OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. november 22.
» Hozzászólások (0)

Jogismeret és demokrácia

Sajátos továbbképzési műfajt teremtett a Jogismeret Alapítvány. A nevükhöz fűződő, úgynevezett „munkakonferenciákon” avatott jogi szakértők és pedagógusok találkozását szervezik meg. Legutóbbi, november 8-i „A pedagógusok jogairól” című rendezvényükön mi is ott jártunk.

A Jogismeret Alapítvány munkakonferenciái lehetőséget teremtenek a valódi szakmai találkozásra. A jogász szakember vezette, 15 perces, „problémafelnyitó” előadások után 45 perces, a közönség aktív részvételére építő plenáris tapasztalatcsere és konzultáció következik. Egy-egy munkakonferencia során így két hosszabb bevezető előadásra és hat konzultációs blokkra jut idő.

A budapesti, az ELTE Gyógypedagógiai Főiskolai Karán tartott rendezvény középpontjába a pedagógus jogait állították. Ez a témaválasztás is jelzi az alapítvány folyamatos, aktív reagálását az iskolai közélet aktuális problémáira. Amint a felvezetőben Dr. Bíró Endre, az alapítvány elnöke és Bíró Kata programigazgató megfogalmazták, az elmúlt időszakban rendezett munkakonferenciák tapasztalatai nyomán született meg bennük az elhatározás, hogy mondandójukat és a konzultációt ezúttal a pedagógus jogok köré szervezzék. Az elmúlt időszakban több alkalommal is megrendezték ugyanis „Agresszió az iskolában” című munkakonferenciájukat, ahol az elköteleződés és a szakmai ambíció mellett elkeserítő mértékben szembesültek a tanárok eszköztelenségével és kiszolgáltatottság-érzésével. A konferencia tehát arra kereste a választ, hogyan foghat össze a jog és a pedagógia; segíthet-e az intézmény és a pedagógusok jogtudatosabb működése a „kényelmesebb”és hatékonyabb szakmai környezet, pedagógiai alapfeltételek kialakításában.

A konferencia felépítése, a témák megválasztása messzemenően a pedagógusok biztonságérzetének megerősítését célozta, ám kétségtelen, hogy az adott társadalmi-gazdasági – no és közérzetbeli – körülmények közepette a témaválasztás önmagában vajmi kevéssé volt képes a pozitív végkicsengést garantálni. Rögtön a bevezető, tájékoztató előadásban ugyanis Csizmár Gábor munkaügyi minisztériumi államtitkár ismertette a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyával kapcsolatos legfrissebb jogszabályi változásokat, melyekből kiviláglott, hogy két fő téma: a leépítések (mindkét fél számára) biztonságossá tétele és a megfelelő szakmai nívó munkáltatói eszközökkel történő biztosítása (gyakornoki idő, felmentés körülményei) körül forognak. Miután világos, hogy ezekhez az intézkedésekhez a pedagógus munkahelyek csökkenése festi a hátteret, nehéz a mégoly átgondolt jogszabályi változásokat elfogulatlanul végighallgatni.

A másik tájékoztató előadás az intézmények minőségbiztosítási követelményeivel foglalkozott, aminek külön aktualitást ad, hogy a Közoktatási törvény rendelkezése az intézményi teljesítményértékeléshez köti a kiemelt munkavégzésért járó bérpótlékra való jogosultságot. A 2007. szeptember 1. óta hatályos rendelkezés végrehajtásával kapcsolatban számos konkrét és praktikus kérdés fogalmazódott meg Szívós Ágnes, a Minőségfejlesztő Központ igazgatója felé.

Az első konzultációs blokk tovább folytatta a pedagógusokat munkavállalóként érintő kérdések taglalását: Dr. Róth Ágnes „Mi jár a pedagógusnak?” Dr Bíró Endre pedig „Ki miben dönt?” címmel tartotta meg problémafelnyitó előadását és konzultációját. A két téma egymás mellé rendezése már csak azért is érdekes, mert az elsőben az igazgató mint munkáltató (főnök) jelenik meg, míg a második, hatásköri blokkban egészen más szerepviszonyokat látunk: a pedagógusnak és a nevelőtestületnek nagyon sok szakmai kérdésben döntési joga van; a döntés tehát nem az igazgatóé. Ha egymás mellett elemezzük a két témát, az talán segít ezt a nagyon nehéz, sokszor szerepzavarhoz vezető helyzetet jobban átlátni és tudatosabban, felkészültebben kezelni.

A konzultáció azután színtiszta pedagógiai problémák jogszabályi vonatkozásainak boncolgatásával folytatódott: a meghirdetett program szerint Szekeres Ágota főiskolai adjunktus A sajátos nevelési igényű gyerekek és a gyógypedagógus részvételének problémáiról beszélt, míg az azt követő blokkokban Dr. Karsai Orsolya következett Nincsenek eszközeink? Majd Dr. Jásper András „A tanítás és a jog. Mit kezdhetünk a problémás gyerekekkel?”, végül pedig Dr. Kovács Ervin „Bűncselekmény, szabálysértés, károkozás” című előadásával és konzultációjával. Az utolsó három blokk gyakorlatilag összeolvadt, mivel a konzultációba bevont hallgatóság saját élményanyagában is értelemszerűen egymással összefüggésben jelentek meg ezek a problémák. A gyakran heves vitát valóban a „nincsenek eszközeink” érzése, a tehetetlenség frusztrációja motiválta. Végül a résztvevőknek sikerült megegyezniük abban, hogy a megoldás a jogszerű keretek között mozgó, a nehéz helyzeteket is kezelni képes konstruktív pedagógiai megoldások megismerése, az iskolai jó gyakorlatok összegyűjtése, terjesztése és megerősítése lehet (ezzel kapcsolatban olvasóink honlapunkon, a Konfliktuskezelés menüpont alatt tájékozódhatnak). A Jogismeret Alapítvány egy vadonatúj kötettel járul hozzá ehhez a tevékenységhez: a jövő év elején jelentetik meg az Agresszió az iskolában munkakonferenciák résztvevői által készített szövegekből összeállított, iskolai jó gyakorlatokat közreadó gyűjteményüket.

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.04.25.
Államosítanák a Dr. Ámbédkar Gimnáziumot
Kérdés, hogy a kormány képes-e szakmailag irányítani egy ennyire speciális intézményt, ahol a pedagógiai módszerek is teljesen eltérők az egyen köntösbe öltöztetett állami intézmények...
(Forrás: 168 óra)
--
2019.04.25.
Három percet kértek Orbántól: a budaörsi pedagógusok kiállnak magukért
A budaörsi pedagógusok emlékeztettek arra is, hogy mára ott tartunk, hogy az ország összes pedagógiai szakmai szervezete, a szakszervezetek, de a kormányt döntései meghozatalában segítő c...
(Forrás: mérce)
--
2019.04.25.
Jogos a diákkövetelés: minőségi oktatás nélkül nem elvárható a nyelvvizsga
A minisztérium intézkedése súlyos támadás az esélyegyenlőség ellen. Rengeteg olyan diák szorul ezzel ki a felsőoktatásból, akiknél a szülőknek nincs anyagi lehetőségük a gyenge iskolai...
(Forrás: Szülői Hang)
--
2019.04.25.
Az Emmi mentette meg a bezárástól a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot
„A napokban megjelent álhírekkel szemben” az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) mentette meg az azonnali bezárástól az egyébként nem állami fenntartású, buddhista közösség által...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.04.25.
Egyre alacsonyabb a fiatal tanárok aránya az általános iskolákban
Égetően hiányzik a fiatal korosztály az oktatásból. 2017-re 13 százalékra csökkent a 35 év alattiak aránya az általános iskolai tanárok között a 2011-es 16 százalékról, az 55 év feletti...
(Forrás: Pénzcentrum)
--
2019.04.19.
„Kiemelkedő” csaló iskolák. Nahalka István írásas
Felmerülnek jogi és oktatásigazgatási kérdések is. Nem vagyok jogász, nem tudom megmondani, hogy a kompetenciamérések során történő csalás jogi értelemben minek minősül. Ha van ilyen...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.04.18.
Odaszúrt az MTA Palkovicséknak egy méretest
Az ITM eddig nem árulta el, hogy javítaná a magyar innovációs teljesítményt, sőt a kormány adós egy részletes tanulmánnyal, de addig is az MTA összeálított egyet, az Eötvös 2020+ anyagot...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.04.17.
Ötéves technikumok lesznek a szakgimnáziumokból
2020 szeptemberétől a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak – jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innováció...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.04.15.
Megreformálnák a tanári pályaalkalmasságit
Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pálya­alkalmassági vizsgálata az érintett oktatók és hallgatók szerint. A felvételi részét képező vizsgálat jórészt...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek