OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2008. április 2.
» Hozzászólások (30)

Tanár Képzés

Különös tekintettel az itthoni természettudományos tanárképzésre

Hanczár Gergely

„Hanczár Gergely a nevem. a neveléstudományok doktora. röhej. fura figura vagyok. egyesek szerint konfliktusos, mások szerint maximalista. két órával ezelőtt felmondtam az ELTÉ-n az állásom, még nem tudom, mit fogok csinálni. alternatív felsőoktatást akarok. ezt itt nem lehetett. annyi mindennel foglalkoztam már, hogy az önmagában bizonyítja, hogy semmihez sem értek. viszont gondolataim sokan vannak. nem hagynak sosem nyugodtan aludni. amikor még alszik a város, akkor szeretek írni. ezt is hajnali négy és hat közötti időszakokban írogattam össze. azért ilyen higgadt és békés. élőszóban általában nem vagyok ilyen jámbor.”

Direkt írom hibásan. Két szóban és nagybetűkkel: „Tanár Képzés”. Csak azért, hogy egy kicsit etimologizáljunk. Sokfajta szakma van. Van néhány, amit nem tanítunk, hanem képzünk. Van olyan szakma, amit tanulunk, van, amit hallgatunk, van, amit elsajátítunk, van, amire felkészülünk. Persze lehet másként is, elég szabad a magyar nyelv, de mégis vannak kanonikus szókapcsolatok. Nem akarok nagyon belemagyarázni semmit, de mégis valamiért kialakultak ezek a párok: papnak készülünk, jogot hallgatunk, asztalosnak tanulunk, tanárnak képeznek, katonának mennek. Talán érdemes utánagondolni, hogy miért.

Ez, amit itt alant a tanárképzésről írok, ez az, ahogyan én látom. Semelyik egyetemnek sem hivatalos álláspontja. Sőt, nem is egyetemi dolgozóként nyilatkozom, hanem mint magánember. Jelen tanulmányt nem munkaidőmben, nem munkahelyemen, nem munkahelyi számítógépemen írom. Egyébként is csak fűszál vagyok, nem látok magasról. Alig látok bele a nagyhalak lapjaiba. Ezek inkább csak gondolatok, meglátások. Ha valakit nem érdekel, ne olvassa. Ha valaki nem ért valamivel egyet, akkor legyen olyan kedves és írja meg. Ez egy fórum. Egy olyan fórum, ami azért van, hogy a hazai tanárképzés is előre tudjon lépni. Aki segíteni akar ebben, az tegye meg.

Baráti beszélgetések alapján (félig sem strukturált mélyinterjúk) azt látom, hogy az ország különböző helyein lévő különféle tanárképző intézmények meglepően hasonlóan reagálnak a tanárképzés jelenkori kihívásaira, úgy mint: Bologna folyamat, változó tanári szerepekhez igazítandó tanárképzés stb. Ezért engedem meg magamnak, hogy egyetemekről, természettudományos karokról és tanárképző intézményekről, pedagógia karokról írjak végig többes számban. Ha valamelyik intézményre nem találó a leírásom, akkor az, kérem, hogy itt pontosítsa. Nagyon köszönöm mindenkinek a segítségét.

A természettudományi karok viszonya a tanárképzéshez

A természettudományi karokon elég széles körben elfogadott az a nézet, hogy a jobbak lesznek kutatók, a rosszabbak meg tanárok. Valahogy úgy képzelik TTK-szerte, hogy majd a három év matek alapszak után a jobbakból igazi kutatókat nevelnek, a selejtet meg átadják a pedagógusképzőknek, ahol, mint afféle szociális foglalkoztatóban, a fogyatékosoknak megpróbálnak valami alantas szakmát adni, ha egyáltalán lehet még valamit tenni azokkal a társadalom peremére szorult butuskákkal.

Egyetemi tanársághoz, szégyen és gyalázat, de nem kell tanárképzésben részt venni. Egyetemen bármekkora barom lehet tanár, aki képes volt valamiből diplomát szerezni. A természettudományi karokon sok a kutató, sok az olyan ember, aki a tanárokat másodrendűnek képzeli. Ez alighanem azért van, mert tanár lehet az is, aki nem tudja a matematikát olyan szinten, ahogy egy tudósnak kell. Persze ugyanez visszafelé is igaz. Bármilyen mentális retardált lehet ma még kutató. Voltam matematikus hallgató három éven keresztül. Az én évfolyamom nagyobbik felének olyan leromlottak voltaka társas funkciói , illetve olyan volt az általános mentálhigiénés állapotuk, hogy ha elmentünk volna üzemlátogatásra egy pszichiátriára, akkor alig valakit engedtek volna ki. Az egyik gyereknek például az egyik oldalon folyton csurgott a nyála attól függően, hogy melyik kezével könyökölt. Jó matematikus volt. Lehet, hogy most egy egyetemen tanít.

Nem tudom egyébként, hogy meddig tartható fenn ez a „hibbant tudós”-mítosz. Ma már nem elszigetelt koponyák kutatnak magukra zárt ajtók mögött évtizedeken keresztül mosdatlanul; a kutatói munka is team-munka lett, ahol a jó kommunikációs képesség és a társas helyzetekben való üzemképesség nem előny, hanem követelmény. Amint ezt átlátják a kutatóképzésben, lehet, hogy egy kicsit másként kényszerülnek a tanárjelöltekről is gondolkodni.

Természettudós egyetemi tanárok még mindig gyakran azt hiszik, hogy mindenki tudós kutató akar lenni, aztán végül is néhányan sajnos tanárok lehetnek. Azt is sokan hiszik, hogy ha valaki eléggé tudja a matematikát, akkor az nyilván tudja tanítani is. Szerintem pedagógiai érzéket éppen annyira nem lehet tanítani, mint matematikai tehetséget, bármi is legyen az a „pedagógiai érzék”. Hogy melyik a nagyobb kincs, melyik a nagyobb ritkaság, a pedagógiai érzék vagy a matematikai tehetség, azt nem tudom. Az elég biztosnak látszik, hogy matematikai tehetségre szűrni egy matektanári felvételin teljességgel abszurd volt.

Amíg a TTK minden egyetemen komoly szerepet vállal a természettudományos tanárok képzésében, és amíg nem vált attitűdöt a tanárok megítélésében, addig nemcsak fenntartója és képviselője, hanem ezernyi csatornán előidézője is a tanári mesterség alacsonyabb szakmai minőségének és ezáltal alacsonyabb társadalmi presztízsének is. Egyébként valóban sokan voltak, akik még nem tudták, hogy mit kezdjenek az életben, és ezért elmentek egy kellemes tanár szakra. Bologna után ezt ugye már tizennyolc évesen nem lehet, mert a tanárság nem alapszak, és ha valaki szeretne matek BSc után tanári végzettséget, akkor kénytelen más attitűddel indulni. Már csak a keretlétszámok aránya miatt is.

Kíváncsi vagyok, hogyan fognak alakulni a természettudományos tanárjelöltekkel szembeni elvárások a tanári mesterszakokon. Amikor én tanultam, akkor még általános volt, és talán azóta is előfordul, hogy csak azért, mert természettudományos és nem bölcsész a vizsgázó, tizedakkora az elvárás egy pedagógia- vagy pszichológiavizsgán. Egyszer ki is kellett kérnem magamnak, hogy csak azért, mert tudok egyenletet rendezni, még nem vagyok érzelmileg fogyatékos. A trendek nehezen változnak. Talán a Bologna ebben is véletlenül segít azáltal, hogy nem bontja csoportokra a különféle alapszakú tanárokat. Meglátjuk.

281 kontra 9: tudóstanár

Tíz éve diplomáztam először mint matematikatanár. Öt évet jártam egyetemre hozzá. Az öt év alatt összesen tanultam hat kreditnyi pedagógiát és három kreditnyi pszichológiát, ebből kettő pedagógiatörténet volt, ami jobbára abból állt, hogy megtanultuk, kik és mikor írtak pedagógiatörténeti könyveket, és volt még pár pedagógia és pszichológia, ami alig érte el a közműveltségi szintet. A tanári mesterségre való felkészítés ezeken felül gyakorlatilag annyiból állt, hogy megtanultam lehetetlenül bonyolult matematikai struktúrákban gondolkodni 281 órában. Fel nem foghattam, hogy miért nevezték ezt tanárképzésnek.

Még mindig él itt, Keleten a tudóstanár mítosza. Elvárjuk, hogy egy jobb gimnáziumi matektanár márpedig legyen képes a matematika tudományához hozzátenni. Éjszakánként néha el-elmeditálva aludjon el vagy riadjon fel, és valami fontos levezetésen dolgozzék úgy, hogy néha felejtsen el a szertárból kimenni enni, aludni vagy órát tartani! Legyen egy matematikatanár mélyen beavatott! Nem azt mondom, hogy mindenki így gondolja, de létezik ez az elképzelés. Ez a mítosz persze a tanári szakma felé irányítja azokat, akik ilyenek vagy ilyenek szeretnének lenni. Az újratermelődés köre így bezárul. Viszont senki sem ad választ arra, hogy vajon ez a mítosz jó-e. Még akár az is lehet, hogy jó. Én személy szerint nem hiszem. Az a képzés, amelyikben én vettem részt, az ehhez a tudóstanáros státushoz tökéletes volt. A hat kreditnyi pedagógia és pszichológia alatt a következő fogalmak, szóösszetételek biztosan el sem hangzottak: szülői értekezlet, utolsó pad, hátrányos helyzet, alkoholista szülő, drogprevenció, drogérintett csoport, érdeklődő gyerek, depresszió, nevelési tanácsadó, fegyelmezés, hiperaktív gyerek, csoportmunka, önismeret, gyógypedagógia, fejlesztő pedagógus, integrált oktatás, napló… A világ végéig folytathatnám a sort.

Kicsi korom óta azt érzem, hogy nagy a baj a tanári mesterségben. Olyan voltam világéletemben, aki nem illeszkedett a rendszerbe, és nehezen vagyok betörhető. Ahogy sorra megszenvedtem az általános iskolát, a gimnáziumot, az egyetemet és a neveléstudományi doktori iskolát, sorra azt gondoltam, hogy majd ott fogok tanítani, és majd sokkal jobban fogom csinálni, mint azok, akik nyilvánvalóan alkalmatlanok voltak arra, amit csinálniuk kellett. Amikor doktorrá avattak, már rég világos volt, hogy a „problémafa” gyökeréhez még mindig ásni kell. Amikor úgy döntöttem, hogy egyetemen maradok tanítani, azt tűztem ki célul, hogy akárhogyan is, de elérjem, hogy a matematikatanárok az öt év alatt 281 kreditnyi pedagógiát és 9 matematikát tanuljanak. Pont fordítva, mint ahogy nekem kellett ezt tanulni. Nem én értem el, de úgy öt éve elindult valami: az egyik örlibörd a kedvenc kollégámmal én voltam, akik egy természettudományi karon elkezdtünk pedagógiát szabadon választható kreditek keretében másként tanítani, de a változás elindítói nem mi voltunk.

Pedagógia kar elkezd tanárt képezni

Az elmúlt években az ország különféle tanárképző helyein egyre nagyobb számban jelentek meg az olyan tárgyak, amelyeket a tanári mesterségre készülők (nem véletlenül használom most ezt a magasztosabb kifejezést) szabadon választhattak. Lehet a kisebbségek helyzetéről, oktatásszociológiai kérdésekről tanulni, lehet önismereti tréningen részt venni, alternatív oktatással ismerkedni. És bár tény, hogy egy kedves barátnőm vigasztalhatatlanul zokogva távozott egy „erőszakmentes kommunikáció” címet viselő óráról, attól még az egyetemi mamutok mozgását nem lehet nem észrevenni.

A Bologna-folyamattal párhuzamos alakulások eredményeként az erőviszonyok újrarendezésénél a PPK nagyon jól pozicionálta magát, a TTK viszont kezdetektől fogva nem tudja, mi az a tanárképzés, így eszébe sem jutott, hogy tanárokat akarjon képezni. Persze azt még senki sem tudja, hogy ki és hogyan fogja a különféle szaktárgyakhoz kapcsolódó szakmetodikát tanítani. És ha esetleg azt még tudjuk is, hogy ki, akkor sem látszik, hogy a Bologna-folyamatba mindez hogyan fog belepasszolni.

Nem osztályharcok, hanem személyes sértődések története

Persze ez is szerencsétlenkedve történik. Hogyan másként történne? Hiszen nincs olyan orákulum, aki leülne és gondolkodna legalább tíz percet, majd közölné, hogy miket kell tanulnia egy tanárnak, hanem inkább ki-ki saját lovát dicsérve, saját borját segítve küzd, és az erőviszonyok összemérésének eredményeként, lobbiharcok és dzsungelháborúk következményeként jön létre minden tanterv (egyetemen, középiskolában egyaránt). Fel nem foghatom egyébként, hogy ezt miért csinálják az egyetemi dolgozók. Képtelen vagyok megérteni, hogy minek kapaszkodnak az emberek abba a szánalmasan hitvány fizetéssel járó, megfeszülős munkakörbe, amelyet egyetemi dolgozóként osztanak ránk. Talán sokat segítene, ha nem azoknak a feladata lenne összerakni egy tantervet, akik azt később tanítani fogják. Egyébként az ELTE PPK ebben az átgondolt összerakásban várakozáson felül teljesített. Kíváncsian várom, hogy mi fog történni. Nagyon szurkolok.

Írok néhány szót az oktatástechnológiáról is. Nem mintha különösen fontos dolog lenne, de talán érdekes és jellemző példa. A természettudományi karokon a korábbi ötéves tanárképzéshez kapcsolódóan jelenleg néhány félévig oktatástechnológiát is oktatnak a természettudományos tanároknak. Egyszerűen azért, mert a pedagógiával foglalkozóknak, a gyerekekkel, emberekkel dolgozó, szociálisan érzékeny, érzelemgazdag embereknek van – vagy legalábbis volt – egyfajta sajátos idegenkedésük a gépektől (nem tudom, hogy miért). Noha ez a tárgy gépekkel segített óra, mégis színtiszta alkalmazott pedagógia. Semmi ok nincs tehát arra, hogy az új modellben a természettudományi karokon oktassák. Néha személyes ellentétek okozzák (főnökök utálkoznak), hogy a nagy átalakulás közepette, melynek során a természettudományi karok leválasztanak magukról minden pedagógiai jellegű dolgot, az oktatástechnika nem tud tisztességesen beleolvadni a tanárképzés keretei közé. Ehelyett úgy sorvasztják el a körülmények, hogy az összegyűlt tapasztalatot, illetve az egyáltalán nem jelentéktelen eszközparkot senkinek nem lehet átadni. Szomorú ez. Azt látom, hogy a tanárképző karok az oktatástechnológia és a hozzá kapcsolódó területek oktatásában erős hátránnyal küzdenek a természettudományos karokhoz képest, és semmi jelét nem tapasztalom annak, hogy oda átmenthető legyen valami az összeomlófélben és megszűnőben lévő természettudományi karok oktatástechnikai csoportjainak fizikai és szellemi eredményeiből.

Tanárt képezni

Idáig végig arról írtam, hogy mik történnek a keretekkel, de a tényleges tartalomról szó sem esett. Biztosan sok múlik azon, hogy melyik karnak hány órában kit mire kellene felkészítenie, hiszen hat órában nem lehetett csodát tenni. De talán a lényeg mégsem a keret, hanem a kitűzött célok és a megvalósítás aprópénze.

Egészen addig, amíg az iskola feladatait, a tanári lét, illetve a tanárság céljait, alapfunkcióit naponta megkérdőjelezzük, átértékeljük és újrafogalmazzuk, addig a tanárképzést ehhez igazítani olyan lenne, mint időjárásfüggően gyártani autókat. Egyrészt nem is igazán lehet, másrészt nyilvánvalóan diszfunkcionális lenne. Pár évente jelennek meg olyan pedagógiai divatirányzatok, paradigmaváltások, drámai hangsúlyeltolódások, amelyek miatt mindent egészen másként kellene felépíteni. A legalapvetőbb kérdésekre sincsenek konszenzusos válaszok. Én egyáltalán nem bánom, hovatovább kifejezetten üdvösnek tartom, hogy egy tanár elmeditálhat, sőt kénytelen is néha elmeditálni, mit csinál, és miért. Így viszont a tanárképzés nem képes készre nyammogott, megtanulható válaszokat adni a jelölteknek. Tele vagyunk kételyekkel. Egy tanárjelöltnek talán nagyon mást át sem lehet adni, mint mindenféle, gyakran egymásnak ellentmondó gondolkodási keretet, amelyektől ő maga is tele lesz kételyekkel.

Én egyfajta pszichologizáló irányzatnak vagyok a képviselője. A legfontosabbnak azt látom, hogy egy tanár értse, hogy mi zajlik éppen a diákjaiban, és ahhoz mérten tudjon segíteni. Az iskolát bizonyos értelemben olyannak látom, amilyen valaha a fonó lehetett. Lehet, hogy nevét a fonásról kapta, de lényegét tekintve a vajmi kevés köze volt a fonáshoz. Az egyenletrendezés egy matekórán talán annyira fontos, mint a fonás volt a fonóban. Ha nem technokrata szemlélettel nézzük, akkor a lényeg egészen máshol van. A nagy kérdés az, hogyan lesznek felnőttek, érző és gondolkodó, testileg és lelkileg egész és egészséges lények azok, akik bemennek egy iskolába. Én ehhez a célhoz rendelnék valahogy tanórákat, vagy kicsit általánosabban fogalmazva, ennek rendelném alá az oktatást, akár az oktatás formáit is egyetemen és közoktatásban egyaránt. Korántsem vagyok biztos benne, hogy legjobban minden heti rendszerességgel tartott, kilencven- vagy negyvenöt perces órákban adható át. Ez persze csak az én nézetem az iskoláról, a tanári és tanárjelölti szerepről.

Amit viszont talán egy kicsivel objektívebben is hiányolhatok, hogy szinte kivétel nélkül olyan egyetemi tanárok vesznek részt a tanárképzésben, akik maguk sosem tanítottak, vagy ha igen, akkor sikertelenek és boldogtalanok voltak munkájukban, és azóta is gyakran évtizedek teltek el. Második tanár szakom végzése alatt már sok éve tanítottam. Elég meglepő volt olyanokat hallgatni tanórákról beszélni, akik maguk sohasem tanítottak. Hiteltelenek voltak, tankönyvszagúak és üresek. Egészen biztosan döbbenetesen jót tenne a hazai tanárképzésnek, ha a tanárképzésben dolgozó egyetemi tanárok hetente egy fél délelőttöt egy szabadon választott normál iskolában tanítanának. Vagy legalább meglátogatnának egy iskolát félévente és hospitálnának, esetleg nagynéha beszélgetnének egy gyakorló tanárral, vagy pár évente végigülnének egy érettségit. Ha tehetném, én biztosan előírnám kötelező jelleggel a heti négy óra közoktatásban történő részvételt.

Sokat lehetne és kellene meditálni azon, hogy milyen képességeket, készségeket, tudást, kompetenciát, tudomisénmit kell egy tanárjelöltnek elsajátítani. Talán voltak is ilyen megbeszélések. Talán jobbára ennek eredményeként jöttek létre az új tanárképzési programok. Talán valahol el is lehetne olvasni, hogy mit terveznek, és hogyan. Talán valakiktől még javaslatot is kértek valakik. De ez a vita valahogy nem nyilvánosan zajlott le. Nem volt vitafacilitátor, aki meghívta és összerendezte volna a mindenhonnan érkező véleményeket, gondolatokat. Ma már van elképzelésem arról, hogy hogyan kéne tanárt képezni, de engem speciel arra sem kértek meg, hogy írjak egy oldalt arról, hogy mit tanítok tizedik éve a tanárjelölteknek. Nem vagyok egyáltalán megsértődve, jól ismerem az egyetemek mamutszervezetét, ez csak helyzetjelentés. De akkor is jellemző. Engem még senki sem kérdezett meg, hogy mit gondolok úgy egyáltalán a tanárképzésről. Persze lehet, hogy hülyeségeket gondolok, de ezt honnan tudják előre? Ennek a cikknek ez is az oka. Belekiabálom a világba, hogy gondolok dolgokat.

Talán azért is érdekes ezt valahogy szélesebb társadalmi vitára bocsátani, mert a pedagógiai main-stream, az akadémiai pedagógia szinte semmi mondanivalóval nem rendelkezik a krétaporos kezű pedagógusok számára. A méjnsztrím ezernyi áttételen keresztül bizonyára oszlopos szerepet vállal a tanárképzés tartalmának szolgáltatásában és magában a tanárképzésben is. Ugyanaz a méjnsztrím, ami a krétaporos pedagógusoknak utat mutathatna, gondolkodásra serkenthetne, inspirálhatna, még arra sem képes, hogy megjelentessen egy széles körben olvasható lapot. A méjnsztrím eleve nem is érzékeny a krétaporos pedagógusok gondjaira, kérdéseire, feladataira. Nagyon fura ez. A divat élvonala is elszakad a közízléstől, és látszólag saját világot teremtve él, de a létrehozott modellek tartalmának a plebsz divatirányzataiba való migrációja és integrációja félév, egy év késéssel ugyan, de egyértelműen látható. Ugyanezt nem látom a pedagógiában. Persze lehet, hogy csak nem elég éles hozzá a szemem. Az is fontos talán, hogy a nagy divatdiktátorok kivétel nélkül terveznek olyan ruhákat, amiket nagyon jó felvenni. Ha elmegyek egy Gucci, Armani, Prada, Dior, Cartier, JP Gaultier boltba, akkor éppen azokat látom. Nem nagyon tudom, hogy az akadémiai pedagógiában hova kéne ahhoz mennem, hogy tucatjával olyat olvassak, ami olvasható és használható is.

Kik akarnak tanárok lenni?

Hosszan beszélhetnénk a fennálló társadalmi rendről és abban a tanárok, illetve a tanárság és a szakma helyéről. De már éppen elegen írtak erről ahhoz, hogy nekem most ne kelljen. Házi feladat: mindenki gondoljon utána azoknak a társadalmi újratermelődési folyamatoknak, amelyek stabilan tartják a jelenlegi helyzetet. Fentebb érintőlegesen említettem már motívumokat, melyek a tanári pályára terelhetnek valakit, de talán érdemes valamivel nagyobb összefüggéseiben is rápillantani a kérdésre.

Ma jobbára az lesz tanár, aki otthon békében üldögélve eldönti, hogy tanár lesz, vagy ezt választja azok közül a helyek közül, ahová felveszik. Nekem nem tűnik úgy, hogy ez lenne a leghatékonyabb kiválasztási eljárás. A honvédség például már szakított azzal a passzív rekrutációval, ami a tanárképzést most is jellemzi. Vonzó perspektívákat próbál kínálni, jelentkezőket vonzani, hogy utána tudjon kedvére válogatni. Egy egyetem talán sosem fog óriásplakát-kampányba kezdeni, melyben saját tanárképzését méltatja, hogy azután a legjobb tanárjelöltek közül válogathasson. Egyszerűen testidegen annak ellenére, hogy egy közepesen értelmi fogyatékos ember is öt perc alatt belátná, hogy a passzív rekrutáció nem feltétlenül optimális.

Az új felvételi rend nemhogy oldja, inkább nehezíti a célzott rekrutációt, hiszen a rendszer szinte mindenkit beenged. Nem beszélve arról, hogy megoldatlan az a kérdés, miként válasszanak az emberek hivatást, szakmát maguknak. Én dacból lettem pedagógus, de ez sem biztos, hogy jó drive.

Talán ideje lenne valakinek azon is elgondolkodni, hogy hogyan, milyen alapokra és milyen motivációkra lenne érdemes tanári mesterséget építeni. Nem vagyok makroökonómus, de elég hihetőnek tűnik, hogy nem gazdaságos úgy tanárokat képezni, hogy 70%-uk várhatóan sosem tanít majd.

Összefoglalva

Jó lenne végre valahogy a gyakorló pedagógusokat, a legmagasztosabb értelemben krétaporos kezű tanárokat megszólítva kitalálni ezt a szakmát, rekrutációval, képzéssel, elméletalkotó gondolkodókkal együtt.

Hanczár Gergely

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

hanger | 2011. március 27. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu
kedves guest, nem találom a szavakat :)
guest | 2011. március 25.
Ez a cikk egy irdatlan hosszú sopánkodás arról, hogy bizony a matematikának meg kell tanulni az alapjait is, ha vki vmely természettudományos tárgynak a tanára akar lenni:

"A tanári mesterségre való felkészítés ezeken felül gyakorlatilag annyiból állt, hogy megtanultam lehetetlenül bonyolult matematikai struktúrákban gondolkodni 281 órában. Fel nem foghattam, hogy miért nevezték ezt tanárképzésnek."
meseszép | 2008. május 4.
van egy alaptörténetem a témához. (bár kiderül belőle a korom, de bevállalom:))
az elsős olvasókönyvemből egy történet máig megmaradt bennem.felnőttfejjel, sok-sok év múlva értettem meg, miért. tán az volt a címe, Karcsi cseresznyeországban. a haszontalan kisfiú jól teleette magát a fán cseresznyével, és nem akart ebédelni. nem ízlett a leves, a hús, a sajt (!). ezen a sajton gondolkodtam évekig. hogy jön az ebédhez a sajt? mi nem eszünk sajtot, az iskolában se kapunk, az ismerősök, rokonok se szoktak. mint a búvópatak, elő-előjött a történet, és filózgattam rajta. ma már értem. azóta jártam franciaországban, és elkötelezett híve lettem a sajtoknak. még a penészesnek is. :)
de vissza a történethez. amikor én gyerek voltam, 3,60 volt a kenyér,..... teljesen más kultúra dívott errefelé. nem a terített asztal, polgári jólét, polgári érték-és szokásrend. ez a történet pedig erről szólt. hogy hagyjuk a gyereket megtapasztalni, élni, aztán magától belátja, az a helyes, ahogy mi élünk. egyen cseresznyét, ha kedve van, ha nem ebédre, uzsonnára megkapja tőlünk a sajtot is. és belátásos úton jut el oda, ahova parancsra talán sose.
ez volt a pozitív változat. a negatív: 1. ez egy fordítás, és arra sem figyeltek, hogy kicseréljék, vagy kitöröljék a sajtot , mondjuk sütire.
2. már akkor is voltak hozzá nem értők, akik mégis ott voltak, ahol a legtöbbet árthattak. és tankönyvet írtak. nem tudom.
a tankönyv és a valóság ritkán találkozik.
hanger | 2008. május 4. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu
ha jól látom, véletlenül van a rendszerben egykét ember, aki tanárt akar képezni, és véletlenül van a rendszerben egykét ember, aki tanár akar lenni. ez jó. jobb mint vártam.
Tamás Ferenc | 2008. április 23. | tferi[kukac]tferi[pont]hu
Én még anno az ELTE TTK-n végeztem valaha ’92-ben. Ha nem lett volna egy iszonyú jó pszichológusunk, akkor a szakmáról szinte semmit sem tudnánk. A szituáció-gyakorlatai rettenetesen sokat segítettek! Ráadásul a konkrét középiskolai tananyagot leginkább a magántanítványoktól kellett megtanulnom. Ehhez képest a hivatalos órák csak pluszt adtak. Szóval, nagyon-nagyon ráfér egy igen alapos leporolás a tanárképzésre!
Ami a lényeg: Kedves András Vera pszichológus-tanárnő! Imádom - és mind a mai napig élek az Ön által - szigorúan tananyagon kívül adott - gyakorlataiból, persze azért már alaposan kiterjesztve a saját ismereteimmel!
Csavarhúzós | 2008. április 16. | blum[kukac]freemail[pont]hu
Én a JATE-n végeztem, még a kreditrendszer és a SZTE-vé fuzionálás előtt. Amit az egyetemen tanári mesterségből tanultam, azt a TTK-n tanították meg nekem, a neveléstudományi tárgyak "fontosságával" az órarendkészítők is tisztában lehettek, pl. a neveléstörténet szemináriumot hétfő reggelre tették.

Volt például olyan tárgy, hogy "fizikai problémák megoldása", ahol középiskolás fizikapéldákat oldottunk meg, elfelejtkezve az időközben tanult felsőbb matematikáról, meg fizikáról. Szóval a diploma kézhezvételekor már frissített ismeretekkel rendelkeztünk arról, hogy mit tud egy 14 éves fizikából és hová és hogyan kell eljuttatnunk 18 éves korára. Ma - bár csekély minta, néhány frissdiplomás kollega alapján következtetek csak - mintha már annyira tudósképzés folyna, hogy a "kiképzett" tanár nem csak azt nem tudja, hogy hogy segíthet ha a diák "problémás", de azt sem tudja, mik a tárgyából a középszintű, ill. emeltszintű érettségi követelményei, mi az az alapvizsga, és úgy általában mit is csinálnak azok, akik az ő szakját-szakmáját művelik.

Visszatérve a TTK-ra, pl. kémia szakmódszertanon nem csak kísérleteket bemutatni tanultunk, de előadói módszertant is, hogy mondjuk milyen hatása van, ha sétálunk a padok között, ha kapkodva beszélünk, stb. És ez gyakorlat volt, tehát felvettük videóra egymás pár perces előadásait, aztán megbeszéltük. Jó volt, hasznos volt - igaz persze, hogy nem tanultuk meg ebből, hogy mi a szülői értekezlet vagy az osztályfőnök szavak jelentése, ez csak a kémiatanítás módszertanáról szólt, ám mégis a későbbi tanításhoz a TTK adta az egyetlen segítséget. (Illetve nyilván a gyakorló tanítás ötödévben, de azt én kihagytam, mert akkor már levelező hallgató lettem és tanítottam) A pedagógia tanszékről az volt a sommás véleményünk, hogy aki nem tud tanítani, az inkább főállásban beszél arról, hogy hogyan kell.
hanczár gergely | 2008. április 11. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu
eszembejutott egy nem túl régi írásom humán reál témakörről. leporolom kicsit, beszúrok-elveszek :), és felteszem a blogomra. oktatasfilozofia.blog.hu-ra. pár nap, egy hét, és már ott is lesz.
Szávai | 2008. április 10. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Mostanában eléggé tetőzik a munka, épp jelezném pár kusza mondattal, hogy készülődök egy összefoglalóbb jellegű hozzászólásra. ( Bocs a terjedelemért, nem volt időm röviden írni.)

„De milyen szép is lenne, ha végre szakma lenne a miénk! Mint mondjuk, az asztalosé. Mert mi sem természetesebb, hogy neki előbb elmagyarázzák, milyen típusú fák vannak, mi az a politur, ne adj isten az intarzia, aztán a kezébe nyomnak egy fadarabot, hogy faragjon belőle előbb egy stokedlit, polcot majd végül egy ezer fiókos szekretert. Vajon ez a jól bevált metódus miért nem alkalmazható a tanárra? Miért gondolják, hogy nekünk elég - hogy a példánál maradjak - ha megismerjük a bútorok történetét, és már készek is vagyunk a "mesterremeket" elkészítésére. Federmayer Katalin. http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=518#kk

Gyorsan tegyük hozzá, előrebocsátva, hogy asztalosképzés is sokféle van, maradjunk csak a barkács-hobbi asztalos – kézművesmester – indusztriális famegmunkáló szakmunkás hármasánál, ne osztogassuk tovább a kézművesmestert a famunkákban utazó vállalkozó szakmunkás, stb. alkategóriákba.
De az alap valóban ugyanaz, ismerkedés az anyaggal ( gyakorlatban vagy az anyagismeret tantárgy rettenete elméletben, fát még két évig nem fog látni?, első műveletek, lépések…
Egyre bonyolultabbak, muszáj megtanulnia némi kémiát, fizikát is… készségek kiépítése, gyakorlás….

És hát valóban a pedagógusképzés is így kellene kezdődjék, eddigi ismeretek rendszerezése az „anyagról” körtágítás, tevékenység, utazások különböző életkori kultúrákban, társas műveletek modellezése társas kapcsolatokkal, ismeretanyaggal, stb.”

Humán – reál pedagógus ellentét körüljárása előtt szíveskedjék mindenki Koós Károlyt olvasni ( De tőlem olvashat Richard Bachot is ). „Istenem, csak a barátaimtól óvj meg engem, ellenségeimmel elbánok magam is!” Nem tudom, okozott-e több kárt valaki is a művészeti nevelés ügyének, mint a baudleri albatroszt mentségül – önbizonykodásul körmeneti zászlóként mutogató művésztanár, aki a reálvilág rabszolgasorsa, siralomvölgye, aljas, elembertelenítő, érzék és érzelemmentes világa helyett bűbájos mosollyal invitál a művészetek világába.
Személyességet ígér, érzékenységet, együttérzést, elfogadást, az amott kínált durva magárahagyottsággal, tárgyszerű teljesítménykényszerrel szemben.
A jellemzett nevelő barátom, sors és harcostársam, magam is majdnem azt teszem, amit ő, csak kissé más hangsúllyal, kissé tágabbra nyitott fénycsóvával, amibe befér a siklószárnyat tervezgető Leonardó ( Tudod, egyetlen dolog hiányzott ahhoz hogy sikerüljön neki, a rétegelt lemezkészítés technológiája. Mert hiába vannak remek ötleteid, ha nincsenek eszközeid a kivitelezésére. ) Belefér Kruesi is, aki fejét csóválta egy Edisonnak feljavításra küldött írógép láttán: „Tudja, ha egy gép nem szép, akkor az általában nem is működik jól!”)
Főleg a kortárs képzőművészetben lenne nehéz ilyen humán – reál ellentétet fenntartani, és akkor még a homo politicus szóba sem került.

Óraszám átrendezési javaslatokat pedig csakis tartalmi, módszertani háttéranyag melléklete esetén vagyok hajlandó figyelemre méltatni. Ugyanis teljesen természetes, hogy ha száz évvel ezelőtti rajztanítási módszertanban gondolkodom, akkor heti nyolc órára lenne szükségem ahhoz, hogy a tanulókat ötödiktől nyolcadikig eljuttassam a kortárs művészetek tevőleges megértéséig. ( Ugyanez jó módszerekkel – jó iskolai környezetben, nem csak rajztanár-rajzóra molekulákban gondolkodva, akár a heti egy órában is mehet, ha utóbbira nincs is általam ismert példa.)

Kérek továbbá minden tantervi javaslathoz tanórán kívüli terhelési időkereteket mellékelni, a várható kimeneti teljesítménynél pedig szíveskedjenek a várható maximum – átlagos – és minimum eredményeket is jelezni. Megint csak fantazmagória, tudva, hogy a kerettanterv író fél éves munkájáért kapott mondjuk nettó kétszázezer pénzt. Persze volt olyan, aki egyszerűen csak porolt egy kicsit valami létező dokumentumon, beszúrt-elvett, kis mázat löttyentett rá, neki még ki is jött valami tisztes órabér.
Ahogyan az általános iskolai tanár sem kell feltétlen napi egy órát készüljön valamennyi megtartandó órájára. ( „Pályakezdőként ebéd után elkezdtem a készülést a másnapi órákra, dolgozatokat javítottam, és már el is telt a nap. Az egész életem az iskoláról szólt” Egy kolléga szóbeli közlése.

Más meg kiszólított két gyereket felelni a múltkori anyagból, (a gyengébbik kezdte, ha elakadt, a jobbik folytatta ) közben átfutotta a tankönyvet, munkafüzetet, aha, erről van szó, ezt és ezt kell kitölteni, na, akkor ez négyes volt meg ötös, a mai órán… Logikai egységeket vett, részösszefoglalt, színeseket mesélt, meg „szólt be” ( szakmai – pedagógiai – lélektani – konyhafilozófiai jófejkedések), csak épp nem végezték el a tanulókísérleteket, ha néha csoportmunkában dolgoztak, az a legjobb cserekek munkálkodását jelentte a gyengébbek értő arcot vágó mellékönyöklésével…

Közben, ahogy látom, átúsztam az Ábrahám István szövegre, úgyhogy át is megyek oda folytatni:
L. Ritók Nóra | 2008. április 9. | l[pont]ritoknora[kukac]freemail[pont]hu
Kicsit szeretnék írni a rajztanári képzésről is. Tegnap Szávai Pista már feltette egy levelem részletét, nem volt túl optimista, dehát a világ sem az, pláne a pedagógusoké. Amikor én végeztem, (hú de régen volt), már akkor éreztem, hogy baj van. Tudtam, hogy kell formákat elemezni, szénnel, temperával enteriört rajzolni, festeni, de nem tudtam, hogy kell feladatot adni egy hét évesnek, és, hogy a filctollat hogyan használjuk a rajzórán? Aztán az utóbbi 10 év tanártovábbképzési tapasztalata megerősített: nem jól megy a tanárképzésben a dolog. Egyszer, már az Iparon, valamelyik tanárom azt mondta, a rajztanítás azért van olyan helyzetben, amilyenben van, mert akik döntési helyzetben vannak, azok éveken át szomorú köcsögög (jaj, ezt ma már nem szabad így leírni!!!), szóval szomorú népművészeti agyagedények szomorú árnyékait rajzolták, és azt hiszik, ennyi a rajzoktatás. Azt kell gondoljam, van benne valami. Azt is gondolom, a művészeti iskolák hálózata tett valamit a dologért, intézményesítette, így elfogadhatóbbá tette a rajzoktatást is, bár vannak, akik ennek pont az ellenkezőjét gondolják.Mindenesetre a vidéki kisiskolákban (lásd a tegnapi levélrészletem) nagyon sok helyen bűn az, amit rajztanítás címszó alatt lehet látni. Sosem értettem, miért gondolja azt bárki, hogy ahhaz nem kell érteni? Most eszembe jut egy régi tanítványom, nagyon ügyes cigánylány volt, jól is tanult, szerettem volna, ha a művészeti gimnáziumban folytatja tanulmányait. Az anyuka a javaslatomra így reagált: Jól van, tanárnéni, megpróbáljuk ezt a pincérséget, aztán, ha nem sikerül, legfeljebb lesz rajztanár.....
Hanczár Gergely | 2008. április 9. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu
bocsánat a magázásért.
a megjegyzés azért nagyon jólesett.
am,int lesz valami használható anyagom csoportok működéséről, akkor szólok Neked. Gergely

gombszemu | 2008. április 9. | blenessy[kukac]freemail[pont]hu
Visszatérő kérdés a "miért is tanítunk?"

Évekig küzdöttem taneszközkészítés témakörben tanárszakosokkal. Próbálkoztam mindennel, példákkal-ellenpéldákkal, elemzéssel, "képzeljük el hol, hogyan tudnánk használni?" megfogalmazásokkal, kb. teljesen hiába. Évről-évre ugyanaz a minőség. Átgondolatlan, használhatatlan digitális szemét.

Az előző félévre a sok kísérlet meghozta eredményét. "A módszer" annyi volt, hogy a taneszköz szó elhangzása előtt 90 percet beszélgettünk az oktatás céljáról, illetve az egyéni oktatási célokról, majd ehhez "gyártottak" taneszközöket.

Lehet, hogy nem a céltalansággal van a baj, de Kádár Judit: "Csak azt kéne kitalálni, mi a fenének akar valaki valakinek valamit megtanítani azon kívül, hogy így szokás. Ha ezt meg lehetne válaszolni, rögvest eltűnhetne a mitakaraköltő, a rajzoljvázát és a soroldfelapuhatestűeket szellemtelen dögunalma." is erről ír szerintem.

Van egy blogom, aminek a statisztikák szerint még látogatottsága is akad. Novemberben az informatikatanítás céljáról írtam és megkérdeztem az olvasókat, hogy nekik mi a tanítási céljuk.
Még senki nem válaszolt :(

http://informatikatanitas.blog.hu/2007/11/30/az_informatikatanitas_celja
Kádár Judit | 2008. április 9. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Ó, bozse moj! - ezt elbaltáztam (éjfél körül megeseik az ilyesmi). Úgy értettem: "a komoly tárgyakat a készségtárgyaktól elválasztó küszöbön".

Bocsánat!
Szekszárdi Juli | 2008. április 9.

A gond, kedves Virtuálisok, már ott kezdődik, hogy az igazán széles látókörű, kreatív, nyitott stb. embereknek csak elenyésző hányada megy pedagógusnak. Aki ebből az őrültebb fajtából mégis oda sodródik, az vagy szenved a behatárolt mozgástértől, az általános fafejűségtől, az egzisztenciális ellehetetlenüléstől, bemerevedik, kiég, vagy még idejekorán pánikszerűen menekül. És ez a menekülés természetes önvédelemből történik, mint Gergely esetében, akinél nem tudok nem gondolni arra, hogy milyen csodálatos lenne, ha ilyen színes, tehetséges, elhivatott emberek tanítanák a jövő pedagógusait. DE...

Az ifjú Stolzingi Walter jut eszembe (Wagner Nürnbergi mesterdalnokok című operájából), aki arra vágyik, hogy bekerüljön a mesterdalnokok tekintélyes céhébe. Ehhez azonban megfelelve a céh idősebb mesterei követelményeinek meghatározott szabályok betartásával kell mesterdalt előadnia. A "felvételi" során Beckmesser feladata, hogy minden szabályszegésnél üssön egyet az erre a célra rendszerített kalapáccsal. A tehetséges ifjú szárnyaló dalával olyan sok szabályt hág át, hogy énekét végül teljesen szétkopogja a tehetségtelen és féltékeny ítész. Walter az első körben nem is lesz mesterdalnok... Az ő esetében azonban segít a szerelem és ennek (is) köszönhetően a nagyszerű Hans Sachs... De mi lesz a mi ifjú dalnokainkkal? A Beckmessereknél a pénz és a hatalom...A Hans Sachsok pedig a háttérben berzenkednek, és képtelenek érdemben segíteni.

Semmi gond, nagy a világ, és nyitottak a határok! (No, de erről már esett is szó, és kerekedett némi vita Domokos Zsuzsa naplójánál).
Kádár Judit | 2008. április 8. | judit48[kukac]gmail[pont]com
István, én már a "készségtárgyak" megnevezésnél elakadok, és úgy gondolom, ebből nyílik az emlékkönyvek cuki rózsája meg a mosószeres flakon. Énektanár nem jár errefelé? Irodalomtanár, akinek a tárgya a mitakartmondaniaköltő, a hovajártiskolábapetőfi és a most lediktálom a metaforák fajtáit agyatlanságával jutott át a komoly tárgyakat a készségtárgyaktól (értsd: bóvli, futottak még, lazítsunk egyet kémia után) küszöbén.

Mellesleg régi vágyam, hogy matekot, fizikát, kémiát tudománytörténeti, kultúratörténeti összefüggésben tanítsanak - legalább középiskolában. Sain Márton, Károlyházi, Vekerdi Laci bácsi... A biológiának ökológiai mélységet adnék, a földrajznak néprajzi, antropológiai hangsúlyt.

Csak azt kéne kitalálni, mi a fenének akar valaki valakinek valamit megtanítani azon kívül, hogy így szokás. Ha ezt meg lehetne válaszolni, rögvest eltűnhetne a mitakaraköltő, a rajzoljvázát és a soroldfelapuhatestűeket szellemtelen dögunalma. De annak a dögunalma is eltűnne, hogy "használható tudást" mindenkinek... "ha pattan zsenge tokja/a mennyországot pedig bízzuk a gyerekekre és az angyalokra".
Szávai István | 2008. április 8. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Kösz ezt a magázást. Nem árt emlékezetni néha a többieket, hogy Szávai még beszélt Leninnel!
Szerencsére épp az előbb ment el egy nyolcadikos, egy órát dolgoztam négyükkel egy forgatókönyv terven, nem az én tanítványaim, most láttak kb másodszor, de tegeződve köszönt el, persze észre sem vette.

A rákereséssel amúgy vigyázni, a Replikát nem én adtam ki, hanem a fiam.

Ízsnek meg adom a teljes idézetet:

"...a természettudományt azonosítják az emberek, egyfajta zárt eszköztárral, amiben sebességet és súlyt lehet mérni, meg távolságot. Ahol vannak primitív törvények és más semmi. Fizikatudástól függően már meg vannak győződve arról, hogy nem foglalkozik a fizika színekkel, vagy úgynevezett rezgésekkel, vagy megmagyarázhatatlan dolgokkal. Az a gyanúm, hogy ők azok, akik egyfajta standard, tankönyvízű fizikával találkoztak a középiskolában, és ezt azonosítják is a fizika tudományával. Persze ugyanez matematikával is igaz. Szerintem ez elég szomorú. Mintha a rajzoktatás abból állna, hogy megtanuljuk festékboltba vezető buszok menetrendjét. Aztán teljesen jogosan vágják a rajztanár fejéhez, hogy ez egy Rubens, vagy egy neoprimitív grafiti a Nyugati aluljárójában, amit ő, mint rajztanár a hülye fejével sosem fog érteni, sőt a rajztanárok sosem fognak érteni. Sőt, a művészek sosem fognak érteni.

Ha a tanáraink nem egy lezárt, befejezett, minden kétséget eloszlatott tudományként adnák át a fizika vagy matematika általunk eddig megismert törvényszerűségeit, akkor talán más lenne a tudományképe az embereknek. "

Lelőhely:

http://oktatasfilozofia.blog.hu/2007/12/

Persze ez életkorfüggő is,nem az óvodában kell kezdeni kétségeket támasztani. ( Ha megtudom, hogy valaki óvodásoknak elmeséli a Piroska és a farkas farkasbarát változatát, találkozunk az edzőteremben!!!)

Szerintem az a baj Gegely, hogy túl interdiszciplini vagy, ráadásul viszonylag könnyű megérteni, amit írsz. Ez a kettő így együtt nem nagyon megy át a médián, de én a helyedben nem változtatnék.

Van egyébként nagyobb baj is annál, mint ha nem közölnek. Ha leközölnek, és utána rájössz.... És még csak remény sincs, mert utána mindig rásjössz valamire, ami onnan kimaradt, vagy rosszul írtad, gondoltad. Szerencsére a szerkesztőn kívül más nem nagyon olvassa ezeket a szövegeket, bár mindenki hall róluk, vagy úgy tesz.

Műhelyjelenségekről emilt is szívesen veszek, akár vázlatos szöveget is, nem lopok belőle!


Mi maradt még ki?

Egyrészt persze a Grosglockner, ha esetleg nyáron nem vitorlázol, nincs-e kedved felbicajozni velünk ( a többes szám lehet, hogy itt is túlzás, de még valami...

Ja, igen:

"Találkoztam már olyan "rajztanárral", aki emlékkönyvből rózsákat másolt a táblára, és a gyerekenek azokat kellett lemásolni. Vagy, egy másikkal, aki csak a "símásan" festett felületeket fogadta el. Láttam mákragasztást, és szörnyű giccseket pályázatok zsűrizésekor, kész hányinger.
Olyan is van, aki bejön hozzánk, mert nem érti, hogy miért szereti nálunk a gyerek ugyanazt, amit nála utál. És a végén azt a következtetést vonja le, hogy a mienk nem "rendes" rajzóra. Érted? Mert a rendes, az az övé. A "rendes", az a mosóporosfakonnal az asztal sarkán, amit le kell a gyerekeknek rajzolni, amíg ő beírja a naplót, vagy megnézi az újságot. Azt gondolják, hogy a rajzot nem kell fejleszteni, az fejlődik magától. Nem is értik a továbbképzéseken (már aki odáig eljut), hogy mi az, hogy feladatokat kitalálni, meg pedagógiaia tudatosság a rajzoktatásban !? Minek? A fizetés úgy is jár...."
( L. Ritoók Nóra egyik magánleveléből. Nyilvánossá téve a szerző engedélyével.)

Szóval nehogy bárkinek olyan tévképzete legyen, hogy egy jól képzett rajztanár az valami kívánatos jelenség lenne úgy általában az iskolavilágban. Kivételes szerencse kell, hogy valahol egyáltalán megmaradhasson.



Hanczár Gergely | 2008. április 8.
hát én is utánanéztem, hogy ki lehet az a "Szávai" régóta szeretnék magánnyomozóként dolgozni :). most írok egy kis gondolatgyűjteményt a műhelyjelenségekről. azt hiszem önnek érdekes lesz. ha elkészülök, felrakom valahová. az én gondolataimat úgy tűnik a kutya se akarja közölni az ofoe-n, meg a saját blogomon kívül.
achs | 2008. április 8.
Most olvastam az ajánlott linket (Mi a baj a multimédiával?)
Nagyon tetszik, egyetértek!!!

Mindenkinek El Kellene Olvasnia!!!!!!!

Az alábbi mondatokról meg a "szabadság" jutott eszembe távoli analógiával:
"de valahogy elmaradt a kényelmesedés. Miért? Azért, mert annyival részletesebben, univerzálisabban, titkosabban, precízebben rögzíttetjük az eredményeket, amennyivel lehet, hogy végül éppen ne legyen kényelmetlenebb."

Mert úgy tűnik, minél inkább a "kötelező
szabadság" (oximoron) elve hódít, annál több a beléptető rendszer, biztonsági kamera, smasszer, ráccsal elzárt zongora stb. (bár ezt mintha már leírtam volna hetekkel ezelőtt is.)
IZs | 2008. április 8.
A "festékbolthoz vezető buszmenetrend memorizálást" mint hasonlatot megvettem, ennél szemléletesebben mégnem írták le a felesleges hülyeségeknek azon halmazát amivel az érdeklődő diákjaim kedvét kell szegnem. Kösz!
Szávai | 2008. április 8. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Nekem sajnos túl sok minden jutott eszembe, nem is Gergely hozzászólásáról, az rendben volt, a ped. tud. doktora, egyetemi ember elégedetlen a tanárképzéssel, hanem amikor utána olvastam a hozzászólónak - mit tegyek, tanáros pedantéria - akkor feltárult előttem egy önmagával, a világgal, szakmájával ( a sorrend ide-oda cserélhető, az egyes olvasmányokat tekintve) bírkózó, vívódó, bizonyosságokra és kérdésekre találó ( Na, ide most mit fogsz írni? Kolléga, fiatalember, pályatárs, honfitárs, felebarát? )kolléga gondolatvilága, amivel azóta is ismerkedem.
( Jegyzetelgetek, van ott minden, asztalosság, úszástanítás, víziszony meg vízibolondság, meg botanika, meg minden, majd csak összeáll valami olvashatóvá. (( Közben meg persze tanítok is))
Na, ezt a mondatszörnyet nehéz lesz felülmúlni, de igyekszem.

Magáról a témáról most csak annyit mondanék, hogy valóban, a rajztanítás ne a festékbolthoz vezető buszmenetrendek memorizáltatása legyen, hanem a tanítványokkal együtt megtett kutatóutak a képzőművészetek, illetve az ezen át megközelíthető nagy ( magas - hétköznapi - és mély) élet világában.

Amihez persze néha memorizálni is kell, ha nem is menetrendeket, mert azt elég behívni a goglival.

És persze, hogy a tanárjelöltekkel is ebben a szellemben kellene foglalkozni.

zöldbéka | 2008. április 7. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Gergely hozászólásáról azonnal eszembe jutott kedves szomszédom és az ő összeesküvés elmélete, amelynek az a lényege, hogy azon kevesek, akiknek most "jó", azon munkálkodnak, hogy olyan tömegeket "képezzenek" ki, akik könnyen irányíthatóak, nem kérdeznek, nem lázongnak (nagyon), csak egyszerűen "léteznek". Tudatosan leépítik- szerinte- a kultúrát,oktatást stb, mert nem kell az egyéniség, az egyformaság a fontos. Orwell - 1984. Néha arra gondolok, látva mi zajlik az oktatásban, hogy igaza van. Ilyenkor pocsékul érzem magam. A középrehúzás olyan nyílvánvaló minden téren, hogy az kétségbeejtő. És épp annyira kétségbeejtő, csatlakozva Gergely gondolatához, hogy hiába sejtem, merre kellene menni, össze van kötve a lábam... És ami még rosszabb, hogy azok kötögetik, akiknek épp olyan rossz, mint nekem...akik sorstársak - az iskolában is.
hanczár gergely | 2008. április 7.
középkor-érzésem van. mindenki tudja, hogy valami nem szuperál a leosztott hatalmak, szerepek, döntési mechanizmusok, hatóságok között, de egyszerűen nem tudunk továbblépni. elképzelek egy mai vérprofi szervezetfejlesztő szakgurut, amint elmegy egy budavári céhbe a középkor végefelé, és a mai legmodernebb szemlélettel megpróbál valamit segíteni. azt hiszem nem menne. nehéz elképzelnem hogy előre tudta volna hozni az ipari forradalmat, vagy a kapitalizmust (vagy késleltetni - igény szerint).
az az érzésem, hogy még ha tudnám is, hogy mit kéne csinálni, akkor sem tudnám csinálni. csak azt nem tudom, hogy miért.
talán azért, mert a társadalmi szabályzókra nincs senkinek ráhatása? inkább elszenvedői vagyunk korunknak, mint aktív szereplői? amikor azt hisszük, hogy alakítjuk a rendszert, akkor éppen résztveszünk abban a rendszerben, amiben épp egy kis alakígatás volt a feladatunk? dejó lenne tudni a válaszokat!
Szekszárdi Juli | 2008. április 6.

Kapcsolódva az eddigiekhez idézem a neves zenetudós Dobszay László A pedagógia tudományok diktatúrája című szenvedélyes hangú publicisztikájának részletét (Élet és Irodalom 2007/31.):

"Van-e ennek a "feltuningolt" pedagogizálásnak haszna? Mennyivel eredményesebbek ma iskoláink? Kérdezzük meg tanárainkat, mennyire érzik ennek a töméntelen foglalkozásnak hasznát napi munkájukban - s könnyű lesz felelni. A pedagógia sikere elsősorban természetesen egyéni adottságokon múlik (nem is biztos, hogy a legsikeresebb mintatanárok hatnak a legmélyebben a fejlődő emberekre); azon túl pedig egyszerűségre, józan észre, mély tananyagtudásra és gyermekszeretetre van szükség. Nem akarok demagóg érveléssel előhozakodni, de azt ajánlom, kérdezzük meg egyetemistáinkat, a pepszi-tárgyak oktatói voltak-e legjobb tanáraik. Ha jól hallom sokféle egyetem sokféle hallgatójától, félek, hogy éppen őket tartották legkevesebbre, s őket kedvelték legkevésbé.

A pedagógia (és kapcsolt) tárgyak ma pontosan azt a szerepet töltik be felsőoktatásunkban, mint annak idején a "foxi-maxi", vagyis a marxizmus-leninizmus sokféle tárgya. Az oktatók habitusa is sokban hasonlít amazokéhoz. Abban is, hogy érezvén alacsony tekintélyüket, annál erőszakosabban követelnek.

De miért ez a nagy nyomulás? Itt nyilván egy világdivat is begyűrűzött (erről még alább írok), de elsősorban nyers egzisztenciális érdekekről van szó."

Federmayer Kati válaszolt az És-ben (2007/37.) erre a vitairatra (Mitől lesz jó pedagógus a tanár?), válaszának lényege körülbelül az volt, amit az előző kommentben leírt. Érdemes azonban elolvasni az egész írást! http://aula.info.hu/?q=Federmayer&x=0&y=0
Szávai | 2008. április 6. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Kedves Katalin!
Hogy csak egyetlen apróságra utaljak. A pedagógustól az a társadalom várja el önmaga reprodukálást, amely önmagával mélyen elégedetlen,azt szeretné, hogy a pedagógus összességében valami (teljesen) mást reprodukáljon, noha elemeiben legyen (teljesen)ugyanaz.

És persze pénzbe ne kerüljön.

A cikk megjelenése óta készülök hozzászólni, most lépéskényszerbe hoztál, tekintve - hogy asztalosságot és pedagógiát is tanultam, iskolarendszerben is, meg szabadiskolákban is.




Federmayer katalin | 2008. április 6. | federmayerk[kukac]gmail[pont]com
De milyen szép is lenne, ha végre szakma lenne a miénk! Mint mondjuk, az asztalosé. Mert mi sem természetesebb, hogy neki előbb elmagyarázzák, milyen típusú fák vannak, mi az a politur, ne adj isten az intarzia, aztán a kezébe nyomnak egy fadarabot, hogy faragjon belőle előbb egy stokedlit, polcot majd végül egy ezer fiókos szekretert. Vajon ez a jól bevált metódus miért nem alkalmazható a tanárra? Miért gondolják, hogy nekünk elég - hogy a példánál maradjak - ha megismerjük a bútorok történetét, és már készek is vagyunk a "mesterremeket" elkészítésére. A dolog annál is érthetetlenebb, mivel a társadalmi munkamegosztásban nem csupán a gyerekek elméleti (ld. szaktárgyi) felkészítését várják el tőlünk , hanem - mint ezt a legutóbbi programok, fejlesztési elvek bizonyítják - ennél jóval többet. Ha jól értelmezem, "csupán " annyit, hogy a hagyományos feladatok elvégzése mellett, legyünk kedvesek a társadalmunkban fellelhető - a politika, gazdaság, család, média stb. - okozta torzulásokat helyrehozni. Végül is érthető ez az állami önkorrekciós vállalkozás, sőt, támogatandó is! Az is érthető, hogy ezt a feladatot saját alkalmazottaival kívánja megvalósíttatni. Az azonban már elfogadhatatlan, hogy - miközben Ő, vagyis az állam folyamatosan újratermeli a problémákat - minket vet oda koncul, ráadásul teljesen felkészítetlenül.
Kádár Judit | 2008. április 5. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Szívemből (tapasztalatomból) szólsz Gyuzsu! 20 oldal? - az bizony a teherbíróbb fajta diák lehetett.

De végiggondoljuk-e matekul, kémiául is, amit erről a csöppecske teherbírásról mondunk? Ha sztoriból 20 oldal rémítő terjedelem, akkor egy egyenletrendezés fáradalma, egy kísérleti eredmény következményeinek végiggondolása, egy vegyi vagy mechanikai folyamat bonyodalmainak (belső) végig monitorozása... az vajon mi?

Ki a bánat készül (készít) fel arra, hogy negyedórányi belső csöndet, rendezettség vágyat, megformálásra törekvést hogyan lehet előállítani egy tizenévesben? Egy olyan tizenévesben, akit csecsemőkora óta agyonnyom, túlizgat, szétpörget az ingerdömping.
gyuzsu | 2008. április 4. | gyuzsu[kukac]gmail[pont]com
Kedves Judit!
Tudom, hogy mennyire fontos a csecsemőkor, de hogy a kamaszkorról sose hallottunk tanárjelöltként! Kár, hogy nekünk nem volt Kamaszlélektan óránk, nekem nagyon tetszett volna! Meg konflliktuskezelés, stresszkezelés, némi relaxáció sem ártana, és lennének még ötleteim!

AMit lányod irodalomoktatásáról írsz - mélyen egyetértek magyartanárként is! Ha rajtam múlna, bizony a régi irodalmat erősen megkurtítanám. vOltam egyzser egy magyartanárok gyúlésén, még vagy 10 évvel ezelőtt, ott felvetettük többen, hogy pl. a Bánk bán, hogy hát biza kihagyható lenne. No, lett is erre olyan felzúdulás, de oylan! Hogy megfosztanánk a népet a kultúrájától és hagyományaitól, stb.stb.
És sajna nehéz mit csinálni. Magam ahol lehet kurtítok.
A másik gond azonban: nagyon nehéz a jó irodalmat is eélolbastatni velük, ma mondta épp egy 11-es, hogy ami 20 oldalnál több, az már neki hosszú.
Kádár Judit | 2008. április 4. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Kedves Gyuzsu!

Ó igen, a csecsemőkor! Van valami homályos sejtésünk, hogy a kezdet, az bizony fontos, de hogy mire, minek, hogyan, az a lustaság homályába vész. Amikor még a Tanárképzőn tanítottam pszichológiát, nekem is tele volt a hócipőm a kompetensújszülöttel, és botrányként Kamaszlélektan címmel hirdettem speckolt. Botrány lett az is, hogy ezen a péntek délutáni órán (tele volt az egyik nagy előadó, úgyhogy a hallgatók valamiért tudták, hogy kell ez majd nekik) úgy lehetett végül jegyet kapni, ha írtak nekem valami felkavaró írásművet A legyek ura, a Napóleon Boulvard nevű együttes egy kazettájának számai vagy az iskola a határon (szabadon választhattak) elemzéseként. A vicc az volt, hogy serdülőkről szólván iszonyú sokat időztünk a csecsemőkornál, ráadásul többen azt mondták, most már értik, miért fontos ez. Mindössze három félévig tehettem ezt tizenkét éve, de néhány akkori hallgatómmal ma is összejárunk.

Ez a "tanuljunk hónapokig a kompetensújszülöttről, aztán lássuk be, hogy másra nincs időnk" azonban eszembe juttatja egy fájdalmamat. Petra lányom idén érettségizik. Ő (is!!!) két teljes évig időzött (csekély érdeklődéssel) a Gilgames eposz, a sapphói strófa, az ómagyar Mária-siralom és Zrínyi házatáján, de Örkény, Ottlik, Zelk, Thomas Mann, Bulgakov, Babel, Marquez neve el nem hangzott - Spiró, Esterházy, Danilo Kis... na jó, Pilinszky sem. Talán Radnótiig még eljutnak.
Szekszárdi Juli | 2008. április 4.

Egy levelezőlistán (tagjai egyetemen működő kutatók és oktatók) reagáltam egy az integrált természettudományos tantárgy egyetemi bevezetése elleni tiltakozásra. Néhány rövid részletet idézek a vitából, mivel ez szorosan kapcsolódik Hanczár Gergely gondolataihoz.

Dr Raics Péter (fizikus, a Debreceni egyetem docense) tiltakozását jelentette be az országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának 2/2006-2010. (2008. február 27.) számú állásfoglalása ellen:

„Az Állásfoglalás 1. pontjának végén a következő olvasható: "... a természettudományok iskolai oktatása részben vagy teljesen integrált módon, természetismeretként történjék." EZ A FIZIKA (KÉMIA, BIOLÓGIA) HALÁLÁT JELENTENÉ!! Ilyet elfogadni öngyilkosság és a jövőbeli magyar tudomány elhantolását fogja okozni! Emiatt az sem fogadható el, hogy "... egy természettudományos tárgyból vagy természetismeretből, mint új érettségi vizsgatárgyból legyen kötelező az érettségi vizsga,...".
Csak fizikából, kémiából vagy biológiából lehet érettségi. Zagyvalék tárgyat ne engedjünk tanítani, és belőle vizsgázni! Ez már régi elképzelése Magyar Bálintnak. Most ez egy bizottság javaslataként Hilleréknek is tetszetős megoldás lenne a magyar természettudomány teljes felszámolására. De ez a műszaki életet is tönkre tenné, és az általános intelligenciát lesüllyesztené!”

Egyetemi oktatóként (és ha nem is természettudományos) kutatóként a következő módon reflektáltam Dr. Raics Péter tiltakozására:
„Éppen ideje, hogy elválasszák egymástól a tudós- és a tanárképzést. A tanárok esetében pedig az iskolai oktatás azt kívánja, hogy a tanulók integráltan ismerkedjenek meg a természettudományos tárgyakkal, mert csak ilyen módon érhető el az, hogy világképük megfelelően fejlődjék. Ez még nem jelenti azt, hogy később, esetleg magasabb évfolyamokon az egy-egy természettudományos tantárgy iránt különösen érdeklődők ne foglalkozhatnának intenzívebben egy-egy tantárggyal például szakkör keretében, amennyiben van olyan tanár az iskolában, aki ebben segítséget nyújt nekik. A tudósképzést ez a változás nem fenyegeti, de a tanárképzésben indokolt az integráció. Elképzelhetetlen, hogy az egyes tudományágakat művelő tanszékek a tanárképzés területén együttműködjenek, és a jövendő természettudomány tanárokat közösen készítsék fel arra, amit az iskolában majdan tenniük kell? Ami most zajlik az iskolákban az valóban tarthatatlan, ráadásul sikertelen is.

Többek között a következő választ kaptam:

Gondolja, hogy van olyan mesterség, hogy "tanár"? Csak így, magában? Nem valami fizikatanár, kémiatanár, földrajztanár stb. (aki a szakmához is ért, és nem csak TANÍTANI tud)? Sajnálnám, ha tudósok nem taníthatnának és tanárok nem kutathatnának (ami felé az utóbbi években haladtunk). Mit szólna ahhoz, ha azt mondanám, hogy ezentúl zenetanárokat kell képezni, akik MINDEGYIKE az összes hangszert kötelezően oktatná (persze manapság már zenetanár sem kell, így ez a kérdés kipukkadt), és nem muzsikálhatna?
achs | 2008. április 3.
Kutyafuttában néhány mondat.

Emlék a TTK-ról: még a szigorúbb időkben csak külön engedéllyel járhattunk néhányan, elméleti matematikusok tanár szakra is. Ötödévben külön harcot kellett folytatni a dékáni hivatalban, hogy elmehessek a többi tanárjelölttel kéthetes vidéki tanítási gyakorlatra. Ők győzködtek engem: értsem már meg, hogy nekem nem kötelező, én meg őket: már három éve várom, hogy végre gyerekszagot érezhessek... Mondanom sem kell, hogy életem egyik legszebb két hetéért küzdöttem, köszönet a szépségért a sátoraljaújhelyi Kossuth Gimnáziumnak!


Módszert tényleg keveset kaptunk, viszont attitűdöt annál inkább. Egy olyan tanárnő tartotta a pedagógia órákat (V. B.), akinek reggel nyolckor még akkor is bementem órájára, ha előtte hajnalig barátkoztam, világmegváltottam, hiába volt iszonyatosan gyűrött fejem. Ő volt az egyetlen olyan oktatóm az egyetemen (bár jó emlékeim másokról is vannak bőven), akivel a folyosón együtt lehetett (kézzel a lébe nyúlva) barackbefőttet eddegélni, aki akár azzal is tudta kezdeni óráját, hogy "Károly, énekelje már el azt a népdalt, amit a barátaival énekelt a múltkor, mert nem ismerem", és leszolmizálta stb. Konkrét mondatára kevésre emlékszem, viszont módszertani sivárságomat máig is ellensúlyozza kicsit az, ha visszaemlékszem óráinak hangulatára.

Teljesen egyetértek, hogy az egyenletrendezés a legtöbb gyerek esetében tkp. csak alkalom, ürügy valami lényegesebb történésre: szemléletformálásra, helyzetek létrehozására és kezelésére. Nem utolsó sorban arra, hogy a gyerek találkozhasson n plusz egy különböző felnőttel: az egyik így reagál, a másik úgy, az egyik a beteg hozzátartozóját ápolja órák után, a másik saját betegségét viseli nagy fegyelemmel, a harmadik megszállot zenekedvelő stb.

Valóban fontos lenne a hallgatóknak, hogy találkozzanak krétaporos kezű tanárokkal. Emlékeim szerint Gabnai Kati tevezte, hogy meg-meghív létező, a napi iskolai feladatokban araszolgató tanárokat saját hallgatóihoz, nem tudom, mi valósult meg ebből.
gyuzsu | 2008. április 2. | gyuzsu[kukac]gmail[pont]com
Ezt a cikket még a mai 12 megtartott órám után is jó volt elolvasni!
Érzésem szerint a bölcsészkaron sem más a helyzet, legfeljebb a pedagógia és a pszichológia sokkal, de sokkal elméletibb és "todományosabb". Visszagondolok saját élményeimre, még a nyolcvanas évekből: a fejlődéslélektani előadás befejeződött úgy 10 éves kor körül. Serdülőkor? Ugyan. De a csecsemőkorról részletesen vizsgáztunk. Pedig akkor még csak négyévfolyamos középiskolák voltak, ergo a hallgatók 14-18 évesekkel találkoztak tanárként.
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.08.12.
A gyerekeinknek is jobb lenne, ha mi szülők nem állnánk ilyen csehül pénzügyi tudatosságban
Legyen szó hazai vagy külföldi tanulmányokról, az önálló életkezdésről, mindez szülőnek, gyereknek egyaránt komoly anyagi terhet jelenthet. A „kirepülés” izgalmas, kihívásokkal teli...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.11.
Deviszont – kritikai pedagógia a külvárosban
A Deviszont Közösségi Tér egy Budapest külvárosában működő oktatási program, amit társadalomtudósok, szociális munkások, filozófusok és pedagógusok hoztak létre szakképzésben tanul...
(Forrás: mérce)
--
2019.08.11.
Egyre több támogatást kapnak a családok az iskolakezdéshez
Elsőtől kilencedik évfolyamig ingyenes tankönyvet kapnak a diákok, ami gyerekenként 10-12 ezer forint megtakarítást jelent. A szeptemberi családtámogatásokat is korábban, augusztus végén...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.08.11.
Szigorúan keresztény életvitelű takarítónőt keresnek egy szombathelyi iskolába
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság is érdekesnek találhatja azt az álláshirdetést, amit a Sugó-parti Közéleti portál nevű Facebook-oldal talált és osztott meg. Az újságban közzétett hirdet...
(Forrás: népszava)
--
2019.08.11.
A szülők szerint nem tiszta a magántanulókra vonatkozó új szabályozás
Szeptembertől az Oktatási Hivatal szakemberei döntik majd el, hogy ki lehet magántanuló. Az InfoRádiónak nyilatkozó Alapítványi és Magániskolák Egyesületének tagozatvezetője emlékeztetett...
(Forrás: infostart)
--
2019.08.11.
Nem érettségiztethet jövőre a Szinyei Merse Pál Gimnázium, leváltották az igazgatót
Leváltották az igazgatóját, és nem érettségiztethet a következő, 2019/2020-as tanévben a Szinyei Merse Pál Gimnázium az idei érettségi körül kialakult problémák miatt. Ezt a leváltott...
(Forrás: index)
--
2019.08.11.
A három hazai tanár, aki miatt tényleg jó iskolába járni
A Dívány.hu és a Lidl idén harmadik alkalommal hirdette meg Az Év Szupertanára versenyt, melyben olyan tanárok jelentkezését vártuk, akik kreatív és egyedi módszereikkel igyekeznek színt...
(Forrás: index)
--
2019.08.09.
Kiderült, milyen szerződés alapján ír bele a NAT-ba havi 480 ezerért Takaró Mihály
Most Mesterházy Attila MSZP-s képviselő kérdéseire válaszolva Rétvári Bence államtitkár közölte, hogy a Hajnal Gabriella vezette, közel ötven szakértőből álló kerettantervi munkabizotts...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.09.
Uzsora - Elszabadul a pokol
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója ismeri a helyzetet. Az alapítvány 27 településen dolgozik. A leglényegesebb tapasztalata az, hogy az állam nincs jelen a problémás terü...
(Forrás: KLubrádió)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek