OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2008. március 19.
» Hozzászólások (29)

Tudósítás a maszlagból

Egy pedagógiai szakmunkás kétségei

Zsolnai Noémi

A múlt században kezdtem tanítani, világmegváltó tervekkel. Többnyire persze nem jön össze, de egyszer-egyszer... A minap például részletet olvastam fel az osztályomban (most harmadikosok) Arany János költeményéből, a Rege a csodaszarvasról-ból. Amikor abbahagytam, néma csönd borult a teremre, végül az egyik kisfiú – egy kis csupa tűz, csupa vibrálás legényke – megszólalt: Ez olyan szép volt! Olvasd fel még egyszer!

Azt gondoltam, sokkal könnyebb lesz... Írok egy-két sort, aztán kitörlöm, majd újra írom, újra törlöm... Az izgalmas, megoldásra váró szakmai kérdések sora kimeríthetetlen. A közoktatás, a pedagógusok helyzete szintén ok a párbeszédre. Csak valahogy mégis furcsán érzem magam. Tárgyilagosnak, józannak kellene lenni, de nem tudok. A csudába… valahogy megalázottnak érzem magam, a százezrekkel együtt, akik a közoktatásban létezünk. Jó, én megérdemlem, magam választottam, de mi a helyzet a gyerekekkel és a szüleikkel, akiknek adott helyzetben nincs választási lehetőségük? Vagy éppen van, de alapos mérlegelés után ők is úgy döntöttek, hogy például nem utaztatják gyerekeiket nap mint nap? Persze, ha úgy látná a szülő, hogy az iskola tönkreteszi a gyerekét, biztosan inkább az utazás mellett döntene, aki tehetné...

Kedves Petra! Először magam sem értettem, miért éreztem annyira bántónak szavaidat: „Valójában magára hagytuk a szánalmasan zötyögő, fapados közoktatást.” Hiszen én magam is szidom a rendszert – vagy épp a rendszertelenséget – eleget. Én is berzenkedem, megbotránkozom eseteken, gyakran tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érzem magam.

Ugyanakkor szeretek reggelente belépni az iskola kapuján. Szeretem üdvözölni a kollégáimat, a tanítványaimat, a szüleiket. Jó érzés, hogy olyan gyerekek is rám köszönnek, akiket nem tanítok, különösen akkor, ha kisebb afférba keveredtünk előző nap a tanterem funkcionális használatának kapcsán…

Arra gondolok, hogy ezek a gyerekek itt és most részesei ennek a bizonyos, szánalmas közoktatásnak. Ezáltal ugye, ők maguk is szánni valók lennének. Csakhogy ennél semmi nem megalázóbb. Szánalmasnak, szerencsétlennek lenni... Azt érezni, hogy mi valami olyanban vagyunk benne nyakig, amitől neked minden porcikád berzenkedik. Mondod mindezt kívülről. Bár igaz, sűrű mea culpa-k kíséretében. És hát igen, ez van a médiában is, hiszen valóban ez a hír, hogy hol milyen visszaéléseket követtek el pedagógusok. Ki kapná fel a fejét egy olyan hírre, hogy XY iskolában rendben mennek a dolgok, a gyerekek általában jól érzik magukat, a tanáraik pedig igyekeznek, amennyire tehetségükből, erejükből futja.

Tényleg megdöbbentő eseteket sorol Kádár Judit egyik hozzászólásában, csak ne felejtsük el, hozzá eleve a problémás gyerekek kerülnek, vagyis a „merítés” eredménye félrevezető lehet, veszélyes ebből az egész magyar közoktatás minőségére érvényes következtetéseket levonni.

Tényleg annyira tragikus a közoktatás helyzete? Tényleg annyira használhatatlan a munkánk? Egészen egyetemi szintig? Tényleg csak a külföldi egyetemeken lehet valami használható tudásra szert tenni? Akkor miért kell sírnunk a külföldre vándorló értelmiségünk miatt? (Most azokra gondolok, akik szakképesítésüknek megfelelő állásban helyezkednek el külföldön.) Egyik nap azt hallom a hírekben, hogy orvos- és mérnökhiány van, mert az orvosaink és mérnökeink külföldre mennek dolgozni, másik nap meg azt, hogy a mindenféle felmérések azt mutatják, mennyire használhatatlan a tudás, amit a gyerekeink fejébe gyömöszölünk. Biztos, hogy ezek a mérések (PISA-felmérés, kompetenciamérések) reális képet mutatnak? Csak mellesleg jegyzem meg, hogy például egy buszmenetrenden tájékozódni nem feltétlenül iskolai feladatnak kellene lennie. Szerintem ez olyan ismeret, amit a gyerekeknek családon belül kellene megszerezni. És itt most megint nem azt mondtam, hogy ne kapcsoljuk gyakorlati ismeretekhez a tanult elméletet, csak azt mondtam, hogy ne mindenáron, és nem minden az iskola felelőssége. Ilyen tekintetben néha kicsit szereptévesztésben vagyunk.

Persze tudom én, hogy lehetne jobban csinálni... Kedves kollégák, ne gondoljátok, hogy esténként elégedetten dőlök hátra a fotelben... Ami a legnagyobb bajom a hivatásommal kapcsolatban, az éppen az, hogy soha nem lehetek készen. Hogy mindig adódik egy újabb feladat, amit meg lehetne még jobban csinálni, hogy mindig hallok valamiről, amit meg kellene nézni a gyerekekkel, vagy kipróbálni az órán, vagy utánaolvasni egy új módszernek. Azt is belátom, hogy nem vagyok mindig saját teljesítőképességem csúcsán. Van, hogy jobban megy, van hogy kevésbé. Néha fellángol az ember, aztán letörik, vagy egyszerűen csak nem bírja szuflával... mert igen, ráadásul nő vagyok. Az iskolai munkám mellett rám hárul a családom dolgainak intézése is, mint ahogy valóban sok ezer pedagógus társamra is. Kedves Géza, ugye észre sem vetted, hogy diszkrimináltál, amikor azt írtad: „ők egyszerűen pedagógiai asszisztensek. Nekik nincs álláspontjuk, nem is volt tervezve, nem is volt megengedve, hogy legyen, ők egyszerűen alkalmazottak. Elvégzik, amit rájuk bíznak. ... Nincs bennük kíváncsiság, nem érdekli őket jobban az oktatásügy, mint az esti tévéműsor. (Noha még az is lehet, de ez sosem fog kiderülni, hogy otthon, a konyhaasztal mellett azért pontosan tudják, mi történik, és minek kellene történnie.)”

Hát, sajnos pontosan nem tudom, hogy minek kellene történnie – bár tudnám –, de szégyenkezve vallom be, tényleg a konyhaasztal mellett, sőt, továbbmegyek, teregetés, mosogatás és takarítás közben is a közoktatás válságán töröm a fejem. No persze nem mindig, de elég gyakran. Tudom ám, hogy nem úgy gondoltad, csak sarkítok, mit csináljak, az is bántja az önérzetemet, amikor a szakma elnőiesedéséről hallok. Hát a családokban nem a nők azok, akik zömmel kezükben tartják a család ügyeit, a gyerekek nevelését? Miért gondoljuk, hogy ami a családban helyénvaló, az az iskolában káros? Jó, az ideális az arányosság lenne itt is, a szimmetria, mint annyi másban.

És akkor át is térhetünk a pálya vonzerejére.

Én nem panaszkodhatom, egy Buda-környéki iskolában, nagyon jó körülmények között dolgozom, frissen felújított épületben. Az önkormányzat és a képviselő-testület ereje szerint igyekszik támogatni az iskolát, az itt dolgozó pedagógusokat. De hát a fizetés annyi, amennyi, alkalmazottak vagyunk, mi több, közalkalmazottak. Összehasonlítva a gazdasági szférával, azonos szintű végzettséggel körülbelül az ötödét keresi egy pedagógus egy banki alkalmazottnak vagy harmadát bármely más gazdasági ágazatban dolgozónak. Olvashattunk az Olvasónaplóban és a hozzászólások között arról, hogy a pedagógusképzésnek piacképes pedagógusokat kellene képezni, akik a gazdasági szférában is megállják a helyüket. Értem én, mire gondolt a hozzászóló, olvashattunk iskolaszövetkezeti kísérletekről, amikor a gyerekek gazdasági vállalkozást alapítva üzemeltették, mondjuk, az iskolai büfét vagy a kertészetet, jól alátámasztva ezzel a kompetenciaalapú képzést. (Bár akkoriban még nem volt ilyen flancos neve, akkor még azt mondták, csak simán: „az életre nevelünk”.)

Hát, sajnos tény, hogy akik valóban jó üzleti képességekkel rendelkeznek, többnyire nem maradnak a pályán, vagy ha igen, kevés idejük marad a tanításra. Főként, ha férfi az illető, akinek a közfelfogás és gyakorlat szerint el kellene tartania a családját. Én, magam is szülő lévén, nem török pálcát felettük. A gyerekeimnek is természetes igényük, hogy nyitva álljanak előttük azok a lehetőségek, amik a barátaik, osztálytársaik számára evidensek. (Általában mind pénzbe kerül.)

Meggyőződésem, hogy ha az oktatáspolitikusok valóban meg szeretnék reformálni a közoktatást, első lépésben versenyképes jövedelmet kellene biztosítani. Azonnal megállna a kontraszelekció. És félreértés ne essék, nem csak az anyagi elismerés miatt, ez ugyanis feltételezi az erkölcsi elismerést is. Hiszen a fogyasztói társadalom alaptézise: aki tehetséges, jól keres. Nem véletlen a pedagógusok össztársadalmi lesajnálása, sokak meggyőződése – ahogy a vitánkból kiderül, szakmán belül is –, hogy csak a tehetségtelenek, a második vonalbeliek maradnak a pályán.

Itt az ideje, hogy megköszönjem Csirmaz Mátyásnak és Achs Károlynak ez ügyben írt véleményét. Vagyis nem szó szerinti idézéssel: a tanárok zöme a nehéz körülmények ellenére is igyekszik megfelelni hivatásunk elvárásainak. Na jó, Szávainak is igaza van, talán nem mindenki körömszakadtáig, de a tisztes helytállás mindenképpen helyénvaló.

Tudjátok, az a baj, hogy az ember annyit hallja, hogy mennyire másodrendű és tehetségtelen, hogy végül maga is elhiszi. Különösen egy tanító... Nemegyszer hallottam szülőktől, hogy az nem kunszt, százig a hülye is tud számolni. Magam is beleestem ebbe a csapdába. Az ember, bejárva nap mint nap az iskolába, maga is kisiskolásnak érzi magát. Második gyermekem születése, a gyed lejárta után úgy gondoltam, itt az ideje, hogy én is megmutassam... Egy pénzügyi cégnél helyezkedtem el, körülbelül három hónapra volt szükségem, hogy a rendszer működését megtanuljam, alkalmazzam. Felelősségteljes feladatkörbe kerültem, százmilliós nagyságrendű összegeket rakosgattam ide-oda. Eleinte nagy kihívás volt, rettenetesen büszke voltam, hogy na lám, ezt is tudom, én is milyen értékes ember vagyok! Néhány hónap elteltével kezdtem rettentően unni a dolgot. A kollégáimnak arról meséltem, milyen hihetetlenül izgalmas egy matekórát megtervezni. Hogy mindenre odafigyeljen az ember. A gyerekek képességeire, a feladatok egymásra épülésére, az új ismeretek előkészítésére vagy éppen egy nehéz feladattípus megértetésére... és akkor az osztálykirándulás szervezéséről még nem is beszéltem...

Visszajöttem tanítani, és a régi iskolámban szeretettel fogadtak régi kollégáim és főnökeim. Pedig nem voltam könnyű ember, nem nagyon múlt el értekezlet jobbító szándékú hozzászólásaim nélkül. Nem mondom, hogy mindig szerettek érte.

Hát igen, akkoriban még én is azt gondoltam, hogy minden újdonságra azonnal kapni kell, hogy a régi módszerek elavultak. Belátom, hogy a korom teszi, de már én is árnyaltabban látom a módszertani kérdéseket. Itt van mindjárt az a fránya, sokat szidott frontális osztálymunka. Mit csináljak, szeretem. Mondom ezt azután, hogy éveken keresztül szinte csak csoportmunkában dolgoztam a gyerekekkel. Valahogy akkor nem voltak olyan nagy katarzisok, nem voltak együtt lélegzések, közös aha-élmények, jó kis beszélgetések. Persze nem kizárólagosságról van szó. Nem felejtettem el a csoportmunkát és alkalmazom is, csak olyankor, amikor didaktikailag indokoltnak látom.

Azért ne gondoljátok, kedves kollégák, hogy rózsaszínű álomkabátban járok tanítani. Az adminisztráció megsokszorozódása, a nem kellőképpen végiggondolt, a szakmában nem egyeztetett ad-hoc jellegű rendeletek épp annyira nehezítik a munkánkat, gyakran kedvünket is szegik, mint bárki másnak az országban, bár meg kell jegyeznem, hogy a település és azon belül az iskola, ahol élek és dolgozom, nagyon szerencsés helyzetben van az országos átlaghoz képest, különösen a kistelepülések létbizonytalansággal küzdő iskoláival összehasonlítva.

Hát, most úgy jártam, mint meccsnézés közben. Valahogy mindig a vesztes félnek kezdek el szurkolni. Pedig valójában az integrációval kapcsolatos dilemmáimról szerettem volna írni, meg a „felülről” jövő reformelképzelésekkel kapcsolatban felvetődő kérdéseimről...

Meg a nevelési tanácsadók és pedagógusok együttműködéséről...

Talán lesz legközelebb, ha nem gondoljátok, hogy nagyon eretnek vagy anti-reformer vagyok :-).

Zsolnai Noémi

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Zsolnai Noémi | 2008. március 28. | zsolnai[pont]noemi[kukac]freemail[pont]hu

Kedves Júlia!

Köszönöm!
Igen, én is azt gondolom, hogy az alapvető dolgokban teljes a konszenzus közöttünk!
Zsolnai Noémi | 2008. március 28. | zsolnai[pont]noemi[kukac]freemail[pont]hu

Kedves Nagy Tanárféle!

Elöször is: 'Tuttam', hogy a fafejű"-t még visszakapom! :-)))
Másodszor: nem azt mondtam, hogy az egyetlen példaképem vagy, csak azt, hogy az első számú.
Harmadszor: ez a 8 óra meg csúsztatás szöveg ne tévesszen meg senkit. Ma már talán kicsit másképp van - bár kötve hiszem -, de amíg alkalmam volt belelátni szakmai életedbe, hát az nagyjából így festett: 8 óra tanítás, szakkörözés, tehetséggondozás, képek keretezése, rajzterem berendezésének gyártása, metszőkések gyártása. a következő 8 óra: felkészülés (óravázlat, tanmenet írása, szemléltetőeszközök gyártása, tanulói kísérletek előkészítése, a frissen megjelent pedagógiai, pszichológiai, filozófiai és szociológiai tanulmányok feldolgozása, kijegyzetelése - a régebbiek már mind katalogizálva sorakoztak a polcokon.
A harmadik 8 órában pedig elolvastad a létező öszes szépirodalmat, meghallgattál minden új lemezt, megnéztél minden képtárat.
Csak arra nem tudtam rájönni, mikor írtad meg a Kapcsoskönyvet, ami cirka 2000 oldal.
Szóval azt gondolom, elég sok befektetett energia emel ki téged a magyar rögvalóságból. De mindezt pimaszul nem azért írom, hogy dicsérjelek, inkább azért, hogy a kollégákat megnyugtassam, fele ekkora energiabefektetéssel is bőven ki lehet emelkedni a magyar rögvalóságból.
A tanulói vélemények meg számomra csak azt mutatják, hogy hál'Istennek te is gyarló vagy, néha te is hibázol. Másrészt meg azt, hogy néhány esetben hiába tesszük ki a lelkünket...
Attól, hogy ezt beismerjük, még nem törődünk bele...
Zsolnai Noémi | 2008. március 28. | zsolnai[pont]noemi[kukac]gmail[pont]com
Kedves Mátyás!
Köszönöm a kiegészítést, és köszönöm a támogatást!
Hát igen, a nők aránya valóban igen magas. Bár én nem tartom tragikusnak, hogy gyermekeim nevelése zömében nők kezében van, de vitathatatlan, hogy épp úgy, mint a családban, az oktatásban is egészségesebb lenne, ha mindkét nem egyenlő arányban képviseltetné magát. Vagy legalábbis közel egyenlő arányban.
Ami munkahelyi tapasztalataimat illeti, nem gondolom, hogy az oktató-nevelő munkában a nők kevesebbet bírnának. Illetve vannak speciális esetek. Pl. lajhármászáshoz nem tudom biztonságosan felcsomózni a kötelet. (Illetve eddig nem tudtam, de idén nyáron a táborban meg fogom tanulni.) Ja, és múltkor, amikor fociztunk, nem voltam biztos benne, hogy jár-e 11-es kispályán kezezésért...
Általában konfliktuskezelésben is jók vagyunnk.
Fegyelmezési gondok miatt inkább férfi kollégák hagyták el a pályát. (Az én iskolámban, legalábbis.)
Ami viszont tény, hogy a nőnek a saját családjában is összetartó szerepe van, így óhatatlanul kevesebb ideje marad tudományos munkára pl.
Vagy a gazdag személyiség kialakításához: nem ugyanaz egy férfi és egy nő számára, ha pl. valamilyen művészeti csoportba jár. A kollégáim tudnának mesélni, milyen szervezéssel jár két kisgyerek mellett mondjuk heti két estén énekkari próbára járni, hétvégeken fellépni...
Persze ugyanez a helyzet az iskolán kívüli tevékenységek szervezésével. Ha egy nő esti, délutáni, vagy hétvégi programot szervez a tanítványainak, akkor mindjárt a saját családja életét is meg kell szerveznie arra az időre :-)

Szekszárdi Juli | 2008. március 28.

Kedves Noémi!

Nyugodtan tegezz! Először is az alapvető dolgokban teljesnek vélem a konszenzust közöttünk Egyszerűen nem ugyanarról beszélünk. A magam részéről különben nem érzem, hogy ez a vita a szükségesnél indulatosabb lenne.

Engem is zavar a reklámok hamis: szép, dinamikus fiatalokat és nyugodt, az unokáikkal határtalan szeretettel törődő, bölcs mosolyú (az adott szolgáltatás igénybevételének köszönhetően) gondtalan időseket ábrázoló világa. Még kontrasztosabb a kép, ha felidézzük azokat a politikai hirdetéseket, ahol a nyugdíjas korosztály csupa megtört, csoszogó, halál közelében tántorgó apókából és anyókából áll.

A vitatott, nyilván félreérthetően megfogalmazott (zárójeles) kérdésemben csupán azt vetettem fel, hogy egy 75 éves ember feltételezhetően nem alkalmas már arra, hogy középiskolában tanítson. Egyetemen is legfeljebb a 70. életévéig álljon a katedrán. Ez nem jelenti azt, hogy nem segíthet, adhat bölcs tanácsokat ifjabb kollégáinak, hallgatóinak, diákjainak.

Teljes az egyetértés közöttünk abban, hogy az erőszak minden megnyilvánulása negatív, elítélendő jelenség, ami ellen tenni kell, induljon bárkitől, és irányuljon bárkire.

Petra írta egy másik blokkban (a Zöldbéka vitaindítójához kapcsolva), hogy a tanároknak nem szabad sem a bűnbak sem az áldozat szerepét elfogadniuk. Ebben mélységesen egyetértek. Az emberi méltóság (méltóságunk) védelme hihetetlenül fontos kérdés. Már volt arról is szó, hogy szánalmassá válni több szempontból is megrendítő és veszélyes. És ha egy szánalmassá, kiszolgáltatottá váló tanáron a fiatalok derülnek, az valóban tragikus. És ha a média mindebből szenzációt csinál, az tovább súlyosbítja az amúgy is elkeserítő helyzetet.



.
Szávai | 2008. március 28. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Én is ezt mondom. Lám, Noémi általános iskolásként, gimnazistaként, főiskolásként ( és még most sem nőtt be teljesen a feje lágya ) valami nagy tanárfélének látott egy - az elemi szakmai ismeretekkel épp hogy rendelkező pályakezdő tanárt, csak mert általában összeszedetten végigdolgozta a napi nyolc órás munkaidőt ( A rohammunkák tizenhatórázásai "le lettek csúsztatva") az elemi ismereteit jó helyről vette, Szabados Árpádtól, Mérei Ferenctől, Kronstein Gábortól ( közoktpol.) stb. - és többnyire jól használta, ritkábban meg nem, ebből lettek is bajok, aki pedig arra utalna, hogy na de azért mégis csak és valahogy oda lyukadna ki, hogy azért csak nagy tanáregyéniség... elszámolok tízig, aztán annyit mondok, hogy nézze meg a gyerekvéleményeket a Vizuálpedagógiai kapcsoskönyv honlapján lévő Vázlatok az Iskolában melléklet rovatában.

Anyagi és szellemi eszközök, szükséges jártasságok megléte esetén, a világ iránt érdeklődő tanárember - óhatatlanul kirí a mai rögvalóságból.
Csirmaz | 2008. március 28.

A statisztika a 2006/2007. tanév statisztikája (a jelenlegi majd 2008. nyarán- őszén lesz ismeretes)
Csirmaz Mátyás | 2008. március 28.

"Mindig példálóznak néhány redkívüli pedagógussal, és azt várják, hogy mind olyan legyen. Mind a százezer. Bocsánat, de az élet mely területére jellemző, hogy csupa kiválóság dolgozik benne?" - Egyetértek Noémival.Ráadásul nem is százezer, hanem kétszáz. Egy "rendszer" működtetésének nem ez az alapja. Mintája (jó értelemben vett "példaképe", " követésre méltó mutogatnivalója") lehet, de rendszerjellemzője soha nem volt, s nem is lesz.

Egy kis statisztika a közoktatásról(óvoda, általános iskola, szakiskola, szakközép, gimnázium)az alapfokú művészetoktatást kivéve:
- főállásban foglalkoztatott pedagóguslétszám: 165 020 fő
- óraadó,nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők, egyéb munkakörök: 88 909 fő
- érdekes és elgondolkodtató: a 165 ezer főállásban foglakoztatott pedagógusból 136 ezer nő
Zsolnai Noémi | 2008. március 28. | zsolnai[pont]noemi[kukac]freemail[pont]hu

Kedves Kollégák!

Először is újból bocsánatot kell kérnem, amiért feldobtam a labdát, majd eltűntem. Tegnap délután végképp összeomlott az internetes rendszerem, most szembesültem csak vele, milyen vihart kavartam hozzászólásommal. Sajnos vissza nem vonhatom, mert a véleményem nem változott, keményfejű vagyok, mint ti mind. (Kedves Júlia, Ön ez alól kivétel, egészen biztos vagyok benne, hogy Önnel egy rövid beszélgetés elég volna álláspontjaink közelítéséhez legalábbis.) De tudom, hogy mind ugyanazért heveskedtek ( bocs, már megint kivétel: Szávai, ő higgadt megfontoltsággal veszekszik :-) Persze majd ezt is korrigálja, de kit érdekel? :-))
Szóval a lényeg, hogy annyira örültem ennek a fórumnak, annak, hogy talán sikerül valamennyire egyeztetni álláspontjainkat. Hogy felmerült a lehetősége egy széleskörű szakmai egyeztetésnek. Nagyon nagy veszteség lenne, ha most az indulatok megakasztanák ezt a beszélgetést. Mert mindenki a meggyőződése szerinti legjobbat akarja, és mindenkinél ott az igazság egy szelete. Csak sajnos mindannyian tele vagyunk előítélettel. Mindannyiunk agyába beégtek kulcsszavak - kinek-kinek a maga sorsából, tapasztalataiból -, aminek hallatán elborítja agyunkat a lila köd... Nekem ilyen például - és Kedves Júlia, kérem, ne értse félre, nem Önnel akarok megint kötekedni - a rugalmasság és a dinamizmus. Két nagyon pozitív dolog, de mit tegyek, e szavak hallatán a Szép Új Világ képe rémlik fel előttem, ahol a reklámokból jól ismert, energikus, dinamikus, tökéletes fiatalok élik szép, boldog tökéletes életüket. Selejt persze majd akkor is lesz, de ők frappánsan, rugalmasan meg fogják oldani. Szóval mondom, tudom, hogy ez előítélet, és Júlia hozzászólásában nem is így gondolta, de bennem ilyenkor mégis megszólal a vészcsengő, hogy lássuk a dolgokat árnyaltabban. (Bár előző hozzászólásom alapján véresszájú, falhozkenlekfiam diktátor lennék, vagy mi.)
Ha már itt tartunk, annyit azért megjegyeznék, hogy nem állt szándékomban ezt a szegény fiút véres agressziónak kitenni. Egyszerűen csak arra gondoltam, a körülötte lévő felnőttek reakciójából éreznie kellene, hogy most túllőtt a célon. Hogy érezze a megdöbbenést, a hátrahőkölést. Ahogy hallom, értelmes, intelligens gyerek. Ha minden tekintetből azt olvassa ki, hogy ez a magatartás minden körülmények között elfogadhatatlan, akkor meg fogja érteni. De ha csak egyszer is megérzi a szavak mögötti felmentést, akkor megvonja a vállát és tovább fogja csinálni.
16 évesen semmilyen felelőssége nincs? Mindent a körülményekre foghat? Kedves Szávai Pista! Igazad van, a sivár környezet könnyen a lélek elsivárosodásához vezethet. De bár ilyen egyszerű volna! Az én iskolámban azt hiszem, általában nem jellemző a sivár környezet - bár van még tennivalónk, frissen felújított épület lévén vannak még üres falak. De a felújítás előtt is fontosnak tartotta minden kollégám az esztétikus, ingergazdag környezet kialakítását. Mégis sokat küzdünk a gyerekek közötti agresszióval. Felnőttekkel szemben nem jellemző, de szerintem az mindegy. Az agresszió agresszió, akár felnőtttől gyerek felé irányul, akár gyerektől gyerek felé, akár gyerektől felnőtt felé. Illetve e háromból a legsúlyosabb, ha felnőtt terrorizál gyereket. Szerintem ebben is mindannyian egyetértünk. De ez nem jelenti azt, hogy ne éreztethetném egy gyerekkel, ha a viselkedése nem helyes. Ha azt látom, hogy egy gyerek ököllel az osztálytársa arcába csap, akkor igenis lássa a felháborodásomat. És igenis, az arcul ütött érezze az együttérzésemet. Aztán később lehet gordonozni, vagy akármi más csodamódszerrel kideríteni, hogy mi volt a kiváltó ok. De én azt gondolom, hogy ha egy gyerek mindig felmentést kap a cselekedeteire, ha az ejnye-bejnye mögött mindig érzi, a "tudom én, hogy nem te voltál a hibás" üzenetet, akkor mit várhatunk? Akkor hogyan fog kialakulni a kontrollja? Ha mindig van kire fogni, akkor oldják meg az okosok...
Vagyis, ha jobban meggondolom, ez pontosan az a szituáció, amiről te is írtál, Kedves Pista! Amikor helyzet van, gyorsan, határozottan cselekedni, és a nyugalom helyreálltával keresni az okokat, és lehetőleg megoldani a gondokat.
És ebbe az ok-keresésbe aztán minden belefér. A gyerek egyéni élettörténete, az osztálytársakhoz való viszonya, az iskolai közösségben betöltött szerepe, és természetesen, bár utoljára említem, de csak hogy nagyobb hangsúlyt kapjon, a pedagógus szerepe. (Jó, most még mondanánk sokan a makro-környezetet is, az oktatáspolitikát, de most maradjunk a szűkebb keretek között.) És akkor itt jöhet minden. A környezet kialakítása, a választott tanmenet, az alkalmazott pedagógiai, didaktikai módszerek, a pedagógus attitűdje, személyisége, öltözködése, hanghordozása, járása, tekintete, álmai, vágyai.... mind-mind nyomot hagynak a gyerekeken.
Ami engem illet, én megengedem, hogy a pedagógus is ember, és mint ilyen, gyarló. (Köszönöm, Kedves Achs Károly, hogy szövetségesem vagy ebben.) Nekem az a tapasztalatom, hogy a nagyon alkalmatlanok néhány hónap, legfeljebb néhány év után elhagyják a pályát. És itt most gyorsan helyesbítek. Attól ők még kiváló, remek emberek lehetnek, csak ez a speciális feladat, hogy egész lényével példa legyen, ugyanakkor teljesítse a tantervi követelményeket is, talán nem illik az egyéniségéhez. Ami a többieket illeti, hát persze, én is találkoztam már esetekkel. De ami a többséget illeti, fenntartom a véleményemet, hogy a pályán lévő pedagógusok többsége lelkiismeretesen, folyamatosan továbbképezve magát látja el a feladatát. Bocsánat megint az eretnekségemért, de mindenki nem lehet kivételes egyéniség. A közvélemény persze ezt várja el. Mindig példálóznak néhány redkívüli pedagógussal, és azt várják, hogy mind olyan legyen. Mind a százezer. Bocsánat, de az élet mely területére jellemző, hogy csupa kiválóság dolgozik benne? Értem én, minél gazdagabb a pedagógus személyisége, annál többet tud adni a gyereknek. És vajon hány rendkívüli pedagógust bír elviselni egy gyerek vagy egy tantestület? Például, ha elképzelnénk, hogy egy tantestület csupa Szávai Pistából állna.... no, ott aztán lenne pörgés, dinamizmus... :-))
Mielőtt bárki védelmébe venné velem szemben, sietek közölni, hogy ő - mármint a vizus Szávai -az első számú példaképem. Igaz, néhány dologban vitatkozunk...

Kitti | 2008. március 27.
Perr Krisztihez!
Gyermekkori barátnőm panaszát hallgattam végig február 15.- előtt, amikor is a magánvállalkozók részére kötelező határidő az adóbevallás. Barátnőmet, mint bőszókincsű, dekoratív kiállású , szakmailag ilismert hölgyet kérte fel az egyik tv interjúra. Barátnőm fölkészült, harminc perc felvételt ígértek számára. Időpontegyeztetés, sminkes stb. A tényleges műsor a következtő volt.Műsor előtt másfél órát várakoztatták, a végén reklám alatt gyorsan, kacsintásra el kellett hagynia a porondot, senki meg sem köszönte. A riporter föltette a kérdésben rejlő válaszokat, majd párszavas kliséket vágott a barátnőm elmondandójából. A műsort barátnőm otthon végignézte, majd fölhívta a tv-t és közölte, hogy szakmaiatlan, etikátlan és gyalázatos amit vele műveltek. Lehet, hogy ezt bármikor, bárhol, bárki, bárkivel, bármilyen céllal, motiválólag megcsinálhatja? Ugye nem???!!!! Gondolkozzunk!!!
Peer Kriszti | 2008. március 27.
Kedves Kollégák,

Jelezni szeretném, a pedagógusok elleni erőszakkal kapcsolatban az interjú a Duna TV riporterével megtörtént... 30 percem volt arra, hogy véleményemet és mondandómat összefoglaljam és a kissé szenzációhajhász kérdésekre válaszoljak. Ebből mindössze 40 másodpercet vágnak össze a műsorba. Bár nehezen megy, de félre téve az előítéleteimet a médiával kapcsolatban, bízom a legkevésbé torz megjelenésben.

A műsor március 30-án, 18:00 órai kezdettel a Duna TV-n lesz látható (Híróra).
Szávai | 2008. március 27. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Kedves másik Károly. Achs!

Sajnálom, hogy belőlem nem nézted ki eddig a kételkedést. Pedig, hát ismerned kellene. Egy ilyen tanárverés üres teremben után elsőre nyilván az jön ki a falun felnőtt fiúból, belőlem, hogy A a rohadt k... égbe, hogy b... stb. hát persze hogy folyóba lőni mindenkit, aki...
És másodjára rögtön, hogy nehogy már csatlakozzak azokhoz a nyálas ilyenolyanokhoz, akik mentegetni kezdik a gyereket, vagy épp ráhárítják a teljes felelősséget, és csak harmadjára jutok odáig, hogy akkor gondoljuk csak végig. És mindez végbement már számtalan didaktikai problán is, ha nem is ilyen erősen. és hogy amikor az utcán nincs idő gondolkodni, mert mellettem dobál épp petárdát a buszmegállóban valami suhanccsoport, és még nekik áll feljebb, bizony ggallért ragadok, és hátrahúzom a kezem a jobbegyeneshez, nem is tudom milyen őrangyalomnak köszönhetem hogy még egyszer sem fejeztem be ütéssel a mozdulatot.( Amúgy tudom, egészséges hím vagyok, a meghunyászkodó testtartás, mimika leszereli az agressziómat.)

Szóval lehet, hogy néhány szövegem valami magasabb pedagógiai szférákban lebegő idealistát sejtet, ezt írói silányságomnak tudom be.

Mondjuk az igaz, hogy halogatni a következő tanévre - ez elég idegen tőlem.
Szávai | 2008. március 26. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Kedves Károly!

Ezt te sem gondolhatod komolyan:

"az erkölcsi gátak nemléte vezetett ehhez a problémához és ez figyelhető meg a többi esetben is. Ebből a szempontból szinte teljesen mindegy, hogy milyen a pedagógus, milyenek a körülmények"

Én nem mentegetem a gyereket, hanem vizsgálom a helyzetet.

Noémi! Valahol írtam itt extrém példákat, természetesen elképzelhető, hogy az idős kolléga olyan valóban.. és mindent.. és... mindazáltal egyrészt fenntartom, amit írtam, másrészt Júlia megjegyzését is teljesen korrektnek érzem.



Leiner Károly/zöldbéka | 2008. március 26. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Kedves István!
Ugye, ezt te sem gondolod komolyan? Nem mentheti semmilyen sivárság, üres terem, frontális vagy semmilyen munka az ilyen fajta cselekedetet! Természetesen igazad van abban, hogy "jobban" kellene oktatni, bár nem ítélhtjük meg ezt sem: például egy számonkérő óra esetén megfeleltek volna a körülmények.
Azt hiszem, hogy itt inkább az erkölcsi gátak nemléte vezetett ehhez a problémához és ez figyelhető meg a többi esetben is. Ebből a szempontból szinte teljesen mindegy, hogy milyen a pedagógus, milyenek a körülmények: vannak dolgok, amiket egész egyszerűen nem tehetünk meg! Erre vagy nevelődik kisgyermekkorától az ember családban, iskolában, egyéb közösségekben vagy nem. Én úgy látom, hogy ma inkább nem.
Ebben van a mai magyar társadalomnak óriási hiánya. Csa néhány jelenség ennek igazolására:
környezetrombolás, erőszak, bűnözés, általános közlekedési morál stb. Én nem hiszem, hogy a "kor" teszi, hogy törvényszerű, hogy így kell lennie. Nem fogadom el, harcolok ellene, mert másképpen nem lehet élni.
Szekszárdi Juli | 2008. március 26.

Kedves Noémi!

Muszáj reflektálnom a Zarándokénekre (Emlegethetnénk Sánta Ferenc Sokan voltunk című novelláját is.) Mint a 65. évét taposó ember állítom, hogy bizonyos életkoron túl az ember nem feltétlenül alkalmas már arra, hogy egy középiskolában boldoguljon még abban az esetben sem, ha csupa mintadiákkal hozza össze a sors. Nem elég rugalmas, nem elég dinamikus, szóval elhasználódik az évek során. Ez még nem jelenti azt, hogy nem kell tisztelni az időseket, öregeket, véneket és aggastyánokat.

Mint azóta megtudtam, az iskola, ahol a rémtörténet lejátszódott a főváros egyik leghátrányosabb helyzetű intézménye, nem is középiskola, és félő, hogy szegény idős kolléga azért tanított ott, mert nem kaptak más embert erre a helyre. Tehát a gond komplexebb, mint gondolnánk.

Örülök, hogy "vizus", illetve Szávai Pista idemásolta a hozzászólását, mert ő végre legalább a valóságos (tényleg elborzasztó) látványt próbálja elemezni.

Ez a média kitermelte botránykeltés végülis elérte a kívánt hatást: mindenki erről beszél, még mi is.
Szávai | 2008. március 26. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Hát, igen. Én vagyok vizus.

A hozzászólás:
Kedves hozzászólók.
Az senkinek nem tűnt fel, hogy a fizikatanár egy üres teremben tartott fizika órát? Márpedig egy üres teremben – eszközök nélkül, valóban nem nagyon lehet mást csinálni, mint folyamatosan nyomni az „Édesfiameznektekkellafelnőttéváláshoz, tehátrószoríegyenlő, maradjabba, vagy falhozkenlek…. Szöveget. Nagy pedagógusegyéniségek színezik, mást is nyomnak, de – ha kivesszük a falhozkenés motívumot – a gyerek előbb-utóbb rájön, hogy neki mégsem kell az, hogy éveken át hallja a rószorít, és mocorogni kezd. („Jobb” iskolákban, ahová nem járnak deszegregálandó gyerekek, a falhoz kenlek helyett a szétültetlek szöveg is elég. )
További kérdéseim:
Budapesten akkora a pedagógushiány, hogy csak egy nyugdíjas kollégát sikerült beküldeni? Egy fiatalabb esetleg azzal jött volna, hogy az egyetemen nem ilyesfajta teremben való fizikaoktatásra képezték ki? ( Vagyis képezte ki magát magánszorgalomból, mert azért a tanárképzésnek jellemzően nem a tantárgypedagógia-didaktika a legerősebb oldala. )
Vagy rossz nyomon járok? Az iskolavezetés, tantestület ezerrel kereste az itt csodákra képes, lehetőleg roma származású kollégát, de senki nem akadt horogra?
A konkrét esetről csak annyit tudok, hogy egy üres teremben nyugdíjas kollégával hetek óta szívózó osztály osztálybohóca túlment a bohóckodás itt még - úgy tűnik elfogadható határán, fizikai erőszakkal fenyegetőzött, aztán hirtelen meg is tette. Az igazgatónő nyilatkozatával óvatosan bánnék, ki tudja mit mondott még, vagy mit nem mondott.
Ez az üres teremben tartott fizikaóra (Egy fizikaterem fekete függöny nélkül. Gyenge és erősáramú konnektorok, internet jelenlét, stb nélkül….)– amely terem valószínűleg Pokorny alatt sem volt gazdagabb – számomra szakmailag elfogadhatatlan barbárság. Hogy ki mekkora felelősséget visel ezért a barbárságért ( önkormányzat, igazgató, tanár), az ennyi adatból kiméricskélhetetlen. ( Lehet, hogy egy önfeláldozó, nagy tudású kolléga szakterme züllött szét, csak mert az első rongálások után képtelen volt az iskola a szükséges erővel megvédeni önmagát, lehet, hogy az iskola mindig is a látszatteljesítés terepe volt. )
Ha maradnak az iskolákban ezek az üres termek, egyre gyakoribb lesz, hogy az unatkozó, kényszerből jelenlévő ( Büntetést kap a szülő, vagy nem jön a családi pótlék) gyerekek a tanárt találják meg célpontként. Ő van kéznél, ő a rendszer elérhető pontja.

Nem hiszem, hogy ma végletesen ki lehetne venni a falhoz kenés ( értsd: brutális erővel a nevelendő gyerek fölé tornyosulás, ami aztán családi szokások függvényében lehet vacsorától, tévétől, barátoktól való eltiltás … véresre verés )ami motívumot a társadalmi kommunikációs rendszerből, az ember már csak olyan, hogy néha nincs más megoldás. Előtte azonban az iskolának iskolává kéne válni, a fizika teremnek fizika, vagy természettudományos teremmé, működő nevelőhellyé. Ahol a tanár időnkénti totális diktatúráját - amely bizonyos oktatási helyzetek elengedhetetlen velejárója ( „Józsika, ha a függönnyel szórakozol a színbontó kisérletek közben, levitetlek az ügyeletre!”) -egy pillanatra sem elviselő gyerektől esetleg szintén meg kellene válni, be kellene látni minden résztvevőnek, hogy ő most speciális bánásmódra szorul. Két három ilyen gyereket már magam is tanítottam ( össz. volt már vagy tízezer tanítványom). Én – ebben az arányban teljes nyugalommal vállalom, hogy vannak általunk, általános iskolában kezelhetetlen gyerekek.

Nagyon tanulságos az, hogy ezt a helyzetet a vita egyetlen résztvevője sem teszi kritika tárgyává.
Hogy főleg a tanári tekintélyt hiányolják, nem a szellemi gazdagságot.
Ha egy konyhában tetszenének látogatást tenni, nyilván feltűnne a vágódeszka, a késélező eszköz hiánya, itt viszont csak egy csupasz terem van, tűzhely-fazék mínusz, de azért tessék főzni.

Leiner Károly/zöldbéka | 2008. március 26.
Nagyon nagy a baj, ha egy igazgató, még ha van is igazság a mondandójában, nem áll a kollégája mellé és ezzel megkérdőjelezi alkalmasságát.Annál is inkább, mert Swan-song írja valahol, hogy ezt az igazgatót is jól helyben hagyták évekkel ezelőtt diákok.
Úgy gondolom, hogy a gyerekek próbálgatják a határaikat és mivel jelzőpóznákat nem sokat kapnak életük során (se családtól, se iskolától -ezen érdemes lenne elbeszélgetni, hogy miért nem hatásos az iskola erkölcsi nevelése?)kipróbálják, hogy meddig mehetnek el. Persze, ezt a "próbát" elítéljük, de a bajok nem most és nem itt kezdődtek. Azt is gondolom, hogy sajnos nem egyedi eset, lassan hétköznapivá válik gyermekeim elmondásai alapján.
Zsolnai Noémi | 2008. március 26. | zsolnai[pont]noemi[kukac]freemail[pont]hu

Közben adódott egy kis gondom az internetkapcsolatommal, és nagyon gyorsan túlhaladnak az események, így "visszafelé" haladva az időben néhány dolog, amit fontosnak tartok:
Az értékvesztésről: ha egy ilyen ügy kapcsán, amiről alább olvashatunk, egyáltalán elhangozhat olyan mondat, hogy "mit keres egy 70 éves ember a katedrán", akkor mit várunk a gyerekektől, a fiataloktól? Ajánlom mindenkinek elolvasásra Fukadzava Hicsiró Zarándokének című elbeszélését. Én azt hiszem, hogy ez nem az a szituáció, amikor ezen kellene gondolkodnunk. Hiszen ez esetben ki nem mondva, de a felmentésen törjük a fejünket. Én azt gondolom, hogy ez a magatartás, amit ez a fiú tanúsított, semmilyen körülmények között és senkivel szemben nem megengedhető. Azt gondolom, az ilyen esetekben ebben kellene nagyon egységes álláspontot képviselni az érintetteknek. Az oknyomozás és a terápia az után következhet. Pontosabban természetesen kell is következnie.
Szekszárdi Juli | 2008. március 26.
Valóban érdemes elolvasni a Szávai által jelzett blogbejegyzéseket , és eltöprengeni az ismerősnek tűnő "vizus" végre árnyaltabb gondolatain. Csak hogy tudjátok, hívták az ügyben a Duna tévébe az OFOE képviselőjét. Valószínűleg Peer Kriszti (a mentálhigiénés tanácsadónk) képviseli majd az egyesületet. Majd jelezzük, mikor megy adásba.
Szávai | 2008. március 26. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
nagyon tanulságos, ahogyan egy olvasócsoport reagált az esetre azon a weboldalon (Blogter), ahol én a filmre ráakadtam.
http://esperigi.blogter.hu/?post_id=255653



Szekszárdi Juli | 2008. március 24.

Igazad van, Judit, nem a gyerek és nem is a tanár problémás, de a helyzet az aztán módfelett az.

A "józsefvárosi tanárverés" címen elhíresült videofelvétel, amikor is egy idős (75 éves!) fizikatanárt bántalmazott egy 16 éves fiú – úgy tudom, hogy a Blikk jóvoltából – bejárta a médiát. Az igazgatónő a tévéfelvételen mentegette a fiút, hogy feltűnési vágy motiválta, színészi ambíciók fűtik, különben nem is agresszív, bár olykor beszólásaival zavarja az órákat. Az idős tanár felmondott. (Nem menti ugyan a gyereket, de mit keres egy 75 éves ember egy középiskolai katedrán?)

Adva van tehát egy média által rivaldafénybe állított helyzet, amiről a megdöbbentő felszínen kívül nem tudunk semmit. Pedig már maga a házelnök is foglalkozni kezdett vele, a rendőrség nyomoz stb. stb. A helyzet a rendelkezésünkre álló felszínes információk birtokában alkalmatlan a Kádár Judit által javasolt esetelemzésre.

Nem vitatom, hogy az ilyen helyzet megengedhetetlen,nincs mentség arra, hogy egy tizen (huszon-, harminc stb.)éves ilyen módon alázzon meg, sőt bántalmazzon egy idős embert legyen az akár tanár, akár portás, akár utcaseprő. De többet kellene tudnunk tanárról, iskoláról, gyerekről, igazgatóról, hogy a konkrét ügyről megalapozott véleményt alkothassunk. Hogy túllépjünk a puszta szenzáción (szenzáció ez egyáltalán?). Sokan rossz néven vették, hogy az iskola igazgatónője nem nyilatkozott elég negatívan a gyerekről. Feltételezem, hogy ha kizárólag rosszat mondott volna róla, akkor is felháborodtak volna a szavain. (Az ő nyilván nem önként vállalt nyilvános szereplése több okból sem alakulhatott pozitívan.)

Ami engem igazán elkeserít az az, hogy az osztálytársak a videofelvétel szerint jót derültek a dolgon. Az én számomra ettől a ponttól indul az igazi probléma.

Miként alakulhat ki nem egy iskolában olyan légkör, amelyben megszokottá válik, hogy tanár megaláz és bántalmaz gyereket, és fordítva: gyerek aláz meg és bántalmaz tanárt? S ha sikerül mindezt rögzíteni (amihez kéznél vannak a technikai feltételek), minden egyes eset akár országos szenzációvá válhat. Amíg rá nem un a nép, és keres valami még izgalmasabbat. Boritékolom, hogy az ötödik tanárverést már nem érdemes leadni a tévében, mert a kutyát sem fogja érdekelni.
Kádár Judit | 2008. március 22. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Kedves Noémi!

Egy nagyon pici pontosítás, amit azonban fontosnak gondolok. NEM a „problémás gyerekek” kerülnek hozzánk (a nevelési tanácsadókba), hanem a problémás gyerekhelyzetek. A közoktatási törvény és a hozzá kapcsolt MKM rendelet ostoba, szakmailag minősíthetetlen és előítélet képzésre igen alkalmas megfogalmazása („a tanulási, beilleszkedési, magatartási zavarral küzdő”) az, ami keltheti ezt a „problémás gyerek” látszatot. A valóságban – ha a gyerekek összetételét nézed – ugyanazt a normál eloszlást találod a pácienseink képességeit, (alakulóban levő) személyiségjegyeit, családjaik társadalmi státuszát, stb. tekintve, mintha egyszerűen szétnéznél a 3-18 év közötti népesség egészében. Vagyis találsz majd néhány olyan gyereket, akik gondja „gyárilag kódolt” és nagyon-nagyon sok olyat, akinek gondja „csinálva van”. A leggyakoribb persze az interakció: van valamilyen érzékenység a gyerekben egyfajta bánásmódra, és van a bánásmód, ami erre az érzékenységre érzéketlen. De még az érzékenység is sokszor relatív. Mostan a „Légy sikeres, pörgős, extravertált!” világát éljük, azok a gyerekek, akik erre érzékenyek, eleve „problémásnak” tűnnek. Akár azért, mert több magányra, kevesebb társas ingerre vágynak egy túlingerlő világban, akár azért, mert kontrollfunkcióik, belső fékjeik nehezebben stabilizálódnak, így hajlamosabbak (a kulturálisan eleve elvárt) pörgést és rivalizálást túlpörögni. Mindkét fajta gyerek bőven belül lehet még a normál szóráson, csak figyelembe kéne venni az érzékenységét.

Érzékenységünk pedig mindannyiunknak van, ettől még nem vagyunk „problémásak”. Én igazán nem voltam egy jaj, istenem, nem eszik rendesen ez a gyerek! típusú mama, de Petra kislányom olyan csipegetés-művész volt, hogy bizony belecsúsztam a harcba, „az ebédet márpedig végig kell enni” baromságába. Még jó, hogy az éhező etióp gyerekekkel nem példálóztam „válogatós” kislányomnak, de a határán voltam valami ilyen brutalitásnak. Aztán Petra iskolába került és fejfájóssá vált (szemüveg kellett neki). Mentünk ide-oda, míg egy kivizsgálás mellesleg kiderítette, hogy van egy kis gyomorszáj szűkülete, ami semmilyen orvosi beavatkozásra nem szorul, egyszerűen csak ne egyen egyszerre sokat, vagyis hagyjuk pont úgy csipegetni, ahogy ő mindig is tette, csak eztán örüljünk ennek és ne a falat kaparjuk.

A kártékonyan bolond törvényszövegen kívül egy nagyon egyszerű helyzet torzíthatja a látásunkat a nevelési tanácsadó, mint a „problémás gyerekek” karbantartó műhelye szemlélet irányában: az, hogy a gyerekek éretlenek, és ennél fogva sérülékenyebbek a rájuk gyakorolt felnőtt hatások tekintetében, mint mi (bár néha mi sem vagyunk olyan jaj, de nagyon ellenállóak). Azok a teljesítésbe hajszolt – jó képességű vagy egyszerűen csak átlagos – gyerekek például, akik anorexiásak lesznek, kilyukad a gyomruk, elmagányosodnak vagy összeomlik a bizonyítványuk, mikor kamaszodni kezdenek, nagyon-nagyon gyakran a magukat sikertelennek érző szüleik, tanáraik rogyadozó önbecsülésének áldozatai: utolsó nárcisztikus csokifalatkák az éhenhalók tányérján. Ha egy önmagát (életkori gyengesége miatt) megvédeni nem tudó tízéves misszionárius csemetét megkajálnak a kannibálok, mondanád-e, hogy ő „beilleszkedési zavarral” küzd?
Zsolnai Noémi | 2008. március 22. | zsolnai[pont]noemi[kukac]freemail[pont]hu

Kedves Kollégák!
Nagyon köszönöm hozzászólásaitokat, biztatásotokat. Ne haragudjatok, hogy így megvárakoztattalak titeket a válasszal, de kicsit úgy jártam, mint a hályog-kovács: remegni kezdett a kezem a klaviatúrán...
Most beszippant az ünnepi előkészület, de megígérem, "mindezt majd megírom még pontosabban is".
Szép ünnepet, jó pihenést kívánok mindannyiótoknak! Jó itt lenni köztetek.
achs | 2008. március 20. | axkaro[kukac]vipmail[pont]hu
Köszönet.

Bevallom, egyre frusztráltabb kezdtem lenni a VK előrehaladtával.
Nyilván az ember tisztában van saját hiányosságaival. Hogy mit fog másképp csinálni szeptembertől, mit fog másképp csinálni az űj osztályával stb., hogy aztán október közepén rájöjjön, mindezen változásokra majd jövő szeptembertől lesz legközelebb lehetősége... Nyilván tudok egy-két olyat is, amiben (hitem szerint legalább is) talán jó vagyok.
Aztán, hétről hétre olvasva a virtkong szövegeit, kezdtem elbizonytalanodni. Magamra ismertem minden negatív megjegyzésben. Én sem elemzek végig minden nevelési szituációt. Én sem veszek részt esetmegbeszélésekben. Nekem is eszembe jutnak megszokott "tanárdumák". Számtalanszor megfogalmazok én is mentségkereső mondatokat. Frontálisan tanítok. Néha leadom a tananyagot. Sőt. El se tudom képzelni, hogy mondjuk a logaritmus fogalmát valamiféle "Azon tűnődöm, hogy te most biztosan azt gondolod, hogy a kitevő keresésére bevezethetnénk egy új fogalmat" - más területen nyilván alkalmazható - módszerrel vezessem be...

Szóval megijedtem. A folyamat indulásakor ugyanis azt reméltem, lesz egy fórum egymás erősítésére. Ehelyett kezdek elbizonytalanodni. Kezdem azt érezni, hogy mások mennyire jobban tudják, mennyire jobbak, mennyivel jobban képben vannak stb.

Talán ezért örültem Noémi írásának. Mert ő is kételkedik. Ő is megenged nekünk némi gyarlóságot. Tudja, hogy fontos a módszer, de talán annál is fontosabb a tanári jelenlét intenzitása, a hitelesség, az elfogadás stb. Hogy a konzervatív is lehet jó, az újító is hiteltelen és viszont. És hogy egy pedagógus erőssége, ha nem gondolja, hogy nála van a bölcsek köve.

Még egyszer köszönet.

És Boldog Vakációt mindenkinek!
Töltődjetek föl, pihenjetek, takarítsatok, olvassatok szép- és szakirodalmat, javítsátok ki az elmaradt dolgozatokat, foglalkozzatok kicsit saját gyerekeitekkel, menjetek kirándulni stb.!!!

A. K.
IZs | 2008. március 20.
Kedves Noémi!
Köszönöm mondandód minden szavát, és folytasd azokkal a kérdésekkel amik kimaradtak, szurkolok veled, a vesztesnek látszókért ( magammal együtt)
Szávai | 2008. március 20. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Ez egy érdekes dolog, amikor a másképpen dolgozó, másképp gondolkodó, bár önmaga korlátaival azért persze tisztában lévő tanár beül egy iskolakritikai előadásra, hallgatja hogy így-megy úgy a szakma, és egyetért vele, bár nyilván néhány dolgot finomabbra hangszerelve szeretne hallani, meg ugye ilyenkor "sohase tudhassa az ember ezekkel az előadókkal", mármint, hogy saját felkészítőik, graduik és posztgraduik milyen értéktartalmúak, van-e leveáns tudásuk, jut-e idejük azok következetes átadására, nem "oldódnak-e szét" a "magasabb szintű értelmiségi tevékenységekben", de én ilyenkor nem előlegezek meg senkinek semmit, csak hallgatom a szöveget, aztán beleegyezően bólogatok, módossítok, vagy tagadok, de nem támadnak indulataim. Bizonyos dolgokban teljesen azonos vagyok bármely tanár kollégámmal, kinyitjuk a tanári ajtaját, beírjuk a naplót ( a mód persze már megkülönböztet), más dolgokban van bizonyos hangsúylkülönbség, ami aztán bizonyos dolgokban fekete-fehér ellentétekig fokozódik.

Földes Petra | 2008. március 20.
Kedves Noémi!
A következtetéseimet, amit kétségtelenül szubjektív és meglehetősen indulatos formában fogalmaztam meg, több száz egyetemi hallgató "állapotából" szűrtem le; vagyis olyan fiatalokéból, akik éppen most mentek végig a közoktatás rendszerén. Sajnos nem láttam okot arra, hogy a közoktatás (egészében) teljesítményét megbocsátóbban lássam.
Ezzel együtt teljesen értelek, és köszönöm a jelzésedet. Nem, nem gondolom, hogy aki a szánalmasan zötyögő, fapados közoktatásban dolgozik, az maga is szánalmas lenne. Pontosan azért hoztuk létre ezt a felületet, hogy találkozhassanak egymással az elkötelezett, értékorientált, igényes kollégák. Bevallom, a "kollégák" kifejezést az indulásnál szélesebben értettük. A vágyunk az volt, hogy az oktatásirányítás, -kutatás, tanárképzés szakemberei is olyan intenzitással legyenek jelen, mint a "hétköznapi" pedagógia képviselői. A naplómban az indulatos provokáció és vitára hívás elsősorban nekik szólt, és lám, téged talált el. Levonhatnám a tanulságot, hogy talán finomabban, körültekintőbben kell a továbbiakban fogalmaznom; nos, nem. Mert nekem azokkal az emberekkel van beszélgetnivalóm, akik a hozzád hasonló módon reagálnak. Köszönöm.
Takács Géza | 2008. március 19. | csgez[kukac]freemail[pont]hu
Kedves Noémi!
amit idéztél tőlem, az egy hasonlat vége, hogy a pedagógia tudományának ifjú tudósai, akiket egy konferencián láttam, olyanok voltak, mintha pedagógiai asszisztensek volnának, olyasfélék, akiknek nem feladatuk a pedagógiáról való gondolkodás.
Noha a félreértésről nem te tehetsz, szerzői felületesség volt.
S különben örömmel olvastam a feddésedet is.
Leiner Károly/zöldbéka | 2008. március 19. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Már eddig is sokszor megfordult a fejemben, olvasva a kolégák blogjait, a kongresszus posztjait, hogy mennyire szétszakadtunk mi is. Iskolánk, tantestületeink mennyire más és mégis azonos tőről fakadó problémákkal találkoznak.
Néhány reflekció:
- a tanító önbecsülését maga az iskola is rontja hierarchikus rendszerével
- egyetértek a bérek kérdésével: nehéz igazi önbecsüléssel fejet magasba emelni, ha nyomorúságos anyagi gondok nyomasztanak bennünket
- az alkalmazott módszerek hatásossága mindig a pedagóguson múlik. Meggyőződésem, hogy minden módszer, eljárás sikeres lehet a rátermett kolléga kezében
- Géza megjegyzésén én is elgondolkodtam, de ironikusnak találtam, éppen azt bizonyítandó, hogy az asszisztensek épp annyira jól láthatják a pedagógia problémáit, amennyire néhányunk nem akarja látni és foglalkozni vele
Most ennyi..
Szávai | 2008. március 19. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Hát, igen, az nagyon rossz, ha a tanár szánalmasnak látszik. Ennél már csak az rosszabb, ha az is. Meg még egy csomó dolog rosszabb, de most igyekszem pozitívan gondolkodni.

A busz menetrend síma ügy, az befér. Meg sok egyéb is befér, amit a családnak kellene adnia, de nem ad, hát adjuk mi.

Csak ugye ne váljék uralkodóvá kisgyermekkorban a menetred tanítás, ne legyen az iskola olyan kis ügyes, praktikus felkészítő. Hagy már a francba azokat a hülye meséket a legkisebb fiúról, a valóságban másképp kell boldogulnod, tudod, itt így megfogod, odateszed, és akkor remek életed lesz, na gyakoroljuk kicsit.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.02.18.
Az állami egyetemek tanszékei visszavonatnák az új NAT-ot
Miután múlt héten egyetemi oktatók széles köre foglalt állást az új Nemzeti Alaptanterv irodalomoktatásra vonatkozó részei ellen, kedden az állami egyetemek irodalomtudományi tanszékei-...
(Forrás: Index)
--
2020.02.18.
Kínában gigantikus internetes oktatási platformot szerveztek a vírus miatt otthon maradt 180 millió diáknak
Kína létrehozott egy felhő alapú közös oktatási platformot, és elkezdte a tévében leadni az általános iskolás tananyagot, miután az ország 180 millió tanulója nem járhat iskolába az...
(Forrás: Qubit)
--
2020.02.18.
Nahalka István: Mekkora a baj? Harcok a NAT körül
Tényleg úgy tűnik, hogy az oktatás tartalmának központi szabályozása terén két egymásnak gyökeresen ellentmondó nézet érvényesül, és attól függően, hogy éppen milyen oktatáspolitika...
(Forrás: Városi Kurír)
--
2020.02.18.
Az egykori népbiztosok színvonalán támadják a Nemzeti alaptantervet
A hőzöngők minden pozitív újítást és változást figyelmen kívül hagyva, főleg politikai-ideo­lógiai síkon támadják a NAT történelem tantárgyra vonatkozó részeit, aminek semmi kö...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.02.18.
A Fazekas tanárai is tiltakoznak a NAT ellen
Az iskolai rangsorokat rendre megnyerő Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárai és dolgozói is tiltakoznak az új Nemzeti alaptanterv bevezetése ellen. Csatlakoznak...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.02.18.
Ha nálam egy tanár azt mondaná egy gyereknek, hogy „fogd be a szád”, akkor holnap bezárnék
Ha játékosan csináljuk, az is lehet buli, hogy megtanuljuk az összes magyarországi tájegységet a pontos helyesírásukkal együtt, meg az is, hogy összegyűjtjük a magánhangzó-torlódásos...
(Forrás: Forbes)
--
2020.02.18.
Multinacionális vállalatok tantervei: gyerekvilág a 21. századi globális kapitalizmus korában
A 21. századi gyermekkép két fő jellemzője a gyerekek álemancipációja, és a néhány éve elhunyt amerikai kutató, Joe Kincheloe által kinderkultúrának nevezett, rózsaszínre lakkozott á...
(Forrás: mérce)
--
2020.02.18.
Bayer-show: Ez az első tanárok, pedagógusok által összeállított NAT
A műsor második felében Pósán László, a Fidesz-KDNP debreceni országgyűlési képviselője volt a vendége, akivel főként az új Nemzeti Alaptantervről beszélgettek.Ami az új Nemzeti Alaptantervet...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.02.18.
Fidesz: A gyöngyöspatai iskolaügynek a szegregáció csak ürügye
A gyöngyöspatai iskolaügynek a szegregáció csak ürügye, a cigány családok és tanulók pedig csak eszközök ahhoz, hogy a kártérítési pert kezdeményező, „külföldről pénzelt alapí...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  Doroginé Kiss Ildikó

Tisztelt Egyesület!
Nyelvtanárként 2019 szeptember közepétől december 20-ig (téli szünet kezdete) az én tanulócsoportomat összevontam az említett idő alatt táppénzen levő kolléganőm csoportjával heti 3 órában. Ez összesen 3 osztályt érintett, ami heti heti 9 összevont órát jelentett. Mikor rákérdeztem, hogy ezért jár-e túlóra íj vagy valami plusz bér, azt a választ kaptam, hogy nem mert az összevont órákért semmi sem jár. Ráadásul ugyanígy több mint három hónapot már a tavalyi évben is helyettesítettem ugyan így. Kérdésem, valóban nem jár az összevont órák után túlóra? Mit mond erről a jogszabály?
Üdvözlettel: Doroginé Kiss Ildikó, tanár

--
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
(3) A részmunkaidő kikötése
a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
szabadság leteltét követő naptól hatályos.
A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérő
megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
kezdeni.
(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
tájékoztatni a munkáltatót
a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
összefügg.
(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
a munkáltató a közalkalmazottat
a) a kérelem szerinti időpontig, de
b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
(8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
közalkalmazott tekintetében.
Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.

--
  OFOE

Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek