OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2008. április 5.
» Hozzászólások (3)
Címkék:
 

Ábrahám István

Fejétől…?

Érdeklődéssel olvastam az OFOE felhívását a 2008-ra meghirdetett Nevelésügyi Kongresszust megelőző eszmecserére. Szükségesnek érzem gondjaink kibeszélését. Jómagam több évtizede dolgozom az oktatásügy különböző területein, próbálkozgattam hozzászólni az éppen aktuális kérdésekhez. Az utóbbi években egyre határozottabban úgy gondolom, hogy alapvetően az oktatásirányításban kell keresnünk a problémák forrását. Mindez élesen két éve, a legutóbbi országgyűlési választásokkor merült fel bennem, amikor számomra máig sem kiderített okok miatt az egyik nagy napilap riportere azzal keresett meg, hogy tudtukkal én is jelölt lennék az oktatási miniszteri posztra. Bár annak megvalósulására semmi esélyt nem láttam, mégis utánagondoltam a dolgoknak: milyen jellegű változtatásokat hajtanék végre, illetve mit kellene végrehajtania a magyar oktatási miniszternek. Morfondírozásaimat végül leírtam, meglehetősen szubjektív hangvételben, blog formájában. Kevesen olvasták, illetve alig szóltak hozzá, így szeretném itt idézni azt az írást, majd tennék hozzá néhány gondolatot az azóta eltelt időszak tapasztalatai alapján. Tehát az írás (Nolblog, 2006. május):

Blog: „Oktatási miniszter. I had a dream.”

Nahát, micsoda álmom volt! Felhívott az egyik vezető országos napilap riportere, és azt kérdezte: igaz-e az a hír, hogy a hamarosan megalakuló új kormányban ön lesz az oktatási miniszter. Persze hogy leesett az állam. Az újságíró folytatta: úgy tudják, hogy a választáson győztes koalíció két pártja között erős rivalizálás folyik ezért a tárcáért és köztes megoldásként gondoltak egy párton kívüli szakember felkérésére. Hozzátette: de ugye ön ezt a szokásos módon sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja. Közben szépen feltámasztottam az államat, és eszembe jutott, hogy már hallottam hasonló kompromisszumról, például amikor Ausztrália függetlenedni kezdett, a két nagyváros, Sydney és Melbourne sokáig küzdöttek a fővárosi címért, majd bölcsen kiválasztották a közöttük kb. félúton lévő Canberrát, és az ott székelő kormányt azóta is támogatják, amely eligazgatja a kontinensnyi országot. Ausztrália meg, hogy is mondjam, nem éppen lecsúszott helyen van a világon.

Hát igen, a szokásos módon nem tudtam válaszolni. De aztán végigvillant az agyamon: hogyan juthattam én ebben a vonatkozásban valakiknek az eszébe? Elképzeltem azt a hivatalos vagy civil szerveződésű boszorkánykonyhát, ahol ezen a harmadik utas lehetőségen agyalnak. Nyilván kritériumokat fogalmaztak meg a számításba jövő személyek kiválasztására, esetleg bizonyos adatbázisokban turkáltak.

Gondolom, ilyenek lehettek a feltételek: legyen még ott az illető orrában az iskolaszag, azaz belülről ismerje a közoktatást és a felsőoktatást. Szerénytelenségem megállapítja, hogy ez részemről oké: több évtizede szívtam magamba az általános iskola, majd a középiskola nekem mindig tetsző illatát, tanítottam főiskolán, voltak óráim egyetemeken, és főállásúként jelenleg is van egy társbérletes íróasztalom az egyik főiskolán.

Aztán az is feltétel lehetett, hogy ne legyen az illető teljesen mezei tanár. Szerénytelenségem megállapítja, hogy lényegében ez is stimmel, hiszen tudományos fokozatom van pedagógiából (pardon, pardon: neveléstudományból), jó néhány írásom jelent meg, hiszen csak az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum honlapján több mint ötven publikációmat sorolják fel. Ezek között például azt a tanulmányt, amelyben a rendszerváltozáskor leírtam, hogy milyen lenne az én iskolám, ha magániskolát nyithatnék. Amit az oktatásügyben történteket ismerve több döntéshozó is olvashatott.

Jaj, a rendszerváltozás! Jókat mulatok azon, amikor időnként megjelenik a képernyőn egy-egy arc, és a nyolcvanas-kilencvenes évek közötti időszakot rendszerváltoztatásnak nevezi. Közben úgy beszél, hogy vegyük észre, hogy a változtatóként magára és társaira mutogat. A nép meg jót röhög ezen. Mert a nép többsége azért nem felejt, és emlékszik arra, hogy ekkortájt a világ különböző sarkaiban többször találkozott miszter Gorbacsov és goszpogyin Reagan, hogy véglegesítsék azokat a terveket, amelyeket szakértőik hadai dolgoztak ki, és amelyek végrehajtásán ügynökök serege munkálkodott (és talán dolgozgatnak ma is…). Ezekbe a rendszerváltoztató forgatókönyvekbe esetleg az is beleférhetett, hogy melyik országban lehet kilőni a pártvezért feleségestől, kisebb riadalmat keltve, hol durranhatnak el a tankok ágyúi, vagy hogy meddig eszkalálódhat a konfliktus, a lényegében vallásháború a Balkánon.

A rendszerváltoztató tervekben természetszerűen fontossági sorrendeknek kellett lenniük. Annak idején még tudszocból (a gyengébbek és fiatalabbak kedvéért: tudományos szocializmusból) is tanultuk, hogy a társadalomban van alap és felépítmény. Az oktatásügy, ugye, a felépítményhez tartozik. Nyilván elsődleges az alap átalakítása a rendszerváltozáskor. Ez nálunk az utóbbi évekre megtörtént: a tulajdonviszonyok frontálisan átalakultak, a gazdasági szerkezet lényegében megváltozott, sőt még a politikai pártstruktúra is stabilizálódni látszik. Ideje volna az oktatási rendszerváltozásnak.

Az illetékesek hirdetik: hiszen reformok vannak, folyik az átalakítás. Na igen. Reformálni sokféleképpen lehet, akár azt is reformnak nevezhetjük, hogy a kerék ezután legyen négyszögletes. De az oktatási reformok eredményei? Nem akarok az elmúlt években végzett nemzetközi felméréseknek a magyar közoktatást megszégyenítő „eredményeire” utalni, ezt sokan megtették. Vagy az oktatási rendszerrel és az egyre butuló „gyerekanyaggal” küszködő tanárok sirámaira (borsó a falra). Csupán egyetlen „forró nyomos” példa: ma, 2006-ban Magyarországon az érettségi írásbeli vizsgán matematikából külön feladatként(!) fel lehet tenni olyan kérdést (vagy: ilyen kérdést lehet csak feltenni?), hogy a maturandusz számolja ki: mennyi 150 000-nek a 4%-a. (Úristen, ha arra gondolok, vajon hányan nem tudták ezt kiszámolni, amiért pár évvel ezelőtt hatodikban meg kellett volna buknia a nebulónak.)

Érdemes abba is belegondolni, hogy kik voltak a rendszerváltozás óta az oktatásügy irányítói: a néprajzkutató egyetemi docens, speciálisan szakba… (bocs: szakbarát) egyetemi oktatók, poétikusan fiatal (tojáshéj), foglalkozására nézve huszonéves politikus palánta, szakszervezeti aktivista, majd a szűkebb pártvezérkar tagjai. Ez utóbbiakkal a legfőbb probléma logikai eredetű: az illetők jól tudják, hogy a pártvezérséghez tartozni sokkal konstansabb funkció lehet, mint a miniszterség. Még ha valamelyest értenek is a szakmához.

Visszazöttyenve az esetleges kiválasztási kritériumokhoz: az is feltétel lehetett, hogy az illetőnek legyen valamelyes vezetői gyakorlata. Szerénytelenségem megállapítja, hogy ennek alapján is beleférek abba a halmazba, amelyben a potenciális kiválasztottak leledzenek. Sokan tudják, hogy majdnem tíz évig az oktatásügy közvetlen közelében működő, több mint kétszáz főt foglalkoztató cég vezetője voltam. Természetesen tudom, hogy ez a „halmaz” nem egyelemű, sőt, sokan vannak, akiknek jobb paramétereik, kapcsolataik vannak. Talán közöttük névsorban én voltam az első. Ezt fújhatta be valaki az újságírónak, aki ezután a terveimről faggatott: mit változtatnék meg a jelenlegi oktatásban? Ez egy igen triviális kérdés: ma az országban erre mindenki hosszan tudna válaszolni. Aki hallgatna, az ezt legfeljebb lustaságból tenné, vagy…

A javaslataimat (a senki más által meg nem kérdezett „Oktatási Programomat”) persze nem tudtam-akartam részletesen kifejteni, csak egy-két fontosabb dolgot: én nem hagynám ennyire liberálisnak az oktatást. A tanulók, bár gyerekek, mégis főállású diákok, a saját felnőttkoruk és az ország jövőjének építése múlik rajtuk. Bizony jobban meghajtanám őket. Meg a tanáraikat is.

Az országos átlagnál nagyobb létszámú saját gyermekeim iskoláztatását is ismerve megengedhetetlennek tartom, hogy egy gyerek félévente egyszer-kétszer szerez jegyet az iskolában. Mert kímélni kell, legyen szegénynek gyermekkora. Csakhogy milyen felnőttkora lesz szegénynek? Ha érvényesülni akar, akkor az alulképzéssel tulajdonképpen taszítjuk abba az irányba, hogy egyetlen szakot tanuljon ki igazán: az erőszakot. Szerintem viszont egyenesen sértő az, ha valaki dolgozik, tanul, készül az órákra, és nem adhatja elő azt, amin munkálkodott. Magyarul: sokkal gyakrabban kellene értékelni (jegyekkel!) a tanulókat. És ez alapján meg kellene mondani annak a kölyöknek, aki nem akar vagy nem tud egy iskolatípusban helytállni, hogy „nem van ez így jól”, és megoldást keresni a szülőkkel együtt. Nem pedig továbbengedni a felsőbb osztályba.

A tananyaggal is vannak gondjaim: mindig megütköztem azon, amikor neves emberek nyilatkozzák: ne lexikális tudást tanítsunk, hanem gondolkodni tanuljon a gyerek. Könyörgök, tanult már az illető idegen nyelvet? Akármilyen zseniálisan gondolkodik is, ha nem ismeri (lexikálisan, esetleg bemagolva) a szavakat, egy pohár vizet sem tud kérni idegen nyelven. Vagy hányan szomorodunk el, vagy szörnyülködünk, amikor a nagy pénzért folyó tévévetélkedőkön az odakerült (nyilván az átlagosnál „okosabb”) versenyzők egészen triviális adatokat nem tudnak? Az átlagember egész életében agysejtjeinek negyedét sem használja ki, lehetne, kellene azért ezt edzeni. Persze a lexikális ismeretek hangsúlyozásával nem a ló túlsó oldalára szeretnék esni, nyilván forgatnia is kell a gyermeknek az esze kerekét.

Vagy itt van a felsőoktatás: az utóbbi néhány évben legalább megháromszorozódott nálunk is a felsőoktatásba bekerült hallgatók száma. Ez természetesnek vehető. Mind a társadalom eltartóképessége, mind a szülők anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy a fiatalok később váljanak önálló keresőkké. De azt hiszem, ez nem azt jelenti, hogy pár év alatt egyszerre háromszor annyi mérnökre, közgazdászra és egyéb (valódi) diplomásra lenne szükség, mint korábban! Élesebben el kellene választani egymástól a valódi diplomás képzést a felsőoktatásba kikupálódásra járóktól (akiket azért semmiképpen nem szabadna lenézni!), illetve a képzés jellegét (és anyagi vonzatait) igazítani kellene a valós hazai és uniós igényekhez.

Nahát, lassan felébredek. Kopogtat a valóság, olvasom a napi sajtót. Persze hogy az oktatásügyet ezután is pártvezér vagy ambiciózus, feltörekvő politikus fogja irányítani. De legalább volt egy álmom. Nem mondhatom jelen időben, ahogy egykor Martin Luther King: I have dream. Az ő álmából azért sok minden megvalósult Amerikában. Persze ezalatt szegény Kinget lelőtték.

Hát ennyit. Volt egy álmom. I had a dream.

Meg még egyet. Fontos. Hiszen nem is csak magamról álmodtam.

Budapest, 2006. május 12.

Ábrahám István

Jelenleg úgy gondolom, hogy az oktatásügyben a problémáink legfőbb okai a következők:

1. Az oktatásirányítás élén a rendszerváltozás óta (főállású) politikusok álltak, állnak. Ami nem lenne igazán nagy baj, ha közben nem éreznénk azt, hogy egyoldalú beállítódású „szürke eminenciások”, kormányváltásokat túlélő, székükbe betonozott „szakértők” elképzelései valósulnak meg, szélesebb körű kontroll nélkül, gyakran a nemzetközi tapasztalatokat, eredményeket figyelmen kívül hagyva. Az oktatásügyhöz jobban értő minisztereknek ezt látniuk kellett volna.

2. A legutóbbi kormány megalakulásakor megdöbbenéssel láttam, hogy az oktatásügy és a kulturális ügyek ezután egy minisztériumhoz tartoznak. Gondolom, sokan vagyunk, akik már tapasztalták, hallották a különböző művészetek képviselőit „érdekérvényesíteni”. A minisztériumnak pedig csak egy költségvetése van. Annak idején én különböző beszélgetéseken élénken tiltakoztam az összevonás ellen, sőt, azt is elképzelhetőnek tartottam (tartom), hogy a közoktatás és a felsőoktatás–tudományirányítás szervezetileg is (valamennyire, de a mainál jobban) különüljön el egymástól.

3. Azt is vallom, hogy mind a diákokat, mind a tanárokat jobban meg kellene „hajtani”. Igen, ez azt is jelenti, hogy keveslem a tanulók, tanárok heti óraszámát, és tragikusan kevésnek tartom a pedagógusok fizetését. Külföldön sok helyen körülbelül addig van a diák az iskolában, ameddig az átlag dolgozó a munkahelyén. Ma már nálunk sem kell két műszakban tanítani, így aztán megfelelő szervezéssel nem kellene a gyereket (és a családját) annyi otthoni munkával fárasztani.

4. Hozzá kellene nyúlni frontálisabban a tantervekhez. Lehet, hogy nemcsak az utóbbi tizenöt év bölcsész minisztereinek köszönhető a humán tárgyak nagyobb dominanciája. A statisztikákból is egyértelműen látszik, hogy az OECD-országokhoz képest jelentősen alacsonyabb nálunk a matematika, informatika, természet- és műszaki tudományok óraszáma (és az ilyen tárgyakból diplomát szerzettek aránya), mint humán tárgyakból. Persze nem csak óraszám-korrekció lenne szükséges: a nemzetközi összehasonlításokat figyelve tematikai és módszertani vonatkozásokban is nyílik az olló (hátrányunkra).

5. A felsőoktatásban néhány éve új helyzet van: beáramlottak a tömegek, és a „felsőoktatók” lényegében ugyanúgy akarnak foglalkozni velük, mint amikor a „krémet” kapták. A sokszor hangoztatott felsőoktatási autonómia gyakran anakronisztikus értelmet kap, hiszen egyértelmű, hogy kinek a pénzén, kiknek az igénye, de legfőként: szükséglete szerint kell működnie ennek a – kimondom – szolgáltatásnak.

Folytathatnám. Egyrészt még sok mindent és sokkal részletesebben ki kellene fejtenem. Közben viszont arra gondolok, amit az idézett blogban már egyszer leírtam, és a lényegét ez a két szó fejezi ki: fal és borsó…

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Szávai István | 2008. április 10. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Ábrahám István, ha jobban utána gondolunk - nagyon egyszerű kérdést tesz fel: „Mit kíván a magyar nemzet ( Mármint oktatáspolitikailag)?”

Mielőtt válaszolna, kis helyzetképet is fest:

Érzésem szerint első ( blogszövegbe rejtett) mondandója az lenne, hogy a külföldi karvalytőke levezérelte rendszerváltoztatás voltaképp csak annyit tett, hogy az idegen ( népellenes) hatalmat-ideológiát kiszolgáló pártbürokrácia helyébe egy polgáribb ideológiai talajon álló, idegen tőkés érdekeket kiszolgáló népellenes politikai bürokráciát ültetett. Ezzel egyetértek, a hangnem nagyon kulturált, finoman modulált, nyitva hagy sokféle értelmezési lehetőséget.
A szövegben nincs benne, de én stilisztikai okokból- hozzátenném, hogy azért ezt az áthangszerelést sikerült viszonylag színvonalasan levezényelni, nem verte ki a biztosítékot a „népnél”. ( Hogy ez mennyiben minősíti a politikai mező munkásait, és mennyiben a népet, most ne firtassuk.)
Ha a periférián kezelt az oktatáskormányzatba kevesebb jutott pénzből, szakemberből, akkor nyilvánvalóan alul kellett múlja a nagypolitikai szféra teljesítményét, ez magyarázhatja a szerző második (jelen írásában elsőnek szán) állítását:

A finoman szólva sem szakember oktatási miniszterek egymást váltogató uralma mögött végig meghúzódó szürke eminenciások voltaképp csak szétzilálták, elbizonytalanították, elbürokratizálták az iskolát.

A kultúrával közös kalapba dobva pénzügyileg is nehéz helyzetbe hozták, elszaladt a ló a humán tantárgyakkal, a pedagógusok meg nem dolgoznak eleget. Nem osztályozzák például a gyerekeket, mi az, hogy egy gyerek egy tantárgyból fél év alatt csak két jegyet kap.

Megoldási javaslatai lennének, de itt most épp csak utalna rájuk ( centrálisabb tanterveket, az egyetemek alkalmazkodjanak a megváltozott minőségű emberanyaghoz, gondolom vissza kellene hátrálniuk a legjobb középiskolák módszertanához) , később részletesebben is kifejtené.

"...a közoktatás egészének minőségét gyakran javítja, ha többféle, különféle társadalmi hátterű, más-más képességű gyerek van egy osztályban. "
Itt kétféle teljesítményről van szó. Az egyik a szocializációs, szerepelsajátításos teljesítmény, amely nyilván jobb, a heterogén csoportban, feltéve, hogy az iskola megteremti azt a közeget, ahol nem az alulszocializált gyerekek viselkedésmintái válnak uralkodóvá. ( Persze itt a lényeges megnyilvánulásokra gondolok, nem a járulékos ( öltözködés, illemtani apróságok)
A másik a tanulmányi teljesítmény. Ez utóbbiban sokkal nagyobb teljesítmények érhetőek el a homogén képességű csoportokban. ( nyelvtanulás, matematika, sport, stb.)

Az olvasottak alapján érdeklődéssel várom szerző valamelyest összefoglalóbb jellegű oktatási programját.
Néhány megjegyzést azért előre bocsátanék.
Ha elégedetlenek vagyunk a pedagógusok teljesítményének minőségével, ezen aligha segíthetünk ha növeljük munkájuk mennyiségét. A heti 22 órában rosszul tanító tanár nem fog jobban tanítani 26-ban sem, sőt, dupla fizetésért sem. ( Amikor a Medgyesi kormány komoly fizetésemelést hajtott végre – volt bennem némi naiv várakozás, hogy akkor most valaki nyilván előáll vele, hogy ezért a pénzért most aztán tényleg elvárjuk a minőségi teljesítményt! Miért-miért nem, nem állt elő senki. Talán egyetlen politikus sem akadt, aki annyira buta arcot tudott volna vágni, hogy mögéálljon az oktatási szférában ekkoriban leledző minőségbiztositási követelményeknek? Mindig mondom: attól, hogy egy politikus a hülyét adja, még nem biztos, hogy tényleg hülye!)
Nyugati példákkal ne tessék előjönni addig, amíg osztálytermeink ( szertáraink, raktáraink, stb.) száma a tanár rendelkezésére álló infrastruktúra minősége nem éri el az ottani szintet!

Ha elégedetlen vagyok a tanári szaktudással ( az vagyok ), be kell számoljam a reformba az ennek megváltoztatásához szükséges időkeretet, eszközöket.

Ha engem kérdeznének a reformokról, először nyilván én is nép-nemzetben kezdenék gondolkodni, hogy néhány átolvasott, átőrlődött, klaviatúra elől felugorva átsétálgatott nap után beletörődjek, ha nem kérdezik ugyan tudom, de ha tézisekbe kell szedni, bizony nem tudom, mit kíván a magyar nemzet. ( Mialatt természetesen minden Magyarországon élő és dolgozó vagy dolgozni kívánó polgártársamat kell értsem. Tudom, hogy utóbbi mondatrésszel Dzsingisz Kántól kissé jobbra tűnök fel egyes megítélések szerint, fogjuk fel akkor ezt itt egy technikailag szükséges egyszerűsítésnek. Persze – tudom, hogy ez egy olyan rés – ahová érdemes lőni, bár jobban örülnék a gyalogos rohamnak!)

Muszáj egyetlen tagjára szűkítenem, magamra. Mit kívánok én, anyagi igényektől nem különösebben terhelt, szellemi – közéleti presztízs ( protokolláris) elvárásoknak megfelelni nem különösebben akaró, még csak ellenharcra sem hajlandó – általános iskolai tanárember, aki szereti a szakmáját, hajlandó összeszedetten ledolgozni a napi nyolc órát, mert naponta találkozik a szülőkkel, és kínos lenne a tudat, hogy kevesebbet adott gyerekeiknek, mint ami tőle telhetett, meg persze a gyerekekbe is belelátja azokat a felnőtteket, akik tízegynéhány év múlva köszönnek vagy nem köszönnek neki az utcán.

A célszemély ( többszörösen bizonyítottan (( Szakdolgozat, focimeccsek Szegeden, óravázlatok, stb)) nem zseni, hanem korrekt középfekvés, lélektani jártassága, pedagógiai kultúrája sem nevezhető különösebben figyelemre méltónak, lásd Vázlatok az iskoláról mellékletei: A tanár a gyermek szemével. A napi nyolc óra összeszedett munka pedig időnként bizony igencsak hipermotil tevékenységet jelentett, annak publikációs, ismertségi előnyeivel és tanárszerepbeli hátrányaival együtt)

Most tehát egy visszafejtés következik:

Indulok az iskolába, feleségem figyelmeztet, hogy nem borotválkoztam, gyorsan teszek róla, de lélekben már benn vagyok, nem jár ugyan az eszemben maga az óra, de meg van az alaptónus. Megint elindulunk a gyerekekkel egy kutatóútra, vagy eljátszogatunk egy nemrég talált titkos ( vagy csak kirakatból ismert) szoba eszközeivel, esetleg izzadságszagú tréninget csinálunk végig együtt. ( „Nem ér semmit az az iskola, amit időnként nem kívánsz a pokolba, a szadista tanárral együtt! ”-nevetek rá a kicsire, amikor az erős tónusozástól majd kiálló kezét mutatja. Kis átmasszír és folytathatja. )
Első kívánságom az lenne, hogy ha egy gyerek aktuális vagy idült alkalmatlansága miatt képtelen résztvenni ebben a folyamatban, az én eszközeimmel kezelhetetlen, akkor jöjjön egy nálam jobban felkészült szakértő ( igazgatóhelyettesem, iskolapszichológus, stb.) aki vagy megmondja, mit kellene másképp tennem, hogy a gyerek alkalmassá váljon, vagy intézkedik, kifejezetten az ő számára készült iskolába kerüljön.

Második kívánságom voltaképp az első kiegészítése lenne, hogy tudniillik szeretném, ha valamennyi kollégám kb ezért és így jelenne meg az iskolában, mint én. Napi nyolc óra összeszedett munkára, kutatóútra, tréningre, stb. Mindezt szeretném pedig azért, hogy az a bizonyos épp alkalmatlan ( tanárt gúnyosan kinevető, osztálytársát lehülyeköcsögöző, stb. ) tanuló egyrészt kevésbé legyen valószínű, másrészt jobban legyen revolverezhető az édenkertből kiüldözés lehetőségével.

Harmadik kívánságom nyilván az lenne, hogy akkor az iskolavezetés is hasonló szinten végezze a munkáját, Ped. Program – helyi tantervépítés, személyzeti munka, eszközfejlesztések, stb, minek következtében kevesebbet kellene anygok-eszközök után járnom, a ped aszisztens, karbantartó átvállalhatna tőlem bizonyos – általuk is elvégezhető munkákat.

Ehhez persze olyan iskolafenntartó kellene, amely az igazgatót ugyan saját előretolt emberének tekinti, önmagát viszont a helyi lakosok érdekkijárójának, érdekképviselőjének, mi több, az érdekek megjeleníétsének, tisztázásának, vitájának animátori szerepét is vállalja, amiben pedagógiai kérdésekben az igazgatót a tantestület előretolt emberének tekinti…

Ehhez meg természetesen olyan politikai környzet kell, ahol az önkormányzati testületet valóban a fentebbi elvárásokat érzi alulról-felülről.

Szóval fel kellene tűnjön egy olyan politikai erő, akarat, amely a haverváltás helyett valóban a szemlélet és rendszerváltás lehetőségeit kezdi mérlegelni.

Addig a fentebb megjelenített tanárnak egyetlen lehetősége az adott keretek között történő minőségi munka marad, meg a napi nyolc órán húsz-negyven százalékkal túlnyúló szakmai önképzés, publikációs tevékenység, a fentebbiek érdekében.

És persze várja a szerző - várhatóan figyelemreméltó, párbeszéd alapjául szolgálható programját.
Frau H. | 2008. április 6.
Tisztelt Ábrahám Úr!
Régóta olvasom az itt megjelent írásokat, hozzászólásokat, amelyekkel vagy egyetértettem, vagy nem, de valahogy soha nem éreztetem késztetést, hogy hozzászóljak. Most megtört a jég.
Én egy - ahogy mi magunk közt ezt mondani szoktuk - egyszerű mezei tanár vagyok, 26 évi általános iskolai, ill. gimnáziumi tapasztalattal a hátam mögött.
Tulajdonképpen Ön írásával az én szívemből is szólt, csupán egy ponton, pontosan annak is egy mondatán szállnék vitába Önnel. Illetve előtte volna egy kérdésem: Mit ért Ön az alatt, hogy kevesli a tanárok óraszámát? Mert ha "csak" annyit, hogy a heti 22 tanítási óra mellet határozzák meg hozzáértő szakemberek, hogy hány órát kell készüléssel, önképzéssel, javítással, egyéni beszélgetésekkel, esetmegbeszélésekkel, segítő szakemberekkel való konzultációval, osztályprogramokkal, pénzbeszedéssel, versenyekre való felkészítéssel, felzárkóztatással, szülők meggyőzésével...(biztos, hogy a felét kihagytam)eltöltenünk, akkor nincs kifogásom ellene. Természetesen vannak olyan kollégák, akik mindezekből szinte semmit nem vállalnak, de azért jócskán vannak olyanok, akik nem napi 8 órát dolgoznak - ugyanannyi fizetésért. Az biztos, ha valaki ezt a gubancot ki tudná bogozni, nyert ügye volna.
Üdvözlettel:
Frau H.
zöldbéka | 2008. április 5. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Szívemből szól az írás és a falrahányt borsó is igaz ...
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.09.06.
Microsoft-botrány: újabb korrupciógyanús szálra bukkant Hadházy
A jelentésben szereplő történet szerint a NAV esetében egy Microsoft-alkalmazott tiltakozott is amiatt, hogy az úgynevezett alvállalkozónak nincsenek kompetenciái a munkához. Azonban felvilá...
(Forrás: Magyar Hang)
--
2019.09.06.
"Kérdezd meg szüleidet, miért nem vagy megkeresztelve" – adja feladatul az ötödikes tankönyv
Bánhegyi könyve nem először kap publicitást: 2015-ben a tiltakozások hatására vissza kellett vonni az általános iskolák ötödik, a hatodik és a hetedik osztályaiból az általa írt tört...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.09.04.
„Füttyre indítható, fegyelmezett szolgahadat képezünk” – Exkluzív interjú Vekerdy Tamással és fiával, Dániellel
Az egyikük önmagában intézmény – bármit mond, az futótűzként terjed az interneten, és szavait anyák ezrei tekintik szinte szentírásnak. A másikuk elbújni szeret, és a szűkebb környezet...
(Forrás: wmn.hu)
--
2019.09.03.
A szelekció rendkívül nagy arányú növekedése a magyar iskolarendszerben 2010 és 2017 között. Nahalka István írása
Számtalan szakember és szervezet hívta már fel a figyelmet arra, hogy a szelekciós, illetve az esélyegyenlőtlenségek növekedését eredményező folyamatok egyre veszélyesebbek Magyarországon...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.09.03.
Friss felmérés: a pedagógusok 18%-a az első lehetséges alkalommal elhagyná a pályát
A gyorsjelentés szerint a válaszadók 79%-a szerint túl kevés az ellenszolgáltatás és túl nagy az elvárás, 21%-a várja, hogy javuljon a helyzet, ezen felül 21%-a munkahelyet változtatna, é...
(Forrás: eduline)
--
2019.09.03.
A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja
Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.31.
A magyar oktatás színvonala 30 évvel maradt le a valóságtól, és ez a szám most megduplázódik
– mondta Rózsa Ildikó, a Resuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány vezetője a 24.hu-nak a köznevelési törvény módosításával kapcsolatban. A parlament júliusban szavazta meg a szeptembert...
(Forrás: 24.hu)
--
2019.08.31.
A köznevelési törvény módosításainak eltörlését kéri az ellenzék az Alkotmánybíróságtól
Az ellenzék ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy készített egy alkotmánybírósági beadványt, amely minden alkotmánysértő módosítást pontról pontra végigvesz, és kéri ezek eltö...
(Forrás: mérce)
--
2019.08.31.
Vád alatt az érettségit közreadó nyomdász
Vádat emeltek az érettségi feladatokat kiszivárogtató nyomdai alkalmazott ellen – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a 41 éves, lajosmizsei férfi egy helyi nyomd...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)

--
  ofoe

Kedves Katalin! Jól tudja : 22 órát kellett volna alapul venni, a tagóvoda vezetője - bár csoportban kell lenni 3 csoportos óvoda esetén, tehát nem függetlenített vezető -, de kap órakedvezményt. Tehát nem a 32 órát, hanem a 22 órát kell nézni és erre rászámolni a túlórát. (A választ Bakonyi Anna óvodai szakértő adta meg.)

--
  Mohácsi Katalin

Tisztelt OFOE!

Szeretnék állásfoglalást kérbi a következő helyzetre! Tagintézmény vezető vagyok egy 3 csoportos óvodában. Saját csoporttal foglalkozom,és látom el a vezetői feladatokat.Kolleganőm nem lesz ebben az évben, így egyedül látom el a feladatot a nap folyamán.A fenntartó eddig 50 óra ingyen munkát kért, majd a 32 óra feletti órákat számolta el részemre 90 %-os túlórával. Kérdésem az lenne, hogy jogos-e számomra az óvónők kötelező 32 órájával való számolás, mert az én kinevezésemben a 22 óra van megjelölve.EDDIG A 32 ÓRA FELETTI IDŐT számolták el ingyen 50 órai munka után.

Válaszukat nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Mohácsi Katalin

--
  Sasváriné Rita

Tisztelt Szerkesztőség!
Emlékeim szerint volt egy 2012. évi szabályozás mely az iskolai gyv felelős feladatkörét ill. annak változását írja le. Ha jól emlékszem, az ofő munkakörbe jobban beletették a gyv- t, míg a szakirányú képesítéssel nem rendelkező tul.képpen pedagógus gyv felelős feladatai arányosan csökkentek. Kb a kapcsolattartás segítése és a statisztika maradt meg neki. Meg is szűnt a 2 óra adható órakedvezménye. Most szükségem lenne arra az információra, hogy mely rendelet vagy törvénymódosítás írja le ezt a változást. Ebben kérem segítségüket. Tisztelettel: Sasváriné

--
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek