Lépéskényszer című, idézett cikkében mindenekelőtt a reformoktól idegenkedő pedagógusokat teszi felelőssé a közoktatás kudarcosságáért. Ennek tudatában tartjuk szükségesnek, hogy meghallgassuk a másik felet is. Csirmaz Mátyás arról ír, hogy a reformvonat pedagógus utasaként miként is élte meg az elmúlt másfél évtized változásait.">
 
 
OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2008. január 15.
» Hozzászólások (13)
Címkék:
 

Csirmaz Mátyás

„Annyira szeretem a reformokat!”

Andor Mihály az Olvasónapló rovatban idézett cikkében mindenekelőtt a reformoktól idegenkedő pedagógusokat teszi felelőssé a közoktatás kudarcosságáért. Ennek tudatában tartjuk szükségesnek, hogy meghallgassuk a másik felet is. Csirmaz Mátyás arról ír, hogy a reformvonat pedagógus utasaként miként is élte meg az elmúlt másfél évtized változásait.

Az elmúlt tizenhét évben a közoktatásban egymást érték a reformok. Mi, pedagógusok csak kapkodtuk a fejünket, s közben már azt sem tudtuk, honnan jövünk, hol vagyunk, és merre tartunk.

Az egyik nagy reformgéppuska-sorozat a tantervszabályozásban ért el bennünket. Nemcsak az egymást sűrűn követő Nemzeti Alaptanterv-változtatások követhetetlen tartalmiságában, hanem a politikai pártok e kérdéskörben önmegtartóztatást nem tűrő, a szakmai szempontokat szinte teljesen figyelmen kívül hagyó beavatkozásaiban (persze ehhez a beavatkozáshoz szükség volt a szakmai holdudvarok kialakulása is).

Az 1990–1998 között lezajló tantervszabályozás gyökeres változásokat hozott. Az 1998. szeptember 1-jétől az érvénybe lépő Nemzeti Alaptanterv alapján az iskolák elkészítették és bevezették helyi tantervüket.

Az 1998-ban kormányzati pozícióba került új politikai erők azonban felülírták a helyi tanterveket szabályozó Nemzeti Alaptantervet – és bevezették a kerettanterveket. Ennek értelmében az iskolák átdolgozták helyi tantervüket függetlenül attól, hogy a változással egyetértettek vagy sem.

2002: újabb kormányváltás, amely felülírta az előző koncepciót, és az iskolák ennek értelmében megint dolgozhattak, javíthattak, módosíthattak. Ezen a ponton már szinte teljesen elveszítettük a fonalat, és egyre inkább úgy éreztük, hogy az oktatási rendszerben eluralkodik a káosz. Igazán komolytalanná akkor vált számunkra az ügy, amikor kiderült: a folyamatnak még koránt sincs vége, és már kormányváltás sem szükséges ahhoz, hogy a „NAT- csinálók” önmagukat is felülírják.

A tantervszabályozás első „vonatára” felszálló pedagógustársadalmat röviddel a kigördülés után leszállították, és átirányították egy másik vonatra, majd ez a vonat is megállt, utasainak ismét le-, illetve át kellett szállniuk. Most ugyan már nem kell átszállni, de vonatunk olykor váratlanul útirányt változtat, illetve holtvágányon vesztegel, mivel javítják a mozdonyt. Sajnos a szerelvény csak másodosztályú kocsikkal közlekedik, és még büfé sincsen rajta. A tantervszabályozásnak egyetlen olyan vonata sem volt, amelyen a tizenhét év alatt végigutazhattunk volna.

Most a „kompetenciafejlesztés” a legújabb „trendi”. Úgy emlegetik, mint azt a bizonyos spanyolviaszt. Az iskolák természetesen – az elvárásoknak megfelelően – ismét átdolgozzák a dokumentumaikat, azaz oldalanként körülbelül három-négy helyre beszúrják a kompetenciafejlesztéssel kapcsolatos kifejezéseket, majd az egészet beteszik a szekrénybe (porosodni). Olvasni úgysem olvassa ezeket már régóta senki.

Ugyanakkor előfordulhat, hogy mégis be kell mutatni őket az ellenőröknek, esetleg valamilyen pályázathoz mellékelni bizonyítandó, hogy az intézmény működése legitim, és az ott dolgozó pedagógusok korszerű pedagógiai módszereket alkalmaznak. A dokumentumok alapján persze szinte minden intézményben a lehető legkorszerűbben folyik a személyiségfejlesztés, az integráció, kooperatív módszereket alkalmaznak, kiscsoportok működnek a tanórákon, projektek indulnak, terjed a drámapedagógia…

Az intézmények „stratégiai terve” – most nevelési program a neve – tíz év alatt a törvényi előírásoknak köszönhetően hatalmasra duzzadt, átláthatatlanná, kezelhetetlenné vált. A közmondás is úgy szól: „Aki sokat markol, keveset fog”.

És ezzel az ügy még nem zárult le. A minőségirányítási program iskolai kiépítésének törvényi előírásai és azok változásai ugyanis újabb fejezetet jelentenek a magyar közoktatás szabályozásában. Mivel a helyi pedagógiai programok a legtöbb intézményben nem működőképesek, a minőségirányítási programoknak gyakran nincs mire épülniük. Így ezek az újabb programok tovább szaporítják azoknak a dokumentumoknak a halmazát, amelyek a polcon porosodnak.

A néhány éve törvény által előírt vezetői és pedagógus munkakörben foglalkoztatottak „teljesítményértékelésének szempontjai” és az „értékelés rendje” kategóriából főként azok az elemek élnek, amelyek felhasználhatók a pedagógusok (és más vonatkozásban az intézményvezetők) megfélemlítéséhez, túlmunkára kötelezéséhez, esetenként elbocsátásához.

A Közoktatási törvény 40. § (1) bekezdése kimondja: „A közoktatási intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzat határozza meg.” A törvény alapján a szervezeti működési szabályzatot, a pedagógiai programot, a minőségirányítási programot, a házirendet a nevelőtestület fogadja el. Tapasztalataim viszont azt mutatják, hogy az iskolák nagy részében úgy fogadják el ezeket a dokumentumokat, hogy a pedagógusok nem ismerik azok tartalmát, összefüggésrendszerét. Így fordulhat elő, hogy e dokumentumok sok esetben nemcsak magukkal, de főképp egymással sem koherensek, gyakran ellentmondásokkal terheltek. Ez általában akkor üt vissza, ha a működésből adódóan látványos belső konfliktusok adódnak. Ezeket a konfliktusokat a munkáltató általában hatalmi szóval szünteti meg. A pedagógus kiszolgáltatott az iskola vezetésének, az iskola vezetése a fenntartónak, a fenntartó pedig a központi finanszírozási rendszernek. Minél alacsonyabb fokán áll valaki hierarchiának, annál kiszolgáltatottabb.

Általános tapasztalat, hogy a fenntartók gyakran többre becsülik az alájuk rendelt intézményvezető lojalitását a szakmai hozzáértésnél, munkája tényleges minőségénél. Szerencsés esetben a lojalitás együtt jár a szakmai hozzáértéssel, ez azonban viszonylag ritka. A feltétel nélküli lojalitás, főként vidéken, helyi kiskirályságok kialakulásához vezetett. A tömeges pedagóguselbocsátások ismeretének tükrében is felvetődik a kérdés, hogy a munkáltató milyen szempontokat helyezett előtérbe döntésének meghozatalakor („Nesze neked, minőségirányítási program!”).

Mit látunk magunk fölött? A pénzügyminisztérium folyamatosan felülírja az oktatási minisztérium elképzeléseit is, a költségvetési törvény a közoktatási törvényt. Közoktatási ágazatunk „állatorvosi lova”, mostohagyereke: az alapfokú művészetoktatási rendszer működésének országos szabályozása a megmondhatója, hogy a közoktatással azt lehet tenni, amit a „hatalom” akar: folyamatosan és mindenféle következmények nélkül megsértheti a maga által alkotott törvényeket, jogszabályokat. „Szakmai egyeztetéseket” folytat önmagával vagy mindazokkal, akik nem mondanak ellent, és nem kritizálnak. Így az abszurditás is természetessé válik, mint a páncélszekrények a kórházi ágyunk mellett, amelybe lassan már a tisztességünket sem tudjuk bezárni.

--

A jelzett problémákat súlyosbítja az a körülmény is, hogy a közoktatás költségvetési támogatása egyre zsugorodik. Az állam egyre kevesebbet ad, a fenntartónak egyre nagyobb mértékben kell hozzájárulnia iskolái működtetéséhez. A helyi önkormányzatok jelentős része pedig tudvalévően nagyon szűkös erőforrásokkal rendelkezik. Ma már nem csupán szegregált iskolák és települések vannak, hanem szegregált térségek is. Hiszen aki teheti, menekül a reménytelenné váló helyzetből, elindul a munkalehetőségek, a jobb megélhetés irányába. És szép számmal akadnak olyanok is, akik éppen azért menekülnek, mert csak „azok” maradtak ott…

Így közelít kis hazánk az annyit emlegetett esélyegyenlőséghez.

Közoktatásunk olyan elemi problémákkal küzd, hogy ebből csak a „digitális táblát minden iskolának” nagy reformja vezetheti ki (megjegyzem: én magam informatika-központú vagyok, de még nem veszítettem el a realitásérzékemet).

De azért nem mondhatjuk, hogy egyáltalán nincsenek sikerek, látványos eredmények. Néhány hónapja jártam egy hátrányos helyzetű térség hátrányos helyzetű településén, a mérhetetlen szegénység egyik felkiáltójelében, ahol uniós pénzből kastélynak felérő óvodát építettek: gyönyörű, hatalmas terek, aula, tágas termek, ebédlő, konyha, lift stb. Megkérdeztem, hogy mindez miből lesz fenntartható, ha már nem lesz uniós támogatás. Érdemben nem tudtak válaszolni, csak annyit mondtak, hogy ennek az épületnek a fűtési költsége többszöröse az előzőnek. Mindenki megérdemel egy kis luxust: reggel 8 és 16 óra között a „palotában”, utána talán jobb kedvvel tér majd vissza a „viskóba”. (Ezért szeretünk sokan bizonyos helyekre járni: például a hátrányos helyzetűekről ötcsillagos szállodában tartott konferenciára.)

Majd csak lesz valahogy – mondják. Majd csak lesz valahogy?!

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Csirmaz Mátyás | 2008. január 23.

Mérlegelem helyzetemet, helyzetünket, s nem tudom: "Fejjel a falnak!" vagy "Fallal a fejnek!" ?
Hami János | 2008. január 23.

"Nem lesz több megszorítás!"- mondta a nadrágszíj erőteljes meghúzása után. A nadrágszíjon belül elfogyott a levegőnk, így válaszolni sem tudtunk a kijelentésre.
Csirmaz Mátyás | 2008. január 23.

Én nem taktikázom. Taktikázzon kinek az a dolga. Én a problémáról rögtön beszélek (mégha "súlytalanná" is válik e miatt). Arról nem tehetek, hogy az oktatásügy "elitjének" lassú az emésztése (vagy jól felfogott érdeke- 10 éve tapasztalom).
Csirmaz Mátyás | 2008. január 21.

S ezek a megszólalásaim mind a "reformvonatos" írásomhoz kapcsolódnak, s nem "újabb problémák": az írásom egyik bekezdését konkretizálja egy aspektusból, tényekkel, számszerűen. Idézem: "A jelzett problémákat súlyosbítja az a körülmény is, hogy a közoktatás költségvetési támogatása egyre zsugorodik...." Ez így túl általános (akárki mondhat ilyet), viszont ha konkretizálom valamilyen területen tényekkel, adatokkal, számításokkal, akkor más a helyzet. Talán jobban lehet vitázni vele (vagy egyáltalán nem). A probléma megértését viszont jobban segíti.
Csirmaz Mátyás | 2008. január 21.

Kedves Júlia!
Télen érek rá írni (Tavasztól nyár végéig nem nagyon). Ilyenkor olyan vagyok, mint a "gyorsvonat" (utána egyhelyben állok). Minden iskola most számolja, pontosítja a 2008. évre szóló költségvetését, ezért gondoltam, hogy fontos az ezzel kapcsolatos véleményem közzététele, akár több helyen is. Már csak azért is, mert a "teljesítmény- mutatós" normatív támogatási rendszert a "média" többségében pozitív változásnak minősítik, miközben nem is értik sokan, mit is jelent az valójában.
Szekszárdi Juli | 2008. január 21.
Kedves Mátyás! Ha ilyen sok témát vet fel egyszerre, akkor nem várhatja az érdemi reflexiókat. Így csak a mennyiség nő. Meg kellene várni, míg válaszok jönnek, azokra visszajelezni (ha van érdemi mondanivalója), végiggondolni az ügyet, és csak azt követően újabb problémát szóba hozni. Végig kellene vinni, amit elindított. Érdekes az alapírás a reformvonatról, szellemes az első hozzászóláshoz kapcsolt vonatmetafóra továbbgondolása. De meg kellene várni, amíg azt valaki tovább viszi. Most felhozott két újabb témát gyors egymásutánban. Ráadásul ezek olyan gondolatok, amelyeket az internet más oldalain már megfogalmazott. Az nk7.hu (Nevelésügyi Kongresszus) honlapon próbáltam is válaszolni Magának az ott feldobott (fontos) témákra. Próbáljunk egy nyomvonalon haladni, különben nem lehet számítani elmélyültebb, a közhelyeken túlmutató gondolatokra, az adott problémák körüljárására, és arra, hogy érdemi kommunikáció alakul ki. Így csak monológok sorozata olvasható (sok fontos elemmel), amelyek tartalma így súlytalanul elenyészik a parttalan virtuális térben. Pedig örülünk, hogy itt van közöttünk, de ne csak mondja-mondja, álljon is szóba velünk. Tehát lehet reflektálni azokra a gondolatokra is, amelyek másutt vetődnek fel, miközben kivárja, hogy mit szólnak a Maga felvetéseihez.
Csirmaz Mátyás | 2008. január 21.

A költségvetési törvény finanszírozási rendszere a közoktatást kettősen sújtja:
- olyan „teljesítmény-mutatós” számítást vezetett be, ami már eleve kevesebb támogatást nyújt pl. az általános iskolák legtöbb évfolyamán (1-6. évfolyamon sokkal kevesebbet, 7-8. évfolyamon minimálisan többet az eddigi normatív támogatásoknál)
- különbséget tesz azonos életkorú, azonos évfolyamra járó gyerek és gyerek között.


Magyarázat- példa:
A „teljesítmény- mutató” alapján meghatározott átlaglétszámmal történő számolással
az általános iskola 1. osztályában, 21 tanuló után a 2008/2009. tanévre járó alapnormatív támogatás: 3 060 000 Ft.
Ha a tanulók osztálylétszáma 21 fő alatt van, akkor kevesebb, ha felette, akkor több alapnormatív támogatás jár. Ez azt jelenti, hogy ha ezt az összeget az egyes tanulókra lebontjuk, akkor az egy főre eső normatív támogatás összege alacsonyabb a 21 fő alatti osztálylétszámúak esetén, mint a 21 fő, vagy azt meghaladó osztálylétszámúaknál.


2005- ben - 204 000 Ft/ fő/ év - számítás alapján 21 első osztályos tanuló után 4 284 000 Ft alapnormatív támogatás járt az iskoláknak. A 204 ezer Ft akkor is járt egyes tanulónként, ha 21-nél kevesebben, vagy többen tanultak az adott osztályban.

Csirmaz Mátyás | 2008. január 21.

A 2008. évre szóló Költségvetési törvény (2007. évi CLXIX. Tv) 2009. szeptemberig meghatározza a közoktatás finanszírozását. E tv. 3. sz. mellékletének Kiegészítő szabályzatában leírt „teljesítmény-mutatós” számításhoz megadott általános iskolai „osztály/átlaglétszámmal” kapcsolatos a kérdéseim: - Miért ezek az átlaglétszámok lettek megállapítva? – Hogyan, milyen számítási módszerrel állapították meg ezeket az „átlaglétszámokat”? Összeadták a Magyar Államkincstár által szolgáltatott adatok alapján az ország összes, adott évfolyamára járó tanulóját, s elosztották az osztályok számával? Ezt a számolási módszert, s az általa meghatározott szabályt nevezzük „nagy hal bekapja a kis halat”- számolási következmény- szabálynak.
Miért? Nézzük meg: - az általános iskola 1-2. évfolyamán a tanulói átlaglétszám 21 fő, 3. évfolyamon 17 fő, 4. évfolyamon 16 fő, 5-6. évfolyamon 23 fő, 7-8. évfolyamon 20 fő.

Vegyünk mintának két kistelepülést, amely úgy társul, hogy helyben megmaradnak az iskolák pl. 1-4. évfolyamon. Vegyük példának az 1. évfolyamot: - egy-egy első osztály van mindkét kistelepülésen. Ezek általában 12- 18 fős osztályokkal működnek, s legtöbb helyen nem érik el a 21 főt (ekkora létszám egy városi iskolának is dícséretére válik). A „teljesítmény-mutató” alapján tehát ezek a kistelepülések (amelyek azért nem is annyira kicsik, csak a „nagy hal megeszi a kicsit” számítási módszer alapján) kevesebb alapnormatívához jutnak, mint azok az iskolák, amelyekben eléri, vagy meghaladja az osztálylétszám a 21 főt. Magyarán szólva: MA MAGYARORSZÁGON NEM ANNYIT ÉR EGY GYEREK EGY KISEBB TELEPÜLÉSEN, MINT EGY NAGYVÁROSI TÖMEGISKOLÁBAN.
Az alapnormatív-támogatás átalakítása „x forint/gyermek/ év „ számítási módszerből átlagosztály-létszámú számításra épülő „teljesítmény-mutatós” módszerre, továbbnöveli a hazai iskolarendszerben súlyosan meglévő esélyegyenlőtlenséget, s nagymértékben hozzájárul a szegregáció felerősödéséhez.

Csirmaz Mátyás | 2008. január 19.

Kedves Petra!

A különbség a MÁV és a „Közoktatási ReformVonat” (továbbiakban: KRV) között:

- a MÁV utazási szolgáltatásait akkor vesszük igénybe, amikor mi magunk akarjuk. Ha nem akarunk vonattal utazni, akkor még mindig választhatunk a busz és a személygépkocsi között.
A KRV-t nem mi választottuk, hanem arra kötelező volt a felszállás mindenkinek, s akkor, amikor azt megmondták.

- Mielőtt felszállunk a MÁV vonatára, előtte megváltjuk a jegyünket, s addig utazhatunk, ameddig az szól.
A KRV-n előbb felszálltunk a különböző vonatokra, s amikor rajta ültünk, akkor derült ki, hogy mennyibe kerül ez nekünk. Újra és újra jegyet váltottunk, váltunk valamire, ami talán nem is létezik.


Azonosság a MÁV és a KRV között:

- Egyiket sem az utasok működtetik. Mi csak beírhatunk a panaszkönyvbe!
A panaszkönyvbe beírtakat mennyire veszik komolyan, az kérdés.


Persze bliccelők mindkét helyen vannak!
Szávai István | 2008. január 17. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Persze, ki fogom juttatni, csak ugye más egy átgondolt kritika, meg egy gyorsan odavetett megjegyzés.
Dolgozom rajta, aztán majd jelentkezem..
Földes Petra | 2008. január 17.
Kedves István!
Remélem, "kijut", és kérlek, ne tagadd le! Mert akkor leszünk komolyan vehető vitapartnerek és a kritika megfogalmazására jogosult szakemberek, ha a magunk felelőségét is komolyan vesszük.
Beszélünk "a modell alapvető hibájáról", vagy másutt: "elmaradt paradigmaváltásról". Itt az ideje, hogy elkezdjünk előrefelé gondolkodni: rajzoljuk fel egy jó iskolavilág vízióját, tervét; nem a reformvonat kétségbeesett utasaiként, hanem a fiatalokért felelős, tapasztalt és gondolkodó szakemberekként. Nézzük meg, mik a céljaink! Nézzük meg, ehhez milyen eszközökre, szabályzókra van szükség! Nézzük meg, hogyan, milyen technikákkal boldogulnak,akik a mikrokörnyezetükkel elégedettek; mit lehet tőlük tanulni, mit lehet általánosítani? Beszéljük meg, hogy egyáltalán: mi a dolgunk, mi a teendőnk a magunk jobb közérzete, jobb munkakörülményei, nagyobb szakmai befolyása érdekében! Én pontosan ott folytatnám, ahol Csirmaz Mátyás abbahagyta: azok a dokumentumok nem maguktól porosodnak a polc tetején, hanem azért, mert nem érezzük magunkénak őket. Ez nagyon nincs rendben így...
Szávai István | 2008. január 17. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
A sok probléma közül az egyik legnagyobb:
Amikor a szocialista iskola kétségkívül igen rossz "kimeneti teljesítményét" kritizálva annak megváltoztatására tettünk javaslatokat, nem különült el világosan a modell alapvető hibája a rossz megvalósulásból származó hibáktól. A biológia oktatás kritikája egészen másképp néz ki, ha egy kitűnően felszerelt szaktanteremben csoportmunkában, "Durelli" igényességű tanulói kísérletekkel dolgozó, nagy akváriumokkal, inszektáriumokkal, röpdékkel rendelkező biológia szaktanárt vizsgálunk, mint ha egy lepusztult teremről lepusztult teremre osztályok után kószáló, tankönyvre,munkafüzetre hagyatkozva reménytelenül rikácsoló kollégát.

Az új modellek pedig szinte kivétel nélkül ez utóbbinak adtak kissé korszerűbb színezetet.

Pénzhiány, tudáshiány, motiváltsághiány ( Fenntartók - iskolavezetők - kollégák részéről, kb ebben az erősorrendben )vezetett oda, hogy az iskolai gyakorlat egyre reménytelenebb távolságokba sodródott a valóságos igényektől, elvárásoktól. Érdekes, élményekkel és elvárásokkal, erőpróbákkal teli, a tanítványokat munkatársaknak tekintő, ... á ebbe most nem vágok bele .... iskolavilágtól.

Ez utóbbinak egyébként - természetesen a felső pedagógiai világ megfelelő felelősségrevonása mellett - a mi gyakorló szintünkön is látom a problémáit. Tudom, hogy rossz szöveg, ha egyszer nem jut el hozzánk az oktatásra szánt pénz, mert nincs tételes elszámolási kötelezettség - akkor hogyan vehetek bármi felelősséget is magamra. Külsősökkel beszélve nem si szoktam megtenni, ilyen belső fórumon azonban megengedhetőnek vélem. Ha kijut, úgyis letagadom.
Szóval nem a biológia tanítás - természetismeret tanításban van az ellentét, hanem a rossz minőségű és jó minőségű tanításban.

Szándékosan nem főszakom a vizuálpedagógia területéről vettem a példát, mert akkor ma nem érnék be a munkahelyemre.

Amúgy - Mátyás - Köszönöm a fentieket, még alaposabban át fogom rágni.
hadnagy márta | 2008. január 15.
Elolvasva a két írást ismételten felmerült bennem egy már nagyon sokszor hangoztatott gondolat: talán a kevesebb több lenne. És úgynúgy mint az élet bármely területén, a mindenféle oktatási reformokban elsősorban azt kellene leszögezni, mit is akarunk elérni tulajdonképpen. Az első években szerintem legfontosabb lenne az írás olvasás ALAPOS elsajátítása és a négy matematikai alapművelet. Ennyi. Divatos kifejezéssel élve, szerintem ezek azok az alapkompetenciák, amik ha nincsenek meg, nincs mire építeni. Nos, pont ezeken igyekszünk minél hamarabb "túllenni", büszkén mondva, hogy a gyerek már az első elemiben decemberben folyékonyan ír olvas. Igaz, de sok közülük a gyakorlás hiánya miatt meg is marad kb. ezen a szinten, és később már nincs idő ezt pótolni. Ezért aztán még tizenkettedikben is sokszor előfordul, hogy fordítunk: magyarról magyarra (félreértés elkerülése végett nem valami hiperbonyolult szakszövegre gondolok, hanem egyszerű meghatározásokra). A második, véleményem szerint nagyon fontos, de soha nem említett célkitűzés: megtanítani a gyereket gondolkodni. Azt gondolom, ennek a kompetenciának a kifejlesztése legalább olyan fontos lenne, mint az írás olvasásé. Miért kell oda eljutni, hogy 25-öt és 36-ot nem tudnak számológép nélkül összeadni? Sőt továbbmegyek, ha erre a számológép 142-t ad eredményül a diák gondolkodás nélkül elfogadja. Gyakran idézem volt osztályfőnökömet, aki mindig azt mondta nekünk, hogy nem feltétlenül kell mindig mindent megtanulni. Tudni kell, hol lehet megtalálni. Mert amit nap mint nap használok, azt akarva akaratlanul úgyis megjegyzem, amit meg évente egyszer, azért vannak a könyvek hogy megnézzem. Hát ezt tartom én nagyon fontosnak, ezt a szemléletváltást, hogy ne akarjunk a gyerekekkel mindenárom mindent megtanultatni. Gondolkodni tanítsuk meg őket, ki-ki a saját területén, összefüggéseket látni, ez aztán hozná a többit maga után. Nem véletlen, hogy az életben nem mindig a legjobb tanulók boldogulnak a legjobban, viszont a gyengébben tanuló, de életrevaló gyerekek általában az életben is feltalálják magukat.
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.07.19.
Nyáry Luca: A magántanulás mentett meg attól, hogy csődtömeggé váljak – Így látja az új törvényt egy érintett diák
A köznevelési törvény pénteken elfogadott módosításai szerint a következő tanévtől (tehát már idén szeptembertől) megszűnik a magántanulói státusz, felváltja az úgynevezett „egy...
(Forrás: wmn.hu)
--
2019.07.17.
Kell még 164 millió forint közpénz a milliós tandíjjal induló elit magániskolára
Szeptemberben nyit Debrecenben az alapítványi iskola, ahova a jelentkezés is 100 ezer forintba kerül. Ösztöndíjas helyek egyelőre nem lesznek, az építkezést az adófizetők állják, a szá...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.07.17.
Egyszerre 11 óvónő mondott fel egy újpesti óvodában
Olyan pedagógusok hagyták ott az óvodát, akik már az alakulás óta ott dolgoztak, alapítók voltak. Két olyan mesterpedagógus is felállt, akik óriási szaktudással is rendelkeznek. A távoz...
(Forrás: Újpesti Hírmondó)
--
2019.07.17.
Még egy dolog, amiben szembemegyünk Európával: egyre több a korai iskolaelhagyó
A 2010-ben elfogadott Európa 2020 Stratégiában Magyarország azt vállalta, hogy 2020-ra a korai iskolaelhagyók arányát 10 százalékra csökkenti, ettől a célkitűzéstől azonban egyre távolodunk...
(Forrás: Népszava)
--
2019.07.17.
Megőrülsz: almaügyi nyomozást rendelt el a tankerület
Valószínűleg megtaláltuk a hét agygörcsét, pedig még csak kedd van. A magyar általános iskolákban általában almát adnak a tízóraihoz, ám arra, ami most jön, egyetlen almagengszter, egyetlen...
(Forrás: Pécsi Stop)
--
2019.07.17.
A német, az osztrák és a lengyel rektori konferencia kiáll az MTA mellett
Közös közleményben adott hangot kedden aggodalmainak a német, az osztrák és a lengyel rektori konferencia a Magyar Tudományos Akadémia átalakításával kapcsolatos jogszabály elfogadása miatt...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2019.07.17.
Évtizedes kudarcok után újra tanulhatnak
Van, akitől a gyermeknevelés és autista kisfia fejlesztése, van, akitől az önbizalomhiány, és van, akitől a családfenntartó szerep vette el a továbbtanulás lehetőségét. Egyesek beletö...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.07.17.
Bódis József: Nem csorbulnak a szülői jogok a köznevelési törvény módosításával
Az államtitkár hangsúlyozta: a szülői jogok továbbra is megmaradnak, mert ha a szülő úgy ítéli meg, hogy korai lenne háromévesen óvodába vinni a gyermeket, egy év halasztást kérhet....
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.07.17.
Az érettségi biztos túlbuzgósága miatt semmisítették meg a Szinyei Gimnázium tizenöt végzősének érettségijét
A helyzet abszurditását fokozza, hogy az iskolában a tizenöt említett diákon kívül is voltak olyan érettségizők, akiknek az érintettekhez hasonlóan hiányzott egy-egy természettudományos...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek