OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. december 12.
» Hozzászólások (2)
Címkék:
 

Pápai Júlia

Nem csináltam látványos balhét, hanem…

Egy VII. kerületi közgazdasági szakközépiskolában tanítok német nyelvet, gazdasági ismereteket és mozgóképkultúrát már 13 éve.

Iskolai konfliktusok tekintetében viszonylag szerencsésnek érezhetem magam, hiszen – bár valószínűleg rendszeresen találkozom velük – amikor írnom kellett róluk, egy saját konfliktus sem jutott eszembe, amely „említésre méltó” lenne. Annál több olyan esetre emlékszem, amely az iskolánkban történt, és én magam ugyan csak kívülállóként hallottam róluk, de a megoldási módok sok esetben felháborítottak. Általános jelenség ugyanis az iskolánkban, hogy a konfliktusokat (tanár-diák, diák-diák közöttieket egyaránt) vagy büntetéssel próbálják elfojtani, vagy más esetekben (a tanár-tanár közöttieket) eltitkolják, elmérgesedni hagyják.

Azon konfliktusok között kutakodva, melyekben magam is szereplő voltam, két eset jutott eszembe. Az egyikben az új igazgatómmal kerültem vitába. Ez az eset lezáratlan maradt, idővel csak fel-, s nem megoldódott. Az ellentét abból a szemléletkülönbségből fakadt, hogy én hasznosnak tartom, ha a diákok önállóan (is) dolgoznak, a tanár (ha lehet) mentori segítséget nyújt csak, az igazgatóm viszont hiányolta a tanári kontrollt. Úgy vélte, hogy a diákok szabad véleménynyilvánítása – adott esetben egy iskolaújságban – sérthet másokat. Igazgatóm úgy tartotta, hogy a szemléletünk közötti különbség feloldhatatlan, amit én hasznosnak és jónak tartottam, azt ő a munkám elhanyagolásának ítélte, ezért a mindenki által kapott év végi jutalmamat megvonta.

A másik eset talán méltóbb a kifejtésre, hiszen egy olyan problémáról van szó, amellyel szinte minden tanári pályán dolgozó kolléga találkozhat, és talán a büszkeségem is ösztönöz arra, hogy elmondjam, hiszen az esetet sikerült az osztállyal közösen eredményesen megoldanunk.

Tanári pályám harmadik évében kaptam tanév közben egy új osztályt német nyelvből, mivel a kolléganőm szülési szabadságra ment. Az addigi években már volt lehetőségem megtapasztalni, hogy egy osztály átvétele egy másik tanártól szinte minden esetben kezdeti konfliktusokat okoz a módszerek, a személyiség különbségei miatt, de konkrét megoldási tervre ez idáig még nem volt szükségem, hiszen bíztam a módszereim hosszabb távú sikerében.

Ebben az esetben egy – az osztály által – nagyon kedvelt tanárnő helyett csöppentem én az életükbe, ráadásul év közben, bár éppen a félévi zárás után. Az első órákon megbeszéltük hogyan, milyen módszerekkel dolgoztak eddig, mit kedveltek ezek közül, mit nem, illetve felvázoltam nekik, én mit tartok fontosnak a közös munkánk során. Úgy történt minden, mint vártam: a változtatásaim egy részét kitörő örömmel fogadták (pl. nincs be nem jelentett dolgozat és felelés), más részét hangosan kifogásolták (több önálló munka, nincs általam kinyomtatott szószedet stb.). Röviden elmagyaráztam nekik, hogy a későbbi életük szempontjából több értelmét látom, ha nem rágok mindent a szájukba, hanem megtanulnak például önállóan feldolgozni szövegeket. Persze őket akkor éppen a legkevésbé a későbbi életük érdekelte, sokkal inkább az, hogy ezzel a mostani életüket nehezítem.

A 15 fős csoport válogatott, jó képességű társaság volt, ami többeknél azt jelentette, hogy a felvételik és a nyelvvizsga miatt rendkívül motiváltak voltak, viszont – mivel a válogatás soha sem tökéletes, s a diákok érdeklődése sem biztos még éppen a válogatás idején – több diák nem bírta/nem akarta követni ezt a teljesítménycentrikus csoportmodellt, ezért lemaradtak a tananyagban, osztályzataik romlottak.

A következő órákon nem láttam különösebb problémát: a tanulók megtették, amire kértem őket, viszont nehezen hajlottak az önálló vagy kreatív feladatokra. Én magam sem tudtam teljesen oldott (felszabadult, jó kedvű stb.) lenni a tanítás során, hiszen a diákok egy részénél (éppen a lemaradóknál) passzivitást tapasztaltam, a teljesíteni akaró tanulóknál viszont belső motiváció nélküli gépies kötelességtudatot. Rejtett konfliktus lappangott közöttünk, de én még mindig bíztam abban, hogy idővel megszokják, esetleg megszeretik az óráimat.

Nyílt konfliktusra csak egyes számonkéréseknél került sor, hiszen – az előző tanárral ellentétben – én többször követtem azt a módszert, hogy a dolgozataikat nem osztályozom le, hiszen csak diagnózisnak szántam őket, kíváncsi voltam, hol tartanak, merre kell haladnunk. Ilyenkor azok a tanulók, akiknek jól sikerült a munkájuk, követelték a jó jegyet. Elmagyaráztam ugyan nekik, mi a célja ezeknek a felméréseknek, de kompromisszumként végül mégis beírtam azoknak a jegyét, akik kérték. Természetesen felháborodást váltott ki néhányukból ez a módszer is, hiszen akkor mi különbözteti meg majd a jó tanulót a rossztól, ha a rossznak nem írok be jegyet.

Be kellett valahogyan bizonyítanom nekik a 11 éve beléjük nevelt szájbarágós, autoriter, külső motivációkkal tarkított módszerek tarthatatlanságát. Próbálkoztam a magyarázattal, de mindig az volt az érzésem, hogy hasztalan jártatom a számat, s hasznos órákat veszítek ezzel. Leginkább akkor tört ki „botrány”, ha a dolgozatok az eddig jó jegyeket szerző tanulóknak is rosszabbul sikerültek, mert nem szokták meg például az önálló szövegfeldolgozást. Ilyenkor megoldásként javítási lehetőségeket adtam, de hosszabb távon ez a módszer sem oldotta meg az osztály és köztem lévő állandósult, de többnyire ki nem mondott konfliktust.

Furcsa helyzet alakult ki: a diákok szerettek volna merevebb szabályokat, kevesebb szabadságot, több irányítást, én viszont kérlelhetetlenül a több önállóság, a kreativitás mellett tettem le a voksomat Igen ám, de ez semmit sem ért, amíg csupán én gondoltam és szajkóztam minduntalan, hogy ez így jó.

Kicsit lehangoltan, kicsit szorongva mentem be minden alkalommal, míg az egyik óra után már nem halogathattam tovább a konfliktus megoldásának tudatos megtervezését. Történt ugyanis, hogy a terembe belépve kötelességtudó csendben vártak a diákok, én automatikusan a tábla felé fordultam, hogy letörlöm azt, s nagy betűkkel a tábla tetején ezt láttam felírva: „Dögölj meg, Juli!”. Több minden átfutott ekkor rajtam, de érdekes módon egyáltalán nem érdekelt, ki írhatta fel, hiszen bárki is tette, a többiek hagyták, nem törölték le. Végül letöröltem a táblát, ezt az egy mondatot viszont fennhagytam, s csak ennyit fűztem hozzá: „Ezt inkább fennhagyom a miheztartásom végett!”, s megtartottam az órát a terveim szerint, az átlagosnál jóval nagyobb csendben és rendben.

A tanítási nap végén egyik kolléganőm, aki jó személyes viszonyban volt ezzel a csoporttal, szólt, hogy a diákok döbbenten mesélték neki az esetet, viszont érezhetően pozitívumnak tartották, hogy nem csináltam látványos balhét, nem szankcionáltam, s nem kerestem a bűnbakot, de mivel érdemben nem is beszéltem meg velük a problémát, a szorongás és a szégyen bennük maradt. Ezen a ponton döntöttem el, hogy nem sajnálok néhány órát a megoldástól.

Az órát követő hétvége éppen elégnek tűnt ahhoz, hogy személyes sértettségemet elfelejtsem, s megvizsgáljam magamban, hogyan és min kellene változtatnom a sikeres megoldás érdekében. Mindenképpen konszenzuskereső megoldást szerettem volna, egy olyan megegyezést, melyben nekem sem kell feladnom az értékeimet, de a diákok is jól érzik majd magukat az óráimon. A problémának már régóta tudatában voltam, az ominózus mondat csak a megoldás elkerülhetetlenségét tudatosította bennem. Az első reakcióm ösztönös volt, azon változtatni már nem tudtam, ezért úgy határoztam, őszintén el is mondom nekik, hogy miért hagytam az órán látszólag figyelmen kívül ezt a mondatot. Hiszen értettem, miért írták fel, az ő szemszögükből nem tartottam igazságtalannak, csak keménynek és bántónak.

Következő órán tehát az én kezdeményezésemre kezdtünk el beszélgetni a dologról. Bevezetőként elmondtam, mit éreztem az előző órán, s hogy értem a reakciójukat. Majd megkértem őket, hogy hármas kiscsoportokban készítsenek egy táblázatot, melynek egyik felében felsorolják/megvitatják az órai pozitívumokat, másikban a negatívumokat. A kiscsoportos módszert azért találtam hasznosnak, mert nem egyértelműen a személyes sértettségekre akartam fényt deríteni, hanem az ennél lényegesen fontosabb közös problémákra.

Ezt követően a kiscsoportok szószólói vázolták a megbeszéléseik eredményét, melyeket én rögzítettem a táblán. Végül kiválogattuk azokat a fontosabb pontokat, amelyekre mindenképpen megoldást kell találnunk. Kértem őket, hogy a következő órára minden kiscsoport javasoljon néhány kompromisszumos megoldást.

Mivel a legtöbb probléma azzal volt, hogy nem mondom meg pontosan, mi az a 20-25 szó, amit egy szövegből dolgozatban visszakérdezhetek, hanem mindent kérdezhetek,.hiszen mindenkinek más-más szó számít idegennek. Ennek igazolására a következő órára vittem nekik néhány vicces feladatot, amelyben megpróbáltam érzékeltetni, mennyire nem segíti az őket a szöveg megértésében, ha én jelölöm ki, mi az ismerős, és mi az ismeretlen szó. Ezek a feladatok mind az adott idegen nyelven, mind halandzsa nyelven, mind magyarul, de „tudományos nyelven” írt mini-szövegek voltak, amelyek az óra elején megalapozták a jó kedvet és derültséget.

Szerencsére, úgy tűnt, hogy sokakban legalábbis a csíráját sikerült elültetnem annak a meggyőződésnek, hogy az önállóság már csak azért is fontos, mert valamennyien mások vagyunk, és az életben, sőt még az – általuk annyira vágyott – nyelvvizsgán sem az a 20-25 szó lesz a lényeg, amelyeket én fontosnak tartanék. Kiderült ez már az óra második felében, amikor a megoldási javaslataikat szedtük össze az önállóság vs. „szájbarágás” illetve az osztályzás vs. nem osztályzás témakörében. Meglepetésemre valóban konstruktív és konszenzuskereső javaslatokkal álltak elő, melyek a nagy része megvalósítható volt.

Csak két példa:

  1. Kijelöltünk egy-egy időpontot, amikor én rendelkezésre állok órán kívül is, és azok a diákok, akiknek az önálló szövegfeldolgozással gondjaik vannak, segítséget kérhetnek. Eleinte többen, majd egyre kevesebben vették igénybe ezt a külön segítséget. Nagy örömömre szolgált, hogy egyre inkább megérezték az önállóság örömét és az ebből eredő sikerélményt.
  2. Kérték, hogy minden alkalommal mondjam el: mi a célja az egyes dolgozatoknak, (lesz-e osztályzás stb.), én meg felajánlottam, hogy a diagnosztikus felméréseknél (amelyek számukra a legszokatlanabbak voltak) hosszabb szöveges értékelést írok majd mindenkinek a dolgozatára, illetve az ezzel kapcsolatos kérdéseikkel személyesen is megkereshetnek engem.

Érezhetően oldottabb hangulatban telt ez a két „problémamegoldó”-óra, mint bármely eddigi, s a továbbiakban – mivel mindannyian tartottuk magunkat a megállapodáshoz –, egyre jobb és közvetlenebb viszony alakult ki közöttünk. Az a tanuló, aki a megoldáshoz vezető ominózus mondatot felírta a táblára, még az óra után odajött elnézést kérni, megbeszéltük, hogy kemény volt a mondata, de hasznos. Ezután még csaknem két évig tanítottam ezt a csoportot, s nagyon sok közös sikerünk is volt. Előfordultak természetesen kisebb – mindenhol fellelhető – konfliktusok, ezek azonban hamar felszínre kerültek, így nagyobb esély is volt a megoldásukra.

Azóta eltelt 10 év, és többükkel máig is tartom a kapcsolatot. Ők maguk mondták el, hogy nem a jól eltervezett módszerem hozta meg az egyértelmű sikert, hanem az, hogy megérezték: egyenrangú partnerként kezeltem őket.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

pj | 2008. január 1.
Kedves Zsuzsa,
teljesen igazad van. az egyeni sajatossagokat figyelembe vevo oktatasszervezestol, illetve fokeppen az ahhoz szukseges mely diakismerettol nagyon messze allok. szeretnem, probalom, neha sikerul, de inkabb nem. inkabb osztonosen erzem veluk a hangot, ezzel a korosztallyal, s persze nem mindegyikukkel.
A "legyozes" szot kicsit erosnek tartom arra az erzesre, amit ereztem. az elozo kollegano es az o modszerei ellen semmi kifogasom sem volt, talan nehanyat meg is tartottam belole az elozetes beszelgetesek alapjan, vele is konzultaltam, de a szemelyisegemtol tavol alloakat nem tudtam, valljik be: nem is akartam megtartani. nem is igazan kritizaltam a modszereit a gyerekekkel szemben, mivel en se tudom, mi az udvos, most se, nemhogy 10 evvel ezelott, majdnem kezdokent. Az viszont igaz, h. szerettem volna, ha ezentul inkabb en alkotok kozosseget a diakokkal es nem az elozo kollegano emleke. szerintem, nincs rossz emlekuk a gyerekeknek rola se, sot...!
koszonom a hozzaszolasodat!
Domokos Zsuzsa | 2007. december 24. | domik[kukac]t-online[pont]hu
Kedves Julia!
Nagyon ismerős volt, amit leirtál nekünk. Ha hiszed, ha nem, éppen így bánt "el" velünk a mi osztályfőnökünk, aki napjainkban immár 77 éves... és megpróbáltunk kibújni a számonkérései alól. Gratulálok neked a jó konfliktusmegoldáshoz - ritkaság ez ma már, sajnos.
Igaz, akkoriban (60-as években voltam gimis) még nem volt ennek a hatékony, emberséges és bölcs konfliktuskezelő módszernek neve, csak RUTINJA. És ezért a mi tanárnőnk nem is "lógott ki a sorból", mert ilyesféle volt az egész tantestület mentalitása!!
Mi gyerkőcök éreztük ezt az "egységes pedagógiai" hitvallást: KÖVETELEK TŐLED, MERT BECSÜLLEK! - és eszünkbe nem jutott volna ilyeneket irni a táblára - csak összebeszéltünk, és senki nem irta meg a házi feladatot...
Írásodban azonban kimondatlanul ott lappang egy érzés: szeretted volna "legyőzni" a gyerekek szemében az eltávozott kollégádat! Nem igy van? Márpedig a pedagógia csapatjáték. Csak együtt lehetünk - lehetnénk hatékonyak. De mára ez feledésbe merült, az osztályban tanítók sokszor nem is ismerik egymást, nemhogy rendszeresen összeülnének tapasztalatcserére a tanítványaikkal kapcsolatban.
A munkánk nem a rendszerváltás miatt lett gépiesebb, lélektelenebb. Megkezdődött az ádáz verseny a pontokért, és mára a tanárokat is ez érdekli jobban, nem az, mennyit fejlődik az adott tanuló önmaga korábbi tudásához képest! Szomorú. Mondhatni, ez az " errózió" folyamatos volt az utóbbi évtizedekben, és csak annyiban hibás a rendszerváltás oktatáspolitikája, hogy a szakfelügyeletek megszüntetésével, az alternativ tankönyvek engedélyezésével, a nagyobb tanári szabadság bevezetlésével még jobban felerősítette a negativ tanári mentalitást: nálunk mindenki csak a saját módszereit tartja üdvözítőnek és hallgatólagosan lenézi, elévültnek tartja kollégái módszereit...néhol ez odáig fajult, hogy a tanárok a diákokkal kitárgyalták x vagy y kolléga dolgait...
Julia, nagyon az izlésem szerint tanítasz, de érdekelne a felvetéseimről a véleményed! Vajon nem itt kellene keresni annak okait, miért nem partnert, hanem ellenséget látnak bennünk a tanítványaink, ahogy ezt a Federmayer Katalin e honlapon publikált blogjából is érzékeltem? (Periklész)
Sikeres új esztendőt és szolidáris kollégákat kívánok Neked az új esztendőben!
Tisztelettel és szeretettel üdvözöl: Domokos Zsuzsa)
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.02.21.
A NAT-tal kapcsolatos kommunikációról
A NAT-2020 mellett kiállók a kritikusokat hazafiatlansággal vádolják. Szélsőségesebb megfogalmazásokban még a hazaárulás is előfordul. --- Nem állítom, hogy nem léteznek szélsőséges...
(Forrás: Nahalka István blogja)
--
2020.02.21.
Káosz a felvételi körül: Palkovicsék reformja miatt törvénysértésben az iskolák
A kormányzat szándékáról megkérdeztük a két érintett minisztériumot is. Az ITM kérdésünkre nem hagyott kétséget afelől, ha életben akarnak maradni, a szakgimnáziumoknak fel kell venni...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2020.02.21.
Közös órákat javasol a NAT a tanároknak
A módosított Nemzeti alaptantervben meghatározott nevelési célok és módszertani alapelvek a korábbi NAT-hoz képest számos lényeges korszerűsítést, korszerű pedagógiai módszert tartalmaznak...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.02.21.
Megbüntették a fóti gyermekközpontról rappelő fiút - A fenntartó szerint nem történt felelősségre vonás
“Mi Mohameddel rúgjuk kint a bőrt, te meg a kerítésednél állhatsz őrt” - ilyen és hasonló mondatokkal sorjázza a gyerekek sorsával játszadozó döntéshozókat a bezárásra ítélt fó...
(Forrás: Népszava)
--
2020.02.21.
Arató László: NAT-vihar, avagy két hét bolondokháza
A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint az új Nemzeti alaptantervet a benne lévő kötelező tananyagmennyiség miatt is kénytelen lesz minden magyartanár szabotálni. A HVG számára írt...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.02.21.
Oktatáskutató az új NAT-ról: megkeseredett fiatalok fognak kijönni az intézményekből
Oktatási évértékelőt tartott a Civil Közoktatási Platform. Ercse Kriszta a CKP szóvivője az ATV című műsorában arról beszélt: a Nemzeti alaptanterv nem nemzeti, és nem alaptanterv. Az...
(Forrás: ATV)
--
2020.02.21.
Esterházy és Kertész is bekerült a kerettantervekbe
Az oktatás tartalmi szabályozásának második szintje az egyes területekhez kapcsolódó kerettanterv, amelyben konkrétan leírják, mit, hány órában kell tanítani az iskolákban. Ezek alapjá...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.02.21.
Hároméves kortól parancsra készítenek fel bennünket a sötét jövőre
És nem azért, hogy nyafogjak. Meg a személyes dolgaimmal előhozakodjak. Meg kend sajnáljon engemet. Bár jól esne, ha legalább kend. Nem is a sajnálat, mert azzal nem sokra megyünk. A tata megmondta...
(Forrás: Kolozsvárii Szalonna – Határokon Átívelő Szellemi Táplálék )
--
2020.02.21.
Nem takarodnak el az iskolából, inkább tovább tiltakoznak
Körülbelül hatvanan jöttek el arra a csütörtöki fórumra a pécsi Reggelibe, amit az Emberség Erejével Alapítvány szervezett a hetek óta viták kereszttüzében álló új Nemzeti Alaptantervvel...
(Forrás: Pécs Ma)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  Doroginé Kiss Ildikó

Tisztelt Egyesület!
Nyelvtanárként 2019 szeptember közepétől december 20-ig (téli szünet kezdete) az én tanulócsoportomat összevontam az említett idő alatt táppénzen levő kolléganőm csoportjával heti 3 órában. Ez összesen 3 osztályt érintett, ami heti heti 9 összevont órát jelentett. Mikor rákérdeztem, hogy ezért jár-e túlóra íj vagy valami plusz bér, azt a választ kaptam, hogy nem mert az összevont órákért semmi sem jár. Ráadásul ugyanígy több mint három hónapot már a tavalyi évben is helyettesítettem ugyan így. Kérdésem, valóban nem jár az összevont órák után túlóra? Mit mond erről a jogszabály?
Üdvözlettel: Doroginé Kiss Ildikó, tanár

--
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
(3) A részmunkaidő kikötése
a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
szabadság leteltét követő naptól hatályos.
A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérő
megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
kezdeni.
(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
tájékoztatni a munkáltatót
a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
összefügg.
(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
a munkáltató a közalkalmazottat
a) a kérelem szerinti időpontig, de
b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
(8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
közalkalmazott tekintetében.
Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.

--
  OFOE

Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek