be.

Aztán az egyik szünetben mellém csapódott, és megkért, hogy engedjem el az utolsó óráról, mert haza kell mennie tiszta ruháért. Mikor kissé értetlenül ránéztem, kiömlött belőle minden, ami nyomta, feszítette. Kiderült, hogy a tűzeset óta nem aludt otthon, anyjának azt mondta, hogy a barátnőjénél alszik, amint már előfordult máskor is. A valóság azonban más volt: nem akarta zavarni barátnője családját, talán inkább egyedül is akart maradni. Minden este beszökött az iskolába, bemászott az udvari kerítésen, ügyesen kinyitotta egy földszinti terem ablakát, és ott aludt az összetolt padokon. És hajnalban felkelt, felvette a tiszta ruhát, megmosakodott a mosdó hideg vizében, és kimászott a kerítésen, előtte becsukva maga mögött a gyér kivitelezésű ablakot. Aztán iskolakezdésig sétált. Ruháért csak akkor ment, amikor az anyja nem volt otthon.

Akkor sokat beszélgettünk, mesélt nekem az anyjával való meglehetősen hideg viszonyáról. Az asszonyt leginkább a pénz érdekelte, nem tudott empátiával fordulni fia felé. Korábban, mikor megkeresett, nagyon racionális, szigorú, a problémákra koncentráló embernek tűnt. És ugyanolyan rejtőzködőnek, mint a fia. Beszélgetésünk alatt elmondtam a srácnak, hogy próbálja megérteni az anyját is, egyedül kellett felnevelnie, pénzt kellett előteremtenie, rengeteg problémát kellett egyedül megoldania. Természetesen tudtam, hogy mindez akkor, ott nem érdekli a fiút, de elmondani el kellett. Persze az adott helyzetben alapvetően mellette álltam, ezt is kommunikáltam, elfogadtam a problémáját.

Az, hogy megnyílt, láthatóan sokat enyhített a feszültségén. Felvetettem a pszichológus lehetőségét is; azt mondta, hogy ha meghallgatom, akkor az én és a barátnője segítségével meg fog birkózni a problémával, és szól, ha mégis kell majd a külső segítség. Elfogadtam döntését, hiszen éreztem, hogy az átlagos kamasz fiúknál érettebb, felnőttebb személyiséggel állok szemben. Bíznom kellett benne; számára is az volt a legfontosabb, hogy valaki érett emberek tekintse és bízzon benne. Ezt nem kapta meg otthon, mert az anyja állandóan a tanulmányi eredményeit kérte számon, és reménytelen jövőjét ecsetelgette neki. (Pedig már akkor is saját jövedelme volt, zenemásolásból, filmmásolásból élt, nem éppen szabályszerű tevékenységekből ugyan, de nem kért otthon zsebpénzt.)

Eddig rendben is volt a dolog, a megnyílás után tudtam, hogy kapcsolatban tudunk maradni ezen a szinten is. De a legnehezebb feladat még hátra volt: haza kellett terelgetnem. Kiskorú, a végtelenségig nem játszhatja el, hogy a barátnőjénél alszik, és a végtelenségig nem megoldás a földszinti tanterem sem. Eleinte elzárkózott, annyira sivárnak érezte a lakást; nem élt már a nagymamája, nem voltak meg a korábbi képei, még érezte a füstszagot. Sivár és steril volt a szobája is a fehér falakkal. Nem volt az övé.

Ekkor bevillant, hogy szemléltető anyagnak behoztam két impresszionista festményt poszteren. Gyorsan beszaladtam értük a tanáriba, és odaadtam neki. Azt mondtam, ezt azért kapja, hogy otthonossá tehesse a szobáját. Ezek a képek az övéi lettek, csak az övéi. Nagyon boldog volt.

Attól a naptól kezdve otthon aludt, berendezte a szobáját a maga kedvére. Anyjával még sokáig zaklatott maradt a viszonya, bár talán a hideg és távolságtartó a pontosabb kifejezés. Minimális kontaktus volt köztük. Kikövetelte magának, hogy tizenhat évesen majdnem felnőtt módon éljen.

Aztán megbukott, évet ismételt, elment a suliból, estin leérettségizett, saját vállalkozást hozott létre, ma már alkalmazottai is vannak. Legálisan zenei CD-kel és filmes DVD-kel kereskedik, sok iskolába szállít.

Azóta is kapok tőle egy-egy névnapi SMS-t.

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.01.28.
Zokogó gyerekek, háborgó szülők, értetlen pedagógusok – Egy középiskolai felvételi margójára
45 perc alatt 34 matekfeladatot kellett megoldania a hatosztályos gimnáziumokba felvételizőknek. És a nyolcadikosok is arról panaszkodnak a közösségi oldalakon, hogy nagyon nehéz volt a feladatlap...
(Forrás: wmn.hu)
--
2020.01.28.

A Hintalovon most összehasonlította saját felmérést a hasonló célt szolgáló nemzetközi „The Europe Kids Want” elnevezésű kutatással, hogy kiderítse, mi foglalkoztatja jobban a magyar...
(Forrás: mérce)
--
2020.01.28.
A magyar középfokú oktatás bebetonozza a gyerekek közötti különbségeket
A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) szakértői arra figyelmeztettek a Munkaerő-piaci tükör 2018 című, 264 oldalas kiadvány pénteki bemutatóján, hogy a fiatal koroszt...
(Forrás: Qubit)
--
2020.01.28.
Szabó Magda Abigéljét ajánlja a New York Times
A kiadó ajánlásában egyenesen azt írja, hogy "van valami Jane Austen-i a történetben, ahogy a megtévesztő látszattal bánik, J.K.Rowling rajongói is élvezni fogják, ahogy Szabó bemutatja...
(Forrás: Fidelio)
--
2020.01.28.
Hiába kértek halasztást a legjobb iskolák igazgatói, a minisztérium nem is válaszol nekik
A gimnáziumi igazgatókkal majdnem egy időben a Pedagógusok Szakszervezete is nyilvánosságra hozott egy vitairatot, amelyben többek közt azt írták, hogy „a NAT-tal kapcsolatos kormányzati...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.01.28.
Ha nem tapad a kerék – A jövő a robotikáé?
Gyerekzsivajtól hangos az Alternatív Közgazdasági Gimnázium aulája. Tizenéves csapattagok izgulnak a terepasztal körül, ahol színes Lego Mindstorms robotok teljesítenek különféle feladatokat...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.01.28.
Rétvári Bence: Közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel a gyöngyöspatai iskolaügyben
Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel, a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.01.28.
Postást játszik az Oktatási Hivatal
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közérdekű adatigényléséből kiderült: a törvénymódosítás elfogadását követően összesen 19,7 ezer, iskolaérettség megállapít...
(Forrás: Népszava)
--
2020.01.28.
Sok szülőnek fogalma sincs, mit csináljon – döcögve indul a kormány oktatási reformja
Többek között a nagyobb hatékonysággal indokolta a kormány, hogy idén már az Oktatási Hivatal dönt a gyerekek iskolaérettségéről, ám az eddigi adatok alapján a kérelmek nagy részét...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
(3) A részmunkaidő kikötése
a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
szabadság leteltét követő naptól hatályos.
A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérő
megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
kezdeni.
(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
tájékoztatni a munkáltatót
a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
összefügg.
(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
a munkáltató a közalkalmazottat
a) a kérelem szerinti időpontig, de
b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
(8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
közalkalmazott tekintetében.
Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.

--
  OFOE

Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)

--
  Gyimesi Krisztina

Kedves OFOE!

Gyesen lévő tanár vagyok (8 osztályos gimnáziumban, magyar irodalom és nyelv, egyetemi diplomával, 16 év munkaviszony, 3 gyermekem miatt 9 tanított év). A következő tanévtől mennék vissza tanítani. Jelenleg 2 lehetőségen gondolkodom:
1. a korábbi gimnáziumomba visszavárnak, azonban teljes állást a 3 gyermek miatt nem vállalnék. Amennyiben jól tudjuk, a 3. gyermek 5 éves koráig az iskolának biztosítania kell a "félállást". Ez valóban így van? Illetve ha nem félállásba, hanem "6 órába" szeretnék visszamenni, van-e lehetőségem, vagy csak ha a munkáltató is beleegyezik? Továbbá a "6 órás" állás a pedagógusoknál pontosan mit jelent (kötelező óraszámok, egyéb kötelezettségek, stb.)
2. Egy általános iskolában, ahol csak alsó tagozat van, tanítót keresnek. Mivel kieső helyen, egy faluban van az iskola, évek óta nincs jelentkező. Én ebben a faluban lakom, és a 3 gyermek mellett átmenetileg szívesen dolgoznék ebben az iskolában. Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan munkakör, amit az egyetemi végzettségemmel, tanári diplomámmal betölthetnék az alsó tagozatban (pl. napközis pedagógus, stb.).

Válaszát előre is köszönöm,
Kriszta

--
  Láng Róbert

T. Cím!
Érdeklődni szeretnék, hogy közalkalmazotti munkaviszonnyal a dec.23-tól megkezdett EGYBEFÜGGŐ szabadságból mennyi vihető át a 2020-as naptári évre a 2019-es keretből?
Köszönöm

--
  Szodrai Csilla

Tisztelt OFOE!
Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy a 2020 január 1-jétől oktatókká átminősülő és az új szakképzési törvény hatálya alá kerülő, jelenleg még közalkalmazott pedagógusoknak eddig alanyi jogon járó jubileumi jutalma megmarad-e, vagy 2020. január 1-jétől kezdve ez csak egy adható jutalom lesz, ami a munkáltató anyagi helyzetétől függ majd.Hol találom meg ennek a kérdésnek a megbízható jogi szabályozását?
Köszönettel:
Szodrai Csilla

--
  OFOE

Kedves Dóra! Meg kell kérdezni a döntéshozót, hogy mi indokolja a lépést. Ha ez szóban nem működik, írásban kell megtennie, mégpedig hivatalos levélben: választ vár, és ezt indokolja (nem volt előzmény, váratlanul érte, ragaszkodik az indokláshoz stb.) Mindenképpen menjen másolat a fenntartónak. A levélen fel kell tüntetni, hogy kik kaptak másolatot. (Ha szakszervezeti tag, a szakszervezet támogatását is kérheti.) Felvethető a probléma nevelőtestületi értekezleten is, de ragaszkodni kell a jegyzőkönyvhöz. A levelezés online is lebonyolítható, de fontos, hogy legyen mindennek írásos nyoma. A szakmai munkaközösség támogatását van esélye elnyerni? Reméljük, sikerül tisztázni a dolgot, illetve orvosolni a problémát. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek