OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. december 12.
» Hozzászólások (2)
Címkék:
 

Pápai Júlia

Nem csináltam látványos balhét, hanem…

Egy VII. kerületi közgazdasági szakközépiskolában tanítok német nyelvet, gazdasági ismereteket és mozgóképkultúrát már 13 éve.

Iskolai konfliktusok tekintetében viszonylag szerencsésnek érezhetem magam, hiszen – bár valószínűleg rendszeresen találkozom velük – amikor írnom kellett róluk, egy saját konfliktus sem jutott eszembe, amely „említésre méltó” lenne. Annál több olyan esetre emlékszem, amely az iskolánkban történt, és én magam ugyan csak kívülállóként hallottam róluk, de a megoldási módok sok esetben felháborítottak. Általános jelenség ugyanis az iskolánkban, hogy a konfliktusokat (tanár-diák, diák-diák közöttieket egyaránt) vagy büntetéssel próbálják elfojtani, vagy más esetekben (a tanár-tanár közöttieket) eltitkolják, elmérgesedni hagyják.

Azon konfliktusok között kutakodva, melyekben magam is szereplő voltam, két eset jutott eszembe. Az egyikben az új igazgatómmal kerültem vitába. Ez az eset lezáratlan maradt, idővel csak fel-, s nem megoldódott. Az ellentét abból a szemléletkülönbségből fakadt, hogy én hasznosnak tartom, ha a diákok önállóan (is) dolgoznak, a tanár (ha lehet) mentori segítséget nyújt csak, az igazgatóm viszont hiányolta a tanári kontrollt. Úgy vélte, hogy a diákok szabad véleménynyilvánítása – adott esetben egy iskolaújságban – sérthet másokat. Igazgatóm úgy tartotta, hogy a szemléletünk közötti különbség feloldhatatlan, amit én hasznosnak és jónak tartottam, azt ő a munkám elhanyagolásának ítélte, ezért a mindenki által kapott év végi jutalmamat megvonta.

A másik eset talán méltóbb a kifejtésre, hiszen egy olyan problémáról van szó, amellyel szinte minden tanári pályán dolgozó kolléga találkozhat, és talán a büszkeségem is ösztönöz arra, hogy elmondjam, hiszen az esetet sikerült az osztállyal közösen eredményesen megoldanunk.

Tanári pályám harmadik évében kaptam tanév közben egy új osztályt német nyelvből, mivel a kolléganőm szülési szabadságra ment. Az addigi években már volt lehetőségem megtapasztalni, hogy egy osztály átvétele egy másik tanártól szinte minden esetben kezdeti konfliktusokat okoz a módszerek, a személyiség különbségei miatt, de konkrét megoldási tervre ez idáig még nem volt szükségem, hiszen bíztam a módszereim hosszabb távú sikerében.

Ebben az esetben egy – az osztály által – nagyon kedvelt tanárnő helyett csöppentem én az életükbe, ráadásul év közben, bár éppen a félévi zárás után. Az első órákon megbeszéltük hogyan, milyen módszerekkel dolgoztak eddig, mit kedveltek ezek közül, mit nem, illetve felvázoltam nekik, én mit tartok fontosnak a közös munkánk során. Úgy történt minden, mint vártam: a változtatásaim egy részét kitörő örömmel fogadták (pl. nincs be nem jelentett dolgozat és felelés), más részét hangosan kifogásolták (több önálló munka, nincs általam kinyomtatott szószedet stb.). Röviden elmagyaráztam nekik, hogy a későbbi életük szempontjából több értelmét látom, ha nem rágok mindent a szájukba, hanem megtanulnak például önállóan feldolgozni szövegeket. Persze őket akkor éppen a legkevésbé a későbbi életük érdekelte, sokkal inkább az, hogy ezzel a mostani életüket nehezítem.

A 15 fős csoport válogatott, jó képességű társaság volt, ami többeknél azt jelentette, hogy a felvételik és a nyelvvizsga miatt rendkívül motiváltak voltak, viszont – mivel a válogatás soha sem tökéletes, s a diákok érdeklődése sem biztos még éppen a válogatás idején – több diák nem bírta/nem akarta követni ezt a teljesítménycentrikus csoportmodellt, ezért lemaradtak a tananyagban, osztályzataik romlottak.

A következő órákon nem láttam különösebb problémát: a tanulók megtették, amire kértem őket, viszont nehezen hajlottak az önálló vagy kreatív feladatokra. Én magam sem tudtam teljesen oldott (felszabadult, jó kedvű stb.) lenni a tanítás során, hiszen a diákok egy részénél (éppen a lemaradóknál) passzivitást tapasztaltam, a teljesíteni akaró tanulóknál viszont belső motiváció nélküli gépies kötelességtudatot. Rejtett konfliktus lappangott közöttünk, de én még mindig bíztam abban, hogy idővel megszokják, esetleg megszeretik az óráimat.

Nyílt konfliktusra csak egyes számonkéréseknél került sor, hiszen – az előző tanárral ellentétben – én többször követtem azt a módszert, hogy a dolgozataikat nem osztályozom le, hiszen csak diagnózisnak szántam őket, kíváncsi voltam, hol tartanak, merre kell haladnunk. Ilyenkor azok a tanulók, akiknek jól sikerült a munkájuk, követelték a jó jegyet. Elmagyaráztam ugyan nekik, mi a célja ezeknek a felméréseknek, de kompromisszumként végül mégis beírtam azoknak a jegyét, akik kérték. Természetesen felháborodást váltott ki néhányukból ez a módszer is, hiszen akkor mi különbözteti meg majd a jó tanulót a rossztól, ha a rossznak nem írok be jegyet.

Be kellett valahogyan bizonyítanom nekik a 11 éve beléjük nevelt szájbarágós, autoriter, külső motivációkkal tarkított módszerek tarthatatlanságát. Próbálkoztam a magyarázattal, de mindig az volt az érzésem, hogy hasztalan jártatom a számat, s hasznos órákat veszítek ezzel. Leginkább akkor tört ki „botrány”, ha a dolgozatok az eddig jó jegyeket szerző tanulóknak is rosszabbul sikerültek, mert nem szokták meg például az önálló szövegfeldolgozást. Ilyenkor megoldásként javítási lehetőségeket adtam, de hosszabb távon ez a módszer sem oldotta meg az osztály és köztem lévő állandósult, de többnyire ki nem mondott konfliktust.

Furcsa helyzet alakult ki: a diákok szerettek volna merevebb szabályokat, kevesebb szabadságot, több irányítást, én viszont kérlelhetetlenül a több önállóság, a kreativitás mellett tettem le a voksomat Igen ám, de ez semmit sem ért, amíg csupán én gondoltam és szajkóztam minduntalan, hogy ez így jó.

Kicsit lehangoltan, kicsit szorongva mentem be minden alkalommal, míg az egyik óra után már nem halogathattam tovább a konfliktus megoldásának tudatos megtervezését. Történt ugyanis, hogy a terembe belépve kötelességtudó csendben vártak a diákok, én automatikusan a tábla felé fordultam, hogy letörlöm azt, s nagy betűkkel a tábla tetején ezt láttam felírva: „Dögölj meg, Juli!”. Több minden átfutott ekkor rajtam, de érdekes módon egyáltalán nem érdekelt, ki írhatta fel, hiszen bárki is tette, a többiek hagyták, nem törölték le. Végül letöröltem a táblát, ezt az egy mondatot viszont fennhagytam, s csak ennyit fűztem hozzá: „Ezt inkább fennhagyom a miheztartásom végett!”, s megtartottam az órát a terveim szerint, az átlagosnál jóval nagyobb csendben és rendben.

A tanítási nap végén egyik kolléganőm, aki jó személyes viszonyban volt ezzel a csoporttal, szólt, hogy a diákok döbbenten mesélték neki az esetet, viszont érezhetően pozitívumnak tartották, hogy nem csináltam látványos balhét, nem szankcionáltam, s nem kerestem a bűnbakot, de mivel érdemben nem is beszéltem meg velük a problémát, a szorongás és a szégyen bennük maradt. Ezen a ponton döntöttem el, hogy nem sajnálok néhány órát a megoldástól.

Az órát követő hétvége éppen elégnek tűnt ahhoz, hogy személyes sértettségemet elfelejtsem, s megvizsgáljam magamban, hogyan és min kellene változtatnom a sikeres megoldás érdekében. Mindenképpen konszenzuskereső megoldást szerettem volna, egy olyan megegyezést, melyben nekem sem kell feladnom az értékeimet, de a diákok is jól érzik majd magukat az óráimon. A problémának már régóta tudatában voltam, az ominózus mondat csak a megoldás elkerülhetetlenségét tudatosította bennem. Az első reakcióm ösztönös volt, azon változtatni már nem tudtam, ezért úgy határoztam, őszintén el is mondom nekik, hogy miért hagytam az órán látszólag figyelmen kívül ezt a mondatot. Hiszen értettem, miért írták fel, az ő szemszögükből nem tartottam igazságtalannak, csak keménynek és bántónak.

Következő órán tehát az én kezdeményezésemre kezdtünk el beszélgetni a dologról. Bevezetőként elmondtam, mit éreztem az előző órán, s hogy értem a reakciójukat. Majd megkértem őket, hogy hármas kiscsoportokban készítsenek egy táblázatot, melynek egyik felében felsorolják/megvitatják az órai pozitívumokat, másikban a negatívumokat. A kiscsoportos módszert azért találtam hasznosnak, mert nem egyértelműen a személyes sértettségekre akartam fényt deríteni, hanem az ennél lényegesen fontosabb közös problémákra.

Ezt követően a kiscsoportok szószólói vázolták a megbeszéléseik eredményét, melyeket én rögzítettem a táblán. Végül kiválogattuk azokat a fontosabb pontokat, amelyekre mindenképpen megoldást kell találnunk. Kértem őket, hogy a következő órára minden kiscsoport javasoljon néhány kompromisszumos megoldást.

Mivel a legtöbb probléma azzal volt, hogy nem mondom meg pontosan, mi az a 20-25 szó, amit egy szövegből dolgozatban visszakérdezhetek, hanem mindent kérdezhetek,.hiszen mindenkinek más-más szó számít idegennek. Ennek igazolására a következő órára vittem nekik néhány vicces feladatot, amelyben megpróbáltam érzékeltetni, mennyire nem segíti az őket a szöveg megértésében, ha én jelölöm ki, mi az ismerős, és mi az ismeretlen szó. Ezek a feladatok mind az adott idegen nyelven, mind halandzsa nyelven, mind magyarul, de „tudományos nyelven” írt mini-szövegek voltak, amelyek az óra elején megalapozták a jó kedvet és derültséget.

Szerencsére, úgy tűnt, hogy sokakban legalábbis a csíráját sikerült elültetnem annak a meggyőződésnek, hogy az önállóság már csak azért is fontos, mert valamennyien mások vagyunk, és az életben, sőt még az – általuk annyira vágyott – nyelvvizsgán sem az a 20-25 szó lesz a lényeg, amelyeket én fontosnak tartanék. Kiderült ez már az óra második felében, amikor a megoldási javaslataikat szedtük össze az önállóság vs. „szájbarágás” illetve az osztályzás vs. nem osztályzás témakörében. Meglepetésemre valóban konstruktív és konszenzuskereső javaslatokkal álltak elő, melyek a nagy része megvalósítható volt.

Csak két példa:

  1. Kijelöltünk egy-egy időpontot, amikor én rendelkezésre állok órán kívül is, és azok a diákok, akiknek az önálló szövegfeldolgozással gondjaik vannak, segítséget kérhetnek. Eleinte többen, majd egyre kevesebben vették igénybe ezt a külön segítséget. Nagy örömömre szolgált, hogy egyre inkább megérezték az önállóság örömét és az ebből eredő sikerélményt.
  2. Kérték, hogy minden alkalommal mondjam el: mi a célja az egyes dolgozatoknak, (lesz-e osztályzás stb.), én meg felajánlottam, hogy a diagnosztikus felméréseknél (amelyek számukra a legszokatlanabbak voltak) hosszabb szöveges értékelést írok majd mindenkinek a dolgozatára, illetve az ezzel kapcsolatos kérdéseikkel személyesen is megkereshetnek engem.

Érezhetően oldottabb hangulatban telt ez a két „problémamegoldó”-óra, mint bármely eddigi, s a továbbiakban – mivel mindannyian tartottuk magunkat a megállapodáshoz –, egyre jobb és közvetlenebb viszony alakult ki közöttünk. Az a tanuló, aki a megoldáshoz vezető ominózus mondatot felírta a táblára, még az óra után odajött elnézést kérni, megbeszéltük, hogy kemény volt a mondata, de hasznos. Ezután még csaknem két évig tanítottam ezt a csoportot, s nagyon sok közös sikerünk is volt. Előfordultak természetesen kisebb – mindenhol fellelhető – konfliktusok, ezek azonban hamar felszínre kerültek, így nagyobb esély is volt a megoldásukra.

Azóta eltelt 10 év, és többükkel máig is tartom a kapcsolatot. Ők maguk mondták el, hogy nem a jól eltervezett módszerem hozta meg az egyértelmű sikert, hanem az, hogy megérezték: egyenrangú partnerként kezeltem őket.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

pj | 2008. január 1.
Kedves Zsuzsa,
teljesen igazad van. az egyeni sajatossagokat figyelembe vevo oktatasszervezestol, illetve fokeppen az ahhoz szukseges mely diakismerettol nagyon messze allok. szeretnem, probalom, neha sikerul, de inkabb nem. inkabb osztonosen erzem veluk a hangot, ezzel a korosztallyal, s persze nem mindegyikukkel.
A "legyozes" szot kicsit erosnek tartom arra az erzesre, amit ereztem. az elozo kollegano es az o modszerei ellen semmi kifogasom sem volt, talan nehanyat meg is tartottam belole az elozetes beszelgetesek alapjan, vele is konzultaltam, de a szemelyisegemtol tavol alloakat nem tudtam, valljik be: nem is akartam megtartani. nem is igazan kritizaltam a modszereit a gyerekekkel szemben, mivel en se tudom, mi az udvos, most se, nemhogy 10 evvel ezelott, majdnem kezdokent. Az viszont igaz, h. szerettem volna, ha ezentul inkabb en alkotok kozosseget a diakokkal es nem az elozo kollegano emleke. szerintem, nincs rossz emlekuk a gyerekeknek rola se, sot...!
koszonom a hozzaszolasodat!
Domokos Zsuzsa | 2007. december 24. | domik[kukac]t-online[pont]hu
Kedves Julia!
Nagyon ismerős volt, amit leirtál nekünk. Ha hiszed, ha nem, éppen így bánt "el" velünk a mi osztályfőnökünk, aki napjainkban immár 77 éves... és megpróbáltunk kibújni a számonkérései alól. Gratulálok neked a jó konfliktusmegoldáshoz - ritkaság ez ma már, sajnos.
Igaz, akkoriban (60-as években voltam gimis) még nem volt ennek a hatékony, emberséges és bölcs konfliktuskezelő módszernek neve, csak RUTINJA. És ezért a mi tanárnőnk nem is "lógott ki a sorból", mert ilyesféle volt az egész tantestület mentalitása!!
Mi gyerkőcök éreztük ezt az "egységes pedagógiai" hitvallást: KÖVETELEK TŐLED, MERT BECSÜLLEK! - és eszünkbe nem jutott volna ilyeneket irni a táblára - csak összebeszéltünk, és senki nem irta meg a házi feladatot...
Írásodban azonban kimondatlanul ott lappang egy érzés: szeretted volna "legyőzni" a gyerekek szemében az eltávozott kollégádat! Nem igy van? Márpedig a pedagógia csapatjáték. Csak együtt lehetünk - lehetnénk hatékonyak. De mára ez feledésbe merült, az osztályban tanítók sokszor nem is ismerik egymást, nemhogy rendszeresen összeülnének tapasztalatcserére a tanítványaikkal kapcsolatban.
A munkánk nem a rendszerváltás miatt lett gépiesebb, lélektelenebb. Megkezdődött az ádáz verseny a pontokért, és mára a tanárokat is ez érdekli jobban, nem az, mennyit fejlődik az adott tanuló önmaga korábbi tudásához képest! Szomorú. Mondhatni, ez az " errózió" folyamatos volt az utóbbi évtizedekben, és csak annyiban hibás a rendszerváltás oktatáspolitikája, hogy a szakfelügyeletek megszüntetésével, az alternativ tankönyvek engedélyezésével, a nagyobb tanári szabadság bevezetlésével még jobban felerősítette a negativ tanári mentalitást: nálunk mindenki csak a saját módszereit tartja üdvözítőnek és hallgatólagosan lenézi, elévültnek tartja kollégái módszereit...néhol ez odáig fajult, hogy a tanárok a diákokkal kitárgyalták x vagy y kolléga dolgait...
Julia, nagyon az izlésem szerint tanítasz, de érdekelne a felvetéseimről a véleményed! Vajon nem itt kellene keresni annak okait, miért nem partnert, hanem ellenséget látnak bennünk a tanítványaink, ahogy ezt a Federmayer Katalin e honlapon publikált blogjából is érzékeltem? (Periklész)
Sikeres új esztendőt és szolidáris kollégákat kívánok Neked az új esztendőben!
Tisztelettel és szeretettel üdvözöl: Domokos Zsuzsa)
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.09.06.
Microsoft-botrány: újabb korrupciógyanús szálra bukkant Hadházy
A jelentésben szereplő történet szerint a NAV esetében egy Microsoft-alkalmazott tiltakozott is amiatt, hogy az úgynevezett alvállalkozónak nincsenek kompetenciái a munkához. Azonban felvilá...
(Forrás: Magyar Hang)
--
2019.09.06.
"Kérdezd meg szüleidet, miért nem vagy megkeresztelve" – adja feladatul az ötödikes tankönyv
Bánhegyi könyve nem először kap publicitást: 2015-ben a tiltakozások hatására vissza kellett vonni az általános iskolák ötödik, a hatodik és a hetedik osztályaiból az általa írt tört...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.09.04.
„Füttyre indítható, fegyelmezett szolgahadat képezünk” – Exkluzív interjú Vekerdy Tamással és fiával, Dániellel
Az egyikük önmagában intézmény – bármit mond, az futótűzként terjed az interneten, és szavait anyák ezrei tekintik szinte szentírásnak. A másikuk elbújni szeret, és a szűkebb környezet...
(Forrás: wmn.hu)
--
2019.09.03.
A szelekció rendkívül nagy arányú növekedése a magyar iskolarendszerben 2010 és 2017 között. Nahalka István írása
Számtalan szakember és szervezet hívta már fel a figyelmet arra, hogy a szelekciós, illetve az esélyegyenlőtlenségek növekedését eredményező folyamatok egyre veszélyesebbek Magyarországon...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.09.03.
Friss felmérés: a pedagógusok 18%-a az első lehetséges alkalommal elhagyná a pályát
A gyorsjelentés szerint a válaszadók 79%-a szerint túl kevés az ellenszolgáltatás és túl nagy az elvárás, 21%-a várja, hogy javuljon a helyzet, ezen felül 21%-a munkahelyet változtatna, é...
(Forrás: eduline)
--
2019.09.03.
A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja
Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.31.
A magyar oktatás színvonala 30 évvel maradt le a valóságtól, és ez a szám most megduplázódik
– mondta Rózsa Ildikó, a Resuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány vezetője a 24.hu-nak a köznevelési törvény módosításával kapcsolatban. A parlament júliusban szavazta meg a szeptembert...
(Forrás: 24.hu)
--
2019.08.31.
A köznevelési törvény módosításainak eltörlését kéri az ellenzék az Alkotmánybíróságtól
Az ellenzék ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy készített egy alkotmánybírósági beadványt, amely minden alkotmánysértő módosítást pontról pontra végigvesz, és kéri ezek eltö...
(Forrás: mérce)
--
2019.08.31.
Vád alatt az érettségit közreadó nyomdász
Vádat emeltek az érettségi feladatokat kiszivárogtató nyomdai alkalmazott ellen – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a 41 éves, lajosmizsei férfi egy helyi nyomd...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)

--
  ofoe

Kedves Katalin! Jól tudja : 22 órát kellett volna alapul venni, a tagóvoda vezetője - bár csoportban kell lenni 3 csoportos óvoda esetén, tehát nem függetlenített vezető -, de kap órakedvezményt. Tehát nem a 32 órát, hanem a 22 órát kell nézni és erre rászámolni a túlórát. (A választ Bakonyi Anna óvodai szakértő adta meg.)

--
  Mohácsi Katalin

Tisztelt OFOE!

Szeretnék állásfoglalást kérbi a következő helyzetre! Tagintézmény vezető vagyok egy 3 csoportos óvodában. Saját csoporttal foglalkozom,és látom el a vezetői feladatokat.Kolleganőm nem lesz ebben az évben, így egyedül látom el a feladatot a nap folyamán.A fenntartó eddig 50 óra ingyen munkát kért, majd a 32 óra feletti órákat számolta el részemre 90 %-os túlórával. Kérdésem az lenne, hogy jogos-e számomra az óvónők kötelező 32 órájával való számolás, mert az én kinevezésemben a 22 óra van megjelölve.EDDIG A 32 ÓRA FELETTI IDŐT számolták el ingyen 50 órai munka után.

Válaszukat nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Mohácsi Katalin

--
  Sasváriné Rita

Tisztelt Szerkesztőség!
Emlékeim szerint volt egy 2012. évi szabályozás mely az iskolai gyv felelős feladatkörét ill. annak változását írja le. Ha jól emlékszem, az ofő munkakörbe jobban beletették a gyv- t, míg a szakirányú képesítéssel nem rendelkező tul.képpen pedagógus gyv felelős feladatai arányosan csökkentek. Kb a kapcsolattartás segítése és a statisztika maradt meg neki. Meg is szűnt a 2 óra adható órakedvezménye. Most szükségem lenne arra az információra, hogy mely rendelet vagy törvénymódosítás írja le ezt a változást. Ebben kérem segítségüket. Tisztelettel: Sasváriné

--
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek