OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2008. január 30.
» Hozzászólások (13)

A látogató

Egy művészeti alapiskolai részlegért felelős rajztanár feljegyzései

Szávai István

Ötvennégy éves biológia-rajz szakos általános iskolai tanár vagyok. Kis falusi iskolában tanítottam öt évig a biológia-rajz mellett kémia, technika, testnevelés, magyar nyelv és irodalom tantárgyakat annak az osztálynak, ahol én voltam a „főnök”. Aztán egy városi testnevelés – később: testnevelés-
matematika – tagozatos mamutiskolában csak rajzot. Megéltem itt jót-rosszat, sikert-kudarcot, ügyetlenkedtem-ügyeskedtem, utóbbiból több jutott (itt kell megköszönnöm barátaimnak, kollégáimnak, volt és létező tanítványaimnak, üzemek dolgozóinak, vezetőinek, vállalkozóknak, hogy támogattak, családomnak, barátaimnak, hogy tűrtek...), úgyhogy bizonyos szakmai körökben híresek lettünk tanítványaimmal, szűkebb környezetünkben pedig „városképalkotó elemek”. Aztán jött a rendszerváltás, a NAT művészetoktatás-pártoló szellemisége és azt ellehetetlenítő gyakorlata. (Nagyobb erők működtek persze itt, mint a NAT.) Néhány év múlva már egy művészeti iskolában tanítottam rajz-festés-mintázást, grafikát, vezettem egy telephelyet, illetve névleg az egész iskolát, hisz én voltam az igazgató, de a valóságos adminisztrációs és szakmai vezetés jó részét az iskolát indító gyakorló iskolaigazgató-magánvállalkozó végezte. Aztán alapítványi díszletek épültek az egyébként nagyon becsületes, tisztességes vállalkozás köré, végül – amikor már csak tisztességtelenül lehetett volna folytatni, az iskola feloszlott, a mi részlegünket átvette az a bizonyos régi sporttagozatos általános iskola, úgyhogy most ennek vagyok a művészeti tagozatért felelős igazgatóhelyettese. Minden más (boldog család, egyesületi, szakmai élet stb.) megtalálható a weblapomról nyíló egyéb weblapokon.

Utóbbi években kissé elszakadtam a napi pedagógiai valóságtól. Más világban éltem, a művészeti iskolavilág védett környezetében. „Természetvédelmi övezet.” Jó volt itt élni, de rossz volt arra gondolni, hogy közben mások, akiknek nem jutott ilyen kivételes hely, tovább kínlódnak az eszköztelenséggel, közönnyel, mindenféle elesettségekkel. Tudtam persze, hogy ez a természetvédelmi övezet nem tartható fenn sokáig ilyen szigetként, vagy kisugárzik a hatása, vagy összeomlik. Dolgoztam tehát az előbbi lehetőségért, aztán az összeomlás után visszakerültem a délelőtti oktatásba, de a művészeti iskolával együtt. Kis kényelmetlenségek, merevségek, de óriási lehetőség, hogy akkor most minden gyerekhez eljuthatunk, minden lehetséges, mintha megint mindent újrakezdhetnénk.

Óralátogatásra indulok. Műhelyelőkésztő órát fogok megnézni egy művészeti alapiskolában (hivatalosan: Alapfokú Művészetoktatási Intézményben), és kitöltök majd egy óralátogatási jegyzőkönyvet. Magam is tanítok egy művészeti alapiskolában, ötödikeseket és elsősöket, az elsősöknél nekem is vannak műhely-előkészítő óráim, valamint igazgatóhelyettesként szakmai vezetője vagyok a képzőművészeti tagozatnak.

A fenti állításokban több megmagyarázandó kifejezést használtam.
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Igen. Van ilyen. Láttam már ötvenegynéhányat. OKÉV-ellenőrként, kerékpártúrák során, szakmai rendezvényeken. A fenntartó (önkormányzat, egyesület, alapítvány) alkalmaz egy igazgatót. Igazgató alkalmaz egy fenntartót, pl. alapítvány elnökévé nevez ki valakit, az igazgató meg felvesz néhány, néhányszor tíz tanárt. (Hacsak nem kapja készen őket a fenntartótól.) A tanárok megkapják a kék könyvet, kapnak alapvető taneszközöket, a beírt tanulók megjelennek az órákon, délután visszajönnek képzőművészetet tanulni, vagy a délelőtti órarendjükbe van beillesztve a rajz-festés-mintázás főtárgyi óra. Összetett iskola vagy egységes iskola. (Nagyon nem mindegy, melyik, mert előbbinek jár a normatív támogatás, utóbbinak nem.) Fizetnek érte havi 1500-3000 Ft-okat, hol mennyit kérnek, már ha nincs GYVT-s papírjuk, mert a hivatal azt mondja, hogy akkor nem szabad tőlük pénzt kérni, persze a hivatal sem fizeti be helyettük. Ha mindenki GYVT-s? Akkor, tessék annyiból kijönni. Ha nem lehet, ne tessék őket képzőművészetre tanítani. Tanuljanak valami elemibbet. Ilyen helyekre nem való Művészetoktató Intézmény, ahová – mint láttuk – megérkeznek a gyerekek, aztán kapnak valamit, történik velük valami. Hogy mi, az attól függ, mi van a tanárok fejében és kezében. (Hard- és szoftver-állomány.)

Vannak-e rajztáblák, ecsettálak, papírok, festékek, kréták, agyag, mintázóeszközök... sok minden (lásd pl.: Kapcsoskönyv).

Ismernek-e alapvető tanítási eljárásokat, ha igen, miféléket, és milyen mélységben. (Kiből tanítasz? Vitruvius, Leonardo, Dürer? Itten? Haranghy? Kőrösi? Illetve hát ezek nyilván csak forrásaid sok egyebek mellett, tehát inkább: Xantus Gyula? Balogh Jenő? Környeiné Gere Zsuzsa? Földi Péter? Szabados Árpád? Makoldi? Dombiné Szántó Melánia? Győri program? Melyikből mennyi?)

Vagy van egy tanmenete, kapta valakitől, kezdi az élményrajzokkal, befejezi az alakkal belső térben, közben „színesíti” ezzel-azzal. Levélnyomatok az ősz színeivel, havas táj fehér temperával fekete fotókartonra, nyugodt, biztos unalom, másodrendű szakmaiság, de kockázatmentes. Be kellene gyűjteni a kerengő tanmeneteket, képmellékletekkel. (Tanulói munkák, szemléltető anyagok. Hogy ez a kultúra se maradjon ki a vizuálpedagógiai körképből.)

És persze: hogyan és miért megy be a tudás és az eszközök birtokosa a foglalkozásra. Gyorsuló léptekkel közeledik? Gondolatban már ott van, szelíd izgalommal várja, mi valósul meg a terveiből. Vagy... nincs idő egy ilyen kitérőre, vissza a főcsapásra.

A portás reggel kinyitja az intézményt, elkezdődik a dolgok, életsorsok intézése. Intézkedő személyek: portás, takarító néni, tanárok, igazgatóhelyettes, igazgató. Alapítványi iskolánál fenntartó is intézkedik. Az intézkedések eredményeképpen a korábban említett hardver- és szoftver-állomány függvényében gyönyörű képek készülnek papírokra, akvarellpapírokra, megalapozott farostlemezekre, vásznakra, akár több méteres mérettartományban is, kiégetett, mázazott plasztikák, makettek, linómetszetek, vad, expresszív formarohamok mellett finom, cizellált meditatív-modulatív (bocs!) munkák. Vagy halvány, alig fedett kis vízfestmények (bilduskák) A/4-es félfamentes lapokra. Előbbiek esetleg szép keretekben (nyugi, szinte ingyen van, az anyagot úgy kapjuk, magunk marjuk, festjük, keretezzük!), utóbbiak esetleg csak kirajzszögezgetve, de ez esetleg felcserélhető. Láttunk már bilduskákat aranykeretben, és Váli Dezsőt (Vajda Lajost... stb.) idéző munkákat százas szöggel felütve a falra.

Egyik intézmény ilyen, másik olyan. Amelyik nagyon olyan, azt óvakodjunk intézménynek nevezni. Még kikérik maguknak. Azt mondják: jó, tudjuk, hogy a pénzkiutalás feltételekhez kötött. Az állam csak intézményeknek utal ki pénzt.

--

Nem volt ez mindig így, a hőskorban feladatellátásra utalta, azt mondta: aki vállalja, hogy gyerekeket tanít... (oktatási törvényszöveg), az megkapja az ehhez szükséges pénzt. 60 000 Ft/tanuló/év. (Ez is megérdemelne egy tanulmányt, hogyan alakult ki ez az összeg, mire volt elég.) Minden mást rábízott a tanárokra. Jó, naplót akkor is kellett vezetni, felírni a gyerek adatait, de ha valaki látta már az iskolamúzeumok nagykönyveit, Arany János kézírását egy osztálynaplóban – nem jelenthet lelki terhet, hogy maga is kitöltsön egy naplót, megsimogassa a szemével a szülők nevét, akik ilyen remek gyerekeket neveltek számára. (Ebben a mondatban megint van pár csapda, de erről majd másutt.) Igaz, kell némi rugalmasság, hogy átíveljük a két nyomtatvány, a két világ közötti szakadékokat. Én szeretek naplókat kitölteni. Anyagokat beírni, de azért alkalomadtán szívesen átengedem az iskolatitkárnak, mert más dolgokat még jobban szeretek művelni az iskolában. Szóval volt némi elemi adminisztráció, de nem volt központi tanterv, kötelező felszerelésjegyzék, de volt pénz, volt gyerek, kezdődhetett a munka.

Művészetoktatás, művészképzés, művészettel történő, ép érzékű, ép eszű felnőtté érlelés... utóbbi igyekezett minél távolabb maradni az intézményes keretektől, az intézkedési tervektől, a lelkek ösvényein járó magányos harcosok vagy csapatvezérek nem szeretik ezeket a kifejezéseket, rosszak a tapasztalataik. Ilyen – nem intézményszerű – iskolát is láttam néhányat, többnyire utcáról betért alkalmi látogatóként. Megyek valahová, látom a kiírást, meg valami biztató jelet, emberi hangú plakátot, friss gyerekmunkát, bekopogok az igazgatóhoz. „Szervusz – kezét csókolom. Sz. I. vagyok, hasonló intézmény igazgatója, meg a téma kutatója, utcán jártamban, neveteket olvasván, meg sem is állhatám...”, és egyszer sem kellett csalódnom, a vezető minden esetben örömmel fogadta a betért idegent.

--

Ott hagytuk abba, hogy volt pénz, volt gyerek, kezdődhetett a munka. Nem tudni, hogyan folytatódott volna a történet, ha minden „intézmény” lehetőségei maximumáig fokozza a „hatékonyságát”. Nem tudom, felmerült-e bárkiben is, hogy ez megtörténhet, vagy mindenki rögtön arra gondolt: na jó, de azt azért csak ellenőrizni kellene, hogy megtörténik-e a 60 000 Ft/fő pénzért az elvárható értékgyarapodás. Mert ha csak úgy önmagától nem fog maximumra járni a rendszer, akkor e felé kell terelni, vagy a kimeneti teljesítmény mérésével, vagy a hivatali ellenőrzés eszközeivel. Korlátozzuk, ami rossz felé visz, segítsük, ami jó felé. Mivel a hozzáadott pedagógiai érték mérésére az igazgatásközelben tanyázó művészetpedagógiai társaságnak (amúgy, más vonatkozásban persze őszinte szeretetre méltó, kedves, értékes, jó emberek, mindig ünnep köztük lenni, kár, hogy nem járnak bicajozni) meglehetősen szerény eszközei voltak, a kimeneti teljesítménymérés szóba se nagyon került. Ha igen, rögtön jöttek a személyiségjogi, meg adatvédelmi hivatkozások. Maradt tehát a hivatali szabályozás, amely persze egyre merevítette az államilag finanszírozott művészeti iskolavilágot, a teljesítménymérés hiánya a tanárok magánügyévé tette a valódi értékek megjelenítését.

A történetet megírtam a Taní-tani-ban, nem akarom ismételni magam, elég a jelenre utalni. Ha ma egy tehetséges, elszánt tanár egy kis településen tízegynéhány tanítványával szeretne dolgozni, semmi remény, hogy erre pénzt kapjon. „Nem adottak az iskolaszerű működés keretei. Nincsenek évfolyamok, osztályok.” Egyetlen esélye, hogy egy nagyobb iskola telephelyévé válik. Ekkor megkapja a heti négyórás munkadíját, meg valami százezer forintnyi összeget, amiből legfeljebb félfamentes papírra, ceruzára, némi ragasztóra futja, míg ha nem kellene fenntartania, eltartania egy külön iskolahálózatot, és persze ha az önkormányzat köteles lenne tételes elszámolást adni az e célra kiutalt pénz felhasználásáról – a fizetésén túl mintegy háromszázezer forintja maradna eszközökre, anyagokra. Háromszor hatékonyabban működhetne. (Hát még, ha valami kivételes bátorsággal azt mondaná: „na, az első évben nem veszek fel munkadíjat, inkább veszek egy kemencét, linóprést stb.) Ahhoz, hogy mindez megtörténhessen, két apró, pici lépést kellene mindössze megtenni. Elszámoltatni a „vállalkozókat” az általuk felvett pénz sorsáról, és feladatteljesítéshez, kimeneti teljesítményhez kötni a pénzkiutalást. Mert amíg ez nincs, addig a rajztanárhoz el sem jut a pénz, járda épül belőle, vagy a képviselőtestületi kirándulás útiköltségéhez tesz hozzá valamit.

A Taní-tani-ban leírt kórtörténet utolsó eseménye:
Az egyre csökkenő fejkvótától, a merev hivatali szabályozástól haldokló iskolarendszer még egyszer felegyenesedett, létrejött egy szakmai testület, kidolgozott egy középszoftnak szánt minősítő eljárást. (A kezdeti ügyetlenkedések után egész korrektre sikerült, már az előminősítés segített kiszűrni azt a 10%-nyi iskolát, ahol valami nagyon nem volt rendjén. Egy tanárnak hatvan órája volt hetente, vagy egyszerre tartott órákat ugyanabban az időpontban két különböző faluban. Persze csak papíron, valójában nyilván egy művészeti főiskolai diplomával nem rendelkező tanár dolgozott helyette. Csak hát, ha az ő neve lett volna a munkaszerződésen, az OKÉV büntetett volna, mert a művészeti iskolában csak művész taníthat, vagy olyan tanár, akinek erre jogosító diplomája van. Ez így nagyjából rendben is lenne, ha meg lehetne mondani, ki tekinthető olyan művésznek, aki oktathat is. Az egyik válasz lehetne: mindenki, akitől eredmény várható. Vagy legyen azért legalább tagja a Háztömbbeli Képzőművészek Klubjának. Városi Klubjának. Megyei Klubjának. Országos Klubjának. Vagy legyen egy testület... A most érvényes válasz: művész az, aki diplomát szerzett egy művészeti főiskolán. Nádas Péter taníthat egyetemen írástudományt, de ha lenne írásművészeti alapiskola, ott nem taníthatna, mert még érettségije sincs.

A minősítő testület ennél a pontnál már kénytelen volt a sarkára állni, és azt mondani, hogy ha nincs jogában átengedni a vizsgálaton azt az iskolát, ahol az adott iparművész szakma egyik legjobb szakembere, komoly szakkönyvek szerzője tanít, igaz, néprajzos diplomával, akkor abbahagyják az egészet. Akkor menjen ki megint az OKÉV a több száz pontos, kifogástalan mérőlapjaival, ami nagyon finom, cizellált képet rajzol az iskolai adminisztrációról, de teljesen érintetlenül hagyja a kimeneti teljesítményeket, úgyhogy a vizsgálat, országos hírű szakemberek esetén eltekinthetett a szakirányú diplomától. (Az OKÉV persze változatlanul büntetni fog érte.)

De hagyjuk a bizottságot, nem tudom, hogyan történtek akkor a dolgok. Most már utolsó szakaszához érkezett a vizsgálat, ki kell menni, meg kell nézni egy iskola képzőművészet-oktató, művelő tevékenységét. Látogatni kell. Nagyjából tudom, mi vár rám.

Állítólag még mindig vannak fantom intézmények. Bejegyzik a tanulók adatait, „nézzétek, nézzék, kedves szülők, az állam erre az egyszerű aláírásra (igazolom, hogy gyermekem csak az önök intézményében vesz igénybe fejkvótát) küld egy kis plusz pénzt, amiből emelt szintű rajz-, tánc-, drámaórákat tudunk tartani”. Vagy másképp történik, nem tudni, a lényeg: nincs tanítás, csak adminisztráció. Konkrétumokat nem tudok, beszélik. Pl. az MZMSZ-fórumon. Ha ilyen helyre érkeznék, a helyi iskola igazgatója zavartan tárná szét a karjait:

„Nézze, ősszel valóban volt itt X. Y., hogy indítana itt egy képzőművészeti tagozatot, begyűjtötte a gyerekek adatait, de aztán valamin megakadt az egész. Az iskola papíron persze beindult, a gyerekek helyett befizet valami alapítvány, fejkvóta felvéve, egy utolsó éves főiskolás kap is valami kis tandíjkiegészítő fizetést, amiért aláírogatja, hogy ő foglalkozásokat tart valahol...” Mindez természetesen csak fantáziálás, nincs saját élményem. Ha tényleg van ilyen, azzal szakmailag semmi dolgom, a fenntartó közönséges bűnöző, el kell kapni, börtönbe kell csukni, fel kell tárni azt a jogi, közigazgatási hiátust, ami eddigi működését lehetővé tette, be kell foltozni, ha a hiátus oka nyilvánvalóan valamely állami szerv valamely képviselőjének mulasztása okán keletkezett őt is felelősségre kell vonni... Na, ez a szál az, amit nem egy művészeti iskolai óralátogatónak kell felgöngyölíteni. Legfeljebb sürgetheti a göngyölítő embert, mert ha nem göngyölít senki, akkor valaki a végén tépkedni fog, bakancsok csattogása... Térjünk vissza a terepre.

Van aztán a fantom közeli iskola, ilyet már láttam. Bejegyezve húsz (nyolcvan, kétszáz, ezerötszáz) – lehetőleg GYVK-s – gyerek (nekik nem kell térítési díjat fizetniük, tehát az iskola megkíméli magát egy mutatványtól, hogy például megrendeljen valami szolgáltatást egy cégtől, aki cserébe befizeti a gyerekek térítési díját), órára eljár nyolcegynéhány (húszegynéhány... stb.). Ők is csak addig, míg kis, megfélemlíthető alsósból öntudatos felsőssé nem válnak.

Sajátos alfaja a fantom közeli iskolának a nyitótánc-iskola. Negyedikes gimnazista osztálynak be kellene tanulnia a nyitótáncot. Akkor iratkozzanak be elsőévesnek egy társastánc iskolába, és így ugye nem kell fizetni semmit a gyerekeknek, tánc betanítva... „Megoldottuk okosba!”

A fantom közeli iskolák fenntartói szintén közönséges bűnözők, hisz olyan pénzt is felvesznek az államtól, ami nem járna nekik. Egészen szigorúan véve az is csalás bűntette, ha valaki beír egy olyan gyereket, akiről tudja, hogy úgysem fog járni. „Zolika, neked olyan formaérzéked van. Meg aztán, ugye, színkettes vagy mindenből, itt meg sikereid lehetnének... ugye idén tényleg eljársz.” Zolika révetegen bólint, beíratik, talán el is jön egyszer-kétszer, amikor elmarad, nem bánja a kolléga, így is maradt húsz gyereke. Vagy ha bánja is, Zolika nem marad meg a húsz közt, talán, ha csak tízen lennének, ha több figyelem jutna rá...

Ha csak egy-két Zolika van, akit a második félévre már nem is jelentenek le, az már egy közigazgatásilag „normál” iskola. Normál iskolába a néhány elmaradótól eltekintve eljárnak a gyerekek. Ez már maga is győzelem. Nem az utcán van. Hogy bent mit csinál? Alapszinten rajzolgat, festeget, filctollazgat, élményrajzok, csendéletek, plakátok, meghívók, díszletek az ünnepségekre. A tanár kezében ott a kerengő tanmeneti népművészet valamely darabja. Ha frissebb a darab, akkor kollázsok, dobozterek is készülnek. Ha jól felkészült a tanár, akkor mindez még látványnak sem utolsó, bár reálisan tekintve a dolgokat, már a filctollazgatásnak is örülünk.

Innen aztán fokozatos út vezet a valódi képzőművészeti műhelyig. Mondjuk, egy Kovács Lajos vezette (igazgatja L. Ritók Nóra) elsős csoportig Komádiban. (Saját iskolámat lásd fentebb említett weblapokon.)

Drámaiskolákban: magát vigyázzba vágva, két kézzel szoknyaszélt gyűrögetve verset mondó gyerektől a nyílt színen valakit vagy valamit megjelenítő gyerekig.

Tánciskolában a népi játék címén teremben valóban táncoló gyerekig. (Tudják: „... és a vége egy rövid, görcsbe repülés” – Ghymes.)

Zeneoktatásról itt sem beszélek, más világ, nem csoportos műfaj, az iskoláról szóló vázlataimban nem térhettem ki előle, mert ének-zene órának lennie kell. Zörej zenétől hangszerbarkácsoláson át (nem is hinnék, milyen kevés eszköz, ügyesség kell, hogy megszólaljon egy nádnyelv egy lyukacsos cső végén, egy fuvola, a pengetősökről, ütősökről már nem is beszélve) a zeneírásig, művelésig, meg persze a dalok, csillag alakban fekszünk a hálózsákokon, és álomba énekeljük magunkat, meg énekelünk a vízparton, sziklákon, biciklinyeregben... „ tánc a fagyban, tánc a jégen, tánc a hóban....” De itt nem beszélek zenéről. Zeneiskolákról. Van nekem e nélkül is elég bajom.

Azt is sejtem, kivel fogok találkozni. Majd húsz éve találkozom nyaranta kollégákkal az iskoláikban, jobb esetben szaktermeikben. Leszállunk a biciklikről, mi fogunk majd linót metszeni a gyerekeiddel. Tele vagyunk élményekkel, de most a gyülekező gyerekekre figyelünk, meg a kollégára, aki többnyire az iskola rajztanára, néha az „ifjúságfelelős” vagy egy tanítónő. Ha nagyon zavartan fogad, akkor látom magunkat az ő szemével is. Kisportolt alkatú fiúk, lányok jönnek elképesztő iramban, szállnak le a bicikliről, láthatóan sok test, egy lélek, és mintha máris otthon lennének... Százegynéhány találkozásom esett már meg ilyen nyári együttmunkálkodáson rajztanárokkal. Borics József... Na ne, még ne kezdjek neveket sorolni, kezdjük először a tipológiával. Amitől persze többségük azonnal elhatárolódna, kivéve azt a néhány józanabbul eszement pedagógustípust (pl. e sorok írója), aki szórakozottan bólogat: „Persze, természetesen pontosan felhelyezhető vagyok a háromtengelyű koordinátarendszerbe. (Pedagógiai irányultság: A tengely: vér-autoriter az egyik tengelyvég, eszement, minden felelősségtől menekülő kvázi liberális a másik. B tengely: tudásmélység – az origón túl negatív, romboló tudástartalmak... a harmadik tengelyt nem is írom ide, mert még valaki komolyan veszi... pedig ha a pedagógia koordinátarendszer volna, kötényünk is honnan volna.) Van beállítódásom, didaktikai és pedagógiai vagyonom, aktuális motiváltságaim, élethelyzeteim...

Jobb lenne persze, ha eszembe sem jutna tipologizálni. Iskolába megyek? Akkor egy szakemberrel fogok találkozni, magammal hasonlóval, nagyjából ugyanazt tanultuk művészettörténetből (csöves csontokból történő festékfelfúvásról a barlang falára, Hencze tűz festményei, Abakanok...), lélektanból, fejlődéslélektanból, szociálpszichológiából, pedagógiából, didaktikából, ugyanúgy végigcsináltuk a tréningeket, bár nyilván más hangsúlyokkal, és persze ő másban mélyedt el. Miből szakdolgoztál? Egy természeti formához tapadó képzettársítások? Balogh Jenőből indítottál? Óh, Maurer Dórából? Na, ez érdekes.

A találkozások mások voltak, muszáj voltam tipologizálni.

Kezdjük a legdurvább mintázattal. Lusta – szorgalmas – lelkes. Ostoba – szürke középszer – csillogó értelmű. Aztán ugye az autoriter-tekintélyelvű – animátor típus... Hagyjuk a tipológiát, akit érdekel, nézzen bele a Kapcsoskönyv módszertani bevezetőjébe. Bonyolítja a helyzetet, hogy a tanárnak mindig van egy igazgatója, az igazgatónak egy fenntartója. Három típus keveréke határozza meg, mi történhet az órákon.

Ilyesmiken gondolkodom, míg autózok, sorra véve huszonöt iskolát, látok két kiválót: egyet, ahol a munka minősége kiváló, a körülmények viszont inkább csak megfelelőek, a maradék felében a megszokott átlagos általános iskolai rajzórákat látok, a másik fele meg az a hagyományos szakkörözgetés. Kis kézművesség, kis ez-az.

Aztán a minősítő testületből kilép valaki, meghívást kapok, tehát most már nem iskolákhoz járkálok, hanem a látogatók jelentéseiből próbálom meg kideríteni, mit láthattak valójában. Eleinte nagy a tét, a fantom iskolákra fel kell hívni a hatóság figyelmét, ahol mélyrepülő szakkörözgetés folyik, oda csak fél fejkvóta fog jutni, akik szerényen, de tantervi következetességgel dolgoznak, nagyjából annyi gyerekkel, akik után fejkvótát igényeltek, azok megkapják a mostani pénzüket, akik pedig mintaszerűen működnek, további pénzekre pályázhatnak. Aztán kiderül, hogy minden minősített iskola pályázhat, ekkor már enyhébb a tétje a megfelelt–kiváló minősülésnek.

Erről a munkáról sajnos nem írhatok, húszegynéhány fenntartó lesi árgus szemekkel, mivel rohanhatna bíróságra. Minden szavamnak jogkövetkezménye lehetne. Annak talán nem lesz, ha elárulom, hogy a bizottsági üléseken olyan szekcióvezető kollégákat láttam, akik minden ismerettel rendelkeztek az adott területről, és az elvárható legnagyobb alapossággal mérlegeltek egy-egy kétségesebb esetet. Például utánanézve az interneten, nincs-e valami olyan, iskola vagy tanár nevéhez fűződő esemény, amit kifelejtettek az önértékelésből, vagy hogy milyen lélekszámú településből tudnak ennyi gyereket behozni az iskolába. És persze ez a kutakodás mindig a felfelé emelés szándékával történt.

Aki a minősítés folyamatára, a bizottság munkájára kíváncsi, látogasson el az AME vagy az MZMSZ honlapok fórum rovataira.

Arról írhatnék, mi a kiút, azonban a képzőművészeti iskolák problémája mindaddig megoldhatatlan, amíg a délelőtti oktatás hiányosságainak pótlását szeretnénk vele elvégeztetni. A művészeti iskolahálózat feladata a képzőművészeti tehetségek gondozása, ahogyan a sportegyesületek feladata is a versenysport utánpótlása. A tömegsport, illetve az általános képzőművészeti kultúra fejlesztése az alapoktatás feladata. Ha nem működik, márpedig tudjuk, hogy ritka kivételektől eltekintve nem működik, akkor el kell kezdeni működtetni, felhasználva ehhez a közben a művészeti iskolákban felhalmozódott tapasztalatokat, tudásokat, anyagi és szellemi vagyont.

És ezzel elértem ahhoz a feladathoz, amely már meghaladja a naplójegyzetek lehetőségeit. Ahhoz, hogy végiggondolhassuk, miképp valósítható meg ez a feladatmegosztás, hogyan gazdagítható fel a délelőtti iskola, miképp adható vissza a művészeti iskola korábbi rangja, bizony át kell nézni a finanszírozási adatokat, létszámokat, kiszámítani egy felállítandó művészetpedagógiai fejlesztő központ működési költségeit, mert az teljesen nyilvánvaló, hogy e nélkül az atomizált művészetpedagógus szakma képtelen lesz önmaga megváltására.

Szávai István

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Csirmaz Mátyás | 2008. február 6.

István!
Én arra utaltam ("Godot-ra várva"), hogy valójában nem arra várok, hogy te válaszolj, vagy reagálj (hanem azokra gondoltam, akik tehetnek arról, hogy a helyzet így alakult /Te nem tartozol ezek közé/).

A véleményednek természetesen mindig örülök.

Különben most tudtam meg, hogy több beadvány is eljutott az alkotmánybíróságra ebben az ügyben.

Szávai István | 2008. február 6. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Én most nem is bánom, mert kell néhány nap, hogy utolérjem magam. Pedig dolgozom reggel hattól este tízig, és elég összefogottan tudok dolgozni, de nagyon rámtorlódtak mindenféle munkák. Szóval valószínűleg csak hétvégén jutok oda, hogy válaszoljak az itt, meg a Bodor Béla cikk után felmerült művészetpedagógiai kérdésekre.
Csirmaz Mátyás | 2008. február 5.

Kedves István!
"Kivárok kissé, hátha mások is kommentálnak." Én is ezt teszem: nem egy hete, hanem 3 hónapja (amikor is megjelent az "aulán" az erről szóló írásom). De lehet hogy csak Godot-ra várok (Samuel Beckett)
Kádár Judit | 2008. február 1. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Kérlek István, ha nem muszáj, ne sarkíts, pont elég baj, ha én sarkítottabban fogalmazok a kelleténél. Ez a szépség kontra praktikum nem épp az, amit mondandó voltam. Azért sem egyébként, mert amikor gimis koromban falukutató hevülettel jártuk a Völgység portáit, idős házigazdáink teljes értetlenséggel fogadták a mi "pestidiákos" lelkesedésünket egy-egy régi, padláson porosodó használati tárgy iránt, hogy az milyen szép. "Hát hogy volna szép, ha már semmi haszna?" - kérdezték nagy megdöbbenésükben. Adott pár év feladatot nekem ez a reagálás, de asszem, zömében teljesítettem.
Szávai István | 2008. február 1. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Bizony úgy van! nagyon fontos lenne, hogy minden iskola rajztermébe visszajárjon a kemény mag szakkörözni, a tanár kap két órányi fizetést, persze délután kettőtől este hatig ott vannak péntekenként, mert szombatra ugye nem kell leckét csinálni ( Hogy vesse fel a tűz, még a magját is! A napi hat óra után a gyerek még otthon is kínlódik vagy két órát!!).
Csak ezért ugye ne tessék fenntartani egy külön iskolavezetést, tanári kart, ne kerüljön négyszer annyiba, mint egy szakkör.

A másik dologban viszont nekem mintha jobb tapasztalataim lennének. Ismerek néhány iskolát itt a közvetlen közelemben, ahol érték a szépség, bár az is igaz, hogy a mi módszertanunkban vannak bizonyos absztrakt, tudományos képző elemek is. ( Látvány utáni rajz, perspektíva, geometrikus szerkesztések,kézműveskedés.) Nem szeretem azt a művészeti nevelést, ami harcosan antipraktikus, antitechnicista, stb. színekben tündököl. Természetesen hozzánk is járnak olyan gyerekek, akik a technikai, praktikus, vagy tudomány tárgyakban kudarcosak, a kreatív, epikus, vagy imitatív munkálkodásban meg kimondottan sikeresek, de ezt mindig pillanatnyi állapotnak tekintjük, amint lehetőség nyílik, próbáljuk fejleszteni a gyereket a kudarcos területeken is. Néha persze éveket kell kivárni.
Kádár Judit | 2008. február 1. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Jó ez István, ne mentegetőzz! Néha túlfut a keserűség, de az már csak olyan természetű, én is túlfutok vele nem is egyszer.

Csak hát a "szakkörözgetés" - ez a szó fáj. Ha valami nagyon hiányzik nekem a mai iskolákból, az pont ez, az érdeklődés, a kíváncsiság, a görcsmentes kibontakozás sok csodás műhelye. Mert a nyilvánvalóan tehetségesek nyilvánvaló tehetségét nem is olyan könnyű (bár valóban nem lehetetlen) letörni, de aki számára (de aki a mi számunkra) nagyon nem nyilvánvaló, annak számára jó terepet, izgalmasságot adni, hogy hátha... és ha mégsem, akkor másikat, vagy akár játéklehetőséget, örömlehetőséget - ez nagyon sok!

Tíz általános iskolás gyerekből legalább hat-hét, ha megkérdezem, mi a kedvenc tárgya, azt mondja, a rajz, a technika. És nemcsak azok, akiknek nehéz a matek, nemcsak azok, akiket nyomaszt a magolás. De jó lenne, ha "szakkörözgethetnének, de jó!

Más, de idetartozónak érzem: nagyon komoly, nagyon szomorú tapasztalatom, hogy az iskoláink (talán az egy Waldorf kivételével) szinte semmi erőfeszítést nem tesznek arra, hogy a gyerekeket viszonyba hozzák a szépséggel, mintha az valami alacsonyabbrendű dolog lenne, amit nem világít be a szellem, a szabály, a tudományos összefüggések világossága. Mint a testiség a középkorban (és továbbélő maradványaiban), a szépség gyanús, zűrös, piszkos dolog. Talán az abszolút tehetség, a csúcsprodukció adhat egy kis felmentést a bűvkörébe csábultaknak, de azt valahol máshol adja, ne a "rendes" tanintézetben. Szerintem meg tegye ott. Én "szakkörözgetés"-párti vagyok, és az a helyzet (most fogsz megkövezni), hogy nagyon kevés művészeti iskolának és nagyon-nagyon sok szakkörnek örülnék igazán. Jöhet a megkövezés.
Szávai István | 2008. január 31. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Sajnos megint az történik, hogy hiába hivatkozom a Kapcsoskönyvre – néhány ezer oldalnyi szöveges-képes öröm ( dicsőség) leltára a szakmánknak, nem öndicséret, hisz én csak gyűjtöttem, alkalmaztam, hiába a sok ezer fénykép a Művészeti iskolák weblapon – mondjuk erre még nem hivatkozom, mert csak most kerül fel a netre, eddig csak százegynéhány kollégához jutott el CD-n, hiába van leírva, bemutatva, miképp gyűjtik jobb helyeken a kidobott tárgyakat, milyen objektek készülnek, meg milyen társasjátékok, hogyan szednek agyagot a folyóból, földből, hogyan égetnek rajzszenet, hogyan nyerik vissza a nyomdai veszélyes hulladékból a nyomdafestéket, hogyan metszenek a melegburkolók hulladékaiba, hogyan merítenek papírt, nem a pozitívumokról folyik a szó, hanem arról, ami nem működik.
Mert már megint nem volt időm nyugodtan, alaposan elmerülni írásom tárgyában, megint csak arra maradt idő, hogy a bajokról írjak.
Pedig talán hasznosabb lenne – jobbnak mindenképp jobb – Gáborról írni, ( György atya feltehetően kedves tanítványáról), ahogy felgumipókozza a bicikli csomagtartójára a szerszámokkal teli banánosdobozt, indul foglalkozást tartani a Kőrösibe, ahol csak két csoportunk van, tehát nem tudunk mindent oda is megvenni, meg ugye Gábor egyszerre csak egy helyen van, akkor minek két szerszámkészlet, inkább vesz helyette anyagokat, neki így természetes, meg arról, hogy a szeptemberben tizenhat fős csoportban februárban már huszonnégyen vannak.
A Kapcsoskönyvben felsorolom, mit láttam Pecze Jánosnál, Gácsi Annánál, Baranyainé Valinál….. és itt ötvenegynéhány név jönne még, kollégák nevei, akik ugyan szakmailag igencsak eltérő nézeteket képviselnek, más módon dolgoznak, de akik műhelyei teljesen egyértelműen minősíttettek kiválóra.

És azokról is másképp kellene írni, akik épp csak megfeleltek, vagy nem feleltek meg, önkormányzati vezetőkről, akik ezer bajuk közepette ott próbáltak pénzt megtakarítani, ahol tudtak, rövidlátóan „beáldozva érte” a fellendülés egyik lehetőségét, vagy iskolavezetőkről, akik az adminisztráció liánkötegeinek szorításában fulladozva megrettentek az újabb feladatrengetegtől, vagy a kollégákról, akik iskolapadból iskolapadba ülve engedelmesen hallgatták mi a napi teendőjük, aztán a pad túloldalára kerülve rájöttek, hogy előző napi teendőik szorgalmas teljesítése egyáltalán nem tette alkalmasabbá őket a szerepre, ami itt rájuk várna. Vagy épp ellenkezőleg, „átjófejkedték” az iskolaéveket, szeretetteljes metakommunikatív biztatások közepette: „igen, mi ugyan csak szemléletet tudunk adni neked, de energiák vannak benned, tehetséges vagy, ha kikerülsz: boldogulni fogsz!” Aztán kikerülve néhány év alatt elapadt a tehetség, energia, megfogyatkozott a lendület, ….

Nem így írtam, viseljem a következményét. Természetesen állok a vita elébe, hogy akkor mit is kellene kezdeni ezzel az alapfokú művészetoktatási világgal ( Ezen belül azonban a minősítő eljárásról magáról nem írhatok, mert utólag kerültem a testületbe, kizárólag terepismereti jártasságom okán, nem lenne releváns, amit így félúton a szervezeti, oktatáspolitikai vonatkozásokról írnék ) azonban jobb szeretném, ha nem felejtenénk ki belőle a délelőtti iskolavilágot, mert azzal a cinizmussal, hogy az úgyis reménytelen, halott, mi dolgunk vele: nem tudok mit kezdeni.
Szávai | 2008. január 30. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Remélem nem tűnik udvariatlanságnak, ha kivárok kissé, hátha mások is kommentálnak.
Csirmaz Mátyás | 2008. január 30.

A másik dolog az írásodban, amivel vitatkozom:

Így reklámozza, ismerteti az „osztályfőnök. hu” honlap az írásodat:

„Állítólag még mindig vannak fantom intézmények. Bejegyzik a tanulók adatait,
» nézzétek, nézzék, kedves szülők, az állam erre az egyszerű aláírásra (igazolom, hogy gyermekem csak az önök intézményében vesz igénybe fejkvótát) küld egy kis plusz pénzt, amiből emelt szintű rajz-, tánc-, drámaórákat tudunk tartani«. Vagy másképp történik, nem tudni, a lényeg: nincs tanítás, csak adminisztráció. Konkrétumokat nem tudok, beszélik. (Szávai István)."

Vannak olvasók, akik csak ezt olvassák el, s nem a teljes cikket. De maga a cikk is azt sugallja (bár már árnyaltabban), hogy milyen sok az alapfokú művészetoktatásban a visszaélők száma.

Idézem az Országos Köznevelési Tanács, alapfokú művészetoktatás minősítési eljárásának ügyében, 2007. október 11-én tartott üléséről készült jegyzőkönyv részletét:

„HORN GYÖRGY: Néhány dologról tájékoztatni kell a tanácsot, mielőtt a konkrét részletekbe belemennénk. (….)
Az kiderült az ellenőrzések során - és ezt tegyük hozzá, hogy a korábbi OKÉV-ellenőrzések során is -, hogy nincs érdemi különbség az alapítványi és önkormányzati szféra rendezettsége, tanügy-igazgatási, pénzügyi szabályozottsága között, sőt, bizonyos értelemben azt kell mondani - most már van adat -, hogy az önkormányzati szférában működő iskolákban több probléma volt, mint az alapítványiban. Csak azért mondom el, hogy a későbbiekben ezt szektorsemlegesen kérem kezelni, mert nem volt érzékelhető, hogy jöttek az üzletemberek, akik aztán tönkretették az iskolát. Nem így van, láthatóan nincs ilyen típusú különbség a művészeti iskolák között. „


A visszaélésekről mindenki homályosan beszél: „úgy hallotta másodkézből, harmadkézből, stb.”:
- Ha vannak visszaélők (miért ne lehetnének: mindenhol vannak ilyenek), akkor tessék kiállni, s megnevezni konkrétan őket! Ha a visszaélést nem tudja az ellenőrzésre hivatott szerv bizonyítani, akkor meg azt mondom, hogy balfék módjára működik a rendszer ellenőrzése.

- Ha viszont nem tudunk visszaélésekről, akkor ne tessék sejtetni másokkal, s ezzel egy egész közoktatási ágazatot lejáratni.

Csirmaz Mátyás | 2008. január 30.

István: A hozzászólásodban leírt állításaiddal nekem nincs vitám.

Viszont nem siklanék el az "alkotmányossági érvelés" mellett. Az alapfokú művészetoktatási ágazat egy rendszer, melynek működését jogszabályok határozzák meg (nem egy, s nem kettő, hanem sok).

A "minősítési eljárás" lehetett volna jó, s eredményre vezető, ha a "hatalom nem szólt volna bele", s nem akarta volna erőből mindenképpen átvinni egy félév alatt azt, amihez évek kellenek.

Így viszont mi lett belőle?!
Szávai István | 2008. január 30. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Megbocsáss Mátyás, de jogi, alkotmányossági érvelésed mellett elsiklanék. Hogy alkotmányunk, jogrendszerünk mely elemei vezetnek ahhoz a jogbizonytalansághoz, amiben élünk, amiben alkotmányunk szép szavai üresen csengenek, ennek megvitatására felkészületlennek érzem magam. Bár nagyon örülök, ha ehhez értő emberek, mondjuk itt, a virtuális kongresszuson, megvitatnák ezeket a kérdéseket.

Legfőbb állításaimnak a következőket szántam:

A NAT indultával a képzőművészeti nevelés iskolai világa csatát veszített. A műveltségterület képviselői nem tudtak megerősödni teret nyerni, óraszámemelést kiharcolni. Fő okként az iskolarendszer akkori merevségét, ellenállását nevezem meg, saját felelősségünket a kortárs képzőművészeti nevelés iskolai adaptálásának erőtlenségeiben látom.

A csak a gyerekek által behozott eszközökből dolgozó, lejárt szavatosságú tanmenetek alapján tervező délelőtti oktatás felrázása, felpörgetése, eszközökkel való ellátása helyett a művészeti iskolai hálózatba kezdtek áramolni pénzek, energiák.

Ekkor már volt néhány jó teljesítményeket felmutató intézmény ( Barcsai kör, Győri Műhely, Udvardy Vizu, vagy a Kapcsoskönyv program iskolái), szerettük volna, ha ezek működésének feltérképezése, modell értékűvé emelése nyomán, megindulhat a hasonló szakmai teljesítményeket vállaló, annak teljesítését igazoló iskolák megalapítása, működtetése. Ehhez persze létre kellett volna hozni egy pedagógiai központot, programirodát, neki kellett volna feszülni a munkának, ehelyett azonban az alanyi jogon járó fejkvóta felé haladt az iskolaengedélyezési gyakorlat. „Legyen víz a termedben, egy égetőkemencéd, egy grafikai présed, a többit meg majd megszerzed.”

A meggondolatlan, gyenge minőségű hivatali tevékenység ( Hogy pénz – státus híján dolgoztak, mindannyian tudjuk), az iskolaindítók felelőtlensége ( mondjuk járdák épültek a művészetoktatási fejkvótából, az önkormányzati iskolában, a tanár meg bement a kis akvarellekkel, félfamentes rajzlapokkal a gyerekek közé.) vezetett oda, hogy – ahol nem sikerült kivételes energiákat, szaktudásokat mozgósítani, a fenntartók, tanárok nem áldozták fel szabadidejüket, hogy összefogott, ökologikus szemlélettel kitűnő helyi műhelyeket hozzanak létre, ott bizony a szakágba fektetett pénzek alig okoztak változásokat a települések, iskolák életében.

Félreértés ne essék, az 1994-es évben is kevés volt a hatvanezres fejkvóta ahhoz, hogy művészeti folyóiratokat járató, művészeti könyveket vásárló, jó minőségű anyagokkal – eszközökkel dolgozó, az oktatás mellett művészi és közéletet élő tanárokkal működő iskolák jöhessenek létre ( lásd fenn), majd ez az állapot kezdett egyre romlani a fejkvóta visszavételével. Mára kialakult az a helyzet, hogy a fejkvóta még a vegetáláshoz is kevés, az általam látott képzőművészeti iskolák többsége még a jól működő délelőtti rajzoktatás eredményeit sem tudja hozni. ( Kisebbsége meg hozza, és arányokról szólván, adatbázisok alapján beszélek!)

Ez a helyzet tarthatatlan. Egyrészt valóban kellett ez a minősítési eljárás, hogy a fenntartókat rákényszerítse bizonyos szemléletváltásra, beruházásra, másrészt viszont óriási hiba lenne most megszüntetni minden iskolát, amely nem tesz eleget a központi tantervi program követelményeinek, nem rendelkezik a teljesítéshez szükséges anyagi, szellemi eszközökkel. Azt kellene most nagyon okosan végiggondolni, hogy miképp kerülhetnének vissza a délelőtti oktatásba ezek a szerény, ámde mégis csak létező, és ott egyedül létező értékek, mert ne feledjük, itt gyerekek jönnek vissza délutánonként, mert szükségét érzik, kollégák mennek be, és igyekeznek őket gazdagítani… és hogyan maradhatna meg, gazdagodhatna a legtehetségesebbek külön – gondozását végző valódi művészeti iskolai világ.

Ezeket az állításaimat fenntartom.
Csirmaz Mátyás | 2008. január 30.

Örülök, hogy az alapfokú művészeti iskolákról, e közoktatási ágazat "minősítési eljárásáról" megjelent Szávai István írása.

István írásában több olyan pont van, amiről más a véleményem. Ezek közül egy:

„Az egyre csökkenő fejkvótától, a merev hivatali szabályozástól haldokló iskolarendszer még egyszer felegyenesedett, létrejött egy szakmai testület, kidolgozott egy középszoftnak szánt minősítő eljárást. (A kezdeti ügyetlenkedések után egész korrektre sikerült, már az előminősítés segített kiszűrni azt a 10%-nyi iskolát, ahol valami nagyon nem volt rendjén…..”)

István itt a minősítési eljárásra gondol, amely 2007. márciusában kezdődött, 2007. december 31.-ig tartott (hivatalosan).

A minősítési eljárásnak két szakasza volt:
- Előminősítési eljárás: 2007. március 31. és július 31. között.
- Minősítési eljárás: 2007. szeptember 25. és december 31. között.

Az előminősítési eljárás végén – Lévai Péter, minősítő testületi elnök- adatai szerinti statisztika 2007. októberében:
Az előminősítésre 817 intézmény adta be a dokumentációit.
- Előminősítésre elfogadtak 689 intézményt
- Hiánypótlásra nem reagált: 32 intézmény
- Kérelmét visszavonta, vagy nem adott be kérelmet: 2 intézmény
- Előminősítés elutasítva: 94 intézmény esetében

- A 2006/2007. tanévben, az alapfokú művészetoktatásban lévő összes tanuló létszáma: 317 247 fő. Az előminősítést követően az összes tanuló létszáma az ágazatban: 209 029 fő.

Az István által mondott, „középszoftnak” minősített „minősítő eljárás” éppenséggel lehet „középszoft”, csak annak a megvalósítása – főként az előminősítési szakasz során-, minőségen aluli. Úgy is mondhatnám, hogy nem nulla, hanem mínusz. Ugyanis rengeteg kárt okozott. S ezért a kárért legkevésbé a Minősítő Testület tehető felelőssé- legfeljebb annyiban, hogy elvállalta a „hóhér” szerepét.

Nem én mondom, hanem idézem az Országos Köznevelési Tanács, alapfokú művészetoktatás minősítési eljárásának ügyében, 2007. október 11-én tartott üléséről készült jegyzőkönyv részletét:

„DR. TRENCSÉNYI LÁSZLÓ:
Ez a dolog akárhogy is , ha úgy tetszik, egy vérben fogant modell, vagy karddal a kézben fogant modell, amelyben mind a hárman ártatlanok, ezt szeretném hangsúlyozni. Előállt ez a nemcsak költségvetésileg, hanem szakmailag is kritikus helyzet ennek a jelenségvilágnak a kivirágzásával, és erre a tanügyigazgatás olyan választ akart adni, amely egyszerűen visszaszorítja ezt a jelenségvilágot a minőségileg elfogadható világba - ez eddig tiszta jóindulat -, másrészt pedig visszaszorítani a költségvetésileg fenntartható világot. Ez is érthető szempont, ma már beszéltünk itt a restrikcióról, de a rejtett üzenete ennek az egész modellnek az, hogy halottakat kell produkálni. Ezzel a teherrel állt neki ez a szervezet, és meg is oldotta a dolgot a hatalom - nem rólad szól -, hogy átrakta a civil szférára ennek a gyilkosságnak vagy a „Hófehérke vadásza az erdőben” felelősségét, hogy a Hófehérke szívét szolgáltatja-e be, vagy pedig valamilyen szarvasmarhát - a mesét mindannyian ismerjük Iphigéniától akármeddig. „


S még idézhetnék parlamenti bizottsági jegyzőkönyveket is. Nézzük a tényeket:
1. Az előminősítési eljárás során csak dokumentum- vizsgálat volt (semmilyen látogatás, konkrét szakmai munka-megtekintés). A Minősítő Testület a dokumentumok vizsgálata alapján hozta meg a döntését, s szórt ki sok iskolát, pedagógust, de főképp gyereket a rendszerből.
- A dokumentumokat csak olyan emberek vizsgálhatták volna, akik ismerik a dokumentumok elkészítésére vonatkozó jogszabályi előírásokat. Magyarán: az előminősítési szakaszban tanügyigazgatási ismeretekkel rendelkező szakemberekre volt szükség. A Minősítő Testület nem ilyenekből állt, így ezért sem reális, sem korrekt döntést nem tudtak hozni.
- A Minősítő Testület az előminősítési eljárás alatt (s nem előtte) folyamatosan változtatgatta az eljárásrendjét.
- Nem csak a minősítő testület nem felelt meg a jogszabályoknak, hanem a jogszabályok sem feleltek meg a minősítő testületnek.

2. A minősítési eljárás második szakaszában rádöbbent a minősítő testület, hogy őket mire használják fel, s megpróbálta menteni a menthetőt: így sikerült valamennyire „visszatornázni” az előminősítés drasztikus eredményét. Legújabb adatok szerint az ágazatban megmaradó összes tanulói létszám: 257 265 Fő.

3. Az „állam” kényszerhelyzetbe hozta a szakmát a költségvetési törvénnyel: a normatíva igénybevételét minősítéshez kötötte, s az időpontnak meghatározása nem biztosított elegendő „időmennyiséget” a Minősítő testület részére a szakmailag megalapozott minősítési eljárás szakszerű végrehajtására.

A Minősítő Testület álláspontja szerint is a Költségvetési törvény által adott időkeret nem elegendő szakszerű minőség-ellenőrzés elvégzésére.
Ezt bizonyítja a 2007. október 17-én az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottsága ellenőrző albizottságának üléséről készült „Jegyzőkönyv” 14. oldal:

„EMBER CSABA (Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége): Szeretettel köszöntök mindenkit. Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke vagyok. Annyit kellene legelőször tisztázni, hogy ha a szakértői névjegyzékről kellett volna választani, akkor ez a minősítés eltart két–három évig, márpedig az Országgyűlés azt a szabályt hozta, hogy amennyiben minősítés, előminősítés nincs, már szeptembertől sincsen normatíva. Ezt nyugodtan szögezzük le! Itt mindenki kényszerítő helyzetben volt.
A szakma fogcsikorgatva, de megcsinálta, hiszen itt, az Országgyűlés oktatási bizottsági ülésén valamennyien elmondhattuk, hogy az első résznek hatósági ellenőrzésnek kellene lennie, ehelyett kapta meg a szakma, és a második résznek kellene a szakmainak lenni, ami most folyik és aminek szerintünk két–három évig kellett volna tartania. Ezzel együtt is azt mondom, hogy az összes hiányosságával együtt megtörtént.
Azt azért tisztázni kell, hogy a 400 szakértő névsorát a minősítő testület még nem hozta nyilvánosságra. A szakmai szervezetek valóban részt vettek az előkészítő munkában, a szakreferenseket azonban a minősítő testület kérte fel, aminek a későbbiekben még jelentősége lehet. És nem volt véletlen az a szóhasználat, hogy nem szakértőnek, hanem értékelőnek nevezte mindenki ezeket a kollégákat. Köszönöm szépen.”

4. A szakszerűtlen, erőltetett előminősítési eljárás végigvitele súlyosan sérti az Alkotmány 70/A. § - ban leírt rendelkezéseket:
- Nem biztosította az alapfokú művészetoktatási rendszerben résztvevők számára a szakszerű, jogszerű minősítési eljárásban való részvétel alapjogát, s emiatt jelentős részük hátrányos megkülönböztetést szenvedett el. Jelentősen sújtva ezzel a kistelepüléseket, a hátrányos helyzetű rétegeket.
- Az iskolák közötti jogegyenlőség súlyosan sérült, amely növelte az esélyegyenlőtlenségeket. Jelentősen sújtva ezzel a kistelepüléseket, a hátrányos helyzetű rétegeket.

5. A Minősítési eljárás a közoktatást szabályozó jogrendszer súlyos megsértésével történt.
E jogrendszer súlyos megsértését nem a szakma (Minősítő Testület), hanem az állam követte el. A súlyos jogsértéshez az állam a Minősítő Testületet használta fel eszköznek


MEGJEGYZÉS:
István írja: "húszegynéhány fenntartó lesi árgus szemekkel, mivel rohanhatna bíróságra. Minden szavamnak jogkövetkezménye lehetne."

Nem csodálkozom, hiszen az egész eljárás jogellenes volt. S ha mást nem: mindenképpen megérdemel egy Alkotmánybírósági vizsgálatot.

"felegyenesedett, létrejött egy szakmai testület": véleményem szerint most görbült meg!

Szávai István | 2008. január 30. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Bocsánat, de a Kapcsoskönyv weblapja nem nyílik meg a fenti hivatkozásról. Talán innen, vagy ha ezt bemásolják a keresőablakba: www.freeweb.hu/kapcsoskonyv
ott aztán a tartalaomjegyzékre kell kattintani, majd abban megkeresni a szakterem fejezetet. ( Jó hátul van)
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.07.17.
Kell még 164 millió forint közpénz a milliós tandíjjal induló elit magániskolára
Szeptemberben nyit Debrecenben az alapítványi iskola, ahova a jelentkezés is 100 ezer forintba kerül. Ösztöndíjas helyek egyelőre nem lesznek, az építkezést az adófizetők állják, a szá...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.07.17.
Egyszerre 11 óvónő mondott fel egy újpesti óvodában
Olyan pedagógusok hagyták ott az óvodát, akik már az alakulás óta ott dolgoztak, alapítók voltak. Két olyan mesterpedagógus is felállt, akik óriási szaktudással is rendelkeznek. A távoz...
(Forrás: Újpesti Hírmondó)
--
2019.07.17.
Még egy dolog, amiben szembemegyünk Európával: egyre több a korai iskolaelhagyó
A 2010-ben elfogadott Európa 2020 Stratégiában Magyarország azt vállalta, hogy 2020-ra a korai iskolaelhagyók arányát 10 százalékra csökkenti, ettől a célkitűzéstől azonban egyre távolodunk...
(Forrás: Népszava)
--
2019.07.17.
Megőrülsz: almaügyi nyomozást rendelt el a tankerület
Valószínűleg megtaláltuk a hét agygörcsét, pedig még csak kedd van. A magyar általános iskolákban általában almát adnak a tízóraihoz, ám arra, ami most jön, egyetlen almagengszter, egyetlen...
(Forrás: Pécsi Stop)
--
2019.07.17.
A német, az osztrák és a lengyel rektori konferencia kiáll az MTA mellett
Közös közleményben adott hangot kedden aggodalmainak a német, az osztrák és a lengyel rektori konferencia a Magyar Tudományos Akadémia átalakításával kapcsolatos jogszabály elfogadása miatt...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2019.07.17.
Évtizedes kudarcok után újra tanulhatnak
Van, akitől a gyermeknevelés és autista kisfia fejlesztése, van, akitől az önbizalomhiány, és van, akitől a családfenntartó szerep vette el a továbbtanulás lehetőségét. Egyesek beletö...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.07.17.
Bódis József: Nem csorbulnak a szülői jogok a köznevelési törvény módosításával
Az államtitkár hangsúlyozta: a szülői jogok továbbra is megmaradnak, mert ha a szülő úgy ítéli meg, hogy korai lenne háromévesen óvodába vinni a gyermeket, egy év halasztást kérhet....
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.07.17.
Az érettségi biztos túlbuzgósága miatt semmisítették meg a Szinyei Gimnázium tizenöt végzősének érettségijét
A helyzet abszurditását fokozza, hogy az iskolában a tizenöt említett diákon kívül is voltak olyan érettségizők, akiknek az érintettekhez hasonlóan hiányzott egy-egy természettudományos...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.07.17.
Túl sok lett a jó tanuló Zuglóban, ezért végül senki nem kapta meg a beígért oklevelet
Szeretnék egy érdekes/szomorú/elgondolkodtató hivatalos értesítést a figyelmükbe ajánlani, kezdte levelét egy olvasónk, akinek gyermeke egy zuglói általános iskolába jár. "A kerületben...
(Forrás: index)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek