OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. december 16.
» Hozzászólások (7)
Címkék:
 

Andor Mihály: Lépéskényszer

Új rovatunk első cikke több mint két éve jelent meg az Iskolakultúrában. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy PISA-eredménnyel ezelőtt. Rövidített változatban olvasható volt az ÉS-ben is „A csőd előtti utolsó pillanat” címmel.

Andor Mihály írásából itt csak részleteket idézünk. A teljes cikkek elérhetők a lap alján. Hozzá kell fűznünk, hogy a szerző ezt az írását ajánlotta fel hozzászólásként virtuális kongresszusunkhoz.

--

Két évvel ezelőtt a közoktatás iránt érdeklődő közönséget megrázta a PISA 2000 címet viselő nemzetközi összehasonlító vizsgálat eredménye, amelyből kiderült, hogy a 15 éves magyar diákok olvasási-szövegértési képessége, természettudományos és matematikai műveltsége a nemzetközi átlagnál gyengébb, ismereteiket nem tudják önálló feladatmegoldásokban alkalmazni, problémamegoldó képességük siralmas. A PISA 2000 mindenkit rádöbbenthetett arra, hogy a magyar diákok alapkészségeivel valami baj van, hogy az iskola kezdő szakaszában nem történik meg azoknak a kompetenciáknak a kialakítása, amelyekre minden tanulás épül.

A szakemberek nem lepődtek meg az új statisztikai adatok láttán, hiszen az első nemzetközi tudásmérés, az 1970-es IEA-vizsgálat óta végzett újabb és újabb vizsgálatok már egyre romló eredményekrol számoltak be. A bajok nem a múlt század hatvanas éveiben kezdodtek. Ezt egy alig ismert 1996-os nemzetközi vizsgálatból lehet tudni, amelyet húsz országban végeztek el a 16 és 65 éves kor közötti népesség olvasási kultúrájáról. (Vári és mások, 2001). Vagyis az a korosztály is bekerült a vizsgálatba, amelyik az 1930-as évek végén kezdte iskoláit. Az olvasási kultúra kifejezés ne vezessen félre senkit. Nem arról szólt a vizsgálat, hogy a felnőtt népesség hány százaléka olvasta és milyen mélységben értette meg, mondjuk, Thomas Mann vagy Németh László regényeit, hanem egész életünk írásos feléről. Vagyis nemcsak az ünnepnapi, hanem a hétköznapi tudásról is. (Ferge, 1976)

[…]

A foglalkozási szerkezet változása átalakította a munkához szükséges fizikai és szellemi erőkifejtés arányát is. És nemcsak azért, mert nagyobb lett a szellemi természetű munkahelyek aránya. Ahagyományosan fizikai munkát igénylő tevékenységek is átalakultak. A közműárkot ásó 21. századi „kubikos” kis árokásó gépet működtet, a rakodómunkás villás targoncát, a földműves traktort, kombájnt, bálázót stb., a szállítómunkás darus autót, a kőműves segédmunkása teherfelvonót, és lehetne folytatni a sort.

Ha egy ország nem akar a harmadik világ szintjére süllyedni, akkor minden szakma művelőjének képesnek kell lennie arra, hogy újat tanuljon. A közoktatásnak ezekre a minőségi változást jelentő fejleményekre kell fölkészítenie a ma és a holnap diákjait. Ezzel szemben az oktatáspolitika egészen a legutóbbi idokig a régi logika szerint muködött: akármilyen kihívás érte, mindig valamilyen mennyiségi – konkrétan: expanzív – választ adott. Az iparosodás előrehaladtával növelte az oktatásba bevonandók számát, hogy legyen elegendő írni-olvasni tudó munkaerő. Ennek következtében az írni-olvasni tudók aránya az 1869-es 30 százalékról 1941-re 94 százalékra emelkedett. Majd hogy legyen munkaerő az egyre nagyobb szellemi fölkészültséget igénylő feladatokra, emelte a kötelezően elvégzendő osztályok számát. Az Eötvös-féle közoktatási törvényben fiúk számára 6–12, lányok számára 6–10 év volt csak a tankötelezettség életkora. Ez napjainkra több lépcsőn keresztül fölment 18 éves korra. A hatéves elemit fölváltotta a nyolcosztályos általános iskola, és napjainkban a tankötelesek 98 százaléka ezt legkésőbb 16 éves koráig el is végzi.

Az alapoktatás mennyiségi növekedése azonban nem hozott minden problémára megoldást, ezért a mennyiségi növekedés átlépett a következő iskolafokba: 1937-ben érettségit adó iskolába egy-egy korosztálynak még csak 10 százaléka járt, 2000-ben már 75 százaléka. Minthogy ez a mennyiség már nehezen növelhető, az expanzió tovább kúszott a felsooktatásba. Az 1960/61-es tanévben a frissen érettségizetteknek még csak 26 százalékát vették fel felsooktatási intézmény nappali tagozatára, a 2003/2004-as tanévben már 70 százalékát. (És nemcsak az arány nőtt, hanem a mennyiség is: 1960-ban 31 579 fő érettségizett, 2003-ben 89 227 fő.)

Az iskolarendszer mennyiségi növekedésével párhuzamosan az 1960-as évektől kezdve megindult a tanítandó anyag mennyiségi növelése. A szellemi élet a „tudományostechnikai forradalomtól” volt hangos. Korábbi középiskolai ismeretdarabkák hullottak alá az általános iskolába, és korábbi egyetemi tananyag lett része a középiskolai tanterveknek, miközben ezeken kívül is egyre több „korszerű ismeretet” próbáltak a gyerekek fejébe tömni. A tananyagduzzasztás nem szándékolt, de súlyos társadalmi következményekkel járt: fölerősítette a magyar közoktatás amúgy is erősen szelektív jellegét. Az egyre nagyobb anyag elsajátíttatására nem volt több idő az iskolában, ezért óhatatlanul egyre több teher hárult a családra. Az időhiány átalakította a tanítás módszertanát is: az iskola már nem akar semmit megtanítani, csak „letanítani” a tantervben megszabott anyagot. Kialakult a „zsúfoltság pedagógiája”. Még annyi lehetőség sem maradt a tanulók egyéni különbségeinek figyelembevételére, amennyi korábban egy-egy ihletett pedagógus révén a frontális tanítás réseiben adódott. Az ellenőrzés és számonkérés képességfejlesztő módszereit (szóbeli felelet és fogalmazást igénylő dolgozat) kiszorították a tesztek és tesztlapok.

[…]

Az olvasási teljesítmény alapvetően fontos, mert minden tanulás alapja. 1970 és 1995 között az olvasási teljesítmény mind az általános iskolások, mind a középiskolások körében drasztikusan romlott, majd ezen az alacsony szinten rögződött. Egyre több pedagógus tanított egyre kevesebb gyereket egyre gyengébb eredménnyel.

Az sem javítana a helyzeten, ha teljesítenék a pedagógus-szakszervezetek állandó követelését, a béremelést. 1995 elején a minisztérium átvilágította a közoktatást. A vizsgálat – többek között – számba vette a közoktatásra fordított pénzek alakulását, és megállapította, hogy fölhasználásuk hatékonysága romlott. Miközben a mennyiségi feladatok csökkentek és az oktatási kapacitás nőtt, az általános iskolában változatlan maradt a körülbelül 10 százalékos lemorzsolódási arány, azaz összességében ennyien buknak egyszer vagy többször iskolai éveik alatt. De nem hozott észrevehető változást az az 50 százalékos béremelés sem, amelyet 2002 őszén hajtottak végre.

A magyar közoktatás rossz teljesítményének tehát nem lehet az az oka, hogy kevés az iskola, kevés a tanterem, kevés a tanár, hogy sok tanuló jut egy tanárra vagy hogy alacsony a pedagógusok fizetése, hanem valami egészen más: az oktatási rendszer pedagógiai stratégiája. Ennek a pedagógiai stratégiának az a lényege, hogy a célként megjelölt tartalmakat, amelyek egyre terebélyesebbek, mindenkinek azonos idő alatt kívánja átadni. „[A]z oktatási rendszer a gyorsulva gyarapodó új tudást igyekezett és igyekszik magába integrálni, a meglévőkhöz hozzáadva anélkül, hogy a régi, kevéssé fontos ismereteket kellő mértékben szelektálni tudná. Ennek következtében a fölösleges, tudni nem érdemes ismeretek sokasága túlterhelést eredményez. Hiába alakult ki szilárd elhatározás az ésszerű terjedelmű tananyag létrehozására, a tantervek ismételten túlméretezetté, túlterhelővé alakulnak. … Ebből az ördögi körből ma már egy hagyományos, de mértéktartó tanterv birtokában sem remélhető kitörés (ha ilyet sikerülne is létrehozni, ami az eddigi tapasztalatok szerint szinte reménytelen vállalkozás). Ez a helyzet ugyanis mélyebben fekvő probléma: az extenzív tartalmi, tantervi fejlődés, a felhasználható idő kimerülésének tüneti megnyilvánulása”. (Nagy, 2003, 4–5.)

[…]

Ebben a helyzetben meg lehet tenni, hogy egyetlen iskolát sem vonnak össze vagy szüntetnek meg; egy fővel sem csökkentik a pedagógusok számát, és közben még a fizetésük is nő; el lehet menni akár addig is, hogy egy-egy pedagógusra két-három gyerek jusson; hogy húsz-harminc fős iskolákban is legyen szabványos méretű tornaterem és uszoda; hogy fel legyenek szerelve minden szükséges taneszközzel; hogy teljes mértékben biztosítsák a szakos ellátottságot – csak éppen nagyon sok pénz kell hozzá. Nincs a világon olyan gazdag ország, amely ezt megengedhetné magának, de nem is biztos, hogy lenne értelme. Csakhogy ott van az a racionálisan nem, érzelmileg azonban érthető törekvés, hogy a legkisebb település is ragaszkodik iskolájához, akár azon a – fölismert vagy föl nem ismert – áron is, hogy a rosszul fölszerelt, szaktanárokban szűkölködő intézmény saját gyermekeik esélyeit rontja.

[…]

A magyar politikai osztály azonban – akárcsak az élet más területein – ebben sem vizsgázott jól. Két legnagyobb pártjának cselekedeteit nem a „közjó” motiválja, hanem – különböző intenzitással – a hatalom önmagában. A hatalom megszerzéséhez szavazat kell. A választójoggal rendelkezők 11 százaléka diplomás, és e csoporton belül közel 20 százalék tanítással keresi kenyerét. Jelentőségük azonban még létszámuknál is nagyobb, egyrészt azért, mert e csoport tagjai az átlagnál nagyobb arányban el is mennek szavazni, másrészt azért, mert környezetükben nagy a befolyásuk.

Az elmúlt kilenc év nem a közoktatás rendbetételével telt, hanem politikai harccal. A harcot az jellemezte, hogy a liberális oktatáspolitika kialakította a szükséges változások koncepcióját, majd – amikor éppen kormányzati pozícióban volt – tétova lépésekkel elkezdte megvalósítani. A tétovaság egyik oka, hogy a szavazatmaximálást szem előtt tartó koalíciós partnere fél szívvel támogatta; a másik, hogy jobboldali ellenzéke minden sértett részérdeket fölkarolva és fölnagyítva minden elképzelést támadott. Ezt néhány példán lehet a legjobban érzékeltetni.

[…]

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Kitti | 2008. január 22.
Szia, Tisztelt cskati!
Végtelen örömmel tölt el, hogy ily módon is megismerhettelek! A személyiségem mindig is provokáló volt, szeretek sarkítani, gyorsan általánosítok, ítélek. Az a mondanivaló, amit leírtam, biztos vagyok benne, hogy nem Neked szólt, de tudd, hogy ahol én élek hasonló hely a terepmunkáséhoz. Ott a pedagógiát nem lehet már elválasztani a szociális hálótól, a finanszírozási, a közoktatási, a szocilis és gyámügyi igazgatási törvényt ugyanolyan jól kell ismernie a pedagógusnak mint a tananyagot vagy a családtámogatási rendszert. Én egy aprócska kis része vagyok a társadalomnak és arra kárhoztattam saját magam, hogy tanítsak: ismeretet, életvezetést, empátiát, szerénységet, közvetítsek értéket és példa legyek. A szerep óriási, fel kellene hozzá nőni. Érzelmileg, erkölcsileg, emberi magatartásilag. Közben érnek az ingerek: a média képeivel, a közoktási törvény lehetetlen direkt irányításával, létszámhatáraival, a valahonnan mindig másolt sémáival, a saját széttagolódott társadalmi rétegeket szegregált iskolákban tanító, önmagukkal meghasonló pedagógusokkal, az elvárásokat támasztó fenntartóval, a még nagyobb elvárásokat igénylő és empátia nélküli szülőkkel.
Provokálok igen: csak egy szál virágot kérek drága ajándék helyett évzáróra, azt hittem lesznek követőim, de nem. Levágtam a gyerek lábujjáról a körmöt, levágtam a gyerek haját, szülői beleegyezéssel letetvelenítettem, azt hittem lesznek követőim, de nem. Segítek kitölteni kérvényeket, minden évben kimegyek családlátogatni, azt hittem mindenki a követőm lesz, de nem. A gyerekem tanító nénije sem volt nálunk.
Vigyázz: Te se általánosíts túl korán, ne magadból és csak a környezetedből indulj ki: sokszínűek vagyunk. Nem vagyok pesszimista, csak realista, küzdök és közben bízva bízok. Üdvözöllek a távolból!
cskati | 2008. január 20.
kedves kitti!
nem hagy nyugodni a hozzászólásod. az ebédfőzés alatt most nem óravázlatoltam, hanem ezen gondolkodtam. sok olyan problémát felvetettél, amin érdemes hosszabban eltöprengeni.
"vannak olyan családok számosan, akiknek a napi tv-reklám jelenti a civilizált világgal(ha van még áramuk) a kapcsolatot (egy ilyen helyről írok ) számukra csak a szakadékot mélyíti a havi fixes pedagógus az ő világuk és az elérhetetlen világ között."
kell-e hogy lelkiismeretfurdalásom legyen emiatt? miért vannak ők ilyen helyzetben? legjobb szándékuk ellenére jutottak ide, vagy ők is tehetnek róla? vannak nagyon nehéz sorsú családok, akik mindent megtesznek, hogy előbbre jussanak, de olyan a rendszer, hogy képtelenek segíteni önmagukon. az ő esetükben én empatikus vagyok, és igyekszem minden lehetőséget felhajtani számukra. van, hogy sikerrel is járok. de az állam, az önkormányzat, a szociális segítő hálózat feladatait is ne akarják már az én nyakamba varrni. így is sokat átveszek önként és dalolva. ha meg önmaga a bajainak az okozója, nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam. én megdolgozom minden fillérért. beosztom azt a keveset, ami van. lemondok dolgokról, más, fontosabb javára. persze, hogy nekem mi a fontos, azt én döntöm el. és a családom, a gyerekem a fontos. meg az önbecsülésem. nincs kamerás mobilom, (ha megengedhetném magamnak, lenne, de a gyerekem tandíja, meg étkezése fontosabb) míg szegény segélyes, ingyenétkező tanítványom minden családtagjának van. ez is a képhez tartozik.
"Próbáljunk már meg egyszer csak egy évet tisztességesen végigdolgozni, ajándékot nem várni, elégedjünk meg egy szál virággal, egy kézszorítással, egy könnyes tekintettel. Próbáljunk meg a közbeszerzésen nyert, hibáktól hemzsegő tankönyvből előre fölkészülve, úgy tanítani, hogy az általunk már oly sokszor emlegetett funkcióját vesztett családra ne háritsunk házi feladatot. A nehezen olvasó szülőre ne bízzuk Alsó és Felső Egyiptom egyesítésének miértjét."
ezek evidenciák. erről nincs mit vitázni. ha valaki nem így dolgozik, az munkajogi probléma.
"mindennap egy jó szóval kezdjünk, ismerjük meg a családot, ne mú körömmel menjünk oda, vagy pözsóval, tiszteljük már az embert."
az első két tagmondattal megint egyetértek, a többivel már vitábaszálltam, most csak cizellálom. attól, hogy pedagógus vagyok, még civil, sőt nő is lehetek. ha békében vagyok önmagammal, minden sokkal egyszerűbb. ehhez nem pláza, butik, ilyen-olyan márkás cucc kell, a pedagógus-butik (turkáló:)) épp olyan megfelelő. meg a szekrény mélyéről előhalászott húszéves ruhák. most úgyis újra divatosak. nem kötelező lefelé azonosulni. sőt. ha mindig feszült, elégedetlen vagyok, hogy tudok hitelesen válaszolni arra a kérdésre: -minek tanuljak, anélkül is többet keresek, mint ön, tanárnő? -azért, mert akkor azt csinálhatod, amiben örömedet leled, mint én a tanításban.

ezért írtam ezt a hosszú monológot. ezért az utolsó mondatért.
cskati | 2008. január 19.
kedves kitti!
örülök, hogy beszélgethetünk. beletaláltál, 50 év körüli vagyok, és a férjem nem pedagógus, de két fiút taníttatok, és a megélhetés nekem is gondot okoz. nekem is vannak elkeserítő tapasztalataim kollégákról, én is el szoktam keseredni. de pesszimistán nem lehet élni. ha nincs előttem cél, nem tudok dolgozni. és valahogy úgy alakult, megszaporodtak körülöttem az elhivatott kollégák. lehet, csak szerencsém volt.
de nem is ez a mondandóm lényege. ha süt rólam a elkeseredettség, az "úgysem sikerül" érzés, akkor úgy is lesz. olyan szép ez a pálya! annyi örömet tud okozni! ha tudom, mit akarok, egyszerűbb az utam. nem kell mindenkit szeretni. tudni kell különbséget tenni lényeges és lényegtelen dolgok között. ha bosszant a nem korrekt kolléganő, nem figyelek rá. sok fölös energiát elszív a negatív érzelem. lehet, kicsit lila amit mondok, de működik. ne hidd, hogy könnyű dolgom van. sok 3h-s gyereket tanítok, a hozzájuk kapcsolódó szülőkkel együtt. és úgy tapasztaltam, nem veszik rossz néven, hogy a külsőm olyan, amilyen. manapság, amikor a szülő választhat iskolát, tanító nénit, nagy a verseny, és az idő nem nekem dolgozik. :) persze azt azért még nem hallottam, hogy a műkörmöm miatt döntöttek mellettem. (mert nekem is van).
a pedagógus bérek életkor szerint járnak, jutalom nincs, akkor meg olyan mindegy, a kolléganő hogy mosolyog.. amegbecsülés persze fontos, jó, ha a tantestület is elismeri a tudásomat, de ha nem, azt is túl lehet élni. a szülők akkor is értékén kezelnek . a gyerekekről nem is beszélve. volt az életemnek olyan időszaka, amikor én is a gyerekektől kaptam csak meg a "jutalmamat". de tőlük igen. és ebben az esetben az idő nekünk dolgozik.
kitti! hidd el, nem bántani akartalak. ellenkezőleg. annyi mindent megtapasztaltam már, tudom, mi a fontos az életben. nem a lelkiismeretlen kollégák,a nemhozzáértő főnökök. az osztályom, a szülők a fontosak. és rájuk kell fordítani az energiát, a többi lényegtelen, időrabló tevékenység.
újra elolvastam a kommentedet, mind a kettőt. tulajdonképpen igazad van, nagyon is igazad van sok mindenben. csak könnyebb legyet fogni egy csepp mézzel, mint egy hordó ecettel. ez a heves indulat bármilyen jóindulatot is fed, elfedi azt. nem lehet rá jól reagálni. én sem tudtam. becsületesen kell dolgozni. igen. nem szabad számolni a ráfordított időt, energiát. igen. nem szabad lenézni a ránk bízott gyerekeket. igen. nem szabad úgy viselkedni, öltözködni, élni, hogy az feszélyezze, megalázza a szülőket. igaz. de ezt valahogy tapintatosabban, empatikusabban kellene közvetíteni. hogy híveket toborozzunk. ne érezze senki úgy, ő a célpont, és most neki meg kell javulnia. mert most rossz. inkább csalogatni kellene az új útra.hogy magától jöjjön. én legalábbis így gondolom.
legyen szép vasárnapod
kati
kitti | 2008. január 19.
Tisztelt cskati!
Ismét nem jól fogalmaztam, sajnálom hogy téged csak a műköröm fogott meg. Lesajnálom azt a pedgógust, akinek ma nincs személyes érdekeltsége a hivatása iránt, menjen el a pályáról, mert potenciálisan ő az aki mindenfelé a megalkuvót, a mosolygót játsza, senkinek sem mer kritikával élni ,puszival fogadja azt a szakmai fölöttesét is, akit ha kellő kiállása lenne elküldene melegebb éghajlatra. Ehelyett ő is föveszi a legjobb zakóját, kifesti a körmét, fodrászhoz, kozmetikushoz megy csakhogy a legjobb külsejével jelenjen meg az értekezleten és ha vége fölsóhajtson: ezt is sikerült túlélnie a legtökéletesebben és a legcsendesebben, hazautazik és kijavít még egy pár dolgozatot, vacsorát készít, majd megnézi az esti filmet a tv-ben.
A műkörmöt csak jelképesen modtam, arra mertem gondolni, hogy vannak olyan családok számosan, akiknek a napi tv-reklám jelenti a civilizált világgal(ha van még áramuk) a kapcsolatot (egy ilyen helyről írok ) számukra csak a szakadékot mélyíti a havi fixes pedagógus az ő világuk és az elérhetetlen világ között. Ha nincs személyes érdekeltsége a gyermek fejlesztésében akkor csak a fizetéséért jár be az iskolába és sírni hogy milyen későn ért haza előző nap is?
Lehet, hogy igazad van, mert ha te egy ötvenév körüli hölgy vagy, és az életed párja nem pedagógus akkor ennyire tényleg nem vagy alulfizetve. A lottón nyert pénzedből kocsit is vettél, a lakásfeljújításra hitelt sem kell felvenned a gyermekeid nem kollégisták, nem fizetsz harmincezer forintos tankönyvet, nyelvvizsgadíjat, utiköltséget, lakásrezsit, színházbérletet, internetet, mobiltelefonod sincs.
cskati | 2008. január 15.
én egy nagyvárosi pedagógus vagyok, aki kistelepülésen él, és van bizonyos rálátásom az ottani iskolai életre is.
napszámos, vagy a személyiségével nevelő felkészült, hiteles értelmiségi? ez itt a kérdés. mert mindegyik más. a napszámos elvégzi a kiadott munkát, az utasítás szerint. ma ezt, holnap mást. nincs beleszólása, nincs személyes érdekeltsége, szimpla alku tárgya a munka. amit vállal, becsülettel elvégzi, hiszen ettől függ, legközelebb hívják-e? és nem is vitatkozik, nem akar újítani, jobb megoldásokat javasolni, mert lehet, pont a saját munkáját szünteti meg ezáltal. korrekt munkaerő, semmi több. bár manapság ez se kevés.
a pedagógus ennél jóval több. ő alkotó munkát végez. élvezi a munkáját. egész személyiségével hat. a műkörmével is. le kellene már számolni azzal a tévképzettel, hogy áldozatos munkánk csak elhanyagolt külsővel valósítható meg. baráti társaságban gyakran szóba kerül a szakma is, és szinte mindig megemlítik, az utcán tévedhetetlenül felismerik, ki a pedagógus. görnyedt testtartás, meggyötört tekintet, ráaggatott sose-volt-divatos ruha, semmi frizura. ennyire azért nem vagyunk alulfizetve. az igényesség nem pénzkérdés. a külsőnkkel is nevelünk. azokat a "kistanítónéniket" imádják gyerekeim, akik csinosak, ápoltak. a fiúk szerelmesek belé, a lányok meg kikérdezik a ruhák, körömlakk eredetét. és mindent megtesznek a kedvükért. és nem kell divatmajomnak lenni. csak harmóniát sugározni. aki nem fontos önmagának, annak miért higgyem el, hogy a tanítványai fontosak számára? a szülőnek se mindegy, kire bízza a gyerekét. ezzel most nem azt a néhány nem a pályára való kollégát védem, aki plázacicastátuszban libeg a folyosón, hanem azt mondom, fontos a külcsíny. meg a belbecs. ez is hozzátartozik az alkupozícióhoz. értelmiségihez méltó kinézettel sok minden más. ezt egyébként jobb helyeken tanítják is. csak nekünk nem. vajon miért?
sajnos, igaz, nem vagyunk mindig naprakészek. nem olvasunk el minden friss kutatási eredményt. néha csak kétfelé differenciálunk, és talán türelmetlenek is vagyunk. de készek és képesek vagyunk a hibáinkat felismerni, és javítani. a kevésbé ambíciózus kollégának meg lehet tapintatosan segíteni. ha jószándékot érez a szavaink mögött, jön velünk. de agresszióra agresszió a válasz. mint a gyerekeknél.
sarkosan fogalmaztam, szándékosan. beszélgessünk, vitázzunk, ha ez a téma megér ennyit. ha nem, felejtsük el, volt egy szabad félórám, amikor gépbevertem. ennyi.
Kitti | 2007. december 21.
Én egy kistelepülési pedagógus vagyok, aki régóta aggódva figyelem kollégáimat és a magyar közoktatás terén végzett példátlan csere-kereskedelmet. A kollégák nem tekintik hivatásuknak, azt amit csinálniuk kellene, hanem havi fixes munkahelynek. Sajnálják az idejüket, állandóan sírnak, a kezelhető problémákat is vagy a szülő vagy a közoktatáspolitika valamelyik szereplőjére vetítik. Továbbképzések: szemtelenül magas költségen, mindenféle stratégia nélkül összehozott programokból választhat a motiválhatatlan tanerő. Ötcsillagos szállodákban hétvégeken megtartott, szakvizsgák tréningjeként eladott sznobságok sora tarkítja a kínálatot. Aki ezt nem bírja pénzzel válogathat a programfüzetekből, melyet a pedagógiai intézetek adnak ki. Finanszírozás: kistelepülés, messze a megyeszékhelytől, messze a fővárostól ugyanannyi normatívát kap mint a főváros a feladat ellátásra, kistelepülések önkormányzatainak képviselőtestületei ( a demokrácia csilagai: kocsmárosok, boltosok sokak, akik beszámoltatják az intézményvezetőket, a közoktatás finanszírozásához rengeteget értenek) szobrokat avatnak, térburkolókat raknak, ők is városiasodni akarnak: kell a turista, nincsenek civiljeik, nincsenek vállalkozóik akik ezt megfinanszíroznák, közben az óvodák és az iskolák fenntartási költségein fanyalognak. Megoldásként minden évben faragnak a pedagógus létszámon vagy az indítható osztályok, csoportok számán. Szakma: fogyatékos, SNI-s gyermeket délután fejlesztünk, nevelési tanácsadók, szakértői bizottságok hirtelen összedobott szakvéleményei vagy a szülőt, vagy a pedagógust háborítják föl. Mindig, mindenki a túlterheltségre hivatkozik. Ugyanakkor a pedagógus bemegy egy hipermarketbe és elvárja, hogy a volt tanítványa mosolyogjon rá vissza és készségesen tájékoztassa, és át sem gondolja, hogy lehet az eladó épp a a 16. óráját tölti a boltban és arra gondol hová dugja el a gyermekét a téli szünetben, mert a pedagógus nem vállalja, hiszen neki kötelező órája van. Eladtuk magunkat: korrepetálás helyett ugyanazt a gyermeket az otthonunkban pénzért tanítjuk?! Próbáljunk már meg egyszer csak egy évet tisztességesen végigdolgozni, ajándékot nem várni, elégedjünk meg egy szál virággal, egy kézszorítással, egy könnyes tekintettel. Próbáljunk meg a közbeszerzésen nyert, hibáktól hemzsegő tankönyvből előre fölkészülve, úgy tanítani, hogy az általunk már oly sokszor emlegetett funkcióját vesztett családra ne háritsunk házi feladatot. A nehezen olvasó szülőre ne bízzuk Alsó és Felső Egyiptom egyesítésének miértjét. A pedagógiai szakma krémje: sajnálatos: pénzért előadja azt, amit valahol, valakik összegyűjtöttek a számára, de ha projektor elromlik, képtelen az előadást megtartani, mert nem tudja fejből. Az OH: fenyeget, szankcionál, de sajnos nem ér el mindenhová, mert ő is túlterhelt, így mindig megússza a nagytöbbség az ellenőrzést. Szakadjunk már el az önsajnálattól, a nagypolitikától és nézzük végre a gyereket és adjuk meg neki azt, ami kell. Vívjuk ki saját és kollégáink igaz becsülését. Már az is eredmény lenne, ha újra a nemzet napszámosának hívhatnának bennünket.
A mai magyar közoktatásnak valamennyi szereplője bűnös, hogy idejutottunk, de a legnagyobb vesztese a gyermek. A gyermek szegény, a gyermek három hás, a gyermekre jár az integrációs normatíva,plusz normatíva!!! Csak a pedagógus nem jár neki, mert ő túlterhelt: mindennap egy jó szóval kezdjünk, ismerjük meg a családot, ne mú körömmel menjünk oda, vagy pözsóval, tiszteljük már az embert. Ne legyünk álszentek. Talaljunk már vissza a pökhendiségből a gyermeki lélek iránt érzett alázatig, e nélkül nem megy. Még szerencse, hogy csak egy állapotot képeztünk így több generációban és nem gyógyíthatatlan betegséget, mert kiöltük volna a "90 -től született gyermekek legalább egynegyedét. Akkor legyenek elvárásaink, ha mindenki nem a tőle elvárható maximumot tette volna le a képzeletbeli asztalra, hanem a gyermekből hozta volna ki a boldogságot. Szégyeljük magunkat.?! Mindenki azt az írásjelet használja, amelyi beállítódottságához a legjobban illik.
Szekszárdi Júlia | 2007. december 19.
Andor Mihály cikkének itt közölt részlete nem tartalmazza azokat a pedagógusokat közvetlenül érintő konkrét példákat, amelyek engem már két évvel ezelőtt is felháborítottak. Akkor elmulasztottam, hogy vitába szálljak vele, de most kihasználom a lehetőséget a reflektálásra. Mivel a szerző most is aktuálisnak tartja az írását, hiszen a virtuális kongresszusunkhoz hozzászólásnak ajánlotta, úgy vélem, hogy a kapcsolódó vita is helyénvaló. Nem csupán a PISA-eredmények miatt. Az Andor által lefestett helyzetképet megalapozottnak és reálisnak tartom. Azzal is egyetértek, hogy rengeteget ártott az iskolaügynek a szakmai kérdések politikai síkra terelése.
Méltánytalannak vélem azonban, hogy a felelősséget differenciálatlanul a pedagógusokra hárítja, akik túlságosan nagy érdekérvényesítő potenciáljukat kihasználva fékezik a reformfolyamatokat, puszta kényelemszeretetből megakadályoznak bizonyos előre vivő döntéseket, és akik hagyják magukat manipulálni a jobboldal által. Ez a vélemény leegyszerűsített, egyoldalú és rendkívül igazságtalan. Szerintem a közoktatásügy még azért döcög el úgy ahogy, mert a pedagógusok többsége teszi, illetve próbálja tenni a dolgát.
Nem tagadható, hogy a pedagógustársadalom különböző színvonalú és értékvilágú emberekből tevődik össze, és nyilván vannak nehezen mozduló, merev, a jelen változásaira reflektálni képtelenek, sőt a pályára is alkalmatlanok is közöttük. No de mit tett bármelyik kormányzat az évtizedek óta emlegetett kontraszelekció megakadályozása érdekében? Mit tett azért, hogy a pedagógusokat megnyerje a valóban jó ügyeknek, hogy megértesse velük, hogy mi miért történik? Mikor folytatott utoljára érdemi (nem formális) dialógus a gyakorlat szakembereivel?
Ami pedig szakma tudós művelőit, rangos kutatóit illeti, többségük bizony lenézi, nem tekinti partnereknek a gyakorlatban működőket, véleményükre, problémáikra, tapasztalataikra alig figyel oda, nem csatolja vissza, általában nem is teszi számukra emészthetővé kutatási eredményeiket, türelmetlenül fogadja az ellenvéleményeket, és bizony nem mentes bizonyos küldetéstudattól áthatott elbizakodottságtól sem.
Mindez kiegészülve a (párt)politikai síkon történő rivalizálással, a közoktatáspolitika végig nem gondolt, a folyamatokat meg-megszakító, követhetetlen és így hiteltelenné váló intézkedéseivel rengeteget ártott az iskolaügynek, és a pedagógusok mentális egészségének. S mivel nekik (közhely, de nem tagadható) a személyiségük az első számú munkaeszközük (amit még az internet vagy a digitális tábla sem pótolhat) joggal érzik eszköztelennek, tehetetlennek magukat. Elbizonytalanodásukat csak fokozza, hogy az utóbbi időben egzisztenciálisan is fenyegetve érzik magukat, nem értik (nem is igen érthetik) azokat a folyamatokat, amelyeknek részesei.
Mondd, Misi, szerinted ki mindenki felelős az érzékelhetően egyre romló helyzetért?
És ami a legfontosabb: hogy lehetne közösen kikeveredni ebből az áldatlan állapotból? Hogyan lehetne elindítani egy valóban konstruktív dialógust a közoktatás valamennyi szereplője között? A magam részéről csak ebben az irányban tudom elképzelni a kiutat. A gőgös felülemelkedés ugyanúgy nem visz előre, mint a bűnbakkereső egymásra mutogatás.
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.06.18.
Itt a törvény, amivel a rezsim magához láncolja a gyerekeket
A közoktatási törvény tervezett módosítása meggátolja a szülőket abban, hogy kimenekíthessék gyermeküket a rossz oktatási rendszerből, zöld utat ad arra, hogy a szakmailag nem megfelel...
(Forrás: Szülői Hang)
--
2019.06.18.
Akkor is elkezdhetnek tanítani a pedagógusok, ha a nyelvvizsga miatt csúszik a diplomaszerzés
A pályakezdő tanárokat is segíti a köznevelésről szóló törvény módosítása, mert akkor is elkezdhetnek tanítani, ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diplomájuk kiadása - mondta az...
(Forrás: eduline)
--
2019.06.17.
Ha afrikai árvaházba menne önkéntesnek, hát, ne tegye!
Eltartja és konzerválja a gyerekek fejlődését károsan befolyásoló, tömeges árvaházak létezését, sőt, akár családokat szakíthat szét az a mai napig általános gyakorlat, hogy a fejlett...
(Forrás: index)
--
2019.06.16.
Megint szép élet lehet a katonaélet
Három katonai középiskola lesz a közeljövőben Magyarországon — tudta meg lapunk. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium mellett Hódmezővásárhelyen és Székesfeh...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.06.16.
Belenyúl a kormány az oktatásba, de nem mondják meg, mit akarnak vele
Több ponton is belenyúlna a kormány a köznevelési törvénybe, derült ki egy csütörtökön megjelent módosítócsomagból. Megszüntetnék a magántanulóságot, ami eddig a jómódú családok...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.06.16.
Le akarták váltani a tanárok az igazgatót, erre kivonult az egyház egy tolnai iskolából
A szülők kezdeményezték a változtatást, amihez csatlakoztak a pedagógusok és az önkormányzat. A gerjeni iskola fenntartója a szekszárdi tankerületi központ lesz, a tolnai intézménytől...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.06.16.
Köznevelési törvénymódosítás: már a demokrácia látszatát is lebontják
„Nagyobb anyagi megbecsülést kaphatnak az iskolaigazgatók” című közleménnyel promózta az EMMI a köznevelési törvény tervezett módosítását. Azt kifelejtették belőle, hogy végleg...
(Forrás: Pécsi Stop)
--
2019.06.14.
Megszüntetné a kormány a magántanulói státuszt – egy lépés előre, kettő hátra
Az eddig az iskolából kipenderített gyerekek bent tartása a közoktatásban tehát valóban jó lenne a gyereknek és a társdalomnak is (feltéve, ha a fenti feltételeket biztosítaná az állam...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.06.13.
Elvenné a beleszólást a kormány az iskolaigazgatói kinevezésekbe
Az iskolaigazgatók kinevezésekor az érintett tanári közösségek, diákok, szülők, nemzetiségi önkormányzatok hivatalosan is véleményezhetik a jelölteket. Több olyan botrány is volt az...
(Forrás: index)
Utolsó üzenetek:
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek