OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése

Képzelt riport...

Avagy miről is kellene beszélgetnünk őszintén, és kivel

Veszprémi Ildikó

Színésznek készültem. Aztán ebből annyi maradt, hogy színjátszást (is) tanítok gyerekeknek, a színjátszás ügyét segítem és támogatom a pedagógusok körében, ahol dolgozom. Merthogy közben pedagógus lettem. Végzettségem szerint tanító, magyar szakos tanár vagyok, tíz éve pedig igazgatóhelyettesként próbálok harcolni azért, hogy – mindennel szemben – érték- és emberközpontú, jó hangulatú, kellemes hely legyen az iskola azoknak, akik ott töltik hétköznapjaikat.

Egy jó hírű, 12 évfolyamos iskola a munkahelyem, panaszra tehát látszólag nem kéne, hogy okom legyen. Röviden azt is mondhatnám, köszönöm, jól vagyok. Csak a részletekről ne kérdezzenek. S lám, ez is teljesül. Nem kérdeznek. Legalábbis azok, akik a döntéseket hozzák a fejünk felett.

Keverjük össze erőszakkal a tanulókat. A nehezen nevelhető, nehezen oktatható, mai nyelven sajátos nevelési igényű gyermekeket osszuk szét egyenlően az iskolák között, s a többi majd jön magától. Mondják ugyanis, hogy túl nagy a különbség az iskolák között Magyarországon az eredményesség szempontjából. Mondják, azért, mert túl korai a szelekció, és túl erős a szegregációra való törekvés. Egyes hipotézisek szerint a jogszabályokkal kikényszerített integráció hatására majd lesz esélyegyenlőség, erősödik a társadalmi kohézió, jobbak lesznek az eredmények, és csökken az iskolák közötti különbség.

Nagyjából és röviden ennyi csapódott le a pedagógusok számára a fentről jött intézkedések kapcsán. És többnyire nem jó a fogadtatás. Csodálkozunk? Hiszen nem látni, melyik az a közege, rétege a társadalomnak, amelyik ennek a törekvésnek örül. Vajon miért? Beszéljünk őszintén!

Miről is van szó? Gondoljuk tovább a hipotézis minden fent említett elemét! Mondjuk, az asztalnál hatan ülnek: a jogszabályalkotó, a pedagógus és négy, különböző tapasztalattal rendelkező szülő. A riporter pedig kérdez.

Riporter: Kinek, kivel és mire lesz egyenlő esélye?

Jogszabályalkotó: A leszakadó réteg gyermekének a jó szociális hátterű gyermekkel arra, hogy jó iskolába járjon.

Pedagógus: Ez igaz, addig, amíg bekerül. De mitől fog ugyanúgy fejlődni, mint azok, akik eleve nagyobb motivációval és előnyösebb szociokulturális környezetből jöttek, ha közben az összevonások, a pénzügyi megszorítások miatt nőnek az osztálylétszámok, és egyre kevésbé teszik lehetővé az egyénre szabott differenciálást?

1. Szülő: És amelyik hátrányos helyzetű gyerek éppen a nem jó iskolába kerül, azzal mi lesz?

2. Szülő: És amelyik szociálisan jó helyzetű gyerek éppen rossz iskolába kerül, azzal mi lesz? Nem azt kéne kérdezni inkább, miért vannak rossz iskolák?

3. Szülő: Az én gyerekem jó iskolába jár. Szeret tanulni, sok lehetőséget kap, hogy képességeit kamatoztassa, sok barátja van, és nem is szeretném, ha olyan gyerekekkel járna együtt, akik bomlasztják a jó közösséget és megnehezítik az osztály életét.

4. Szülő: Az én gyerekem is jó iskolába jár. Igaz, csak közepes tanuló, de jó légkör van az osztályban, szeret iskolába járni, mert ott sok érdekes dolog történik, és önmagához képest szépen fejlődik. Én sem szeretném, ha a nehezen kezelhető gyerekek elvennék a pedagógus idejét és kedvét az érdekes tanítástól.

R: Mennyiben és mennyi idő alatt segítheti elő az iskolai heterogenitás a társadalmi kohézió erősödését?

J: A gyerekeknek meg kell szokniuk, hogy a társadalomban különböző rétegből származó emberek élnek együtt, és meg kell tanulniuk elfogadni egymást, meg kell tanulniuk mindenféle emberrel együttműködni, különben visszafordíthatatlanul szétszakad a társadalom, mire ők felnőnek. A kohézió nem egyik napról a másikra fog erősödni, de egyszer el kell kezdeni a tudatos beavatkozást.

P: Ebben is igazat adok. De vajon elég-e az iskolai életet nehezíteni ezzel a kényszerű vegyítéssel, az érintettek tiltakozása ellenére is, miközben a ma élő felnőtt társadalom tagjai - élükön a média és a politikai közélet vezetőivel - gátlástalanul ellenhatást gyakorolnak gyerekre, felnőttre egyaránt azzal, ahogy viselkednek, ahogyan a lelki és szellemi levegőszennyezést „menedzselik”? Nem kellene-e más téren is tenni valamit, a jelenlegi felnőtt társadalom körében is? Mondják, az iskola a társadalom állapotát tükrözi vissza, nem rosszabb annál. Akkor miért a tükörképet kell először javítani? Vagy miért csak azt? Mert azt kényszerrel is lehet, és a kényszerítés kevesebb fáradsággal jár?

1. Sz: Az én gyerekemet elküldték a nevelési tanácsadóba, mert beszédhibás, meg diszlexiás és iskolaéretlen volt, de én nem engedtem, hogy kis létszámú, fejlesztő osztályba utalják, mert oda csupa rossz gyerek jár, és féltettem. Most meg olyan iskolába jár, ahol folyton kudarcélménye van, feketepontokat kap, és nem akar tanulni. Nem tudom, mi lesz vele. Lehet, hogy jobb lett volna mégis a fejlesztő osztály?

2. Sz: Az én gyerekem iskolája sem túl jó. Ő jó tanuló, de a tanító néni mindennapos küszködését látom, ahogy nem bír a nehezen kezelhető gyerekekkel, nem jut sok ideje a jobbakkal törődni. Az én fiam sokat unatkozik az órákon, szerintem nincsenek kihasználva a képességei, és nem tud annyit, mint amennyit tudhatna. Az iskolában nem történik semmi érdekes a tanítási órákon kívül. El is akartam vinni egy jobb iskolába, de nem vették fel, mert nem volt hely.

3. Sz: Nekünk szerencsénk van, jó iskolába kerültünk, de az ilyen tapasztalatok, mint amilyenről az előbb hallottunk, nem növelik a társadalmi kohéziót, sőt! Azt erősítik az igényesebb szülőkben, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a gyerek jó helyre kerüljön. Szerintem annak, aki tudja, mit akar a gyerekének, joga van a legmegfelelőbb lehetőséget biztosítani. Megdöbbenve olvastam, hogy valaki felsőbb körökben felvetette a szabad iskolaválasztás megszüntetésének gondolatát. Borzasztó. Micsoda visszalépés lenne az egy magát demokratikusnak hirdető államban! Nekem nincs kifogásom a hátrányos helyzetű vagy fogyatékos gyerekek közelsége ellen, de kapjon segítséget, több pénzt a pedagógus, aki elvállalja, és ne növeljék az osztálylétszámot. Egyszerre nem lehet elvárni, hogy a több gyerekkel és a különleges bánásmódot igénylőkkel is megbirkózzon, akármilyen jó is az iskola. Le fog romlani a teljesítmény. Ez a cél?

4. Sz: Az én gyerekem nem kiemelkedő képességű, elég mozgékony és sajnos egy kicsit befolyásolható. Ha valami zűr van, mindig belekeveredik. De szerencsére az osztályban sok a jól nevelt, aranyos gyerek, sok a jó tanuló, és azok jó hatással vannak rá. Én igyekszem azok felé terelni, és a tanító néni is meg szokta dicsérni, ha valamiben ügyes, vagy ha valamit jobban csinál. A szöveges értékelésében mindig benne van, hogy önmagához képest miben fejlődött, és az is, miben van lemaradva. Így én is tudok neki segíteni itthon. Én nem tudom pontosan, mi az a társadalmi kohézió, de magam sem szeretek a nagyon kulturálatlan, békétlenkedő emberek közelében lenni, és a gyerekemet is szeretném távoltartani tőlük.

R: A jogszabályalkotók hipotézisének harmadik tétele szerint jobbak lesznek a magyar gyerekek eredményei, ha heterogén csoportokban tanítjuk őket. Miből gondolják ezt?

J: Egyrészt a nemzetközi statisztikák egyértelműen ezt bizonyítják. Másrészt valószínűsíthető, hogy ahol a lemaradó, hátrányokkal induló gyerekeket jó szociális hátterű tanulók veszik körül, van számukra húzóerő, és adott esetben segítséget is nyújthatnak nekik jó tanuló társaik.

P: Alapvetően ezzel is egyetértek. De vajon vizsgálták-e azt is, hogy ezek a jobb eredmények tényleg a heterogén összetételnek köszönhetők-e, vagy sokkal inkább a pedagógusok jobb módszertani felkészültségének, eleve nyitottabb, rugalmasabb gondolkodásmódjának, sőt, esetleg az egész felnőtt társadalom másfajta történelmi, kultúrtörténeti hagyományának stb.? Köztudomású, ha nem is szívesen beszélünk róla, hogy a magyar pedagógusok többsége még ma is frontálisan tanít, a hiányosságokért, a lemaradásokért büntet, szankcionál, a szöveges értékelést csak kötelező pluszteherként kezeli, a fejlesztőértékelés fogalmát nem is ismeri, vagy ha ismeri is, túl macerásnak, sőt bűnösen liberálisnak tartja, ami persze azért van, mert a liberális hozzáállás fogalmát is rosszul értelmezi. Hogyan érvényesülhetne a gyakorlatban az a lehetőség, hogy a tanulók segíthetnek egymásnak, ha evidencia, hogy egymás mögött, három padsorban ülnek ma is a legtöbb helyen, a kooperatív módszer, a projektoktatás legfeljebb csak az értekezleten meg a továbbképzéseken kerül szóba, de a gyakorlatban nem.

Aztán van itt még egy ritkán feszegetett kérdés is. Egész pontosan miféle eredmények összehasonlításáról van szó, amiben a magyar tizenöt évesek le vannak maradva? Amin a legtöbbet szoktak lovagolni, az a szövegértés, szövegalkotás meg az ismeretek alkalmazásának képessége. No de nézzünk ki a fejünkből egy kicsit! Milyen az emberek szövegértése és szövegalkotása általában? Minden második felirat, cikk, nyomtatvány hibás, még a könyvek egy része is. Slendrián, átnézetlen és ostobán megfogalmazott levelek, értesítések, prospektusok és igénytelenül összeállított helyi és országos lapok vesznek körül mindnyájunkat. Az igényesebb lapok, könyvek olvasótábora drasztikusan csökken, mert ezeket a szövegeket nem értik az emberek, vagyis inkább nem hisznek benne, hogy érthetnék és élvezhetnék. Elszoktak a gondolkodva olvasás élvezetétől.

És mi magunk hogy állunk az ismeretek alkalmazásának képességével? Miért a tizenéveseken akarjuk leverni, amit mi elmulasztottunk megmutatni, megtanítani nekik? És ők kin verik majd le, amit nem tudtak elsajátítani? Mindegy, aki szembejön, akin lehet. Mert ezt ellesték, ezt megtanulták, hogy valakin minden keservünket le kell verni. Tényleg azt hisszük, hogy a fejlődéshez, a letisztuláshoz csak a tanulókat kell máshogy csoportosítani?

1. Sz: Én nem hiszem, hogy attól jobb lenne a gyerek teljesítménye, hogy sokféle osztálytársa van. Attól lesz jobb, ha valaki többet foglalkozik vele, úgy, hogy ő is értse. Fogadnék én különtanárt is mellé, csak nem tudom megfizetni. Én megértem a tanító nénit is, aki azt mondja, hogy a huszonöt másik mellett nem tud az én fiammal külön foglalkozni órán.

2. Sz: Szerintem sem fog jobb eredményt elérni a gyenge tanuló csak azért, mert együtt jár a jókkal, vagy ha esetleg mégis, hiszen az érdeklődőbb közegben rá is ragad valami, akkor is többet veszít viszont az, akire miatta nincs ideje a pedagógusnak. Az én gyerekem gyakran meséli, hogy neki önállóan kellett dolgozni, mert a tanító néni a gyengékkel gyakorolt. Pedig ő is igényli, hogy vele foglalkozzanak, meg hogy érdekes, új feladatokat kapjon.

3. Sz: A mi iskolánkban is vannak gyengébb gyerekek meg jobbak is. Az én lányomnak például sokszor más a házi feladata is, nehezebb, de érdekesebb, mint a lemaradt osztálytársának. Az órákon gyakran csoportos feladatot kapnak, és együtt dolgoznak a jó és rossz tanulók körbe ülve az asztalt, és segítenek egymásnak. Ő nagyon büszke rá, ha a barátnője azért tudta megcsinálni az összes feladatot, mert ő segített neki. Lehet, hogy tényleg jobb lesz a hátrányos helyzetűek eredménye is, ha a tanító olyan, hogy hagyja, hogy segítsenek neki. De ez szerintem csak akkor lehetséges, hogy ha kifejezetten rossz magatartású gyerek nincs az osztályban, akit először is fegyelmezni kell, aki hátráltatja a közös munkát, akitől a szorgalmasak sem tudnak figyelni az órán. Nem szeretném, ha lenne ilyen probléma. Akkor elvinném onnan a gyerekemet.

4. Sz: Én nem értek egyet azzal, hogy mindenáron a jó eredményre kell csak figyelni. Persze, én is szeretném, hogy a gyerek minél jobban tanuljon, de még jobban örülök annak, hogy jól érzi magát az iskolában. Az lenne jó, ha az iskolákat nemcsak abból ítélnék meg, hogy a gyerekeknek milyen a tanulmányi eredményük. Én akkor se vinném el onnan, ha megtudnám, hogy, mondjuk, csak közepesek a tanulásban a többi iskolához képest, mert a tanító néni nagyon jó. Szereti őket, és sok jó programot talál ki nekik.

R: Végül, de nem utolsósorban azt állítják a radikális integráció hívei, hogy kisebb lesz az iskolák közötti különbség. De vajon a kisebb különbség garantálja-e azt, hogy összességében jobb lesz az eredmény?

J: Erre megint csak azt tudom mondani, hogy a nemzetközi statisztikák ezt igazolják. A mienknél jobb eredményt elérő államokban inkább iskolán belül szelektálnak, de azt is csak bizonyos területeken. A tanítási idő nagyobb részében együtt nevelik a sajátos nevelési igényű tanulókat a többiekkel. Ezáltal ezek a gyerekek olyan magatartásmintákat leshetnek el, amilyeneket nem nagyon láthatnának, ha csak a saját, hasonló társaikkal lennének mindig együtt. Így felnőve nagyobb esélyük van a társadalomba is integrálódni, és talán a továbbtanulásra is inkább motiváltak lesznek.

P: Mindez teljesen logikusnak tűnik, és nehéz lenne megcáfolni ezt a levezetést. De azért én szeretnék visszautalni a beszélgetés elejére, amikor az itt jelenlevők közül valaki azt kérdezte, nem azt kéne-e firtatni először, hogy miért vannak egyáltalán rossz iskolák. Kisebb különbségeket ugyanis nem csak úgy lehet elérni, hogy „rontunk” egy kicsit a legjobbak körülményein is, és javítunk a legrosszabbakén. Hogy mindegyikből középszerű legyen? Nem lehetne-e közelebbről megvizsgálni, mitől rossz a rossz? Hátha lehetne őket erőteljesebben megtámogatni: szakértelemmel, státuszbővítéssel (fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, pszichológus, szabadidő-felelős, gyermekvédelmis, könyvtáros, pedagógiai asszisztens, védőnő stb.), hagyományos és korszerű eszközökkel és még egyszer és legfőképpen szakértelemmel, netán kiemelt bérezés kíséretében. A leszakadó réteg gyermekeinek ugyanis sok olyan szükséglete van, melyek kielégítése nem történik meg a családban, ezért ezeknek a hiányoknak a pótlása is az iskolára hárul. Sok esetben a problémák fele eltűnik, amikor ezek a hiányok megszűnnek.

Azt gondolom viszont, hogy jó néhány olyan iskola működik rosszul, ahol a tanulók összetétele nem különbözik az átlagtól, vagyis a gyenge eredmény nem ebből fakad. Ne felejtsük el: attól, hogy a jó hírű iskolák körülményeit lerontjuk, még nem lesz jó iskola a rosszból! Mi lesz a nagy többséggel, amelyik nem „leszakadó” és nem különösen igényes családból származik, s amelynek tagjai vagy jó, vagy rossz iskolába járnak? Az ő esélyegyenlőségük nem számít?

És még egy szempont: a tehetségesek, a többletet igénylők jogaival ki törődjön? Vagy ez már nem is fontos ennek az országnak? Azzal törődjön a szülő? És ha nem tud, mert nem talál megfelelő iskolát, annyira „egyformák” lesznek?

Ne hazudjunk magunknak, az iskolák sosem lesznek egyformák, akármilyen jogszabályokkal is próbálják uniformizálni őket. Persze még tovább csorbulhat a szakmai önállóság, az autonómia, de a vezetők személyes kisugárzását, az összejött pedagógus személyiségeket szerencsére nem lehet egyformára kalapálni.

Vegyük már észre, hogy az iskolák nemcsak tanulmányi eredményeikben különböznek! Egy iskolának légköre, hangulata, szaga van, hagyományai, szokásrendje, nevelési stílusa, kultúrája, esetleg – uram bocsá’ – értékrendje! S az egyik családnak ez tetszik jobban, a másiknak meg az. Talán ki kéne józanodni, és az egész integrációs ügyet, társadalmi kohézióra törekvést stratégiává tenni, netán a kultúra jelentőségét újra felfedezni, és nem engedni elsorvadni az igényesebb kisebbséget kiszolgáló törekvéseket, fórumokat, sokkal többet tenni a korai fejlesztésért, a leszakadó családokért, hogy ők is képesek legyenek felismerni érdeküket, igényeiket, értékrendjüket. Hogy azok birtokában jussanak el a szabad iskolaválasztásig!

Ez lenne valóban érdeke az egész társadalomnak! Semmiképpen sem az iskolák uniformizálása. Az minden, csak nem demokrácia, és főleg nem szabadság. Ha az iskolákat tovább korlátozzák szakmai önállóságukban, ne csodálkozzunk, hogy a fiataloknak végképp elmegy a kedvük a pedagóguspályától. A szabad iskolaválasztás pedig az egyik legemberbarátibb vívmánya Magyarországnak, nem szabad hagyni, hogy azt bárki megkérdőjelezze, még akkor sem, ha egyesek szerint vannak iskolák, amelyek ezzel visszaélve „kiválogatják” maguknak a gyerekeket. Csak addig tehetik ezt meg, amíg kevés a jó iskola. Tegyünk róla, hogy sokkal több legyen! Ez hosszú távon is jobb stratégia lenne!

Végül pedig szeretnék visszautalni egy már itt megjelent írás bevezető részére, melyben a szerző belinkelte Laár András Irdatlan bácsi című „meséjét”. Tessék nyugodtan nevetni. De aztán titokban sírni is szabad. Mert egész tragikomikus elmaradottságunk esszenciája benne van ebben a néhány perces előadásban. Az a legviccesebb az egészben, hogy mennyire nem vicc.

Veszprémi Ildikó

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

kristof | 2008. május 23. | kristofjudit[kukac]fibermail[pont]hu
Én csak azt szeretném, ha egy hétig a "nagyon okos" államtitkárok, miniszterek gyermekei olyan osztályban tanulnának, ahol az osztálylétszám harmada magatartási nehézségekkel "küzdő" roma gyerek, és emellett van még három SNI-s tanuló. És ezen a héten a "nagyon okos " pszichológusunk megmutatná, milyen módszerekkel kell tanítani és nevelni!
meseszép | 2008. május 20.
félreérthető.
hanger nem neked szól a mondandóm. csak az utalásodat nem értettem. öregszem. :(
meseszép | 2008. május 20.
gumicsont, de rágok rajta még egy kört. A HOZZÁADOTT ÉRTÉK. azt kéne mérni. és figyelembe venni. mindjárt más lenne a kép. de az némely iskolának nagyon kínos értékeket hozna.
hanger: nem egészen értem, de azt gondolom, az integráció nem rossz, ha JÓL csinálják. ha értik, azonosulnak vele. egyébként meg óriási károkat okoz. mert amiben nem hiszek, amihez nem értek, ott kő kövön nem marad. gyerek, pedagógus, szülő sérülést sérülésre halmoz. és lehet kiabálni, és még igaza is van a kiabálónak. ekkor.
töri | 2008. május 20.
Kerületünkben van egy hivatalos és van egy szájhagyomány útján terjedő sorrend, mely az általános iskolákat "minősíti". A mi iskolánk a továbbtanulást (értsd: gimnázium - még mindig)tekintve valahol hátul kullog.Tehát eredménytelenek vagyunk. Rossz iskola. Fúj-fúj. Viszont a szülők iskolázottságát tekintve meg az utolsók lettünk. Tehát nem is vagyunk olyan rossz iskola, hiszen ha nem is mindenki gimnáziumban, de nagyon sokan szakközépiskolában tanulnak majd. A mi iskolánk - a szájhagyomány szerint - szigorú. Mit is jelent ez? Például azt, hogy a továbbtanuló diákjaink - a kerületben egyedülállóként - megőrzik vagy javítják az nálunk elért érdemjegyeiket. Gyerekeink rengeteg hazai és nemzetközi rajzversenyen nyernek díjakat.Sok kerületi tanulmányi versenyen (matematika, angol, történelem)tarolunk. Mégis mi a jelzőnk? Lakótelepi. És kész. Nem a pedagógusok és nem az eredmények számítanak, hanem az, hogy itt bizony zűrös gyerekek is vannak. Nem az a jólfésült kertvárosi anyag, ahova az első osztályba 13 (!) orvoscsemete jár. Nem. Nálunk mindennapos küzdelem folyik az eredményekért, mégpedig úgy, hogy évek óta integrálunk. Van olyan osztályunk, ahol minden gyerek HHH-s, magatartás- és figyelemzavaros, és "természetesen" egészségügyileg, szociálisan, anyagilag, stb. is veszélyeztetett. És 2008-ban még mindig azszámít "jó iskolának", ahonnan a legtöbb gyerek gimnáziumban tanul tovább. No comment...








hanger | 2008. május 20. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu
meseszépnek,
hanger | 2008. május 19. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu
Szávainak,
a görögöknél, ha van valami elcseszett kis sziget, ahol van egy iskoláskorú gyerek, akkor az állam kiutal az első négy évre egy db pedagógust az egy gyerek mellé tanárnak. fel sem merül, hogy a gyerek utazgasson. a világ minden országában hülyeségnek tűnik egy gyereket külön nevelni ahelyett, hogy szállítgatnánk. de a görögök másként gondolják, és a kulturájuk éppen azért olyan amilyen.
abból, hogy a világon rajtuk kívul senki sem gondolja gazdaságosnak, jónak, vagy kényelmesnek a rendszerüket, attól még lehet, hogy nekik éppen így jó. más országok számára lehet, hogy jobbank tűnik a tanyavilág kisiskoláit felszámolni, és lehet hogy a legtöbb észérv ezt támogatja, mégsem biztos, hogy ez így van jól nálunk a mi értékeink szerint. és bizony az angoloknak éppen ideje lenne az út jó oldalán közlekedni, de mégsem teszik, mert olyan az ő kulturájuk, hogy nem alkalmazkodnak. épp ez az egyik legfontosabb jellemzőjük. erről nem mondhatnak le. és a formális logika sem engedi megfordíani az implikációt.
csilla | 2008. május 18.
Terepmunkáshoz!
Sajnos nincs gyakorlatom. Érzéseim vannak, amik szabadidőmben sem hagynak nyugodni, ablaktisztítás helyett is a fotelben ülök, és merengek, mosogatás közben merengek, vezetés közben merengek, egy egy család vagy csak egy egy gyermek jár a fejemben: a kérdéseimre adott válaszai: mennyire őszinték, próbálom a gisztikulációit újból felidézni, mit mondhattam rosszul, talán nem azt a kérdést kellett volna feltennem stb. Elindulok egy ügyön és teljes a káosz a fejemben, majd amikor beszélek az összes érintettel, megint merengek, rágom magamban a dolgokat: mentségeket keresek a gyerek számára, majd mentségeket keresek a szülők számára. Nem hiszem el soha amig élek, hogy a szülő rosszat akar a gyermekének. Vallom magamnak, hogy az adott körülmények, amikor döntéshelyzetbe került mindig rosszkor, rosszul jöttek össze, talán ez volt a legkönnyebb és legkézenfekvőbb megoldás. Nyilván nem tud hatást elemezni egy ilyen egyszerü szülő, a gyermek meg pláne. Minden gyermek más, még ha hasonló helyzetekben, hasonlókat is produkálnak. Próbálom megkeresni a "motiváló" erőt: valyon miért történt ez így. Néha kézenfekvő megoldásnak tűnne, ha a pedagógusnak is jól odamondanék, de eszembe jut, hogy őt is motiválhatta valamil. Agráros férjem szokta mondani: minden év máshogy sikerül, többszörös pénzfedezet nélkül, azt kell kihozni a dologból, amit a körülmények miatt még mindig a legjobb az állatnak és az ő pénztárcájának is.
Neki sincs csak végzettsége, tapasztalata, döntési kényszerben meg folyamatosan gondolkodik és számol. Vagyis: a magyar közoktatásban nincs pénz, az integrációhoz meg pénz kellene és szakember hálózat, meg kellene hozzá sok bizalom,egymás iránt, meg bizalom a családok felől, meg bizalom a társadalom felől (kis település lakossága ) Van amikor kézenfekvő a megoldás: de jönnek a problémák: pl: nem tudom felvetetni napközibe a gyereket, mert nincs hely, az iskolában meg már nincs pedagógusnak egyetlen szabad órája sem, hogy új napközicsoportot indíthassanak. Társulási tanács kérdezésünk nélkül dönt a pedagóguslétszámról 8 településen, tudom őket a gazdasági szervezet irányítja, nevelési tanácsadó helyzete a levegőben lóg mert erre sincs pénz. Az integrálni kívánó gyermek magatartása gyakran életveszélyes, ( ilyen szempontból oly mindegy, hogy SNI-a, vagy SNI-b) így a délutáni szabadidős tevékenységek igénybe vételétől is szinte kizárja magát. Szeretnék ebben az irányban is előre lépni: készítek egy adatbázist a szakértői véleménnyel bíró gyermekekről, hogy a társulás vegye be a nevelési tanácsadót, és legalább két pszichológust alkalmazhasson, de az is pénz. Mivel a társulás nem intézményfenntartói csak intézményi először a saját önkormányzattal kellene megküzdenem, ami forráshiányos, mily meglepő. Tudom, hgy szélmalom harc amit csinálok de nem tudom máshogy csinálni, mindig az orromra is koppintanak, ami fáj, kesergek, van hogy szitkozódom, de csinálom még tovább. Persze nem tudom meddig. Nem mindenkinek szimpatikus ez az én magatartásom.
Emberek kellenének ezekbe az iskolákba, akik nem biztos, hogy előre megírt programok szerint, forgatókönyvek alapján, hanem kicsit spontánul, mégis célirányosan, lassan lépésről vissza az előzőre lépésre, majd azt lassan áthaladva a második lépésre segítené ezeket a gyerekeket. Idő, türelem, bizalom és pénz. Közben pedig merengés, terepmunka ( családlátogatás) és döntés. Megbeszélések, tapasztalatcsere, döntés. Hát nem tudom, teljesítményorientált világunkban, és a mérések, statisztikai táblák világában ez hogy jön össze? Ki értékel most egy mosolyt, egy simogatást? Ettől még e gyermek nem teljesít jobban: hiányzik, verekszik, de tudom, hogy kis lépést már tettem: de mi lesz holnap? Előre lépek, vagy az azt megelőzőre?
Jó lett volna, ha tudok dicsekedni hogy van gyakorlatom, de csak ezt tudtam neked produkálni. Azért egy kicsit nagyon boldog vagyok, mert az iskolával végre együtt tudunk gondolkodni, bíznak bennem, bennünk. Órákat beszélgettünk, vitatkoztunk, nem volt benne előítélet, csak az évek alatt felhalmozott tapasztalat és sikertelenségek története, de azt mondták talán elindult valami, és ez jól esett. Nagyon fontos számomra az ő bizalmuk, nem azért mert pedagógusok, hanem azért mert láttam a szemükben, hallottam a hangjukban. Most meg már még ezt a bizalmat is ápolnom kell, ezzel is többet fogok merengeni, tuti, hogy karácsonyig megint nem takarítok ablakot. Az valahogy öli bennem a mélyen szántó gondolataimat. Egyszer egy kisvárosban szakértőként meghíva már láttalak téged, akkor hallgattam és láttam a csodálkozásodat azért, amiért a hátránykompenzáció leküzdését egy tornacsarnok építésében, pályázatban akarnak megvalósítani. Hát ez van fenntartói oldalról nálunk. No komment. Segíts inkább te nekem, hogy én is segíhessek. Szoktalak olvasni a terepmunkáson is: örülök hogy ott vagy, ahol vagy.
Szávai | 2008. május 14. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
No-no! Azért ha mindenhol bejött volna a világban ( az integráció), abből azért mégis csak következne valami!

"- Vigyázat! Az autópályán egy ámokfutó szembe megy a forgalommal!
- Még ha egy menne! De mindegyik!"
meseszép | 2008. május 13.
a közoktatás lehet, hogy túléli. de én?
hanger | 2008. május 13. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu
mint (ex) pedagógiai (ex) kutató nekem azzal van a bajom, hogy abból, hogy az integráció valahol (vagy akár mindenhol) a világban bejött, abból nem következik még semmi. azért mert a norvégok általában nagyobb cipőben járnak és jelentős az olajexportjuk, abból nem következik, hogy nagyobb cipőket adva a gyerekeknek kicsiny hazánk is fog olajat exportálni. még egy sajtgyár is túl bonyolult mechanizmusok mentén működik ahhoz, hogy ilyen bántó egyszerűsítésekkel lehessen rá gondolni, és szabályozni. nem ám egy ország közoktatása.

volt szerencsém nemzetközi kutatásban részt venni. ha valaki elhisz bármi olyat, amit húsz országra alapozottan állít valaki, az tapasztalatlan még. egy OECD kutatást volt szerencsém végigasszisztálni kicsiny hazánkban. szánalmas volt. igazán szánalmas.

egyébként szerintem ezt is túl fogja élni közoktatásunk. miért pont ezt ne élné túl? :)
terepmunkás | 2008. május 10.
Csilla! Üdv a fedélzeten! Már szóltam itt a körkörös bizalmatlanság átkairól. És arról a csapdáról, amibe végül mindig a kölyök esik bele, mert nem dolgozunk együtt. Nagyon örülnék, ha maradnál és ha van jó gyakorlatod, azt is megosztanád. A két leírt példád sajnos korántsem egyedi.
Kádár Judit | 2008. május 9. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Csilla, ez az SNI-B nagyon tetszik. Mintha egy vírustörzsről vagy a Mars egyik szektoráról beszélnénk.

Mondjak vadabbat? Én nevelési tanácsadóban dolgozom, tonnaszám mihozzánk küldik további gondozásra a "gyógyult", körzeti iskolájukba visszazsuppolt ex-SNI-s gyerekeket. Mi is csak a kontroll szakértői véleményt kapjuk meg a szakértői bizottságoktól, az eredetit nem. Viszont gyógyítsuk, rehabilitáljuk, fejlesszük a gyereket. Vagy csináljunk vele, amit gondolunk. Azt viszont legalább heti három órában.

Képzeld el a kórházi orvost, akinek vacak állapotú beteget úgy kell diagnosztizálni, gyógyítani, hogy nulla kórelőzményt tudhat meg. Fityisz.

Az persze más lapra tartozik, hogy én sem adom oda az anamnézist, a terápiás anyagot a családgondozónak. Viszont nagyon hosszan, akár több ülésben konzultálok vele a gyerekről. És persze mindent odaadok neki, amit adhatok. És persze minden szakvéleményben leírok minden információt az anamnézisből, ami a címzettnek (iskola, óvoda, gyerekjólét, bizottság, orvos...) releváns információ és én kiadhatom.
csilla | 2008. május 9.
Az SNI proglémaköréhez:
Kistelepülésre beköltözött HHH-s ,SNI-B-s gyermek felterjesztését, szakértői véleményét kerestem egy másik megye pedagógiai intézetétől. Kissé nyers hang, amikor meghallotta, hogy családgondozó vagyok, megkérdezte: mit akar vele? Mondtam szeretnék gyereknek segíteni. Mondta olvassam el a kontrolljegyzőkönyvet, mondtam elolvastam, de szeretném látni az anamnézist és az eredeti SNI okot is. Válasz: maga úgy sem megy azzal semmire. És nem is kaptam meg. Lehet mondanom kellett volna, hogy értek hozzá, és elfaxolni az iskolai bizonyítványomat , de:!!! Ez a segítőkészség egy gyermek érdekében?! A meggyógyult SNI-s gyerekek a szegregálódó iskolákban lassan különálló frakciót képezhetnének, mint magántanulók: kit és hová integrálunk. Azok a gyerekek, akik komolyan és életveszélyesen veszélyeztetik társaik életét, a többi szülő és a pedagógusok nyomására kirekesztetődnek, de nem integrálódnak. Azok a gyerekek, akik magántanulók lesznek a minimális pozitív szocializációtól is elesnek.
Más: szakiskola:
túlzott iskolai hiányzás:
telefonáltam kötelező felvételt biztosító iskola osztályfőnökének, miért nem értesít, hogy gyerek második félévében nem jár iskolába? Válasz: a szülő érdektelen, gyerek érdektelen, vegyem el a családi pótlékot. Mondom államháztartási törvény, oktatási törvény tankötelezettség 18 év, nem vagyok hatóság, sem törvényalkotó, neki érdeke meg a gyerek élete.Mondja egy osztályból fele év végére így morzsolódik le. Ez mégis kinek az érdeke? Iskolatitkártól kérem gyerek eddigi dokumentációit és végig hallgatom erős véleményét, hogy én mint családgondozó a továbbiakban miként intézkedjem, modtam: köszönöm.
Lehetnék egyszer bátor? ki kérhetném magamnak a kioktató hangokat? vagy ecsetelhetném a kollégák kompetencia határait?
terepmunkás | 2008. május 8.
Egyszer volt, hol nem volt egy iskola. Hol készült európai értékelés.(Mert volt kinek, miről, hogyan) Iskola közössége tette ki ablakba, adta oda mindnek, ki kérte. Vegyétek, vigyétek, nyűjétek. Ingyér. s iskolák, vitték, használták, átírták, csócsálták, kidobták és átírták. Iskola tűrte, tűri, javítja, segíti, fejleszti. Használók bírálják, szétszedik, készítőit keresik, hívják, zaklatják. S iskola tűri, biztatja, teríti. van hol csak vitték, ették, kiköpték. Van hol átírták. Van hol beírták. Van hol rájöttek így és itt nem, de más mondattal, más hangsúllyal, más ...övék is lehet. Nem tudom hányan köszönték. Én most köszönöm iskolám nevében is. mert lehet más hely, más távlat, más - de ugyanaz ország, s gyerek is gyerek. Gondolhatjuk máshogy, tehetjük ezerfélén, kell hogy beszéljünk. Hogy egyszer legyen közös jövő.
L. Ritók Nóra | 2008. május 8. | l[pont]ritoknora[kukac]freemail[pont]hu
Igen, ez a "senki sem lehet próféta", nagyon igaz. Nálunk havonta vannak látogatók, sokan külföldről is, voltak már mindenfelől Európából, még Japánból is, és rendszeres a pedagógiai kapcsolatunk Indiával,Kínával, Izraellel, Indonéziával, stb., két hét múlva 40 szlovák pedagógus jön 3 napra a helyszínen megnézni hogyan csináljuk,nyáron felkérést kaptunk a határon túliak Nyári Akadémiájára, mert ők kérték, de onnan "fentről" még nem volt kíváncsi senki arra, hogy mi folyik nálunk. Én eddig azt hittem, velem van a hiba, biztosan nem tudom jól menedzselni a sulit itthon, vagy rossz a kommunikációm, stb. De lehet, hogy nem? Akik jönnek, azok arra kíváncsiak, hogyan próbáljuk a szociális hátrányokat leküzdeni az iskolában, milyen módszereket alkalmazunk az integráció , a toleranciára nevelés érdekében, hogyan dolgozunk a sérült gyerekekkel, hogyan tudjuk az identitástudatot fejleszteni, stb...De ez lehet, hogy itthon nem kell? Valami rosszul értelmezett dolog miatt ez itt nem hasznosítható. Furcsa volt nekem, hogy a sokat emlegetett Finnországból már kétszer voltak nálunk, és sok mindent próbálnak ki a vizuális nevelésben abból, amit nálunk láttak. Egyet tudok érteni valakinek itt megjelent korábbi megjegyzésével : ezzel a tudással itthon kitörölhetem a......De miért? Miért nem néznek körül itthon is? Szerintem tele vagyunk jó dolgokkal, de megerősítés híjján nem megy sokáig. Még jó, hogy a külföldieket érdekli.
Szekszárdi Juli | 2008. május 8.
Nem az a baj, hogy vezető hivatalnokok, tudós szakemberek széles körben tájékozódnak, utazgatnak, hanem hogy a tapasztalataik nem hasznosulnak, és itt nem csupán a példaként emlegetett B.T-ról van szó. Léteznek nálunk is nagy ívű kutatások, sikeres projektek stb. (egyre több akadémiai doktort avatnak olykor biztató eredményekkel még pedagógiából is), de a kutatók és "világutazók" tapasztalatai nem áramolnak vissza a hazai gyakorlatba. Mintha semmi másra nem lenne jó a nemzetközi tájékozódás, mint hogy tudományos cikkekbe leírják, vagy előadáson elmondják, hogy "pl. Finnországban, Svédországban, az angolszász területen".

Ennél sokkal kevesebbet olvassuk, halljuk emlegetni, hogy Kaposváron, Berettyóújfalun, Turán, Mezőtúron, Kispesten stb. Mintha ez nem lenne olyan elegáns, olyan igazán európai, sőt világpolgár ízű...Szlogenként hallani viszont a hazai "jó gyakorlatokról". Ezek vajon honnan kerülnek elő? Valami varázslat hatására teremtődnek? Nem feltételezhető, hogy hazai "jó pedagógusok" hozzák létre őket?

Sokkal nagyobb publicitást és támogatást érdemelnének a szakma hazai képviselői, akik elérték például azt, amit Sulifon említ: "A PISA mérés kapcsán arról kevesen és keveset beszélnek, hogy a leggyengébben teljesítők a nemzetközi rangsorban jóval előkelőbb helyen állnak, mint a legjobban teljesítők." Tehát olyan pedagógusok, mint Sulifon, Kati tanító néni, Terepmunkás, Zöldbéka, Nóra, Achs, Szávai, vagy pszichológusok, mint Kádár Jutka, Peer Kriszti stb. is látványos dolgokat produkálnak, csak erre a látványra mintha senki se lenne vevő. Többszörösen beigazolódik, hogy senki sem próféta a saját hazájában.

Azoknak a valóban jó (sőt kiváló) pedagógusoknak, akik még a pályán vannak, legalább arra a a biztonságra lenne szükségük, hogy a következő évben folytathatják a munkájukat, tehát lesz iskolájuk, legalább a túléléshez szükséges feltételeik. Egyetértek a megújulás, a reform szándékával, de meggyőződésem, hogy ezt csak a már meglévő talajra lehet építeni: a létező "jó gyakorlatra".

Sajnos manapság általánosságban az tapasztalható, hogy eltorzulnak a legjobb (igen, Nóra, az "elvileg" tökéletesnek látszó) szándékok is. Ki vitatja például, hogy szükség van a helyi szabadságra és döntési lehetőségre, de mit ér az egész, ha a lehetőség nem jut el az intéményig, felszívják a különböző minőségű helyi hatalmasságok. Bizonyos dolgokat jó lenne központilag meghatározni, garantálni, persze nem mindegy, hogy mit és hogyan. A mi kongresszusunkon is annyit emlegetett integráció szándéka is nemes, de a megvalósulás mikéntje miatt e téren is iszonyú torzulások tapasztalhatók. Bizony, újra gondolandó lenne a szabad iskolaválasztás egész kérdésköre is (köszönet Ildikónak, hogy ilyen sok szempontból közelítette meg ezt az ellentmondásos problematikát).

Sürgős lépésekre, hatékony és világos intézkedésekre lenne szükség az említett és az itt szóba nem hozott területeken, még mielőtt az elhivatott és szinte heroikus erőfeszítéssel dolgukat tenni igyekvő pedagógusok maradéka is hátat fordít a pályának.
Hamj | 2008. május 8.

Tegnapi hírek:

"Közpénzből lát világot a oktatási tárca egyik vezetője

India, Párizs, Mexikó - ez nem egy vakáció célállomásainak listája, hanem az Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának vezetője, Borovszky Tímea idei menetrendje.
Indiában a kasztrendszer alján lévő cigányság helyzetével ismerkedik Borovszky, Mexikóvárosban pedig a Progressa programot tanulmányozza munkatársaival. Ebben halmozottan hátrányos helyzetű családok vesznek részt. A program a résztvevők oktatásán, egészségügyi ellátásán és étkezési szokásain próbál javítani."

Sulifon | 2008. május 7.
Javasolnék egy kísérletet. Egy "jó iskola" "jó pedagógusai" mondjuk elsőtől negyedikig - kompetencia méréssel zárva - cseréljenek helyet egy "rossz iskola" "rossz pedagógusaival".
Kedves Ildikó! Én egy végvárban dolgozom. Bármikor állok elébe egy ilyen megmérettetésnek!
Közoktatásról pedig ne beszéljünk a mai Magyarországon! Hol van ott közoktatás, ahol kiváltságok, kiváltságosok vannak az oktatásban? A PISA mérés kapcsán arról kevesen és keveset beszélnek, hogy a leggyengébben teljesítők a nemzetközi rangsorban jóval előkelőbb helyen állnak, mint a legjobban teljesítők. Az ún. elit sokkal jobban kellene, hogy csillogjon, miután a terheket mi végváriak - gyerekek és felnőttek egyaránt - cipeljük helyettük.
Ugyan milyen társadalom lesz ebből húsz év múlva?


terepmunkás | 2008. május 7.
Hát ez az. Ez az "emberbaráti vívmány" legnagyobb hibája. Közoktatásról beszélünk nemde? Amíg a közpénzt az nagy szabadsággal élve (visszaélve) osztják el helyben, nagyon nincs rendjén a dolog. Az már csak hab a tortán,hogy kétszer annyi feladatot írnak elő, mint amennyire pénz jut. Miközben mindannyian tudjuk, a fenntartó önkormányzatok jórésze fityinget sem, mások sokat tesznek hozzá.Gondoljatok a HEFOP-os iskolákra. Lepusztult épületekben osztály szigetek. Igaz, nem az iskolán kell számonkérni a társ. szétszakadását. De az, azért nagyon álságos, ha a szent szabadság nevében már kisdedkorban ugródeszkát teszünk azok lába elé, akik már kimunkált értékrendű családba születtek.
meseszép | 2008. május 7.
a szabad iskolaválasztással nekem csak az a bajom, hogy az én adómból finanszírozzák az "elit"-et is, meg a szegregálódottat is. és nem egyforma mértékben. itt a problémám. mindegyik önkormányzati iskola, nem magán, nem fizetős, ingyenes, és a szolgáltatás nem ugyanaz. messze nem. hogyisvanez? egyenlő jogok, egyenlő esélyek?
L. Ritók Nóra | 2008. május 7. | l[pont]ritoknora[kukac]freemail[pont]hu
A jó integráció arány kérdése(is). A Gyermekek Házában 10 % a sérült, problémás, a "más", Winkler Mártánál 30 % max,a nem stabil családi háttérrel rendelkező, vagy részképességkieséses gyerek. A szakemberek szerint ennyit képes elbírni egy egészséges, jól szocializált csoport. Ez az arány, az, amiben jól kezelhetők a problémák. De vannak olyan iskolák, ahol ez az arány 60-80%-os.
Ott már képtelenség megfelelően fejleszteni, és persze ezek az iskolák nem rendelkeznek semmilyen segítővel. Nemrég láttam egy okos, jól szocializált gyereket, aki városi "jobb" iskolából jött az egyik kistelepülési osztályba, odaköltöztek, egy 12-13 fős osztályba került, ahol a gyerekek 100 % hátrányos helyzetű,több mint fele nagyon problémás, magatartási zavaros,tanulási nehézségei vannak, kettő enyhe fokban értelmi fogyatékos( de integrálható, és ha nem , akkor is, mert vidéken meg kell oldani). Hát, nem kellett két év neki. Ma problémás, magatartászavaros, alulmotivált, agresszív, és a tanulmányi előmenetle sem olyan fényes. Még itt sem, a kis faluban, ahol a tanárnál hamarabb kiszalad a jobb jegy...Az ő példája jutott eszembe, amíg olvastam a képzelt riportot.Elgondolkodtató. A vidéki kisiskolák alulteljesítése pl. a kompetenciaméréseken sokszor az arány miatt alakul így. Én inkább a visszahúzást látom ebben az egészben, bár elvileg mindenben egyetértek a jogszabályalkotókkal. Látjátok, megint ez a fránya "elvileg". Az a baj, hogy ez az egész megint rohadt messze áll a valós helyzetektől. Mert papíron minden jól mutat. Melyikünk ne tudna olyan szöveget írni, amit az idalizáló okt. politika kíván? Nem az a kunszt, hogy ilyeneket kitaláljunk. Az, ha sikerülne előrelépni, a kedvezőtlen folyamatokat megállítani, ezt az érdekhalmazt közelíteni. De ettől még nagyon messze vagyunk. Bocsánat, de megint a szociális problémákhoz kanyarodnék vissza.....
terepmunkás | 2008. május 7.
Meg még egy: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2006-07-ta-Tobbek-Autonomia
zoldbeka | 2008. május 7. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Nos, képzeljük el, hogy az iskolát kereső szülő bemegy a választásra kiszemelt iskolába a bemutató órákra: közben árgus szemmekkel figyeli a gyerekeket, pedagógusokat, a szünetben történteket. Látja az SNI-s, a HHH gyerekeket, a kisebbségi tanulókat. Vajon választja-e ezt az iskolát? - Lehet, de nem valószínű, még akkor sem, ha egyébként a suliban jó pedagógiai munka folyik, hagyományai vannak (voltak), színe-szaga-íze-bűze van. Helyette elviszi abba a suliba, ahol "válogatott" gyerekek tanulnak.

Ezzel elkezdődött az iskolák szegregációja ( a folyamat egyébként jó 8-10 éve tart már és megállíthatatlannak látszik). A pedagógusok megpróbálnak a változó "összetétellel" lépést tartani, de ez szinte lehetetlen: képzésre pénz központilag nincs, illetve nevetségesen kevés. Saját tőke? Ne is beszéljünk róla! A pedagógus tehát magára hagyatva küzd (és bízva bízzál), majd egyre kevésbé, hiszen megsegítést nem kap.
Miközben az egész országban felszámolják az SNI-s gyermekeket nevelő "szegregált" intézményeket, elküldik a gyógypedagógusokat, addig a többségi iskolák tanítói megfeszülnek és nem bírják az új feladatokkal járó kihívásokat.
Utazó szolgálat?
Kacagjunk együtt, ha már sírni nem szabad - csak a győztesnek! Szerencsétlenek "hontalanul" kóborolnak iskoláról-iskolára, folyosóról orvosi szobába, raktárba stb, ahol "otthon" lesznek. Nincsenek eszközeik, hiszen maguk alig-alig rendelkeznek velük, mert nincs miből, és különben is: hogyan cipeljék magukkal mindazt, ami szükséges? Az iskoláknak sincs, mert nincs rá keret: se terem, se eszköz, se kellő óraszám ...
És különben is: az SNI-s gyerekek mostanában a Bizottság szerint "meggyógyulnak" -már, ami a papírjaikat illeti. Arról már nem is beszélve, hogy vajon annak az SNI-s gyereknek, akinek eddig fejlesztése a "szemét, mocsok, szegregált" intézményben napi 5-6 órában történt gyógypedagógusokkal, elégséges-e a heti 1-2 óra fejlesztés?! Igen?

És az elbocsátott gyógypedagógusok miért nem találnak helyet azokban a többségi iskolákban, ahova SNI-s gyerekeket integráltak??? Megnéztem nagyon sok integráló iskola tanári karának összetételét ( de jó, hogy van net!): milyen érdekes, hogy gyógypedagógust nem nagyon találtam alkalmazásban, de még fejlesztő pedagógusokat sem! Akkor ki végzi el ezt a munkát???


Tehát a leendő elsős anyukája, apukája "kiszédül" a teremből és felteszi a kérdést: hova vigyem akkor a gyereket? Hol lesz neki a legjobb?
Ha van kocsi és egyke a csemete, akkor be a kocsiba és hajrá valamelyik "elit" iskolába! Ha nincs mód erre, több gyerek van, akkor marad a szegregálódó, körzeti iskola és a remény, hogy dolgoznak benne igazi pedagógusok is!
Kis magyar valóság! -de igaz -sajnos.
terepmunkás | 2008. május 7.
Csak egy gyors link: http://www.narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15722
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.06.17.
Ha afrikai árvaházba menne önkéntesnek, hát, ne tegye!
Eltartja és konzerválja a gyerekek fejlődését károsan befolyásoló, tömeges árvaházak létezését, sőt, akár családokat szakíthat szét az a mai napig általános gyakorlat, hogy a fejlett...
(Forrás: index)
--
2019.06.16.
Megint szép élet lehet a katonaélet
Három katonai középiskola lesz a közeljövőben Magyarországon — tudta meg lapunk. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium mellett Hódmezővásárhelyen és Székesfeh...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.06.16.
Belenyúl a kormány az oktatásba, de nem mondják meg, mit akarnak vele
Több ponton is belenyúlna a kormány a köznevelési törvénybe, derült ki egy csütörtökön megjelent módosítócsomagból. Megszüntetnék a magántanulóságot, ami eddig a jómódú családok...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.06.16.
Le akarták váltani a tanárok az igazgatót, erre kivonult az egyház egy tolnai iskolából
A szülők kezdeményezték a változtatást, amihez csatlakoztak a pedagógusok és az önkormányzat. A gerjeni iskola fenntartója a szekszárdi tankerületi központ lesz, a tolnai intézménytől...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.06.16.
Köznevelési törvénymódosítás: már a demokrácia látszatát is lebontják
„Nagyobb anyagi megbecsülést kaphatnak az iskolaigazgatók” című közleménnyel promózta az EMMI a köznevelési törvény tervezett módosítását. Azt kifelejtették belőle, hogy végleg...
(Forrás: Pécsi Stop)
--
2019.06.14.
Megszüntetné a kormány a magántanulói státuszt – egy lépés előre, kettő hátra
Az eddig az iskolából kipenderített gyerekek bent tartása a közoktatásban tehát valóban jó lenne a gyereknek és a társdalomnak is (feltéve, ha a fenti feltételeket biztosítaná az állam...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.06.13.
Elvenné a beleszólást a kormány az iskolaigazgatói kinevezésekbe
Az iskolaigazgatók kinevezésekor az érintett tanári közösségek, diákok, szülők, nemzetiségi önkormányzatok hivatalosan is véleményezhetik a jelölteket. Több olyan botrány is volt az...
(Forrás: index)
--
2019.06.13.
Felrúgta a Pedagógusok Szakszervezetével kötött megállapodást a kormány - nem vált be a kulturált emberek módszere
A szakszervezet eddig tárgyalt, ősztől akciókat hirdetünk – jelentette be csütörtöki tanévzáró sajtótájékoztatóján Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Elismerte...
(Forrás: Népszava)
--
2019.06.13.
A Kormány benyújtotta a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását az Országgyűléshez
A kormány célja, hogy – a pedagógusok már bevezetett életpályamodellje részeként – az iskolaigazgatók többletmunkája is nagyobb megbecsülést kapjon. Ezért, ha az Országgyűlés elfogadja...
(Forrás: kormány.hu)
Utolsó üzenetek:
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek